2014. június 17., kedd

Tésai leves


A szép képet Rebeka csinálta. 
Na, szóval most különösen hosszú leszek, mert igen, akarok róla beszélni. Akit meg nem érdekel, ne olvassa:) ugorjon a százalékjelekig. Amióta megvan a tésai ház, azóta ábrándozunk arról, hogy kéne valahová egy jó nagy asztal, ami köré elférnénk nyolcan, tízen. A hosszú tornácunk erre nem alkalmas, mert keskeny. Kettőnknek tök kényelmes, de már négyen is szűkösen férünk el egy asztalnál, többről már nem is beszélve.



Csinált DT már rég egy asztalt két paddal a diófa alá, szuper helyen van, tavasszal napos, nyáron árnyékos, közel is van mindenhez, jó a kilátás, de ez igazából szintén négy személyes, ha nagyon össze akarunk bújni, akkor hat. De ennél többen tutira nem.


Erre a célra lett volt építve egy szaletli (barátaink szerint szatellit avagy szultáneum), de nem jött be, nem szeretünk addig menni, ha le akarunk ülni enni. Sziesztázni viszont tökéletes, szóval most két ágy van benne.



És akkor most jött a következő  variáció, hogy akkor a tornác legvégét szélesítsük ki annyira, hogy elférjen rajta egy nagy asztal. Az aljzat, avagy a dobogórészt már el is készült, szóval most van egy háromszor háromméteres tuti jó helyen lévő ücsörgő tornácunk, itt már tényleg egyszer el fog férni egy nagy asztal. Már ha lesz. A ránk szokásos módon van kész: alul szinte teljesen, már csak egy-két réteg lazúr hiányzik, a teteje nem csak azért nincs kész, mert lusták vagyunk, hanem azért sem, mert még nem találtuk ki, hogy legyen, hogy legyen is meg ne is (eső ellen védeni kéne, a kilátás ellen meg nem, de azért a plexi nem jön be). Nagy asztal még sehol. Mindenesetre használható. És felavatható.
És erre az avató bulira hívtuk meg a Gábiékat. Vacsira. Tulképp már előre lehetett tudni, hogy zűr lesz, mert rossz volt az időzítés. Mi már péntek este lementünk, szombaton feljöttünk Pestre színházba, irtó későn értünk vissza, és vasárnap este volt a buli (ez a hosszú pünkösdi hétvége volt). Még az is hozzátartozik a történethez, hogy ha DT-sal együtt megyünk le, akkor nemigen szoktunk húsfélét vinni, és agyament finom dolgokat szoktunk enni, két emberre egy vasserpenyőben isteni dolgokat lehet csinálni. De tudom, hogy mások általában húsevők, szóval ha vendég jön, akkor húsételt szoktam főzni. Tésán az egyszerűség kedvéért mindenki gulyáslevest és palacsintát szokott kapni, nem is olyan felszerelt a konyha, és kedvem sincs nagyon faxnizni sok emberre. Most is pont ezt terveztem. De súlyos gondjaim voltak a hozzávaló hússal. Mindig is nyűgös voltam húsügyben, nyers húst eleve nem szívesen szállítok ilyen melegben (illetve olyan melegben, ami akkoriban volt), még sok-sok jégakuval, hűtőtáskában sem. Nyers húst nem tartok órákig még a hűtőszekrényben sem. Fagyasztott húst nem utaztatok, csak akkor, ha úgyis fel akarom engedtetni, nyilván nem dugom be egyórás utazás után a fagyasztóba, akkor sem, ha addig hűtőtáskában, jégakuval utazott. Szóval nem találtam a megoldást. Pénteken levitt nyers hússal vasárnap este nem etetek vendéget. Előre megfőzni sem tudtam semmikor: pénteken későn értünk le, szombaton hamar indultunk a színházba (előtte gyereket mentettünk). Fagyasztó ugye nem játszik, ráadásul a tésai kis fagyasztó egyáltalán nem hűt mínusz húsz fokra. Szóval gondoltam, hogy majd szombat éjszaka, színház után veszünk az esztergomi teszkóban (igen, ott sem veszek húst általában, de gondoltam, egyszer talán megreszkírozhatom, legfeljebb veszek valami füstölt árut, ha nem szép a friss, egyébként is vendégnek megy). Szóval amikor mentünk felfelé a Pestre a színházba, csekkoltam, hogy pünkösd ide, pünkösd oda, nyitva van a teszkó (0-24-es egyébként). Ha nem lett volna nyitva, akkor talán felmarok egy fagyasztott csirkét otthon (úgyis kb. a házunk előtt mentünk el). De aztán Esztergomban meg már be volt zárva a bolt, pedig bőven éjfél előtt értünk oda. Azóta is kínoz a kérdés, hogy vajon mikor és miért zárt be? Tudom, hogy ilyen sátoros ünnepeken bezárnak a multik, de miért pont szombat éjjel 11-kor? miért nem éjfélkor? Ki tudja?
Na, szóval ott álltam másnap több tonna zöldséggel, és igen kevés húsneművel, olyan félkilónyi angolszalonnával és pár szál kolbásszal. Amiből még mindig összejöhetett volna egy jó leves, de aztán amikor felmentem a Gábiékhoz, akkor irtó kedvesen felajánlottak a vacsihoz egy jó nagy adag frissen szedett rókagombát, és persze ez volt az oka mindennek. Többfogásos meleg vacsorához (füstölt húsos leves bográcsban, rókagombamártás valamivel, stb., stb.) nem éreztem magamban erőt, és így hosszú lamentálás után sikerült életem legszarabb vacsoráját összehozni: a terv az volt, hogy minden kikerül az asztalra, és ki-ki azt eszik, amit akar, nem lesz ugrálás, szaladgálás, tányérbegyűjtés. Az előételrész rendben is volt (isteni olívaolaj az igaziolívától, kenyér, kecskesajt, DT-féle sajt, ilyesmi), akkor kellett volna abbahagyni. Volt még ugye a rókagombamártás, amit elég nehéz lett volna elrontani. A húsféleségeket feldaraboltam, és főztem-sütöttem, csak arra nem gondoltam, hogy a masszív, füstölt angol szalonnánkat legalább három órán át kellett volna főzni a sütés előtt, szóval nem elég, hogy kevés volt, hanem még kőkemény is . Az étkezés fénypontja lett volna a sokféle sült zöldség. Órákig daraboltuk a gyerekekkel a több tonna zöldet, amiből aztán DT bográcsban karalábélekvárt (kedves vendégünk szerint) főzött, mert hogy ilyen mennyiségű zöldséget nem lehet sütni, csak sok pici adagban. Én nem tudtam felügyelni, mert közben kereskedelmi mennyiségű újkrumplit sütöttem a konyhában serpenyőben a gombához (sütő nincs kint). A karalábélekvár tényleg undorító volt, a színe is, meg az állaga is. Ja, és lett volna még ez leves (lassan tényleg eljutunk a receptig), de erre már egyszerűen nem volt idő. Szóval a leveske össze volt rakva, de kellett volna hozzá tüzet rakni, és arra nem volt már időnk és energiánk (bográcsolni egy régi fürdőszoba-kályha alján szoktunk, oda nem fért volna el a leveses edény). Tehát ez az a leves, aminek csak annyi köze van a fenti több kilométeres szöveghez és a vendégséghez, hogy addigra nem készült el. De másnap igen, és tényleg nagyon-nagyon finom volt! - És hogy ne kínozzon senkit, a desszert jó volt, nem palacsinta, mert azt éreztem, hogy zűr lesz, és már senkinek sem lesz kedve és energiája sütögetni a tűz mellett, hanem tejszínes gyümölcsrizs volt szigorúan ribizlimentes rote grützével meg csokiszósszal, és ebből végre ettek a gyerekek is (főleg a csokiszószból:))

