2009. január 30., péntek

Jégsaláta márványsajttal, paradicsommal és kacsamellel


Ezzel a salátával ünnepeltük meg a nagyon várt félévi bizonyítványt! Ugyan nem lett kitűnő, sőőt-sőőt..., de azért én elégedett vagyok a bizivel. Jó, kiderült, hogy nem egy jogászalkat, és jó, kiderült, hogy pikkelnek rá a tanárok és beírogatnak igazolatlan órákat, ami miatt a magatartás jegye rossz lett, de ezeken tudunk segíteni. :-) Végre egyszer nem példás a magatartása, elvégre fiú... Az ünnepi vacsora a következő volt:

A jégsalátát megmostam, leszárítottam és felcsíkoztam. Két tányérra szépen elosztottam, majd a tetejére halmoztam a felnegyedelt miniparadicsomokat. Ezt a zöldségtálat meglocsoltam a két evőkanál olaj, 3 evőkanál almaecet, 1 evőkanál méz, pici só és bors keverékével. Rámorzsoltam egy kis márványsajtot (ez jó ötlet volt!), végül rászórtam egy-egy marék vajon pirított (házi) zsemlekockát.



A kacsamellet 1 órára bepácoltam 2 evőkanál szójaszószból és 3 evőkanál fehérborból készült pácba. Ezután a bőrös oldalát rombusz alakban bevágtam, majd forró serpenyőben egy kis olajon oldalanként 7-7 percig sütöttem. Kis pihentetés után elkezdtem szeletelni, de aztán még visszatettem kétszer is, mert nem sült át és ebben a vírusos időszakban nem volt kedvem félig nyers húst enni. (Amúgy imádom a nyers húst, csak most már óvatos vagyok és szeretném tudni, honnan származik a hús, hogyan vágták le az állatot, hogyan tárolták és szállították stb.) Amikor jól átsült, hajszávénykonyan felszeleteltem és a saláta tetejére szórtam. Nekem nagyon ízlett, Tomának nem jött be, ezért még ezután kellett kifőznöm egy kis makarónit a tegnap készült milánói szószhoz, hogy ne maradjon éhes.


Az iskolának, a tanároknak és az osztályfőnöknek pedig azt üzenem, hogy mostantól legyenek szívesek jól viselkedni, mert különben ezzel a speciális Ori-pillantással fogok megérkezni az iskolába!


(A fantasztikusan gyönyörű képet innen kölcsönöztem!)





2009. január 28., szerda

Sütőben sült lágytojás


Nem tudom mi a neve valójában ennek az ételnek, Nigella egyik múlt heti főzőműsorában láttam, és persze azonnal lecsaptam rá. Ugyanis egyik gyenge pontom a lágytojás. Drága keresztanyám, Gizi szoktatott rá a lágytojásra a sóska, a spenót és a kelkáposzta-főzelék mellett. Ő mindig sóskához készítette és úgy történt a ceremónia, hogy leült a gáztűzhely mellé, ránézett a karórájára, itt van előttem a jellegzetes mozdulat, majd megfőzte a lágytojást és tízből tízszer, százból pedig százszor lett tökéletes állagú! Nem tudom, hogy csinálta, de nem is tanulmányoztam a folyamatot a neki kijáró kellő figyelemmel, mert azt hittem, nem olyan nagy dolog.

Pedig dehogynem! Én már mindent próbáltam: hideg vízbe tenni a tojást, szobahőmérsékletű tojást használni, forrástól számítani az időt, vízbetételtől számítani stb. stb., és mindig ugyanaz a végeredmény: keménytojás (amit nagyon-nagyon nem szeretek, és ez a legenyhébb kifejezés rá). Illetve, nem, mert sikerült már nyerstojást is elővarázsolnom egy kis főzés után... Ezért csaptam le most Nigella receptjére.


Hozzávalók:

- 1 tojás (na erről a szóról, hogy TOJÁS, pedig Anna unokahúgom fog mindig eszembe jutni! Amikor tanult beszélni, egy alkalommal őt és anyukáját vittem kocsival, és a kocsimban tojástartó volt (mint mindig, na persze most is!), és meglátta Anna a tojástartót, majd attól kezdve megállás nélkül, amíg utunk tartott, folyamatosan ismételte: tojáááász, tojáááász, tójááááász... igen hosszú út volt.

Egy szufléformát (most tanultam Nigellától, hogy ezt a kis cserépedényt szufléformának hívják) ecsettel kivajazunk (én csak kikentem vajjal). Az edénybe beleütünk egy tojáááászt, megszórjuk pici sóval, borssal és 1-2 evőkanál tejszínt teszünk a tetejére. A tejszínre még pár csepp szarvasgombás olivaolajat csepegtetünk (azt persze nem árulom el, hogy én csepegtettem-e ilyet a tetejére), majd 190 fokon 12 percig sütjük.

Nigellának persze tökéletes lett! Én először 10 percre állítottam a sütő-főzővekkert, mert az én edényem picit nagyobb volt, mint emlékeim szerint Nigelláé, ezért alacsonyabb volt benne a cucc. Aztán én hüye, amikor letelt a 10 perc, még újabb 2 percre benthagytam a sütőben, és egy csodálatosan kinéző keménytojást kaptam végül. Ne kérdezzétek, hősiesen megettem, nem mertem volna kidobni így, a világ szeme láttára!

Utolsó-utolsó reményem a buggyantott tojáááász, amit megbeszéltünk Mazsival, hogy a vizsgái befejeztével feltétlen kipróbálunk! Várlak, Mazsi!




Narancsos-ricottás kuglóf


Nyilván már tegnap éreztem ezt a nagy esőt, azért álltam neki este kuglófot sütni. Most már igazán jöhetne a tavasz!
Hozzávalók:
– 555 gramm finomliszt
– 3 dl langyos tej
– 1/4 kocka élesztő (1,25 gramm)
– 5 evőkanál cukor
– csipetnyi só
– 5 dkg vaj
– 1 narancs reszelt héja és kifacsart leve
– 250 gramm ricotta
– egy fél marék csokicsepp
– 100 gramm étcsoki a bevonáshoz, de ez elhagyható

A lisztet, tejet, élesztőt, cukrot és sót beletettem a kenyérsütőgép üstjébe, és közepesen lágy tésztát dagasztattam. Amikor már fényes volt, mehetett bele a vaj is (nem szoktam felolvasztani, hogy ne kelljen annyit mosogatni, de olyan jó puha, szobahőmérsékletű legyen).
Fél óra dagasztás után hagytam a tésztát 10 percig pihenni, aztán ráöntöttem a ricottát, belereszeltem a narancshéjat, és újra egy húsz percet dagasztattam, közben apránként belecsavartam a narancs levét is.
Kicsit lisztezett deszkán még belegyúrtam a maradék csokicseppeket, és beleigazgattam a tésztát a kivajazott kuglófformába. Hagytam a duplájára kelni (megint turbó üzemmód volt a hétköznap estére való tekintettel, szóval az 50 fokos sütőben várakozott), utána kivettem, betakargattam, és felfűtöttem a sütőt a maximumra. Amikor betettem a kuglófot, visszavettem 200 fokra a hőmérsékletet, és leültem egy kicsit bridzselni. Ennek következményeként majdnem sikerült elégetni az egészet, szóval nem kellett volna ennyire négerbarnára sütni. Rácson hagytam kihűlni, és reggel, hogy csinosabb legyen, leöntöttem még csokimázzal (most kivételesen nem gőz felett olvasztottam fel a csokit, mert rohantam, hanem a mikróban, némi vaj társaságában). Könnyű és finom lett.



