2010. május 31., hétfő

Virágok az erkélyen


Blogszerzőtársamat, Beát szeretném felköszönteni ezzel a sok szép virággal a szülinapja alkalmából. Sajnos elkéstem, de még benne vagyok a nyolc napban! [Érteeem? :-)]


A sárga kankalin még mindig ontja virágait, de a piros sajnos egyik pillanatról a másikra kipurcant. Az okát nem tudom.


Ezek itt Csincsilla bazsalikomjai, egy hétvégén pátyolgathattam őket amellett, hogy bizonyos részüket elültettem magamnak múlt hétvégén. A néni, akitől vásároltam a sok palántát azt mondta: Most már lesz sok szép bazsalikája, drága! Ne felejtsem el, hogy én is bazsalikának akarom nevezni ezentúl! :-)


Nem tudom ennek a szép fehér futó növénynek a nevét, de nagyon szeretem, mert mindig ontja a virágait. Legközelebb ha arra biciklizünk, Mazsi, ne felejtsük el megkérdezni a nevét a virágárustól!


Illatozna szegény petúnia, ha sütne a nap. Remélem még azelőtt megérkezik a nyár, mielőtt ezek a szépséges és isteni illatú növények megsértődnének az időjárás miatt!


Ez, azt hiszem a kokárdavirág. Pont ilyen van a kertben is, de azokat sajnos kidöntötte a vihar. Most már sikerült felkötözni őket, de így már nem ennyire szépek, mint az erkélyen lévő testvéreik.


Szép szerény virágaival teljesen belopta magát a szívembe, bár a nevét ennek a növénynek se tudom.


Ez itt a meglepetés. Ildikétől kaptam egy kék virágú hortenziát, ami haldoklott egy hosszú hétvége után az irodában. A sok öntözés következtében már az első munkanapon összeszedte magát kicsit, aztán átültetés után ledobálta a kék virágokat, majd hosszabb idő alatt a leveleket is, de közben már sok-sok új helyről törtek elő levelek, új hajtások és egy virág is. Utánanéztem, hogy a meszes talajt kedveli, ezért kagylókkal raktam körül, de gyönyörű kék virágait egy bizonyos vegyszeres öntözésnek köszönheti. Sajnos most nem találom az erről szóló jegyzeteimet. Elhatároztam különben, hogy hatalmas bokrot nevelek belőle, óriási kék virágokkal, s amikorra majd erről a bokorról tudósítok, előkeresem a gondozásával kapcsolatos jegyzeteimet is - ha érdekel ez valakit.


Hajnalkáim harcolnak. Kicsit sok kelt ki magról is, miután néhányat kipalántáztam. Nem tudom, rózsaszín lesz-e a virága azoknak, amelyeket a Kisnánán szedett magból ültettem? Alig várom, hogy láthassam! Jól megfigyelhető, hogy keresik, hova futhatnának fel, félelmetes, hogy milyen "szemük" van erre.


Ez itt Micike tavalyi karácsonyfája. Amint megkaptam kitettem az erkélyre, bár még tél volt, reméltem, hogy a hirtelen hőmérsékletváltozás nem viseli meg túlságosan. A lakásban nem tarthattam, mert túlságosan száraz itt a levegő. Tavasszal elkezdtem rendesen öntözni, és szép kis új hajtásokkal hálálta meg a gondoskodást. Mivel az erkélyen nincs olyan pont, ahol az eső lemoshatná a virágboltban karácsonyi dísznek ráfújt fehér festéket, ezért egy darabig még el kell szegénynek ezt viselnie. Nem merem kiültetni, amíg ennyire kicsike, az utcai virágládánkból már legalább öt tő filléres értékű muskátlit loptak el.


Ezt a cserepet nemrég vettem, nem bírtam ott hagyni a boltban, pedig rengeteg szép kaspóm van. Aztán vennem kellett egy beleillő növényt is, így hát beszereztem két lobéliát, az már úgyis nagyon hiányzott, miután eddig minden évben nevelgettem ilyen növényt, és eléggé szeretem is. Nagyon jól állnak egymásnak szerintem!



