2009. augusztus 31., hétfő

Vép 3. nap - Pulykatorta és gesztenyekocka

Vépi hétvégénk harmadik napján, szombaton kora délelőttől délutánig Szombathelyen voltunk, ahol javában folyt a karnevál. Ilyenkor A Thököly út és a Fő tér teljes egészében le van zárva az autós forgalom elől, kirakodóvásár, és különböző felvonulások színesítik Szombathelyet. Na és az az illat, ami olyankor a levegőben száll: kemencés lángosok, langallók, juhtúrós lepények, sülő kolbász, húsok, hagymás finomságok tesznek éhessé minden egyes lépésnél. Persze mi ilyenkor gondolni nem tudunk az evésre... Inkább csak nézgelődünk.

Itt egy zászlóforgató csoport mutatta be tudását:


Őket kísérték a dobosok (háttérben a Történelmi Témapark falai):

Egy középkori család sétálgat a kirakodóvásár felé:


És egy katonai bemutatót is láthattunk:


A Történelmi Témaparkban pedig különböző korabeli csatákkal, harcmodorokkal, ismerkedhettünk meg. Ezt csak Tomi nézte idén, mi már többször is láttuk az egész napos rendezvényt. Ide karszalagos jeggyel engednek be mindenkit.

Római csapatok seregszemléje:


Egy kis összecsapás:

Lovasíjász bemutató:

Szombathelyen azért sem nagyon mertünk enni - azért Tominak és nekem lecsúszott egy kemencés lángos - mert kora estére Esztiékhez voltunk hivatalosak vacsorára Vasszécsenybe. Esztiről már írtam, ő Imi unokatesója és ő az, aki amellett, hogy gyerekeket nevel, dolgozik, tanul és még a háztartást is vezeti, méghozzá nem is akárhogy.

Ilyen gyönyörű ebédlővel vártak minket (az asztalon a fehér tálkákban szemes kávé és vanília illatú mécses van, nem semmi az illata):


A menü pedig pulykatorta és gesztenyekocka volt. Szerintem én most hallottam életemben először, hogy az a rakott pulykás étel, amit már többször is ettem Esztinél pulykatorta névre hallgat. Jót mosolyogtam rajta. :)

Ez a teteje sütés után.

Eszti a következőképpen készíti (mértékegységeket nem tudok, én is majd ki fogom tapasztalni, hogy miből mennyi kell):

A kiklopfolt, megsózott pulykamell szeleteket lisztbe forgatjuk és kevés zsiradékban hirtelen megpirítjuk mindkét oldalát, ezután egy tálba kiszedjük.

Tejfölt, reszelt sajtot (akár füstöltet is), lisztet, tojást és sót összekeverünk úgy, hogy a tejfölnél lényegesen sűrűbb keveréket kapjunk.

Egy tűzálló tálat, akár kereket, akár őzgerinc formát kibélelünk bacon csíkokkal, majd belehelyezünk egy sor húst, ezt megkenjük egy réteg tejfölös szósszal egészen addig, amíg mind el nem fogy. A szósz zárja a sort.

Közepesen meleg sütőben fél óránál tovább sütjük, amíg megpirul a teteje.

Ezután tortaként szeleteljük.


Melegen a legfinomabb, de kihűtve sokkal szebben szeletelhető. Nagyon laktató étel, én alig bírtam megenni azt az adagot amit itt láttok:


Azt elfelejtettem említeni, hogy amint visszatértünk délután Szombathelyről Vépre, egy tepsi rákóczi túrós várt minket, csak úgy az érzés kedvéért.. Zavaromban elfelejtettem lefényképezni, majd jövőre pótolom. :)

Mindez a desszertről jutott eszembe, mert Eszti is sütött ám sütit, nem is akármilyent. Gesztenyekockát, ami ugyan nagyon édesnek néz ki, mégsem az. Könnyű, krémes süti.

Hozzávalók (a tésztához):
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 10 dkg margarin
- 6 evőkanál liszt
- fél csomag sütőpor
- 2 evőkanál keserű kakaópor

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, az olvasztott, de nem meleg margarint belecsurgatjuk és tovább keverjük. A lisztet a sütőporral és kakaóval összeforgatjuk, egyharmadát a keverékre szitáljuk és a közben kemény habbá vert tojásfehérje egyharmadával óvatosan összeforgatjuk. A többi kakaós lisztet és a tojáshabot ugyanígy, két részletben a masszához adjuk.

Egy nagy tepsit margarinnal kikenünk, kilisztezünk vagy sütőpapírral béleljük és a tésztát rásimítjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.


