2015. január 29., csütörtök

Krémleves



Az emberiség egyik fele a húslevest, a másik a krémleveseket szereti, és én persze az utóbbi félbe tartozom. Egyszerűen imádom. Darabosan már nem annyira, még a zöldségleveseket sem, de átturmixolva nem bírok velük betelni. Nyilván valami babakori trauma:) Mindig van valami aktuális szerelem, de tulajdonképpen mindet nagyon bírom. Mármint azokat, amiket én csinálok. Halál egyszerű, de azért sok rossz is flangál belőle.
Jól el lehet például rontani:
- tejszínnel. Nem szeretem a tejszínes leveseket. Szerintem semmi szükség rájuk egy zöldséglevesnél.
- sok vízzel. Üres mosogatólé lesz.
- túl kevés vízzel. Utálom, ha túl sűrű, és megáll a kanálon.
- kevés fűszerrel. Legyen már valami íze.
- bármilyen betéttel (levesgyöngy, tészta és társaik). nem kérek hozzá semmit, köszönöm. legfeljebb egy szelet magos kenyeret, ha épp olyanom van.

Akkor pár recept is, ne csak rizsa legyen. Kétféleképpen szoktam készíteni: vagy úgy hogy egyszerűen megfőzöm az adott zöldség(eke)t, fűszerezem, áttöröm, vagy úgy, hogy egy kis zsiradékon hagymát párolok, és ezen az alapon indul a leves.

Fehérrépás-almás - ő az aktuális nekem legjobb
Az ötletet még ezer éve Chili és vaníliától vettem (azt hiszem), persze ki emlékszik már az eredeti receptre. Tehát egy vöröshagymát felkockázva egy kis olíván üvegesre sütök. Utána rádobok 3-4 nagyobb gyökeret meg egy cikk zellert, hámozva, kockázva, és félig megpárolom. Felöntöm vízzel, forralom, amikor már majdnem puha, mehet bele a meghámozott, felkockázott 1-2 alma. Fűszerezem, áttöröm, és kész is. Egyszerre édes, savanykás, zöldséges, isteni.
Fűszerek: só, bors, icipici méz, pici fahéj.

Csípős sütőtökös
Ez is hagymás alapon indul: olívaolaj, felaprított vöröshagyma. Erre megy a meghámozott, felkockázott, nyers tök (egy kisebb kanadai, mondjuk), meg 2-3 nagyobb sárgarépa felkarikázva. Ha már félig puhák, vízzel felengedem, puhára főzöm, áttöröm. Ha van sült tök, akkor ezt csak a répával játszom el, és a vízzel együtt rakom hozzá a sült tököt. Ha jó édes a tök, akkor mehet hozzá egy-két narancs kifacsart leve is. Fűszerezem. Ez is annyira, de annyira finom!
Fűszerek: só, bors, római kömény, kömény, csili

Lencsekrémleves
A Jolitól kaptam először, és nagyon-nagyon ízlett, szóval én is rászántam magam. Megmosok úgy 10-12 dkg lencsét, hideg vízben felrakom főni a fűszerekkel együtt. Rakok hozzá egy kisebb sárgarépát is, feldarabolva. Ha megfőtt, kidobom belőle a babért meg a citromhéjat, és áttöröm. Csókolom, ennyi. Amikor először csináltam, irtó ízetlennek éreztem, de pár órás állás után sokkal finomabb lett. Türelem. A Joli rakott a főzővízbe még hagymát is, nagyon jót tesz neki.
Fűszerek: só, bors, 1-2 babérlevél, kömény, citromhéj

Aztán a régi kedvencek:
- Mentás-bazsalikomos zöldborsóleves. Télen menta és bazsalikom nélkül, fagyasztottból.
- Spárgakrémleves. Hát ez csak szezonban.
- Brokkolikrémleves. Fagyasztottból, egész évben. megunhatatlanul finom.
- Karfiolkrémleves. Ez is egész évben jó.
- Currys répaleves. Annyira imádom!!!
- Zöldségkrémleves. Pont ugyanígy készül a zellerkrémleves is, nyilván csak zellerből.

Napi cukinak meg egy tavalyi kép. Szerintetek lesz az idén is tavasz? Kezdem elveszíteni a reményt.







