2013. február 27., szerda

Almás debreceni Stahltól


Úgy látszik, mostanában erősen nosztalgikus hangulatban vagyok, csupa régi és rég nem kóstolt ételt főzök. Ez a villámgyors kaja a piros Stahl-könyvből van (talán Gyorsan valami finomat, vagy valami ilyesmi a címe). Remélem, nem keverem össze mással:) Nekünk ez volt az első ilyen szakácskönyvünk, és imádtuk, DT is meg én is. Isteni volt, hogy tényleg regényszerűen lehetett olvasni, nem csak a száraz receptek voltak benne, hanem az ételről is lehetett olvasni, eszméletlen szépek voltak a képek, egyáltalán jó volt kézbefogni. A kaják pedig tök tutik voltak, és szerintem ma is azok, mindig minden sikerült belőle. Nem kellettek hozzá egzotikus alapanyagok, vagy ha mégis, akkor az kellett és kész, végül is nem kötelező pont azt főzni. Nagyon sokat tanultam belőlük. És ebben a könyvben tényleg villámgyors kaják vannak, még mindig találok bennünk olvasnivalót és ihletet bőven. Ezt a debrecenist én magamtól sosem főztem volna meg belőle, a DT nézte ki, és csinálta is meg először. És tényleg isteni, annyira harmonikus lesz a végeredmény, a fűszeres debreceni, a savanykás gyöngyhagyma, a babér, és mindez az édes almával meg a borral, tényleg fantasztikus. Szerintem magában is tökéletesen ehető, de lehet persze kenyerezni, és főtt vagy sült krumplival sem lehet rossz. Egy kicsit átgyúrtam a recit, egyrészt mert úgyis bevett szokásom, másrészt, mert nem szeretek mosogatni, harmadrészt pedig ecetes gyöngyhagyma szinte sosincs otthon, viszont mindig van az elmúlt két évben vödrös vegyes savanyúság. Ezt a DT tanulta a kedvenc zöldségesünktől,. Egy 10 literes műanyag vödörbe van lerakva mindenféle vegyes zöldség (uborka, hagyma, sárgarépa, karfiol, paprika, remélem, nem hagytam ki senkit), nyakon öntve valami lével. Egy-két hét alatt összeérik. És ott áll csak úgy vödrösen a lakás egyik sarkában, ha savanyúságra vágyunk, odabaktatunk, kiszedjük, megesszük. Normál szobahőmérsékleten, nem is kell hűteni, és a végtelenségig eláll. Majd egyszer talán kap egy külön posztot. Szóval ecetes gyöngyhagyma helyett ebből a szintén ecetes, ropogós savanyúságból vettem négy közepes méretű vöröshagymát és pár szál sárgarépát. Szerintem jobb lett, mint az eredeti. Időráfordítás: 15 perc, elhasznált edények száma: 1 nagy serpenyő, 1 vágódeszka és 1 kés. Szerintem nem rossz.

Hozzávalók:
- 3 kis pár debreceni (mert ennyit találtam otthon)
- 4 savanyított vöröshagyma, pár szál sárgarépa (eredetileg egy üveg ecetes gyöngyhagyma)
- 2 nagy alma
- 3 babérlevél (lebaktattam a pincébe a telelését töltő babértölgyünkhöz, és leszereltem hármat róla)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl fehér bor (esetünkben isteni somlói tramini, micsoda dőzs!!!)
- némi libazsír

A zsíron megsütöttem a felkarikázott kolbászt. Amikor már majdnem kész volt, mellédobtam a felvágott ecetes zöldségeket, azzal is sütöttem még vagy három percig (végig nagy láng). Ekkor rádobtam a felvágott fokhagymagerezdeket (nyomó még mindig nincs), egy perc múlva ráöntöttem a bort, hozzádobtam a babérleveleket. Fedő rá, kis láng, és hagytam 10 percig főni. Ekkor dobtam rá a meghámozott, feldarabolt almát, és még vagy öt percig főztem együtt. Közben picit besűrűsödött. A debreceni elég ízes, nekem nem kellett hozzá sem só, sem bors. Tíz percig érdemes hagyni állni, hogy még jobban összeérjenek az ízek. Szerintem egyszerűen mesés, érdemes kipróbálni.


