2009. február 26., csütörtök

Feketeerdő torta, újratöltve:)


Rebeka 18 éves lett. Pedig még csak most született. Lassan már nem férnek rá a gyertyák egy tortára :) Neki készült ez az újragondolt feketeerdő torta. Egyféle tészta, sokféle krém, megmaradva a csoki-meggy-tejszín hármasnál. Kb.
Tészta:
Egy kicsit átalakított 4 tojásos csokis piskóta, ezzel tökéletesen meg voltam elégedve, máskor is fogom használni.
Hozzávalók:
- 4 tojás
- 2 evőkanál liszt
- 1 evőkanál cukrozatlan holland kakaópor
- 1 evőkanál étkezési keményítő
- 4 evőkanál cukor
- csipet só
- 1 teáskanál vaníliakivonat vagy 1 zacskó vaníliás cukor
- 100 gramm jó minőségű étcsoki, olvasztva

A szokásos módon piskótatésztát készítettem, azaz először felvertem a négy tojás fehérjét egy csipet sóval, egy másik edényben habosra kevertem a 4 tojás sárgáját a cukrokkal, utána a tojássárgájához hozzáadagoltam a száraz dolgokat, óvatosan belekevertem a habot, és még óvatosabban hozzákevergettem a megolvasztott étcsokit.
Sütőpapírral kibéleltem egy 21 cm-es tortaformát (nekem is kicsit furcsa ez a szám, de direkt lemértem, lehet, hogy rossz a centim?:)), beleöntöttem a tésztát, és előmelegített sütőben légkeverésen 160 fokon sütöttem kb. húsz percig (tűpróba!). Szépen felemelkedett, és nem is nagyon esett össze. És finom is lett. Rácson hagytam teljesen kihűlni, utána cérnával három darabba vágtam (csak két lapot használtam el a tortához, a harmadik a fagyasztóban ücsörög most).

Krémek:
Háromféle készült, meggyes-csokis, tejszínes és ricottás-meggyes.
- Meggyes csokis: egy üveg házi meggylekvár (2 dl) + 5 gramm zselatin + 100 gramm apróra vágott étcsoki.
- Tejszínes: 250 gramm habbá vert tejszín + 5 gramm zselatin + 1 teáskanál vaníliakivonat + porcukor ízlés szerint + kevés tej (fél dl, kb.)
- Ricottás-meggyes: 500 gramm ricotta + 500 gramm kimagozott meggy (fagyasztott, alaposan felengedett és lecsöpögtetett meggyet használtam) + 1 dl joghurt + porcukor ízlés szerint + 15 gramm zselatin + kevés tej (egy dl, kb.)

Mindegyik zselatinos krém úgy készült, hogy beáztattam a zselatint pici vízbe (általában ráírják a zacskóra, hány evőkanálnyiba), közben összekevertem a hozzávalókat egy tálban. Utána kicsi tejjel felmelegítettem a zselatint, hogy felolvadjanak a szemcsék, forralni nem szabad, és utána a forró edénybe teszek egy-két evőkanálnyit a krémből, alaposan összekeverem, és ezt a már langyosabb cuccot öntöm hozzá a többi krémhez. És persze alaposan összekeverem az egészet. Ha fordítva csinálnád, akkor képes a zselatin csúnya gombóccá összeállni a krém közepén.

A tortát pedig a következő sorrendben raktam össze: alulra egy csokis piskótalap, rá a meggyes-csokis krém (kis pihenő a hűtőben), erre a tejszínes (kis pihenő a hűtőben). Jöhetett a második csokis piskótalap, erre pedig a ricottás krém. És hosszabb pihenű a hűtőben. Ez egy magas torta, szóval az alap tortaformát vagy magas fémkarikával kell körbevenni, de ha ez nincs, vagy éppen nem bírsz vele, és egyébként is utálod, mert elvágta az ujjadat, akkor háromszorosan hajtogatott alufóliacsíkokkal szépen meg lehet emelni a tortaforma magasságát.

A legvégén habfixálóval keményített tejszínhabbal bevontam a tortát, az oldalát mandulalapokkal szórtam be, a tetejére pedig rózsaszín marcipánrózsákat és némi csokit kapott.

Nem volt rossz, és a benne (és rajta:)) lévő negyedkiló csoki miatt nem nevezném fogyókúrásnak, de szerintem kifejezetten a lájtos torták közé tartozik. Legközelebb a felső, ricottás rétegbe csokicseppeket is szórnék.

