2011. január 31., hétfő

Fasírtgolyók mustáros zöldbabbal

Alkotói válságban szenvedek. :) Nem mintha nem főznék, nagyon is sokat főzök. Csak mostanában olyan ételeket kívánunk meg, amik már szerepeltek a blogon.  Úgyhogy ismételten anyuékra számítok képek és receptek tekintetében, hiszen tőlük szinte minden héten érkezik egy-egy adag kóstoló valami újdonságból.

Ezt a fasírtot még valamikor tavaly készítették, csak most találtam meg a fényképeket a tesómtól érkezett e-mailek között. Biztos azért nem tettem még fel ide a blogba, mert számítottam rá, hogy lesznek olyan napjaim, amikor semmi értelmessel nem tudok előrukkolni. 

A recept egy 2009-es Kiskegyed Konyhájából származik.


Hozzávalók:
- 70 dkg zöldbab (ceruzabab)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg darált sertéshús
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- 10 dkg vaj/margarin
- 2 dl tejszín
- 5 dkg ricotta vagy tehéntúró
- 2-3 evőkanál mustár


A zöldbabot/ceruzababot megtisztítjuk, megmossuk, bő sós vízben 10 percig főzzük, majd leszűrjük.

A darált húst összekeverjük a zsemlemorzsával, a tojásokkal, az apróra vágott hagymával és az áttört fokhagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Nedves kézzel apró golyókat formázunk a masszából és serpenyőben, a felforrósított vajon/margarinon egymás után körben megpirítjuk minden oldalukat. Kiemeljük a vajból és papírtörlőn lecsöpögtetjük. A serpenyőt félretesszük a visszamaradt vajat/margarint.


A mártáshoz  tejszínt felforrósítjuk, belemorzsoljuk a ricottát vagy tehéntúrót. Sóval-borssal ízesítjük és belekeverjük a mustárt. Összeforraljuk. 

A serpenyőben visszamaradt pecsenyelében átforgatjuk a zöldbabot. Rálocsoljuk a mártást és 1-2 percig főzzük. Forrón tálaljuk.

Nekem összesen 2 észrevételem volt ezzel az étellel kapcsolatban: a fasírtból hiányzott a pirospaprika (úgy látszik, én túlságosan magyarosan szeretem) és szerintem a 70 dkg babhoz kevés volt a 2 dl tejszín. Ahogy a képeken is látszik, egyáltalán nem volt folyós állagú a mustáros szósz. Ezekkel együtt is finom, pikáns ízű és nagyon laktató ételt kóstolhattam. Nagyon tetszettek a kis pici fasírtgolyók. :) 

Most pedig eljött a szórakozás ideje. Hallgassátok végig ezeket a jópofa embereket, viccesek. :) És tehetségesek!




2011. január 25., kedd

Zöldséges árpa, füstölt sajttal, cicákkal


Ha már végképp nincs sem ötletem, sem időm, de persze enni azért szeretnék.

Hozzávalók:
- 15 dkg árpagyöngy
- bő kilónyi vegyes leveszöldség
- némi zsiradék, só, bors
- 5 dkg (füstölt) sajt

Az árpagyöngyöt kétszeres vízben csipet sóval megfőzzük. A zöldségeket meghámozzuk, apróra vágjuk, kevés libazsíron (vagy bármin) kicsi sóval megpároljuk, borsozzuk. A kétféle főtt dolgunkat összekeverjük. Kivajazott tepsibe simítjuk, ráreszeljük a sajtot, villával kicsit átkeverjük, hogy ne csak a tetején legyen. Sütőben összeforrósítjuk.
Önállóan is, köretként is nagyon finom.

Néhány régi kép. Az öreg fekete cicánk, dagi cicánk (aki ekkor még nem is volt olyan dagi), meg Pötyike, az örökölt cicánk, aki már az örök vadászmezőkön dorombol teljes gázzal.






2011. január 20., csütörtök

Mákos kölesfelfújt Rongybabától

Avagy a mákos tészta kockában, úgy látszik, ez egy kockás év lesz. Véletlenül belebotlottam ebbe a remek receptbe, és már indultam is a konyhába. Épp most vonszoltam haza fél kiló kölest, mák maradt egy csomó még karácsonyról, más meg alig kellett hozzá, szóval akkor hajrá.
Ez is a nagyon gyors, viszonylag olcsó, nagyon finom, elronthatatlan kategória, és mindezek tetejébe még egészséges is, a kölest nagyon szeretjük, mert többi kedvencünkkel ellentétben lúgosít, a mákot meg akkor is imádnánk, ha nem lenne ennyire egészséges, cukor meg alig van benne. Azt hiszem, mostanában ő lesz a reggeli nass. Köszi a receptet.