Napi cukinak meg az én édes kicsi cicámról pár csecsemőkori kép, most találtam rájuk az egyik gépen, persze az is lehet, hogy már felraktam anno, de egy kis ismétlés sosem árt. Annyira tünci, hogy ilyen szép körtealakja van a nagy pocakjától.



Itt azért jól látszik, hogy milyen picike még, pedig ekkor már hosszú ideje én voltam az anyukája.


2013. február 26., kedd

Narancsos csokimussztorta


Narancsos csokitortára kaptam megrendelést, mert hogy megint szülinap volt, lassan már el sem férnek a gyertyák. Szokás szerint halálra bénáztam magamat, nem is értem, hogy miért nem tudok egy rendes tortát megcsinálni. Tudom, hogy a konyhai balkezesség mindig sokkal érdekesebb, mint a recept, de most ezt nincs kedvem hosszasan ecsetelgetni. Mindenesetre már a piskóták is rosszabbak lettek még a szokásosnál is. Az utolsó pillanatban kaptam ki őket a sütőből, aztán elrohantunk fürcsizni (főképp brüggölni, mint ahogy ezt egy hete megtanultam a Csilláéktól). A sütőt persze bekapcsolva felejtettem. Egyébként az a típus vagyok, aki háromszor is visszamegy, hogy a vasalót nem hagyta-e bedugva, és általában nem, de időnként igen, ez most a második vari volt, de nem mentem vissza, mert már nagyon siettünk, és arra gondoltam, hogy biztosan kikapcsoltam. Hát nem, tehát még három órát ment csak úgy magában. És igen, örülök, hogy legalább a ház nem égett le, de azért a legjobb az lett volna, ha kikapcsolom. Hazafelé jövet akartam még narancsot venni, mert az előző adagot felfaltuk szinte mindet, erre a Sparban nem volt már. Ekkor már sírtam. Aztán hazafelé váratlanul belebukkantunk egy zöldségesbe, ami persze ezer éve ott van, ahol van, csak mivel sosem járok oda, fel sem merült bennem, hogy hát majd ott. Végül is lett sok-sok narancs, és kikapcsoltuk a sütőt is. Másnap a kifiléztem 3-4 kiló narancsot, aztán kidobtam a szemétbe, ennek a részleteit már tényleg nem fogom leírni, ezért is elég nyűgös voltam, mert ha ezt az egyébként nagyon finom, édes, leves narancsot (amihez nem is volt könnyű hozzájutni) a kukába szántam, akkor legalább ne filéztem volna ki előtte, ami azért elég vacakolós munka. És itt lépett életbe a zsenialitásom, azaz a B terv, és egy üveg bolti narancslekvárt vetettem be. Valahogy éreztem, hogy azt is kell vegyek. Ez az egyetlen fajta volt az Intersparban (nem kapok jutalékot, csak így alakult), a többi boltban meg semmilyet sem láttam. 20%-os volt a gyümölcstartalma:) Az íze meg mint a narancsízű savanyú cukorkáé. De a semminél sokkal-sokkal jobb volt. Végül nem lett annyira rossz a végeredmény, de nem ezt terveztem. A gyenge 40 dkg csoki, 4 dl tejszín és a negyed kiló mascarpone miatt már mindegy, hogy mennyi cukrot teszünk bele, és az is mindegy, hogy legalább vaj már nincs benne. Ha kihagytam volna a narancsfilézős-kidobós részt, akkor még gyors is lett volna, ezt a maradékot már elrontani sem igen lehet. Változatlanul dolgozom a tuti narancsos-csokis tortán.

Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
- 3 evőkanál kakaó
Hozzávalók a locsolgatáshoz:
- 2 dl víz
- 1 evőkanál kakaó
- 1 evőkanál cukor
- fél deci narancslikőr
Hozzávalók a töltögetéshez:
- 1 üveg narancslekvár (400 g)
- 250 g mascarpone
- 1 dl joghurt
- 4 dl tejszín
- vanília kivonat
- 1 narancs héja
- porcukor
- 2 zacsi habfixáló
- 26 dkg étcsoki
Hozzávalók a bevonathoz:
- 14 dkg étcsoki
- 1 dl tejszín

Kakaós piskótát csináltam, három körlapot. 2 tojást kihabosítottam 2 evőkanál cukorral, aztán beleforgattam egy evőkanál kakaót és 1,3 evőkanál lisztet. Kiszabtam három kerek sütőpapírt, az egyiket beletettem egy kerek (25 cm-es) tortaforma aljába, ráöntöttem a masszát, fakanállal egyenletesen kihúzogattam a széléig, és 180 fokos sütőben pár perc alatt megsütöttem. Rácsra borítottam, lehúztam róla a papírt. Közben ezt még kétszer megismételtem, így lett három egyforma tortalapom.
Öntet: összefőztem a vizet a kakaóval és a cukorral. 
Krém: habosra kevertem a mascarponét a joghurttal, reszelt narancshéjjal (jó lett volna bio, de volt, szóval mérgezettet használtam), cukorral, vaníliával. Habot vertem a tejszínből 1-2 kanál porcukorral meg a habfixálókkal. Gőz felett megolvasztottam a csokit. Aztán ezt a háromféle dolgot összeforgattam.
Összeállítás: tortagyűrűvel egyformára szabtam a lapokat (23 cm lett a nyerő). A gyűrűben raktam össze, egy falapon. Alulra egy lap, alaposan meglocsolgattam a kakaós öntettel és narancslikőrrel. Rákentem a narancslekvár felét (nem volt könnyű, mert a locsolgatástól nagyon puha lett a piskóta), arra ment egy jó vastag réteg krém. Arra ismét piskóta, locsolgatás, narancslekvár, krém. Tetejére piskóta, locsolgatás. Betettem a hűtőbe összeérni.
Teteje: Felforrósítottam a tejszínt, majd beletördeltem a csokit. Kevergetve összeolvasztottam, és ráöntöttem a tortára.

A nagy torta mellett csináltam egy pici gluténmentes változatot is, tehát a töltelék és a csokibevonat jó bőven van számolva, az egy ötödét le lehetne vonni. De akkor maradna egy kis mascarpone meg egy kis tejszín, szóval egyszerűbb vastagabban kenni, ilyen kalóriamennyiségnél már tök mindegy. Pont ezért érdemes tejszínhabot is adni mellé, jól áll neki.

Kicsit csalóka a kép, mert nem látszik, hogy tényleg nagyon vastag benne a krém. Meglehetősen ütős darab, sokat nem lehet enni belőle, nem is tudom, hogy sajnos vagy hála istennek.



Napi cukinak meg befor-kép az ünnepeltről. Külön figyelmet érdemel a cuki fogazat és a még cukibb frizu:) After meg most nem lesz.


2013. február 25., hétfő

Zöldborsós tojáslepény Lajos Maritól


Amikor még üde és fiatal voltam, pontosabban üdébb és fiatalabb, mint most, a konyhai újítások nem a főzős blogok böngészésével kerültek be a háztartásokba, hanem, legalábbis az én esetemben, néhány zseniálisan újszerű szakácskönyv segedelmével. Ez még azokban az időkben volt, amikor nem volt minden sarkon pizzázó, egyáltalán, nemigen ismertük az olasz konyhát, stb., stb.. Nekem két tuti forrásom volt, az egyik az F. Nagy Angéla Különleges konyhája, amit egyébként változatlanul imádok, csak már ritkán veszem elő, isteni receptek voltak benne. A másik pedig a Lajos Mariék 33-as sorozatának néhány darabja volt, irtó modernnek éreztem akkoriban. Az egyik a sajtos-tojásos ételek volt (nem tudom, mi a pontos címe), ez már csak azért is nagyon feküdt, mert sosem érdekelt a hús különösebben (annál inkább a sajt meg a tojás). Na, ebben volt ez az étel, vagy valami ilyesmi. Jónéhányszor meg is csináltam, egyszerű volt, gyors és finom. Meg mertem volna rá esküdni, hogy zöldborsós fritatta néven fut. Most, húsz év múlva, ismét ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy valami ilyet süssek, fogalmam sincs, miért. És gyorsan rákerestem az eredeti receptre, a legnagyobb megdöbbenésemre valami marokkói lepény néven fut. Na, hát szóval valami ilyesmit készítettem, Lajos Mari után szabadon. Változatlanul nagyon ízlett. Feltuningoltam némi mozzarellával és kolbásszal, nem ártott neki. Olyan rakottkrumpli-fíling, csak gyorsabb és egyszerűbb. Ja, zöldborsó. Nagyon megtetszett szemre a Spar sajátmárkás kilós borsója, és csak ajánlom, mert isteni, tényleg zsenge. Annyiszor megjártam már másfélékkel, de ez nagyon jó.

