2013. március 24., vasárnap

Húsvéti kalács 2.


Elmehetnék levelibékának, olyan nagy biztonsággal választom ki azt a napot, amelyiken húsvéti kalácsot sütök blogcélokra. Szép, napos, meleg időre vágyom én is, meg a kelt tészta is, aztán küzdhetünk a mínuszokkal. Nem akarok igazságtalan lenni, nap azért volt rendesen, csak az a déli mínusz négy fok nem tetszett. A tavalyi recept nagyon puritán volt (az is nagyon finom!!!), ez most egy deluxe kivitel, sok tejszínnel, tojássárgájával. A Vidék íze vadiúj, húsvéti számában jelent meg. Nagyon jó tészta, nagyon könnyű vele bánni, és persze finom is. Egyszerű recept, nincs benne kovász, előtészta, hasonló finomságok, van benne viszont viszonylag sok élesztő, viszonylag sok cukor, tehát könnyen és gyorsan kel. A végeredmény pedig tutira finom és foszlós lesz. Ha hidegben gyártjuk, rá kell beszélni, hogy szép magas legyen, de az ellapult is nagyon finom:) Ezt a kalácsot egyszer már  megsütöttem, akkor csináltam sok fázisfotót, viszont a végterméket elfelejtettem lefényképezni:( Akkor az egyszerű tészta mellé a legszimplább hármas fonást választottam, hogy tényleg semmi faxni ne legyen benne. Egy irtózatos méretű kalácsot sütöttem egy adag tésztából. Ma a játék kedvéért két kalács készült, ötös fonattal mind a kettő. Szóval van többféle fázisképem, és egyféle végeredményképem, majd igyekszem nem nagyon keverni.

Tehát a hozzávalók:
- 60 dkg finomliszt
- 2,5 dkg élesztő
- 5 dkg puha vaj
- 8 dkg cukor
- 3 tojássárgája
- 1 csipet só
- 2 dl tejszín
- 2 dl tej
- vanília (most vaníliapasztát használtam, de tökéletes hozzá a Bourbon vancuki is)

A vaj kivételével mindenki ment a robotgép táljába (a tejszínt és a tejet egy tálban picit langyosra melegítettem), és kettes fokozaton 15-20 percig dagasztottam. Először ragacsos masszának tűnik, de idővel szép fényes gombóc lesz belőle. A legvégén ment bele a puha vaj, azzal is kidagasztottam, aztán letakarva hagytam kelni. Ilyen szépen megkelt:


Deszkára borítottam, és alaposan átgyúrtam, alig kell alá liszt, annyira cuki kis tészta. Utána nem túl nagy téglalappá nyújtottam, és felvágtam három, illetve öt csíkra:




Jöhetett a fonás, viszonylag lazán. Én a deszkán szoktam megfonni, és átemelem a tepsire, de gyengébb idegzetűek fonhatják ott is. Olyan nagy lett, hogy csak átlósan fért el:


És akkor most jön a trükk. Mivel a múltkor is zegernye volt, tettem is érte, hogy felfelé keljen, ne oldalra folyjék szét. Keretek közé szorítottam:)



Ilyen nagyon megkelt:


Megkentem tojásfehérjével (úgyis maradt a tésztájából), és mehetett a jó forró sütőbe. Olyan 220 fokos sütőben szoktam indítani, ez szépen felhúzza, és pár perc múlva leveszem a hőfokot 180-ra, és addig sütöm, míg szép színű nem lesz. Aztán rács.
Ma még külön mulatságban is volt részem. Valamikor vettem egy vacak sütőpapírt, de nem dobtam ki, hogy jó lesz majd krumplisütéshez. De most összekevertem a jóval, és totál ráragadt a kalács alja, alig tudtam leszedni. Disznóság, hogy ilyen vackot árulnak, egy kezdőnek örökre elveszi a kedvét a sütéstől. Szóval ha ilyet látsz, ne a receptet dobd ki, hanem a sütőpapírt. A jó papír semmire sem ragad rá, pláne nem egy teljesen ártalmatlan kelt tésztára. A Metro saját márkás papírját szoktam használni, az árban is nagyon jó (olyan 400 Ft körül lehet, talán 28 méter egy tekercs), és szeretem az Aldiét is, azokkal nincs ilyen gondom.


Napi cukinak meg két kirándulós kép, két hete voltunk sajnos, nem most, pedig ma is a hideg ellenére gyönyörű kirándulóidő volt, de nem értünk rá. Kóficka minden undormányos pocsolyában megmártózott (mi kevésbé élveztük a sárdagasztást). Úgy is néz ki. Ezt a csinos dizájnt csak a bejárati ajtónkig élvezheti, mert ott rögtön egy lavórba tuszkoljuk (eléggé undorodik a szép tiszta víztől), és könyörtelenül tisztára súroljuk. Mostanában olyan remek az időjárás, hogy gyakorlatilag minden séta után ez a menetrend.


A Zsuzsi meg hisztérikusan kerüli ezeket a mocskos dolgokat, de olyan csuszi-muszi volt, hogy még az ő hasát is le kellett sikálni.


2013. március 20., szerda

Kakaós-karamellás rizspuding


Nem is recept, de azért finom. És ötperces mutatvány. Vasárnap bokros elfoglaltságaim miatt a totál minimumot akartam (és tudtam) hozni a hétvégi családi ebédre (csípős fűszeres csirke meg krumpli, ezek megsültek maguktól a sütőben, kész savanyúság meg puding), de aztán kiderült, hogy még pudingpor sincs otthon, legalábbis elég. Valamikor a héten negyedfüllel hallottam a Baracskai Angélát a Paprika tévén, és ő csinált valami rizspudingot, de nemigen tudtam odafigyelni (igen, akkor is bokros teendőim voltak). Szóval maga a kifejezés ütött szöget a fejemben, persze olvastam már róla régebben is, de sosem csináltam. Most viszont igen, mert kellett valami nagyon gyors desszert, szerintem tök jó lett, el is fogyott.
Felforraltam egy liter tejet, közben egy tálban összekevertem mondjuk három evőkanál rizslisztet meg három evőkanál rizsdarát tejjel, kakaóval, csipetnyi neszkávéval, vaníliával, barna cukorral és édesítőszerrel, pici fahéjjal. Amikor felforrt a tej, beleöntöttem ezt a keveréket, és folyamatosan kevergetve pár perc alatt készre főztem. Mivel volt még olyan 3-4 evőkanálnyi karamellkrémem, azt is belefőztem, szerintem jót tett neki, de persze ez ki is hagyható. (A múlt hétre készült valami desszerthez, irtó bonyolult, két tubus cukrozott sűrített tejet belenyomtam egy vastagtalpú kis lábasba, Bence volt olyan kedves hogy melléállt, és kis láng, folyamatos keverés. Tényleg folyamatos, mert pillanatok alatt leég. Aztán mikor már szép halványbarna, kész is van, szerintem tíz perc alatt van. Öntöttem még hozzá vagy másfél dl tejszínt, mert nagyon sűrű volt, és még azzal is kiforraltam.) A kész rizspudingot széttöltöttem ebbe-abba, és félig felolvadt fagyasztott eperrel ettük, szerintem a málna is nagyon jól állhat neki. A tejszínhabot letiltották.

Napi cukinak meg napozó foxi. Zsuzsika betegesen imád napozni. Télen-tavasszal, amikor irtó erősen süt a nap, akkor állandóan beszivárog a szobába, megy a nap után, és a leglehetetlenebb helyeken sütteti a hasát és egyéb dundi alkatrészeit. Annyira cuki. Ma délután a kézimunkakosárban kezdte:) Kicsit aggódtam, nehogy beleálljon a horgolótű:)


Aztán úgy döntött, hogy talán mégis kényelmesebb lesz a földön:


Az meg kicsit kemény volt. Az édes alvás a kanapén folytatódott (közvetlenül elalvás előtt Szabad Földet olvasott):


Ez már az esti levezetés:




