2009. május 31., vasárnap

Vörösboros marhapörkölt Frakk 6. születésnapján

A rossz idő ellenére tegnap sikeresen megtartottuk a "szezonnyitó" bográcsolós bulinkat. Számomra hihetetlen volt, hogy a tavalyi első bográcspartinkon ugyanilyen idő próbálta keresztülhúzni számításainkat. Illetve nem, mert tavaly többször, rövidebben, de intenzívebben esett az eső, most pedig még a délelőtt folyamán azt hittem, hogy a felhőkön kívül nem lesz más probléma. Még az első, 5 percig tartó felhőszakadás után is bíztam rendületlenül. Aztán amikor már főtt a pörkölt és megérkezett az első vendégünk, Tomi és elkezdett szakadni az eső, már csak nevetni tudtam, annyira hihetetlen volt, hogy Imi már megint esernyővel a kezében kavargatja az ételt! Hiába, tényleg hős. Bográcshős. :) Szerencsére tanultunk a tavalyiból és már jó előre megkértük Gábor barátunkat, hogy hozzon megint sörsátrat, akárcsak tavaly, ami alá be tudjuk pakolni az asztalokat, székeket és eshet az eső, amennyit csak akar... A sörsátor meg is érkezett és a fiúk hősiesen felállították szakadó esőben. Kb. fél órára rá el is állt. :)

Kb. 20 embert hívtunk meg, néhányan sajnos nem tudtak eljönni, így a végeredmény 16 fő plusz két kutya volt. A pörkölt ennyi éhes szájra a következőkből készült:

- kb. 5 kiló marhahús (vegyesen comb, lapocka, lábszár)
- 7 nagyobb fej hagyma
- 6 paprika
- 6 paradicsom
- 1,5 liter száraz vörösbor
- 3 nagyobb fakanálnyi zsír
- fűszerek (só, bors, pirospaprika, pörköltízesítő)
Frakk és Vilma folyamatosan figyelték, ellenőrzésük alatt tartották a történéseket. Nehogy lemaradjanak valamiről. :)

Szerintem a pörkölt elkészítési módját senkinek nem kell leírni. A mi esetünkben annyi volt talán ami kiemelendő, hogy a boron kívül semmi mással nem öntöttük fel a húst. Víz nem került bele.
A képen nem teljes a létszám, de a két kutya nem maradhatott le róla. Mindenhol ott voltak, ahol ételt szimatoltak.A hús mellé készítettem tarhonyát. Savanyúságként csemegeuborkát, ecetes gyöngyhagymát és az anyuval közösen készített csalamádénkat lehetett választani. Tomi még pénteken hozott a Lipóti pékségből egy 3 kilós parasztkenyeret, amitől mindenki el volt hűlve. A méretétől és az ízétől is.
Frakknak tegnap volt a 6. szülinapja. Anyukáját Jankának hívják, és teljesen véletlenül 2 vagy 3 éven keresztül Janka napján adott életet kölykeinek. Frakkot Imi kapta ajándékba tőlem. Számára nem is volt kérdés, hogyan fogják hívni a vizsláját. :)
Ahogyan már Imi megírta a blogjában a tavalyi évünk nem volt problémamentes. Körülbelül ebben az időszakban, június elején észrevettünk egy fekete pöttyöt Frakk fenekén. Első pillantásra kullancsnak tűnt. Az állatorvosunk viszont megállapította, hogy nem kullancs, hanem ciszta. Azt tanácsolta, várjunk egy picit, hátha felszívódik és akkor nem lesz semmilyen következménye. Nem így történt, sőt egyre nagyobb lett. Ki kellett műteni és Csikós doktor azonnal elküldte szövettanra. Hamarosan jött is a megdöbbentő eredmény: melanoma malignum, rosszindulatú bőrrák. A legrosszindulatúbb fajta, agresszívan terjed, az áttétek a belső szerveket is megtámadhatják és nagyon gyorsan kiújulhat. 6 hónapot jósoltak Frakknak, amibe mi nem voltunk hajlandók beletörődni, mégis minden nap arra gondoltunk titokban, hogy megint egy nap eltelt a 6 hónapból. Frakk viselkedése abszolút nem árulta el, hogy beteg, ugyanolyan volt mint azelőtt. De nagyon féltünk, hogy hamarosan itthagy minket. Én folyton arra gondoltam, hogy miért pont ő? Vagyis miért pont a mi kutyánk? Az imádnivaló, gyönyörű vizslánk? Mi lesz Vilmával, mi lesz velünk? Abban egyetértettünk Imivel, hogy ha arra kerül a sor, nem hagyjuk szenvedni a saját önzőségünk miatt...
Szerencsére Csikós doktorban megint pozitívan csalódtunk, mint már annyiszor. Azonnal elküldött minket az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézetbe Budafokra. Megdöbbennétek, mennyi daganatos állatot kezelnek ott, azon a helyen, ahol az embereket is.
Frakk jó kezekbe került. Az első vizsgálat során kiderült, hogy nincsenek áttétek és Csikós doktor úgy tűnik, a cisztával együtt eltávolította a még lehetséges rákos sejteket, így az alap 3-szori sugárterápiát javasolták. Szegény Frakknak ez kisebbfajta tortúra volt, de megérte! Szeptemberre tünetmentessé nyilvánították.Ezt most lekopogtam, mert persze az ördög nem alszik... Bármi előfordulhat, de most még jobban odafigyelünk.
Elnézést kérek, amiért hosszúra sikerült a beszámolóm, de az állatimádók talán megértenek. Ez a mostani szülinap különleges jelentéssel bír, hiszen Frakk megérte! Nálunk a kutyák családtagok, méghozzá közeli családtagok. Ha nekik fáj valami, akkor nekünk is. Szeretnénk a lehetetlent, hogy amíg mi élünk, éljenek addig ők is!

Frakk grillkolbászt (kolbászokat) kapott szülinapjára. Körülbelül két másodpercig örült az ajándékának, aztán már el is felejtette. :)
Mindent összevetve nagyon jól sikerült a tegnapi nap. A pörkölt finom volt, mint mindig! A visszajelzésekből ítélve nem csak én gondolom így!
Külön szeretném megköszönni Bee-nek az isteni házi réteseket, amit még langyosan, kis kosárkában hozott át mint Piroska. :) A rétesek receptjét itt találjátok. Én meg sem kísérlem elkészíteni, mert türelemjáték.



2009. május 29., péntek

Tojáskrém és virágok

Most, hogy túl vagyok egy jó nagy halom tejszínes-porcukros eper áhítattal történő elfogyasztásán... itt egy picit meg is állok, hiszen Tatának és Vikinek szeretném megköszönni, hogy áthozták a szülinapi ajándékomat, egy szép nagy kosár frissen szedett epret! Szegény Tata bele is rokkant az eperszedésbe, ezért neki külön köszönet jár. Annyira finom! Ha még marad belőle és túl leszek a holnapi bográcsoláson, ígérem alkotok belőle valamit és megosztom veletek. :)
De most vissza az eredeti témához. Nem tudom, írtam-e már, hogy mennyire nem szeretem a tojássárgáját. De csak bizonyos formában. Pl. a főtt tojás sárgáját nem bírom megenni, csak ha salátában van, vagy salátán díszítésként. A tükörtojás sárgáját meg egyenesen utálom! A lágytojásról ne is beszéljünk! Egyszer régen egy étteremben véletlenül Holstein szeletet rendeltem. Akkor még nem tudtam, hogy az egy tükörtojással készülő hús és a pincért sem kérdeztem meg, mit takar a név. Pechemre. Amikor kihozták az ételemet, képes voltam a tükörtojás sárgáját egy barackillatú papírzsebkendővel eltávolítani a fehérjéről, mert azt viszont szeretem. Nem vagyok rá büszke, csak azért írtam le, hogy érzékeltessem a viszonyomat a tojássárgájával.
Egyféle módon viszont éjjel-nappal meg tudnám enni a főtt tojást: tojáskrémként elkészítve.
Van pár ember a környezetemben, aki istenien tudja elkészíteni. Néha én is csinálok, de valahogy soha nem sikerül elérni azt az ízt, amit másokéban érzek. De nem adom fel! Egyszer csak összejön! Addig meg más tollával ékeskedek, mint ahogy már annyi ételnél megtettem. Az én chef sipkám ezáltal mindazoké is, akik segítenek nekem.
Tesókám kolléganője, az imádnivaló Kati (fedőneve Aranymaszat) nemrég meglepett bennünket egy jó nagy adag általa készített tojáskrémmel. Katiról annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy én még nem láttam nem mosolyogni. Folyton pörög, lételeme, hogy másoknak segítsen, másokkal jót tegyen. Ő is egy energiabomba, akárcsak Eszti, csak neki nem 2 hanem 5 gyereke van, közülük hárman ikrek! Már nem a csillagjegyük... az Katié, múlt héten volt a szülinapja. Úgyhogy innen is boldog szülinapot kívánok kedves Ikrek-társam! :)
Szóval amikor Kati megtudta, hogy én mennyire szeretem a tojáskrémet, elhatározta, hogy egy csütörtöki napon készíti el, mert akkor szoktunk átlátogatni a szüleimhez. Nagyon finom volt! Alig bírtam abbahagyni az evést! El is kértem rögtön a receptet, hátha ez lesz az igazi és végre én is meg tudom csinálni jól. Azóta még nem próbáltam...de majd beszámolok a legközelebbi eredményről.
Ezt írta Kati:

"Hozzávalók:5 tojás, 1 pohár tejföl, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 fej vöröshagyma, 1 evõkanál mustár, 1 mokkáskanál currypor (el is maradhat), 1 púpozott mokkáskanál só, 1 késhegynyi törött fekete bors.

Elkészítés:A megmosott tojásokat keményre fõzöm, majd még melegen meghámozom, és egészen apróra összetöröm. A vajat a tejföllel és a mustárral habosra keverem, hozzáadom a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát. A fûszerekkel tovább ízesítem, végül a fõtt tojást is hozzákeverem. A krémet jól lehûtöm. Pirított kenyérszeletekre kenve, zöldpaprikával, paradicsommal vagy újhagymával a legjobb! Jó étvágyat kívánok!"

A pohár tejföl gondolom kis poharat jelent, de majd Kati kijavít, ha tévednék. Ő vöröshagyma helyett lilahagymát tett bele, én is jobban szeretem azzal. Valamint elhagyta a curryport, aminek nagyon örülök, mert nem szeretem. :) Így volt tökéletes!
Szeretném nektek megmutatni azt a sok szép virágot, amit szülinapomra kaptam. Nagy része vágott virág, mert ismernek, tudják, hogy nálam a cserepes növény halálra van ítélve. De anyukámék mindig rendületlenül bíznak és időnként meglepnek egy-egy cserepes virággal, hátha...Eddig még nem nagyon jártak sikerrel. De ez a banánfa remélem hosszabb életű lesz mint a többi, mert annyira tetszik! És a könyv szerint akár még termést is hozhat. Majd...egyszer...talán... :)Ezt a gyönyörű csokrot Bee-től és Dávidtól kaptam még a meglepetés-ebéden. A fotó nem adja vissza az igazi színét. Egészen mélybordók a rózsák.
A főnököm sem feledkezett meg rólam. Sajnos nem tudom ennek a virágnak a nevét, de általában ilyent kapok tőle, mert tudja, mennyire tetszik.
A következő képen a jolly-jokert láthatjátok, mert nemcsak a virág, hanem a váza is ajándék. A csokrot Mazsolinótól és barátjától, Zolitól kaptam. Olyan hosszú, hogy tesóm azt mesélte, amikor vitte haza a virágostól, fel kellett emelnie, különben a földön húzta volna a tetejét. Direkt tartós virágokból készíttették, hogy sokáig gyönyörködhessek benne. Kaptam tőlük aranyos kis kaktuszokat is. Majd ha kinyílik rajtuk a virág, megmutatom, egyelőre csak bimbóként láthatók.
A váza pedig a rózsaszín tulipános Walther Glas sorozat következő része. :) A szüleimtől kaptam, mert emlékeztek rá, mennyire tetszett, amikor tesómék megajándékoztak a két tállal. Az egyiket a kókuszgolyónál fel is avattam, nem tudom láttátok-e akkor a képeken.
És végül, de nem utolsósorban a szomszéd Erzsike nénitől kapott rózsáim. Citromfüvet tett közéjük díszítésképpen. Nem tudta, hogy szülinapom van, csak egyszerűen becsöngetett, hogy hozott át nekem virágot. Amikor megköszöntem és elmondtam, hogy pont születésnapom van, a 80 felett járó, nálam fél fejjel alacsonyabb (!) néni olyan fürgeséggel "ugrott a nyakamba" és szorongatott meg, mintha 20 éves lenne. :)



2009. május 28., csütörtök

Super Chef


Legnagyobb meglepetésemre ezt a sipkát kaptam The Chef Vikitől, alig jutottam szóhoz az örömtől, amikor végigolvastam, amiket rólam írt: "annyira jó látni, mennyire igyekszik egy saját kis kertet létrehozni, ápolni, gondozni! S én tudom, mennyire vágyakozik egy kis házikóra naaaaaagy kerttel :-) Kertezés mellett viszont olyanokat rittyent, de olyanokat!" Nagyon meghatódtam és köszönöm!

Vikivel április 10-én ismerkedtem meg, amikor is olyan szépen írt tavaszi kiskertjéről. Ezt a bejegyzést legalább tízszer elolvastam egymás után, mert pont arról írt, amit én is elképzeltem magamnak a jövőben. Azonnal kommelteltem: van-e eladó telek ezen a fantasztikus helyen? Viki rögtön válaszolt, majd még azon a hétvégén e-mailben küldött fényképeket a közelükben talált eladó házakról, telkekről, meg persze a környékről, ami tényleg fantasztikus (most bánom már, hogy nem mentettem el azokat a képeket a gépemre), de sajnos azt is pontosítottuk, hogy ez a mesebeli hely nagyon messze van Budapesttől, tehát nekem nem igazán jönne be.

Kicsit csalódott voltam, de hogy lássa, nem haragszom, amiért nem közelebb lakik hozzám :-), és ha már így összefutottunk az éterben, elkezdtem nézegetni Viki receptjeit, sőt nemrégiben ki is nyomtattam párat, amiket szép sorban ki szeretnék próbálni. Mint tudjuk, tőle van a csokis perec és az Ötperces csokis süti receptje is, de várakozik még néhány! :-)

A sipka-szabályok szerint 5 bloggernek kell a sipkát továbbajándékoznom. Ez elég nehéz, mivel nem szoktam ugyanazokat a blogokat/bloggereket olvasni (kivéve Fűszeres Esztert, de ő már biztos kapott rengeteg sipkát), inkább csak a gyűjtőoldalon suhanok végig és ha megtetszik egy recept, azt esetleg végigolvasom, és vagy kinyomtatom, vagy beteszem a kedvencek közé, majd pedig vagy megcsinálom, vagy nem.

Ezért kicsit rendhagyó leszek, azaz felrúgom a szabályokat (természetesen), mert én nem 5 gasztrobloggernek, hanem az általam olvasott és ezért számomra 5 legfontosabb bloggernek ajándékozom a sipkát függetlenül attól, hogy főz-e vagy sem. Remélem, örülni fognak a szakácssipkának!!!

Elsőnek természetesen egyik bloggertársam: Csincsilla kapja (nem kell írásban reagálnod, ne aggódj!:-)). Minden érdekel, amit leír (és amit beszél), rengeteg receptjét kipróbáltam már és ezek majdnem mind olyanok, amit azóta is állandóan szerepeltetnem kell az étlapon. Legutóbbi próbálkozásom fokhagymás cukkiniraguja volt, és az első falat után tudtam, megérte éveket várakozni erre a receptre. Csak azt nem tudom, hogyan tudtam felnőni enélkül a kaja nélkül??? Nagyon finom, ki ne hagyjátok!

Második díjazottam pedig másik kedves bloggertársam: Bea lesz. Nem nagyon értem, hogyan tud egy ennyire fiatal nő ilyen jókat főzni? Ma pédául megfőztem a pásztortarhonyáját és annyira finom volt, hogy még Toma is falta! Biztos többször elő fog nálunk fordulni ez a kaja is! Köszönöm a receptet! Kár, hogy nem ismeritek őt személyesen, mert amellett, hogy jól főz, jól ír, egy igazi kis tündér, akihez ha beugrasz öt percre, biztosan órák múlva veszed észre, hogy még mindig nem indultál el haza, annyira jól érzed magad nála. Mindenki fontos neki! Nekem (és kis családomnak) pedig ő :-)! Amúgy ma van a szülinapja, és ezúton szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni!!!

(Csincsilla, rólad csak azért nem írtam, hogy tündér vagy, mert félek, nem állnál velem szóba soha többet! :-D)

Harmadik díjazott blog a Mazsollafotók, amit Mazsi ír, vagyis szerkeszt, gyönyörű saját készítésű fotókkal örvendeztetve meg minket. Sokszor ajánlottam már az ő fotóit, sőt Ági az egyik, Ori-cicáról készült fotóját tette ki e gépére háttérnek. Reméljük a vizsgák után több új kép is felkerül a blogba! Sok finomságot főztünk már együtt és remélem fogunk is hamarosan! Úgy érzem, ő lesz legnagyobb versenytársunk a jövőben...

Negyedik díjazott az Amatőr kerti napló amit Hédi és Ági írnak. Igaz, ők nem főznek, hanem ketészkednek, de nincs olyan nap, hogy ne kattintanék rá a blogjukra. Hédi a virágoskert, Ági pedig a konyhakert mindenttudója. Kérdezzetek tőlük bátran, tényleg a kisujjukban van a szakma! Már eddig is sokat tanultam tőlük, nem beszélve arról a sok örömről és gyönyörűségről, amit azok a virágok nyújtanak számomra, amiket tőlük kaptam! Remélem, még sokáig fognak írni, mert rengeteg tanulnivalóm van, mielőtt kerttulajdonos leszek!

És az ötödik szakácssipkát Bea férje, Imi kapja. Szerencsére Imi szokott főzni, méghozzá remekül, nemrég egyik tésztareceptjét én is kipróbáltam és nagyon ízlett mindannyiunknak! Még azoknak is, akik esetleg lustaságból nem kommenteltek rá!

Időhiány miatt csak őket szoktam olvasni, na és persze Fűszeres Esztert és a Házias konyhát, tehát esetleg viszontdíjazhatnám Vikit? :-D Na jó, akkor ő is kap tőlem egy sipkát! Köszönöm Viki, nagy örömet szereztél vele, Micike barátnőm még meg is hatódott attól, amit írtál rólam, és ez így van jól! Ezért külön köszönet jár! :-)

Hűha, megint túl sokat írtam, ki fogok kapni Csincsillától! De akkor visszaveszem a díját!



2009. május 25., hétfő

Csokis perec


Pihenésképpen egy kis édesség, ami nem epres, de legalább csokis (igaz, Tata? :-))). The Chef Viki blogjáról nyomtattam a receptet még múlt pénteken, ahogy már meséltem, sok másikkal együtt. Igazán jól sikerült az időzítés, mert ebben a 30 fokos melegben a csoki nem tud annyira visszaszilárdulni, hogy szállítható legyen. Pedig a mai értekezleten (ha jól értettem) mintha néhányan nehezményezték volna, hogy sosem viszek semmit mutatóba. Hát egy adagot most betuszkoltam a hűtőbe és holnap kötelező lesz a kóstolás és a nyakig becsokizódás! :-)

Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 2 tojás sárgája
- 12 dkg porcukor
- 1 teáskanál sütőpor
- 2 evőkanál tejföl (vagy amennyit felvesz)

Én úgy kezeltem a tésztát, mint egy linzertésztát, tehát a lisztet a porcukorral és a sütőporral alaposan elkevertem, majd a kisebb kockákra vágott vajat is hozzáadtam és morzsásítottam a robotgéppel. Ezután adtam hozzá a 2 tojássárgáját és a 2 evőkanál tejfölt. Egy éjszakára hűtőbe tettem, de aztán mielőtt pereceket formáztam volna, 2 órát szobahőmérsékleten melegítettem.


Aztán a tésztát apró darabokra vágtam, a deszkán, vagy a két tenyerem között (mikor hogy!) addig sodortam, míg elég vékonynak ítéltem őket egy szép perec megformázásához. Nekem nem tűnt hosszadalmasnak a feladat, de azért türelmetlenebbek jól gondolják meg, mikor kezdenek neki. A karácsonyi linzerekhez képest gyorsan haladtam. Csak a vége felé kezdtem egy kicsit unni, de akkor már tényleg nagyon kevés volt hátra.


Két sütőlap lett tele a perecekkel. Ezután 200 fokon 10 perc alatt megsütöttem őket. A vékonyabbak persze sötétebb barnára sültek, de ízre tökéletesek voltak így is.


Hozzávalók a csokimázhoz:

- 20 dkg étcsoki
- 2 evőkanál olaj (azt hiszem azért, hogy szép fényes legyen a máz)

A csokit felolvasztottam gőz fölött, ami nálam úgy zajlik, hogy egy bizonyos méretű lábosban felteszek forrni annyi vizet, hogy az eggyel kisebb méretű lobosom alja ne érjen majd bele a forró vízbe. Természetesen a kisebbikbe darabolom a csokit és addig kavargatom egy kanállal vagy villával az olaj társaságában, amíg felolvad. Ezután elkezdtem egy ecsettel becsokizni a pereceket, de ezt hamar abbahagytam, inkább úgy folytattam, hogy a pereceket beleejtettem a csokiba, bele is nyomtam, majd ujjammal megragadva kiemeltem onnan, megpróbáltam az ecsettel minél több csokit lesöpörni róla, és visszatettem a sütőpapírral letakart lemezre. Szinte minden perecre jutott csokimáz, de itt már én is elveszítettem a türelmemet és amire nem jutott, azt úgy hagytam meztelenül.


Ha a csoki úgy visszaszilárdulna, mint a bolti csokis perecen, akkor nagyon-nagyon hasonlítana a megszokotthoz! Szerintem ez az édesség nagyon mutatós és nagyon csokis, de legalább nem epres (ugye, Tata?) :-)




Előszülinapi ebéd a Mátyás étteremben - limonádéval és meglepetéssel :)

Szeretnék eldicsekedni a tegnapi ebéddel. Nem én főztem! :) Mivel a héten lesz a szülinapom, Imi múlt héten, mintegy mellékesen megkérdezte tőlem, hogy meghívhat-e a Mátyás étterembe vasárnap ebédre, hogy előre megünnepeljük. Hát persze, hogy meghívhatsz! - vágtam rá. Jól ismerem a helyet, voltam már párszor ott. Tavaly szilveszter előtt ott ünnepeltük Imi és Tomi szülinapját a barátokkal. Nem is sejtettem, mi készülődik, hogy nekem is hasonló élményben lesz részem. Ugyanis Imi már hónapokkal korábban elkezdte szervezni, hogy ezt az ebédet ne kettesben fogyasszuk el. :) Meghívta tesómékat, a barátaimat, kolléganőmet, úgy hogy mindannyiuknak sikerült teljesen titokban tartaniuk előttem. A különterembe belépve a következő látvány fogadott: egy nagy asztal mellett 11 ember ült, arcukat az étlappal eltakarva. Nem bírtam ki nevetés nélkül, de még az engem kísérő pincér sem.

Az összeesküvők egy része. Középen a főszervező. :)

A kezdeti sokk után rögtön a kezembe nyomtak egy pohár pezsgőt és koccintottunk. Bár nem szeretem a pezsgőt, ez határozottan finom volt. Mégsem bírtam meginni, lepasszoltam Tominak és inkább rendeltem egy ház specialitása-limonádét. Két ember kivételével mindenki követte példámat, mert decemberben már megkóstoltuk milyen ez és nagyon meggyőző volt! A lényege az, hogy a szokásos cukor-citrom-víz keveréken kívül narancsot és vaniliáscukrot tesznek bele, amitől kap egy jellegzetes karakteres ízt. Most egy kicsit kispórolták belőle a narancsot, de érthető is, hiszen télen könnyebben beszerezhető.

Miközben próbáltam kiszedni a többiekből, kit mikor szervezett be Imi és mégis hogyan, sikerült kiválasztanom az ebédemet is. Hárman is emellett döntöttünk. Roston sült jércemellet ettem fűszerkéregben, ropogós zöldségekkel összepirított tésztával. Finom volt nagyon, csak - és ezt zárójelben jegyzem meg - (az olajbogyót kihagyhatták volna belőle). Hatalmas tányérokon hozták ki az ételeket, kb. 35 x 35 cm-esek voltak. Első pillantásra az én jércemellem picinek tűnt rajta, de ahogy fogyott, rájöttem, hogy nem is olyan kevés, sőt! Valamilyen finom paradicsomos-boros szósszal volt leöntve a tészta.

A borjú bécsijük hatalmas! Ezen a képen jól láthatjátok mekkora, főleg, ha kb. 35 x 35 cm-es tányérhoz méritek. A köret szinte eltűnik alatta.


Ha jól emlékszem, a következő képen mangalica szűzérméket láthattok ropogós baconnel és friss kevert salátával. Legszívesebben végigkóstoltam volna mindenki ebédjét! Még Imi és Kriszti kolléganőm halászléje is nagyon jól nézett ki, pedig nem szeretem a halat.

Miután mindenki jól teleette magát, következett az újabb meglepetés. Behozták a tortáKAT. Bizony, nem is egyet, hanem kettőt! Egy feketeerdőt és egy somlói tortát. Imi a Vanilin Cukrászdából rendelte még napokkal azelőtt.
Sajnos a sütiket nem sikerült túl jól megörökíteni, de azt azért szeretném megmutatni, hogy még tűzijáték is volt a feketeerdő tortán.

És az ominózus évszám. Megköszöntem a pincéreknek, hogy nem fordított sorrendben rakták rá a gyertyákat. :)


Mindenkinek köszönöm (különösen Iminek, aki az egészet kitalálta, megvalósította és hónapok óta izgult, nehogy valaki elszólja magát), aki részt vett a szervezésben, titkolózásban, felköszöntött, akár el tudott jönni, akár nem. Emlékezetes marad számomra a tegnapi nap!




2009. május 24., vasárnap

Hideg eperleves


Azt gondoltam, hogy az epermániás Ágit elárasztom epres receptekkel, bár nem hinném, hogy van olyan, amit még nem ismerne. Az igazi epermániások mindent kipróbálnak, egy idő után nem lehet nekik újat mutatni :-).

Hosszú listát írtam az eperből készítendő fogásokról, köztük az egyiket, a házi eperjoghurtot tesóm már megcsinálta, hát jöjjön a másik nagy kedvenc, a hideg eperleves. Vigyázzatok, többi majd szép sorban következik!


Mivel az eper már megfizethető, 600 Ft-os áron kapható a piacon, vettem két kilót, mert - mint fent írtam - jó sok tervem van vele. Az eperleves receptjét Molnár Évától tanultam, de Viki szavaival élve, sajnos "őt már kiírták a sorozatból", pontosabban saját magát írta ki a sorozatból, mégsem szeretném elhallgatni, hogy sokszor főztünk együtt annak idején és sok újdonságot és finomságot tanultam tőle.


Körülbelül félkiló epret megmostam, lecsumáztam és késes betétű robotgépbe, azaz aprítógépbe dobáltam a felét. Kirstálycukrot öntöttem hozzá, hogy jó édes legyen, és 2,5 dl tejszínnel alaposan összeturmixoltam. Ekkor majdnem eperhab állagú volt.


Az eperhabot átöntöttem egy szép üvegtálba, higítottam egy kis tejjel (úgy 1,5 decivel), majd a másik negyed kiló epret beleaprítottam. Nem szoktam díszíteni, mert fölösleges, úgyis pillanatok alatt elfogy a nagy üvegtálból!

Ez az az egyetlen epres kaja, amiért tesóm hajlandó elvinni engem szedd magad mozgalomba és képes velem együtt órákon keresztül a tűző napon hajlongani, majd másnap leégett bőrrel, rokkantan ébredni, csak azért, hogy legalább arra a hétre meglegyen a napi betevő eperlevese.




Házi eperjoghurt


Tesóm az eheti joghurtadagjából eperjoghurtot csinált úgy, hogy majdnem egy kiló epret 2,5 dl tejszínnel és 2 evőkanál cukorral összeturmixolt, majd ezt az eprehabot a házi joghurtjához keverte. Állítólag nagyon finom, tiszta eperízű az egész. :-)


Tata, nagyon ügyesek vagytok fotósoddal, Mazsival együtt, az ember már a képektől is hangosan korgatja a gyomrát!



Dezső napra szeretettel

Pénzlevelű lizinkám is kivirágzott, el sem tudtam képzelni, hogy ennyire szép lesz!


Cunókám, nehogy azt hidd, hogy elfelejtettem a névnapodat, csak éppen tegnap nem jutott eszembe... :-D Most viszont ezekkel a szép virágokkal szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni neked innen Pestről, magam és kis családom nevében!!! :o)


Az évelő len teljes pompájában. Ritkán sikerül ilyen jó képet készíteni róla, mert délre már ledobálja a virágait.


Körülötte körömvirágpalánták (tesóm szerint sóska) bújtak elő a tavalyi magokból. Remélem, jól meglesznek egymás mellett!


Egyik, halottaiból feltámasztott bokor kezd kivirágozni. Csak kettő menekült meg a bolond szomszéd kezeitől. Sövény lenne belőle, ha szépen lenne nyírva, de én nem tudom, hogyan kell, így hát bokorként virítanak.

Színes margarétáim rendületlenül virágoznak. Érdekes, hogy az egyik virág világos rózsaszín lett. Itt valami félrelépésről lehet szó! :-)


Egy bolond százat csinál:


Szomszédaim is rákaptak a kertészkedésre: három gyönyörű rózsatövet ültettek a ház másik oldalához, ...


... plusz vettek nyolc tuját és valahonnan szereztek három fát, ezekkel körbeültették az orgonáimat. Gyönyörű kertészet van kialakulóban itt a lakótelepen. :-)



Eszti-féle krumplis lángos

Nem véletlenül időzítettem mára ezt a bejegyzést, pedig a lángost már réges-régen megsütöttem. Eszter nap van ma, ezért a most következő írást a hozzám legközelebb álló két Eszternek ajánlom. Névnapjukra a Mazsolino által küldött virágok képeiből válogattam, amit még pénteken fotózott a kiskertjükben.
Verbéna

Eszti Imi unokatestvére, Erzsi néni és Miki bácsi (a vépi keresztszülők) lánya. 3 hét híján 10 évvel idősebb nálam. Stílusosan szerettem volna ideírni, hogy majdnem pontosan 10 éve találkoztunk, de még szerencse, hogy tegnap beszéltünk telefonon, és Eszti kijavított, még csak idén lesz 9 éve! Neki nem nehéz visszaemlékezni, van mihez kötni az időpontokat. Első találkozásunkkor kendőt viselt a fején, mert nem volt haja. Nem tudom, ki volt nagyobb zavarban, ő vagy én, de arra emlékszem, hogy elnézést kért, amiért így néz ki. Éppen akkor küzdött a rákkal. Fia 8 éves volt, lánya 3. Mindenki aggódott érte, volt aki már előre elsiratta és volt, aki csak magában küzdött a félelemmel, és próbált úgy tenni, mintha minden rendben volna, pedig nagyon nagy volt a baj.
Esztit sok mindenért tisztelem, de az akaraterejéért különösen. Nem hagyta magát és nem hagyta a gyerekeit anya nélkül felnőni! :) Mostanában háztartást vezet, gyereket nevel, dolgozik, főiskolán tanul és kijelentette, hogy soha többet nem lesz beteg. Soha nem értettem, honnan van ennyi energiája egyszerre.
Az első pillanattól kezdve megértettük egymást. Nagyon szeretem.
Nem mellékesen nagyon finomakat süt-főz. Amikor legutóbb náluk jártunk, tavaly a Savaria Karnevál idején, egyik este náluk vacsoráztunk. Kérdezte, mit szeretnénk enni. Felsorolt pár dolgot és ezek közül választhattunk. Így lett krumplis lángos a vacsora. Annyira ízlett, hogy elkértem a receptjét. Megígérte, hogy átküldi mailben. Aztán kezdődött a főiskola, vizsgaidőszakok és mindig elfelejtette. Végül idén márciusban megkaptam egy bocsánatkérő levélkében és mellékelt hozzá egy egész szakácskönyvet Lángosok könyve címmel. :)
Még akkor elkészítettem Eszti lángosát, de vártam az alkalomra...
Hozzávalók:
-60 dkg liszt
-30 dkg burgonya
-2 dkg élesztő
-só
-tej
-cukor
-olaj a sütéshez
A burgonyát héjában megfőzzük és még melegen áttörjük. A tejet meglangyosítjuk, simára keverjük benne a cukrot és az élesztőt. A lisztet összegyúrjuk a krumplival és az élesztős tejjel. Közepesen kemény tésztát készítünk belőle. Lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk és kis darabokra szaggatjuk. Tetejüket liszttel meghintjük és letakarva fél óráig langyos helyen kelni hagyjuk. A megkelt, kissé széthúzogatott lángosokat bő, forró olajban kisütjük. Én vizespohárral szaggattam ki a lángosokat, direkt kicsiket szerettem volna sütni. Ha jól emlékszem, Eszti is picire szaggatta, de ő a végén már késsel vágta, szögletes formájúra. Úgy is nagyon mutatós.

Itt látható, mekkorára sikerültek a lángosaim: Valamivel több krumplit tettem bele, mint amennyit a recept ír, így kissé lágyabb lett a tésztám, de még könnyen dolgoztam vele. Viszont rengeteg lángos készült belőle! Öten ettük, majdnem mind elfogyott, de utána mindenki a halálán volt. A fokhagyma, tejföl és sajt elmaradhatatlan mellőle!

Ernőnek külön kérésre E betűt formázó lángost is csináltam. :) Ő nem tudom hány darabot evett, 10 után már nem számoltam.


Mivel Eszti lányát is Eszternek hívják, ezért mindkettejüknek szeretnék nagyon-nagyon boldog névnapot és mindenféle szépet és jót kívánni!

Pázsitszegfűt láthattok ezen a képen. A háttérben pedig Mazsolino bordó és pink angolmuskátliját teljesen kinyílt állapotban. Tesókám nagyon sajnálja, hogy nem örökítette meg a folyamatot, ahogy virágba borul, de szerintem úgyis így a legszebb. Mint egy nagy csokor virág!



2009. május 23., szombat

Ír colcannon


"Noha az ír konyha nem éppen ínyencfogásairól híres, a turistautakon gyakran túl nagyra becsült francia vagy olasz fogások helyett érdemes megkóstolnunk az irish stew mellett ugyancsak nemzeti ételnek számító colcannont sült szalonnával, ahogyan manapság fogyasztják. Szó szerint fordítva a colcannon káposztaágyút jelent. Az ír "csodafegyver" neve egy másik magyarázat szerint "cal ceann fhionn"-ra vezethető vissza, amely óírül fehér fejes káposzta. De mi is ez a colcannon? Két fő hozzávalója a burgonya és a káposzta. A hamisítatlan ír fogás burgonyapüré, sült káposzta és újhagyma kotyvaléka. Semmi több, mégis finom. Régebben a parasztok főétele volt, manapság inkább rusztikus köret a laktató húsok mellé" - olvasom a Marcsitól kapott új szakácskönyvbemben, az Európa eszik címűben (írta: Juhani Nagy János).


De miért is ezt az ír receptet próbáltam ki belőle elsőként? Annak idején a blog indulásakor Csincsillának meséltem rengeteg tervemről, amikről a receptek mellett majd írni szeretnék a blogban: a kertről, virágokról az erkélyemen, lakberendezésről, állatainkról, kézműves hobbijaimról, könyvekről, befőzésről, kirándulásról, túraútvonalakról. A könyvekkel kapcsolatos terveimet később felülbíráltam, amikor a bloggertársadalomban végigsöpört a tíz (vagy öt) kedvenc könyv bemutatása című felhívás, és a bejegyzések olvasásakor óhatatlanul én is beskatulyáztam embereket, az általuk olvasott (szerintem) limonádék alapján. Pedig én nem vagyok egy filmből-szó-szerint-idézgetős ("Te ezt nem láttad? Pedig ez alapfilm!), reklámszövegeket-minden-helyzetre-ráhúzós, könyveket-fejből felmondós (Nem olvastad? Pedig ez kötelező olvasmány!) beszólogatós, mindenkit beskatulyázós fajta, de mégis azt gondoltam, hogy ki mit olvas, elárulja őt. Pedig ez nem igaz! Szégyellem is magam érte! Ezért hát úgy döntöttem, elárulom magam én is... :-)


Most, hogy már kihevertem mások könyvbemutatóit, szeretnék előhozakodni egyik legkedvencebb könyvemmel, az Angyal a lépcsőnnel. Annak idején unokatesóm, Éva angolul olvasta, és emlékszem teljesen odavolt érte, én meg keseregtem, hogy akkor én soha de soha nem fogom tudni olvasni, ha nem adják ki magyarul. Szerencsénk volt, a Magvető hamar kiadta (1999) és talán elsők voltunk a magyar fordítás megvásárlásával. :-)

"Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt - a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor."
Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja.

Igen, tényleg a nyomrúságról, az éhezésről, részeges apáról, nyomornegyedben felnövő gyermekekről szól a könyv, mégsem csupa rossz érzés maradt bennem olvasása után - leginkább az író fantasztikus humora és fantasztikus írástudása miatt, ami mentes minden túlzástól, sznobságtól, frázistól, egyszerűen csak mesél. A fülszövegben még ez áll: "Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűri a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét - azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét; ékesszólóan és megbocsátón." Szerintem is nagyon jól ír Frank McCourt.


A könyvben olvastam arról, hogy leggyakrabban krumplit ettek káposztával, ha egyáltalán ettek valamit, és ahogyan Frank McCourt leírta, mennyei kajának képzeltem ezt el: "Másnap karácsonyi ebédet ehetünk, mert anyu élelmiszer-utalványt kapott a Paulai Szent Vince Egyesülettől. Birkafej, káposzta, omlós, fehér főtt krumpli a menü, meg egy üveg almabor, hiszen karácsony van. Apu azt mondja, nem éhes, majd teázik, és kölcsönkér egy cigarettát anyutól. Egyél már valamit, nógatja anyu, karácsony van." Amikor ezeket olvastam (kb. 10 éve), azt képzeltem el, hogy egyszer főzök egy ilyen menüt, persze a birkafejet kihagyom, mert biztosan képtelen lennék megenni, azaz majd valamikor megkóstolom a krumplit káposztával...


Hát ezért választottam elsőként az ír colcannont új szakácskönyvemből.

Hozzávalók: 50 dkg szétfővős burgonya, só, 50 dkg fehér fejes káposzta, 1 dl tej, 2-3 szál újhagyma vagy 1 póré, 5 dkg vaj, 15 dkg kockára vágott húsos szalonna, frissen őrölt bors, friss szerecsendió, 1 csokor petrezselyem.

A káposzta külső leveleit eldobtam, megmostam, majd négyfelé vágtam és félcentis csíkokra szeleteltem. 10 percig főztem egy kevés sós vízben. Amikor letelt a 10 perc, leszűrtem és egy szűrőben hagytam lecsepegni. Ezalatt a krumplit megpucoltam, kis kockákra vágtam és sós vízben megfőztem. Egy serpenyőben a vajon megpirítottam a káposztát, az 1 centis darabokra vágott újhagymával együtt. A megfőtt burgonyából krumplipürét csináltam vajjal és forró tejjel, majd hozzáadtam a mennyeien édes, de még ropogós sült káposztát is és jól összekevertem. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem, és még apróra vágott petrezselymet kevertem hozzá. Tálaláskor sült szalonnát kellene rátenni, de én ezt most kihagytam, inkább egy gyönyörű kacsamellet sütöttem hozzá. Fantasztikusan finom volt!


A kacsamell bőrös részét rombusz alakban bevagdostam, majd a tenyeremre téve a húst mindig úgy domborítottam, hogy a bevágások mentén szétnyíljon és így, szétnyílt állapotban nagyon-nagyon besóztam, a só egészen bejutott a bőr és zsír alá a húshoz. Amikor visszatettem a deszkára a kacsamellet, újból jól megsóztam, megborsoztam mindenütt, alul és felül is. Teflonserpenyőben egy kis repceolajon minden oldalát elősütöttem. (Ebben az olajos, sós, borsos kacsazsírban sütöttem később meg a káposztát!). Aztán a sütőben még 180 fokon sütöttem 30 percig a kacsamellet úgy, hogy a bőre fantasztikusan ropogós és sós lett.


Tálaláskor a colcannont sült szalonna helyett meglocsolgattam, a kacsamellből tepsibe kisülő finom ízes kacsazsírral. Jaj, nagyon finom volt! :-)


Ezután a különleges ebéd után desszertnek megint elkészítettem, a múlt héten Csincsilla receptje alapján már kipróbált epres joghurtos panna cottát házi joghurtból és közben arra gondoltam, hogy szegény kicsi Frank McCourtnak nemigen juthatott ilyen finomság gyermekkorában még a karácsonyi "lakoma" után sem, de mégsem voltam szomorú, mert a könyv tényleg nem sokkoló, hanem inkább tárgyilagos és "ismeretterjesztő".


És ööööö, izé, szegény Tomámnak ELFelejtettem ostyát tenni a panna cottájába (sanyarú sorsú gyermek), de aztán türelmesen megvárta, hogy pótoljam ezt a mulasztást. Mert hát elég türelmes pasi az én fiam! ;-)