Hozzávalók:
- 50 dkg fagyasztott zsenge borsó
- 1 vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- fél evőkanál libazsír
- 50 dkg krumpli
- 1 szál kolbász
- 1-2 zacskó mini mozzarella
- 4 tojás
- só, bors
- pici vaj

Megpucoltam a krumplit, lapos szeletekre vágtam, megfőztem. Amíg főtt, felkarikáztam a hagymát, a zsíron üvegesre sütöttem. Ráreszeltem a fokhagymát (nagyon kéne már egy fokhagymanyomó!), rádobtam a borsót, és némi sóval  puhára pároltam, végül is annyi idő kell csak, amíg a fagyasztott szemek felengednek. Felkarikáztam a kolbászt. Egy kisebb tálban felvertem a négy tojást, só, bors. Most már csak össze kellett rakni. Kivajaztam egy tálat, beleterítettem a krumplit, ráöntöttem a borsót, fakanállal kicsit összekevergettem. Rászórtam a kolbászkarikákat meg a sajtgombóckákat, nyakon öntöttem a tojással, picit elkevertem újra. mehetett is a sütőbe, olyan 20-30 perc alatt sült meg. Langyosan a legfinomabb, és akkor már kifejezetten szépen szeletelhető (csak már nem volt kedvem akkor fényképezni). Tényleg villámgyorsan elkészül, és van némi mosogatnivaló utána (egy krumplifőzős edény, egy zöldborsós-hagymás meg ugye a tojásos), de még a - mostanában elég alacsony - tűrésküszöböm alatt van.


És akkor jöhetnek a napi cukik. Most, hogy időnként kisüt a nap, az összes négylábú jóízűen sütteti a hasát. Nincs is annál édesebb, mint az üvegen keresztül napozni mindenféle tiltott helyen. Egy kivétel van, az édes Kóficka, akiről nincs ilyen napozós kép, mert nagyon fegyelmezetten a kosárkájában szundikál még az ilyen napsütéses napokon is.

Dagi cicánk, ízületmelegítő pózban.


Sajnos, mozog a nap, át kellett telepednie a déli ablakba.


 A nehéz sorsú Zsuzsi, némileg becsúszva pár díszpárna alá, szintén napozókúrán.
 

Ez meg az én édes kicsi cicám, itt talán látszik, hogy azért van rajta egy kis husika is.