És néhány bónuszkép, hogy vészelték át felénk az állatok az elmúlt napok nagy havazását.






2009. február 24., kedd

Káposztás tészta


Gyorsan felrakom ezt a receptet, aztán mehetünk tovább. Egyrészt nincs benne semmi különleges, de jó ha megvan; kaptunk ugyanis már beszólást Babutól azért, mert nem talált itt a blogon egy egyszerűnek tűnő ételt (karfiollevest) és szakácskönyvből kellett főznie! Tervezem a karfiollevest is, de most ez került sorra. Na és a másik ok az, hogy nem sikerült elég finomra, tehát jó lenne, ha már eltűnne a szemem elől itt a blogon is, és az életben is...

Én úgy készítem, hogy valamennyi káposztát lereszelek a nagylyukún, aztán besózva állni hagyom. Amikor megint ő kerül sorra, akkor kinyomkodom a levét és egy serpenyőben olajon PICI cukrot karamellizálok. Ez fogja megadni a káposzta színét. Amikor már a cukor karamelles színű lett, ráteszem a kinyomkodott káposztát és együtt dinsztelem őket tovább, ameddig barna színű nem lesz a káposzta mindenhol. Csakis kockatésztát lehet kifőzni hozzá, azzal jól össze kell keverni, végül megborsozva lehet tálalni. Nagyon finom, ha jól sikerül.


Ez a káposztás tészta kicsit túl édesre sikerült nekem, így hát fél kiló borssal próbáltam ellensúlyozni az édes ízt, de ettől nem lett jobb. Sőt!




2009. február 23., hétfő

Csokoládés tallérok, 2.


Annyira finomnak nézett ki az Andi csokis tallérja, hogy én is kedvet kaptam hozzá. Főként, hogy egyesével terít le bennünket az infuenza, és a rengeteg bögre citromos tea mellé néha igencsak jól tud esni egy-két finom keksz. Főleg, ha ennyire csokis.
Szinte szóról szóra követtem az eredeti receptet (ez biztos a betegség miatt van), csupán a cukor mennyiségét csökkentettem le olyan 90 grammra. És nagyon, nagyon finom csokit használtam hozzá.
Nekem ebből a mennyiségből 15 darab lett, úgy számolom, hogy kb. 1000 kalória adagonként. Két tepsiben, légkeveréssel sütöttem, mivel úgy gondolom, hogy az én sütőm alacsonyabb hőmérsékletet produkál, mint amit a kijelzője mutat, 200 fokon (a 180 helyett), pontosan 12 percig. Egy lehelletnyit túlsütöttem, legközelebb pont 10 perc elég lesz. Gyönyörű lett, nem?



2009. február 22., vasárnap

Krumplilasagna


Elképzelem Kedves Névtelen Kommentelő barátunkat, amint ül a gép előtt és most sokkot kap. Arcára ráfagy a mindig ottlévő jóindulatú mosoly és halkan felkiált: Ezek nemcsak rizottót, de lasagnát se tudnak készíteni! Amint alábbhagy a döbbenete, előkeresi A Szakácskönyvét, ellenőrzi a receptet, majd magához ragadja a billentyűt és bekommenteli névtelenül, hogyan is kellett volna ezt az ételt készíteni. Nem kell Kedves, ne tedd! Tudjuk hogy kell! Azért csináljuk másképp! Szeretünk kísérletezni...



Na szóval, nyilván nem én találtam ki ezt az újfajta rakott krumplit, lasagnát vagy krumplimuszakát (melyiktől döbbenne le jobban?), de ma én IS kitaláltam. Úgy történt, hogy vettem a paradicsomos húsgombóchoz 80 deka csirke felsőcombot darálni, csak azt nem kalkuláltam be, hogy filézés után a fele mehet Zokninak. Így tehát maradt még az előzőleg említett étel elkészítése után kábé 15 deka darált húsom. Törtem a fejem, mi legyen vele? Tegyem a mélyhűtőbe, amíg nem veszek újabb adagot? Töltsek meg vele valamit? De mit? Így jutott eszembe a krumpli: Töltött krumpli! Nagyszerű ötlet!

Neki is álltam a ragut elkészíteni: egy fej hagymát, egy szép szál sárgarépát, két gerezd fokhagymát és egy kis zellert aprítógéppel felaprítottam, majd mehetett a serpenyőbe és olivaolajon sütöttem őket együtt jó pár percig. Amikor már jó fonnyadt volt a sok zöldség, hozzáadtam a darált húst, és szorgalmas kevergetés mellett ezt is pirítottam a serpenyőben. A hús kifehéredése után öntöttem rá egy deci házi paradicsomlét és egy kis vizet, sóztam, borsoztam és lassú tűzön főztem nagyjából 20 percig.

