2012. augusztus 30., csütörtök

Kicsi bors

Ez itt, kérem szépen, egy réges régen elmaradt szolgálati közlemény. Azt hittem, rég megtettük, de nem. Bea cuki új blogját a kicsibors.blogspot.hu címen találjátok. Érdemes meglátogatni, mert olyan jó mesélős, nem csak az van, hogy vegyél 10 dkg lisztet, hanem mindig kapunk a recept mellé szép hosszú történeteket, sok fényképet, és ha szerencsénk van, némi vizslát is. És sokkal szorgalmasabb, mint mi mostanában :(



Almás pite így meg úgy


Mielőtt bárki pánikba esne, az idén (sem) lesz almatortaverseny. Csak muszáj volt almásat süssek, egyrészt és főrészt, mert imádom, másrészt meg még Tésán összeszedtem egy nagy zacsi hullott almát, és ideje volt elhasználni. Persze gondolhattam volna a jövőre, és eltehettem volna télire, de egy-két üveggel lusta voltam vacakolni. Inkább sütöttem, egyébként is, napok óta sírok valami desszert után.
Felül az egyik. Vészesen hasonlít erre, csak kicsit más a tésztája, nincs benne dió, és a teteje nem csipkés, hanem csíkos.

Tészta:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 12 dkg hideg vaj
- csipet só
- 1 evőkanál barna cukor
- 1 evőkanál fahéjas porcukor
- 1 evőkanál baracklekvár
- 1 tojássárgája
- kb. 1 evőkanál hideg víz.

A szokásos menetrend, a lisztet összemorzsásítottam a jéghideg vajjal, cukrokkal, sóval, aztán deszkára borítottam, és a többivel összegyúrtam. Kicsit hagytam pihenni, aztán kinyújtottam, és kibéleltem vele egy kis tepsi alját (oldalra nem jutott, de nem is kellett volna). Ilyen vajas tészták alá/mellé egyébként semmivel sem kenem ki a tepsit, papírt sem teszek bele, nem is kell. Kb. az egyharmadát meghagytam (mármint a tésztának), abból lettek a végén a csíkok a tetejére. Mehetett az egész a hűtőbe, jó fél órára.

Töltelék:
- jó sok alma (olyan 1,5-2 kg körül)
- 2-3 evőkanál barna cukor
- fahéj
- vanília

Az almákat meghámoztam, lereszeltem, megszórtam a cukorral, és hagytam állni legalább egy órát. Ezalatt jó sok levet enged. Szépen kicsavartam, és összekevertem az ízesítőkkel.

Az összeállításhoz még:
- 2-3-4 evőkanál  szilvalekvár
- 1-2 evőkanál zsemlemorzsa
- 1 tojásfehérje

Az alsó tésztát megkentem a lekvárral, arra jött a morzsa, a tetejére meg a rengeteg alma. A tetejét szépen kiraktam a csíkokkal, tojásfehérjével lekentem, és mehetett a 200 fokos sütőbe. Nem tudom, meddig sült, kb. fél óra volt, látszik a tetején, amikor kész van. Ha kicsit várunk vele, akkor elég szépen lehet szeletelni, de isteni forrón, langyosan és hidegen is (beáldoztam magam, és teszteltem).

Mivel még maradt az almából, kellett csinálnom a klafutit is, ott sírtam a konyhában. Annyiban más, mint mondjuk ez, hogy most alulra tettem a vastag, reszelt almából készült tölteléket, arra öntöttem a tésztát, így szép kétrétegű pitém lett.


Töltelék:
- ld. fent

Tészta:
- 2 egész tojás, meg az a fehérjemaradék, ami az 1. sz. pite megkenése után maradt
- csipet só
 - 2 evőkanál cukor
- fél zacsi sütőpor
- 2-3 dl tej
- 4-5 evőkanál liszt

Az a cél, hogy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. Némi tej kivételével mindent egyszerre beleöntöttem a robotgép táljába, és amikor már szép sima volt, akkor felhígítottam a kellő sűrűségre. Ha lett volna, biztos tejszín lett volna a tej egy része, de nem volt otthon éppen egy csepp sem.
Aztán vastagon kivajaztam a fodros piteformát, belelapogattam az almatölteléket, olyan jó egy-másfél centi magasan, és szépen körbe, egyenletesen ráöntöttem a tésztát (nem túl sok, szóval be kell osztani). Úgy időzítettem, hogy pont akkorra legyen kész, amikor kiveszem a másikat, szóval ment szépen a 200 fokos sütőbe, és egyáltalán nem mértem, mennyi idő alatt sült meg, de nem kell nagyon sok idő. Látszik rajta, amikor kész, kicsit pirul már a széle, és ha megnyomja az ember a tetejét, akkor olyan lágyan rugalmas. Kicsit túlsütöttem, de másnak nem muszáj, mert finomabb, ha lágyabb. Mondjuk így is isteni lett, egyáltalán az alma-fahéj-vanília mindig isteni.



A napi cuki pedig übercuki lesz. A tésai Eszti néninél (csak hogy átvegyük újra: Kóficka szüleinek a gazdájáról van szó) megint van három kiskutya. Három szálkás tacsi lánynak egy-egy darab. Mindegyiknek másik helyi kuty az apukája, tipikusan le sem tagadhatják az utódokat, annyira a kedves apukákra ütöttek. És persze változatlanul követik a hely szellemét: ha belép az ember, mind a hat eb (három kismama, három növendék) hanyatt veti magát, és vakartatja a hasiját. Úgy tűnik, bevettek a csapatba egy fekete cicust is, de az nem jön hasit vakartatni. De elég jól áll a kompániának. Nyolchetesek a cukorfalatok, és egyszerűen gyönyörűek. Ja, a képeket telefonnal csináltam, de azért látszódnak a szép kerek pocakok.

