2017. augusztus 4., péntek

Joli mindenmentes keksze csokival és mandulavajjal (gluténmentes, vegán)






Hát ez annyira jó, hogy legszívesebben minden héten felraknám. Egyszer már volt, most kicsit más lett. Joli csak a Nyikának süt és főz, szóval eredetileg ez is neki készült. A töpit kihagyom, a zsírt valami másra cserélem, most éppen mandulavajra. Az a fantasztikus benne, hogy a legolcsóbb, szinte mindenhol kapható, legolcsóbb gluténmentes liszttel, szóval kukoricaliszttel készül, és ettől lesz ellenállhatatlanul ropogós, és nem olyan fujtósan morzsalékos, mint általában a gluténmentes kekszek. És nagyjából hat és fél perc alatt össze lehet dobni. Nagyon ritkán csinálok ilyet, mert az egész tepsit felfalom egyszerre. És még ennék, ha lenne.
Tehát kell hozzá pár túlérett banán, kettő-három alatt azért nem érdemes edényt koszolni. Ehhez jön némi zsiradék, most ugye 2-3 evőkanál méregdrága mandulavaj, de az olívaolaj is megteszi. Ment még hozzá 7-8 dkg felaprított étcsoki. Nyilván az ízesítők, úgy mint csipet só, vaníliakivonat. És annyi kukoricaliszt, hogy pont gyúrható legyen. Direkt lefényképeztem az állaga miatt.



Utána placsnikat csinál az ember, és forró sütőben megsüti. Lehetőleg túlsüti, mert akkor lesz jó ropogós. És leül, és komótosan megeszi az összeset. Mert ez sajnos akkor a legjobb, amikor kikerül a sütőből.

És ugyanekkor sütöttem mindenmentes banánkenyeret is, de erről csak fénykép lesz, mert nem emlékszem már, miket kevertem össze. Ennek is összetört banán volt az alapja, és ebbe jött a tört csoki, a mandulavaj, némi tört mandula, egy-két marék fagyasztott málna (fagyasztva), nyilván valami liszt, rizslisztre és tápiókára tippelnék, só, citromhéj, vanília. Cukor nem kell, elég édes a csoki, a banán és a málna.



Napi cukinak meg egy habzsoló foxi. Emlékeztek, egyszer volt egy videó, két kutyus kezdett egyszerre enni egy tál tésztát, az egyik felszívta egy pillanat alatt, a másik egy német juci, ha jól emlékszem, minden szálanként csipegette. Isteni volt. A mi kis Zsuzsikánkat is benevezhetnénk a lassúevő versenybe, a rizst szemenként szereti csipegetni. Asszem, veszek neki evőpálcikát, ne legyen maszatos az orrocskája. Irtó kis finnyás. Kivéve, ha nagy kupac kakiba, döglött halba vagy más oszló dögbe kell alaposan belehempergőzni, az ellen semmi kifogása.

video




2017. augusztus 3., csütörtök

Tésai menü (guténmentes, tejmentes)




Ha kint vagyunk, mindig egyszerű ételeket eszünk. Ha lehet, azt, amit találunk. Ez ugye alapvetően gomba. De most ugyan találkoztunk jó sok mezei csiperkével, de nem volt időnk visszamenni és leszedni, szóval ez most kiesett. És szeretünk kint főzni, mert az mindig sokkal jobb. Szuper nyári konyhám van a cseresznyefa alatt. Van ez a kis primitív téglakeret, ha platnyit rakunk rá, akkor lehet rajta palacsintát sütni vagy wokban főzni. (Otthon öntött vas wokom van, itt ez a lemez, mind a kettőt imádom, nem tudom eldönteni, melyik a jobb.) Ha rácsot, akkor lehet rajta grillezni meg padlizsánt sütni. Mögötte a csinos, dizájnos darab egy régi fürdőszobai vízmelegítő alja. Ha levesszük a cseppet rozsdás fedőt róla, pont beleillik a kicsi bogrács, és pár szál pilincka fával meg lehet főzni a komplett ebédet rajta, annyira energiatakarékos, egy pici hő sem vész el, csak átalakul pörköltté. 





Most csaptunk egy kis meghosszabbított hétvégét, annyira jó volt, kár, hogy vége. Majdnem. Mert ezt még kint írom, a tésai irodámban. 