Hozzávalók:
- 20 dkg köles
- 20 dkg darált mák
- 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (malmom még nincs, de szerintem lesz:))
- 12 dkg barna cukor
 (az eredetiben méz is van, de azt én, sajnos, nem eszem meg, viszont a barna cukor nyugodtan lecserélhető sztíviára és fruktózra, meg ezek keverékére)
- csipet só
- fél liter víz a köles megfőzéséhez és 2 dl majd az összeállításhoz
- extrának szilvalekvár, de ez akár el is hagyható

A köles több vízben alaposan megmostam. Utána fél liter vízben, csipet sóval megfőztem. Nem régen olvastam, hogy sokkal tovább kell főzni, mint gondolná az ember. Nem úgy, mint a rizst, hanem a már puhának tűnő kölest még tovább kell kis lángon forralni. Na, ez meg is történt, a vége felé még kellett hozzáadni némi vizet, meg figyelni, nehogy odakapjon. De ez volt a sütés egyetlen kicsit is bonyolult feladata.
A főtt kölest átöntöttem egy jó nagy tálba, hozzáöntöttem a hideg vizet (azért volt mindez az óvintézkedés, hogy ne a forró anyaghoz öntsem a lisztet). Most ment bele a többi hozzávaló, elkevertem.
Kivajaztam egy kisebb porcelán tepsit, beleöntöttem a tésztát. Az én sűrű szilvalekvárom nem a kenhető kategória, szóval inkább csak megpötyögtettem egy fél üvegnyi lekvárra.
Előmelegített sütőben (180 fok)  addig sütöttem, amíg éppen elkezdett pirulni a teteje.
Hidegen nagyon szépen lehet szeletelni, nagyon-nagyon finom. Tartalmasabb levessel komplett ebéd.

Bori kedvéért igyekszem mindenhez valami szépet is tenni, most mákoshoz a mákosat. Ilyen kis álmos még reggel Zsuzsika. Beengedtetést nyert a fogvacogtató hidegről, fejest ugrott a kosarába, és próbált volna még szunyókálni, ha nem piszkálták volna a fényképezéssel. Remélem, vissza tudott aludni.





2011. január 19., szerda

Kirándulás az Árpád-kilátónál - 2011. január 15.



Fogócska Fülessel
Szilveszteri fogadalmaim között szerepel - mint már oly sokszor - az, hogy jóval többet fogok mozogni, azaz futni, biciklizni és kirándulni. Szilveszterkor egyébként már elkezdtem az edzést Fülessel, a kétéves csacsival, ahogy az a videón is látszik. :-) Füles egyébként Pamukon lakik pónikkal, hatalmas és gyönyörű lovakkal, egy agárral és néhány cicával, ahol is a barátaimmal béreltünk egy szép házat ezen a farmon, és töltöttünk néhány napot az év végén.


Múlt héten a hosszú ködös, csúnya idő után végre kisütött a nap, és maradt egész hétvégére is, ami ki tudott még engem is csalogatni a lakásból. Évával és Annával elhatároztuk, hogy kirándulunk egyet az Apáthy-sziklához, amiről fontos tudnivaló, hogy Éva anyukája, Anyuci nagyon szerette ezt a helyet, gyakran látogatott ki oda, mert onnan fiatalkora összes színhelyét láthatta. Végül aztán mi nem érintettük ezt a pontot, de az Árpád-kilátót ügyesen megtaláltuk.

De kezdjük az elején: Eredeti célunk egy Ferenc-hegyi séta volt, amihez kettőkor találkoztunk. gondoltuk négykor már indulunk haza. Vittem magammal a szülinapomra kapott GPS-emet, amit ezelőtt egy héttel már sikerült teljesen egyedül használni, most magabiztosan beütöttem a kinézett utcaneveket, a női hang meg is szólított, amit nagy ováció fogadott a kocsiban Éva és Anna részéről. Elindultunk, és jó pár perc után jöttünk rá, hogy ez a dög ide-oda, össze-vissza vezet egy bizonyos területen, a benzinem már induláskor is jócskán a pirosban volt, szakadt rólunk a víz az izgalomtól, hogy vajon mi lesz ebből? Aztán az lett, hogy leállítottuk a kocsit egy ismerős helyen, s elindultunk az Apáthy-sziklához. Kicsit gyanús volt, hogy az út a sziklához hosszabb ideje lejt lefelé, ezért megszólítottunk egy kiránduló párt, hogy jó irányba tartunk-e, mire a pár férfi tagja katonásan útbaigazított, hozzátéve, hogy Gyerekre vigyázni! 30 km/órás a szél! Kapaszkodni! Ezen az úton továbbmenni! - valahogy így.