Túrós szelet


Van egy jó nagy restanciám: szegény túrós szeletet, amit anyuék húsvétkor sütöttek még mindig nem jegyeztem be. Ilyen-olyan okok miatt tolódott egészen mostanáig (pl. rejtélyes módon eltűntek róla a képek, aztán megkerültek), de úgy gondoltam, hogy május 31-én már illő lenne, ha felkerülne a blogba, főleg úgy hogy a szép húsvéti terítő ott virít a süti alatt a képeken. :)

Húsvétkor ünnepeltük a névnapomat is családilag, és én - aki nem rajong a túrós sütikért - kértem a szüleimtől, hogy ezt süssék nekem. Olyan régen ettem és valahogy a gyerekkoromat idézi az íze. Nálunk, a családban csak "Ildi-féle túrósként" emlegetjük, de hogy ki az az Ildi, ne kérdezzétek...

Hozzávalók a tésztához:
- 30 dkg liszt
- 6 dkg vaj
- 1 egész tojás
- 15 dkg porcukor
- fél csomag sütőpor
- tej

A hozzávalókat kevés langyos tejjel összegyúrjuk. Nyújtható, nem túl lágy tésztát kell kapnunk. Gombóccá formáljuk, elfelezzük és két, kb. 25 x 35 cm-es lapot nyújtunk belőle. Egy tepsi hátoldalára simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben mindkét lapot megsütjük addig amíg pirulni kezd.
Leemeljük a tésztát a tepsiről - vigyázva mert hamar törik - és kihűtjük. Amíg hűl, elkészítjük a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez:
- 25 dkg vaj vagy margarin
- 2 csomag vaníliás cukor
- 20 dkg porcukor
- 75 dkg túró
- 1 citrom héja
- mazsola

A vajat a vaníliás cukorral és a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a túrót, a citrom reszelt héját és a mazsolát és jól összevegyítjük, kikeverjük.
A tölteléket a két kihűlt tésztalap közé simítjuk. A felső lapot jól rányomjuk, hogy ne maradjon levegő a töltelék és közte. Porcukorral megszórjuk a tetejét és egy napig hűtőben tároljuk.

Finom, omlós tésztájú, viszont nagyon laktató süti lesz belőle. :)


Szegény rózsáim most kezdtek igazán virágozni és minden nap félve nézek ki rájuk, hogy vajon az aktuális vihar, jégeső, zivatar leverte-e a szirmokat. De ahogy látom, edzett növények ezek, élik világukat és egymás után nyílnak rajtuk a szebbnél szebb rózsák.



Ez a piros már nem így néz ki. Amióta lefényképeztem, kétszer ennyi virága van. A sárgák is tenyérnyi nagyra nyíltak ki.



Még a szomszéd is kap belőlük. :)





2010. május 30., vasárnap

Kakaós keksz


Mindig megakad a szemem az olyan recepteken, amikbe el lehet használni a mélyhűtőben gyűjtögetett tojásfehérjékből valamennyit, s ezért mentettem el annak idején ezt a kakaós sablé Viennois feceptet, amikor Felhőlánynál megpillantottam. Tegnap a kuglófkészítéskor amúgy is megmaradt megint egy fehérje, és gyereknapra kedveskedhetnékem is támadt, szóval megsütöttem.


Hozzávalók 40 darabhoz:

- 260 g finomliszt
- 30 g cukrozatlan kakaópor
- 250 g szobahőmérsékletű vaj
- 100 g porcukor
- 1 nagyobb tojásfehérje
- csipetnyi só

A szobahőmérsékletű vajat habosra kevertem a porcukorral, hozzáadtam a tojásfehérjét és a sót, és ezt is kevertem magas fokozaton kábé 1 percig. Ekkor belekanalaztam az összeszitált (kivételesen tényleg összeszitáltam) lisztet és kakaót, majd addig kevertem, amíg a tészta összeállt. Egy hosszabb folpackcsíkra kiborítottam a tésztát, hengert formáztam belőle és betettem a hűtőbe, hogy jól megdermedjen. Este csak elővettem a csokirudat, felkarikáztam és 180 fokos sütőben 12 percig sütöttem.