2009. január 27., kedd

Flekkenszerűség csirkemellből


Nyilván mindenki majd' megőrül már, hogy megtudhassa, mi készült a tegnap vásárolt csirkemellből. Úgy tűnik, mostanra teljesen kimerítettem a csirkemell-témát, tegnap egyszerűen nem jutott eszembe semmi, amit készíthetnék belőle. Ma kicsit lazább volt a munkanapom, egy kis időt receptkeresésre tudtam szánni, de nem jutottam előrébb. Gondoltam, majd ha hazaérek, biztos beugrik hirtelen valami recept.

Amint kinyitottam a hűtőajtót, hogy bepakoljam amiket vásároltam, azonnal észrevettem ... (nagy sóhaj), hogy már megint itthon felejtette a fiam a 3 darab szendvicsét. Ez azért borzasztó, mert mivel délre jár iskolába, én már nem tudom ellenőrizni, hogy eszik-e reggelit, abban biztos vagyok, hogy nem ebédel itthon és ha még a szendvicsét se viszi magával, az egyenlő az éhhalállal :-), azaz este nyolcig semmit sem eszik.

Ezért turbó üzemmódba kapcsolt az agyam és ki is találtam, mit készítsek a csirkemellekből: az aputól örököl, jól bevált flekkenrecepthez folyamodtam, azzal nem lehet mellényúlni. A csirkemelleket kifiléztem, 3-3 szeletre vágtam minden darabot, majd félretettem. A krumplit megpucoltam, vékonyan felkarikáztam és a kivajazott tűzálló tálba szórtam. Jól megsóztam, kézzel alaposan összekevertem, majd a tetejére vajforgácsokat szórtam. Fóliával szorosan letakartam és betoltam a hideg sütőbe 200 fokon 30 percre.


A 30 perc letelte után leszedtem a fóliát és visszatoltam a krumplit, a most már 250 fokra állított sütőbe. Amikor kicsit pirulni kezdett, óvatosan, hogy össze ne törjem, megkevertem, hogy más részek is piruljanak. Sajnos nem volt időm teljes mértékben kivitelezni a terveimet, mert hamarabb ért haza Toma, de így is elég sok része szépen megpirult és finom is lett.

Amikor fólia nélkül visszatoltam a krumplit, rögtön elkezdtem sütni a húst is egy teflonserpenyőben. Először csak sóztam-borsoztam a szeleteket, és ezzel a sós-borsos felével lefelé beletettem őket a forró olajba. Most a másik oldalt is megsóztam és borsoztam, ekkor jól összefröcskölt forró olajjal. Amikor szép piros lett az alsó oldala, megfordítottam a szeleteket, nyomtam rá mustárt és ketchupot (az én szeletkéimre persze mustárt és piros aranyat), majd megfordítottam és megismételtem ezt a hús másik oldalával is. Újból megfordítottam, hogy mind a két fele jó szaftos legyen, és ezzel el is készült a nagy mű.


Tudom, hogy már szerepelt ez a kaja valamikor karajjal, vagy talán sertéscombbal, de esetleg valakinek ötletnek jól fog jönni megint. Az éhező gyermek pedig ügyesen vett magának melegszendvicset a büfében a mamától kapott zsebpénzéből, így hát kár volt halálra izgulnom magam! Ja, igen, és megint megúsztunk egy napot bizonyítvány nélkül...





2009. január 26., hétfő

Krumplis tészta


Már nem tudtam csirkemellből mit kitalálni vacsorára. Egyszerűen nincs több ötletem! Pedig ma is bementem szépen a henteshez, megvettem a két darab csirkemellet, majd pedig krumplis tésztát főztem belőle :-)

Életemben talán kétszer készítettem, nem is tudom miért. Mindig a gyerekre fogom, hogy nem szereti, pedig dehogynem! Így hát elővettem a kozervatívabb fajta szakácskönyveimet, azokat, amelyikekben a Frankfurti leves receptje után kutattam, de nem találtam egyikben sem. Illetve az egyikben megint találtam valamit, ami nem volt megfelelő, mivel külön sós vízben kellett volna megfőzni a krumplit, majd krumplinyomóval áttörni... hát nem! Még anyut is felhívtam, hogy kell krumplis tésztát csinálni, mondta: két verzió van, az egyik, hogy megfőzöd a krumplit, mire közbevágtam, nem az a verzió érdekel! Akkor, mondta, hagymát kell dinsztelni és ezen a hagymán a krumplit is saját levében megdinsztelni. Jó, jó, mondtam, de mikor teszem rá a piros paprikát? Anyu azt mondta, tegyem a kész krumplira, nehogy megégjen. Oké. És azután persze a hagymára tettem a piros paprikát... egyszóval végül úgy csináltam, ahogy emlékeim szerint szoktam, amelyik receptet - ne felejtsem el beírni e fontos személyt - tesómtól tanultam.


Miután ellenőriztem, hogy van-e itthon elég kockatészta, egy fej hagymát apróra vágtam, kicsi olajon elkezdtem dinsztelni. Ezalatt megpucoltam 5 közepes szem kurmplit, félbevágtam és felkarikáztam vékonyan. A hagymára piros paprikát szórtam, jól elkevertem, erre az alapra tettem a krumplit, sóztam, borsoztam, és mindig pici víz adagolásával szép lassan puhára pároltam. Közben ahogy puhult a krumpli, a fakanál élével apróra törtem. Ezalatt a másik lapon a víz felforrt, beleöntöttem a tésztát (reménykedtem, hogy elég lesz kettőnknek), és mire az megfőtt, a krumpli is elkészült. Még kóstolgattam, sóztam, majd a leszűrt tésztát a krumplival alaposan összekevertem.

Emlékszem gyerekkoromban ahogy Anyuci állt a sparhelt mellett este és kis láboskában melegítette az ebédről megmaradt krumplis tésztát úgy, hogy kicsit odakapatta az alját. Mennyire jó volt ezt a lekapott részt villával fölkapargatni és mennyivel finomabb is volt, mint a többi rész! Gyerekkoromban nem értettem, miért nem szeretik a felnőttek, ha lábosból eszünk, esetleg felkapargatva az aljáról a kaját? Imádtam lábosból enni! Ma már ha meglátnék egy gyereket, aki a lábosomat villával karistolgatja, biztosan összevonnám a szemöldökömet ... minimum!


Mivel mi mindent savanyúsággal eszünk, ezért finom Erzsike-/Ilonka néni-féle házi savanyúuborkámmal tálaltam. Isteni volt hozzá! Ezzel a finomsággal ünnepeltük meg, hogy ma sem volt bizonyítványosztás :-)!





Joghurtos gyümölcsjégkrém


Ez volt a desszert a tegnapi ebéd után. Gyors és finom.
Egy nagy pohár joghurtot összekevertem némi cukorra. Utána háromfelé osztottam, az egyik részbe géppel összeaprított licsit és grapefruitot, a másikba aprított és egész meggyet, a harmadikban 10 dkg kókuszreszeléket tettem. Rétegenként hagytam egy kicsit összedermedni a fagyasztóban, hogy teljesen ne folyjanak össze.