Tényleg óriási volt a szél, ezért egy erdei ösvényen betértünk inkább a most még kopasz, de azért szélvédettebb erdőbe, majd onnan az Árpád-kilátót látogattuk meg. Ekkor már jócskán esteledett, visszafelé utunkat le akartuk rövidíteni, amivel sikerült eltévednünk, majd egy óriási kerülő után hulla fáradtan, megérkezni a kocsihoz. Bemelegítésnek tökéletes volt ez a kirándulás, bár otthon már csak úgy tudtam menni, mint egy robot, az arcom nem tudom mitől égett jobban, a GPS-szel történt lebőgés, vagy aa szél miatt inkább, másnap reggel pedig percekig készültem egy fordulásra az ágyban, annyira lemerevedett a hátam, miközben fogalmam sincs mitől, még a karomban is izomláz volt. A következőt majd jobban bírom!




Marcipános csörögefánk

Alig ért véget a karácsony, máris itt a farsangi szezon. Ami ugyebár a fánkok időszaka. Blogunkon szerencsére egyre több féle fánk receptje szerepel, amit nagyjából itt lehet megtalálni összegyűjtve. Volt már mindenféle: olajban és sütőben sült, szalagos, cseresznyés, túrós és még ki tudja hány féle. De csöröge vagy más néven forgácsfánk még nem. 


Emlékszem, gyerekkoromban gyakran került a vasárnapi asztalra ez a sütemény, hiszen szegény - azóta már megboldogult - nagymamám nagyon szerette készíteni. Persze ő nem marcipános változatot sütött, hanem valamilyen ezer éves hagyományos receptet használt hozzá. Arra is emlékszem, hogy mindig házi készítésű baracklekvárral ettük.

De mitől csöröge a csörögefánk? 

A Magyar Etimológiai Nagyszótár meghatározása szerint: "zsírban sült édes tészta: csörögefánk. 
A csörög ige főnevesült folyamatos melléknévi igeneve, a képzésmódja olyan, mint a csusza, penge szóké. A névadás alapja a keményre, szárazra sült tésztadarabok hangja."

Vagyis ezt a fánkot ne úgy képzeljük el mint a szalagost; olyan puhának, könnyűnek, vastagnak. Ez egy lapos és - mondjuk ki - meglehetősen száraz sütemény. De mégis van benne valami, ami miatt alig lehet abbahagyni az evését.


A sütit természetesen anyukám készítette el, a receptet a Fanny Konyha tavaly január-februári számában találta.

Hozzávalók:
 - 1 dl és 2 evőkanál rum
- 15 dkg marcipán
- 1 kg liszt
- 3 evőkanál tejföl
- 8 tojássárgája
- 2 evőkanál citromlé
- 10 dkg cukor
- 6 evőkanál fehérbor
- olaj a sütéshez


A lisztet gyúródeszkára szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk. Ebbe beleöntjük a tejfölt, a tojássárgáját, 2 evőkanál rumot, a citromlevet, a cukrot, a bort és a lereszelt marcipánt. Belülről kifelé körkörös mozdulattal hozzákeverjük a lisztet, majd jól összedolgozzuk, -gyúrjuk a tésztát, végül 3-5 mm vékonyra kinyújtjuk.

Derelyeszaggatóval rombusz alakzatokat vágunk ki a tésztából és mindegyik közepére (a két hosszú oldallal párhuzamosan) hosszúkás bemetszést készítünk. Ezen a lyukon átfordítjuk a tészta egyik végét.

Bő, forró olajban pár perc alatt pirosra sütjük, papírtörlőre szedve lecsepegtetjük.


Porcukorral megszórva, lekvárral vagy pudingporból készült puncsmártással (a pudingport másfél-kétszeres mennyiségű tejjel főzzük meg) kínálhatjuk.  




Kókuszos labda


Még karácsonytájt készül, Rebeka sütötte.A recept innen, az egyik kedvenc blogomból. Ajándékba készült, szóval épp csak kóstoltuk, nem ismerem az utóéletét, de szerintem sokáig elálló, jó kis száraz süti, délutáni teához, kávéhoz. Jól mutat a csokis-lekváros sütik között, helyes kis fehér gombóc.