Nekem csak 13 darab jött ki belőle, biztosan túl vastagra vágtam a kekszeket, és lehet, hogy csak ez az oka annak, hogy nem tartom tökéletes keksznek, de lehet, hogy az, amit mindig megállapítok, hogy ha csak tojásfehérje van valamilyen ételben, az nem olyan.




Gombás-sonkás cannelloni


Már egy ideje várakozik a szekrényben egy doboz cannelloni, amit Natitól kaptam, mert ő - mint mondta - nem hajlandó a töltögetésre. Az egyszerűbben készíthető kajákat szereti. Pedig ha tudná, mennyire nem nagy ügy megtölteni ezeket a tésztarudakat... de persze én nem mondom meg neki, sőt mindenkit biztatok rá, hogy nekem adja bármelyik kajaalkatrészét, ha nincs kedve vacakolni vele.

Volt 6 db gomba a hűtőben, egy csokor újhagyma már elég régóta várta a sorsát, meg az üveg alján lötyögött egy kis paradicsomlé, és ott volt még a szerdán vásárolt zacskós tej maradéka. Adta magát, hogy valami gombás, hagymás, besamelles tésztát készítsek, és így még fel is használhattam a Natitól kapott cannellonikat.


Felforrósítottam a wokot, megdinszteltem benne az apróra vágott újhagymákat, hozzáadtam a feldarabolt gombát és együtt sütöttem őket. Fűszereztem sóval, borssal, oregánóval, aprított petrezselyemmel, majd ráöntöttem a kábé másfél deci paradicsomlét. Addig főztem, amíg jól besűrűsödött a szósz. Felkockáztam pár szelet füstölt sonkát, és ezt is a mártásba kevertem. Félretettem hűlni, mert nem tudtam, hogy még ma, vagy csak holnap fejezem-e be kaját. Ha lett volna itthon, szívesen kevertem volna a szószba még egy kis reszelt parmezánt.


Olyan 3-4 dkg vajból és 1,5 kanál lisztből, valamint kábé 5 deci tejből besamell mártást készítettem, sóztam, borsoztam, szórtam bele szerecsendiót. A kihűlt gombás-hagymás-sonkás masszát KÉZZEL beletöltögettem a cannellonikba úgy, hogy bal kezem mutatóujjával alul befogtam a nyílást, fölülről pedig töltögettem (nem tartott 5 percig se). A megtöltött rudakat a besamellel kikent tálba tettem, és amikor elfogyott az összes töltelék, a besamellt szépen rácsorgatva elosztottam a cannellonikon. Reszelt sajttal megszórtam a tetejét, és először fóliával letakarva, majd fólia nélkül sütöttem 200 fokon, amíg ilyen szép színe nem lett.


Aki mégsem akarna a töltögetéssel megpróbálkozni, annak ajánlon figyelmébe ugyanezt a tésztaételt lasagne-változatban, az ötletet én is innen merítettem.



2010. május 29., szombat

Aszalt meggyes, mazsolás kuglóf


Ha jól számolom, ez a hatodik kuglóf a blogon. Ez abban különbözik az előzőektől, hogy nem élesztővel, hanem sütőporral készült. No meg abban, hogy egyetlen jó fotót se sikerült készíteni róla.

Több apropója is volt annak, hogy ma ezzel kísérleteztem: egyrészt anyu volt nálam vendégségben, mert meg akarta kóstolni a joghurtos-római köményes pulykamellet, másrészt ideje volt már kipróbálnom a tesómtól névnapomra kapott kuglófsütőmet és a harmadik ok az volt, hogy Marcsitól egy nagyon érdekes csokoládébevonót kaptam, amivel álomkönnyű volt dolgozni, és a végeredmény egy csilivili gyönyörűség lett.

Na ezek miatt lett ma kuglóf, bár a receptet már réges régen kinéztem a "Titkok nagymama konyhájából" (Reader's Digest) című szakácskönyvemből, csak nem volt kuglófformám hozzá. Azt írja a szakácskönyv: A magyar kuglóf szó a német "Gugelhupf" magyarításával keletkezett. Sütéséhez olyan formára van szükség, amelynek a közepén kürtő van, így a tészta belülről és kívülről egyenletesen kapja a hőt.