És gondoltam, hogy összeszedem nektek, miket ettünk. Először is azzal kezdtem, hogy rögtön kiraktam egy jó nagy üveg uborkát meg káposztát kovászolódni (kenyér helyett krumplival, jó sok csomborral – mert az van -, szárított kaporral – mert nem kaptunk rendeset, meg persze töméntelen fokhagymával. Annyira imádom a krumplival kovászolt uborkát, mert sokkal, de sokkal ropogósabb, mint a kenyeres társa. Jó is lett, nagyon.
A káposztának kicsit több idő kell, még napozik, szerintem estére már jó lesz.


 Az első este rögtön megsütöttünk vagy öt padlizsánt, jó égettre, ebből van a legeslegjobb padlizsánkrém. Este megsütjük, éjszaka kifolyik a leve. Reggel kikaparom, és összeturmixolom egy gerezd fokhagymával, citromlével, sóval, borssal, jó sok olívaolajjal. Isteni.



De csináltunk friss salátát is, itt vannak a delikvensek. Én hisztiztem a porcsin és a szerintem öreg pitypang miatt, és nem is ettem belőle. de DT szerint jó volt. Normál dresszinget kapott, olíva, balzsamecet, só, pici cukor.


Aztán csináltunk ilyen padlizsános ragut. Kis húsos szalonnát apróra kockáztam, zsíron megpirítottam. Ment rá két nagy, felkockázott vöröshagyma. Ha már az is üveges, rádobtam három meghámozott, felkockázott padlizsánt, és szépen megpirítottam azt is. Ha az már kész volt, akkor ment hozzá három félig hámozott, szintén kockázott cukkini, 1 fej átnyomott fokhagyma, 3-4 zöldpaprika összevágva. Nagy marék oregánó, mert bőven van a kertben. Egy-két nyers paradicsom darabolva, meg egy kis csípős paprika, az íze miatt. Fűszerek, úgy mint őrölt kömény, római kömény, só, bors, pici cukor, és a végén fél litert sűrített paradicsom, azzal is összerotyogtattam (ez az egyes szám első személy királyi, mert  DT csinálta, én csak ordítottam neki az instrukciókat, mert valami mással voltam elfoglalva, persze minden elő volt készítve, felkockázva, átnyomva, összevágva, kihordva, megrágva). Közben kifőztem kétféle tésztát (normált DT-nek magamnak meg gluténmentes ehetőt), és erre szedtünk bőven a raguból, egészen frenetikus vacsoránk volt. Borzalmas nagy adag lett, szóval a felét visszük haza, hárman még pont jóllakunk vele. A pici szalonna nyilván kihagyható, és akkor rögtön vegán cucc.



Volt egy leves is, mert annyira megkívántam. A semmi különös, mégis olyan jó kategória. Főztem olívaolajon egy fél vöröshagymával egy hígabb sárgarépa-krémlevest, és amikor már átnyomtam botmixerrel, hozzáraktam 2-3 kicsi, feldarabolt krumplit, egy kis fokhagymát, csombort, és addig még forraltam, hogy a krumpli is megpuhuljon. Pirított kenyérrel komplett ebéd. Második fogás egy csomó őszibarack. Tudom, hogy nem kéne. De nehezen tudom megállni. Hát ezt nem fényképeztem le. Pont úgy nézett ki, mint egy sárgarépás krumplileves.

Aztán tegnap már maradékfelhasználás volt, abból kellett főzni, amit találtunk a hűtőben. Tojásos sült rizs lett, és ez is isteni volt. Volt még három közepes krumpli, ezt meghámoztam, nagyon apróra vágtam, és picit előfőztem (hideg vízbe raktam, és amint felforrt, leszűrtem). Szintén DT két ügyes kezét használva némi zsíron megpirítottam egy nagy, feldarabolt vöröshagymát. Rádobtam a krumplit és 4-5 kisebb, felkarikázott sárgarépát, és kevergetve addig sütöttem, míg meg nem pirult. Ekkor ment hozzá az ízesítő tányér: felaprítottam két zöldpaprikát, két paradicsomot, átnyomtam majdnem egy egész fej fokhagymát, 2 kovászos ubit (mert ebből is sok volt) belevagdostam egy kisebb csokor friss bazsalikomot, némi csombort és sok oregánót, mert ugye az is tengernyi van. Ezzel még össze lett rotyogtatva, és nyomban ki lett költöztetve a wokból. A helyére ment még egy pici zsír, és öt felvert tojás, amibe szórtam sót, borsot, rengeteg őrölt köményt, és nehezen, de megálltam, hogy római köményt ne. Ebből sütött DT egy lágy rántottát, összetörte fakanállal, visszaöntötte bele a sült zöldségeket, és ment bele még 12,5 dkg külön megfőzött barna rizs, szóval egy zacsi, főzve nyilván nehezebb. Hát ez is nagyon jó lett. Kovi ubival meg salátával. Nem igazán fotogén, de nagyon jó.



Süti nem volt, mert nincs is sütő. Lehetett volna palacsintát sütni, de úgysem fért volna belénk vacsi után. És barack meg volt egy csomó.

Napi cukinak meg egy hasfájós Zsuzsika.


Meg egy felforrósodott, nem hasfájós Zsuzsika.


 Persze, akinek volt esze, az a besötétített, hűvös szobában bekkelte át a 40 pluszos napok közepét.





2017. augusztus 2., szerda

Őszibarack télire (cukor- és tartósítószer-mentes)




Soha nem szoktam őszibarackot elrakni. Nyilván azért nem mert ezzel van a legkevesebb gond. Pomázon a kedvenc gazdaboltunkban isteni barackokat lehet kapni augusztus elején-közepén. Évek óta imádom, rendületlenül. A család szerint gumibarack, végletes érzelmeket vált ki mindenkiből. Fantasztikus vagy ehetetlen. Én az első táborba tartozom, nem bírok vele betelni, a rosszullétig eszem belőle. Nagy, édes, természetesen magvaváló, és tényleg kicsit gumis az állaga, de ennek köszönhetően akár bele is lehet harapni, nem fog fröcskölni és csurogni mindenhová a ragacsos lé. Ráadásul olyan lágyan édes, a többi őszibarackban van valami kis csípősség, ami ebből a fajtából (sajnos, fogalmam sincs a nevéről) teljesen hiányzik. Más zöldségesnél nemigen szoktam látni, egész pontosan egyetlen egyszer vettem csak valahol. Nem is könnyű felismerni kívülről, az a biztos, ha beleharap az ember, de hát nem rágcsálhatok meg mindenféle barackot mindenféle helyeken. Szép nagy, és kicsit sárgásabb, sápadtabb, nem annyira pirospozsgás, mint más barackok. Tavaly nem volt egy darab sem. Az egész augusztust átsírtam, és készültem az ideire. És lőn csoda, a múlt héten végre ki volt téve több láda is. Végtelen mohóságomban bevásároltam belőle rögtön kezdésnek 25 kilót, gondoltam, tízet megeszem, a többit elrakom befőttnek (soha nem raktam még el). Ráadásul nem is szeretem a befőtteket. De ezt a barackot annyira imádom, hogy jó lenne kicsit elnyújtani a szezonját. Aztán amikor hazacuccoltam, és nekiestem, akkor jöttem rá, hogy ez nem az igazi gumibarack, gondolom, arra még kicsit várni kell. De ez is nagyon finom, nagyon édes, nagyon eteti magát. Szóval az elmúlt hetem a barackeltevésről (is) szólt, szép lassan, több kisebb adagban magam alá gyűrtem az egészet. Annyira szép, friss volt, hogy az egy hét alatt, amíg a feldolgozásra várt, egy darab sem romlott meg, még az utaztatást is jó viselte (persze a kicsit megnyomódott példányokat gyorsan megettem). Na, szóval ezek már üvegben, most várom az igazi gumibarackot, és folytatom.
A lekvárjaimhoz és a ritkán előforduló befőttjeimhez soha nem használok tartósítószert. Pár különösen savanyú bogyóst kivéve cukrot sem. Őszibarackot ugye még nem raktam el, nagyon remélem, hogy ennél is működik, és nem fogok kidobni ennyi gyümölcsöt és munkát. Nagyon remélem. Kérdezzetek rá fél év múlva, ha elfelejtenék róla beszámolni.
Háromféle dolgot tettem el. Befőttet és kétféle lekvárt.