Hozzávalók:
- 1 csésze (226 gramm) puha vaj
- 1/4 csésze (35 gramm) porcukor, plusz valamennyi a megsült sütik hempergetésére
- 2 csésze (280 gramm) finomliszt
- 1/4 teáskanál só
- 2 csésze (200 gramm) kókuszpehely - mi egy csésze kókuszpelyhet és egy csésze kókuszreszeléket használtunk, szerintem nyugodtan lehet az egész kókuszreszelék, ahhoz könnyebb hozzájutni

Elektromos habverővel alaposan kikeverjük a puha vajat a negyed csészényi cukorral. Mehet bele a liszt, só, a legvégén meg a kókusz.
Kicsi, 2,5 cm-es golyókat gyártunk a tésztából. 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 15-20 percig sütjük (amíg el nem kezd barnulni).
Még melegen porcukorba forgatjuk, hogy szép havasok legyenek.
Nagyon sok lesz belőle, nyugodtan lehet felezni az adagot. És pikk-pakk elkészül, semmi macera.

A kedvenc blog után jöjjön a kedvenc has. Még kicsit sáros a nagy vasárnapi túrától, ki kéne suvickolni, talán ma este beleállítom egy lavórba. Vagy kettőbe:)




2011. január 18., kedd

Gesztenyepüré kockában, idegen tollak

Nem az én receptem, nem én csináltam, és nem az én macskám. De nagyon finom és nagyon szép.
 A sütemény a tavaly decemberi Vidék Ízében jelent meg (Németh Istvánné küldte be az újságba), és Gyöngyi sógornőm csinálta meg szilveszterre. Annyira rendes volt, hagyott nekem, szóval tesztelés kipipálva. Nagyon finom és nagyon hizlal, ha a bejglikkel és egyéb karácsonyi sütikkel nem értük el az álomsúlyunkat, akkor ezzel még korrigálhatunk. (Jobb híján a telefonommal készült a kép, ezért a szokásosnál is kicsit bénább.)

Hozzávalók:
- 50 dkg gesztenyemassza
- 25 dkg háztartási keksz
- 25+5 dkg vaj
- babapiskóta
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 5+1 dl tej
- 20 dkg cukor
- tejszínhab
- némi rum
- csokiforgács, csokitallér, ez az a díszítéshez
- (ananász)

A gesztenyemasszát összegyúrjuk a darált keksszel, vajjal és rummal. Egyujjnyi vastagra kinyújtjuk.
A pudingot 5 dl tejjel megfőzzük. A 25 dkg vajat habosra keverjük a cukorral, aztán összekeverjük a kihűlt pudinggal.
A gesztenyés alapra kenjük a krém felét, erre fektetjük a rumos tejben áztatott babapiskótákat. Gyöngyi pakolászott még ide néhány karika konzervananászt is, ami szerintem nagyon jót tett a sütinek. Jöhet a maradék krém. Tetejére jön az alaposan felvert tejszínhab. Arra meg a dizájnos tallérok, forgácsok, bármi.

Gyors, egyszerű, olcsó. Mutatós, szépen szeletelhető, szépen adagolható, aki szereti a gesztenyepürét (mint például én), azt ezzel le lehet venni a lábáról (mint például engem). Remélem, gyakran csinál még a Gyöngyi, és majd hagy egy-két szeletkét:)

Azt hiszem, cicák hetét rendezünk. Alant a (még) bukaresti Villám-cica, nehéz munkanapját tölti. Annyira édes, nem?



A szép cicaképeket Villámgazditól kaptam.



Waldorf-saláta cicával

Nem ma lőttem, de akár így is lehetett volna. Írtam már, hogy mennyire nem szeretem ezt a csöpögős, ködös-vizes időt? Az én édes kis bogaram a nagykapun helyezkedett el kényelmesen, fogalmam sincs, hogy fér el azon a két-három centin , de valamiért kedvelt tartózkodási helye. Cuki, nem?


Most egy kis étel, aztán majd lesz megint cica. Tudom, hogy ciki, de nagyon szeretem a majonézes salátákat (többször írtam már, hogy Globusmajonéz-függő vagyok). Waldorf-salátát nagyon rég csináltam, nem is tudom, mért, pedig amióta megkorosodtam, nagyon szeretem a zellert. Egyébként is olyan jó kis retrós ez is.
Ilyenkor, január végén, elkezdek vágyni valami zöld után, tegnap körülnéztem alaposan egy kis zöldséges boltban, ami ráadásul nagyon útba is esik hazafelé, van répa, káposzta, ilyen-olyan hagyma, cékla, zeller, feketeretek, szóval van azért megfizethető alapanyag január végén is. Jöhetnek a téli saláták.
Ez a Waldorf most különösen finom lett, a citromtól és a halványító zellertől könnyű és ropogós, barna kenyérrel, sajttal, nagy bögre teával isteni.