A fekete szín álmosít. A cicus (lent) és az ezen a képen csak pár manccsal szereplő fekete kutyus (apja neve: Pöpec, egyébként gratulálunk a boldog nagyszülőknek!) nagyjából végighorkolták a reggeli után történt látogatásunkat.



A kis foltos rettenet. Apja neve Tapi, aki egyébként már szerepelt a blogban Kóficka pasija álnéven. Kiköpött apja, nem?


Alul Lilike mama, felette egy elemes.


Kispöpi, a szunyagép. Cicalábbal.




Mormota 1. és 2.



Pergő mama és a játékeb. Apuka nevét elfelejtettem, de pont így néz ki. Hogy lehet ennyire tünci egy kutyahas?????



A feje sem rossz:


Kispöpi túl van a reggeli tornáján, hanyatt fordult. Azért feketében sem rossz a kiskutyahas, nem?


A cicus is megmozdult, feljebb csúszott pár centit.





Balra talán Lilike, középen a felhúzhatós, jobbra a Minitapi.

Ugyanők, elmozdítva:)


Cukorfalatok. A háttérben hangos horkolás.


Délelőtt rajcsúr, mindenki a maga módján.


Itt pedig Picike is befeküdt egy picit a buliba, gondolom, kíváncsi volt, mi a csuda lehet ilyen marha jó ebben. Az alsó réteget soha nem zavarta meg, ha időnként rájuk feküdt valaki:)





2012. augusztus 27., hétfő

Puharas



Több száz képet csináltam a tésai szilvanapon (mint látszik, a téma marad, mármint a szilva), és én magam is nehezen hiszem el, de az érdeklődésem fő tárgyáról, arról a bizonyos puharasról ez a legfejlettebb képem, a kifőzött és ebbe-abba bújtatott tésztácskákból elég sokat legyűrtem, de elfelejtettem készen lefényképezni. Hát, ilyen, amikor a cukor elveszi az ember eszét, ebből is látszik, hogy milyen káros. Akkor legalább leírom. Szóval a puharas az egy krumplis tésztából készített derelye, sűrű szilvalekvárral megtöltve.

Tehát először is egy irdatlan nagy kondérban megfőzzük a krumplit:


Ha megfőtt, még forrón áttörjük:


Most jön a lényeg: ha már langyosra hűlt (ez gyorsan megy még kánikulában is), pici sóval és KEVÉS liszttel összegyúrjuk. Tojás nem kell bele. Ha sok a liszt, kemény lesz a tészta, tehát tényleg csak annyi legyen, amennyitől összeáll a kicsit ragacsos tészta.


Aztán szépen kinyújtjuk. A képen lévő tészta állítólag túl lisztes lett, szóval ennél puhábbat tessék elképzelni:


Ha már szép vékonyra elnyújtottuk, akkor félbehajtjuk, hogy megjelöljük a felét, újra kinyitjuk, és az egyik felére helyes kupacokban rápakoljuk a sűrű szilvalekvárt.



Aztán ráhajtjuk a másik felét, és a lekvárkupacok körül ujjal ügyesen lenyomkodjuk:


Aztán elő a puhárral, és azzal szépen kiszaggatjuk. Nem árt időnként lisztbe mártani. Pogácsaszaggatóval nem lesz az igazi:)



Ez egy másik módszer, kevésbé rendezett:


Kisebb puhárral, egyébként.


A továbbiakat meg el lehet képzelni, kép már nem lesz hozzá. Szóval a kis korongokat lobogva forró vízbe dobjuk, és addig főzzük, míg fel nem jön a víz színére, és még egy pillanatot (Erzsi nénit idézem). Szűrőkanállal tepsibe vagy tálba szedjük, kevés olajjal meglocsoljuk, és meghintjük cukros vagy nem cukros pirított morzsával vagy cukros darált mákkal. Isteni, tényleg!

Persze a nagyja tésztából gombóc készült, igazi manufaktúrában:



Meg volt azért persze nudli is:


Belefényképeztem a pillanatba:


Gombóctenger:


Ilyen kívánnivaló lett:


Frissen tálalva:


Az utolsó mohikán a majd 1200 gombócból:


A jegyzőkönyv:)


Persze a fő attrakció a szilvalekvárfőzés volt, hagyományosan, üstben, cukor nélkül. A hat kondérból  az egyik, délelőtt:


Délután:


Újabb szorgos kezek üvegekbe töltötték:


A gombóctengerből délutánra üvegtenger lett:


Aztán jöhetett a címkézés:


És a végeredmény:


Napi cukinak meg egy kis dizájncenter. Egy teljesen korrekt fedő:



Ez meg itt a kedvencem. A hatvanas tábla egyébként is baromság, így sokkal jobban fel lehet használni. A méret és az anyag tökéletes (a forma is, persze):


Külön pontot érdemel az ergonomikus fülkialakítás. Csillagos ötös.


Ez pedig a legcukibb főzőalkalmatosság. Mérnöki precizitással tervezve és kivitelezve. Két felni összehegesztve, alul ráccsal.


Fantasztikus hamuzó tartállyal:


Itt jól látszik, hogy minden apró részlet ki van találva. Két erős fül, és helyes kis állvány az edény és a fakanál megfelelő magasságú belógatásához:


És ennek is gyönyörű fedője volt, mármint a peremes tárcsának, amiben főztek rajta: