2013. július 11., csütörtök

Meggypálinka


Bocs a képért, de sürgős. Nem az én receptem, Permanistától kaptam. Az elmúlt fél év során szépen megittuk az ő összes meggypálinkájukat, és nagyon-nagyon ízlett. Ergo nekem is kell csináljak. És ti is csinálhattok, mert még mindig van meggy bőven. A recept nagyon bonyolult, kimagozott meggyet kell rakni egy (vagy több) jó nagy üveg aljára, felönteni valami semleges ízű pálinkával, aztán nagy ívben elkerülni karácsonyig. Akkor le kell szűrni. A pálinkás meggyet elszopogatni a karácsonyi sütigyártás közben, a levét meg jól beosztani a következő karácsonyig. A szétosztogatást mi nem vállaljuk, meg fogjuk inni magunkban, titokban, mert annyira, de annyira jó. Nem likőr, mert nem nagyon édes, szépen érezni a pálinka meg a meggy ízét is, egyszerűen isteni. Az arányokról nem tudok mit mondani, csak úgy mutatva volt, szóval kérdezem is a receptgazdától, hogy jó így? Mert akkor még feltöltöm pálinkával. Vagy teszek még hozzá meggyet, ha az kell. Ne hagyjátok ki, tényleg fantasztikus.

2013. július 8., hétfő

Sült csirke


Mostanában csak így sütöm a csirkét. Kell hozzá ugyan némi idő, de nagyon-nagyon finom.

Hozzávalók:
1 csirke (1,5 kg)
fél dl olaj
1 csokor vegyes zöldfűszer

fekete bors
1 negyed citrom


A csirkét megmosom, leszárítom. Kívülről sóval bedörgölöm. Egy tepsibe öntöm az olajat, szétkenem. Belerakom a csirkét, úgy, hogy a melle legyen lefelé. A hasikájába tömködöm a zöldfűszercsokrot (menta, petrezselyem zöldje, zeller, bazsalikom, amit éppen találok - szerintem a legfontosabb, hogy legyen benne egy pici ág menta is) meg a citromot. Tekerek rá bőven borsot, és mehet a 160 fokos, légkeveréses sütőbe. Mindenféle takarás nélkül Nem sül gyorsan. Nekem ez például 2 és háromnegyed órát töltött a sütőben. Persze figyelni kell, minden sütő nagyon más. Félidő körül megfordítom, úgy, hogy a melle legyen felül, ezzel a módszerrel mindenütt szép ropogós lesz a bőre. Amikor megfordítom, akkor a felfelé eső részekre is tekerek még egy kis borsot. Sütőben sült újkrumplival, cukkinivel, padlizsánnal és salátával isteni. Ha sokan vagyunk, akkor teszek még hozzá pár combot, ezt-azt, ami még elfér a tepsiben. Egyidő alatt megsülnek, talán egy cseppet barnábbak az alkatrészek, de árnyalatnyi a különbség.

Napi cukinak meg egy kép arról, hogyan barátkozik két kis kedvencem a tésai virágoskertben:


2013. július 7., vasárnap

Mentás-bazsalikomos zöldborsókrémleves

A kép ronda, de informatív, szépen látszik az üvegpohárban, hogy miről is van szó. Szintén nagyon szezonális, azért kell gyorsan kirakni. Halálolcsó a borsó, most kell gyorsan ilyet enni, lehetőleg minden nap.Nagyon-nagyon szeretem a krémleveseket, nekem valahogy ugyanaz a leves jóval finomabb összetörve, nem tudom, miért, fogam még van néhány, de valahogy ezek ízlenek igazán. Az már csak hab a tortán, hogy ezek a legegyszerűbb és legkevesebb kalóriát tartalmazó levesek, mármint ahogy én csinálom.

Hozzávalók:
1 kg héjas zöldborsó kifejtve
1 pici sárgarépa (tényleg pici)
1 nagy csokor petrezselyem zöldje
2 nagyobb levél bazsalikom
3 nagyobb levél menta

frissen őrölt fekete bors
icipici libazsír (mondjuk egy kávéskanálnyi)

Egy kis lábasba öntöm a borsót, a vékonyra karikázott répát, aláteszem a zsírt, meg öntök alá fél deci vizet, és kis lángon puhára párolom, mivel totál friss és zsenge minden zöldség, nem fog sokáig tartani. Ha már puha (vagy majdnem puha), felöntöm vízzel, annyival, hogy olyan jó ujjnyi-másfél ujjnyi víz legyen a zöldségeken. Felforralom, közben beledobom a mentát, sózom. Ha már felforrt, mehet bele a bazsalikom és a bors, és amint puha a borsó, zárom is el alatta a lángot. Hozzádobom még a durvára vágott petrezselymet, és a botmixerrel pépesítem, nem olyan rettenetesen alaposan. Gondosan nem rakok hozzá tejszínt, mert nem bírom a tejszínes krémleveseket. Ennyi. Bármikor és bármennyit meg tudnék enni belőle, isteni.