Hozzávalók:
- egy zellergumó
- 2-3 savanykás alma (kiválóan megfelelnek a kissé romlásnak indulók még ép részei)
- némi kemény sajt
- egy-két szál halványító zeller
- egy marék dió
- majonéz (szívesen írnám, hogy végre megcsináltam az Andi főzött majonézét, de lusta voltam, tehát bolti szerepelt)
- tejföl
- só, cukor, citromlé

A saláta elkészítése kb. három perc, utána jó, ha áll egy picit, de frissen is finom már, kipróbáltam, a tudományos érdeklődésem végett (isteni így együtt, nem?) :). Egy nagyobb tálban összekevertem a majonézt a bocimobilos tejföllel (Lajos Mari egy dl habbá vert tejszínt ajánl helyette, de egy dl tejszínnel nem fogok szórakozni meg mosogatni), egy fél citrom levével, és egy kávéskanálnyi cukorral. Aprítóval lereszeltem a meghámozott zellert, mehetett is a tartárba. Mehetett a többi, a felkockázott alma, sajt, halványító zeller, meg az aprítóval darabosított dió, és már kész is volt.

Az én édes kicsi cicámnak megint állatorvosra volt szüksége, a gerince mentén volt egy többcentis sebes sáv, meg nagyon kopaszodik a hasija is. Csak háromszor volt borzalmasabb az akció, mint vártam, pedig elég borúlátó vagyok ilyen ügyekben. Nagyon rossz természetű ez a kis tündér, sajnos. Már attól rángógörcsöt kap, ha valaki hozzáér akkor, amikor ő nem akarja. Maga a vizsgálat úgy zajlott, hogy a kiéheztetett állatot a Tamás sonkacafatokkal etette a fürdőszobában, az állatorvos némán (volt már ügyük a cicával, és nem akarta a hangjával is felizgatni:)) négykézláb mászkált a cica körül, én meg kicsit felemeltem az elejét, hogy lehessen látni a hasiját is. Hozzáérni persze nem lehet. Pontos diagnózist persze elég nehéz egy ennyire vonakodó páciensről felállítani, szóval három injekciót kellett beadni, a biztonság okáért. Én kijöttem a fürdőből, nem tudom elviselni ami ilyenkor zajlik, egyszerűen vereséget szenvedtem ettől a cicától, kész, nem bírok vele. Három oroszlánnal egyszerűbb lenne. Nincs valahol cicasuttogó? A Tamás meg betekerte a fürdőköpenybe, nagy és erős, férfias küzdelemmel lefogta, és így sikerült háromszor is megszúrni. A cicus közben pont úgy ordít, mint akit ölnek, egészen borzalmas. És sokkal tovább tart, mint ami elviselhető. Az utolsó injekció még csípett is. A cica sokkot kapott, alig tudott járni utána, én is sokkot kaptam, először a hangoktól, utána meg a látványtól. Borzalmas volt.
De azért néhány perc alatt magához tért, és zaklatottan felfalt egy nagy adag ételt. Aztán visszafeküdt az egyik kutyakosárba, amit néhány napja ejnstandolt, és pont olyan cuki, mint volt. Nagyon remélem, nem kell ezt túl gyakran előadni, mert egyre rosszabb. Mit lehet csinálni egy ennyire vonakodó cicával, ha valami orvosi kezelésre van szüksége????



A szép képet a szép cicáról Rebeka csinálta.



2011. január 13., csütörtök

Egy pályakezdő fiatal viszontagságai


Nem gasztroblogba való a mai téma, de kolléganőm, Zsuzsi ma már nehezményezte, hogy nem frissül a blog, s azt mondta, írjak bármiről, ő szívesen olvassa. Nos, jó, akkor egyik aktuális gondomról írok most, ami engem foglalkoztat.

Fiam érettségi után autószerelőnek tanult egy évig, de hamar rájött, hogy autószerelő felmenők és az ezzel járó jól felszerelt műhely, valamint átvehető rengeteg tapasztalat hiányában semmire sem megy ebben a szakmában. Keresett magának egy másikat, így iratkozott be egy kétéves, OKJ-s, nappali tagozatú általános rendszergazda képzésre. Elvégezte, na nem mondom, hogy szorgalmasan, de végigcsinálta, és én megnyugodtam, hogy most már sínen van.