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%
Ehhez a leveshez tulajdonképpen csak ez a kis öntöttvas edényke kell, de nyilván megteszi egy lábatlan is, ha teszünk alá kis köveket lábacska gyanánt. Ezt egyébként a Mountexben lehet kapni, és érdemes rá beruházni, mert nagyon jó kis edényke. Nem is tudom, hogy nekünk a kicsi vagy a nagyobb méret van-e. Belerakunk mindenféle zöldséget és zöld fűszert, amit találunk, mondhatni telerakjuk vele. Krumpli, répa, gyökér, zeller, ebbe került még egy kis szárított rókagomba meg egy-két darab a Gábikék rókagombájából. Pár ágnyi friss oregánó. Só, őrölt fekete bors. Egy icipici szalonnahéj nagyon jót tesz neki, de ez alapvetően zöldségleves, nagy darab már nem áll jól neki. Felöntjük vízzel. Oda kell rakni a tűz mellé, és villámgyorsan megfő benne a leves, nagyon-nagyon finom lesz.  Van egy hasonló méretű kis cserépedényünk, amit szintén nyílt lángon lehet használni. A múltkor versenyeztettük a két edényt, és abban sokkal-sokkal tovább kell főzni. Az is nagyon finom egyébként, csak azt nem értem, hogy az öntött vasban miért készül el annyival hamarabb. Nyilván más hőfokra melegszik fel a kétféle edény.

Napi cukinak meg, csak hogy tartsuk a szokást, egy tökéletesen ide nem illő kép. A szép, kedves, okos és majdnem bátor Nyikáról, aki az egyik legcukibb reggeli sétapartnerünk.
A szép képet pedig a gazdi csinálta.




