2011. február 25., péntek

Főtt rizs


A képet innen vettem.
Gábornak, mert mindig elfelejti.
Ez a diétás, zsiradékmentes változat.
Fogunk egy lábast. Beleöntünk fél bögre rizst, hozzáöntünk egy bögre (ha lehet, forró) vizet. Két-három csipet só is mehet utána. Fedő alatt, kis lángon forraljuk, közben néha megkeverjük. De tényleg csak néha, mert nem rizottót főzünk, nem akarjuk, hogy ragacsos legyen. A vége felé már nagyon figyelünk, nehogy lekapjon az alja. Az összes vizet fel fogja szívni. Ha már nincs alatta egyáltalán víz, és még mindig keménynek érzed, akkor mehet még bele egy kis víz (max. negyed bögrényi, de inkább kevesebb). Sajnos, rizsfajtánként változik, hogy pontosan mennyi víz kell hozzá. Ha már puhák a rizsszemek, akkor vedd le a tűzhelyről, tedd valahová félre, és takard le egy konyharuhával (a fedőt is hagyd rajta, azt takard le). Jót tesz neki, ha így áll még tíz percet, persze ha nagyon sürgős, ez a fázis kihagyható.
Kb. 10 perc a főzés, és 10 perc a pihentetés, és ez a fél bögrényi rizs kb. két étkezésre elég. Azt hiszem.

Lehet a végén egy kicsit színezni, megszórni apróra vágott petrezselyemzölddel, zellerlevéllel, kaporral, bármivel. Mindenesetre a petrezselyemzöldet a jó meleg, de már nem forró rizshez keverném hozzá, a zellerlevelet és a kaprot meg a forróhoz:). De ha összekevered vagy ezt vagy a leveleket a rizzsel, az sem baj.

2011. február 23., szerda

Wanted reform almatortával

Ezt a cukorbogarat pénteken délután vagy este találták fuszulykáék, valahol a 9. kerületben szaladgált az úttesten. No azonosítójel, sem csip, sem nyakörv, beszélni nem tud. 2-3 év körüli, jól tartott, kissé molett ivartalanított kan kutyus, különös ismertetőjele a rendkívüli intelligencia:) Tényleg nagyon okos, állítólag:) Teljesen szobatiszta, tutira lakásban tartották, rendeltetésszerűen használja a bútorokat:

Lehet, hogy valaki nagyon sír utána. Nem ismerős valakinek?

Megint egy kis almás, a változatosság kedvéért, iszonyúan romlanak az ősszel beraktározott almáink, muszáj elhasználni a maradék részeket. Viszont próbáltam az ezer kalórián belül maradni, valahogy karácsony óta nem sikerül abbahagyni a folyamatos süti- és csokievést, lassan már nem fogok tudni járni sem.
A tésztába csak teljes kiőrlésű tönkölylisztet tettem, cukor helyett xilitet (én így mulatok) használtam, a vajról pedig nagyvonalúan elfeledkezem (már amikor eszem).

Hozzávalók a tésztához:
- 125 gramm jéghideg vaj
- 125 gramm teljes kiőrlésű (tönköly)liszt
- 1 evőkanál xilit (cukor a tökéletes alakúaknak)
- csipet só
- egy kis tojás

Eljárás a szokásos, a felkockázott vajat a liszttel, cukorral és sóval beledobáljuk az aprítógépbe, néhányszor megpörgetve összemorzsásítjuk. Deszkára borítjuk, közepére öntjük a tojást, és gyors kézzel összegyúrjuk. Ha nem volt elég kicsi a tojásunk, akkor kicsit ragadós lesz a tészta, erősebben kell majd lisztezni. Kerekre nyújtjuk, kibélelünk vele egy fodros tortaformát, nem kell előtte kivajazni, elég zsíros a tészta, nem fog odatapadni úgysem. A maradék tésztát levágjuk, félretesszük, ezzel díszítjük majd a tetejét. Betesszük a hűtőbe, legalább egy fél órára.

Amíg hűl, megcsináljuk a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez:
- kb. egy kiló alma
- 2-3 evőkanál xilit (cukor annak, aki nem fél)
- egy teáskanál vaníliaesszencia vagy egy zacskó vaníliás cukor
- egy mokkáskanálnyi őrölt fahéj
- két evőkanál lekvár, bármi
- 1-2 evőkanál zsemlemorzsa
- néhány evőkanál tejföl, opcionális

Az almákat meghámozzuk, csutkátalanítjuk, feldaraboljuk. Pici vízben fedő nélkül megpároljuk, legyen puha, de még ne maszuljon szét. Öntsük szűrőbe, hagyjuk lecsöpögni és kihűlni. Hozzákeverjük a cukrot/édesítőszert, vaníliát, fahéjat.

