2015. február 23., hétfő

Mandulás-citromos kocka


Csak hogy el ne felejtsük ezt a tuti receptet. Száz éve a nagynénémtől kaptam az eredetit, nagyon-nagyon sokszor megsütöttem, mindenféle ízekben, imádták a gyerekek (meg én is). Halál egyszerű fakanalas kevert tészta, tényleg öt perc alatt össze lehet keverni, aztán már mehet is a sütőbe, és nemigen lehet elrontani. Általában meggyel csináltam, de tényleg bármivel jó. Az eredmény pedig egy finom, szaftos tészta. A képeken látszik, hogy milyen jó a tészta állaga. Gluténmentes lisztekkel is remek, akkor viszont elég 1 csésze liszt bele (egyébként a gluténes verziót is ki lehet próbálni a fele liszttel, úgyis nagyon jó).
A csésze az angolszász 2,35 dl, de mivel a tojások sem egyformák, akkor sem dől össze a világ, ha éppen bő 2 dl vagy szűk 2,5.

Hozzávalók egy kis tepsihez:
1 csésze joghurt
3 tojás
fél csésze étolaj (ezt általában lecserélem olívaolajra vagy 5 dkg olvasztott vajra)
2 bio citrom leve és reszelt héja
------------------------------------
2 csésze liszt
10 dkg darált mandula
1 csésze cukor
fél zacskó sütőpor
vanília
csipet só
--------------------------------------
1 üveg citromlekvár
1 nagy marék pirított mandula

Összekeverem a folyadékokat egy tálban. Fakanállal. Utána beleszórom a száraz cuccokat (nem keverem őket össze előtte), fakanállal elvegyítem. És már kész is vagyunk. Egy kis tepsibe sütőpapírt terítek (elég csak az aljára, de ha épp úgy jön ki, akkor mehet az oldalára is), beleöntöm a masszát. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, és készre sütöm. (25 perc? sosem mérem. Akkor jó, ha szépen megpirult már a teteje. Nem kényes a túlsütésre sem.)
Eredetileg úgy terveztem, hogy citrommázat rakok a tetejére, de elfelejtettem lecsökkenteni benne a cukrot, és úgy túl édes lett volna. Tehát végül a kevésbé dekoratív savanykás citromlekvár ment a tetejére, arra meg a pirított mandula.



Napi cukinak meg a cicamicáink. A cirmos és az egyik fekete cica testvérek, szoktak lenni egymás közelében. De az ÉÉKC-t utálják, pici kora óta, pedig ő mindig nagyon vágyott utánuk. Tegnap este is kicsit odamerészkedett. Ritkán fér rá mind a három egy képre, most az öregek hagyták az én kicsi kincsemet társasági életet élni. Látszik azért, hogy kicsit félfenékkel van ott. Felírjuk a kéménybe. Hogy ilyen is volt.