Hozzávalók:

- 22 dkg vaj
- 12 dkg porcukor
- 3 tojás
- 1 tojássárgája
- 1 kiskanál rum (én ehelyett házi narancslikőrt használtam)
- 4 dkg vágott mandula
- 4 dkg mazsola (nálam most 2 dkg aszalt meggy és 2 dkg mazsola)
- 1 citrom (kihagytam)
- 1,2 dl tej
- 22 dkg liszt
- 4 dkg kukoricakeményítő
- 1 csomag sütőpor
- vaj és liszt a formához
- porcukor vagy csokimáz a tetejére


A vajat habosra kevertem a porcukorral és a 4 tojássárgájával. Hozzáadtam a narancslikőrt, a mandulaforgácsot, valamit a megmosott mazsolát és aszalt meggyet. A lisztet összekevertem (összeszitálás helyett) a kukoricakeményítővel és a sütőporral, majd a tejjel felváltva, állandó keverés közben hozzáadtam a vajas-tojásos masszához. Felvertem a 3 tojásfehérjét kemény habbá (nem tudom miért nem lehetett mind a négyet felhasználni), és a habot óvatosan a tésztába kevertem. Kivajaztam és kiliszteztem a formát (2 literes űrtartalmú forma kell ehhez a mennyiséghez), és beleöntöttem a tésztát. 175°C-on sütöttem 60 percig.


A kisült kuglófot leöntöttem a finom csokimázzal, és eperrel meg tejszínhabbal tálaltam. Nem tudom miért, kicsit ferde lett az alja, nem egyformán nőtt meg a tészta a formában.



A következőkben pedig tesóm csokimázas kuglófját mutatom meg. Ő nem szokott sütőporos kuglófot készíteni és összes próbálkozása közül legjobban Bea vaníliás kuglófját szereti.



Itt látható a gyönyörűen megkelt és megsült vaníliás kuglóf.



Finom csokoládéruhát kap a kuglóf.



És teljesen feldíszítve. Az a jó ebben a csokimázban, hogy nagyon könnyen felolvad és utána nagyon gyorsan megdermed. Ráadásul finom is!


A nap kérdése: járhat-e egy nagymama farmerszerelésben? Szerintem igen! :-)



2010. május 28., péntek

Biciklitúra, 2010. május 26.


Fényképes beszámoló következik szerdai kirándulásunkról Mazsival. Kábé 10 éve nem voltam ilyen hosszú biciklitúrán, és kábé három éve alig ültem biciklin. Ezért el tudjátok képzelni a végeredményt...

Fél 12-kor indultunk szendvicsekkel, ásványvízzel, esőkabátokkal felszerelkezve, amire az út első negyedében szükség is volt, mert picit szemerkélt az eső. A Váci úton haladtunk a Megyeri híd felé, szinte végig szép bicikliúton.


Amikor a Megyeri hídhoz érkeztünk, tényleg rákezdett az eső, de ez nem tántorított el minket, bár megfogadtuk, hogy akárhogy esik, a hídig elmegyünk. Később azt fogadtuk meg, hogy mindenképpen átmegyünk rajta, és legfeljebb nem megyünk el Szentendréig, hanem a híd túloldalán visszafordulunk. Ha nagyon esik.


Amint ezen a hosszú emelkedőn felértünk, kisütött a nap, gyorsan elővettük a napszemüvegeket, ledobáltuk az esőkabátokat, és szívtuk magunkba a napfényt. Miután hetek óta szakad az eső, ez a kis napfény olyan örömet okozott nekünk, hogy ettől kezdve az út végéig a fülig ért a szánk. Mazsi említette is, hogy neki jobban tetszik a biciklistársadalom, mint a gyalogos- vagy az autóstársadalom, mert olyan kedvesek, integetnek, mosolyognak, köszönnek, de rávilágítottam, hogy valószínűleg a mi boldog képünk okozza, hogy annyira barátságosak az emberek velünk. El is gondolkodtam, hogy ki kéne terjeszteni ezt a mosolygós, boldogságsugárzós viselkedést az élet más területeire is.


Hát igen, a bátor Mazsi felállt a híd egyik pillérére, innen integetett az autósforgalomnak, mert persze dudálást is kaptunk.