De nem olyan egyszerű, hiszen minden szakmába vágó álláshirdetésben 2-3 éves szakmai gyakorlatot kérnek, nem beszélve arról, hogy ezen a munkaterületen mindenképpen csak egyetemi vagy főiskolai diplomával lehet érvényesülni, ezt persze nem tudtuk a tanfolyam megkezdése előtt. Az utolsó nyári szünetet meghagytuk a pihenésnek, kikapcsolódásnak és szeptemberben elkezdtük az álláskeresést.

Meg kell említenem, hogy egy kedves kollégám két helyre is beajánlotta a fiamat, egyikhez kevés volt a szakmai tudása, a másik interjún nem tudott megszólalni angolul annak ellenére, hogy négyesre érettségizett ebből a tantárgyból. Tudom, az izgalom is befigyelt, de persze főleg az ő érettségi óta hanyatló angoltudása volt a hibás, hiába tanult a tanfolyamon két évig szakmai angolt. Ez persze nem csak az iskola hibája, hanem az övé is. Mindenesetre most elszánta magát az angoltanulásra.

Egyik első lépésünk volt, amikor meghallottam, hogy a munkaügyi központ a munkanélküliek számára ingyenes képzéseket szervez a pályakezdők munkaügyi központjában történő regisztrálás volt. Azt gondoltam, hamar kiajánlják őt néhány munkahelyre, s ha így sem sikerül elhelyezkednie, akkor tanulhat. De nem megy ez ilyen gyorsan. Regisztráció után egy hónapra kapott időpontot, ahol tájékoztatták inkább a kötelességeiről, mint a jogairól: keressen munkát, pecsételtessen a kiskönyvbe, ahol jár, majd három hónap múlva jelentkezzen újból a központban. Ha sikerül elhelyezkednie kötelessége ezt jelenteni.

Nehéz ügy ez a pecsételtetés, hiszen az esetek 90%-ában nem is reagálnak az álláshirdetők a pályázatra, vagy jobb esetben egyszerűen e-mailben jelzik, hogy már betöltötték az állást, ilyenkor el sem jut a helyszínre, hogy pecsétet kérjen. De van ám jobb is.


Egy újságban láttam, hogy modelleket, statisztákat keresnek, lehet jelentkezni bárkinek, nem kell gyakorlat, csupán 3 fénykép. Elküldtük erre a hirdetésre a jelentkezését, majd Toma még az interneten is talált egy ilyen felhívást, oda is jelentkezett. Behívtak.

1. modellügynökség: A formaságok (fényképezés, nyomtatvány kitöltése) után közölték, a tanfolyam, ami előfeltétele a kiközvetítésnek, 60.000 Ft-ba kerül, de - mint ahogy hallottuk, amikor egy szemmel láthatóan szellemi fogyatékos lánnyal is közölték - nem garantálják, hogy ezután munkát tudnak biztosítani. Elköszöntünk. Nagyon megsértődtek.

2. modellügynökség: Ugyan csak 3 papírképet kértek, de a helyszínen közölték, portfólió nélkül nem tudják alkalmazni, annak elkészítése pedig 80.000 Ft-unkba kerül, mert ők a nagyobb költséget átvállalják. Mivel nem ebben a szakmában szeretne végleg elhelyezkedni, nem szándékoztunk ennyi pénzt ebbe befektetni. Csak valami kiegésíztő jövedelmre szerettünk volna szert tenni, ami úgy tűnt, ezen a vonalon nem sikerülhet.

3. modellügynökség: Kedves barátunk segítségével egy olyan modellügynökségnél is tudtunk jelentkezni, ahol egy-kéterezer forintért regisztrálták a fiamat és tartják nyilvántartásban, s majd ha ilyen karakterre lesz szükség, jelentkeznek. Hát én ezt eleve így képzeltem.

Közben persze más állásokra is jelentkeztünk, szakmába vágóba és oda nem vágóba egyaránt. Egyik ilyen egy mobil rendszergazda szolgálat, ahol az egyórás önmagáról történő ömlengés után a tulaj néhány névjegykártyát nyomott a fiam kezébe, hogy szerezzen megrendelőket, mert nem nagyon megy az üzlet. Aztán azt hittük, mégis komolyan vehető ez a lehetőség, amikor e-mailen jött az üzenet, hogy egy munkára ki kell menni egy céghez és elhárítani a hibákat. Csak a lépcsőházban közölte ember, hogy ez egy próbamunka lesz, amiért nem kap semmi pénzt. (Halkan jegyzem meg, hogy a BKV jegyek oda-vissza majdnem ezer forintba kerültek.). A munka jól sikerült, sok dicséretet kapott, olyan problémát is megoldott, amit valahogy addig nem sikerült embernek, mégsem jelentkezett többet. - Gondolom, várja, hogy szállítsuk a megrendelőket...

Aztán az a hirdetés, amelyik irodai munkát hirdetett, kihangsúlyozva, hogy nem ügynöki munka, csak éppen a cég a saját nevét nem jelezte sem a hirdetésben, sem az e-mailekben. Persze a címből egyből sejtettem, hogy kiről van szó: egy nagyon drága termékeket ügynökhálózaton keresztül értékesítő cégről. A jelentkezéskor beterelték a fiatalokat egy terembe, ahol 20 perces vetítést kellett elszenvedniük, majd jött a csábító ajálat: pár hónapon belül exkluzív szolgálatigépkocsi-park autói közül választhatnak, persze mobiltelefon, kiemelkedő fizetés, év végi egyhavi fizetés és a legjobbakra jutalomüdülés vár. A teendő annyi, hogy egy menedzser (istenem, de utálom ezt a szót) mellé osztanak be egy-egy ifjoncot, akinek a teendője az ügyfelekkel időpont egyeztetése, helyszín és tárgyalás leszervezése, cuccok odaszállítása, a menedzser megköti az üzletet, majd az ifjonc kiszámolja a hitelt, megírja a szerződést és átrohan a bankba, hogy megköttessen a hitelszerződés.

Bedolgozói munka keresése közben sem jártunk sokkal több sikerrel: a hirdetésben ingyenes tájékoztatót ígértek, napi 4-6 óra munkával havi 90-120 ezer forintos jövedelmet. A válaszemail-ből megtudhattuk, hogy 6.500 Ft-ért küldenek próbamunkát, és ha ott megfelelünk, akkor további munkákat is kaphatunk. Fel nem tudom fogni, hogy mi szükség erre a pénzért nyújtandó munkára, illetve felfogtam, de éppen ezért nem kérek belőle.

Borzasztó, hogy a legkiszolgáltatottabb emberekkel mit csinálnak, épp azokkal, akik nem képesek megvédeni magukat, mert nincs pénzük rá és nincs önbizalmuk hozzá. Miért nem lehet egyszerűen csak dolgozni?


Amúgy ma bablevest főzetem fél kiló szárazbabból, 3 sárgarépával, 1 nagy fehérrépával, fél fej zellerrel, egy fej hagymával, 20-30 dkg füstölt husival, házi paprikakrémmel, paradicsomlével, tárkonyos ecettel, jó fokhagymás rántással, sok-sok tejföllel. Nagyon finom lett!



2011. január 5., szerda

Mézes sült oldalas

Mint idei első blogbejegyző, először is szeretnék nagyon boldog, sikeres, egészségben gazdag új évet kívánni blogszerzőtársaimnak: Andinak és Csincsillának valamint minden kedves olvasónknak!

Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek, sikerült kikapcsolódni, pihenni és egy kicsit kiszakadni a hétköznapok rohanásából és elfelejteni néhány napra a gondokat. Bevallom őszintén, én szinte azonnal hozzászoktam a karácsony és a szilveszter közötti semmittevésbe. Jól esett sokáig aludni, ki sem dugni az orromat a lakásból. És nagyon-nagyon morcos voltam amiért vissza kellett mennem dolgozni hétfőn. :)

És igen, még az is jól esett, hogy karácsony után nem kellett főznöm, mert maradékokat ettünk. Előtte viszont napokig szinte ki sem mozdultam a konyhából, készítettem a töltött káposztát, a  rengeteg sütit és készültem a 26-ai családi ebédre, ami hagyományosan nálunk szokott lenni. Ilyenkor 6 főre sütök-főzök (illetve 7-re mert Tomi késő délután szokott csatlakozni hozzánk), de tulajdonképpen akkora adagokat, hogy akár váratlan vendégek is érkezhetnek hozzánk. Igaz, ahogy elnéztem, Andiékat sehogy sem tudnám lepipálni ételmennyiség szempontjából... :)

A karácsonyi menü megtervezése mindig kisebbfajta dilemmát okoz nekem. Én minden évben szeretnék valami újjal előrukkolni, olyannal ami még nem volt és nem könnyű kitalálni, mi az ami könnyen, egyszerűen, gyorsan elkészül. Nem szárnyas (pulykát anyu szokott csinálni, a csirkét nem szereti apu), nem rántott (nem szeretem amikor az olajszagot nem tudom kiszellőztetni mire jönnek a vendégek) és nem tekercs (tavaly attól kaptam idegbajt). A levesbe nincs nagyon beleszólásom, mert a minestrone leves nagyon bevált, az egész család meg van elégedve vele, így az az egyetlen állandó tétel a menüben.