Hozzávalók a gesztenyekrémhez:
- 2 csomag vaniliaízű pudingpor
- 6 dl tej
- 25 dkg porcukor
- 20 dkg margarin
- 75 dkg gesztenyemassza
- 2 evőkanál rum

A pudingport a tejben 10 dkg porcukorral ízesítve sűrűre főzzük, hűlni hagyjuk. A puha margarint a többi porcukorral habosra keverjük. A felengedett, puha gesztenyemasszát átpasszírozzuk, a cukros margarinhoz keverjük a hideg vaniliakrémmel együtt, rummal ízesítjük és egyenletesen a kihűlt piskótára kenjük.

Hozzávalók a habhoz:
- 6 dl habtejszín
- 3 kis csomag habfixáló
- 3-4 evőkanál kristálycukor
- 2 evőkanál keserű kakaópor

A tejszínt kemény habbá verjük, a vége felé először a habfixálókat, majd apránként a cukrot szórjuk bele. Egyenletesen a gesztenyekrémre simítjuk. A tetejére kakaóport szitálunk.
Rövid időre behűtjük a sütit, hogy megdermedjen.


Mindez ismét két kiló pluszt jelentett fejenként egy nap alatt. De ha egyszer olyan finomnak nézett ki minden, hogy muszáj volt megkóstolni!

Sült szilvalekvár, 2.

Megint augusztus vége, megint szilvalekvár. Kicsit módosítottam az eredeti recepten, nem a hozzávalókon (továbbra is szilvából készül), hanem az elkészítési módon.
Az édes, magvaváló (tésai:)) besztercei szilvát megmosom, kimagozom. Felteszem egy nagy, vastagtalpú lábasban főni, és kb. a felére besűrítem (ez teljesen önjáró művelet, még nem puffog a lekvár, és kevergetni is ritkán kell, kb. 1 óra). És ezt a már besűrűsödött lekvárt töltöm az ecettel kikent tepsikbe, és így mennek a sütőbe a szokásos 120-150 fokra, légkeveréssel. Úgy óránként átkeverem, hogy a szélén és a tetején ne legyenek elszenesedett, kemény szilvadarabkák. Persze mindezt akkor csinálom, amikor egyébként is arra járok, szóval most is kb. háromnapos volt a műsor, mondjuk olyan háromszor másfél órát ment a sütő, két nagy tepsivel. (Kicsit macerásnak tűnik, pedig nem az, a sütő ki- és bekapcsolgatása szép, tiszta úri munka a sárgabaracklekvárral való szörnyű maszatoláshoz képest.)
Ha elég sűrűnek találom a lekvárt, akkor üvegekbe tömködöm, és biztos, ami biztos, kidunsztolom (állítólag nem kéne, de nagyon sajnálnám, ha bármi baja lenne).

Császárzsömle

A recept innen van (ha nem ismernéd a blogot, nézd meg, érdemes! ). Meg egyébként is, rég tervezem, hogy ha egyszer majd valami nem teljes kiőrlésű zsemlét/kenyeret sütök, akkor kipróbálom az öregtésztás változatot, nagyon sok jót olvastam már róla (főleg E.Margit oldalán).
Érdemes volt próbálkozni, különlegesen finom péksütemény lett. Nagyon könnyű, a héja vékony és épp egy annyira ropogós, amennyire kívánja az ember egy friss zsömlénél, és a belsejének is fantasztikus az állaga (kár, hogy nem csináltam róla fényképet, majd legközelebb pótolom). És persze finom is, tökéletes tízóraizsemle mindazok számára, akik nem eszik meg a mákos-lenmagos barnazsömlét.
Íme a recept (icipici változtatásokkal az eredetihez képest), ami, hogy az élet kicsit bonyolultabb legyen, eredetileg Limara receptje:
Hozzávalók
- 50 dkg B80-as kenyérliszt (én a Metroban szoktam venni 5 kilós kiszerelésben)
- 2 evőkanál tejföl
- 1 púpos teáskanál só
- 4 evőkanál olaj
- 1 evőkanál cukor
- 12,5 gramm élesztő (egy negyed kocka friss) - (utólag javítva - csincsilla)
- 20 dkg öregtészta (ez mostanában inkább 35-40 dkg - utólag javítva - csincsilla)
- 1,5 dl zsíros tej
- 1 dl víz

Öregtészta (szintén Limara receptje alapján)
- 50 dkg kenyérliszt
- 3 dl langyos víz
- 1 teáskanál cukor
- 1 dkg élesztő.

Először az öregtésztát kell megcsinálni, a kenyérsütőgéppel megdagasztattam a tésztát, hagytam alaposan megkelni, aztán alaposan átpofozgattam, és egy műanyag dobozban elraktam a hűtőbe. Remélem, sokáig eláll, hiszen alkalmanként csak kisebb adagot használok el belőle.
Másnap az összes hozzávalót szintén belepakoltam a kenyérsütőgépbe (az olaj kivételével, azt csak akkor szoktam beletenni, ha már szépen összeállt a tészta), a folyadékot figyelni kell, lisztje válogatja, hogy elég-e a fenti mennyiség. Nagyon kellemes, könnyen kezelhető tésztát kapunk.
Hagytam a duplájára kelni, aztán alaposan átgyúrtam, és formáztam. Yasmine oldalán fényképes útmutató található:) Annyi különséggel, hogy én a tésztarudakat úgy csinálom, hogy a tésztát kinyújtom a megfelelő méretű, vastag téglalappá, és pizzavágóval felvágom csíkokra (nekem ez sokkal gyorsabb, mint a gombóckák rúddá való karcsúsítgatása - ez sem saját találmány, persze, valahol láttam, de hogy hol???). És ha fontos, akkor ezeket a csíkokat kicsit meghömbörgetem még, hogy rudakat kapjak. De itt még erre sem volt szükség, a második kelés során úgyis eltűnik a különbség.
Nekem 16 darab lett ebből az adagból. Sütőpapíros tepsin, letakarva megint a duplájára kelesztettem, és forró, 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Paradicsompasszírozó, a csodagép

Csincsilla kedvéért felteszem a paradicsompasszírozásról szóló történelmi videókat, meg amúgy is sokan érdeklődtek a csodagépről (gípsárkányról). Remélem érzékeltetni tudom vele a gyorsaságot és a vele való munka "nehézségét". Egyszerre kábé 5 kiló paradicsommal szoktam dolgozni, ezt nagyjából 10 perc alatt nyomom át rajta. Ezen a hétvégén 19 kiló paradicsomot főztem be tesóm segítségével, plusz még 3 kilóból ketchupot csináltam. További 10 kilóból kéne paradicsomlét eltenni a héten, de az tényleg csak a minimum, és másik 10 kilóból pedig ketchupot kéne csinálni. Remélem, megint lesz segítségem a beszerzésnél a cipelésre is! :-)


Frissen elvált 23 éves koromban, 1 éves kisfiammal költöztem Fótra, ahol rengeteg, számomra új és szörnyűséges házimunka várt rám, többek között egy nagy veteményeskert, és a rettegett befőzések, pedig én leginkább bulizni, "élni" szerettem volna. Emlékszem, egyik nyáron a Tina Turner koncerten elég közel kerülve a színpadhoz, egész idő alatt azt néztem, hogy ennek a tehetséges és jó hangú szép nőnek milyen könnyű élete van, biztos soha életében nem kellett paradicsomot befőznie. Márpedig másnap (és heteken át még sok-sok másnap) rám ez a borzalmas feladat várt, már előre sírtam miatta. Akkoriban ugyanis kézi passízrozót használtam, ami összefröcskölte az egész konyhát, még a frissen meszelt falakat is, nem beszélve az órákig tartó fizikai munkáról, amit néha-néha megszakított a passzírozó apró darabokra szedése és elmosogatása, mert dugulás miatt már semmi nem ment át rajta. Iszonyúan sajnáltam magam!

Most se állnék neki azzal a szerkezettel. Nem véletlen tehát, hogy az anyutól kapott eletromos Bosch húsdarálómhoz már az első paradicsombefőzős nyaramon vásároltam 10 ezer forintért egy passízrozó kiegészítőt, amivel aztán álomkönnyű lett a befőzés. Mert manapság, 20 évvel később, már igen fontosnak tartom a bulizás mellett azt is, hogy lehetőleg minél kevesebb vegyszert együnk meg, amit leginkább a házilag elkészített finomságokkal tudok elérni. És szerencsére a családom szereti is ezeket a házi befőtteket, savanyúságokat, szörpöket és leveket.


A fenti videón a ketchup passzirozása folyik, amit azért tettem fel külön, hogy jól látható legyen, hogy nem csak paradicsomot lehet átnyomni a gépen. Ezen a rövid videón még az is látszik, hogy ha lazábbra csavarom a szerkezetet, sokkal több szemetet csinál (ez persze még így is nagyon kevés a régi módszerhez képest!), mert, ha jól meghúzom, akkor semmi szemét nem jön ki, mindent átnyom a pici lyukakon.

2009. augusztus 29., szombat

Vép 2. nap - Sült oldalas, csalamádé és baconos stangli

Múlt hétvégi beszámolómat folytatva, a második napon történteket - és megevetteket - írom le. Mivel péntekre még jó időt jósoltak, úgy gondoltuk, Sárvárra megyünk, ahol mi már voltunk többször is, de Tomi még nem és kiváncsi volt rá, hogy tényleg olyan jó, mint ahogy hallotta. Utólag azt mondta, hogy biztos visszamegy még valamikor, tehát nem hinném, hogy csalódott. :)

Én még akkoriban is jártam a sárvári fürdőben, vagy strandon, ki hogy emlékszik rá, amikor még nem építették át, sokkal kisebb területen helyezkedett el és csak néhány medencéje volt. Most pedig már élmény- és wellnessfürdő kategóriába tartozik a rengeteg kinti és benti medencéjével, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Egész nap nagyon meleg volt, felhő nélküli tiszta ég, úgyhogy a vízimádók ki is használták a lehetőséget:


A gyerekek élvezik - Eszter, Imi és Tomi :)


Eszter és Tomi

Miközben mi a napon süttettük a hasunkat, Erzsi néni arra készült, hogy kiéhezve érünk haza, ezért egy egész hadseregre való étellel várt minket.


Először is: sült oldalassal, amit ő úgy készít, hogy megmossa, feldarabolja a húst. Ezután belehelyezi egy nagy, rozsdamentes lábasba, olajat önt alá, vagy zsírt tesz bele, sok vöröshagymát szeletel alá, valamint fokhagymagerezdeket dob mellé. Néha füstölt szalonnát is tesz a hús alá (most volt benne). Felönti vízzel, megsózza és fedő alatt puhulásig párolja. Ekkor leveszi a fedőt, és berakja a sütőbe a húst lábassal együtt és ott süti, amíg megpirul.

Köretnek rizst készített és wokban pirított krumplit.



Persze, aki nem akart oldalast enni, annak tejszínes csirkét sütött. Nehogy már ne legyen választék.


Házi csalamádét kínált mellé, ami káposztából, uborkából, hagymából, paprikából áll. Ezeket felszeletelte, lesózta, fél napig állni hagyta. Ecetet, cukrot főzött össze vízzel, szalicilt tett bele és amikor kihűlt, az üvegekbe töltött zöldségekre öntötte.

Ezután pedig baconos stanglit ehettünk még, amiről már sokat hallottam, de még csak most sikerült úgy összehozni, hogy meg is tudjam kóstoli. A kinézete és az elkészülési módja kísértetiesen hasonlít Andi szezámmagos sós kiflijéhez, csak ebben bacon csíkok is voltak elrejtve.

Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 10 dkg élesztő
- 6 dl tej
- 1 tojás
- 6-8 dkg margarin
- só
- bacon csíkok

Erzsi néni az élesztőt langyos tejben felfuttatta, majd összedolgozta az összes hozzávalót. Duplájára kelesztette, átgyúrta, 3 részre elvágta és cipókat formált belőle. A cipókat egyesével kör alakúra nyújtotta, a kört elnegyedelte és minden negyedből három-három szeletet vágott (tehát egy körből 12 cikkely lett). Megkente olvasztott margarinnal, ráfektette a bacon csíkokat és a szélesebbik végétől feltekerte. Szezámmaggal díszítette a tetejét és megsütötte.


Sós stanglinak szokták hívni, mert nem mindig tesznek bele bacont. De mindig elfogy kivétel nélkül, amit nem is csodálok. :) Frissen a legfinomabb.

A jó kis vacsora után bementünk Szombathelyre, ahol már javában folyt a karnevál. Én már meg sem lepődök, mikor a zebrán szembe jön velem egy tógába öltözött szenátor, vagy egy teljes harci felszerelésben lévő gladiátor, lovasíjász, stb. Ilyenkor ez természetes. A szombathelyiek nagyon élvezik, hogy visszatérhetnek a múltba egy kicsit.

Esztivel Boban és Marko Markovic koncertet néztünk, Imi és Tomi pedig elindultak felfedezni a különböző pálinkaházak kínálatát...

2009. augusztus 28., péntek

Kapros-zöldbabos egytál


Az úgy volt, hogy Tésán leszüreteltem az összes zöldbabot, a futó zöldhüvelyűt meg a bokros sárgababot, lett vagy 30 deka, de még az is lehet, hogy 40. És hát nem levest akartam, mert hétvégén még elfogy az ilyesmi, ha kitálalom, de magától senki nem melegít levest a hűtőből. Szóval gondoltam, hogy megcsinálom ezt a húsos zöldbabos cuccot, a Gyöngyinél láttam, és kb. húsz éve tervezem, hogy majd én is egyszer. Nem eszküszöm meg rá, hogy pont így csinálja, de majd helyesbít:) És persze kellett volna még zöldbab, négy embernek ritkán elég 30 deka (a 40 is még határeset). Miután sem a piacon, sem két nagy, remek zöldségosztállyal rendelkező boltban sem volt egy darab sem (ezek szerint vége a zöldbabszezonnak????), kénytelen voltam venni egy üveg jobbfajta konzervbabot, szóval háromféle bab is került, de azt hiszem, egyfélével is működik. Sertéscombból csináltam, jobb híján, marhára tényleg nincs idő hétköznap, csirkemell nem az igazi, filézett csirkecomb remek lett volna, de errefelé valahogy sosem kapni, boncolni meg utálok.
Hozzávalók:
- 1 kg zöldbab, apróra vágva
- 90 dkg sertéscomb, apróra felkockázva
- 2 nagy fej hagyma
- 1 nagy paradicsom, 1 paprika
- paprika, só bors
- 2 kávéskanál liszt
- 2 kis pohár tejföl
- 1 jó nagy csokor kapor
- némi zsiradék
A hagymát a zsiradékon megpároljuk, utána rádobjuk a kockára vágott húst, és szépen fehérre körbepirítjuk. Megszórjuk egy púpos kávéskanálnyi pirospaprikával, vagy kettővel, pici vízzel felengedjük, beledaraboljuk a paradicsomot és a paprikát. Magyarul pörköltet főzünk.
Amikor a hús már félig puha (a disznónál ez most olyan fél óra volt), mehet hozzá a zöldbab, amíg minden meg nem puhul. Időnként kis vizet adunk hozzá, de semmi esetre se legyen levesszerű, nekem rövid lével ízlik. A végefelé beleszórom a nagy csokor összevágott kaprot (és beleöntöm a konzervbabot, én szegény). Ja, meg a sót és a borsot is. A lisztet kis vízzel összekeverem, behabarom az ételt, kiforralom, és belekeverem a tejfölöket.
Nagyon finom, picit savanykás, pikáns ízű egytálétel.

2009. augusztus 24., hétfő

Erdély - 2009. augusztus 15-21.


Amikor 15 évvel ezelőtt egy háromnapos "villámlátogatáson" voltam Erdélyben, azt éreztem ott, hogy végre hazataláltam. Pedig tudomásom szerint nincs semmilyen családi kötődésem oda, talán egy előző életből hozott érzés, talán az ottani emberek szeretete, nem tudom mi okozza, de erős, fájdalmas honvágy maradt bennem azóta a kirándulás óta. Bár a hosszú évek alatt sokat enyhült ez az érzés, tudtam, elég nagy megpróbáltatás lesz most visszamenni. Vagyis hát inkább onnan visszajönni...

És így is lett! Nagyon sok szépet láttam, fantasztikus finom ételeket kóstoltam, érdekes és nálunk már rég elfelejtett életmóddal találkoztam. Mert persze itthon is vannak falvak, de hol van az úgy, hogy kimennek a férfiak az erdőre és beszerzik a téli tüzelőt, haza is hordják (lovas vagy traktoros szekéren), fel is aprítják. Jut eszembe: majdnem vezettem traktort is, csak nem mertem kipróbálni az udvaron a traktorozást!


Első megálló Homoródon volt a Lobogó Panzióban. Fantasztikus szállás volt, nem beszélve a környezetről: az erkély alatt egy patak zúgott, aminek a hangja annyira megnyugtató, a kertben kakasok kóboroltak és lovak legelésztek a szemközti domboldalon.


Egyik reggel igencsak közelre lejöttek a legelőről, majdnem az erkélyünk alá. Sajnos nem sikerült lefényképeznem, amint az anyukapaci keresztben átveti szép farkát kis fekete csikóján, jelezve, hogy szereti és vigyáz rá.


A patak közvetlen az erkély alatt csörgedez, kellemes hűvös érzetet adva mindig. Olyan tiszta, hogy lelátni az aljára.


Rengeteg patak van Erdélyben, úton-útfélen folyik egy, ami kellemes hangulatot megnyugttó, hűs érzést áraszt maga körül.


Megérkezésünk másnapján Szovátára kirándultunk a Medve-tóhoz. A tájékoztató táblát elolvasva tudtam meg, hogy ez a tó heliotermikus. "A heliotermikus tavak vize a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80°C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány cm-es édesvízréteget hoz létre a felszínen, amely nem süllyed le, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta lévő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatást hoz létre, meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését."

Érkezésünkkor éppen sziesztázott a tó, ami azt jelenti, hogy 13 és 15 óra között nem szabad belemenni a fürdőzőknek, hogy regenerálódni tudjon és szépen visszarendeződjenek a rétegek a helyükre: iszap - sós víz - édes víz. Délután háromkor megszólalt a gong, és éljenezve, sikítozva ellepték a fürdőzők a tavat. A képen jól látható, hogy a fürdéstilalom ideje alatt a kicsi kiépített partszakaszon mint a heringek várakoztak egymás mellett a fürdőzni vágyók. Én ezért csak messziről szemléltem őket.


A Medve-tó mellett két kisebb, ugyancsak sós tó is volt, itt nem annyira szigorúak a szabályok. Az emberek a tó aljáról felszedett gyógyiszappal kenték be magukat, akár tetőtől talpig, s csodálkozva figyeltem meg, hogyan lebegnek a nagyon sós víz felszínén.

Innen hazafelé egy gyümölcsösben egy hatalmas almafa árnyékában terítettük le pokrócunkat, hogy szép nyugodtan megegyük a magunkkal hozott finomságokat. Nagyon régen ettem már a természetben, és most is annyira de annyira jól esett! Aztán amikor egy almát szakítottam az egyik fáról, ez a "véralmafa" bosszúból a fejemre ejtett egy másik almát, s mi gyorsan odébbköltöztünk pár méterrel, nehogy újabb támadás érjen. De még így is jól meg tudott ijeszteni a szomszédos fa, amikor a nagy csendben a földre ejtett egy másik almát, mert a zajra ijedtemben úgy ugrottam fel, mintha támadás ért volna. Ennyit a városi ember idegzetéről! Kiderült, mégsem a medve a legveszélyesebb dolog Erdélyben ... hanem az almafa! :-)


Következő nap a Szejke Fürdő mellett kóstoltam életem első miccsét (románul Mici, khm...).

Erdélyi szakácskönyvemben "Mititei, azaz húskolbászkák rostélyon" néven szerepel, ideírom a receptet onnan:

"Hozzávalók: 1/2 kg bárányhús, 1/2 kg marhahús, 1/2 kg setréscomb, 1 fej fokhagyma (szerintem ez nem volt benne!), 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál szódabikarbóna, só, bors, paprika (nem volt benne), őrölt szegfűszeg.

Az összes húsfélét háromszor ledaráljuk. Sót, borsot, paprikát, őrölt csombort és őrölt szegfűszeget adunk hozzá ízlés szerint, az egészet pépessé dolgozzuk. A fokhagymát lereszeljük és a húskeverékhez adjuk. Végül fél bögre vizet (csontlét) és 1 teáskanál szódabikarbónát keverünk bele. Fedjük le és 4-5 órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek. Vizes kézzel hosszúkás kolbászkákat formázunk belőle, és olajban, vagy kerti grillen parázson megsütjük. Kínáljunk hozzá mustárt, tormát, kenyeret."


Innen Parajdra mentünk a Sóbányába. Itt 120 méter mélyről felhívtam mobilon a fiamat, s rettenetesen csodálkoztam, hogy sikerült vele beszélnem!

A sóbányába busszal vittek le, eleinte aggódtam, hogy pánikba fogok esni a mélyben. Később, amikor beléptünk a bányába, elámultam a látottakon: óriási termekben különféle gyermekjátékok, ugrálóház, számtalan hinta, fajátékok, körös-körül padok, ahol le lehet ülni és akár lehetne eszegetni is, valamint volt lent egy kicsi kápolna is. A 30 fokos melegből hirtelen 15 fokba érkeztem, gyorsan át kellett öltöznöm, de a hidegen kívül semmi más bajom nem volt lent.

Ezeket a hatalmas termeket gyógyításra használják manapság, sokan járnak ide le asztmás beteg kisgyerekükkel, hogy enyhítsék a rohamokat.

A felszínre érkezve azonnal le kellett nyomnuk egy kürtős kalácsot, aminek a receptjét azért nem írom ide, mert az majd egy külön bejegyzés témája lesz (ha már Csincsilla nem tette fel a blogba a saját próbálkozását :-/).


A bázisra, Homoródra visszaérkezve találkoztam ezzel a gyönyörű, büszke csődörrel, aki nem hagyta magát megszelidíteni, betörni, s ezzel lelki rokonságba kerültünk. Érdekes, hogy ő is érezhetett valami ilyesmit irántam, mert egy-két erőfitogtató dühkitörése után mindig visszatért a karámnak arra az oldalára, ahol álltunk, de sajnos hiába várta, nem mertem megsimogatni az orrát, bár igencsak csábító jelenség volt. És ahogy nézett rám azzal a gyönyörű, okos szemével!


Kicsi kóbor kutyánkat viszont meg mertem simogatni, sőt nevet is adtunk neki, nem fogjátok kitalálni, mit: Bodri lett! :-) Játszottunk vele egy kicsit, amire ő boldogságában hatalmas köröket rohant le körülöttünk, de minket az éhség visszaűzött a szállásunkra, ahol pisztrángot vacsoráztunk fokhagymamártással: most is összefut a nyál a számban, annyira finom volt!


Másnap kicsit magasabbra, Tusnádfürdőre helyeztük át székhelyünket és itt majdnem találkoztam is a medvével, ugyanis egy kedves autós járókelő állított meg bennünket, hogy megérdeklődje tőlünk, hogyan kell a Szent Anna-tóhoz eljutni, és a kimerítő információért cserébe elmondta pár perccel korábbi tapasztalatát, miszerint semmiképp ne menjünk a Sólyom-sziklához, mert ott medvehangot hallott, ami ilyen volt: BOOÁÁÁÁÁ! Majdnem bepisiltünk a röhögéstől egész este, mialatt finomítottuk előadásunkat a medvehanggal! De persze nem mentünk a Sólyom-sziklához.


Tusnádfürdőn a Csukás-tó partján vacsoráztunk, s itt ettem először puliszkát. Ennek eléggé semleges íze volt, később próbálkoztam máshol juhtúrós puliszkával, de valami félreértés miatt ott is sima puliszkát adtak a hús mellé. Nem baj, hoztam haza juhtúrót...

A puliszkakészítés erdélyi szakácskönyvem szerint így történik: Hozzávalók: annyi marék kukoricliszt, ahány személyre készítjük, só.

Másfél liter vizet főni teszünk. Ha forr, sót hintünk bele és óvatosan a lassan fövő vízve eresztjük markunkból a puliszkalisztet. Négy személyre négy marék lisztet adagolunk. A puliszkaliszt a fövő vízben tömbbé áll össze. Közepébe egy nagy fakanállal lyukat fúrunk és kevés forró levet öntünk bele.

Öntsünk le fél liter forró vizet a gombócokról (milyen gombócokról?) és hagyjuk kézügyben. A fakanállal kezdjük összekavarni a puliszkát, lassan adagolva hozzá az előbb félretett léből. Mindezt lassú tűzön végezzük, megfelelő védőkesztyűben mert a kavarnivaó massza "kiugorhat" a bőrünkre.

Mikor simára kavartuk és már gömbbé áll össze (ezt sem értem), egy tiszta, előkészített lapítóra (vágódszka) kiborítjuk, majd egy vastagabb cérnával szeletekre vágjuk. Adjunk hozzá tejet, vagy aludttejet, kolbászos rántottát vagy akár sült oladalast.

Lehet még juhtúrós puliszkatekercset is készíteni belőle, ilyenkor egy nagyméretű tiszta konyharuhára ujjnyi vastagságban puliszkát terítünk szét, majd negyed kiló juhtúrót egyenletesen rászórunk a forró puliszkára és gyorsan felcsavarjuk a kendő segítségével úgy, mint a piskótatekercset. Sütőben ropogósra sütjük.

A puliszka mellé "fehérkarajt" ettem, és bár félórán keresztül egyeztettük, hogy mi legyen a vacsora, a fehérkarajt mégis egy ideig úgy ettem mintha csirkemellet ennék, gyönyörködve abban, hogy milyen szépen kifilézték a mellet. Ekkor jutott eszembe, hogy karajt eszem... Feltétlen meg kell tudnom, milyen része a disznónak ez a "fehérkaraj"! Isteni vacsora volt ez is.



Tusnádfürdőről indultunk kirándulni a Szent Anna-tóhoz, és itt volt az első tapasztalatom a romániai rossz utakkal kapcsolatban, bár ez az út sem volt vészes! Az út rossz minőségét feledtette a szépsége!


Nagyon különleges hely volt a Szent Anna-tó partja is abban az értelemben, hogy bár már addigra megszoktam az Erdélyben található természeti csodákat, itt az a különlegesség várt, hogy nagyon-nagyon természetes környezetben lehetett strandolni zsúfoltság és mindenfajta zaj (repülő, motorcsónak), szemét stb. nélkül, s ha akartam (és igenis akartam) külön partszakaszom volt a tó partján.

Amikor megérkeztünk még nem sütött a nap, de elég meleg volt a levegő és a víz is ahhoz, hogy térdig belegázoljak és élvezzem a vízben az egyedüllétet. Kicsit sajnáltam, hogy nem hoztam magammal a kocsiból a strandpapucsomat, mert eléggé éles kövek voltak a tó alján, és azt a nagy követ, amit Segebagának innen szedtem, sajnos ottfelejtettem, elnézést kérek érte! :-) Több helyen volt kitéve hússütögető alkalmatosság az itt piknikezni kívánó családok számára, ez beindította a fantáziámat, remélem sikerül eljutnunk ide egy nagyobb társasággal is!

Hamarosan kisütött a nap, egy tisztásra leterítettük megint a pokrócot, és boldogan élveztük a természetben a nagy egyedüllétet, a saját partszakaszt, a napsütést, egészen addig, amíg az éhség tovább nem üldözött.


A tó partján az óriási hegyek, rajtuk fenyőerdő, a parthoz közel pedig érintetlen területen bogáncs. Itt tényleg otthon voltam!


Pár métert beteréve az erdőbe akár málnázni is lehet. Nem tudom hány kiló málnát ettem meg a málnásban, de itt jöttem rá, hogy akár gyümölccsel is jól lehet lakni, úgyhogy át kell értékelnem az étkezéssel kapcsolatos elképzeléseimet.

A Szent Anna-tó partján is miccset ettem. Egyik finomabb, mint a másik! :-)


Tusnádfürdői erkélyünkről ilyen "kis" hegyet és erdőt lehetett látni. Nagyon irigykedem azokra, akik itt élnek!