Elővesszük a tésztát a hűtőből. Megkenjük a két kanálnyi lekvárral (én birset használtam), megszórjuk némi zsemlemorzsával (mindez azért kell, hogy ne ázzon szét a tésztánk a párolt almától), rápakoljuk a tölteléket. A kis maradék tésztából alkothatunk valami csinos díszt a tetejére. (Én most a tészta széleit kicsit visszahajtogattam.) Esetleg meg lehet kenni néhány kanálnyi tejföllel, de ez tényleg kihagyható. Előmelegített, 200 fokos sütőben sütjük, kb. 20 perc, amíg kicsit el nem kezd pirulni.

Melegen sem volt rossz, de hidegen még jobban ízlik:)







Hogy a szendvics kerek legyen, egy kis Zsuzsi is. Szerintetek mit néz? Igen, talált, a csodálatos kutyadokit! Tényleg:)


Kicsit ellaposodott, úgy látom:) nem az eb, a műsor:)

2011. február 21., hétfő

Tarajos fánk

Ez itt kérem szépen egy újabb fánk, mégpedig a párna csücske kistestvére. Természetesen anyu készítette, ki más? Karácsonyra megkapta Bangó Margit Ünnepi ízek című szakácskönyvét és nagy lelkesen elég sok mindent megfőzött, sütött már belőle. Ezt a fánkreceptet is ott találta,  mi pedig lecsaptunk rá és kértük, hogy ezt ne hagyja le semmiképpen az elkészítendők listájáról. Ő pedig teljesítette kívánságunkat. :)


Hozzávalók:
- 1 kg finomliszt
- 2 db tojás
- 1 db tojássárgája
- 6-7 evőkanál cukor
- 5 dkg élesztő
- 1 l tej
- 2 csipet só
- sűrű szilvalekvár
- olaj a sütéshez

Elkészítjük a kovászt:

3 dl tejet meglangyosítunk, majd belemorzsoljuk az élesztőt. 1 evőkanál cukrot adunk hozzá és lefedjük. 10 percig állni hagyjuk, amíg megkel. A maradék tejet langyosra melegítjü és félretesszük.

Egy nagyobb tálba beleöntjük a lisztet és az összes hozzávalót a langyos tejet kivéve. A megkelt kovászt hozzáadjuk a liszthez és dagasztani kezdjük miközben folyamatosan adagoljuk hozzá a langyos tejet. Addig dagasztjuk amíg a tésztánk el nem válik az edény falától. Ezután a tészta tetejét megszórjuk egy kevés liszttel, letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.


A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, tetejét is meglisztezzük és kb. 2 cm vastagságúra nyújtjuk, majd 10 x 10 cm nagyságú négyzetekre vágjuk. A négyzetek középvonalától lefelé rákanalazunk 1-1 evőkanál sűrű szilvalekvárt. A tészta felső részét ráhajtjuk, széleit jól összenyomkodjuk, majd az alsó részét késsel centiméterenként bevagdaljuk.

Forró olajban aranybarnára sütjük mindkét oldalát. Alaposan lecsöpögtetjük, papírtörlővel fel is itatjuk róla a felesleges olajat. Fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk.

Mivel én szeretek mindenféle fánkot, ez is ízlett. De mondtam anyunak, hogy az ő farsangi fánkját és a párna csücskét nem tudta überelni. Ennek kissé nehezebb a tésztája és szerintem legközelebb lehetne kisebb négyzeteket vágni belőle. Egy darabtól jól is laktam.  :) 

2011. február 18., péntek

Csokis-zabpelyhes keksz, vörösáfonyával


A maradékfelhasználás jegyében. Meg a hideg miatt. Dorie Greenspan Baking című könyvének egyik kekszrecepjét pofoztam át egy kicsit, mert okvetlenül el akartam használni a maradék vörösáfonyámat és kókuszreszelékemet.
(Errefelé egyébként Andi szokott volt zabpelyhes kekszet sütni, ezt  meg ezt, egyik jobb, mint a másik.)

Hozzávalók:
- 250 gramm vaj
- egy csésze cukor (nálam fruktóz, barnacukor és kristálycukor keveréke)
- 2 nagy tojás
- 2 evőkanál víz
- (1-2 evőkanál tejföl)
- vanílliakivonat
****************
- egy csésze finomliszt
- egy csésze Graham-liszt
- fél csésze kakaópor
- egy nagy csipet sütőpor
- mokkáskanál só
- egy kávéskanálnyi őrölt fahéj, mokkáskanálnyi kávégranulátum
***************
- 2 csésze zabpehely
- egy csésze csokicsepp
- 100 gramm szárított vörösáfonya, néhány kanál kókuszreszelék

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
A szobahőmérsékletű, puha vajat robotgéppel habosra keverjük a vízzel, cukorral, vaníliával. Egyesével belekeverjük a tojásokat.
Egy másik tálban összekeverjük a liszteket, zabpelyhet, kakaóport, sütőport, sót, fahéjat, kávét, aztán mindezt hozzákeverjük a vajas masszához. Ha nagyon száraz lenne, akkor mehet bele az az 1-2 evőkanálnyi tejföl lazításként. Kemény, jól formázható tésztát kell kapnunk, de azért még keverhető legyen.
Most mehet bele a zabpehely, áfonya, kókusz, alaposan eloszlatjuk, ezt már fakanállal.
Kisebb diókat formálunk vizes kézzel, és sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, nem nagyon fog megnőni. A diókat kézzel kicsit lenyomkodtam. A fenti mennyiségből pont 77 darab lett.
Pontosan 12 percig sütjük, még kicsit nyersnek tűnik amikor kiveszi az ember, de nem kell kiszárítani.
Töményen csokis, időnként belefut az ember némi áfonyába vagy kókuszba, isteni, nekem nagyon ízlik.