Meggyes-barackos pite


Nagyon gyorsan posztolni akarom, mert rövid ideig van együtt a friss meggy meg a sárgabarack, és ez annyira finom így együtt, hogy kár lenne kihagyni. Ráadásul persze villámgyors is, mint minden kevert süti. Már sütöttem egy hasonlót eper-rebarbara párossal, az is jó volt, de ez még annál is finomabb. Az a titka, hogy rengeteg rajta a gyümölcs, nem csak mutatóban egy pár darab, és emiatt viszonylag sokáig is kell sütni (garantáltan nem lesz belőle fűrészpor).

Hozzávalók:
2 tojás
1 kávéskanál vaníliapaszta
fél dl olaj vagy 5 dkg vaj olvasztva
1 csipet só
2 evőkanál barna cukor
4 dl joghurt
5,5 evőkanál liszt (nálam gluténmentes liszt és barna rizsliszt felesen)
10 dkg kókuszreszelék
fél csomag sütőpor

90 dkg meggy
70 dkg sárgabarack
2 evőkanál barna cukor

Összekeverem a tészta hozzávalóit, minden faxni nélkül egy fakanállal. Ha valakinek ez nem elég édes, tegyen még hozzá cukrot. Utána beleöntöm egy kivajazott-kilisztezett tepsibe. Rászórom a rengeteg, kimagozott meggyet, és héjasan vastag cikkekre vágott barackkal kirakom a tetejét. A nagyon sok gyümölcsöt belenyomkodom kézzel is, hogy valahogy ráférjen. Megszórom a két kanál barna cukorral, és 180-190 fokos sütőben jó sokáig sütöm, látszik rajta, ha kész, mert a kilógó tésztaszélek szép barnára pirulnak, a cukor meg karamellizálódik a tetején. Isteni. Ez is a nem lehet abbahagyni kategória. A langyos sütit lehet még vaníliafagyival is turbózni. Igazából hidegen lehetne szépen szeletelni, de azt a kort nemigen tudja megérni szegény.


Napi cukinak meg két cuki kép a cuki Lujzikáról, akit Rebeka talált egy játszótéren, fázva és remegve (mert akkoriban épp hideg napok voltak), kiéhezetten, vastagon borítva tetűvel és serkével, macskanátha miatt begyógyult, csipás szemekkel. Állatorvosi ellátás megvolt, tetvetlenítés szintén, azóta eszik és tombol, néha belealszik. És ezerrel dorombol. Most már hét hetes! A szép képeket a csúnyácska cicusról (vicc volt!!!) a jogos tulajdonosok készítették.