Kakukkfüves zöldborsós csirkemellragu erdei gombával, tésztával


Tavaly nyáron rengeteg róka- és trombitagombát szedtünk, valamit kell vele csinálni. Mondjuk nem olyan nagy kényszer, mert imádjuk. Ez egy villámgyors ragu volt, ehető magában, kenyérrel, tésztával vagy rizzsel (nekem). Bárhogy is, mindenhogyan jó. És persze villámgyors, bőven belefér egy hétköznap estébe.

Hozzávalók:
50 dkg csirkemellfilé
50 dkg csiperke
1-1 marék szárított róka- és trombitagomba (nyilván enélkül is működik, de az erdei gombák annyira jó ízt adnak mindennek)
45 dkg zsenge fagyasztott zöldborsó
1 vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
szárított kakukkfű, só, bors. darabka zöldpaprika
1 nagy csokor petrezselyem zöldje
1 evőkanál barna rizsliszt

Egy-két órára beáztattam a szárított gombát. Kevés olívaolajon pár perc alatt megsütöttem a sózott, borsozott csirkemellkockákat, majd kiköltöztettem a serpenyőből. A helyére ment ismét egy kis olíva, azon üvegesre sütöttem a felkockázott hagymát, aztán jött fél perc a zúzott fokhagymával. Rádobtam a feldarabolt csiperkét, meg az óvatosan kicsavart, picit átvágott erdei gombákat is, meg ízesítőnek egy darabka zöldpaprikát. Rámorzsoltam a kakukkfüvet. Nagy lángon zsírjára sütöttem.


 Jöhetett a staubolás: megszórtam a rizsliszttel, icipicit átpirítottam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy kellemes sűrűségű legyen a szaft. Ráborítottam a fagyasztott borsót, és addig pároltam (most már lehet csökkenteni a hőt), amíg a borsó is át nem forrósodott (főzni nem kell már a fagyasztottat). Közben valamikor sóztam és borsoztam, és hozzákevertem a sült csirkemellet is.


Amikor kész volt, mehetett hozzá a felaprított petrezselyem zöldje. Aztán mindenki úgy ette, ahogy akarta. Aki teheti, reszeljen rá egy kis parmezánt vagy érlelt kecskét, nem rontja el.

Napi cukinak meg egy régesrégi kép. Az öreg fekete cicánknak egyetlen egyszer volt kiscicája (aztán rögtön jött az ivartalanítás, az első is csak azért lett, mert akkor még úgy gondoltuk, hogy nem a mi cicánk). Egy darab dagadt fekete cica volt az egész alom:)) Cukorfalat volt.



2015. január 28., szerda

Etető

Állatetetésről lesz szó, ha nem érdekel, most lapozz.

Népes családom mellett etetnem kell az alábbi díszes kompániát is. Ámbár itt is megy a válogatósdi, túrkálósdi, alapvetően hálásabb célközönségről van szó.

A szereplők:
Kóficka, szálkástacsi-ruhába bújt tündér. A világ legédesebb kutyája. Tésáról befogadott (rövid)lábasjószág. tizenkettedik évében jár, remek, megkímélt, újszerű állapotban van. Némi túlsúly övezi hosszú derekát.


Zsuzsi, rövid szőrű foxi, talált eb. Kilenc éves. Ahhoz képest, hogy foxi, egész nyugodt:) Őt a szépségéért szeretjük:) Némi korrekcióra szüksége lenne az álomsúlyhoz:)


Súlyban a harmadik helyezett, nem sokban marad el a foxitól, cirmos cicánk. Picit molett:) Tizenkét éves, ivartalanított lánycica (illetve asszony), két testvérével olyan félévesforma korban költöztek be hozzánk. Gondolom, olvasták a helyi lapban, hogy elviselhető a légkör, kaja-pia rogyásig.


4. helyezett, mármint súlyban, de édességben előrébb áll, az én édes pici cicám, akit pár napos korában rám hagyott az anyukája (már szerepelt errefelé néhányszor, itt és itt és itt). Tehát lassan hét éves, komoly nagy kandúr, illetve hát csak volt kandúr (nálunk ugyan elég jó a macskaellátás, de ivartalanítással indít minden betévedt cica:)). Anyai szemem mindig kicsit soványkának látja (de azért gyönyörűnek!).