Befőtt: ez volt a legmacerásabb. Nem hiszem, hogy gyakran fogok ilyet csinálni. Vizet forraltam, és megmártottam benne a megmosott barackokat. Ez a mártás kb. két percet jelent, ennyi töltöttek a forró vízben. Utána szűrőkanállal kiszedtem, és gyakorlatilag két cuppantással le lehetett emelni a héjukat. (Ez a barack egyébként annyira cuki, hogy akár enélkül is meghámozható, mert teljesen nyersen is könnyen lehúzható a héja.) Utána éles kiskéssel cikkekre vágva leszedtem a gyümölcshúst a magról (felezni nem tudtam, ahhoz nagyon meg kellett nyomkodni, közben kifolyt az összes leve). Ezt a darabolt barackot beletettem a fertőtlenített hét decis üvegekbe, jó szorosan, ahogy csak tudtam (egy üvegbe négy és fél jó nagy barack ment). A tetejére szórtam egy késhegynyi citromsavat, tényleg csak egy icipicit. Utána mindegyikre öntöttem fél-háromnegyed deci hideg vizet. Azért kell a víz, mert főzés közben majd enged a gyümölcs is levet, de nem eleget. Az a gyümölcs pedig, ami majd szárazon áll, meg fog barnulni, és az nem olyan csinos. Tehát ki kell találni, hogy kb. mennyi folyadék jön ki a barackból. Ha túl kevés vizet öntünk rá, akkor a teteje meg fog barnulni. Ha meg túl sokat, akkor jelenlegi fizikai tudásom szerint szét fog robbanni az üveg a főzés közben. De annyira hülye vagyok a fizikához, hogy lehet, hogy ez baromság. A tudományos becslés után rácsavartam a tetőt, és jöhetett a vizes dunszt. Pomázon a csak erre használt tésztafőző edényemben, Tésán a megörökölt kis mosófazékban, ennek nincs betéte, szóval jócskán gyűrtem bele újságpapírt is. Felforraltam, és forrás után egy órát főztem kicsi lángon. Hát ez elég macera, az egyik edénybe 3, a másikba 4 üveg fért bele. Utána itt hagytam kihűlni is, és csak utána jöhetett a következő adag (kicsit lehetett gyorsítani, ha félig hűlten átköltöztettem őket száraz dunsztba). Igen, tudom, hogy pancsikálhattam volna a szokásos módon, megfőz, üvegbe mert, levet újra felforral, rátölt, de ehhez sem volt kedvem. Most érdeklődve várom, mi lesz a sorsuk. Reményeim szerintem szépen elállnak bármeddig.
Lekvár 1.: amikor nagyon untam már a befőtteket, akkor egy kisebb adagot összekockáztam, megfőztem. Utána átnyomtam botmixerrel, újra forraltam, és mehettek a kis üvegekbe. Tető, fejre állít, visszafordít, száraz dunszt. Csak mert itt annyira kéznél van a dunyhával töltött ágyneműtartó. Ez finom, de elég híg.
Lekvár 2.: na, ez lett a tuti befutó. A feldarabolt barackot megfőztem, nyilván víz nélkül, a saját levében, és nagy lángon forraltam, hogy besziruposodjék (ez Tésán elég könnyen megy, mert a kis gázrezsóm legkisebb fokozatán is ökröt lehetne sütni). És így darabosan ment üvegekbe, hát ez isteni. Ezentúl csak így. Átmenet a befőtt és a lekvár között, jó darabos. És kb. 15 percig kellett csak főzni (nem órákig, mint a vizes dunsztos befőtteket).

Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire használjuk ezt a rengeteg lekvárt, hát nem kenyérhez, szóval nem baj, ha híg lesz. Mindenféle kásákhoz, főtt rizshez, a téli ínséges időszakban akár gyümölcs helyett is. Aki eszi, annak joghurthoz és túróhoz. Esetleg sütikhez, de ahhoz speciel pont az őszit nem használnám.

Napi cukinak meg lobogó fülű Kóficot kaptok. Nem szoktuk hagyni, hogy kidugja fejhét az ablakon, de most annyira meleg volt, és annyira sokan voltunk a kocsiban, hogy úgyis ölben ült, szóval most engedélyt kapott rá. Imádta, csak úgy lobogott a fülecskéje. Hol mind a kettő. hol csak az egyik. És a menetszél remekül beállította a frizuját is.