2013. július 3., szerda

Ehető gluténmentes kenyér


Úgy tavaly október-november táján diagnosztizáltam magamat gluténérzékenynek, azóta nem eszem glutént, legalábbis tudatosan nem. Ez sok mindenben bonyolultabbá tette az életemet, és persze kínzó hiányokat is okoz. Egyáltalán nem sajnálom az itt-ott minden különösebb ok nélkül (azaz csak a falánkság okán) elfogyasztott kekszeket, sütiket, ötletszerűen felfalt pogácsákat és kakaós csigákat. Tulajdonképpen nincsen édességhiányom sem, mert egyrészt csokit ehetek, másrészt meg mindig is sokat sütöttem, és ez most is így van. Eddig is kényes voltam arra, hogy mit eszem meg (ergo jobb szerettem én elkészíteni az ételeket, mert legalább tudtam, hogy mi van benne, a darált macskát nem szeretem, ui.). A főtt ételekhez nagyon ritkán használtam eddig is lisztet, hát most ha mégis, akkor rizslisztet használok vagy keményítőt, zágsón. Sütiknél már kicsit bonyolultabb a helyzet, ropogós, kemény szerkezetet már nehezebb a gluténmentes lisztekkel elérni, de a kevert sütik szinte még finomabbak is rizsliszttel meg kis társaival. Karácsonyra például én nem kaptam bejglit, de a helyette sütött réteges mákos-diós-mandulás sütim annál jóval finomabb volt. Ja, és nem tetszenek a gluténmentes lisztek sem, mármint az összetételük, szeretnék egyszerűbb és mentesebb vonalon maradni, tehát alapvetően barna rizslisztet, kukoricalisztet, köleslisztet, ilyesmiket szeretek használni, nem pedig a készen kapható gluténmenteseket. Végül is két fájó pont maradt: az egyik a sör, az a seb nem is igen fog begyógyulni soha, érzem:) állítólag lehet kapni méregdrágán gluténmentest, de én még nem láttam. A másik meg a kenyér. Több éve én sütöttem otthon a kenyeret meg a zsemlét, bio tk. lisztből (például ilyet meg ilyet meg ilyet), nagyon-nagyon szerettem. A gluténmentes kenyerekkel azonban nem boldogultam. Ha a boltban készen kapható (egyébként szintén méregdrága) liszteket használtam, akkor volt, amelyik már egészen ehető volt, de nem tetszett az összetételük. A készen kapható gluténmentes kenyereknek még több bajuk volt. Nehéz hozzájutni, szintén drága, nekem a kóstoltak közül egyik sem ízlett - egyébként csak pirítva tudom bármelyiket megenni -, de a legijesztőbb az volt, hogy amikor kicsit túlpirultak, akkor megfolytak, mintha műanyagból lennének, brrr. Persze kísérleteztem otthon is saját sütéssel mindenféle keverék lisztekkel (barna rizs, köles, hajdina, lenmag, kukorica, stb.), de valahogy nem volt jó. Sem a szerkezetük, sem az ízük. Biztos voltam benne, hogy egyszer majd ez is meg fog oldódni, és így is lett. Minden különösebb keresgélés nélkül belebotlottam Nóri receptjébe, és végre kiderült a titkos összetevő, az útifűmaghéj. Azóta már nagyon sok helyen láttam az interneten, és tulajdonképpen magam is rájöhettem volna. A glutén helyett ez tartja össze a kenyeret, ettől lesz jó állaga. Végre egy teljesen ehető kenyeret kaptam, még azt is mondanám rá, hogy finom. Persze ezt is csak pirítva tudom megenni, de szinte már ízlik. Az összetételével meg tökéletesen meg vagyok elégedve, csupa teljes kiőrlésű cucc. Szóval nagyon jó. Azóta már kétszer megsütöttem. Picit egyszerűsítettem. Szerintem érdemes egyszerre két adagot megsütni, ha már úgyis játszik vele az ember. Egy-két napos korában már szép vékonyan lehet szeletelni, aztán mehet a fagyasztóba.

Hozzávalók:
20 dkg kölesliszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg hajdinaliszt (világos)
17 dkg barna rizsliszt
12 dkg darált lenmag
2 evőkanál burgonyapehely (csak mert van otthon)
2 evőkanál méz
5csapott evőkanál útifűmaghéj (44 g)
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
6-8 dl langyos víz

A kölest, a hajdinát és a lenmagot én darálom kávédarálóval, ez a legunalmasabb része a dolognak, de ez is megvan tíz perc alatt (dupla adagnál). Az egyszerűség kedvéért én mindent egyszerre keverek össze, a vizet elfelejtettem lemérni, de a Nóri által írt (5,9 dl) nekem nagyon kevés volt. Sűrű nokedliállagra gyúrok. Fakanállal elkeverem, és hagyom kelni (a dagasztásnak sok értelmét nem látom). Ha megkelt (2-3 óra is lehet), akkor papírral bélelt hosszúkás sütőformába tessékelem egy fakanállal. Közben igyekszem nem átkeverni, megőrizni a buborékokat benne. Olyan 200 fokon kezdem sütni, aztán mondjuk 170-en folytatom félidőtől. Mivel sok benne a nedvesség, pont úgy viselkedik, mint a dagasztás nélküli kenyér, sokáig kell sütni, hogy belül is átsüljön, nekem most éppen egy picit nyers maradt, de nem vészes.
Gondoltam, hogy kiszámolom az árát, de most nincs hozzá kedvem. Nem hinném, hogy olcsóbb lenne, mint a bolti testvérkéi, de nem lehet összehasonlítani sem ízben, sem minőségben. Az útifűmaghéj nem olcsó, és sajnos a többi hozzávaló sem, de egy ilyen vekni nagyon sokáig elég, két vékony szeletnél többet nemigen lehet megenni egyszerre. Nagyon jó az íze a sokféle magtól, nekem nagyon bejön. Majd ha kapok levegőt, kicsit játszom az összetevőkkel, gondolom, működik a történet akkor is, ha csak alaplisztek vannak benne.

Napi cukinak meg egy pár cica. Próbálják túlélni a picit hűvösebb napokat. Mondtam már, hogy (fekete) cica szeretnék lenni?