Szinte hihetetlen, de Imi ma 30 éves lett. Ez több okból is furcsa nekem: egyrészt azért, mert ez azt jelenti, hogy már régebb óta ismerem őt mint amióta nem - ugyanis 14 éves korunk óta "vagyunk együtt". Másrészt pedig azért, mert ebből az következik, hogy hamarosan én is 30 leszek!!!
Úgy gondoltam, hogy ezt a szép kerek évfordulót méltóképpen kellene megünnepelni és egy felejthetetlen szülinapot szerettem volna összehozni neki. Most már nyugodt szívvel mondhatom, hogy sikerült és ez leginkább barátainknak és Tesókámnak köszönhető.
Szeptember óta szerveztem a meglepetés bulit, melynek dátuma december 11-re lett kitűzve. Nem akartam december 18-ra, mert igaz, hogy ez a nap is szombatra esik, de kicsit átlátszó lett volna. Úgy gondoltam, éppen eléggé előre szóltam, hogy mindenki szabaddá tudja tenni magát arra a napra. A helyszín Balatonalmádin egy nyaraló volt, méghozzá Bea barátnőnk apukájának nyaralója. Bea általában évente kétszer-háromszor szokta meghívni oda barátaikat bulizni, köztük Imit, engem és tesómékat is.
Várjuk, hogy Imi és Mazsolinoék megérkezzenek.
Imi most is úgy tudta, hogy a "szokásos" év végi bulira hivatalos ugyanazzal a társasággal akik ilyenkor ott szoktak lenni. Csakhogy én a saját barátainkat szerveztem be arra a napra! Én kimentettem magam, mondván hogy a karácsonyi készülődés, bevásárlás miatt nem tudok részt venni az eseményen. Persze ez nem volt igaz, csak én hamarabb elindultam Almádiba mint ahogy Imi.
Mivel tesóm aznap suliban volt és Imi vitte őt és Zolit a buliba, ezért nagyjából tudtam, hogy mikor fognak elindulni Budapestről. A többiekkel meg volt beszélve, hogy mikorra érjenek a nyaralóhoz, így volt időnk bőven előkészülni.
A teljes társulat.
Nem számoltam azonban azzal, hogy aznap szakadó hóesés lesz, nehezen járhatóak lesznek az autópályák is. Nagyon izgultam, hogy mindenki időre odaérjen, nehogy egyszerre érkezzen Imiékkel.
Utólag kiderült, hogy Mazsolinoék a megbeszélthez képest fél órával később tudtak csak indulni, úgyhogy mi körülbelül két órával hamarabb ott voltunk mint ők. Én már tűkön ültem, annyira izgultam, hogy sikerül-e a meglepetés, Imi sejt-e valamit.
Jó volt a hangulat.
Tesómmal meg volt beszélve, hogy megcsörget, amikor Almádiba érnek, így tudtam, hogy mikor kell elbújnunk. Abba a szobába zsúfolódtunk be, amiben végül négyen aludtunk Mazsolinoékkal. Az ablakból figyeltük, hogy mikor jönnek be Imiék a házba. A házigazdákkal - Petivel és Beával - abban egyeztünk meg, hogy felvezetik őket az emeletre és megmutatják melyik lesz a szobájuk.
Így is történt. Mi tizenvalahányan a sötét szobában ültünk és nagyon vigyáztunk, hogy a csukott ajtón keresztül semmi ne szűrődjön ki. Nehéz volt megállni, hogy ne köhögjek, vagy hogy ne nevessünk hangosan, mert persze mindenkire ilyenkor jött rá a poénkodhatnék.
Aztán benyitottak a szobába és Bori felkapcsolta a lámpát. Imi arcán azt láttam, hogy sikerült a meglepi - persze zavarba jött - és örült a barátok jelenlétének. Azt nem mondta, hogy nekem is örül, vagy jobb lett volna, ha tényleg otthon maradok. :)
A kölcsönös üdvözlések és a "boldog szülinapot!" mondat sokadik elhangzása után elkezdődhetett az igazi buli. Evés-ivás-tánc.
Az ajándékok is előkerültek. Pálinkák, borok, valamint egy gyönyörű Ajka-kristály whisky-s pohárkészlet és a hozzá tartozó 18 évig érlelt whisky.
Ezután megint egy sor "boldog szülinapot!" és egy sor ölelés és puszi következett.
11 óra körül a bulit a tortákkal szakítottuk meg. Mivel otthon nem tudtam készülni házilag készült sütikkel, tortákkal a lebukás veszélye miatt, ezért egy cukrászatban rendeltem puncs-, oroszkrém-, és erdőmester tortákat.
A legnagyobb sikere az oroszkrémnek volt, amit nem is csodáltam, hiszen előtte kör e-mailben érdeklődtem meg a többiektől, hogy milyen tortát ennének és a legtöbben oroszkrémre szavaztak.
Ha jól emlékszem, hajnali 2 körül dőlt ki a társaság nagy része. Nem is csoda, hiszen december 11.-e munkanap volt, a legtöbben korán keltek.
Másnap reggel egy közös reggelivel indítottuk a napot. A terülj-terülj asztalkámon kolbász, fokhagymás zsír, saláták, burgonyás szardíniakrém (ugye jól írtam, Bori?), paprika, paradicsom, lilahagyma voltak találhatók.
Mindenkinek köszönöm, aki készült valamivel!
A rendrakás és takarítás után lementünk még az esős-szeles Balatonpartra néhány képet készíteni. A hattyúk és kacsák jobban bírták nálam, én elég gyorsan visszamenekültem az autóba.
Imit kérdeztem, hogy sejtette-e hogy ez a buli nem az a buli lesz, amire készült. Azt mondta, a meglepetés sikerült, mert mindenki nagyon jól titkolózott, terelték a gyanúját. Többen állították, hogy aznap késő este is dolgoznak, így nem merült fel benne, hogy találkozhatnak. Bori például felhívta, hogy szombat este lenne-e kedvünk elmenni a szokásos szombat esti billiárdos helyre, de Imi nemet mondott, mivel "buliba volt hivatalos". Persze Bori be volt szervezve, hogy felhívja Imit, ezzel is terelve az esetleges gyanúját a szombat estéről.
A legnagyobb meglepetés az lett volna, ha Eszti, Imi unokatestvére és lánya, Eszter is el tudnak jönni. Nagyon szerettek volna, de sajnos egy betegség ledöntötte Esztit a lábáról, ráadásul vizsgaidőszaka van és a hó miatt sem tudtak volna elindulni Szombathelyről. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettek ott. Mint ahogy azt is, hogy masszőr Zolinkat aznap estig beosztották dolgozni, ezért nem tudott jönni. Valamint azt, hogy Dávidék is Halászin rekedtek, mert Bee aznap reggel rosszul lett, egy nagyon durva vírust kapott el. Pedig szegény nagyon készült mindenféle finomsággal, már a réteseket is megsütötte.
Csak a saját nevemben tudok beszélni: úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a meglepetés, egy jó hangulatú buli lett belőle. Rengeteg szervezés, tervezés, logisztika, izgulás, idegeskedés előzte meg, hogy minden a helyén legyen és minden időben. Ahogy a bejegyzés elején írtam: nem sikerülhetett volna, ha nincsenek ilyen remek barátaink és Mazsolino, akik az első pillanattól kezdve a segítségemre voltak és még véletlenül sem szólták el magukat. :)
Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, hogy segített és hogy részt vett a meglepetésben!
Ma pedig családilag ünnepeltük Imi szülinapját. Én a kívánságának megfelelően vadast készítettem marhahúsból anyuék receptje alapján. Mivel apu a zsemlegombóc nagymestere, meg amúgy is jobban szeretjük tésztával, ezért spagettit főztem hozzá. Szerencsére a marha nagyon jól megpuhult, hála anyu kedvenc újpesti hentesének, aki gyönyörű, friss húst adott.
Anyuék néger szelettel készültek, amit Imi nagyon szeret. Szokás szerint finom lett, de hát ők már rutinból sütik, nem is sikerülhetett volna máshogyan. :)
Megkaptam a receptjét, ami nagymamámtól származik. Még nagypapám gépelte le egy kis darab papírra. Így szól:
"6 tojás sárgáját 20 dkg cukorral, 2 evőkanál vízzel habosra keverjük. 7 csapott kanál liszttel elvegyítünk 2,5 dkg kakaóport és 1/2 csomag sütőport. Ezt a keveréket és a 6 tojás csipetnyi sóval kemény habbá vert fehérjét apránként beleforgatjuk a cukros masszába és alaposan elkeverjük. Kivajazott-lisztezett tepsiben 180 fokon tűpróbáig sütjük.
20 dkg cukorból, 4 tojás fehérjéből gőz felett kemény habot verünk. Ezt a kihűlt piskótalapra kenjük.
A kakaós bevonathoz: 5 evőkanál tejben 2,5 dkg kakaót és 10 dkg cukrot csomómentesre keverünk és közepes lángon összefőzzük. Cseppentő próbával - egy pohár hideg vízbe cseppentjük a kanálról a kakaós krémet - ellenőrizzük, hogy elkészült-e. Ha a vízben nem folyik szét, akkor elkészült. Félig kihűtjük, majd 10 dkg vajat keverünk bele és bevonjuk vele a tojásfehérje habot."
Mindig is tudtam, hogy ezt egy nagyon édes süti, de most már azt is tudom, hogy miért. 50 dkg cukor??
Végszóként szeretnék még egyszer nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánni kedves férjecskémnek és még sok százat! :)
