2010. július 30., péntek

Spenótos palacsinta

A magyar canelloni (vagy akár paccheri). A tésai rég elhagyott kis konyhakertben hosszú ínséges évek után megint ömlik az új-zélandi spenót. És a spenót bizalmi kérdés. Mondjuk, az az igazság, a mostanában látható kornyatag levelekért nem is szívesen adnék hat-hétszáz forintot kilónként, pontosabban inkább semmit sem adnék. Lehet persze mirelittel is játszani, de azért az egy másik történet.

Na, akkor a recept.

Hozzávalók:
- 12-16 darab sós palacsinta
- olyan fél kilónyi spenótlevél
- 200 gramm krémsajt
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál liszt
- kb. másfél dl tej
- némi zsiradék, nálam libazsír
- só, bors, őrölt szerecsendió

A spenótot megtisztítom, forró, szódabikarbónás vízben megpárolom, lecsöpögtetem. Evőkanálnyi libazsíron megforrósítom az átnyomott fokhagymát, rádobok egy evőkanál lisztet, némi őrölt szerecsendiót, és bőszen kavargatva annyi tejjel felengedem, hogy kellemes tejfölsűrűségű legyen összeforralva.
Most már leveszem a serpenyőt a tűzről. A fokhagymás mártáshoz hozzákeverem a krémsajtot és a kinyomkodott spenótleveleket, sózom, borsozom.
Ezzel a remek, sűrű, fűszeres szósszal jó vastagon megkenem a palacsintákat, kivajazott edénybe tuszkolom őket. A tetejét megkenem egy kis maradék tejföllel (ha el nem felejtem), és alaposan megszórom reszelt sajttal (füstölt is lehet, ámbár nálunk ez is embargós). Forró sütőben megpirítom.

Mi nagyon szeretjük, tényleg egy kicsit macerás, a palacsintasütés miatt, de néha azért belefér.





2010. július 28., szerda

Barackos kuglóf

Úgy látszik, Mazsolino nem fáradt el eléggé a szombati lagziban, mert vasárnap még nekiálltak Zolival sütit sütni. Nekem semmi ilyesmihez nem volt energiám. Ráadásul olyan sütit választottak, aminek a receptje is elég hosszan van leírva, tehát még fel is kellett fogniuk. :) Igaz, ahogy én átolvastam, maga az elkészítés nem lehetett bonyolult.

Egy "Rázós sütemények" című receptújságban találtak rá. Ebben minden süti robotgép, keverés és dagasztás nélkül készül. Az összetevőket össze kell rázni egy fazékban vagy egy műanyag tálban. Érdekesen hangzik. De láttam és kóstoltam a bizonyítékot: meg lehet csinálni.

Közben érkezett egy helyesbítés a tesómtól, bemásolom:
"Szóval mi szigorúan robotgépeztünk, nem ráztunk semmit, max. a rongyot. :) Azt nem is írnám ide, hogy Zoli hogy vélekedett a rázásról... :P A pálinka pedig ment a tésztába, és a tetejére a porcukor narancslével lett elkeverve."

Mindenesetre én úgy írom a receptet, ahogy az újságban olvastam, hátha valaki ez alapján szeretné elkészíteni.


Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg vaj vagy margarin
- 1 dl tej
- 5 tojás
- 15 dkg liszt
- 15 dkg étkezési keményítő
- fél csomag sütőpor
- 10 dkg búzadara
- 15 dkg cukor
- 2 citrom és 1 narancs reszelt héja

ezenkívül:
- 50 dkg konzerv vagy friss őszibarack/nektarin
- vaj és búzadara vagy zsemlemorzsa a formához
- 20 dkg porcukor
- 3-4 evőkanál gyümölcspálinka vagy baracklé
- a díszítéshez további barackszeletek

Az összerázáshoz egy 3 literes fazék fedővel vagy egy hasonló méretű fedeles műanyag tál.

Előkészítjük a kuglófformát: a vajat megolvasztjuk és a legegyszerűbben ecsettel felvisszük a forma belsejére, úgy hogy minden hajlatba jusson. A még folyékony rétegre rászórjuk a búzadarát vagy zsemlemorzsát és alaposan körberázogatjuk benne. Ezután hűtőbe tesszük dermedni.


A tésztához a vajat felmelegítjük, felolvasztjuk aztán langyosra hűtjük. Egy tálban összekeverjük a tejet és a tojásokat.


A lisztet a sütőporral a keverőtálba szitáljuk, elvegyítjük a cukorral, a búzadarával, a reszelt citrom- és narancshéjjal. Ráöntjük a folyékony hozzávalókat és a vajat, elkeverjük. Ezután lezárjuk a fazekat vagy a tálat és a tetejét szorosan hozzáfogva kb. 1 percig erősen rázzuk (ez vicces jelenet lehet :) ).


Ezután levesszük a fedőt, kanállal a masszához keverjük a tál szélén maradt száraz összetevőket, majd lefedve ismét kb. 1 percig rázzuk.


A tészta 1/3-át az előkészített formába töltjük, rátesszük a meghámozott, felszeletelt barackok felét. Rásimítjuk a tészta maradékának felét és erre is egy sor barackot rétegezünk, végül befedjük a maradék tésztával. Egyenletesen lesimítjuk a tetejét.


Előmelegített (hőlégkeveréses sütőnél 160 fokra, elektromos sütőnél 175 fokra) sütőbe helyezzük és kb. 1 óra alatt barnára sütjük.


A formában kihűtjük a süteményt és csak ezután borítjuk ki. Tetejét bevonjuk a gyümölcspálinkával vagy baracklével csomómentesre kevert porcukorral és barackszeletekkel díszítjük.



Tesómék nagyon ügyesek voltak, mert a süti pontosan olyan szépre sikerült mint amilyen az újságban látható fotón volt. Jó ízű, könnyű állagú kuglóf. Aki a hagyományos, élesztős kuglófot szereti, az ne olyanra számítson! Teljesen másfajta süti. A benne sült barack nagyon feldobja.


Mazsolino elküldte nekem legújabb kedvenc kis videóját. Most hogy felfedeztem, hogyan lehet videót hozzáadni a bejegyzéshez, örömömben megmutatom nektek is. Nekem is az egyik kedvencem lesz, az biztos. És nem csak azért, mert szerepel benne egy Samu nevű vizsla és egy Panka nevű törpe schnauzer. De azért ez a tény is nagyban befolyásol. :)


Ha már nyár van, a kutyák se maradjanak ki a jóból:







2010. július 27., kedd

2010. július 24. - Ági és Karesz esküvője

Mintha csak tegnap történt volna, hogy megírtam a beszámolót Bori és Zoli esküvőjéről. Meglepetten vettem észre, hogy eltelt egy hónap és múlt szombaton ismét egy esküvőn találtam magam. Méghozzá kereszttestvéremén, Ágién.

Megint csak egy hosszabb beszámoló következik, így akit nem érdekel, lapozzon. Nem tudok röviden és tárgyilagosan írni olyan emberekről, akiket kedvelek. Márpedig Ági ezek közé az emberek közé tartozik, hiszen gyerekkorunk jó részét együtt töltöttük négyesben Judittal, a nővérével és az én húgommal. Manapság már sokkal lazább ez a kapcsolat, hiszen mindannyian felnőttünk, a saját útunkat járjuk, mindenkinek más az elfoglaltsága, baráti köre, de ez az esküvő jó alkalom volt arra, hogy ismét összejöjjünk.

Karesz pedig az első pillanattól kezdve pozitív értékelést kapott tőlünk. Tőlem különösen, amiért két szeletet is evett az elrontott baracktortámból amikor Ági elhozta bemutani. :) De a viccet félretéve, személyében egy nagyon kedves, közvetlen, jó fej embert ismertünk meg és azt hiszem, Ági sehol nem talált volna jobb férjet nála. Szóval mi áldásunkat adtuk a házasságra. :)

Kistarcsán, a kersztszüleimnél gyűltünk össze szombat délután. A menyasszony kikérésével kezdődött a program, amit a vőlegény helyett a vőfély tolmácsolt. Ahogyan Ági búcsúját is a szülőktől, nagyszülőktől, nővérétől. A szép beszéd közben sokaknak potyogtak a könnyei a meghatottságtól.


Nagy létszámú lagzi volt, ha jól emlékszem 120 vagy 130 fővel. A menyasszony kikérése után a sok ember gyalog indult el a templomba a zenekar kíséretével. A számomra kissé hosszú szertartás közben sokszor hallhattuk a kórust énekelni, aminek nagyon örültem. Mivel Ági is kórustag, ezért kitettek magukért, nagyon szép előadásokat hallhattunk.

A szertartás után a templom előtt gyűltünk össze gratulálni az ifjú párnak. Megismerhettem egy új szokást: a násznépet fonott kosárból kaláccsal és aprósütivel kínálta a család.

Az ifjú pár kapott a nyakába egy adag rizst a barátoktól a bőséges gyermekáldás és a gazdagság reményében, majd Ági sorakozót fújt a lányoknak, mert a csokrát készült eldobni.


Nem nagyon tologtak a lányok a csokorért, az én tesómat is lasszóval kellett odaterelni. Gondolta, ha beáll leghátra, nem érheti veszély. Tévedett, ő kapta a csokrot. :) Persze kis rásegítéssel, mivel amikor látta, hogy repül felé, elugrott előle, de valaki leleményes volt és amikor leesett a virág a földre, felkapta és Mazsolino kezébe nyomta.


Visszasétáltunk a házhoz és indulhatott az esküvői kocsisor a lagzi helyszínére. Amíg mindenki az autókat kereste, addig a zenekar játszott. Ágiék nagyon jól választottak, ez az este során bebizonyosodott. Az 5 fős együttes mindenkit megmozgatott, változatos zenéket hallhattunk tőlük és a hihetetlenül jó hangú énekesnőjük szinte végigénekelte az egész estét, éjszakát és gondolom a hajnalt is.

A vacsorát és a bulit Mogyoródon a Laguna Panzió és Étteremben tartották, aminek az éttermét Ágiék nagyon hangulatosan díszítettek fel.

Érkezés után csak a nőket engedték be az étterembe. Először nem értettem, hogy miért is?


Aztán rájöttem! A férfiembereknek meg kellett küzdeniük a bejutásért, vagyis a "Nyisd ki babám az ajtót!" című dalocskát kellett jó hangosan énekelni. Térden állva könyörögtek, mire megesett rajtuk Ági szíve.

Ági kifutott újdonsült férjéhez, hogy beengedje, aki erre ölbe kapta és átvitte a küszöb felett. A hagyomány szerint ezzel csapják be a gonosz szellemeket, akik csak egy személy belépését engedélyezik, vagyis megóvja feleségét attól, hogy a szellemek elrabolják.

A kép bal oldalán látható, hogy koktélokat szolgáltak fel üdvözlőitalként.

A panziónak saját kis horgásztava van a kertben. Ennek a partján kezdődött a fotózás és a nászajándékok átadása.

Ezen a képen a családommal látható az ifjú pár:


Az ültetési rendről ők sem feledkeztek meg. Mindenkit egy névkártya és egy kis mézeskalács szív-pár várt a helyén.


Természetesen megint annyira belemelegedtem az esküvő hangulatába, hogy csak az utolsó pillanatban sikerült valakinek eszembe juttatnia, hogy talán fotózni kellene az ételeket a bloghoz. Így az újházi tyúkhúslevesről teljes egészében, a második fogásként felszolgált vegyes tálról pedig félig maradtam le.

A tálon a következők voltak: cigánypecsenye, sült kacsacomb, sonkával-sajttal töltött rántott csirkemell, rántott gomba, rántott sajt, párolt zöldség, párolt rizs, petrezselymes burgonya. Ezek mellé káposzta-, uborka-, és paradicsomsalátát szolgáltak fel.


A vőfély nagyon ötletes és jópofa játékokat talált ki. Például egy olyant, amikor leültetett egymás mellé néhány embert és elnevezte őket anyának, apának, gyereknek, papnak, gólyának, keresztanyának, stb. Felolvasott egy jó hosszú történetet amiben gyakran használta az elnevezéseket és amikor az adott személy a saját nevét hallotta, fel kellett pattannia és futni egy kört míg vissza nem érkezett a saját széke elé.

A vacsora után Ági és Karesz a nyitótánccal folytatta, amibe leghamarabb a gyerekek kapcsolódtak be, de aztán senki nem szégyellősködött, hamar tele lett a táncparkett.

Apu is gyorsan felkért táncolni. Aztán a tesómat és anyut is.



Volt egy hosszú asztal, amire rengeteg tányéron az aprósüteményeket készítették elő. Innen hordták a pincérek folyamatosan az asztalokra.


Innen aztán mindenki kiszolgálta magát. Annyi féle volt, hogy én a bőség zavarában azt sem tudtam, mit kóstoljak meg. Utólag kiderült, hogy a tizede nem került fel az asztalokra, mert mindenkinek csomagoltak egy jó adag süteményt és a dobozokba teljesen más fajták kerültek mint az asztalokra. Nem tudom kik voltak azok a szorgosak akik ennyit sütöttek, de le a kalappal előttük.

A menyasszonyi torta felvágásánál itt is folyt a harc, csakúgy mint Boriéknál. El kellett dönteni, hogy a kés fogásánál kinek a keze kerül felülre. Ugyanis az fogja viselni a nadrágot otthon, aki itt győzedelmeskedik. :)

A torta három emeletes és összesen 90 szeletes volt. A legfelső réteg dió ízesítésű....


... a középső málna...


... a legalsó pedig túró ízű volt.


Én a legfelső réteget ettem és annyira elteltem vele és a többi sütivel, hogy mást meg sem bírtam kóstolni. Pedig a menyasszonyi torta mellett még rengeteg kisebb torta is sorakozott. Itt négy másik látható.

Itt pedig három. Ahogy sorban álltam a tortáért megnéztem mindegyiket kívülről és kiválasztottam melyikből fogok még kóstolót kérni. De erre nem került sor, így sosem tudom már meg, hogy milyenek voltak. :(


Ezután újabb játék következett, a Boriéknál megismert "etesd meg a férjedet" kissé továbbfejlesztett változata. Karesz beállt egy kék lepedő mögé, a kivágott részen kidugta a fejét, amire kapott egy sapkát. Aztán a két kezét is, amire egy ruhácskát és cipőt húztak. Így ő lett a "kisbaba". Ági beállt mögé és a maradék két lyukon kidugta a kezét, így ő lett a kisbaba keze. A baba pedig megetette, megitatta "magát" és még a saját fogát is megmosta.


Evés, ivás, fogmosás után pedig pisilt egy jót a kisbaba. :) Egy műanyag csőből vizet spriccelt és pont szerencsétlen fotóst találta el.

Éjfélkor a menyasszonytánc következett. Szegény Ági jól elfáradt a végére, hiszen rengetegen, sokan kétszer-háromszor is megforgatták egymás után.

És hogy visszatérjen belénk az élet, a menyasszonytánc után töltött káposzta várt mindenkit


Rövid időre visszaadta az energiánkat, de mivel a lábainkat már szinte teljesen széttáncoltuk, már eléggé passzívan vettünk részt a bulin.

Kicsivel 2 óra után elbúcsúztunk Ágiéktól, akik ekkor már természetesen pirosba öltöztek, hiszen a menyecsketáncot is eljárták. Ha jól tudom, egészen hajnali 5-ig tartott a mulatság. Nem tudom, hogy bírták, hiszen folyamatosan táncoltak, amíg én láttam őket. :)


Mivel Boriék esküvőjét is értékeltem egy 5-ös skálán, ezért Ágiékét és megteszem. 4,75 pontot adok nekik. Nem semmi lehetett megszervezni egy ekkora létszámú lagzit. Ők is szép ruhát választottak, a helyszín is tökéletes volt, a vacsora is ízlett. Úgy gondolom, minden úgy történt, ahogy ők megtervezték.

A negyed pontot mindössze azért vontam le, mert nekem túl hangos volt a zenekar. Nem igazán értettük egymás szavát bent az étteremben még úgy sem, ha egymás fülébe kiabáltunk. Nem mintha nem lettek volna jó zenék, sőt! Ahogy említettem, a zenekar csillagos ötöst érdemel. Csak picit zavart, hogy ha valakinek mondani akartam valamit, azt csak az udvaron tudtam megtenni.

Ettől a minimális zavaró tényezőtől eltekintve nagyon jól éreztem magam és ahogy láttam, körülöttem mindenki.

Ez a szám nagyon megtetszett (főleg mert pálinkáról szól ;), de valahogy a zenekar előadásában kicsit jobb volt:




Még egyszer sok boldogságot és jó nászutat kívánok Áginak és Karesznak!




2010. július 26., hétfő

Barackos-fehércsokis túrótorta

Hát ezt is megértük, hogy a legkisebb gyerekünk 18 éves lett. Lassan nem fognak ráférni a gyertyák egy tortára, hihetetlen, hogy öregszenek.
Általában túrótortát rendel a delikvens, most kicsit változtattam rajta (a régebbi változatok itt és itt).

A torta alja általában valamilyen piskóta szokott lenni, de most tényleg nagyon siettem, és valami másra vágytam, szóval vajas kekszmorzsa volt az alap, megsütve, sárgabarackkal kirakva, rajta a szokásos túrós-joghurtos-zselatinos krém. A teteje szintén félbevágott barackokkal kirakva, sárgabaracklekvárral megkenve, pisztáciával megszórva. Nekem nagyon ízlett ez a sokféleség, az édes, ropogós, vajas kekszmorzsa, az enyhén sós pisztácia, az édes, lágy és puha túrókrém, benne a ropogós fehércsokidarabkák, a kemény, harapható, nyers, cseppet savanykás sárgabarack, meg a savanykás lekvár a tetején (saját baracklekvár, és én minden lekvárt helyből kicsit savanykásnak csinálok, nagyon kevés cukrot használok). Szóval teljesen rendben volt, szerintem:) És még gyors is volt, három körül kezdtem el, és a hűtéssel együtt hét körülre már tálalható volt, meg is dermedt a krém teljesen (most tényleg nem kellett kanál hozzá).


Akkor a részletes recept:

Hozzávalók az alaphoz:
- 300 gramm zabpelyhes keksz
- 10 dkg vaj

A kekszet egy zacskóban sodrófával összetörtem. Összekevertem az olvasztott vajjal, és belenyomkodtam egy papírral kibélelt 28 cm-es tortaforma aljába. Forró sütőben halványbarnára pirítottam (kb. 10-15 perc). Amikor teljesen kihűlt, kioperáltam a formából, ekkor sikerült kb. negyven darabba törni, fogalmam sincs, mért volt ilyen törékeny, talán a vaj volt kevés? nem tudom. Ekkor nekiálltam pázölözni vele, de elég gyorsan feladtam, újra összetörtem az egészet morzsává, és ezt a vajas sült morzsát osztottam szét az újrapapírozott nagy tortaforma (28 cm) alján.

Hozzávalók a rakományhoz:
- 1 kg nem túl érett, kemény sárgabarack
- 1 marék sós pisztácia
- 2 dl baracklekvár

A barackokat megmostam, félbevágtam, kimagoztam, és leöntöttem forró vízzel. Néhány perc állás után könnyen le tudtam húzni a héjukat. Az immár héjtalan fél barackokkal sűrűn kiraktam a kekszmorzsát (pont fél kiló kellett hozzá, a másik fél kiló majd a tetejére jön).

Hozzávalók a krémhez:

- 0,6 kg krémtúró (Lidles vödrös, az egyszerűség kedvéért, ezt nem kell áttörni)
- 200 gramm joghurt
- 0,3 liter tejszín
- porcukor ízlés szerint (100-200 gramm?)
- vaníliás cukor
- egy fél citrom frissen csavart leve
- 10 dkg fehércsoki
- 25 gramm zselatin (mert tényleg kevés volt az idő, és tényleg nem akartam kanalast)

Egy tényleg nagy tálban összekevertem a túrót a joghurttal, cukrokkal, citromlével. A fehércsokit aprítóban morzsásítottam, ezt is hozzákevertem. Egy másik, kisebb tálban habbá vertem a jól lehűtött tejszínt. A zselatint beáztattam két-három dl hideg vízbe. Öt perc múlva folyamatos kevergetés mellett forrásig melegítettem. Jöhetett a kavargatás. Amíg kicsit hűlt a zselatin, addig a nagy tálamban összekevertem a túrókrémet a tejszínhabbal, óvatosan persze, ne zúzzam szegényt halálra. Azrán  a zselatinba kevertem egy-két merőkanál krémet, alaposan összekevertem, aztán megint egyet, megint egyet, aztán meg ezt zúdítottam vissza a többi krémhez a nagy tálba, és itt is nagyon alaposan összekevertem (nem percekről van szó, csak azért két-három kavarás nem elég). Így soha nem lesz csomós a zselatin.
Ezt a krémet ráöntöttem a tortaformában várakozó, barackos kekzsmorzsára. Nem szabad a pereméig érnie, mert a barackoknak még kell egy kis hely.
Betettem a hűtőbe két-három órára.

Ennyi idő alatt szépen megdermedt, hála a viszonylag sok zselatinnak. Most már csak a díszítés volt hátra.
A tetejét kiraktam félbevágott, meghámozott sárgabarackokkal. Olyan 2 dl házi, savanykás baracklekvárt botmixerrel simára kevertem, kicsit felmelegítettem, és egy szilikonecsettel alaposan megkentem a torta tetejét vele, jó vastagon. A kész művet megszórtam egy marék durvára tört sós pisztáciával.





A szép képeket Rebeka csinálta.



Zöldséges hús diszkoszban


Még mindig nyaralunk. Ezt a sütőalkalmatosságot a Tamás már rég kinézte, csak valahogy sosem vettük meg, most elment, és gyorsan vett kettőt. A nagy azért jó, mert nagy, sokat lehet benne egyszerre megsütni, a kicsi meg azért, mert pont belefér a cserépkályhánkba, kíváncsi vagyok, beválik-e. Meg persze a hátizsákba is sokkal kényelmesebb. (A mindenki által jól ismert sörös üveg természetesen a gyufás skatulyát helyettesíti.)

Jó vastag acélból vannak, a használati leírást én ugyan nem olvastam, de nyilván pont úgy kell velük bánni, mint minden ilyesmivel, első használat előtt alaposan kiégetni, használat után meg elmosni, megszárítani, és rögtön bekenni jó alaposan zsírral. A rozsda ellen, természetesen.

Ilyen csinosan záródnak.


Maga a recept rém egyszerű. A diszkoszt ki kell bélelni hajszálvékony szalonnaszeletekkel. Erre rápakoljuk az előzetesen bepácolt (tetszés szerint, nálunk fokhagyma, oregánó, majoranna, bors szerepelt, legalábbis azt hiszem) húsféléket. A képen a csak csirkés változat van, de volt egy marha-csirke vegyesen nagy tál is, csak az annyira finom volt, és annyira éhesek voltunk, hogy egyszerűen nem volt időm lefényképezni. A húsok tetejére mehet mindenféle zöldség, amit találunk otthon, itt most újkrumpli volt, sárgarépa, némi zeller, talán még hagyma is. Összecsukjuk a műszert.
Most jön a neheze. Vastag parazsat kell előállítani, és abban gondosan elhelyezni (nagy lánggal égő tűzbe nem szabad tenni), és egy-két-három órán át keresztül ott tartani.
A végeredmény egészen pazar. Nem nagyon értem, hogy miért, de minden alkatrésze pont megfelelőre puhul, szóval vajpuha a marha, puha a csirke, de nem szakad cafatokra, nem maszul a krumpli, nem mállik a répa, és az egésznek nagyon-nagyon finom íze van. Ha egy lábasba egyszerre dobálnám bele mindezt, és párolnám, akkor a marha tuti kemény lenne, a krumpli meg két óra alatt teljesen szétfőne, stb. De a diszkoszból tökéletes állapotban kerültek elő:)
A nagy diszkosz hat nagyon jó étvágyú embernek elég volt ebédre, szóval normál ebéd részeként a kicsi is pont elég lenne négy embernek. Hip-hop jön  a tél, ha beindul a fűtési szezon, rögtön ki is próbálom:)

De azért még nyaralunk. Strandolunk. Van, aki fáradhatatlanul föl-alá úszkál egész nap, befelé:


és kifelé:


És van, aki a strandon is az intellektuális kalandokat keresi, és békésen ücsörög a napernyő alatt, jó társaságban:


A szép állatos képeket Rebeka csinálta.



Mángold

A kép innen.
Mert az enyémet elfelejtettem lefényképezni.

Kicsit eltűntem,  az elmúlt két hetet a családi birtokon próbáltuk átvészelni, most, kicsit fázva, nehéz elképzelni azt a nagy meleget, de már ott is nehezen lehetett kibírni.


Próbáltuk túlélni, ki így, ki úgy. Én alapvetően pihegtem valami árnyékos zugban. És masszívan nem főztem. A két nagyeszű négylábú a saját módján harcolt a kánikula ellen.

Az okosabbik a házi jakuzziban töltötte az idejét.




A kevésbé zseniális sportolt egész nap, már ha talált valakit, aki hajlandó volt aládolgozni:) Néha egy labdával:

 Néha kettővel:

És amikor ez már uncsi volt, akkor jött a labda-bot kombi. Meg persze az esdeklő tekintet, hogy valaki dobja már el, hadd fusson már utána a negyven fokban. Mert az annyira, de annyira jó.


Főzés nem sok volt. Volt két nagy bogrács gulyás, egy nagy adag zsenge gévagomba, de azt is elfelejtettem lefényképezni, diszkosz (róla majd később), de inkább csak csendes izzadás valamelyik sarokban.

Kaptunk ajándékba egy nagy kazal friss mángoldot, hát vele tényleg kellett valamit csinálni, szóval egy gyenge ebéd kedvéért összeszedtem magamat. Nagyon szeretem a mángoldot, néhány éve volt is a kertben, most éppen nincs. Nagyon hasonlít az íze a spenótra, csak jóval haladósabb, hatalmas levelei vannak, nem kell órákig pucolgatni. A blogon is szerepelt már néhányszor. 

Mángoldleves
Sokszor olvastam már, hogy a mángold szára hasonlít a spárgára, most ki is próbáltam. A leszedett szárakból levest főztem. A szárakat felaprítottam, feltettem főni némi vízben egy kis sóval. (Aztán teljesen elfeledkeztem róla, és elmentem egy kis kutyasétáltatással egybekötött telefontúrára a helyi dombra. Mire hazaértem minden víz elforrt és pont nem égett le, szóval szerencsém volt nagyon. De ez a rész nyugodtan kihagyható.) Pótoltam az elforrt vizet, újra felforraltam, merülőmixerrel pépesítettem. Még ment bele egy kis őrölt bors.
Nincs benne semmi zsiradék, jéghidegen ettem egy kis tejföllel, tényleg nagyon finom volt.

Nem igazán fotogén, sem íz íze, sem az állaga, de tessék. Ilyen volt:)


Vajas-fokhagymás mángold
Ez volt a második fogás. A mángoldleveleket forró sós-szódabikarbónás vízben rövid ideig forraltam. Lecsepegtettem. Serpenyőben kis vajon átforrósítottam egy gerezd apróra vágott fokhagymát, erre ment rá a főtt, kicsit összevagdalt mángold, összeforgattam, só, bors, kész.
Snidlinges újkrumplival ettem (a snidlinget is ajándékba kaptuk, összevágva:)), eredetileg még tükörtojást terveztem mellé, de a melegre való tekintettel az elmaradt. Így is nagyon finom volt.