Idén viszont csoda történt, már októberben kitaláltam, mi lesz a főfogás. Ugyanis elkészítettem ezt:

Mézes sült oldalas. Egyszerű, előző nap előkészíthető, laktató, nem szárnyas, nem tekercs, nem rántott. Kell ennél több? :) Imi javasolta még karácsonyi ebédnek a sörben sült csülköt , de a mézes oldalast elegánsabbnak találtam ünnepi ételnek.

Rengeteg receptet böngésztem át az interneten, amikor a megfelelő pác összetételét kerestem, de nem találtam olyant amit egy az egyben átvettem volna. Vagy túl kevés dolog volt benne vagy olyan hozzávaló is, amit én nem szeretek. Ezért fogtam magam, kimentem a konyhába és összeöntögettem azokat a dolgokat, amiknek az ízét szívesen éreztem volna az oldalason.


Ezek a hozzávalók a következők voltak:
- olivaolaj
- vöröshagyma
- méz
- sűrített paradicsom
- őrölt bors
- Worcester szósz
- fehérborecet
- grill fűszersó


Mennyiséget nem tudok írni, csak azt, hogy "ízlés szerint". A vöröshagymát nagyon apróra vágtam és egy tálban hozzáöntöttem a többi hozzávalót és alaposan összekevertem. Lényeg, hogy ne legyen túl édes, ne legyen sós, inkább olyan pikáns, mindennek egyformán érezzük az ízét. Egy elég sűrű pácot kell kapnunk.

Tehát december 25-én Imi felszeletelte a 2 kiló oldalast (anyu hentesét imádom, innen üzenem neki, hiszen alig volt  a 2 kiló oldalason zsír), mégpedig úgy, hogy 2-3 csontonként vágott le egy szeletet. Ezeket a darabokat egymás mellé fektettem a magas oldalú nagy gáztepsimbe és a húsok mindkét oldalát bőven megkentem a páccal. A maradékot pedig ráöntöttem. Akkor jó, ha sok marad a pácból, hiszen ebben fog sülni másnap a hús. Hideg helyen pihentetjük minimum egy éjszakát.

Mivel a levest már 24-én délelőtt megfőztem, 25-én pedig bepácoltam a húst és megsütöttem a desszertet, 26-án mindössze annyi volt a dolgom, hogy a köreteket elkészítsem, ami fűszeres tepsis krumpli, bulgur és egy nagy adag könnyű saláta volt.


Az oldalassal szinte nem is kellett foglalkozni. Öntöttem alá egy kis vizet, alufóliával letakartam a tetejét és betoltam a 250 fokra előmelegített sütőbe. Időnként ránéztem, meglocsolgattam a tetejét a levével és amikor félpuha volt, megfordítottam a húsokat, hogy a másik oldaluk is egyformán süljön. Kb. másfél óra múlva olyan puha volt, hogy szinte maguktól kihullottak a csontok. Visszafordítottam a csontos felükre és ekkor már csak alufólia nélkül sütöttem-pirítottam a tetejüket. Vigyázat! A méz miatt nagyon hamar megpirul, nehogy elégessük a húst!

A tepsiből egy jénai tálba emeltem a húsokat és rálocsoltam a finom mézes-paradicsomos szaftot. Forrón tálaltam. 


A desszert Andi meggyes máktortája volt, ami persze nem lett olyan szép mint az övé, de nagyon mutatós lett. És hatalmas sikert aratott! Nálam is, mert egy gyorsan és könnyen elkészíthető édesség és a vendégeknél is, mert nagyon finom lett. Imi ki is jelentette, hogy ilyent máskor is csinálhatok.

Az egész karácsonyi menü elnyerte mindenki tetszését. Apukám - aki közismerten nagy kritikus - többször is elmondta, milyen finom lett és számomra ez volt a legnagyobb dicséret.

Az utolsó képen pedig a nehéz sorsú kutyagyerekek, Frakk és Vilma láthatók, ahogyan a karácsonyi ajándékukba, a takaróba csavarva pihenik ki az ünnepek előtti készülődés fáradalmait. :)