És a legkönnyebb háziállatunk, öreg fekete cica néven fut, szintén önkényes házfoglaló, a Cirmos testvére, tehát 12 éves (volt) lánycica. Forrest Gump nekem, pici fejébe nem fér sok ész, de pont annyi van, amivel remekül elboldogul az életben, mert az etikai alapja rendben van. Két kis testvérét pl. ő vezette be hozzánk, nyilván ő találta ki, hogy ide kell jönniük. (A harmadik, a kandúr, még nagyon fiatalon eltűnt.) Édes cica, pontosan tudja (ha mást nem is), hogy hol kell ezer decibellel dorombolnia.


Van még egy fél cicánk, egy óriási, viharvert kandúr, aki kb. egy éve jár hozzánk kosztolni. Hihetetlenül kommunikatív, és remek az étvágya. Ha megjön, kopog a konyhaajtón, és mi rohanunk.



A kutyák naponta egyszer kapnak enni, este. Kivéve, ha
- a. reggel sétálunk, akkor utána kapnak egy-egy marék száraztápot, hogy pótolják a pocokkergetés közben elveszített kalóriákat.
- b. tavasszal, ősszel, hűvös időben reggel, ha kirakom őket az udvarra, szintén jár valami reggeliféle, mert (félig) teli hassal kevésbé fázik az eb is. (Télen lakásban vannak munkaidőben, szóval akkor nem jár plusz táp.)


A cicáknak is este van a főétkezésük, viszont száraz tápot bármikor kapnak, amikor kérnek, illetve hát igyekszem, hogy mindig legyen előttük valami olyan helyen, ahol a kutyák nem férnek hozzá (ha mégsem így sikerül, akkor bebuktuk a két porszívó mellett). Reggelente a három cica kap összesen egy alutasakost, ezt is váltogatom, sokáig nem esznek meg semmit. Ez a reggeli kávéjuk, hogy érdemes legyen felkelni. Erre szórom az immunerősítőjüket is. Ezen kívül ÉÉKC kap langyos tejet is a Tamás reggeli kakaójából, ha épp ott van, és kér (a többi cicus nem tejes). Ha a kandúr jelentkezik reggelizni, akkor ő normál cicakonzervet kap, jó sokat.

Ennyi a kosztolás. Nasi gyakorlatilag nincs. Arra különösen figyelünk, hogy amikor mi eszünk, akkor egyrészt még a közelünkben se legyenek, másrészt még egy falatot se kapjanak, mert ezt sajnos, nagyon gyorsan megtanulják (szemben azokkal, amiket akarunk, hogy megtanuljanak, mert az sokkal lassabban megy). És nagyon nem szeretünk úgy enni, hogy kinézik a szánkból a falatot. Sokan. Ha evés közben keletkezik valami jó kis kutyának/cicának való mócsing, húsos csontocska, ilyesmi, akkor azt félretesszük, és megkapják a vacsihoz, esetleg hamarabb, de semmi esetre sem akkor, amikor mi eszünk. Semmi kifogásom az ellen, ha valaki eteti a kutyáját/cicáját evés közben, sőt, én is szívesen etetem a másét, de tudom, hogy én irtó nyűgös tudok lenni, ha éppen hazaestem egy zűrös nap után, és még evés közben sem hagynak békén. Tehát mi nem etetünk asztalnál, még akkor sem, ha nagyon kívánjuk (mi is).A rendszer tökéletesen működik, evés közben nem zaklatnak. Amikor nagy húsbontás megy a konyhában, akkor kutya nem jöhet be, a macskák hajlamosak ilyenkor a lábam körül mászkálni, szóval őket néha lekenyerezem a leeső cafatokkal, de a kutyák részét félreteszem (ebből is látszik, hogy a kutyák sokkal egyszerűbben nevelhetőbbek, mint a cicák). Épp ezért a cicaneveléssel nem is próbálkozunk.

