Alkotói válságban szenvedek. :) Nem mintha nem főznék, nagyon is sokat főzök. Csak mostanában olyan ételeket kívánunk meg, amik már szerepeltek a blogon. Úgyhogy ismételten anyuékra számítok képek és receptek tekintetében, hiszen tőlük szinte minden héten érkezik egy-egy adag kóstoló valami újdonságból.
Ezt a fasírtot még valamikor tavaly készítették, csak most találtam meg a fényképeket a tesómtól érkezett e-mailek között. Biztos azért nem tettem még fel ide a blogba, mert számítottam rá, hogy lesznek olyan napjaim, amikor semmi értelmessel nem tudok előrukkolni.
A recept egy 2009-es Kiskegyed Konyhájából származik.
Hozzávalók:
- 70 dkg zöldbab (ceruzabab)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált sertéshús
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- 10 dkg vaj/margarin
- 2 dl tejszín
- 5 dkg ricotta vagy tehéntúró
- 2-3 evőkanál mustár
A zöldbabot/ceruzababot megtisztítjuk, megmossuk, bő sós vízben 10 percig főzzük, majd leszűrjük.
A darált húst összekeverjük a zsemlemorzsával, a tojásokkal, az apróra vágott hagymával és az áttört fokhagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Nedves kézzel apró golyókat formázunk a masszából és serpenyőben, a felforrósított vajon/margarinon egymás után körben megpirítjuk minden oldalukat. Kiemeljük a vajból és papírtörlőn lecsöpögtetjük. A serpenyőt félretesszük a visszamaradt vajat/margarint.
A mártáshoz tejszínt felforrósítjuk, belemorzsoljuk a ricottát vagy tehéntúrót. Sóval-borssal ízesítjük és belekeverjük a mustárt. Összeforraljuk.
A serpenyőben visszamaradt pecsenyelében átforgatjuk a zöldbabot. Rálocsoljuk a mártást és 1-2 percig főzzük. Forrón tálaljuk.
Nekem összesen 2 észrevételem volt ezzel az étellel kapcsolatban: a fasírtból hiányzott a pirospaprika (úgy látszik, én túlságosan magyarosan szeretem) és szerintem a 70 dkg babhoz kevés volt a 2 dl tejszín. Ahogy a képeken is látszik, egyáltalán nem volt folyós állagú a mustáros szósz. Ezekkel együtt is finom, pikáns ízű és nagyon laktató ételt kóstolhattam. Nagyon tetszettek a kis pici fasírtgolyók. :)
Most pedig eljött a szórakozás ideje. Hallgassátok végig ezeket a jópofa embereket, viccesek. :) És tehetségesek!
Egyetértek az észrevételeiddel, plusz a saját véleményem: nekem baromira bejött ez a mustáros ceruzababos dolog! :) Fogok is szólni anyáéknak, hogy jöhet újra! :)
VálaszTörlésA zene pedig jóóó! LÁJK! ;-)
igen, nekem is tetszik ez a mustáros bab, sztem meg lehet csinálni normál, darabolt sárga hüvelyű fagyasztott babból is.
VálaszTörlésén is alkotói válságban szenvedek egyébként:) sokat főzök, de semmi érdekeset:)
Fel a fejjel :)
VálaszTörlésNagyon finom lehet
Köszi a biztatást Bianka, Csincsilla neked pedig a szolidaritást. :)
VálaszTörlésAmikor írtam be a receptet, nekem is pontosan az fordult meg a fejemben, hogy sárga hüvelyű babbal is finom lehet. De ez a zöld mégis más, olyan vidámabb lesz tőle az étel. :)
Tesókám, én kipróbálnám petrezselymes rizzsel is.
Ez nagyon finomnak tűnik, ki fogom próbálni!
VálaszTörlés