Majoránnás csirkemáj karamellizált almával és zelleres krumplival

Valamelyik nap teljesen belefeledkeztem Tündér blogjába, tele van remek ötletekkel. Ott vadásztam ezt is, illetve kicsit átformáltam a saját szám íze szerint (békésen használhatom az egyes számot, a gyerekeim sírva menekülnek a csirkemáj elől).
Az a fantasztikus benne, hogy kb. 20 perc tokkal-vonóval, alig kell utána mosogatni, olcsó és nagyon finom.


Hozzávalók:
- fél kiló csirkemáj
- néhány krumpli
- egy zellerdarab
- 2-3 alma (remekül hasznosíthatóak a barnulni kezdő delikvensek)
- némi zsiradék
- só, bors, majoránna, kicsi cukor
- a krumplipüréhez a szokásos dolgok, tej, vaj, tejföl, ilyesmi

Néhány darab krumplit meghámozunk, feldarabolunk, és a szintén meghámozott, felaprított zeller társaságában feltesszük főni (nekem volt otthon jó sűrű zellerkrémlevesem, azt használtam). Amíg megfő, egy serpenyőben egy fél kanálnyi libazsíron megsütjük a csirkemájakat:  rászórjuk a majoránnát, és 3-4 percig sütjük oldalanként, közben valamikor sózzuk-borsozzuk. Amíg sül, meghámozzuk és felszeleteljük az almát. A megsült májat kiborítjuk, a serpenyőben hagyunk egy evőkanálnyi szaftot. Ebbe dobáljuk bele az almáinkat, két-három perc sülés után mehet rá egy fél evőkanálnyi cukor, azzal is még kicsit sütjük, hogy rákaramellizálódjék.
Közben megfőtt a krumpli-zeller, leöntjük a vizet róla, és áttörjük, kis tej/tejföl/vaj társaságában.
Szinte tovább tart megenni, mint megcsinálni, és tényleg nagyon finom.

2011. február 16., szerda

Zozi-féle forralt bor

Nem én adtam neki a nevét, hanem a gazdája, vagyis az értelmi szerzője. :) Egyik nap azt láttam a Facebook üzenőfalamon, hogy egy kedves ismerősöm kiírta: ".. és kész a zseniálisan finom, spéci, a' la Zozi-féle forralt bor... :D". Több sem kellett nekem, gyorsan elkértem tőle a receptjét, kíváncsi voltam, mitől olyan spéci. Egyszer csináltunk Imivel házi forralt bort, irtózatosan rossz lett, még most is kiráz a hideg, ha rágondolok. Az után már csak a Mátrában voltam hajlantó forralt bort inni, mert tudom, hogy ott isteni finomat árulnak.


Mivel úgy érzem, kezd legyűrni az influenza, vagy legalábbis valamilyen megfázásos nyavalya, úgy döntöttem, hogy itt az ideje elkészíteni a "spéci Zozi-féle forralt bort", melynek így szól a receptje.

Végy egy üveg félédes vörös bort, öntsd fel két deci vízzel, (nem muszáj, de ízben lágyabb lesz és finomabb), kezdd el melegíteni, tégy bele két karika narancsot, 5 evőkanál cukrot, esetleg egy tasak vaníliás cukrot is, egész szegfűszeget, egész fahéjat, várd meg, míg felforr, max. egy percig forrald, tovább ne, mert elvész belőle az alkohol, aztán igyatok!!! :D

Nem volt itthon félédes borunk, így Imi szülinapjára kapott cabernet sauvignon-át áldoztuk fel a nemes cél érdekében.  Csak fél adagot készítettem kóstolónak, de lehet, hogy mindjárt megcsinálom a másik felét is, ugyanis már el is fogyott a fél adag, amíg ezt a pár sort megírtam. :) Na jó, nem egyedül ittam meg! :)


Drága Zoli! Köszönöm a receptet, megtörted az átkot és most már csak ez alapján fogok forralt bort készíteni. Tényleg olyan finom, mint amilyennek hirdetted. :)

A 2009-es bécsi adventi vásárban szerzett bögrébe töltöttem a bort, hogy egy kicsit visszarepítsen az ott átélt hangulatba. :)

Sajtos kifli 2.


Minden édességet szeretünk, de abból néha túltermelés van, sósból viszont nem tudok eleget sütni, bármennyi elfogyna. Különösen szeretjük a croissant-szerű dolgokat, persze normális recepttel még sosem próbálkoztam, nem is tudom, miért. Biztosan nem lassabb, mint a derelye vagy a csipkelekvár. Némileg irtózom attól, hogy ugyanazt kétszer ugyanúgy süssem meg (ennek persze megvannak az előnyei és a hátrányai is), szóval fel sem merült, hogy így csináljam.

Hozzávalók:
- 60 dkg finomliszt
- negyed kocka friss élesztő (1,25 gramm)
- 1,5 evőkanál só
- 1 evőkanál cukor
- kb. 3,5 dl langyos víz
- 10 dkg libazsír (lehet vaj is)
- 15 dkg vaj
- kb. 20 dkg sajt (nem mértem, sajnos)
- őrölt bors, köménymag, opcionális

A lisztből, langyos vízből, cukorból, sóból és élesztőből géppel lágy tésztát dagasztottam. Amikor már szép fényes volt, hozzáadtam a lágy libazsírt, azzal is dagasztottam még tíz percig. (Ha van finom libazsírunk, tényleg érdemes azt használni, nagyon omlós és finom lesz tőle a tészta, ld. még Gyöngyi sógornőm sajtos rúdját.) Letakarva hagytam a duplájára kelni.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, átgyúrtam, és két cipóra osztottam. Az egyiket letakarva félretettem, a másikból jó nagy négyzetet nyújtottam, megkentem langyos, olvasztott vajjal, megszórtam kevés őrölt borssal.

Előtörtek óvodai emlékeim, nekiálltam sótartót hajtogatni. Először mind a négy csücskét behajtottam középre.


Megint megkentem olvasztott vajjal, megszórtam reszelt sajttal, megint középre hajtottam a csücskeit.


Képzeletben kettéválasztottam, az egyik felét megint megkentem vajjal, megszórtam sajttal, aztán ügyesen ráhajtottam a másik felét.


Ezt a vastag téglalapot nyújtottam ki óvatosan hosszúkás téglalappá. Pizzavágóval szép hosszúkás háromszögekre vágtam.


Ezeket a háromszögeket kézzel még egy kicsit meg is huzigáltam, hogy még több tekerés legyen a tésztán, és helyes kis kiflikké csavartam őket (Moháéknál nagyon találóan tatu kifli néven fut ez a formázás:)).
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket, két és fél tepsinyi lett belőle.


Letakarva megint hagytam megkelni. A sütőt előmelegítettem 250 fokra. A kis kifliket lekentem felvert tojással, és megszórtam reszelt sajttal. Egyik felét még össze is köménymagoztam. Öt percig sütöttem őket ezen a magas hőmérsékleten, utána rögtön levettem a hőfokot 180 fokra, és így még sültek vagy 10-15 percet (nem néztem az órát, viszonylag gyorsan sül, figyelni kell).


Értékelés: erősen addiktív.


A desszert megint Villámcica lesz, mert annyira cuki, és ezt a gondos gazdi meg is örökíti.

Itt kicsit morcog, mert nem az ő képeit nézik már megint a monitoron, kénytelen élőben cukulni.


 Itt pedig mély alfában éppen kémiát tanul. Remélem, nem töri az oldalát az a kemény könyv:)


A szép képeket természetesen Villámgazditól kaptuk.

Derelye


Sosem csináltam még. Sejtem is, hogy miért. Súlyos alkotói válságomban egy nagyon részletes étlapon kerestettem a gyerekeimmel általuk ehetőnek osztályozott ételeket, itt bukkant fel a derelye, és megkívántatott.
Anyukám sokszor csinált a gyerekkoromban, szóval határozott elképzeléseim voltak róla. Először is sima, tojásos tésztából készül, és nem krumplisból (az a gombóc meg a nudli). A tölteléke sűrű szilvalekvár. Az alakja háromszögletű, és pirított morzsába vagyon forgatva.

Szóval gyorsan összedobtam egy tésztát.

Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 3 nagy tojás
- csipet só
- némi víz (fél-egy dl)
- szilvalekvár
- vaj, zsemlemorzsa

A fentieket néhány részletben az aprítógép segítségével tésztává gyúrtam. Deszkára borítottam, alaposan átgyúrtam. Aztán hagytam egy félórát pihenni.
Utána négy cipóra osztottam, és a tésztagép segítségével jó vékonyra kinyújtottam (persze sodrófával is nekieshettem volna, de nem éreztem hozzá elég erőt). A csíkokat felvágtam helyes kis négyzetekre. A vágott széleket megkentem hideg vízzel (hogy majd könnyen össze lehessen ragasztani). Szilvalekvárpöttyöket kapott, aztán meg átlósan összehajtva lenyomkodtam őket.

Közben egy nagy edényben vizet forraltam, és néhány részletben kifőztem a kis derelyéket, 3-4 perc alatt készen is vannak. Vajban pirított morzsára szedtem.