2015. február 16., hétfő

Majdnem klasszikus aranygaluska

Csak hogy legyen valami rendes cucc is. Meg hogy megmutathassam a felnyakkendőzött, leficsúrozott ebjeinket (ebeinket???).
Történeti áttekintés: szóval az úgy volt, hogy ugye gyerekként volt néhány dolog, amit nem ettem meg. Az egyik nagy ellenség a tej volt, nem hogy a tejet nem ittam meg, de semmi olyat nem vettem magamhoz, aminek a nevében szerepelt a tej. Próbáltak például egyszer madártejjel átverni, de nem hagytam magam. Aranygaluskát sem ettem volna soha, ha valaki előre elárulja, hogy ebben dió van. De a neve annyira ártatlan volt, és a helyi telefongyár üzemi étkezdéjében (igen, ott történt a nagy találkozás) annyira elbújt az utolsó diómorzsa is a finom vaníliakrém alatt (akkor vajon miből csinálták?), hogy megkóstoltam, és aztán meg is ettem, mert nagyon-nagyon ízlett, hála istennek, nem sok dió volt benne. Aztán megszerettem a sült diót is (több évtized alatt), és már nagyon is megenném, ha nem lenne benne glutén meg tej. Így aztán ritkán csinálok, főleg, hogy a gyerekeim ötven százaléka enné csak meg, de ez az ötven százalék ritkán enged meg magának ennyi üres kalóriát. Most is csak azért sütöttem, mert vittem valahová.
Egyébként volt már nálunk, Beáék így csinálták. 
Akkor jöjjön az egyáltalán nem pontos recept. Szeretek kelt tésztákat csinálni. Időigényes (mármint hogy néha sürgölődni kell körülötte), de egyáltalán nem macerás, és semmi olyasmi nem történik közben, ami nehezemre esnék. Például nem kell kézzel tapicskolni semmiféle ragacsos tésztát. Nem kell gőz felett főzőcskézni. Habot verni vagy zselatinnal maszatolni. Robotgéppel dagasztok. Tudom, hogy kb. 50-60 dkg lisztből készült tésztával bír el a gép, tehát nagyjából ekkora adagot készítek. Ehhez sem kell mérleg, van szemem. Valamikor korán reggel - a reggeli teámmal együtt, de kávéhoz is jó - csinálok egy kovászféleséget. A robotgép táljába belemorzsolok kb. 1-1,5 dkg friss élesztőt, teszek hozzá egy teáskanálnyi mézet, ráborítok fél vagy egy csésze lisztet, ahogy a kedvem tartja, és annyi langyos vizet adok hozzá, hogy olyan kellemes nokedlitészta-állaga legyen. A dagasztókarral keverem egy-két percig, aztán letakarom, és hagyom békén pár órácskát. Ez a rész kihagyható, de sokkal finomabb lesz a tészta, ha mégis van rá idő. Ezalatt szépen fel fog habosodni. Visszaszámolok, hogy mikorra akarok kész lenni, és aztán valamikor nekilátok. A tálba öntök még 2-2,5 csésze lisztet (három csésze kell összesen), adok hozzá egy csipet sót meg némi vaníliakivonatot. Ha sietek, akkor még fél dkg élesztőt, de ez nem kötelező. Ha édes a tészta, mint például az aranygaluska, akkor még vagy 2 evőkanál mézet vagy barna cukrot. Aztán jöhet a folyadék. Kalácsféleségnél tej vagy tejszín, minél zsírosabb, annál jobb. Kb. 2 decit langyosítok, ha az nem elég, akkor már csak langyos vizet adok hozzá. 60 dkg liszthez általában összesen 3 dl folyadék kell. Ha túl lágy a tészta, akkor nehezen formázható, ragacsos, és sütés közben ugyan felnő, de aztán össze is esik. Ha túl kemény, akkor nem lesz pihe-puha foszlós. Szóval el kell találni, kell hozzá némi gyakorlat (de a nem tökéletes kalácsok is nagyon finomak). Kettes fokozaton dagasztom. Eleinte általában hígnak tűnik a tészta, de aztán szépen összeáll, és elválik az edény falától. De ha mégsem, akkor úgyis ott vagyok, és adok hozzá még lisztet. Ha meg túl sűrű, akkor egy kis langyos vizet. Ha tejjel dagasztok, akkor megy hozzá még olvasztott vaj is, olyan 5 dkg (ha tejszínnel, akkor nem kell, mert az önmagában elég zsíros). Nem dagasztom órákig, max. 10 perc, amíg egy szép, fényes gombócom nem lesz. Letakarom, és hagyom szépen megkelni. Ezt nemigen lehet siettetni. Jó meleg hely (de nem túl meleg), és nem csinálunk rá huzatot. Minimum egy óra. Ha megkelt, akkor jöhet a formázás. Ezt egyszerűen kinyújtottam, és pizzavágóval felkockáztam.


A kis négyzetekből gombócokat gyúrtam. Odakészítettem a pultra a papírral bélelt kapcsos tortaformákat (ebből a mennyiségből egy nagy és egy kicsi kalács lett), egy tálban olvasztott vajat (10-15 dkg), egy másikban pedig a diót (száraz serpenyőben megpörköltem, durvára daráltam, és némi vaníliával és barna cukorral elkevertem). A gombócokat megforgattam először a vajban, utána a pörkölt dióban, aztán szép sorban leraktam az odakészített formákba.


Két-két sor gombóc lett mindegyikben. Aztán megint takarás, kelesztés. Amikor már szépen kidagadtak a formából, mehettek a 220 fokos sütőbe (hála istennek, egyszerre beférnek). Hőmérséklet azonnal visszavéve 200, majd 180 fokra. Aztán addig sütöm, míg meg nem sül:) 20-30 perc? Érezni az illatán, meg látszik is a tetején, hogy készen van.


Szépen szét lehet tördelni.


Kötelező mellé a vaníliasodó. Jobb helyeken és időkben tojásból készül, de eléggé félek a tojásos cuccoktól, szóval most jó kis mesterséges aromás, híg vaníliapudingot csináltam mellé (1 zacskóhoz 5 dl tej helyett mondjuk 7,5).

És akkor végre jöhet a napi cuki. A Joli azt olvasta, hogy bolha ellen biztosan, de még az is lehet, hogy kullancs ellen is tök jó az illóolajos kezelés a kutyáknál-cicáknál. Kakukkfű, levendula, a többit elfelejtettem. Most tesztelés alatt áll. Kaptunk egy üvegcsével. És Nyikától ismerjük a nóháut: fogunk egy csinos kendőt, amelyiknek a színe jól illik az ebhez, csöpögtetünk rá ebből a mámorból, és felhelyezzük. Időnként levesszük, hogy ne érje a szegény kutyaorrot ilyen erős inger ilyen sokáig. Nem tudom, fog-e használni az élősködők ellen. Nekem nagyon tetszenek az illatos kutyák, gyönyörűség beleszagolni a nyakukba.



Tiszta Feró, nem?



2015. február 12., csütörtök

Narancsos süti (glutén- és laktózmentes)



A kép vacak, a süti nagyon jó. Tehát még magam miatt is be kell írni. Volt már nálunk ilyen, de ez gluténmentes, és jóval lájtosabb, ráadásul még finomabb is. A múlt héten folyamatosan citromos kenyerekkel játszottam, és hogy ne üresen menjen a sütő, összedobtam mellé egy ilyet is. A Lidlben most 400 forint a bionarancs kilója, és imádom a narancshéjat, holnap megint bevásárolok belőle, le fogom fagyasztani a héját.

Hozzávalók (egy hosszúkás formához):
2 nagy bionarancs héja és leve
1 tojás
fél citrom leve
1 dl olívaolaj
1 nagy csipet só
3 evőkanál rizsdara
3 evőkanál barna rizsliszt
2 evőkanál gluténmentes liszt
1 evőkanál burgonyapehely
1 evőkanál barna cukor
fél csomag sütőpor
1 nagy marék csokicsepp
a citrommázhoz fél citrom leve és sok porcukor

Ha ragaszkodsz a gluténhez, vagy úgy egyszerűbb, akkor a rizsdara helyett mehet búzadara, a lisztek és a pehely helyett pedig ugyanannyi bármilyen liszt (vagy lisztek keveréke).
A felsorolt sorrendben fakanállal összekeverem a hozzávalókat. Viszonylag sűrű, de még önthető masszát kell kapni. Papírral bélelt hosszú formába kanalazom, és mehet is a 180 fokos sütőbe. 30 perc alatt sül meg. Ha teljesen  kihűlt, mehet rá a citrommáz: a citromlevet annyi porcukorral keverem össze, hogy egész sűrű legyen (jóval több cukor kell hozzá, mint gondolnál az ember). Rákenem, picit várok, aztán megeszem az egész rúddal.
A második alkalommal csoki helyett fagyasztott meggyet raktam bele (felengedve), hát az talán még jobb volt. Egyszerűen isteni.

Ha meg a vacak képeknél tartunk, napi cukinak egy kis jin és jang. Tavalyi utolsó Tésa, hideg volt. Összebújva minden szebb és melegebb.