Kezdjük a száraz táppal, az az egyszerűbb. Sokan mondják, hogy nem kell ezt meg azt adni nekik, a száraz táp pont elegendő, abban minden benne van. De én sem szeretnék száraz kekszet majszolgatni örökkön örökké, szóval tőlük sem várom el ezt. Száraz tápot kapnak a cicák napközbeni ellátmányra (azért elég praktikus, nem romlik meg, nem maszatol), bármikor, amikor kérnek, vagy anélkül is. A kutyák pedig néha reggel kapnak, vagy vacsikiegészítésként, ha úgy alakul. Igyekszem minőségi tápokat venni, de nem vagyunk milliomosok. A Royal Canin tápokat általában szeretik, de az nagyon drága. Ha csak nem beteg valaki, akkor igyekszem ezer forint/kg alatt maradni, nem mindig sikerül. Sokat kell variálni, mert elunják, nem szeretik, kihányják, mittudomén, nem egyszerű a művelet.

Az esti főétkezés lehetőleg főtt kaja. Mostanában azt csinálom, hogy két-három havonta nagy tételben vásárolok mindenféle finomságot a békási piacon (marhamáj, sertéslép, -tüdő, -gége, -vese, csirkefarhát és -nyak, azt hiszem, ezek szoktak lenni elfogadható árban). Ezeket feldarabolom, vegyes csomagokat gyártok belőle, aztán nylonzacsiba húzva lefagyasztom.


Igen, tudom, hogy nem környezettudatos viselkedés, de egyelőre nem tudok létezni egy nagy fagyasztó nélkül. Ha otthon lennék egész nap, akkor nem kéne előre megoldanom az egész hetet. Egy normál hétköznap legfeljebb egy kiló almát tudok venni a legközelebbi zöldségesnél, kutyakaja-vásárlás szóba sem jöhet. Bő kilós adagokat rakok össze. A vesét külön kezelem, mert az büdös, amikor fő, arra külön rá kell készülni, minden estét nem szeretnék pisiszagban tölteni. Reggelente kiveszem a csomagot a fagyasztóból, estére felolvad. A marhamájat nyersen kapják a cicák, ha nem kapnak túl gyakran, akkor szeretik, a többit megfőzöm egy marék barna rizzsel, és némi zöldséggel (ez gyakorlatilag sárgarépa vagy gyökér, a többi ugye jóval drágább). Ezt kapják este.

Konzerv. A három és fél cicából egy és fél eszi meg a főtt kaját, viszonylag gyakran kell konzervet adni. A kutyáknak is szoktam venni, változatosabb, meg hát minden este nem tudok szakácskodni. Hihetetlen sok szart árulnak kutyakonzervként. Itt is ugyanaz áll, mint a száraznál, a jobbak közül próbálok válogatni, de van egy ár, ami fölé nem megyek. Átböngészem az összetevőket, azt veszem meg, ami tetszik. És azt is ritkán kapnak, nincsenek is oda érte, egyébként.

Maradék. Hát, ebből nagyon kevés van. Alaphelyzetben alig eszünk húst, de ha igen, akkor ritkán lesz belőle állateledel. Más maradék meg mi lenne. Csontot már nem szívesen adok nekik, senki sem fiatal már, néha egy keveset, átválogatva.  Gluténest nem szívesen adok neki, egyébként is kövérek, nem tömöm őket száraz sütivel, a zöldségeket meg nemigen eszik meg. De alapvetően nincs is semmi ilyesmi, drága az időm, ha már főzök valamit, általában meg is esszük.

Napi cuki meg nem lesz.

2015. január 23., péntek

Humusz



Csincsilla vagyok, csokoládé- és humuszfüggő. És most az utóbbiról szeretnék beszélni. Fogalmam sincs, hogy miért szeretem. Nem is édes. Nincs is erős íze (persze lehet, hogy pont ezért). De egyszerűen nem tudom abbahagyni, mármint az evését. Főleg a sparos változatra vagyok (voltam?) rákattanva, csak úgy kanállal. A felénél tudom csak abbahagyni, de még ehhez is nagy önuralomra van szükségem. Gondosan tanulmányoztam az összetevők listáját, és persze ebben is van néhány cucc, amit nem szeretnék bevinni az egyébként is túlterhelt szervezetembe. Marad az itthoni előállítás, viszonylag hosszú ideje próbálom eltalálni pont azt az ízt. A sparosat. Szerintem már elég közel járok. Ízben. Állagra nem, de az annyira nem zavar. Nyilván szükségem lenne egy erősebb turmixra vagy botmixerre, de az most nem aktuális, és nem is bánom olyan nagyon, hogy nem krémesebb.
Próbálkoztam száraz csicseriborsóval is, közepes eredménnyel. Macerás, persze ezt tudtam előre, voltak már régebbi találkozásaink is. Áztatás egy éjszakára. Utána meg a főzés, hát, minimum egy óra, de inkább kettő. Ezt a cirkuszt az ember nem szívesen csinálja meg egy marék borsóval. Fél kiló szárazból meg olyan hatalmas adag lesz, hogy még egy humuszfüggőre is nyomasztóan hat. Szóval marad a konzerv, úgy döntöttem. Ennek az a legfőbb hátránya, hogy azokban az üzletekben, ahol általában vásárolok (Aldi, Lidl, pomázi Spar) általában nincs, szóval külön emiatt be kell menni valahová. Eddig négyfélét próbáltam, a DM-ben lehet kapni jó drága üvegeset, aztán van a Bounduelle-nek is, ezek viszonylag drágák. Az Intersparban pedig van kétféle (az egyik van a képen), ezek olcsók. Semmiféle különbséget nem vettem észre a késztermékben, szóval maradok akkor az olcsóknál.
Kell még hozzá olaj, fűszer, ez-az, ezekből nyilván viszonylag jóra van szükség, mert ezt viszont nagyon kiérezni az ízen.


Tehát az én humuszom hozzávalói:
1 konzerv csicseriborsó
1 jó nagy csipet szárított jalapeno paprika (vagy bármi pici csípős)

olívaolaj (nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy pont Pomázon van a magyar olívapiac központja:))
citrom
őrölt bors (jobb lenne frissen tört, de azért a bolti darált is elmegy, kapkodós napokon)
őrölt római kömény (hát, azért ez sincs minden sarki boltban. szerencsére egy kis zacskónyi sokáig elég)
ezen kívül kéne valami fokhagymaszerű, de persze nem friss fokhagyma. sokáig gondban voltam, aztán karácsonyra kaptunk valami jópofa halfűszerkeveréket, és ebben a sok szárított zöldség mellett van fokhagyma is, tehát egyszerűen tökéletes lett erre a nemes célra. Halhoz is jó, egyébként. És vállalhatóak az összetevők.


Meg a kis huncut, aki lemaradt az előző képről, kell hozzá még 1-2 evőkanál tahini (őrölt pirított szezámmag) is. A legegyszerűbb készen venni, de ha épp nincs otthon, akkor száraz serpenyőben megpirítom a szezámmagot, és kávédarálóban megőrlöm.


A nehezén túl vagyunk, ha mindent összehordtunk. A borsót leszűröm, a levét gondosan félreteszem. Mindent beleöntök egy tálba.


Teszek hozzá pár evőkanálnyi levet is (többet, mint ami a képen az első tálban van), és botmixerrel pürésítem. Ha mártogatónak szánom, akkor több lével, hígabbra, ha kenyérre, akkor sűrűbbre (mint a felső képen). Belekanalazom egy üvegbe, és próbálom beosztani.

Napi cukinak meg a testvérem a Zsuzsival, valamikor az ünnepek alatt. Ha olyan vendégünk van, aki délután ledől egy kicsit, akkor a Zsuzsi (ha olyan viszonyban van vele) abban a szerencsében részesíti, hogy melléfekszik. Most is így történt. A meghitt viszonyt jó pár együtt végigmenetelt teljesítménytúra alapozta meg.



2015. január 5., hétfő

Szilveszteri lencseleves savanyú káposztával és füstölt csülökkel, ünnepi beszámolóval


Hát buék mindenkinek. Állítólag ez (is)  jó év lesz:) Megvoltak az ünnepek, egyetlen poszt nélkül. Ha röviden kéne róla beszéljek, (igen, akarok), csak annyit mondanék, hogy nem a gasztronómia állt a középpontban. Ez végül is nem baj, a családom elvan hidegen és salátán, önként és dalolva. Én meg  úgyis elég kövér vagyok, nem kell tovább rontani a helyzeten. Nem lihegtük túl a karácsonyi vacsorát sem: az előétel a szokásos olíva, sajt, szardella, bolti kenyérrel (a felmerült igények dacára sem vagyok hajlandó ilyenkor ciabattával bíbelődni), aztán a szokásos kakukkfüves-citromos pisztráng, vaj helyett olívaolajjal. Hozzá kétféle krumplisaláta, mind a kettő annyira rossz lett, hogy ki kellett önteni a végén (na? ez nem sokaknak sikerül!). Nyilván volt valami zöld saláta is, de arra már nem emlékszem. Desszertnek pedig mákos guba, sok meggyel, természetesen bolti kifliből (a Bendinek ugyanez mák nélkül). Magamnak meg nem is sütöttem semmi gluténmentest az ünnepekre. Még szerencse, hogy a Jolitól kaptam egy helyes kis virágos kuglófot, az jól beosztva elég volt már a maradék évre. Természetesen csináltam még töltött káposztát, kétfélét. A húsos ehetetlenül sós (a hozzárakott füstölt cucctól), az aranyárban mért hozzávalókból összedobott hústalan csak simán rossz lett. Karácsony másnapján főztem még a fiúk kedvéért kanizsai rostélyost, marhalábszárból és fagyasztott rókagombából, az jó lett tényleg. Sütifronton meg totál KO. Na jó, egy kiló lisztből sütöttem karácsonyi linzert, az még rendben volt. Két rúd bejgli készült végül otthonra (ennek a posztnak a végén van), elég is lett bőven, nem tudom, a diós vagy a mákos lett vacakabb. Csináltam zserbót is. Az első adag tésztája egyszerűen kezelhetetlen volt, mintha gluténmentes lisztből csináltam volna, annyira morzsálódott és tört, soha nem találkoztam még ilyesmivel. Egy éjféli, csapkodós és kiabálós nagyjelenet után másnap mandulás-meggyes pitét csináltam belőle, meg másik lisztből mégiscsak sütöttem egy nagy adag bejglit. Mind a kettő ment a kukába egy hét múlva nagyjából érintetlenül (kivéve azt a kis darabot, amit továbbadtam). Szilveszterig nem főztem-sütöttem semmit, szerintem jól is tettem, nem voltam a topon, csak lassan láttam be. Aztán év végén már muszáj volt főzni, mert vendégek is jöttek, meg hát ugye az idén is legalább olyan gazdagok szeretnénk lenni, mint tavaly voltunk. Kötelező a lencse. A szokásos káosz miatt szilveszter estén ettük, remélem, így is használ. Általában főzeléket szoktam csinálni, most lett ez a nagyon sűrű leves, nekem nagyon ízlett, szóval most pár évig ez lesz. És iszonyú jól esett a kötelező leányfalusi pancsolás után.

Hozzávalók:
- 50 dkg lencse
- egy hátsó füstölt csülök nagyobbik fele
- 30 dkg savanyú káposzta
- 1 közepes vöröshagyma
- 1-1 sárgarépa és gyökér
- 1 nagy cikk zeller
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kis darab erőspaprika
- só, bors, kömény, római kömény, csili, 2 babérlevél
- kevés zsír és 1-2 evőkanál barna rizsliszt

Beáztattam a lencsét pár órára. A húst DT felkockázta, hogy gyorsabb legyen a művelet. A húst annyi vízben, amennyi bőven ellepte, felraktam főni a babérlevelekkel és a meghámozott, de egészben hagyott vöröshagymával. Amikor már majdnem puha volt, hozzáadtam a leszűrt, átmosott lencsét. Bő tíz perc múlva mehetett hozzá a picit átmosott, átvágott káposzta, aztán megint tíz perc múlva a nagyon pici kockákra vágott leveszöldségek. Közben valamikor a fűszerek: só csak módjával, pici római kömény, épp csak annyi, hogy ne lehessen kiérezni, a többi meg ahogy tetszik. Végül csináltam egy kis fokhagymás rántást rizslisztből, és berántottam. Annyi vizet adtam hozzá, hogy az állaga valahol a leves és a főzelék között legyen. Aztán aki akarta, tehetett hozzá tejfölt vagy joghurtot, mind a kettővel isteni volt.

Napi cukinak meg egy gyönyörű páros. A nagyfülű, nagy lábú, szelíd Nyika meg a még mindig irtó aprócska fekete ördögpalánta, eléggé összekavarodva. Ha kiscica lennék, pont ilyen kutyát szeretnék magam mellé. A szép képeket a gazdi lőtte.