Tengernyi lett a fenti adagból, egy részét csak sima vajra szedtem, azt le tudom fagyasztani.
A végére elfogyott a szilvalekvárom, szóval csináltam néhányat rumos birslekvárral, ezeket is csak vajba forgattam, és durvára tört dióval szórtam meg, nem volt rossz.



Tényleg nagyon-nagyon finomak lettek. Nem nagyon lehet összehasonlítani a készen kapható fagyasztottal, sokkal vékonyabb és finomabb a tésztája, és a töltelék sem egy kategória. De tényleg nem gondolom, hogy erre még egyszer kapható lennék, ez a fenti néhány mondat a valóságban legalább két órán át tartott, lusta vagyok én már ehhez. Esetleg, ha egyszer nagyon-nagyon jó napom lesz, akkor gyártok egy tyúkhúsos raviolit. Talán.

2011. február 15., kedd

Fűszeres-csípős csirkeszárny

A KFC csirkeszárnyaival kezdődött az őrület, aztán folyatódott a szokásos szombat esti baráti találkozó helyszínével, a Tájfun Billiárdszalonnal, ahol nagyon szuper étterem is üzemel. Ugyanis ott is lehet valamiféle sült csirkeszárnyat kapni. Néhány évvel ezelőtt még mindketten húztuk a szánkat Imivel, ha szóbakerült, hogy nagymamám mennyire imádja a csirkeszárnyat. Nem értettük, hogy mit szeret azon a csupa csont, csupa bőr "szárnyasalkatrészen". Mit lehet enni rajta? Mára már csak egyikünknél maradt meg a szájhúzás (nálam), Imi viszont rendszeres fogyasztója lett, amióta megkóstolta a KFC kissé csípős bundában sült csirkeszárnyait.


Egyik hétvégén Imi neki is állt kikísérletezni, hogy ő milyen csirkeszárnyat tud sütni.

Ehhez először is elkészített egy pácot, ami a következőkből állt:

- olaj
- zúzott fokhagyma
- pirospaprika
- fehérborecet
- Erős Pista vagy házi darált csípőspaprika
- aprított metélőhagyma (nálunk mélyhűtött volt)
- méz
- só

ízlés szerinti mennyiségben. 



 A hozzávalókat jó alaposan összekeverte és ráöntötte a 6 db csirkeszárnyra, amelyek egy mélyebb edényben várakoztak. Jól beleforgatta a pácba, hogy mindenhol bevonja, ne maradjon a a húson üres hely. Ezután néhány órára hűtőbe helyezte, hogy összeérjenek az ízek.

Említettem már, hogy a sütőzacskó nagy barátunk? Néhány évvel ezelőtt fedeztem fel, azóta gyakran használom, ha húsokat kell sütni. Így nagyon kevés zsiradékot használok hozzá, nem koszolom a tepsit, sütőedényt és rövidebb idő alatt sül át a hús. Nem tudom ki találta fel, de nagyon hálás vagyok neki.

Imi 200 fokra előmelegítette a sütőt. Egy nagyobb sütőzacskóba belehelyezte a csirkeszárnyakat és ráöntötte a tálban maradt páclevet. Összekötötte a zacskó száját, a tetejére lyukakat szurkált, hogy a forró gőz azokon át távozhasson és egy tepsibe fektette a csomagot, majd az előmelegített sütőbe tolta.

Kb. 40 perc alatt megpuhult a hús. Ekkor Imi körbevágta a sütőzacskó tetejét és vigyázva, hogy a szélén ne folyjon ki a páclé egy nagy lyukat képezett rajta. Már csak pirítani tolta vissza a sütőbe egészen addig, amíg szép fényes, piros bevonatot kapott mindegyik csirkeszárny. Vigyázni kell, mert a méz miatt nagyon hamar megéghet!


Saját készítésű - vagyis nem mirelit - sült krumplit sütött hozzá. 

A hús puhaságával és ízével elégedett volt, bár azt mondta, másfajta fűszerezéssel is ki fogja próbálni.

Ami viszont még megoldásra vár, az a csirkeszárnyak bőre. Azt az állapotot szeretné elérni, amikor pirosra, és ropogósra tudja sütni anélkül hogy megégne. Ropogósra, ezen van a hangsúly. Most ugyanis majdhogynem égettre sikerült anélkül, hogy ropogós lett volna.

Azt hiszem, a kísérletezésnek még nincs vége, még van néhány csirkeszárny a mélyhűtőben. :)

Ócsai sárgaborsóleves


Az ócsai Bolyai János Gimnázium menzája (anno 1900) mély nyomokat hagyott bennem. Nagy, gömbölyű konyhásnénik nagy, hófehér köpenyekben főztek és osztottak. Jól főztek és jól oszottak. Nem volt mosogatólé leves gyanánt, nem voltak hideg, mócsingos húscafatok, nem voltak undorítóra dermedt büdös főzelékek. Nem volt gyomorösszerántó hipószag és bűz, és nem voltak mocskos, zsíros edények, tálcák. Már csak Pesten, nagykorúan értesültem arról, hogy a menza gáz, menthetetlenül falusi voltam (és vagyok, az úton való átkelés még mindig gondot okoz). A fiúk mindig kaptak repetát, a lányok meg csak azért nem, mert nem kértünk.
A heti menüt nagyjából még mindig fel tudom mondani, csütörtökönként pl. általában paradicsomleves volt, meg rántott csirke krumplival, szombaton (mert én még jártam egy kicsit szombatonként iskolába) valami egytálétel, rakott krumpli, paprikáskrumpli, ilyesmi, nápolyival, almával, és a szerda volt a tésztanap. Fogalmam sincs, hogy csinálták, habkönnyű és óriási kelt pogácsák, bukták, isteniek voltak. Előtte meg mindig valami nagyon tartalmas, finom leves, egyik jobb volt, mint a másik. Na, itt szerepelt időnként sárgaborsóleves is, jó nagy tányérral, forrón, remek volt.
Aztán persze nem biztos, hogy olyan volt, mint amit most főztem, de valami hasonló. Jó sok húsféle volt benne, nem szárazkolbász, inkább valami lecsókolbászféle, az akkoriban még ehető volt. Biztos nem használtak merülőmixert, és az is lehet, hogy volt benne valami tésztaféle, de én azokért nem nagyon vagyok oda levesekben, szóval ebből kimaradt.

Hozzávalók:
- egy bögrényi sárgaborsó
- két szál répa, két szál petrezselyemgyökér, némi zeller
- valami jobbféle debreceniből két-három szál
- 2-3 gerezd fokhagyma
- egy szűk evőkanálnyi libazsír (vagy olaj)
- egy teáskanálnyi liszt
- só, bors, őrölt kömény

A borsót alaposan megmossuk, langyos vízben áztatjuk legalább 10-12 órát. Leszűrjük, lemossuk, tiszta vízben feltesszük főni. A habját leszedegetjük. Nekem elég lassan puhult meg még így is, de hát nem siettem. Amikor már majdnem teljesen puha, hozzátesszük a megtisztított, felkarikázott/kockázott zöldségeket., és együtt tovább főzzük, amíg azok is meg nem puhulnak.
Ekkor érdemes merülőmixerrel némileg pépesíteni, csak úgy félig-meddig, hogy ne a rántással kelljen sűríteni, az majd csak az ízt adja hozzá.
Belekarikázzuk a debrecenit, és fokhagymás rántással berántjuk. (A zsíron/olajon picit megpirítjuk a lisztet, belenyomjuk a fokhagymát, és fél perc alatt összeforrósítjuk. Némi hideg vízzel felengedjük, és hozzákeverjük a csendesen fővő leveshez.) Még vagy öt percig forraljuk a kész levesünket. Valamikor útközben fűszerezzük.
Nagyon finom és tartalmas leves, pont ezekre a hideg napokra való. Utána már tényleg csak egy kis desszert fér az emberbe.



A képet az iskola honlapjáról kértem kölcsön.

Bea is főzött már nekünk sárgaborsólevest (illetve Mazsolino:)). A kettő alapvetően a sűrítésben különbözik (ha nem vesszük túl komolyan a virsli-debreceni ellentétet), Beáék habartak, ezért egy légiesebb, de azért mégis télies fűszeres levest kapnak, legalábbis azt hiszem, ebben az ócsaiban pedig fokhagymás rántás van, és emiatt szépen elballag a bableves irányába. Érdemes mind a kettőt kipróbálni.

2011. február 9., szerda

Köleses halkocka

Kockásító sorozatunk sokadik része következik. Az úgy volt, hogy ugyan már százszor megfogadtam, hogy soha, de soha nem veszek fagyasztott halat, megint elcsábultam, és beengedtem az otthonunkba egy zacskó fagyasztott pangasiusfilét. A kezdeti terv az volt, hogy kevés vajon, kicsi borssal átsütöm, a vég meg ez a kocka lett, most elegánsan átugrom a kettő között lévő három-négy fokozatot, erre volt alkalmas a cucc. Végül is, nem volt baj, mert finom lett a végeredmény, de azért, tényleg, soha többé. (Ha friss halat veszek, és lefagyasztom, az mindig ehető marad, a bolti vajon mért ilyen vacak?)

Hozzávalók:
- egy kiló fagyasztott halfilé:), alaposan felolvadva, leszárítgatva
- fél csésze köles
- némi vaj, olíva, ilyesmi
- fűszerek tetszés szerint, én most sóban pácolt citromot (karácsonyról ácsorog egy üveggel a hűtőben), citromlevet, sót, borsot, római köményt, őrölt gyömbért és némi erős török olajos paprikát használtam
- némi reszelt sajt a tetejére

A halfilét felkockázzuk, kicsi zsiradékon néhány perc alatt megsütjük. Ha foszlik, foszoljon. Villával áttörjük.
A kölest alaposan megmossuk, háromszoros vízben sokáig főzzük, utána még hagyjuk állani egy kicsit, konyharuhával letakarva.
Egy nagy tálban összekeverjük az áttört halat, a megfőtt kölest meg a fűszereket. Kivajazunk egy kisebb tepsit, belesimítjuk a masszát. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és pirosra sütjük.

A szép napos képet Rebeka csinálta.


Villámcicának Bukarestben nehezen telnek a napjai. Itt kemény, ott dörzsöl, az meg nyom. Nem könnyű a cicaélet.


Az elgyötört állatról Villámgazdi küldte a cuki képeket.

2011. február 7., hétfő

Krémes


Tücsökbogárnál láttam meg, és annyira, de annyira megkívántam. Egyszer régen már sütöttem ilyet, hasonló recept alapján, nem is tudom, mért maradt el azóta. Mondjuk, nem nagyon vagyok oda a bolti leveles növényi zsíros tésztáért, meg mindig kicsit furdalok, ha süteménybe pudingport használok (amit sütemény nélkül bármikor szívesen, tudom, hogy nem túl logikus), mindenesetre úgy éreztem, hogy ez most egyszerűen jár nekem, és kész.
Vettem egy bolti friss leveles tésztát, szóval nem fagyasztottat, 275 grammos kivitelben. Aztán amikor kiterítettem, nagyon kicsinek találtam a méretét (az egész nem tett ki egy gáztepsinyit), gondoltam, ha már ennyi mosogatnivalót gyártok, akkor ne hat krémest állítsak elő. Viszont nagyon lusta voltam már kimenni a boltba egy újabb lapért, szóval úgy döntöttem, hogy a tetejére gyorsan sütök egy vékony piskótát, vészmegoldásnak lustáknak jó lesz.
Tücsökbogár krémreceptjét egyötödével felturbóztam (öt pudingporom volt, és számtalan tojásfehérjém), nekem ehhez a mennyiséghez így pont jó volt.

Hozzávalók a tésztához:
- kétszer 275 gramm kész leveles tészta (vagy ha csak egy, akkor a tetejére három tojásból nagyon vékony piskóta)

A leveles tésztá(ka)t forró sütőben megsütjük, hagyjuk teljesen kihűlni. Az alsó lapot belefektetjük a megfelelő formába. Legjobb lett volna talán egy levehető keretes szögletes sütőforma, az nincs, a papundeklis barkácsoláshoz nem volt kedvem és anyagom,  szóval egyszerűen két szögletes sütőtálat használtam, kényelmes és gyors megoldás volt. Tehát a kisült és kihűlt leveles tésztával kibéleltem két tálat (kb. 21*28 és 18*24 cm). Megsütöttem a vékony piskótát, két tepsiben, félretettem hűlni (elég sokszor sírtam már, hogy mennyire vacak piskótákat sütök, ez most különlegesen rosszul sikerült, most már a sütőben való felemelkedési fázist is kihagyta, már összeesnie sem kellett, elegánsan vékony lett:)).

Hozzávalók a krémhez:
- 5 zacskó főzhető vaníliás pudingpor
- vaníliakivonat
- 12,5 dkg porcukor
- csipet só
- 1,5 liter víz
- 8 db tojásfehérje (lehet, hogy nálam ez tíz is volt, fagyasztóból szedtem elő)
- 12,5 dkg kristálycukor

A fehérjéket a kristálycukorral kemény habbá vertem. Valahol olvastam, hogy több részletben kell hozzáadni a cukrot, akkor nem folyósodik el.
A víz egy részével egy jó nagy (tényleg nagyon nagy kell!!!, nekem harmadjára sikerült megtalálnom a megfelelő méretet, kicsivel kezdtem, nagyobbal folytattam, és aztán egy még nagyobbat kellett elővegyek) lábasban csomómentesen elkeverjük a pudingporokat, vaníliát, porcukrot, csipet sót. Hozzáadjuk a többi vizet, és felforraljuk, hogy besűrűsödjön. Amikor már bugyog (kevergetni kell, nincs mese), mehet bele a tojáshab, és még ezzel is főzzük néhány percig. Nekem, nyerstojáskerülőnek ez a rész különösen tetszik. Kicsit kevergetjük, hogy hűljön, és ráöntjük az előkészített aljzatra, lehetőleg el is simítjuk.
Aztán elő a vonalzót, és a felülre kerülő leveles tésztát/piskótát szépen felkockázzuk, úgy tesszük a rá a krémre. Nekem az egyik tálba 12 db 7*7-es, a másikba 12 db 6*6-os négyzetet sikerült kiraknom. A tetejét megszórjuk porcukorral.



Lefóliázva mehet a hűtőbe. Kell neki egy-két óra, hogy teljesen megszilárduljon is kihűljön, akkor már nagyon szépen lehet szeletelni.


Nagyon finom lett. viszonylag gyorsan el is fogyott :(

Napi cuki: az elcicásodott Zsuzsi. A macskák imádnak az alsó lépcsőkön szunyálni (remélem, mindenki túl fogja élni), Zsuzsi is beállt közéjük. Gondolom, épp tökéletes itt a hőfok, nem éget, csak szelíd meleg szellő. A fenti két világító szem az idősebb fekete cicánk, a nagyeszű hálótársunk.