2015. február 10., kedd

Almás hajdinakása pörkölt dióval, fahéjjal és vaníliával


Lassú vagyok, na. Elég lassan tudtam felfogni. Mert hogy gyorsnak látszom: gyorsan tanulok (és gyorsan felejtek), gyorsan döntök, mindent gyorsan csinálok, és néha még az eszem is vág. De a fontos dolgokban rémesen lassú vagyok. Ugyanazt a zenét hallgatom hetekig (hogy aztán soha többé), ugyanazt olvasom évekig (hogy aztán soha többé), és ugyanazt eszem hónapokig. Most ugye épp a sültalma-mániában ülök nyakig, és nem jutok ki belőle. Persze nem is akarok, jó ez nekem így, ahogy van. Kíváncsi vagyok, meddig tart. Azt tippelem, hogy az eperszezonig. Ez a hajdinás-sütalmás cucc annyira, de annyira jó. Szinte pariban van a mogyorós étcsokival. És annál azért egy cseppet barátságosabb. Egyszerűen nem tudom abbahagyni az evését. Fantasztikus előnye még, hogy tényleg percek alatt kész van.
A hajdinát tulajdonképpen nem szeretem,  nekem túl erős az íze még a világosnak is, a sötétnek meg pláne. De az almás-fahéjas történetekhez pont jól jön az a fura, diós hajdinaíz, szóval ebben a társaságban mindig is nagyon ízlett. A sült alma meg a szokásos módon készül: tepsi, sütőpapír, bele 1,5-2 kg megmosott alma (héjastul, egyben). Betolom a cserépkályhába (annyira jó, hogy berakattuk a sütőt!), aztán valamikor kiveszem. Ha egész éjszakára bent felejtem, akkor nagyon krémesre, kicsit karamellásra sül, ha túl korán kerül ki, akkor roppanósabb, de bárhogy is alakul, mindenféleképpen isteni. Valamiért sokkal édesebb lesz sülve, mint nyersen volt, fogalmam sincs, hogy miért. Persze kevesen vagyunk ilyen szerencsések (mármint a cserépkályha sütőjével), nyilván normál sütőben is megsül. Akkor érdemes sütni, ha egyébként is megy a sütő valamiért. Nem kényes sem a hőfokra, sem a helyre, és ha megsült, akkor minimum egy hétig eláll (ennél több időt nálunk még nem ért meg).

Akkor a recept egy irtózatosan nagy adaghoz (ez is eláll, minek aprózni):
25 dkg hajdina
1,5-2 kg alma megsütve
1 kávéskanál őrölt fahéj
vaníliakivonat
1 marék durvára tört pirított dió (most ez maradt az aranygaluskából, a múltkor pirított mandula ment bele, azzal is isteni volt)
1 csipet só

Megfőzöm bő vízben a hajdinát egy csipet sóval. Kb. háromszoros víz kell hozzá, de ha felszívná, mehet hozzá még több. Viszonylag gyorsan megfő, úgy negyedóra. A sült alma csutkáját kiszedem, a héja vagy marad vagy lehúzom, ami az egyszerűbb (az alma fajtájától függ). Bedobálom egy nagy tálba a fűszerekkel, és botmixerrel összetöröm. Annyira édes, nem kell bele cukor. Aztán összekeverem a hideg hajdinával meg a dióval (mandulával). És addig eszem, míg rosszul nem leszek tőle.

Napi cukinak meg a dagi cicánk meg DT új ingje. Nálatok is ráfekszenek a cicák minden új cuccra? Mert nálunk imádnak minden bejövő textilt. A karácsonyra kapott lila poláromon egy hónapig aludt ÉÉKC (alapvetően rohadt kényelmetlen volt neki, az egyik oldalába beleállt a monitor, a másik meg lelógott), de a kis kövér hasiját rá tudta fektetni a puha rucira, aztán jött a sálmánia. Most közösen használjuk a szép új szürke sálamat, nappal én hordom, éjszaka ő burkolja magát bele. Régi nem játszik. Csak a vadiúj.