Bedobálós savanyú


Csak azért, mert szezonja van:) És azért ilyen kis idétlenke a mennyiség, mert ennyi maradt, több nincs. (Legalábbis azt hittem.) Mert hogy megígértem, hogy felteszem, és most éppen van hozzá képem, mégha ilyen kis satnyácska is, meg a recept is épp megvan, és nem tudom, hogy amikor aztán majd igaziból a szezonja lesz, akkor ezek közül megtalálok-e valamit. Épp mostanában sokat forgatok egy régesrégi, gyöngybetűs, hihetetlenül rendezett receptes füzetet (több mint száz oldal), és úgy elgondolkodtam rajta, hogy mit hagyok majd én a gyerekeimre, mármint ilyen konyhaügyben. Egy nagy kupac totál rendezetlen, gyűrött papírt, tele csokifolttal. És akkor persze nekikezdhetnék a lamentának, hogy miért rohanok én egész felnőtt életemben, stb., stb., de nem fogok. Az én anyukám is dolgozott, mármint munkahelyen, otthon minden nap főzött, közben bevásárolt, de mégsem ezt a hisztérikus rohanást láttam tőle, amit én űzök. És úgy látom, hogy ezzel a tünetegyüttessel nagyon nem vagyok egyedül. Pedig annyira vágyom a tökéletesen ápolt araukáriákra. Na, akkor savanyúság.
Nagyon kevés ilyesmi fogy nálunk, szóval ritkán teszek el, mert kiszámíthatatlan a fogyasztásunk, és dobtam már ki elég saját savanyút, szóval abbahagytam a gyártását. DT viszont mindenféle vegyes savanyúságokról ábrándozik néha (amelyek nagy cserépedényekben ácsorognak), szóval rakott el magának. A méregdrága nagy cserépedény beszerzése, hála istennek, elhalasztódott, mert a kedvenc helyi zöldségesünk, akitől egyébként a recept is származik, azt tanácsolta, hogy először egy műanyag vödörben próbáljuk meg, és ha bejön, akkor költsünk csak a drága edényre. Alapvetően nem szeretem, ha műanyagban ácsorog az étel vagy az ital, tuti káros az egészségre még normál hőmérsékleten is (melegíteni pedig egyáltalán nem szoktam bennük, borzongva figyelem a kollégák munkahelyi mikrós edénysütését). Igen, én is érzem, hogy mániás vagyok. Ez azonban tetszett, hogy először próbáljuk ki filléres műanyagban, és majd csak utána vegyünk cserepet. A receptet most olvastam el először, van benne egy teljes zacsi nátriumbenzonát, hát, én ilyet nem szoktam tenni semmibe, alapvetően tartósítószer nélkül nyomulok (tulajdonképpen amikor még raktam, akkor is csak egy minicsipetet, szóval az életemben nem használtam el még egy egész zacskóval.) De ebben van, és fogalmam sincs, hogy nélküle működne-e. Savanyúságügyben nem vagyok járatos. A lekvárok és a befőttek elállnak tartósítószer nélkül, de az egy teljesen másik történet. Szóval a receptet úgy írom le, ahogy kaptuk, és ahogy DT megcsinálta. Nincsenek hagymázos elképzeléseim a készen kapható savanyúságokról, eddig még nemigen láttam olyan felcímkézettet, amelyikben ne lett volna valamilyen tartósítószer, sajnos. Ez a bedobálós savanyúság tényleg nagyon finom, jóízű és ropogós benne minden zöldség. Irtó egyszerűen készül, nem lehet elrontani. Nem kell locspocsolni vele, nem fog felforrni, kiforrni, mitttudomén. Békésen elácsorog egy sarokban a konyhában, nem kell neki pince, üvegház, fagyasztó, külön szoba. Utólag is mindenfélét bele lehet dobálni, szóval tökegyszerű az egész. Nyilván nyáron vagy ősszel érdemes csinálni, amikor sokféle zöldség van kéznél.
Még egy kép a recept előtt, mert ezt még találtam a hűtőben (mennyivel szebb lett volna a képem, ha az összes savit egy tálba tudom rendezni :( csak sajnos mire ez meglett, a másik pici tál már elfogyott.


Tehát kell a lé:
- 5 liter víz
- 35 dkg só
- 50 dkg cukor
- 1,5 liter 10%-os ecet
- 3 kávéskanál borkén
- 1 csomag nátrium benzonát (brrr)
- 1 csomag kapor (gondolom, friss)
- 2 szál torma
- bors, babérlevél, korandermag, mustármag

Felforraljuk a vizet, feloldjuk benne a cukrot, sót, beledobjuk a fűszereket meg az összes többi hozzávalót, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben veszünk egy vödröt (szerencsésebbek megfelelő cserépedényt). A miénk ilyen:



Megmossuk a zöldségeket, feldaraboljuk. Az uborka, zöldparadicsom, paprika, hagyma mehet egyben, a karfiolt rózsákra bontva, sárgarépa meghámozva, felezve-negyedelve, ahogy tetszik. Többféle zöldség most nem jut eszembe. Belepakoljuk a vödörbe, ráöntjük a levet, rátesszük a fedelét, és két-három hétig békén hagyjuk. Utána egész télen békésen eszegetjük. Ha találunk még valami zöldséget, nyugodtan beledobhatjuk, csak azt is hagyjuk 2-3 hétig érlelődni benne. Nem kell hűtőben tartani, és végig ropogós marad.

Napi cukinak meg a dagi cicánk, akinél talán a legsúlyosabb a szatyorfüggőség. Fogalmam sincs, mi ilyen ellenállhatatlan egy alapvetően kemény teszkós (?) szatyorban.


2013. március 12., kedd

Új gasztrobloggyűjtő

Brék, brék, brék, aki látja, adja át. Végre elindult a Vidék íze saját gasztroblogos gyűjtőoldala, szerintem nagyon-nagyon cuki lett! Jelentkezéssel megy a dolog, szóval ha tetszik, kérjed, hogy vegyük fel a blogodat.

Csicsókatócsni (gluténmentes)





Viszonylag hosszú ideje próbálunk barátkozni a csicsókával, olcsó, egészséges, helyi, de valahogy nem megy könnyen. De ez a csicsókatócsni egyszerűen isteni. Azt hittem, már rég posztoltam, de most nem találom a blogon sehol. Az ötlet a Vidék ízéből van, a novemberi számban jelent meg egy olvasói recept. Valamikor október végén csináltam először Tésán, saját csicsókából, azóta rá vagyunk teljesen kattanva. Kb. ez az ünnepi menü nálunk. Nem vagyunk oda az olajban sült cuccokért, ritkán is csinálok, a rántott húst is általában bedugom a sütőbe, de ez a tócsni úgy nem az igazi, szóval ez nálunk is olajban sül. Legalább tudjuk, mibe fogunk belehalni. Most hétvégén a szokásos, vajas-fokhagymás-citromos pisztráng mellé ettük, de bármivel isteni, magában is. Irdatlan mennyiséget csináltam ötünknek, alig maradt belőle valami, egyszerűen nem lehet abbahagyni az evését. A répától meg a csicsókától extra finom ízt kap, tényleg fantasztikus. Most kell kipróbálni, még van bőven csicsóka. A receptet természetesen kicsit (nagyon) átgyúrtam.

Hozzávalók (nagy adaghoz):
- egy szűk kiló csicsóka
- kb. ennyi krumpli
- majdnem ennyi répa
- 2 tojás
- némi liszt
- só és bors

A csicsókát lesúrolom, épp csak itt-ott hámozom, a kis gödreiben nem mélyedek el. A szárát nem vágom le, azzal fogom majd reszelés közben. Meghámozom a krumplit meg a répát is. A reszelő legnagyobb lyukú oldalán mindet egy jó nagy tálba reszelem. Hozzákeverem a két tojást, olyan 3-4 evőkanál lisztet (én rizslisztet, de más is jó). Só, frissen őrölt bors. Ügyesen nem teszek hozzá fokhagymát, már így is elég íz van benne. A hozzáadott só hatására vadul elkezd levet engedni az összes zöldség. De nem sírok, mindig ezt csinálja, tehát az egész cuccot átköltöztetem egy szűrőbe (a képen a fenti adagnak kb. a harmada látható).




Közben egy nagy és mély serpenyőben sok olajat forrósítok. Kézzel kiveszek egy maroknyi masszát, jól kinyomom belőle a vizet, ellapogatom, hogy olyan kis laposka fasírtszerű legyen az alakja, és beleteszem a forró olajba. Aztán így folytatom, míg tele nem lesz a serpenyő, és akkor fedő nélkül mindkét oldalukat pirosra sütöm. Tényleg jól meg kell sütni, akkor lesz ropogós. Aztán a szokásos eljárás, papírra szedni, lecsöpögtetni. És folytatni, amíg van a masszából. Nem lehet abbahagyni az evését, kívül finom ropogós, belül picit krémes, és isteni az íze. Bármennyi elfogy belőle.

Ápdét: közben megreformáltam a készítését.  Mindig nagy adagot csinálok belőle (mert mint írtam, bármennyi elfogy belőle), közben sok levet ereszt. Tehát minden zöldséget lereszelek, megsózom, jól elkeverem. Egy másik nagy tálban összekeverem a tojásokat a liszttel, borssal, előkészítem a serpenyőt, szóval kicsit húzom az időt. Közben a zöldségek levet engednek. Kézzel adagonként kicsavarom, és úgy teszem át a lisztes tojásba, ezzel megszüntetem a csobogást és a szűrőzést.


Napi cukinak pedig a kettőt egycsapásra klasszikus esete jön. Nagy erőkkel konyhafelújítunk, annyira rémes volt a már a meglevő. Most totális felújítás folyik. Az én édes kicsi cicám pedig vadul érdeklődik. Meg úgy általában a többi is, csak arról nincs kép. Mert nincs is annál édesebb, amikor 20 pici láb szaladgál be érdeklődve a vastagon mészporos vagy meszes konyhába, és viszi szét szorgalmasan a ház távolabbi zugaiba a mocskot (ahová egyébként valami csoda folytán még nem jutott el). Déli ablak centeres cicával:


Az északi fal:


A nyugati ablak:


Csoda a konyhában. Önkéntes munka.


Itt pedig már meszelés után:


Ajtó nyugatra:



Folyt. köv.