 

2011. február 3., csütörtök

Quesadilla 1.5


Nagyon hideg van. Sok legyen, forró, csípős-fűszeres, és persze legyen benne szénhidrát is. Erre vágyom konkrétan a csoki előtt. Gondolom, más is így van vele, mert sok ilyen helyes töltött tortillát láttam mostanában mindenfelé. Nálunk is volt már, Andi házi tortillát sütött, én meg csak úgy összeraktam.
update: Bea már akkor sütött tortillát, amikor mi még azt sem tudtuk, mi az! ezért aztán elfeledkeztem róla, én rövideszű! Bocsi! Végre ez is szuperhármas!!!
De ez a műalkotás konkrétan a Vendéglő az Inyenc Bloggerhez blogról származik, nagyon megtetszett a rémesen egyszerűnek tűnő (és annak is bizonyuló) búzalisztes tortilla, meg az a jó kis csípős, babos püré.
Nem lopom az időt, de a múltkor nem volt valami jó a bolti tortilla, ami azért nem is olcsó, olyan boltíze volt, nyilván már ácsorgott egy kicsit, gondoltam, legalább egyszer kipróbálom, mennyire macerás. Azért is tetszett a recept, mert nem kellett bele darált mókus, ilyesmi, egyszerűen liszt, olaj és víz, ez azért akad otthon általában. Annyival egyszerűbb az Andi receptjénél, hogy csak egyfajta liszt van benne (volt otthon még ilyen-olyan-amolyan, de direkt ki akartam próbálni csak finomliszttel, az egyszerűség nevében), és az arányai meg pont olyanok, mint a kelt tésztáimnak, csak nincs benne élesztő, szóval fél kiló liszt, 3 dl folyadék, itt víz, kicsi só, olaj, szóval nem kell mindig előrángatni a receptet, hogy most akkor 113 és fél gramm meg 78 csepp.

Tortilla hozzávalói:
- 50 dkg finomliszt
- 5 evőkanál olívaolaj (napraforgó ment bele)
- fél teáskanál só
- 3 dl meleg víz


Ezeket két részletben az aprítóval összegyúrattam, kb. kétszer 15 mp alatt összeállt a tészta. Gyúródeszkára borítottam, kézzel kicsit átgyúrtam, kész is volt. Kellemes, lágy tészta, könnyű volt vele dolgozni. A gombóckámat beolajoztam, letakartam egy papírtörlővel + konyharuha kombival.

Indulhatott a babkrémprojekt.
Paradicsomos babpüré hozzávalói:
- 1 doboz vörösbab
- 1 doboz hámozott paradicsom konzerv (helyette egy nagy sűrítettt paradicsomot használtam)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1-2 chili (helyette mokkáskanálnyi török olajos paprikát használtam)
- (egy jó nagy evőkanál paprikakrém)
- 1 evőkanál barna cukor

- 1 mokkáskanál őrölt kakukkfű
- 1/2 mokkáskanál őrölt kömény
- némi libazsír (vagy más), só

A szokásos eljárás, a libazsíron megpároltam a hagymát, átforgattam rajta az átnyomott fokhagymagerezdeket. Ráöntöttem a sűrített paradicsomot, adtam hozzá vizet, és beleraktam a fűszereket. Amikor felforrt, beleöntöttem az átmosott babot, és kis lángon, fedő alatt hagytam rotyogni az egészet.

Na, és ekkor végre volt időm átöltözni, kipakolni, elpakolni, a tészta pihent, a ragu  főtt.
Közben szűken letelt a fél óra, lehetett sütni a tortillákat. A cipómat szétszedtem kilenc kicsi gombóccá (elég nagy a palacsintasütőm!), egyesével nagyon vékony körlapokra kinyújtottam, alig kellett lisztezni, és tényleg nagyon gyorsan ment. Közben Rebeka beállt sütni, száraz, forró palacsintasütőben kétszer fordítva, egy-egy oldalát fél percig, hogy ne púposodjon, ne barnuljon. Pikk-pakk kész volt, és hála az olajmentességnek, nem is volt semmi bűz vele. Az egyes tortillák között papírral ki kell törölni az esetlegesen ott maradt maradványokat.

Most már csak az összerakás volt hátra, krumplinyomóval kicsit áttörtem a babot. A palacsintasütőbe most tettünk már egy pici vajat, arra egy tortillát, néhány kanál babpürét, sok reszelt sajtot, és rá még egy tortillát, mind a két oldalát pirosra sütöttük. Itt már figyelni kell, mert nagyon gyorsan elkészül, nehogy megégjen.

Bőven órán belül volt az egész, és nagyon finom volt, a bolti (egyébként szintén búzalisztes) versenyzővel nem is lehet összehasonlítani. A ragu meg valami fenséges.

Töltött tortilla után töltött zokni, főleg Dominak: