2015. március 23., hétfő

Idei mákos (gluténmentes)


Szebb képek vannak, jobb sütik kevesen. Az idén szinte csak ezt sütöm. Annyira imádom. Muszáj beírni, mert most kimértem, és hátha elfelejtem jövőre. Általában jól állok almával, mármint üvegessel. Van Tésán jópár almafa, valamelyik mindig terem. Nem eszeveszetten sokat, de azért eleget. Nem télálló egyik sem, szóval valahogy fel kell dolgozni. A legegyszerűbb az almaszósz (a meghámozott almát feldarabolva felfőzöm, aztán mehet az üvegbe). Bio, cukormentes, finom és praktikus kb. mindenhez. Tök jó lenne például almaleveshez vagy almaszószhoz, ha csinálnék ilyesmit. De az idén csak süti lett belőlük. Ja, és körtéből is pont ezt szoktam csinálni, az még édesebb, mint az alma.
Tehát, fogok egy üveg (4-7 dl) alma- vagy körteszószt (most körte volt soron, mert az alma elfogyott). Beleöntöm egy nagy tálba. Adok hozzá egy nagy vagy két kicsi tojást (szeretném teljesen vegánosítani, de még nem találtam meg a tutit - igen, próbáltam a lenmagot is). Aztán öntök rá 0,35 dl olívaolajat. Csipet só, egy evőkanál barna cukor, egy kávéskanál őrölt fahéj, löttyintésnyi vaníliaaroma. Most jöhetnek a szárazanyagok: 10 dkg mák és összesen 7 dkg vegyes gluténmentes liszt (most barna rizsliszt, Nutri Free GM lisztkeverék, burgonyapehely, hajdina, nagyjából egyenlő arányban). Fakanállal elkeverem. Ha túl sűrű, öntök hozzá egy-két deci vizet. Az a cél, hogy sűrű, éppen önterülő legyen a massza. Van, amikor dobok még bele egy marék diót vagy mandulát, most nem raktam. Ha minden kész, hozzákeverek még fél zacskó sütőport is. Egy kis tepsibe papírt rakok. 180 fokos előmelegített sütőben sütöm. Akkor kész, ha tenyérrel középen megnyomva jó ruganyos, a széle pedig kicsit megbarnul. Az állaga isteni: valahol a puding és a tészta között, úgy jó, ahogy van.


Napi cukinak meg pár túrázó eb. Szombaton voltunk a Dunamenti 35-ön, nagyon szép volt. Mi is jól elfáradtunk, de Kóficka volt a nap hőse. Nem volt szívünk otthon hagyni, szóval előrelátóan vittünk neki hátizsákot (és gondosan bele is próbáltuk otthon, nehogy úgy járjunk, mint anno a Bujáki Kikeleten). Jött lelkesen árkon, bokron, hegyen, völgyön, és csak az utolsó pár kilométeren raktuk be két rövid szakaszra a zsákba. Persze az is fantasztikusan állt neki. Már a 13. évébe kezdett bele, és még mindig ilyen kis sportos!
Az elején még mindenki nagyon fitt volt:


Ámbár Kófickának már kicsit lógott a nyelve az első emelkedő után:)


Nyika pedig gondosan odafigyelt, hogy minden pihenőnél megkapja azt, ami jár egy ilyen bársonyos vizslának.


Volt közben még egy félelmetes lengőhíd is. Zsuzsikát nem különösebben érdekelte, hiszen nem teniszlabda volt. Nyikának volt némi ellenérzése ezzel a hülyeséggel szemben.


De aztán sikerült rábeszélni a folytatásra. Kóficka nem értette, hogy miért is kéne neki ezen az imbolygó  micsodán átbillegnie. Szóval ő felmérte a helyzetet, hátraarcot csinált, és átszaladt alatta. Formás kis feneke a híd alatt, félúton látható.


Még itt is nagyon virgonc:


Aztán csak beraktuk egy kicsit a zsákba, ha már elhoztuk magunkkal.





Brokkolikrém mindenmentesen



Volt már, mert mindig is imádtam, de fagyasztott brokkoliból szoktam csinálni. Most, hogy gyakorlatilag ingyen adják a frisset hetek óta, állandóan napirenden van nálam, infúzióban töltöm magamba. Halál egyszerű az elkészítése, állati finom, és még csak nem is hizlal. Valamit rohadtul elrontottak anno.
Tehát először is veszek egy csomó brokkolit. Legalább két kilót. De inkább többet. Megmosom. És lefényképezem kint a kúton, ilyenkor a képbe belelógó érdeklődő macskák száma általában meghaladja az egyet.


Aztán levagdosom a rózsákat, a lehető legrövidebb szárral, mert nagyon más a szár és a rózsa főzési ideje. A szárak megszáradt, esetleg megbarnult talpát levágom, ez megy a kukába. Komposztra, na. Vagy a kutyák levesébe, ha nem felejtem el nem kidobni.


Aztán szépen meghámozom alul, a fás részeket szépen levágom. Nem érdemes takarékoskodni, az úgyis ehetetlen. Felül már nem kell hámozni, csak a vastag tönköt.



A két jobb oldaliba csak belevágtam, hogy lássátok, milyen vastag tud lenni a fás rész. Azokat még szépen meghámoztam a fotózás után.

Amíg manikűrözöm a szárakat, rakok fel vizet egy nagy lábasban. 2 kilóhoz olyan 2 litert. Sózom, és rakok hozzá fél kávéskanál szódabikarbónát (ettől marad szép zöld a brokkoli). Amikor felforrt, belerakom a szárakat. Körülbelül negyedóra alatt főttek meg. Kiszedem.


A helyére megy a rózsák fele, harmada, amennyi belefér. Ezek már jóval rövidebb idő alatt megfőnek, nagyon kell figyelni, újraforrás után tényleg csak pár perc. Ha mind kész, akkor a főtt rózsák egy részét elrakom, azt vagy még langyosan elcsipegetjük, vagy majd valami köret lesz belőle. Visszateszem a lábasba a főtt szárakat, meg a rózsák kb. harmadát (persze ezt a bonyolultságot ki lehet hagyni:)), és még főzöm egy picit. Aztán botmixerrel átnyomom, sózom, ha kell. Kis vízzel hígítom, ha túl sűrű. És szórok rá durvára tört borsot. Aztán eszem egy hétig. Meg zaklatom vele a barátaimat és az üzletfeleimet.

Napi cukinak meg napraforgók. Ha süt a nap, mennek utána, és bódultan napoznak egész délelőtt. Ugye eleget írtam már, hogy az ágyunk (sőt, a hálószobánk is!) szigorúan kutyamentes övezet. De a Zsuzsi képtelen ellenállni a tűző napnak. Én meg annyira megértem. A legszívesebben közéjük feküdnék.



Ne aggódjatok, csak én vetek árnyékot, és gyorsan elálltam a nap útjából.





2015. március 10., kedd

Télvégi saláta vadul pockozó ebekkel


Alibisaláta, hogy jöhessen utána a napi cuki (ráadásul a Joli ötlete, nem is az enyém). Hogy legyen valami pozitivitás is, tényleg jó. Azért jó, mert van benne egy kis citrom is, és ettől valahogy olyan üde lesz az egész. És tudom, hogy papíron már tavasz van, de igazából ez még tél, legalábbis nekem. Télikabát, három nadrág,  megfagyás. Sapka. Elegem van már. Egyáltalán, lesz az idén tavasz? A salátát a Tamás találta ki. Mert mindig vesz a kedvenc zöldségesünknél kínai kelt. Meg lila hagymát.

Hozzávalók:
fél kínai kel
1-2 lila hagyma
1-2 sárgarépa
1 bio citrom
mindenféle egyéb talált zöldség (momentán retek, brokkoli, pici póré)
méz
almaecet


Feldarabolom a hagymát, és egy evőkanál sóval jól elkeverem. Kiköltöztetem az udvarra, és hagyom állni. Inkább egy órát, de ha sietni kell, akkor tíz perc is sokat ér. Ha így csináljuk, akkor megszelídítjük a hagymát, az ereje elmegy, az íze marad. Nem lesz utána az a rémes hagymaíz az ember szájában. Amíg ázik a sóban, feldarabolom a többi zöldséget: késsel vékonyra vágom, durván reszelem, ahogy jól esik. Hozzáreszelem a citromhéjat is. Végül rányomom a citrom levét. Hozzákeverem az átmosott hagymát. Megy még bele fél vagy egycsapott evőkanál méz. Aztán kóstolok. Só még biztosan kell bele. Meg 1-2 evőkanálnyi almaecet is, de ez ízlés kérdése. Mehet még rá egy kis víz is, mert ezek a téli zöldségek nem fognak sok levet ereszteni. Frissen is nagyon jó, de több napos állás után is.

Reggelente pockozunk a haverokkal. Hihetetlen lelkesen. Fújtatva, röfögve, derékig elsüllyedve. Csak a sok gömbölyű feneket látjuk.

Ez egy egészen csodálatos pocoklyuk volt. Luca és Zsuzsika két oldalról támadtak.


Néha derékig eltűntek.


Zsuzsi néha kicsit rossz helyre került. Pont a nyakába repült a kitermelt föld.


Itt jól látszik, milyen messzire mentek.


Persze másnak is kerül pocoklyuk. Kóficka és Nyika is szorgalmasan ásnak.


Lobogó füllel.



Próbáltam olyan képet lőni, amin három kutya is rajta van. De folyamatosan mozgásban voltak.