2013. február 14., csütörtök

Mandulás almás pite


Gondolom, nem titok, hogy imádom az almás sütiket. A blogon, ha jól számolom, ez lesz a 33. almás süti (az almatortaversenynél gyűjtjük őket), és akkor még ott vannak az elfelejtettek. És nem vagyok grafomán, általában minden 3. almás cucc lesz megörökítve, a közteseket titkolom. Gyerekkoromban anyukám nemigen kísérletezett újfajta sütikkel, gondolom, nem sok kedve volt hozzá a napi nyolc órás munka meg a háztartás meg persze két neveletlen gyermeke mellett. Szóval pár darabból állt a repertoár, volt ugye a karácsonyi diós és mákos bejgli (egyiket sem ettem meg), a húsvéti mazsolás kalács (azt igen), hájas tészta dióval és lekvárral (a lekváros jöhetett), aztán zsíros tésztából is kis félbehajtott kiflik, meg persze palacsinta, fánk, csörege. A bonyolultak közül a női szeszély. Isteni sajtos pogácsa, az már volt itt a blogon. Hát más nem is jut eszembe. Ja, húsvétkor még voltak azok a jó falusi torták, kakaós és citromos vajkrémmel. Amikor már nagyobbak voltunk, és több ideje volt, jöttek még a kelt tészták, lekváros bukta, még később kakaóscsiga-tenger a kedvenc unokaöcsinek (anyukámnak ugye unokának). És volt még a sztenderd almás pite, télen, nyáron, mondjuk minden második vasárnap biztos lehetett az ember, hogy a sütik helyen, a kredenc hosszú ajtaját kinyitva, a középső polcon ott lesz egy szép, kerek üvegtálon (emlékeztek még rá milyen cukik voltak?) ott lesz az almás süti. Anyukám nem cifrázta, gyakorlatilag mindig ugyanaz volt, alul-felül viszonylag vastag, élesztős omlós tészta, közte nem túl vastag reszelt alma. Tetején porcukor. Biztos ez munkál a tudatom mélyén, ezért sütök mindig almásat. Persze játszik azért a praktikum is, mivel úgy dobja magát, alma mindig van otthon, de egyébként is amióta Tésa megvan, tele a spájz meg a fagyasztó bioalmával, ami alapvetően sütibe jó. Szóval meglehetősen kéznél van, hála istennek. Én meg jókat játszom vele. Ez most tényleg szupergyors változat.

Hozzávalók:
- 20 dkg liszt
- 12 dkg vaj
- csipet só
- 1 evőkanál porcukor
- 1 egész tojás
- 1 nagy üveg reszelt alma (7 dl)
- cukor, vanília, fahéj
- 1 jó nagy marék mandula
- 1-2 evőkanál morzsa

Szokásos módon összegyúrtam a tésztát, kibéleltem vele egy kis tepsit (nem kell sem vaj, sem papír alá, elég zsiradék van a tésztájában). Megszórtam a morzsával. Összekevertem az almát a cukorral, fahéjjal, vaníliával, rásimítottam, megszórtam mandulával, amit egy villával kicsit beleborzoltam az almás töltelékbe, hogy jobban megfogja, ne potyogjon le róla. Légkeverés, 220 fokos sütő, addig, míg el nem kezd színesedni az oldalán kilátszó tészta, addigra megsül az alja is.

Napi cukinak meg Andinak szeretettel ÉÉKC, aki változatlanul és totálisan fényképezhetetlen. 10 kattintás, nulla használható kép.




2013. február 13., szerda

Megint rétes!


A címben van némi irónia, nagyon ritkán csinálok rétest, nem is tudom, miért, elvi kifogásom nincs ellene, szeretjük is, gyors is, de valahogy tényleg ritka nálunk. Volt már azért a blogban bőven:
- Andi cseresznyése

itt ráadásul szépen le is fényképez mindent, egyetértek minden szavával. Csak persze én nem olívaolajat használok, hanem olvasztott vajat, és sosem pakolok ki  mindent ilyen szép rendesen.

- Tepsis rétes tőlem, a nagyon lustáknak.

- Egyszerű rétes házi tésztából Magdi nénitől


- Banános rétes Anditól

Jugó rétes, ami csak majdnem rétes

Hogy visszatérjek a történet elejére, mindenesetre rám jött a rétessüthetnék, többek között azért, mert volt feleslegben némi keserű mákom és fél kiló nem keserű túróm. És nagyon gyorsan meg akartam tőlük szabadulni, sikerült is.

Mákos rétes alfejezet
A Melindáéknál annyira finom mákos rétest kaptunk, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Az enyém sajnos nem lett annyira jó (lehet, hogy ízlett volna, ha nem ahhoz mérem:)). Az biztos, hogy a mákot valamivel lazítani kell, mert magában nagyon nyomi. Van ugye a klasszikus tökös-mákos, de azért az tényleg nem olyan este nyolckor nekiugrok dolog.  Az Andi írja a tojáshabos lazítást, ezt még nem próbáltam, de azt hiszem, másra vágyom. Biztos lehetne valami búzadarás történet is, de azt sem szeretném. Szóval nagyon megtetszett a Melinda almás megoldása, valami olyasmit próbáltam én is előadni. Ja, és nagyon fontos, hogy milyen réteslappal nyomulunk, nagy különbségek vannak. Én most kivételesen jót vettem, természetesen elfelejtettem lefotózni, majd egyszer pótolom.8 lap volt benne, 40x40 cm-esek, nem az a hártyavékony selyempapírszerű kivitel.

Töltelék:
- 25 dkg darált mák (sajnos kicsit keserű nálunk, sokat segített volna, ha nem az)
- cukor vagy ilyesmi
- vaníliakivonat
- 4-5 evőkanál darabos házi meggylekvár
- 1 marék mandulalapka
- 7 dkg vaj


A vaj kivételével mindent összekeverünk. Az Andi módszerével két rudat betöltünk, aztán még felülről is alaposan megkenjük olvasztott vajjal.


Túrós-meggyes rétes alfejezet

Itt is az a fő feladat, hogy valamivel fellazítsuk a túrót. Búzadara és tojáshab nem játszik. Egy-két főtt krumpli jót bír tenni, csak az arányokat nem szabad elbénázni. Most héjában sült krumpli ment bele, mivelhogy maradt a vasárnapi ebédről, azért a héját leszedtem.

Töltelék:
- 50 dkg túró
- 2 közepes sült krumpli
- cukor vagy olyasmi
- vaníliakivonat
- fél üveg darabos házi meggylekvár
- 2 evőkanál barna rizsliszt
- 7 dkg vaj

Aprítógépben pépesítettem a krumplit, utána a vaj és a rizsliszt kivételével mindent összekevertem. Andi-féle ámbár vajjal történő kenegetés, aztán a túró alá szórtam 1-1 kanál rizslisztet (nedvességfelszívandó célból), töltés, tekerés, tepsibe pakolás, újabb vajjal való tocsogtatás. Ebből is két rúd lett.


Forró sütőben egyszerre mind megsült, elég jó is lett.

2013. február 11., hétfő

Rakott kelkáposzta olasz beütéssel


Változatlanul macerás ételnek gondolom, mármint a készítését, de néha azért nekifutok. Körülbelül száz edényt kell utána elmosogatni, és egyébként is. Egyetlen dolog vigasztal, hatalmas adagot lehet egyszerre megcsinálni, el is áll egy jó darabig a hűtőben, könnyen meg lehet melegíteni, akár sütőben, akár egy lábasban, persze akkor a dizájn azért romlik. És imádom, bármennyit, bármikor, bárhol. Most kell még gyorsan megcsinálni, mert tavasszal azért nem az igazi. Ez a sajtos változat nekem nagyon bejött.

Hozzávalók egy igen nagy tepsihez:
- 2 nagy fej kelkáposzta (!!!!)
- só, köménymag és szódabikarbóna
- 50 dkg darált hús
- 50 dkg mozzarella
- 3 kis pohár tejföl
- pörköltalaphoz hagyma, zsír, pirospaprika, őrölt kömény, bors, római kömény, paprikakrém, szóval ahogy szereti az ember
- 2,3 dl barna rizs (nyersen ennyi)
- egy szelet füstölt sonka (10 dkg, mondjuk)

Első kicsi lábas: felteszem főni a barna rizst, kétszeresnél több sós vízben. Nem bánom, ha szétfő, és kicsit ragacsos lesz.
Második igen nagy fazék: vizet forralok benne a káposztához. Amíg felforr, mindkét fejet négybe vágom, kiszedem a torzsákat, és szétszedem levelekre a többit. Só, köménymag és szódabikarbóna a vízbe, aztán pár percig főzöm a leveleket, nem sokáig, csak hogy puhuljanak meg. Aztán egy extra méretű szűrőben lecsöpögtetem, meg egyben annyira kihűtöm, hogy hozzá lehessen érni.
Harmadik nagy lábas: pörköltet készítek a darált húsból, viszonylag hosszú lével, és kifejezetten erősen fűszerezve, mert ez fogja majd elvinni az egész kaját.

Ha mindez kész, akkor előveszek egy nagy tepsit. Kizsírozom. Összerakom a kis lasagne-mat. Alulra kerül a levelek harmada, amit még jól ki is nyomkodok, hogy ne cuppogjon a víz a tepsiben.A pörköltös lábasba belekeverem a megfőtt rizst. A felét rákenem a káposztára. Jöhet egy szűk pohár tejföl meg a sajt harmada, reszelve, természetesen. Mindez még egyszer. A tetejére jön az utolsó réteg káposzta. Megszórom a tetejét a felkockázott sonkával, nem sokkal, épp csak az íze miatt. Megkenem a maradék tejföllel (olyan másfél pohár jut, ha elég takarékos voltam útközben), rászórom a maradék sajtot, irány a forró sütő, és mindaddig sütöm, míg ilyen szépen meg nem pirul a teteje. Szerintem langyosan, csemegeubival a legfinomabb.

Sajttalan változatot lásd itt.

Elég hamar elkopott, sajnos.


Napi cukinak meg hólabdás Kóficka. Tegnap a szakadó hóban nekiindultunk egy kisebb kirándulásnak (Kőhegy, szokás szerint). A Zsuzsit erdőben már nemigen engedjük el, ő végig gumis pórázon jön, nagyon sajnáljuk, de annyi rossz tapasztalat áll mögöttünk, nem bír szegény a vérével, és nagy kárt egy ilyen kis foxi nem tudna okozni, de annyian vadásznak rá, szóval marad a póráz. De Kófickát el szoktuk engedni, tíz éves tacsi, nem egy gepárd már, és általában vissza is lehet hívni, ha nekiindulna egy vadcsapáson. Ráadásul most ez a neki derékig érő porhó tényleg nem az az igazi sprintelős környezet volt. Szóval nem gyanakodtunk. Kóficka csinált három-négy becsapós nagy kört, hogy itt vagyok ám, csak egy cseppet bentebb az erdőben (a csinos fekete színe nem túl feltűnő), aztán egy nagy lendülettel totál eltűnt. Ilyenkor persze jön a pánik, hogy elveszett/hurokba esett/infarktust kapott/megették/barlangba esett, tessék választani. Meg a teljes tanácstalanság, hogy mi a jobb, állni egy helyben vagy menni tovább, hogy ő mire számít. Erre nagyon sokszor járunk, szóval eléggé ismeri a terepet. Mindig kocsival szoktunk kimenni a falu végére, de azért biztosan haza is találna, de előtte még megáll a szíve a pániktól meg a futkosástól. Szóval álltunk a nagy erdő közepén, szakadó hóban, berekedve, kutya nélkül, borzalmas volt, nagyon rég veszett el ilyen sok időre, és akkor is a Zsuzsival volt. Aztán kettéoszlottunk, és a DT elkezdet követni a nyomát az erdőben, végig azon izgultam, ha egyszer is elrontja, sose lesz meg az eb, mert annyira szakadt a hó. Közben néha telefon, hogy ott sincs, itt sincs. Ordibálás. Mármint utána. Aztán egy bő félóra után megtalálta a Tamás, nyilván összevissza rohangászott, mert nem talált minket. Borzalmas volt, mármint az a rengeteg idő. De megvan. DT ilyenkor ronda kis kövér szafaládénak hívja, amit eléggé nehezményezek, de azért én is elég morci voltam. Hogy lehet így viselkedni. Aztán persze haza kellett fordulni idő és cél előtt, mert a szűzhavas ösvényen mindig hógolyó lett belőle, amitől már járni sem tudott, ötpercenként takarítottuk. Ölben cipelve meg nehézkes (visszautalnék a kövér szafira). A nyomkövetés közben nem zavarta???? Irgumburgum rossz kutyája.


Ez meg az ártatlan bárány.