2016. november 27., vasárnap

Jolán-napi torta (gluténmentes)


Nagyon nem látszik a művészi képről (ez van, és kész), de ez egy elég jó cucc, megérdemli, hogy beíródjék. Karácsonyra is szuper. Lehet, hogy meg is sütöm újra. A feladat az volt, hogy olyan torta legyen, amihez nem kell hűtő. És azért elég finom legyen. A recept egy svéd szakácskönyvből származik, gluténtelenítettem, és az eredeti áfonyát lecseréltem arra, ami volt otthon. Meg még kicsit alakítgattam, csak úgy. Ha türelmesen végigolvassátok az egészet, a végén lesz egy  szelet is, ahol látszik a belseje. Hasonló műtermi minőség, de legalább informatív.

Hozzávalók:
3 tojás
150 g barna rizsliszt
120 g tápióka liszt
fél csomag sütőpor
8 dkg vaj
2 dl tejszín
10 dkg kristálycukor
10 dkg diákcsemege
1 nagy üveg meggybefőtt
vanília, csipet só

Az egész tojásokat a cukorral és a sóval öt percig vertem maximális fokozaton, aztán fakanállal hozzákeverem a sütőporral elkevert liszteket, a tejszínt, a vaníliát, végül a lecsöpögtetett meggyet meg a diákcsemegét. A nagy (24cm) kerek tortaforma aljába papírt szabtam, beleöntöttem a tésztát. 190 fokra előmelegített sütőben sütöttem. Közben összekevertem a tetejére valókat.

Hozzávalók a tetejére:
15 dkg zabpehely
10 dkg cukor
1 nagy evőkanál méz
kb. fél deci tej
15 dkg vaj

Egy vastagtalpú serpenyőbe dobtam a cukrot, a mézet és a vajat, picit sütögettem együtt, majd hozzáadtam a zabpelyhet és a tejet, jó sűrű massza lett, hagytam állni. Amikor már kb. 45 perce sült a torta, kivettem, rákentem a zabhelyhes masszát, és 210 fokos sütőben együtt készre sütöttem.


Eredeti recept: The New Nordic, Simon Bajada

Napi cukinak meg pár kirándulós kép. Szép őszünk volt, szép kutyákkal.






Tökös-mákos kölesfelfújt, sok kókusszal (gluténmentes, tejmentes)


Megint süti, mi más. Hideg van, fúj a szél, sok a sár meg az eső, a süti egy kicsit segít. Kölesfelfújt már volt vagy száz a blogon, ez egy téliesített változat. És pont annyira isteni, mint a kis elődei. Csak úgy kb. jön a recept, mert szokás szerint mindent összekevertem, amit találtam a hűtőben. Különösebb méricskélés nélkül. Annyira jó volt. Igazából jobb szeretnék jelenidőt használni, de már nincs belőle egy szeletke sem.

Kell hozzá:
Az alsó réteghez:
1 bő deci köles sós vízben nagyon puhára főzve
kb. 50 dkg sült tök (szinte mindig van a hűtőben belőle, pótolok, ugye)
1 nagy alma hámozva, reszelve
kb. 5 dkg darált mák (ez simán lehet több is, ha inkább a mákra utaznál, és nem a tökre
kb. 1 dl kókusztej
1 citrom reszelt héja és kifacsart leve
2 tojás
4 evőkanál liszt (nálam fele tápióka - az új szerelem, nyilván pillanatok alatt ki fog derülni, miért nem szabad enni belőle, én azért szeretem, mert összetart -, másik fele kölesliszt, de nagyjából bármi jó, szerintem)
cukor vagy cukorhelyettesítő ízlés szerint (1-2 evőkanálnyi, nyilván függ a töktől, az enyém most nagyon jó volt)
fűszerek: só, vanília, fahéj
A felső réteghez:
17 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál tápiókaliszt (vagy valami más keményítő)
2 evőkanál cukorű
1 dl kókusztej
víz

Először az alsó réteget keverem össze. Összetöröm a tököt botmixerrel. Utána tetszőleges sorrendben belekeverem a többi alapanyagot. Lehet, hogy kell hozzá egy kis víz. A nokedlinél sűrűbb, éppen nem önterülő állagot kell kapni. Egy viszonylag nagy tepsiben mehet a sütőbe. Kb. egy órát fog sülni olyan 190 fokon. Az utolsó negyed órára megkapja a kókuszos réteget, mindent összekeverek, annyi vizet adok hozzá, hogy kenhető legyen. Rákenem a forró sütire, visszatolom, és addig sütöm, amíg egy cseppet el nem kezd színesedni a fehér kókusz. Akkor kiveszem. Nyugodtan megvárom, hogy kihűljön, felkockázom, és gondosan beosztva megeszegetem. Higgye, aki akarja.

Napi cukinak meg három kanapéfoglaló.



2016. november 18., péntek

Idei almás 2. (gluténmentes, tejmentes)


Tavaly mákos volt. Illetve hát az is almás volt. De mákos is. Az idén csak almában utazom. Jó sokban. Annyira finom, hogy sosem jut belőle senki másnak, általában ketten rögtön megesszük. Először is jó sok almát megpucolok, felszeltelek. Tisztítva kb. egy kiló (tehát 1,30 kg körül van héjastul, csutkástul).



Egy másik tálban összekeverek mindenfélét, amit találok a házban. Egész pontosan két egész tojást, kb. 5 evőkanál gluténmentes lisztet (most barna rizsliszt és hajdinaliszt volt), pár evőkanál dióolajat (de lehet olíva is), fűszereket (fahéj, vanília, citromhéj, só). Most volt otthon egy maréknyi főtt barna rizs, az is ment hozzá. Bármilyen főtt gabonamaradékot elnyel (köles, hajdina, stb.). Még kb. egy deci víz, és annyi cukor vagy cukorhelyettesítő (mostanában megint sztíviában utazom), amennyit az alma kíván. Szerintem akkor jó, ha savanykás.

 

Ráöntöm ezt a masszát az almára, és elkeverem. Jól látszik a képen az állaga.


Utána elterítem egy nagy, kipapírozott tepsiben. Lehetőleg vékonyra. Aztán mehet a sütőbe.



190-200 fok, legalább fél óra. Hát amíg meg nem sül. Nem mindig égetem szénné.


Aztán kicsit hagyni kell kihűlni, hogy könnyebb legyen szeletelni. És sok vaníliás porcukorral szeretem.

Napi cukinak meg két lustálkodós kép. Így szoktunk mi délután pihenni. Pont elférünk.



Sütőtökleves (mindenmentes)


Az elmúlt száz év túlnyomó részében elég rossz viszonyban voltam a sütőtökkel, soha nem ettem belőle egy falattal sem. Szerettem az illatát, nyersen is, sülve is, de akár éhen is halhattam volna mellette, nem soroltam az ehető dolgok közé (pár mással egyetemben). Aztán megsóztam, megborsoztam, és rákattantam, szóval egy-két éve próbálom behozni a lemaradásomat. Így aztán ősszel és télen alapvetően ezt eszem. Mostanában főleg így. Ha tehetem. Szuper jó benne, hogy jó nagy fazékkal lehet egyszerre csinálni, keveset nem is érdemes, és nagy valószínűséggel megehetem az egészet, mert az összes családtagom túl macerásnak érzi, hogy meg kell melegíteni evés előtt. Általában úgy kezdem, hogy fogok egy jó nagy tököt, feldarabolom, és ami befér, azt beteszem egy tepsibe (akármekkora a tök, akármekkora a tepsi, sosem passzolnak, általában marad egy darabka tök, az bezacskózva a hűtőben várja a sorát). Megsózom, megborsozom, bőven meglocsolom olívaolajjal, aztán 200 fokon sütöm, amíg ilyen szép fekete nem lesz. Mert ennyi kell neki, hogy karamellizálódjék benne a cukor, így lesz fantasztikusan finom.


Egy részét forrón elnyammogom még a konyhapultnál ácsorogva. A többit elrakom egy tálba, szeretjük hús vagy sült krumpli vagy bármi mellé. Aztán ha rám jön a levesfőzhetnék, akkor egy részéből csinálok magamnak levest. (Itt kell elmondanom, hogy F. Zsuzsi külön süt tököt levesbe és megevésre. Ha levesbe süti, akkor tesz egy fóliát a tökre, hogy ne legyenek benne ilyen feketeségek, mint az enyémben. Rendes embereknek ezt a módszert javaslom, én ilyen apróságokkal nem foglalkozom.)
Szóval a leves. Összevágok egy vöröshagymát, vagy valami hagymát, ami a kezembe akad. Két-három kis-közepes répát megpucolok, felkarikázom, és együtt beledobom egy fazékba, némi olívaolaj társaságában. Lehetne a hagymával kezdeni, de minek. Kicsit sütögetem.


Közben előkotrom a hűtőből a bezacskózott maradék tököt, felkockázom, és azt is hozzáadom az alaphoz. (Persze ez simán kihagyható, ha épp nincs nyers tök.) Úgy félidőben adom hozzá a répához, mert ez jóval hamarabb megpuhul.



Teszek még hozzá valami kis erős paprikát is (most épp nem volt kéznél csili), meg egy normál zöld paprikát is, az minden levesnek annyira jó ízt ad.


Addig pirítom, míg kicsit kezd barnulni a répa meg a tök. Sokat írtam már, de ez az egész olyan tíz perc.


Felöntöm vízzel, és elkezdem csendben forralni, hogy teljesen megpuhuljon benne mindenki. Közben megint lett feladatom, egy-két tökdarabot kikaparok. Ha már puha minden, ezt is beledobom.(Persze ha nincs sült tök, akkor készülhet az egész nyersből is, az sem több idő.)


Összeforralom, aztán botmixerrel átnyomom, közben sózom és borsozom. Aztán mértéktelenül fogyasztom.

Zsuzsika kapott egy röfögő malacot. Elég nagy a szerelem. Mi meg elég jól szórakozunk rajta.
Hát, fogalmam sincs, miért csak az első 11 másodpercet teszi fel. Majd még kísérletezem, egyelőre marad.