A ragukészítés alatt megfőztem 4 szép közepes szem krumplit héjában. Amikor kihűlt, lehúztam a héját. Azon gondolkodtam, hogyan is vájjam ki a belsejét, és aztán mit csináljak a krumpliforgácsokkal, amikor kipattant az isteni szikra: nem is tölteni fogom, hanem rétegezni! Nosza, nekiálltam még fél liter tejből egy kis besamelt is készíteni. Amikor minden hozzávaló elkészült, elkezdtem a rétegezést: alulra besamel került, erre két szem krumpliból egy sor, erre tettem a miniadag 15 deka húsból és jó sok zöldségből készült ragut, megint megcsöpögtettem a besamellel, szórtam rá egy maréknyi reszelt goudát és betakartam utolsó rétegnek egy sor krumplival. A krumplirétegeket mind a két sorban meg is sóztam kissé. Fóliával letakartam a sütőedényt és mehetett a nem előmelegített 200 fokos sütőbe 40 percre. Ekkor kihúztam a sütőből, megszórtam még egy maréknyi reszelt sajttal, és fólia nélkül még visszatoltam 10 percre.


Fiam, aki veleszületett agyi problémák miatt :-) nem szereti a lasagnát, ezt a kaját falta! Annak ellenére, hogy ilyen csúnyán néz (ez is) ki szegény, hihetetlenül finom lett! Baj?




Sába 1. szülinapi tortája :-)


Viki megnyugtatására, Marcsi szépséges lova, Sába, tavalyi szülinapi répa-almatortáját szeretném leírni, ezzel is rávilágítva arra, hogy nincs egyedül...

Hogy mennyire nincs egyedül? Egész baráti köröm és némely családtagom olyan szintű állatimádatban él, amire nem is találok szavakat! :-) Csak a legközelebbiek: tesóm, Viki anyukája, kicsi kora óta állatok között akar élni és él is így mióta megszerezte első német juhász kutyáját, Redet. Kicsi unokahúgom, Anna, mintha tesóm klónja lenne ebből a szempontból. Állatgondozó lesz ha megnő!

És barátnőim, Bori, Micike, Segebaga (most hirtelen nem jutnak többen eszembe) nem ismerek náluk nagyobb állatbarátot. Csincsilláról nem is beszélve a maga kis állatfarmjával, a gyülekezet minden tagja befogadott állat. Na és itt van Marcsi, ő abban különbözik, hogy nemcsak állat-, hanem emberbarát is, nos ők mind-mind "őrültek". Nem szeretném ebből a körből kihagyni Mazsit, Poczak tökéletes pótmamáját sem! Ne aggódj Viki! Imádhatod Poczakot, ez kezelést nem igényel :-)


Jaj de gyönyörű lókislány! Ha nem kéne a vasárnapi ebédre koncentrálnom, kicsit írhatnék a sas-hegyi házról, ahol 1959-ig szüleim, nagyszüleim lovakat tartottak, mert fuvarozásból éltek, s apu kedvence egy Samu nevű ló volt.

A torta leírását majd még lehet, hogy megkapom.:) Annyira jól hangzik: Répa-almatorta, hogy lehet, megcsinálom magamnak!




2009. február 21., szombat

Barackos klafuti


Időnként ki kell kérdeznem blogszerzőtársamat, hogy mégis mit csinál, miért nem tesz fel napokig egyetlen bejegyzést se a blogba? Ilyenkor mindig kiderül, hogy finomabbnál finomabb kaják kerülnek ki a konyhájából, csak éppen nem fényképezte le, vagy egyszerűen csak nem volt kedve írni. Egy ilyen számonkérés alkalmával került szóba ez a barackos klafuti, amit a napokban sütött, de olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudott róla egyetlen képet se készíteni. Vállaltam, hogy majd én rögzítem, úgyis van néhány üveg tavalyelőtti házi barackbefőttem, ami kicsit megbarnult, de egy sütibe éppen jó lesz. Így aztán Csincsilla cseresznyés klafutijának receptjét alapul véve nekiláttam:


Hozzávalók:
- 1 üveg őszibarackbefőtt
- 3 tojás
- 4 evőkanál kristálycukor
- 6 evőkanál rétesliszt
- 2 deci tejszín
- 1 deci tej
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipet só

Bemelegítettem a sütőt 230 fokra, azután kivajaztam egy fodros tortaformát, és a vajas felületet még jócskán meghintettem fahéjas cukorral. A lecsöpögtetett őszibarackokat szépen elrendeztem a tortaforma alján. Robotgéppel felhabosítottam a tojásokat 4 evőkanál kristálycukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral, csipet sóval, majd hozzáadtam 6 evőkanál lisztet. Ezután felhigítottam 2 dl tejszín és 1 dl tej keverékével, és amint jól elkeverte a gép, átöntöttem a barackdarabokra. A tetejét megszórtam aprított mandulával és így feldíszítve betoltam a forró sütőbe. Körülbelül 30 percig sütöttem, de amikor kezdett szépen megbarnulni a teteje, ráborítottam egy fóliadarabot. Időnként ellenőriztem egy hústűvel, hogy mi a helyzet a süti belsejében.



Hideg, édes tejszínhabbal tálaltam. Nekem egy kicsit túl édes lett, de anyunak annyira ízlett, hogy alig bírt megállni két szeletnél! :-)





Paradicsomos húsgombóc pappardellével


Évekkel ezelőtt egy Jamie műsorban láttam ezt az ételt. Szegény gyermekemnek is néznie kellett, és nem is emelt szót ellene, mert annyira szelíd kisfiú volt. Ennél a részénél pedig még meg is kért, hogy egyszer főzzek én is paradicsomos húsgombócot tésztával. Aztán elfelejtkeztem róla, mígnem a napokban találkoztam vele ismét Mennyei Mignonnál. Igazából nem is az ételfotó vonzott, hogy elolvassam az egész bejegyzést, hanem mindjárt az elején említett porcelántál, ami épp olyan lehet, mint ami az én emlékeimben is él a sas-hegyi házból. Az olvasás után viszont azonnal főzni akartam...

Most már nevezhetném szokásomnak, hogy saját kezűleg filézem ki a csirke felsőcombokat, majd a színhúst ledaráltam és mivel én 2 személyre főztem, csak 25 deka darált húsból készítettem. A fokhagymát viszont nem a felére, hanem sokkal kevesebbre csökkentettem, mert Toma ma nem fokhagymázhatott be rendesen.



Hozzávalók
- 25 dkg darált hús
- 1 tejbe áztatott zsemle
- fél fej fokhagyma
- 1 kisebb tojás
- só, bors, bazsalikom
- 1 darabos paradicsomkonzerv
- 1 deci paradicsomlé
- olivaolaj

Mielőtt a húsdarálásnak nekiálltam volna, 5 dagi fokhagymagerezdet lereszeltem, és egy evőkanál olajon megfuttattam, majd félretettem hűlni. Aztán a darált húst összekevertem a tojással, fűszerekkel, a jól kinyomkodott zsemlével és a kihűlt fokhagymás olajjal. A serpenyőben megint kicsi olajat forrósítottam és a kis húsgombócok minden oldalát megsütöttem benne. Amikor minden oldaluk szép barna lett, kiszedtem őket egy tányérba és ebbe a fokhagymás-fűszeres olajba beleöntöttem egy hámozottparadicsom-konzervet, plusz még egy deci házi paradicsomlét, tettem bele sót, borsot, egy evőkanál barnacukrot, kicsit beforraltam, majd visszatettem a húsgombócokat a paradicsomszószba és fél órát főztem. Finom pappardellével tálaltam.

Mindkettőnknek nagyon ízlett, de Tomának kicsit furcsa volt ez az újfajta "töltött paprika" :-). Remélem, csak azért, mert számára ismeretlen étellel találkozott, még nem fog névtelenül beszólni nekem itt a blogban. Neeem, biztos, hogy nem, hiszen ő annál intelligensebb!


Lefényképeztem ezt a gyönyörűséget a Mennyei Mignonnál említett porcelántál mini megfelelőjében is. Annak idején éppen azért vettem meg ezeket a kis egyszemélyes tálkákat, mert annyira hasonlítottak azokra a régi, óriási tálakra.




2009. február 20., péntek

Poczak 1. szülinapi tortája


BOLDOG SZÜLINAPOT POCZAK!

Unokahúgom, Viki tavaly a 22. szülinapjára egy kutyát kért, mégpedig egy mopszot. Mivel olyan régóta vágyott rá és mivel párjával Ercsivel szépen elköltöztek egy albérletbe, anyukája, nagymamája és keresztanyukája úgy ítélték meg, hogy egye fene, kapja meg a kiskutyáját, ne nyúzzon már minket.

Én kicsit féltem, mert nem lehet tudni ezeknél a "mai fiataloknál", hogy képesek-e lemondani a saját kényelmükről egy másik élőlény érdekében, vagy tudnak-e felelősen dönteni, gondolkodni, mert ez olyan esetben lényeges, ha egy másik kis élőlény sorsa van rájuk bízva. Mert hiszen az öröm mellett egy kiskutyával is jó sok aggodalom és feladat is jár, ezeket nem lehet megúszni. Naponta többször sétáltatni, elkészíteni a kajáját, orvoshoz rohanni vele, ha beteg, aggódni, hogy jól érzi-e magát, nem unatkozik-e stb. stb., biztos nem mondok semmi újat.

A hosszú bevezető után kénytelen vagyok rátérni most már arra, hogy elismerjem, Viki mekkorát nőtt a szembemben, miután láttam milyen ügyesen gondoskodik Poczakról, hogy mekkora türelemmel viseli szeleburdiságát, hogy milyen következetesen tanítja, idomítja és hogy mennyire nagyon szeretik egymást! Első szülinapjára még tortát is "sütött" neki, amit így készített:

Egy adag száraztápot (60 g) beáztattam, hogy megszívja magát, mint a müzli a tejben (csak azt nem szeretjük), és picit összeálljon. Nyomtam bele kenőmájast (CBA) és összegyúrtam, így még masszívabb lett, majd visszatöltöttem a tálkába, hogy felvegye a formáját. Kiraktam szép tányérra, májassal díszítettem [olyan pici lyukat szúrtam a hurkára, hogy amikor nyomtam, szép vékonyan hullámosan jött, csak kipukkadt :( ].



Én úgy látom, Poczaknak ízlett a tortája. Vikitől tudom, hogy még a gyertyáját is el tudta fújni az egyéves! Naná, mikor az alvásidőt leszámítva élete minden percében ezt gyakorolja! :-)




Céklás rizottó, barnarizsből


Súlyos alkotói válságba zuhantam, nem nagyon köt le a konyha mostanában:) Főzök persze, de vagy csupa rém egyszerű és elronthatatlan dolgot (pizza, tejbegríz:), zöldségleves, ilyesmik), vagy ehetetlen chilis babot, undormányos kakaós kalácsot, stb., dehát ez van, ha hiányzik az őszinte érdeklődés. Talán majd a tavaszi zöldségek újra formába hoznak:)
Blogszerzőtársam, segítő kezet szándékozván nyújtani, tegnap az asztalomra készített néhány kitépett lapot egy tévéújságból, azt hiszem, a Népszabadság melléklete volt. Na, ebben volt ez a recept, és tényleg csupa olyasmi volt benne, amit szeretek, gondoltam, kipróbálom. Kisebb változtatásokkal követtem az eredeti receptet.

Hozzávalók:
- 1 csésze barnarizs
- 2 fej cékla, apró kockákra vágva
- 4 közepes méretű sárgarépa
- 1 fej vöröshagyma
- 1 dl vörösbor
- 1 csokor petrezselyem
- só, bors, curry, chili
- 1-2 evőkanálnyi olaj/libazsír

A hagymából, sárgarépából és a fűszerekből (meg az egyik evőkanál olajból) főztem egy nem túl sűrű sárgarépa-krémlevest, ebből lett az alaplé.
A csészényi barnarizst átforrósítottam a másik evőkanál olajon, ráöntöttem a vörösbort, kavargattam, amikor ezt már felszívta a rizs, akkor hozzákevertem a céklát, és kisebb adagonként hozzáadogattam a forró répalevest, gondosan kavargatva, és ezt folytattam, amíg
nagyjából meg nem puhult a rizs. A végén még hozzákevertem a csokornyi apróra vágott petrezselymet.
Lehet ráreszelni sajtot, megszórni ilyen-olyan maggal.
Nem mondom, hogy nagyon rossz lett, de ha külön megeszem az alkotórészeit, sárgarépalevest, sima főtt barnarizst kis főtt vagy sült céklával, jobban ízlett volna. És még ihattam volna hozzá egy pohár vörösbort is:).



2009. február 18., szerda

Csokoládés tallérok


Ha már itthon maradtam, gondoltam sütök is valami finomat. Több süti is versenyben volt egy ideig, de végül ez a Stahl-féle csokis tallér győzött.

Hozzávalók:
- 15 deka liszt
- 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/4 teáskanál őrölt fahéj
- 10 deka étcsoki késsel morzsányi (vagy kicsit nagyobb) darabokra vágva ;-)
- 10 deka puha vaj
- 15 deka cukor
- 1 tojás

Először a robotgéppel habosra kevertem a vajat a cukorral és a tojással. Amíg a gép dolgozott, egy tálban kimértem és összekevertem a többi hozzávalót, majd a felhabosított tojásos-vajas-cukros masszához adtam. Kanállal diónyi darabokat tettem a sütőlemezre, majd kilapítottam őket. (Stahl azt írta, kézzel diónyi golyókat kell formálni, ezeket 4 centi átmérőjű és fél centi vastag korongokká lapogatni. Na erre nem voltam hajlandó. Meg is lett az eredménye!) 200 fokos sütőben 12-13 percig sütöttem. Amikor kivettem a sütőből, még puhák voltak, de később megszilárdultak.


Amikor megláttam a sütőből kikerülő sütiket, rögtön eszembe jutott, hogy ezt a receptet én már kipróbáltam és akkor is pont így rontottam el. A szakácskönyvben ugyanis a képen 1-1,5 centi magas, szép kerek formájú, gusztusosan repedezett külsejű sütik vannak, míg az enyémeket úgy kellett késsel bizonyos formájúra vagdosni. No nem baj, talán el fog fogyni...




Aszalt paradicsomos-olajbogyós bagett

Ma váratlanul itthon maradtam több okból, ezeket most nem részletezem, hosszú lenne a felsorolás. Autóm szerelőnél van, gyalogosan kimozdulni pedig nincs kedvem, így tehát kipróbáltam ezt a receptet, mert már régóta várakozik a sorára. A recept Fahéj és Feta blogjáról van, de az írásból kitűnik, hogy ő is máshol találta, hát elnézést, hogy nem vázolom az egész családfát.

A tészta a szokásos kenyértészta:
- 50 dkg liszt
- 2 kk só
- 3 dl meleg víz
- 1/4 élesztő
- 3 ek szárított aprított paradicsom
- 3 ek aprított olajbogyó

Én kicsit kevesebb paradicsomot és olajbogyót használtam, mert holnap ez lesz Toma uzsonnája, és nem szeretném ha reklamálna! :-)

A hozzávalókat összekevertem, jó 20 percig dagasztottam a géppel, majd kiolajozott tálban, folpakkal letakarva 45 percig kelesztettem a radiátoron. A gyönyörűen megkelt tésztát még átgyúrtam és kétfelé vágtam:


A két cipóból két rudat formáztam és a melegedő sütő előtt - egy tiszta konyharuhával letakarva - újabb 30 percig kelesztettem. Amikor megint szépen megkeltek, néhány helyen bevagdostam a rudakat, majd megkentem kicsit felvizezett és sózott tojással. 200 fokon 30 percig sütöttem.


Amit ebből a receptből tanultam, hogy a sütőt először 230 fokra előmelegítettem és egy vízzel teli tepsit tettem az aljába, ami az egész sütés ideje alatt ott maradt. Amikor a tésztákat betoltam a forró sütőbe, azonnal 200 fokra vettem vissza a hőmérsékletet. Az eredmény: nagyon finom puha, mégis ropogós héj. És úgy láttam, a kenyérkék nagyon élvezték a szaunázást! Én pedig azt, hogy ilyen gyönyörűek és finomak lettek!


Esetleg nem lehetne bevezetni a heti egy szabadnapot? Ez lehetne a kenyérsütő napunk! :-)




Töltött gombafejek Csincsillától


Végre megcsináltam Csincsilla pár nappal ezelőtt közölt receptjét, a töltött gombafejeket fokhagymával és nagyon finom lett! Én nem ettem hozzá "köretet", ezért azt gondoltam, hogy ilyen esetben a töltelékben lehetne egy kicsivel több gomba, tehát egy-két darabbal többet kell ilyenkor venni.



Szinte szóról szóra követtem az utasításokat, csak főtt tojást nem tettem bele, mert azt nem szeretem, viszont találtam a hűtőben egy félig elfogyasztott paradicsomot, na azt belekockáztam. A reszelt Gouda mellett még szórtam rá egy kis füstölt sajtot is, de csak azért, mert találtam egy kis darabot a mélyhűtőben a csirkemell közelében, amit Toma vacsorájához kellett elővennem...


És még a sütési időt kellett egy kicsit lerövidítenem, mert amint elkezdett áradni a sült fokhagymaszag a sütőből, annyira éhes lettem, hogy éreztem éhen halok.


Pár szelet frissen sült bagettel isteni ebéd lett belőle!




2009. február 16., hétfő

Éva és Anna halacskája


Unokatesóm, Éva is megsütötte a krokodilt, de csak féladag tésztából és egy kicsit másként: halacskának hajtogatva! Hétéves unokahúgom, Anna is részt vett a halacska díszítésében, sőt az egész farkát ő csinálta egyedül! Annyira gyönyörű, el vagyok ájulva tőle!

A tölteléke dinsztelt hagymán csirkemellkockák sonkával, párolt brokkolival (csak pár darab) sajttal és egy kis reszelt sárgarépával. A végén egy felvert tojás tartotta össze a finomságokat.



Annának ez a töltelék nem ízlett különösebben, úgyhogy kérünk szépen javaslatokat, mivel lehetne egy finnyás kislányt lenyűgözni legközelebb, amikor már a krokodil hasába kerül a töltelék? :-)



2009. február 15., vasárnap

Záróra után


Vége a konyhai műszaknak. Sajnos vége a hétvégének is. Persze - szokás szerint - nem végeztem mindennel, amit kitűztem magam elé. De sebaj, majd jövő hétvégén. Mára még van egy kellemes napirendi pont: egy pohár bor és a lazítás...


Upsz, egy tál süti került a szépen letakarított tűzhelyre! Méghozzá sokak kedvence, a csokis-zabpelyhes keksz! Na jó, ezt hagyjuk, folytassuk a relaxációt.

Egy "forradalmian új" relaxációs módszert tanultunk tesómmal a héten kolléganőnktől, Zsutól. (Bár nagyon ritkán nézek tévét, így hát nem ismerem a reklámokat, de vannak körülöttem, akik készségesen megtanítanak a reklámok szövegére!) A "forradalmian új" relaxáció neve: kéjhömpöly. :-)


A módszer a következő:
A fürdőkádat teleengeded forró vízzel, körös-körül mécsesek égnek, egyik kezedben egy pohár vörösbor, a másikban egy tábla keserű csokoládé. Lényeges: a vörösbor KIZÁRÓLAG minőségi száraz vörösbor lehet. (Tehát kannás bor és egyéb édes lőrék nem jöhetnek szóba.) Ehhez, ha lehet, legalább 60%-os keserű csokit kell szopogatni. Így lesz a dologból: kéjhömpöly.


Beszélgetésünk másnapján reggel az előírt vörösbor az asztalomon várt, pedig Zsu szabadságon volt. Hosszú idő volt, mire rájöttem, hogy csinálta :-)

A borhoz csatolt üzenetben ez állt: "A blogba nem írhatod és nem teheted ki a ...... feliratot, mert az már kereskedelmi reklám és mint tudjuk, járulékokat vonna maga után (szponzorszerződés stb.)." Mivel médiaszakemberekkel dolgozom, nem mertem megmutatni csodás ajándékborom teljes címkéjét, nehogy megüssem a bokámat... (A csokit persze aznap beszereztem a bor mellé!)

Úgy kellett őket fényképeznem a csokival együtt, mint egy kémtörténetben a nyomozót, hogy csak a körvonalai látszódjanak:


Zsu, remélem elégedett vagy! Mert én az vagyok a relaxációs módszereddel! És bízom benne, hogy sokan ki fogják próbálni!



A fürdőszobába szép mécseseket helyeztem el, köztük egy gyönyörű szép, kézműves gyertyát, amit Mazsitól kaptam karácsonyra. A hangulatvilágítás tökéletesre sikerült! :-)



És úgy ahogy van, minden tökéletes, hiszen kevesen mondhatják el, hogy ilyen helyen dolgoznak. Marcsiról már áradoztam, Zsuzsi kedvessége is megmutatkozott nemrég a blogban, és most itt van Zsu, a mindig figyelmes, aggódó, anyáskodó és jó humorú kolléganő. Elég szerencsés vagyok, nem? :-)




Kelbimbófőzelék


Húszas éveim elején, fiatal kismama koromban Fóton laktam kertes házban, ahol egy viszonylag nagy konyhakertet kellett gondoznom. Itt ismerkedtem meg a kelbimbóval, ami rövid időn belül a kedvencem lett két okból: az első természetesen az, hogy nagyon szeretem az ízét, második ok viszont az, hogy ez volt az egyetlen növény, amelyik túlélte a gondoskodásomat... A növény szó alatt az ehető növényeket értem, ugyanis a tarack simán túlélte bármelyik beavatkozásomat. Nem szerettem keretészkedni na, ezen nincs mit tagadni! Most már bezzeg szeretnék, ha lenne hol... Na de nem is vagyok már a húszas éveimben!


A kelbimbó-főzeléket elvileg ugyanúgy kell készíteni, mint a kelkáposzta-főzeléket, azaz feltettem főni fél kiló gondosan átnézett és átválogatott kelbimbót azt hiszem szintén fél kiló, kelbimbó-nagyságúra vágott krumplival. Sóztam, alaposan megborsoztam és majorannával is jól megszórtam. Amikor megfőtt, fokhagymás rántással sűrítettem. Ezt úgy készítettem, hogy kicsi olajon két evőkanál lisztet pirítottam, belenyomtam két gerezd fokhagymát, majd piros paprikával megszórtam, hideg vízzel felengedtem és mehetett a főzelékbe. (Kezdek belejönni a rántáskészítésbe: főzelékhez két evőkanál, levesekhez egy evőkanál liszttel készítem!) Kóstolgatás után rájöttem, hogy ez most nem az igazi, tehát tettem még bele egy kis tejfölt és egy kanál fokhagymás ecetet is. És csak ekkor mondhattam rá azt, hogy kész!


Tálaláskor még leheletnyi pörkölttel meglocsoltam és a Dzsozeftől kölcsönkért 1 szelet rozskenyérrel "nagy nehezen" legyűrtem. :-)




Csirkealaplé


Jobb lett volna valamilyen mutatós üvegkancsóban fotózni, akkor látszott volna, mennyire szép átlátszó a lé és milyen mély borostyánsárga színe van. Sajnos nincs kancsóm, remélem elhiszitek, hogy szebb, mint a képen!

Amíg meg nem jelentek Stahl Judit írásai a Nők Lapjában, nem is tudtam, hogy létezik ilyen dolog, hogy alaplé. Aztán az első szakácskönyvében le is írta, hogyan kell készíteni, és kiderült számomra, hogy ez tulajdonképpen egy kicsit sótlan húsleves. De még ezek után se készítettem gyakran alaplevet, mert mi imádjuk a húslevest és képtelen voltam annyit főzni, hogy jusson a mélyhűtőbe is, mindig felfaltuk. Évek óta tartó szorgos húsleves-főzésemnek köszönhetően azonban ma végre úgy kezdtem neki a levesfőzésnek, hogy tudtam, nem fogok enni belőle, az egészből alaplé lesz.

Úgy kezdődött, hogy nem kaptam filézett csirkecombot pénteken. Túl sokat nem tudtam járkálni utána, mert a kocsim szerelőnél van, így hát az utamba kerülő első helyen vettem rendes csirkecombokat és saját kezűleg kifiléztem a darált húshoz. A fennmaradó rengeteg csontból és bőrből főztem ezt az alaplét. Nem tudom, hogy a szabályok szerint van-e valami óóóriási különbség a húsleves és az alaplé között, de én szinte ugyanúgy készítettem, csak nem tettem bele leveskockát, ehelyett sáfrányos szeklicét használtam a szép sárga szín elérése érdekében.


Tehát: megpucoltam 3 szál sárgarépát, 2 szál fehérrépát, egy negyed zellert, plusz a zöldjét, ami hozzá volt nőve, egy fej vöröshagymát, amibe a Stahlnál látott módon szegfűszeget szúrtam, 4 gerezd fokhagymát és ezt feltettem főni a sok-sok csirkecsonttal. Tettem bele pár szem egész borsot, 3 nagy csipet sáfrányos szeklicét és nem bírtam ki, tettem bele egy kiskanál sót is. Lassú tűzön, épp hogy csak gyöngyöztettem egy órán keresztül.



Amikor elkészült, hagytam kicsit kihűlni, Zokninak kiszedtem a főtt zöldségeket és csontokat, majd sűrű szűrőn szépen dobozokba szűrtem a lét. A dobozokat kitettem az erkélyre, hogy a tetején a zsír megszilárduljon és le tudjam szedni róla. Így fognak a mélyhűtőbe kerülni.


Zokni várja a finomságokat

Zokni, a "Legcukibb kommentelő" vacsora után

Alapleveket lehet használni többek között a krémlevesekhez, rizsfőzéshez, bulgurfőzéshez, mártásokhoz, de az én receptem szerint még a bolognai raguját is alaplével kell felengedni. Nem gond!