Én meg mutogattam, kértem és könyörögtem, hogy ne lépkedjen tovább hátra, figyeljen a lába elé, ne járkáljon, ne mozogjon, és egyáltalán: JÖJJÖN LE! A fekete macska a trikómon túránk szerencsehozó állata lett. Végig vigyázott ránk.


Toma készítette fel a biciklimet az útra, meg is hatott a figyelmessége. Szó nélkül előkereste az esődzsekimet, ezt a biciklistáskát felszerelte, meg is erősítette biztosítótűvel, mert nem találta elég tutinak a helyén.



A kulacstartóm csavarjait is meghúzta, majd odaerősítette a vázhoz, mert még így is eléggé lötyögött. Megnézte a féket, a váltót, ment egy kis kört az utcán vele. Olyan kis gondos bocs lett ez a férfigyerek, úgy örülök neki!



A gyönyörű Duna a hídról fotózva. Tényleg lenyűgöző látvány a finom tavaszi napsütésben. A híd teljes hossza 3,5 km!


Kicsit magas a vízállás, ez nem csoda a sok monszunesős hét után. Kíváncsi vagyok, hogy nyáron hol lesz a Duna partja? Remélem, lefotózzuk akkor is!



A Megyeri híd budai oldalán is hosszú, kanyargós bicikliút vezet le. Rengeteg fát telepítettek a híd alá és mellé, ezek most vízben álltak, illetve némelyiket tövestől kitépte a szél. Sajnáltuk őket.


Pár perc kerekezés után találtunk egy ilyen elhanyagolt eperföldet. Itt megengedték, hogy bemenjünk kóstolni, és körülnézni. Elég gazos, csúnya volt ez a föld, a tövek megritkulva, és az eper - bár még nem teljesen érett - mézédes! Igazi, napon érett édesség!


Telepakoltuk a hasunkat eperrel! Micsoda öröm találni egy-egy érett szemet! Majd amikor indulni akartunk, bármerre néztünk, pirosló szemeket láttunk, amihez persze le kellett hajolni, így hát elég sok időt töltöttünk az eperföldön.


Az otthoniaknak először csak egy maréknyi kóstolót szedtünk, de aztán kivettük a kerítéshez támasztott biciklink táskájából a szatyrunkat és abba kezdtünk pakolni.



A katica csak jót jelenthet bármelyik kertészetben! Remélhetőleg itt is azt jelenti, nem vegyszerezték a növényeket.


Végül ennyi epret szedtünk, pont egy kiló lett. Egy kiló eper 380 Ft, tíz kiló fölött 350 Ft. Kicsit arrébb is találtunk egy eperföldet, az sokkal szebb volt, szinte alig gazos.


Amikor végeztünk az eperszedéssel, megettük a szendvicseinket, és továbbindultunk. A híd legeslegvégén útelágazáshoz érkeztünk: balra az Omszki-tó, jobbra Szentendre, eredeti úticélunk volt. Azért választottuk mégis inkább a tavat, mert hamarosan vissza kellett indulnunk, ötre haza kellett érnem.



A tónál elcsodálkoztam, micsoda nyüzsgő szörfös élet folyt. Hát hová kellett volna születnem, hogy én is ezt tegyem egy rendes dolgos hétköznapon? Nyilvánvaló volt, hogy ezek a fiatalok nem csak az egy darab szabadnapjukat töltötték itt, hiszen annyira profin szörföztek, sok-sok óra gyakorlás volt benne.


Aztán megvigasztalódtam, mert Mazsi rávilágított, hogy mások még a biciklizést sem engedhetik meg maguknak, és igen, itt eszembe jutottak azok, akiket személyesen ismerek én is.



Az út végén elmondhatom, hogy kellemesen elfáradva, fájó izmokkal, kicsit megpirult bőrrel, de napfénnyel, élményekkel és jókedvvel feltöltekezve értünk haza. Én épp Supermant adom elő, de inkább nem részletezem, mekkora fájdalmaim voltak itt-ott.

Legközelebb Szentendréig meg se állunk! Aztán Leányfalu, aztán Esztergom, aztán... ! Igaz Mazsi?