Zöldségragu indiai fűszerekkel és naannal



Azokon a nagyon hideg napokon annyira vágytam jó fűszeres, csípős, zöldséges indiai ételekre, de mire összegyűjtögettem az induló minimál fűszercsomagot, meg elszántam magam, megjött a tavasz. Azért csináltam valamit, de már tényleg csak a lendület vitt. Végtelen hosszú lesz a hozzávalók listája, a sok fűszer miatt.
Hozzávalók a raguhoz:
– kb. egy kg zöldborsó, sárgarépa és kelkáposzta (vagy bármi más:))
– 3 nagy fej vöröshagyma
– 2 dl kókusztej
– 1 liter tejből házi sajt (panir), a készítése roppant egyszerű, ld. például itt
– egy darabka gyömbér (2 cm) reszelve
– 1/2 teáskanál mustármag
– 1/2 teáskanál római kömény, egészben
– 1/2 teáskanál koriander
– 1/2 teáskanál görögszéna
– 1/2 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál garam masala
– 1/4 teáskanál csípős paprika
– só
– 1 evőkanál vaj

A vajat felforrósítottam, és beledobtam a mustármagot és a római köményt. Amikor már pattogtak, akkor rádobtam a szálasra vágott hagymákat, és szép világosbarnára pirítottam.
Utána jöhetett a többi zöldség és a maradék fűszerek. Mindig egy kis vízzel utánatöltöttem, amíg meg nem párolódtak. A legvégén megsóztam, és beletettem az összemorzsolt házisajtot és a kókusztejet.

(Mivel éhes kiskorúak is voltak, egy csirkemellet felcsíkoztam és megsütöttem, hogy ha a) valaki ehetetlennek találja a zöldségragut vagy b) valaki húst is akar az ebédhez.)




Hozzávalók a naanhoz (Aubergine receptjét használtam kiindulópontként):
– 50 dkg liszt
– egy nagy pohár joghurt (450 gramm)
– nyolcad kocka friss élesztő (0,62 gramm)
– egy csapott evőkanál cukor
– egy még csapottabb evőkanál só
– egy evőkanál vaj
– némi langyos víz , ha szükséges
A fenti hozzávalókat a vaj kivételével belepakoltam a kenyérsütőgép üstjébe, és közepesen lágy tésztává dagasztottam. Amikor már szép fényes volt, mehetett bele a vaj. Amikor már azt is szépen beledolgozta a gép, akkor kiolajozott tálba öntöttem a tésztát, letakartam, hogy meg ne fázzon, és magára hagytam vagy 4-5 órára (konyhapulton, nem a hűtőben).
Ebéd előtt öklömnyi gombócokat tépkedtem belőle, azokat olyan tányér nagyságúra kinyújtottam, vajjal megkentem, és kis pihentetés után forró (220 fok) sütőben, légkeveréssel megsütöttem (azt hiszem, 8-9 darab lett belőle). Nem akartam serpenyőben sütni (szag és lustaság), nem is lett annyira csinos a mintája, de azért így is finom volt.







2009. január 25., vasárnap

Sajtos stangli


Bevallom, abban van egy kis csúsztatás, hogy ez itt sajtos stangli, de még meggyanúsítanátok, hogy nem főztem egész hétvégén, ha ezt se tenném fel, pedig sajt nélkül szerepelt már. Igen, igaz, nem sokat főztem, mert hosszú idő óta ez volt egyik legnyűgösebb hétvégém, de azért volt egy kis zöldséges-rizses-csirke, volt fasírt, rakott kelkáposzta, húsleves és volt még gyümölcssaláta is. Gyorsan sütöttem fiam jövő heti szendvicseihez egy kis péksütit, amihez a jól bevált kiflireceptemet használtam, csak szezámmag helyett sajttal szórtam meg a tetejét, hogy sajtos stanglinak lehessen nevezni.

Hozzávalók:
- 68 dkg liszt
- 4 dl langyos tej
- 1 kávéskanál cukor
- 2 kávéskanál só
- 2 dkg vaj
- 1/4 élesztő

Imádott dagasztógépemmel összeállítottam a tésztát, 1-1,5 órát hagytam kelni, majd digitális mérleggel ellenőrizve 12 egyforma, 100 grammos darabra vágtam, hosszúkásra formáztam és ismét egy órát kelesztettem a bekapcsolt sütő előtt. Megint szép duplájára kelt, lekentem langyos vízzel, betoltam a 200 fokos sütőbe 10 percre, ekkor kivettem, megszórtam reszelt sajttal és visszatoltam még 10 percre a sütőbe. Holnap ebből készítek szendvicset Tomának.



A többi kajával könnyű dolgom volt, mert a rakott kelkápihoz tesómtól kaptam az előre elkészített nagyon finom darált húsos ragut, a fasírtot pedig anyu keverte be, egy kis dobozban megkaptam és nekem csak kis gombócokat kellett formázni és kisütni.



2009. január 22., csütörtök

Juhtúrós puliszka

Finom, gyors és egyszerű, mégis mindig megfeledkezem róla, és nagyon ritkán kerül nálunk asztalra.
Hozzávalók:
– 25 dkg kukoricadara
– olyan 2,5 liter víz
– 25 dkg juhtúró
– egy kis pohár tejföl
– némi finom szalonna
– kis zsiradék a tál kikenéséhez
– só

A vizet felteszem egy nagyobb fazékban, egy evőkanál sóval. Amikor már zubogva forr, akkor gondosan kevergetve beleszórom a darát (ha nem elég gondos az ember, akkor könnyen csomósodik). Sajnos nem mértem ki pontosan a vizet, kb. ennyi kellett hozzá. Mindenesetre a dara gyorsan elkezd dagadni és puffogni, érdemes mindig annyi vizet utánatölteni, hogy picikét folyós maradjon. Néhány perc alatt megfő, addig ott kell állni mellette és kevergetni.
Egy sütőtálat vajjal kikenek, beleöntöm a puliszka felét (nem érdemes nagyon elmélázni már ilyenkor, mert könnyen betonkeménységűre köt!), rámorzsolom a juhtúrót, és a tetejére öntöm a maradék kukoricát. Villával kicsit összekeverem a rétegeket. Most már lehet lassítani. A tetejét megkenem a tejföllel, és rápakolom a szalonnaszeleteket. Forró sütőben szép pirosra sütöm. Érdemes hozzá adni egy nagy tál salátát, savanyúságot vagy párolt káposztát.



Toros káposzta


Soha nem főztem még toros káposztát. Nem is tudtam, hogy mit takar ez a név, mert abszolút kívül esett az érdeklődési körömön. Azt hiszem, semmi nem nagyon izgat fel, ami torossal kezdődik, rögtön nagy, csontos és zsíros disznódarabokkal megszórt tocsogós ételek jutnak eszembe róla. Szóval mindig lapoztam egyet, ha ilyenbe ütköztem. (A családomat szoktam szórakoztatni azzal a történettel – csak hogy tudják, mire számíthatnak nálam – , amikor óvodáskoromban próbáltak meggyőzni az óvónénik, hogy a madártej ehető. De én biztos voltam benne, hogy minden ehetetlen, ami tej, ha madár, ha nem. Nem sikerült nekik. Mármint a meggyőzés.) Na, pont így voltam eddig a torossal is.
Kedden viszont végighallgattam a fodrászom receptjét, most nem csuktam be mindkét fülemet, és kifejezetten vonzónak tűnt ez az étel. Annyira, hogy még aznap este meg akartam főzni. Aztán mégsem így alakult, csak tegnap jutottam el hozzá. (Közben azért csodálkoztam egy nagyot, mert szerda reggel ott virított a gyűjtőblogon a toroskáposzta, kicsit zavarba jöttem, hogy mégis megfőztem volna, csak már el is felejtettem volna? de hála istennek nem én követtem el, hanem a Szellem a fazékban. Gabi receptje alapján én egy kicsit másképp csináltam, az ő felfogásában ez az étel tulajdonképpen egy brassói, krumpli helyett savanyúkáposztával. )

Hozzávalók:
– 1 kg felkockázott hús (én pulykafelsőcomb-filét használtam, mert az volt, de azt hiszem, csirkecombfiléből még finomabb lenne)
– 1 kg szálas savanyúkáposzta
– 1 negyed fej édeskáposzta
– 3 babérlevél
– fél fej fokhagyma
– só, bors
– valamilyen zsiradékból olyan evőkanálnyi

Felforrósított libazsíron körbepirítottam a húskockákat. Rányomtam az 5-6 gerezdnyi összenyomott fokhagymát és a rátettem babérleveleket is, és fedő alatt félpuhára pároltam. Ekkor hozzáadtam a kiáztatott savanyúkáposztát (nekem mindig túl savanyú), beletettem a felcsíkozott édeskáposztát is (ez ugyan eredetileg nem szerepelt a receptben, de azt gondoltam, hogy biztosan nem árt neki). Fedő alatt puhára pároltam az egészet (nem volt összesen 45 perc), közben sóztam, borsoztam. Amikor már a hús teljesen megpuhult, és a káposzta olyan finoman roppanóssá vált, levettem a fedőt, kihalásztam a babérleveleket, zsírjára sütöttem, sőt, Gabi útmutatása alapján jól le is pirítottam az alját. Mert hogy az a legfinomabb része, azt mondta. (És igaza is volt :)). Nagyon finom lett, kis tejföllel vagy sűrű joghurttal, meg egy pohár borral, ha már letelt a taxisofőri szolgálat a gyerekek mellett. Nem lehet abbahagyni. Köszi a receptet!



2009. január 21., szerda

Tökmagos-rozsos minibagett


Főznöm nem kellet, mert a tegnap bepácolt gyros másik fele a hűtőben várakozott arra, hogy frissen kisüssem, úgyhogy - Csincsilla "finom" unszolására minigabetteket sütöttem. Amúgy is készültem rá, de halogatós énem eddig felülkerekedett. Pedig nem tart semeddig!

A recept nem tudom honnan van, mert csak kinyomtatva őrzöm, de mivel nem pontosan a recept szerint készítettem, ezért mindegy is. Csak az alapötletet vettem onnan: a tökmagot. :-)

Hozzávalók:

- 40 dkg simaliszt (plusz 5 deka, ha szükséges)
- 15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 1 csapott evőkanál cukor
- 2 kávéskanál só
- 2,5 dl víz
- 2 evőkanál olaj
- 1-2 evőkanál tökmag
- A tetejére víz + tökmag

A hozzávalókból a dagasztókarú robotgépemmel szép sima tésztát dagasztottam, majd nem tudom mennyi ideig hagytam kelni, mert közben szokás szerint délutáni sziesztáztam. Olyan 1-2 óra lehetett. Ekkora jól megkelt, talán több is mint a duplájára, újra átgyúrtam és 9 egyforma (nagyjából 100 grammos) darabra vágtam. Hosszúkásra formáztam a darabokat, és hagytam bekapcsolt sütő előtt megint kelni úgy félórát. Ekkor bevágtam minden egyes minibagettet három helyen, megkentem langyos vízzel és díszítettem tökmaggal. Betoltam a 200 fokra előmelegített sütőbe és 20 percig sütöttem.


Kilenc darab gyönyörű bagettecske lett belőle. Holnap ebből fogok szendvicset készíteni a fiamnak, mivel éppen az ő kérésére sütöttem ilyen formájú péksütit.




Rakott káposzta Zsuzsi módra


Ma kolléganőm csodás rakott káposztáját és fantasztikusan gömbölyű vörös-fehér cicáját, Safit csodálhatjuk meg. Nem győzök betelni ezzel a képpel!


Szinte csak emiatt a kép miatt kértem el a rakott káposzta receptjét, mert mindenképpen szerepeltetni akartam Safit a blogban. Zsuzsi viszont volt olyan rendes, hogy még a receptet is leírta nekünk. Egyszerűen profi!


Rakott káposzta, kelkáposzta nélkül

Bizony mondom én néktek, ennek a „saját receptnek” a története, a régmúltra nyúlik vissza: valószínűleg, egy kósza pillanatomban történhetett, hogy valamilyen kelkáposztát nem nélkülözhető ételt készíthettem, amikor is kiderült számomra, hogy gyermekeim nem szeretik a kelkáposztát; én viszont szeretem a rakott káposztát!

Így lehetett, hogy magamtól kitaláltam, a kelkáposztát savanyú káposztával helyettesítem. Gondoltam, olyan nagyon nem foghatok mellé az ízek összeválogatásával; és azóta is így csinálom. Később derült ki számomra - valószínűleg egy szakácskönyv olvasásakor-, hogy ez egy valós étel, a megnevezése, kolozsvári káposzta.

És ahogy én csinálom: egy normálméretű tepsiben gondolkodva, valamivel több, mint 1 kg savanyú káposztából [adódhat ez abból, hogy a legtöbbször a hentes megkérdezte, kicsivel több lett, maradhat ? – ismerős, nem?:-)], ½ kg darált húsból, kb. 3 dl-es bögrényi rizsből, és több mint 2 dl tejfölből készítem.

A káposztát előbb megkóstolom, nem nagyon sós vagy savanyú-e. Ha igen, csak akkor öblítem át szitán, egyébként nem. A savanyú káposztát beleteszem egy méretes fazékba, öntök alá egy kis vizet, és szórók rá egy kis őrölt köménymagot. (Ezt szinte minden ételbe, húsra, levesbe is teszek.) Kicsit megpárolom a káposztát, hogy a keménysége kicsit „megtörjön”. Közben a darált húst, mintha pörköltöt csinálnék, ugyanúgy készítem el, fűszerezem. Amíg több időt szántam a főzésre, addig külön főztem a rizst a pörkölttől (és külön is rétegeztem a tepsiben); mostanában, ha már elkezdett főni a darált hús, kicsivel később a rizst is ráöntöm, és így a húst és a rizst együtt főzöm (a képen „ilyen” látható).


Ez a mennyiség 3 réteg káposztát és 2 húsos-rizses sort eredményez. A rétegek közé teszek még kolbászkarikákat, ha szükséges, olajat is öntök rá egy kicsit. A sorokat meg lehet locsolni tejjel hígított tejföllel is. A tetejére, az utolsó káposztarétegre sűrűbb tejfölt kenek, tetejére még kolbászkarikákat vagy vékony szalonnacsíkokat teszek (ha van otthon).
150-180 fokos sütőben, szép „sárgára barnultra” sütöm.

Nálunk, az esetek többségében, „asztali dekorációként”, pontosabban pult „dekorációként” - mert az asztalra azért már mégsem engedjük fel -, Safi cicánk szolgál, mivel minden ízletes falat mellett jól mutat. Köszönhető a jó szimatának :-) Bár a fotókon a sajttal töltött pulykahúst és a rizst „felügyeli”; valószínűleg a rakott káposztát épp átaludhatta :-)




2009. január 20., kedd

Kanizsai gombás rostélyos, nokedlivel


A Tamás Nagykanizsán töltötte gyerekkora legszebb napjait, ahol ott volt a nagymama, aki nagyon beosztóan és nagyon finoman főzött (egyáltalán, tökéletesen vezette a háztartást, nem úgy, mint én, aki még a gyúródeszkát is vízzel mosom), meg a nagypapa, aki mindig vitte kicsi unokáját gombászni, mert Kanizsán akkoriban térdig jártak az erdőkben a vargányában. Ha jól értem az elbeszéléseket. És a nagymamája főzött ilyen gombás marhát, ezzel a névvel, és hát ez volt a feladat, hogy ezt kéne valahogy reprodukálni. És győzelem, sikerült. Még tavaly kezdtem el, most vasárnapra el is készült:)

Hús
A gombás ragu körül-belül úgy készült, mint a szarvas, csak más volt a pác. Olyan másfél kilónyi marhahátszínt felkockáztam, és ráöntöttem néhány kanálnyi étolaj/bors/felkarikázott vöröshagyma keverékét. Dobozba zárva, néha megkevergetve hagytam néhány napig állni a hűtőszekrényben. Aztán a nagy napon apróra felkockáztam 2-3 fej vöröshagymát, üvegesre pároltam őket némi libazsíron, rádobtam a pácból kihalászott, lehagymátlanított marhakockákat, körbepirítottam, és aztán fedő alatt puhára pároltam, mindig egy kis folyadékot rátöltve (úgy emlékszem, vörösborral kezdtem, és vízzel folytattam). Jó sokáig tartott, amíg megpuhult, nem szoktam kuktát használni, biztos volt 2-3 óra is, dehát nem kell mellette állni, csak néha ellenőrizni, hogy kell-e rá még egy kis folyadék. Közben valamikor még tettem hozzá egy késhegynyi erős paprikát meg sót is. Nagyjából itt tartottam, amikor beállítottak a szilveszteri vendégeink, annyi finomsággal, hogy január első két hetében nemigen kellett főzni, sőt, még mindig van a fagyasztóban az általuk betárazott sütikből és vöröskáposztából. Így aztán szépen bedobozoltam a ragut, és elraktam szűkösebb napokra a fagyasztóba.
Ami el is jött. Feláldoztam az utolsó marék tésai szárított vargányát, a szokásos módon szószt csináltam belőle. (5 dkg vajon megpirítottam az előzetesen fél órára beáztatott gombát, és zsírjára sütöttem, pici keményítővel megszórtam, és felengedtem némi vízzel. Só, bors.) Ezt kevertem össze a közben felengedett marharaguval, és miután a Tamással egyeztettem, hogy a nagymamája tuti tejfölt használt, és nem tejszínt, belekevertem még egy kis doboz tejfölt meg egy nagy marék apróra vágott petrezselymet.

Nokedli
Még ezt sem írtuk be, azt hiszem. Valamennyi tojást – a szokásos divatirányzatoktól és az otthoni tojáshelyzettől függően – össze kell keverni liszttel és annyi vízzel, hogy olyan jó sűrű tészta legyen (én most 3 kis tojást, olyan 30-40 dekányi lisztet és némi vizet használtam). Minden könyv azt írja, hogy épphogycsak össze kell keverni, nem szabad finomra kidolgozni. Nem tudom, miért, és még sosem volt időm kipróbálni, hogy mi lenne, ha finomra kevergetném. Zubogva forró sós vízbe szaggatjuk valami megfelelő alkalmatossággal (én a műanyagtolókás változatot tudom csak használni, mert a fém-fém találkozást nem bírom). Meg kell keverni, hogy ne tapadjanak össze a félig nyers darabkák, és olyan jó öt percig kell főzni, vigyázva, mert könnyen felhabosodik és kifut. Közben pont el lehet mosogatni a szaggatót és a tálat, amit használtunk. Nagyon alaposan le kell mosni a nokedliket folyóvíz alatt szűrőben, nekem legalábbis ez vált be, így sosem tapad össze. Libazsírral vagy olivaolajjal összeforgatjuk, és már kész is. Nem lassabb, mint kifőzni egy csomag tésztát, szeretjük is nagyon, mégis valamiért ritkán csinálom.



2009. január 19., hétfő

Rosszindulatú csokitorta


Nem emlékszem, hogy csináltam-e már csokitortát. Gyakran biztos nem, mert a családban csak én szeretem. Elvitelre sütöttem már Sacher tortát, meg feketeerdőt is, de ilyen normál, tészta és krém csokitortára nem emlékszem.
Anyukám születésnapjára csináltam, mert ő nagyon szereti. Persze, mint ahogy mindig, ha valamiért fontos lenne, hogy valami jól sikerüljön, rémesen ment minden. Ha jól számolom, háromszor akartam kidobni a kukába. Mindezek után nem hagyta magát fényképezni sem. Hát, a ronda és gonosz tipikus esete. Persze, biztos kicsit gördülékenyebben menne minden, ha nem kísérleteznék mindig, legalább ilyenkor.
Kezdődött a tésztával az egész. Sima ügy lett volna, ha csinálok egy egyszerű kakaós piskótát, tíz perc alatt összedobom. De a feketeerdő tortát (azt hiszem, Lianna receptje alapján) ezzel a tésztával szoktam csinálni, és jobban ízlett, mint a piskóta. Gondoltam, ide is nagyon jó lesz, kevésbé fűrészporszerű, mint a sima piskóta. Hát, nem volt jó ötlet. Mindent úgy csináltam, ahogy szoktam, összekevertem a tésztát (25 dkg liszt, 1 zacskó sütőpor, 3 evőkanál holland kakaó, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, 3 dl tej), sütőpapírral kibéleltem a kisebbik tortaformám alját, beleöntöttem a tésztát, és 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem. A tészta úgy viselkedett, mint egy makrancos tűzhányó, a közepe irtózatosan magasra kiemelkedett (nem púpos lett, hanem kinőtt egy hegy!), belül lávaként fortyogott a nyers tészta, közben pedig szénné sült a széle. Horror, na. Kivettem, fejre fordítottam egy rácson, hogy majd itt kihűl és kipúptalanodik. Ekkor kifolyt a belének egy része, rám, a konyakőre és a konyapultra. Ja, és a rácsra, persze. Ekkor gondoltam rá először, hogy egyszerűen belefordítom a kukába. De visszatoltam az indulataimat, meg a sütit is még egy kicsit a sütőbe, most már csak olyan 160 fokon, hátha megsül a közepe is. És többé már nem fordítottam fejre, biztos, ami biztos.
Ennyi sikerélménnyel felvértezve nekifogtam a krémnek. Eredetileg párizsikrémet akartam, de visszariadtam a vaj mennyiségétől, szóval gondoltam, csinálok valami rigójancsi-féle habos-csokis könnyűséget. Felmelegítettem 6 dl tejszínt, felolvasztottam benne egy 125 grammos 80%-os étcsokit, meg biztos, ami biztos, tettem bele két evőkanál holland kakaót és 4 evőkanál cukrot. Amikor minden szépen felolvadt, eltettem kihűlni. X óra múlva, amikor már jó hideg volt, nekiálltam felverni habbá. Nulla százalékos sikerrel, még csak be sem sűrűsödött egy kicsit. Azt nem is részletezem most, hogy mi mindent fröcsköltem össze közben. Ekkor akartam megint kidobni az egészet. Legalább a csokit ne tettem volna bele. Bánatomban a jó öreg zselatinhoz nyúltam. Egy 10 grammos zacskót kis tejben felmelegítettem, összekevertem a csokis tejszínnel.
A tűzhányóból közben tortalapot gyártottam, levágtam a púpját, és a maradékot cérnával kettévágtam (egyetlen siker egész este! nagyon szépen lehet cérnával tortalapokat vágni:)).
Az egyik lapot visszatettem a csatos tortaformába, meglocsolgattam konyakkal - rummal akartam, de mellényúltam! –, megkentem baracklekvárral, ráöntöttem a csokis-zselatinos-tejszínt, és valahogy ráügyeskedtem a másik lapot, nagyon aggódtam, hogy bugyborékolva el fog merülni... De valahogy fenn maradt a tetején. Az egész mehetett a hűtőbe. Rémes volt az állaga, egyébként pedig egyszerűen savanyúnak és keserűnek éreztem a krémet.
Reggel megint kacérkodtam a gondolattal, hogy kidobom, és veszek egy kész boltit, bármiből is van, legalább ehető. Aztán annyiban maradtam magammal, hogy befejezem (azaz leöntöm 20 dkg olvasztott csokival), hazaviszem, és legfeljebb ott kimászom a helyi cukrászdába, ha ehetetlennek bizonyul. Bonbonokat akartam tenni a tetejére, persze ez az elképzelésem is bebukott, mert csúnya szürkének bizonyultak a kibontott bonbonok, nem lehetett rátenni őket a fényes csokimázra.
Aztán már tényleg csak annyi volt, hogy a fényképezőgép bemondta az unalmast (kifogyott az akkumlátor, tartalékot nem vittem, kimentem a helyi boltba elemért, és azzal sem működött a gép, itthon kiderült, hogy nem a gép romlott el, csak az elem volt rossz, amit vettem). Így aztán nemhogy a tortát nem tudtam egyben lefényképezni, de még anyukámat sem, a 82. születésnapján.
Viszont a torta tejszínhabbal egyszerűen mennyei volt, brutálisan csokis, és mégsem émelyítően édes. Anyukám egy hatalmas szeletet evett meg belőle, szerintem nagyon ízlett neki. Én is kaptam belőle otthonra egy kis ferde szeletet, hátha valaki nálunk mégis megkívánná, meg még volt olyan titkos tervem is, hogy lefényképezem, viharverten, tejszínmaszatokkal. És végre sikerült.



Hamburger 2.


Miután pénteken elolvastam Fűszeres Eszter posztját, meg kifaggattam blogszerzőtársamat hétvégi terveiről, én is rögtön ellenállhatatlan vágyat éreztem egy jó kis házi hamburgergyártásra:)
Persze feledékenységem, rendetlenségem és kalandvágyam miatt ritkán sikerül követnem egy receptet. Mindezek dacára nagyon finom lett a zsemle is, és a húspogácsa is, muszáj beírjam, hogy adandó alkalommal ismételni tudjam (nem győzök betelni a blogolásnak ezzel a váratlan melléktermékével, hogy a még viszonylag friss emlékkel rögzített recept alapján reprodukálni tudok valamit, ami ízlett, eddig legfeljebb az Andi hihetetlen gasztronómiai memóriájára hagyatkozhattam, dehát stratégiai pontokon nem árt néha némi önállóság és önellátás, ld. gáz).
Mivel most szombaton is későn értem haza, és most is - kivételesen:) - rohantam, hogy legalább este negyed hétre asztalra kerüljön az ebéd, turbómódra kellett kapcsolni. És sikerült is, kb. két óra alatt kész is lettem mindennel (a zsömle miatt kellett ennyi idő, közben persze nem kellett végig a konyhában állni), és ez azt jelenti, hogy egy normál hétköznap estébe is sokszor beleférhet.

Hamburgerzsemle
A szokásos kelttészta-receptemet használtam, tulajdonképpen mindenféle kelt tésztához általában ezt használom már hosszú ideje, kisebb módosításokkal céltól függően. Most puha, könnyű, cseppet édeskés zsömléket szerettem volna sütni, tehát
– 555 gramm kenyérlisztet
– negyed kocka élesztőt (5/4 dkg)
– 320 ml langyos tejet
– 1 kis evőkanál sót
– 2 kis evőkanál cukrot
a kenyérsütőgéppel kidagasztottam. Amikor már szép fényes volt, hozzádagasztattam még 3 dkg vajat. Inkább egy kicsit lágy, de jól kezelhető tészta lett, hagytam egy darabig kelni, nem sokáig, mert nem volt sok időm. Lisztezett gyúródeszkára borítottam, alaposan átgyúrtam, és szép kerek zsemléket csináltam belőle, nekem pont 13 lett. A két tepsit betettem az 50 fokra bemelegített sütőbe, hogy gyorsuljunk. Amikor már majdnem megkeltek, akkor kipakoltam a tepsiket a gáztűzhely tetejére, abrosszal és polárpléddel (mert az jó könnyű!) betakargattam őket, amíg a sütőt felmelegítettem 275 fokra. A tetejüket megkentem langyos vízzel, megszórtam szezámmaggal. Betoltam őket a forró sütőbe, és rögtön levettem 200 fokra a hőfokot, alsó légkeverésen sütöttem. Azt figyeltem meg, hogy ha csak az alsó fűtőszálak mennek (légkeveréssel vagy ventillátorral), akkor nagy, puha zsemlék lesznek (az alsó-felső fűtőszálnál pedig inkább ropogósabbak). Olyan 20-25 perc alatt lettek szép pirosak.

Hamburgerpogácsa
Ez is egy Stahl-recept, de nem az, amit az Andi csinált.
– 1 kg darált marhahúst
– 1 kis fej nagyon apróra vágott lilahagymát
– 1 nagyon apróra reszelt almát
– sót és borsot
összegyúrtam. 14 pogácsát lapítgattam belőle. A sütése volt az érdekes (talán a sárga könyvben van, sajnos, nem jegyeztem meg), tulajdonképpen amiatt keresgéltem. Erős lángon forró olajban mindkét oldalukat fél perc alatt meg kellett pirítani, és utána némi vajat kellett tenni a serpenyőbe, és azzal még kisebb lángon mind a két oldalt párolgatni néhány percig. Két nagy serpenyőt használtam hozzá, így gyorsan ment, és a vaj sem égett meg.

Összedobtam még hozzá a Fűszeres Eszter-féle szószt, persze nem volt időm felmenni az internetre, a hiányos memóriám és készleteink (nem nagyon szoktunk savanyúságot enni, ritkán van otthon csemegeuborka) miatt két rész ketchup, egy rész majonéz, és nagyon kevés apróra vágott lilahagyma szerepelt benne, jó korán összekevertem, hogy legyen ideje összeérni, nagyon-nagyon finom lett.
És sóztam még hozzá lilahagymát. Nem szeretem a hagymát, enni sem, mert csíp, és a hagymaízt a számban utána napokig külön nem. De ha lesózom, akkor már más a helyzet. Három-négy fej lilahagymát felkarikáztam, és egy bő marék sóval összekevertem. Hagytam állni egy órát, utána nagyon alaposan kimostam hideg vízzel. Ilyen kezelés után nem is csíp, és nincs az a rémes utóíze sem, csak az öröm marad belőle :) Így szoktam a salátákba is beletenni.
Annyira éhesek voltunk, megint elkapkodtam a fényképezést, nem sikerült elfogadható minőségű képet csinálni. Talán majd legközelebb.



2009. január 18., vasárnap

Májas hurka


Valami nagyon egyszerűt akartam ma ebédre, vagy még ha nem is egyszerűt, de mindenképpen csak egyfélét, amit a fiam is megeszik. Ugyanakkor fontos a vasárnapi ebédnél/vacsoránál az is, hogy másnap tudjak vinni belőle ebédet a munkahelyemre. Azonban valamilyen rejtélyes okból csak egy darab csirkemellet vettem pénteken a hentesnél, és a mélyhűtőben se találtam másikat, márpedg egy darab csirkemell éppen hogy csak elég egy 20 éves fiúgyermek és jóétvágyú anyukája számára.

A mélyhűtőben való kutakodáskor viszont kezembe akadt egy májas hurka, amit még ősszel vásároltam az újpesti piacon, de akkor valamiért nem került sor a megsütésére. Rögtön eszembe jutott Napmátka hurkával lerakott krumplija, így hát gyorsan elővettem, hagytam kissé felolvadni, majd egy tűzálló tálat libazsírral kizsíroztam, krumplikarikákat szórtam bele, ezt sóztam, borsoztam, kézzel jól összegyömöszöltem, ezután közéjük nyomkodtam a felkarikázott májas hurkát. Megpróbáltam szépen elrendezni, de annyira nem lett szép, mint az eredeti receptben lévő.


A tetejére is tettem egy pici zsírt, majd a tálat fóliával lefedtem és 200 fokos sütőben 1 órát sütöttem. Ezután kábé 225 fokon még 15 percig pirítottam.


Párolt lilakáposztával tálaltam, de ezzel egyszerű dolgom volt, mert ezt is találtam a mélyhűtőben. Általában az egyszerűség kedvéért úgy készítem, hogy egy kis cukrot karamellizálok olajon, rádobom a lereszelt káposztát, megsózom, és cukros-ecetes salátalével locsolgatva puhára párolom. Most egy fej lilahagymát dinszteltem egy kis olajon és erre tettem a félig felolvadt párolt káposztámat, majd ezeket így együtt még 10-15 percig pároltam. Nagyon finom lett!


A fiamnak persze meg se próbáltam ezt eladni, neki a csirkemellből paradicsommal és sajttal sült csirkemellet készítettem. Nálunk így néz ki egy "egyszerű" ebéd két főre...





Bejgli 3.


Tényleg ezt is csak a történelmi hűség kedvéért publikálom, hogy minden lépésem dokumentálva legyen, ugyanis a héten elég sok kritika ért, amikor pár napig nem főztem semmit. Mondjuk ez sem igaz, mert igenis főztem, csak annyira ehetetlen lett, hogy elkészülése pillanatában kutyakaja sorsra ítéltem calzonémat, Zokni biztos örülni fog neki!


Kikaptam még magától blogszerzőtársamtól, Csincsillától is, pedig hadd ne mondjam el mindenkinek, hányszor felejti el lefényképezni a főztjét így kerülve el a receptírást... Jó pénzért hallgatok!

Nos, hát azért sütöttem bejglit így január vége felé, mert el akartam használni a disznózsír maradékát, amit a karácsonyi bejglisütéshez vettem, plusz még dióm és mákom is maradt elég sok. Azzal kezdtem, hogy összehasonlítottam négy bejglireceptet: Csincsilláét, a Csincsilla-ajánlotta Latsiáét, egy névtelen kommentelő által ajánlott Andi konyháját és a sajátomat. Végül, de erre akár előre fogadni mertem volna, Csincsilla receptjét sütöttem meg, a következő tudományos megfontolás alapján: egyrészt az ő bejglijébe kellett 15 deka zsír, ez fontos volt, mert pont ennyi volt a maradékom, másrészt ő egy egész tojást használt a bejglihez, nem pedig csak a sárgáját, és mivel így is túltermelés volt tojásfehérjéből karácsonykor, ez gyorsan eldöntötte a kérdést.



Itt állnak útra készen családom szeretett tagjainak szánt bejglidarabok, de nem tudom leszállítani, mert tegnap megint kirúgtam a hámból. Családom tudja már jól, milyen nehezen veszem tudomásul, ha beteg vagyok, és most egy kicsit meg is vagyok sértődve, hogy ilyen hosszú ideig elhúzódik ez a köhögős nyavaja, semmilyen eddig bevált gyógymód nem használ. De mivel javulófélben voltam, nem volt nehéz rábeszélnie fiamnak, hogy menjünk el este a Jazz Gardenbe bulizni. Hát, ez a buli megint annyira jól sikerült, hogy most meg is van az eredménye, ma megint egész nap az ágyat nyomtam. De azt hiszem, megérte, hiszen ismét táncolhattam a fiammal! ... na persze nem társastáncot :-) Emlékezzünk a felejthetetlen estére... Born to be Wild!!!




2009. január 17., szombat

Hamburger


Nagyon gyakran készítek hamburgert a fiamnak Stahl Judit receptje alapján, és ezen a hétvégén is pont erre készültem, amikor ráakadtam Fűszeres Eszter hamburgerbuci- és hamburgerszósz-receptjére. Persze azonnal kipróbáltam, mert már régóta töröm rajta a fejem, hogyan lehetne helyettesíteni az agyonvegyszerezett bolti bucit. Íme:


Hozzávalók:
- 1,5 csésze simaliszt
- 1/4 csésze tejföl
- 1 tojás
- 5 evőkanál tej
- 1 kiskanál cukor
- 1 kiskanál só
- 1 kiskanál szárított élesztő

A robotgépem dagasztó karjával a fenti hozzávalókból rugalmas tésztát dagasztottam, majd letakarva, meleg helyen duplájára kelesztettem (kábé 1 óra). A megkelt tésztát újra kézzel átgyúrtam és nem 8, hanem csak 6 golyót formáztam belőle. Megint hagytam duplájára kelni, majd egy felvert tojással szépen megkentem, megszórtam szezámmaggal és a recept utasítása szerint 180 fokon 35 perc alatt megsütöttem. Ízre nagyon finom lett, csak valamit biztos elrontottam, mert a teteje egy kicsit keményre sült, nem olyan mint a bolti bucié. De ezen a gondon is segítettem, mert egy éjszakára nejlonzacskóba tettem és így másnapra jól megpuhult gyönyörű bucim teteje.


A hamburgerhúst szokás szerint Stahl Judit bevált receptje szerint készítettem. Nagyon szeretjük benne a füstölt sajt ízét, egészen olyanná varázsolja a húst, mintha parázson sütöttük volna.


A hamburgerszósz receptje is ugyanonnan, a Fűszer és Lélek blogról való:

1 rész majonéz (3 kávéskanál)
1/3 rész ketchup (1 kávéskanál)
1/3 rész nagyon apróra vágott csemegeuborka
1/3 rész nagyon apróra vágott lilahagyma
só, bors, kevés méz és ecet


Fiam döbbenten állapította meg, hogy ez az öntet pontosan olyan, mint a Big Mac szendvicsen a McDonald's-ban. A hamburgerbuci is átment a vizsgán, de mivel az nem tökéletesen ugyanolyan lett, mint a bolti, azt inkább helyettesítette a boltival. Nem mondok erre semmit!



2009. január 16., péntek

Citromos-gombás spagetti


A héten mindennap volt két Nigella-rész a Spektrumon és hétfőn lelkesen kezdtem nézni, de péntekre picit elszállt a lelkesedésem. Zavart nagyon, hogy sosem mos meg semmit, hogy néha elképesztő alapanyagokat használ, és hogy az egyik részben elejétől végéig egyáltalán nem használt sót. Megsütött úgy két darab csirkét a mellédugdosott édesburgonya-darabkákkal, hogy csak a csirkére szórt egy kis őrölt fahéjat és őrölt köményt (ha jól emlékszem), aztán meglocsolta olivaolajjal és kész. Én nem tudom elképzelni, hogy ez a kaja ehető lenne só nélkül, ráadásul a csirkék aljára, arra a részükre, ami a tepsivel érintkezett, még ezekből a füszerekből se került semmi!


Az egyik részben készített citromos-gombás spagettije viszont felkeltette az érdeklődésemet, mivel pont 20 deka gomba várta, hogy melyik finom vacsorában jelölöm ki a helyüket. Nigella 20 deka barna csiperkét nyersen felcsíkozott, beledobta egy gyönyörű, óriási tálba, olivaolajjal meglocsolta, egy citrom héját belereszelte, felének a levét belefacsarta, szórt rá sót, borsot, kakukkfüvet, majd forró spagettivel jól összekeverte. A spagetti főzőlevéből öntött rá pár kanálnyit, hogy az tegye szaftosabbá a tésztát. Ollóval rávagdosott egy kis petrezselymet és frissen reszelt parmezánnal díszítette.


Arra nem igazán vágytam, hogy nyers gombát egyek, ezért megnéztem Stahl Judit Citromos spagettijét, de most azt se kívántam meg, ezért úgy készítettem, hogy három szál újhagymát egy evőkanál vajon megfonnyasztottam, rádobtam egy gerezd összenyomott fokhagymát és erre került a 20 deka felcsíkozott gomba. Együtt pároltam egy kis ideig őket, de aztán úgy döntöttem, hogy kicsit lepirítom a gombát, mert annyira szeretem a sült gomba ízét! Sóztam, borsoztam, és amikor finom sültgomba-illat lett a konyhában, lehúztam a lapról, fél citrom levével meglocsoltam, és a forró gombára még egy kanál vajat tettem, hogy olvadjon el rajta. Épp mire a gombás-hagymás-fokhagymás alap elkészült, a spagetti is megfőtt, így hát leszűrtem, összekevertem a forró tésztát a sült gombával és az addigra szépen megolvadt vajjal , egy kis főzőlevet is öntöttem rá, hogy Nigellának is igaza legyen, majd apróra vágott petrezselyemmel és parmezánforgácsokkal díszítettem.



Nagyon gyorsan elkészült és nagyon finom lett. Talán egyszer majd Nigella változatát is megkóstolom, de azt inkább teljesen friss gombával tudnám elképzelni, nem az egyhetes maradékkal.




Frankfurti leves


A kelkáposztasalátához vett kínai kel maradékából arra készültem, hogy megcsinálom Csincsilla különleges kelkáposztáját, és még a kiflikrumplit is megvettem hozzá, de aztán mégis inkább egy kis levesre vágytam. Így jutott eszembe a Frankfurti leves, amit én még sohasem főztem, így hát gyorsan elkezdtem keresni a receptjét itthon található szakácskönyveimben. F. Nagy Angéla A család szakácskönyvében és Verő Juli, Hónapok, napok, ételekben egyáltalán nem szerepel ilyen leves, az 1965-ben kiadott A választékos konyha, dr. Porpáczy Aladárné receptjeiben találtam Frankfurti levest, de abban a hozzávalók a következők: borjúcsont, vegyeszöldség, zsír, liszt, hagyma, petrezselyem, tejfel, víz, paprika, só, bors. Én persze nem erre gondoltam, hanem arra, amelyikben kelkáposzta és virsli van. Rákerestem az interneten, és a Mindmegettén találtam is egy nagyon szimpatikus receptet, így hát azt csináltam meg.

Hozzávalók:
- 40 dkg kelkáposzta
- 1 fej vöröshagyma
- 1 grezd fokhagyma
- 2 nagyobb burgonya
- 1 dl olaj
- kevés liszt
- 20 dkg virsli
- 1 csokor petrezselyem
- 1,5 dl tejföl
- majoranna, só, bors ízlés szerint

A finomra vágott vöröshagymát az olaj felén lepirítottam, hozzátettem a zúzott fokhagymát és a burgonyát, amelyet meghámoztam és kis kockákra vágtam. Sóztam, borsoztam, tettem még bele majorannát, icipici őrölt köményt (csak amennyi az üveg alján maradt), és egy picike őrölt babérlevelet. Ezt csak azért tettem bele, hogy bosszantsak mindenkit, hogy ilyen különleges fűszert használtam, de egyáltalán nem kötelező! :-) Felengedtem kábé másfél liter vízzel, és a krumplit félig megfőztem Ekkor hozzáadtam a vékony csíkokra vágott kelkáposztát is. Amikor már majdnem kész volt, az olaj másik feléből és 1 csapott evőkanál lisztből rántást készítettem, megszórtam piros paprikával, tejföllel és egy merőkanálnyi forró levessel simára kevertem, és ezzel besűrítettem a forrásban lévő levest. Ezután tettem bele a felkarikázott (füstli) virslit.


A recept azt írja, hogy a virslit előzőleg pár csepp olajon megpirítva kell a levesbe beletenni, de ehhez most nem volt türelmem, pedig nagyon jól hangzik! Majd egyszer kipróbálom sült virslikarikákkal, de így is nagyon finom lett! Még Toma is evett belőle egy tányérral :-)



Gyümölcssaláta


Hát ezt tényleg csak ötletnek teszem fel, és még azért is, hogy ne felejtsünk el gyümölcsöt enni. Telente gyakran készítettem ezt a finomságot a fiamnak, mert így jó sok gyümit bele lehetett gyömöszölni, idén ez valahogy eddig elmaradt. Csak most jöttem rá, mióta hosszabb ideje köhögök, hogy ezen a télen én nem ettem elég gyümölcsöt, mindig csak a fiamba tömtem bele. Tesómnak is elmeséltem ezt a felfedezésemet, ő pont ugyanezt csinálja. Szóval felnőttek, ti is egyetek gyümölcsöt! :-)


A gyümölcssaláta alapja mindig házi barackbefőttem szokott lenni. A barackot felaprítom egy szép tálban, ráöntöm a szirupot is (amiben nincs tartosító!), majd találomra sokféle gyümölcsöt aprítok bele ügyelve arra, hogy szép színes legyen a saláta. Most 1 zöldalmát, 2 banánt, pár szem maradék mandarint tettem bele és a mélyhűtőből még a nyáron szorgalmasan eltett gyönyörű piros epret és tésai ribizlit is beleszórtam még fagyottan. Majd felolvad estére, amikorra sok finom levet enged, és jól összeérnek az ízek.


Soha nem teszek bele citromot és cukrot, hadd érvényesüljön a sokféle gyümölcs íze, de még alkohollal se szoktam megolcsolni, azt inkább megiszogatom mellé. Tejszínhabbal lehetne még felturbózni, de én azzal se szoktam vesződni.


Kivit szoktam még beledarabolni szép zöld színe miatt (de most elfelejtettem venni), narancsot mandarin helyett, vagy piros grépfrútot a piros szín erősítéséért, de annak kicsit kesernyés íze van, amit én szeretek, de más gyümölcssaláta-imádó nem annyira.



Találós kérdés: mire szeretném megkérni a tesómat, hogy mit vegyen nekem, amikor lemegy a házuk aljában található zöldségeshez?