A szállás egyébként itt is marha jó volt, olyan zuhanyozóval, amit mi "vidéki pestiek" alig tudtunk használni. A falból legalább nyolc helyről jöhetett a víz, és a vízcsapot egy nagy gömb helyettesítette, aminek a fel-le, jobbra-balra, ide-oda mozgatásával lehetett elindítani a vizet, beállítani a hőfokot, meg gondolom azt is, hogy a nyolc lyuk közül melyikből jöjjön a víz. Na nekünk ez hosszú ideig nem sikerült: egyrészt nem indult semmilyen bállításra a tusoló, másrészt reszkettünk, hogy tűzforró víz fog kilövellni valamelyik lyukból, harmadrészt pedig részegen röhögőgörcsöt kaptunk az egész szituáción, ahogy ott állunk szerencsétlenül, és nagyon igyekszünk vizet fakasztani a falból...



Tusnádfürdőről indultunk legutolsó úticélunkhoz, de félúton meg kellett állnunk ebédelni. Én csorba levest rendeltem, aminek a finomsága vetekszik a mi marhahúslevesünkével. Kicsit savanyúbb levesre készültem, de nem bánom hogy nem volt az.

A szakácskönyvem szerint a román csorba hozzávalói: 70 dkg borjúszegy, 3 szál sárgarépa (murok), 1 szál petrezselyemgyökér, 1 kiseb zeller, 1 db vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss zöld petrezselyem, 1 citrom leve, 2-3 levél lestyán, só, bors, 1 pohár tejföl (kár, hogy krumpli nem kell bele, mert annak is tudom a nevét: pityóka :-))

"A húst kockákra vágjuk, hideg vízbe főni tesszük. Sózzuk, borsozuk. A hagymát vágjuk apróra, a répát, gyökeret, zellert karikázzuk, daraboljuk, majd külön lábosban pároljuk meg kevés olajon. Tegyük a levesbe, és főzzük addig, míg minden puha lesz. Mielőtt levesszük a tűzről, dobjunk bele néhány lestyánlevelet ízesítőként. Savanyítsuk a tűzről lehúzva citromlével, tejföllel (szerintem ez nem volt az éttermi levesemben!). A tetejét hintsük meg apróra vágott petrezselyemzölddel. Nagyon finom ízű, savanykás leves, különösen nyári napokon esik jól."


A leves után pedig áfonyalekváros palacsintát kértem. Az áfonyát egyébként megkóstoltam nyersen is, amikor Parajdon egy cigánylány egy vödörnyit árult (50 lej/vödör). Ezt is savanyúbbnak képzeltem.


És végül megérkeztünk a Békási-szorshoz. Lenyűgöző! Fantasztikus! Hihetetlen méretek! A képen egy tériszonyos sziklamászó látható. A szikla másik oldalán, legalább 50 méter mélységben egy sebes folyású patak zúg, nem biztos, hogy más bátrabb lett volna!


Ennek a pataknak a partjáról hoztam köveket Segebagának, de oda le is kellett jutni ám! A fénykép sajnos nem tudja eléggé érzékeltetni a méreteket.


Ez tényleg szoros! Régen lovas szekérrel vitték az árut a románokhoz, egy-egy út eltartott akár hetekig is ezeken az életveszélyes utakon. Közvetlen mellettünk hullott le egy magas szikláról egy picike kődarab az útra és akkorát szólt, mint egy puskalövés. Ha valakit fejbe talál...


Ezeken a kegyetlen sziklás hegyoldalakon is mindenhol, ahol csak lehetséges, fenyők és más lobhullató fák és mindenféle növényzet kapaszkodik a nemlétező talajba. Fantansztikus látvány ez is!


Nem lehet fotókkal érzékeltetni a méreteket!


Alig bírtunk betelni a látvánnyal. Megpróbáltam felhívni innen anyut, de nem volt semmilyen térerő. Nem is csodálkozom!

A Békási-szoros volt végső úticélunk, itt fordultunk vissza a Gyilkos-tó felé,



ahol is eltörött a mécses nálam. Itt már nem tudtam nem sírni azon, hogy visszafordultunk, utunk véget ért, s majd megint hosszú időre itt kell hagynom ezt a varázslatos helyet és a csodálatos embereket.

A hazafelé úton már itt Magyarországon javasoltam, terítsük le megint a pokrócot egy szép rétre, mert gyönyörű csillagos éjszaka volt, hátha látunk hulló csillagokat, elvégre augusztus vége van, itt a szezonja. És ebben a pillanatban egyszerre láttunk meg egy gyönyörű hulló csillagot, s ha hagyott volna időt egy kívánsgára, azt kívántam volna, hogy nagyon hamar viszontláthassam Erdélyt!

Amiket megtanultam románul:
Jó reggelt! - buná dimineata
Jó napot! - buná ziua
Jó estét! - buná seara
Viszont látásra - la revedere
Köszönöm - multumesc
És még egy hosszú mondatot is, amit nem tudok leírni! :-)