Egzotikus rizses hús uborkával

Nosztalgiáztunk a napokban Tomával, a régi lakásunkat emlegettük, és ilyenkor mindig meglepődöm, hogy a gyerekek mikre emlékeznek kiskorukból és mikre nem. Toma például sosem hagyja ki azt az emlékét, hogy egy alkalommal annyira nem volt pénzünk, hogy órákon keresztül kutattunk a lakásban egy kis pénzért keresztanyámnak a lakással együtt megörökölt holmijai között: ruhái zsebében, vitrinben, kicsi csészékben fűszerek között, pont mint Móricz Hét krajcárjában. Nem nagyon értem, miért maradt meg ez olyan erősen Tomában, hiszen 20 éves együttélésünk alatt azon az egy alkalmon kívül szinte sohasem fordult elő, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk, ráadásul nem lehetett több 5 évesnél. Akkoriban az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál dolgoztam, a fizetésem talán még arra sem volt elég, hogy a rezsit fedezze, mindig is a munka melletti gépelésekből tartottuk fenn magunkat. Az talán egy rövid időszak lehetett, hogy pár hónapig nem volt otthoni munkám, a tartalék is elfogyott, de Tomával ellentétben én már nem is emlékszem erre az időszakra.

Ugyanakkor pedig képes volt Toma azt állítani az alsós tanító nénijének, hogy ő még sohasem járt a Margit-szigeten, holott Bori barátnőm is mennyit tudna arról mesélni, amikor unokaöccsét és Tomát vittük bringó-hitózni, vagy amikor Évával végigrohantunk a nagy füves réten, épp locsolás után volt és egyikük a fűben egy óriási tócsán szalad keresztül. Már nem emlékszem melyikük volt, csak a kép van előttem kristály tisztán, ahogy fut, és körülötte olyan gyönyörűen fröcskölt a víz! Sokszor ütköztem meg azon, hogy az az erőfeszítésem, hogy lehetőségeim szerint megismertessem Tomával a világot, mennyire hiábavaló, mert a programok, helyszínek, élmények nagy részére nem is emlékszik.

Na de ez a kaja - ami azt hiszem saját találmány - megmaradt az emlékezetében, elég gyakran főztem a Dembinszky utcai lakásunkban, mert nagyon gyors és keveset kell mosogatni utána: egy serpenyőben készül a hús, a köret és a savanyúság. Ráadásul megette ő is, mert mint a kínai ételeknél, ennél is lehetett pálcikával bohóckodni. A gyerekeknél gyakran nem is az számít, hogy mi a kaja, hanem az, hogy hogyan lehet enni: pálcikával, vagy makarónin keresztül felszürcsölve, esetleg betűkből szavakat kirakva, gusztustalanul összekeverve, stb.

Na ezt a kaját emlegette most Toma nosztalgiázásunk közben, hogy milyen régen főztem ilyet, és én örömmel tettem eleget kérésének. Nem is tudom, miért felejtődött el ez a kaja (is :-))

Egy csirkemellet (két fél) felcsíkoztam, megszórtam pici liszttel és kínai fűszerkeverékkel. Kis olajon megpirítottam, majd rádobtam felkarikázott újhagymát és apróra vágott paprikát. Erre öntöttem egy bögre rizst, és ezeket együtt is pirítottam egy kis ideig. Amikor ez megvolt, felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, azaz két bögrével. Sóztam, borsoztam és szórtam rá Dezső unokabátyámék titokzatos fűszerkeverékéből, amitől pikánsan csipős lett. Amikor a kaja háromnegyedig megfőtt, egy csokor apróra vágott petrezselymet kevertem bele, majd még egy kis szárítottat is, legvégül pedig 2 darab apróra vágott uborkát. Megpróbáltam kicsit odakapatni az alját, mint régen mindig a Dembyben, amikor sosem volt időm és kedvem főzni, ott is hagytam és gyakran leégettem a kajákat, de most nem sikerült. Talán kicsit jobb serpenyőket használok manapság...

Emlékszem, régen nem újhagymával, hanem sima vörössel és nem kápia paprikával, hanem sima sárgával készítettem és ugyanolyan finom volt. A különleges fűszerek illatát hazaérkezéskor még napokig lehet érezni a lakásban. Mazsi mondta is egyszer, hogy úgy szeret hozzám jönni, mert mindig érdekes illatok vannak nálam! :-)