2014. június 4., szerda

A világ legegyszerűbb kenyere


Egy időben mindig otthon sütöttem a kenyeret, aztán amióta nem eszem glutént, eléggé hanyagolom. Nem feltétlenül önzésből, hanem állandó és masszív időhiány okán. Magamnak muszáj megsüssem, mert készen még nem találkoztam olyannal, amelyik igazán tetszett volna. (Úgy nagyjából ezt sütöm, persze már rengeteget változtattam rajta az idők során, majd egyszer erről is írok egy regényt.) Így aztán sajnos már sem időm, sem energiám a családtagjaimnak is sütögetni. Persze azért az is hozzátartozik a történethez, hogy most már azért sok helyen kapni ehető búzalisztes kenyeret. Igaz, hogy aranyáron, szóval legalább 1000 Ft/kg, de legalább van. És igazából nem fogy nálunk sok kenyér, nem ezért fogunk tönkremenni. De most nagyon szerettem volna friss és tényleg finom kenyeret adni az előételként szereplő sajtokhoz és olívaolajhoz. Általában ciabattát szoktam sütni, de most gyakorlatilag nulla időm volt a kenyérgyártásra. Tehát elővettem a régi jó dagasztás nélküli kenyeret, pár éve iszonyú nagy divat volt. Összekevertem a hozzávalókat (három és fél perc), aztán békén hagytam egy darabig. Másnap minden fakszni nélkül megsütöttem. És nagyon jó lett, ráadásul tökéletes volt a tunkoláshoz. Pénteken készült, hétfőn még abszolút ehető volt. Látszik a képen is, hogy kifejezetten súlyos kenyér, és ez jól áll neki.

Hozzávalók:
1 kg búza finomliszt
1 evőkanál só
1/8 kocka friss élesztő (nem több!)
1 evőkanál méz
langyos víz

Egy jó nagy tálban összekevertem az alapanyagokat annyi langyos vízzel, hogy sűrű tésztát kapjak, sehol ne legyenek benne száraz részek. Zacskót húztam a tetejébe, és hagytam állni a konyhapulton majdnem egy teljes napot. Felforrósítottam a sütőt 250 fokra, betoltam üresen egy szép nagy öntöttvas edényt is (tudom, hogy mások ezt jénaival szokták, de én nem merem). Amikor már tűzforró volt minden, kivettem az edényt, beleterítettem egy sütőpapírt, és a nagy tálból átborítottam az időközben elfolyósodott tésztát. Tehát nem gyúrtam át, nem formáztam, nem kelesztettem újra, semmit, csak borítottam. És már vissza is raktam a a sütőbe (itt azért vigyázni kell, mert a 250 fokos öntöttvasedényhez nem célszerű csupasz kézzel hozzáérni). Aztán addig sütöttem, amíg meg nem sült. Mivel ez egy elég nedves tészta, jó barnára meg kell sütni. Időigénye tíz perc alatt van mosogatással, szóval egy ilyenre még időnként kapható leszek.


2014. június 3., kedd

Gyulai gombás harcsapörkölt kapros-túrós tésztával



Szóval az úgy volt, hogy az éves rendes tavaszi szabadságunk alatt pár napot Gyulát töltöttünk, méghozzá velneszezés céljából. Vízbe be, vízből ki, kis szauna, kis pancsi, szundikálás, fürdőköpenyben kóborlás, ilyeneket terveztem. Persze aztán volt sok más, de ebből épp egy fürdőlátogatásra futotta, amit pár óra alatt szörnyen meguntunk. Amikor itthon elmegyünk valami fürdőbe, valamiért mindig rohanni kell, sosincs idő eleget úszni és utána még eleget dagonyázni, olyankor mindig azt képzelem, hogy bármennyi időt el tudnék tölteni egy ilyen vizes komplexumban, de most bebizonyosodott, hogy tulajdonképpen mindig egy tíz percet kéne csak ráhúzni, szóval dögunalom az a sok víz egy idő után.
Na, szóval ott Gyulán láttuk meg ezt az ételt egy étteremnél, mármint az étlapon. Nem is tudom, miért nézegettük, eleve félpanzión voltunk, az is sok volt, de ha nem is így lett volna, akkor sem ennék ilyesmit étteremben, sok minden miatt nem, de most említsük csak a gluténmentességet. De azóta is emlegetjük, szóval alig vártam, hogy valami családi ünnepre megcsináljam. Szerintem isteni lett. És iszonyatosan kiadós. A lenti adagból öten vacsoráztunk (igaz, előétel után), utána még három napig ettük DT-sal, a végét pedig kidobtam. Pedig nem vagyunk madárétkűek, sajnos.

Hozzávalók:
80 dkg afrikaiharcsa-filé (persze jobb lett volna szürkeharcsából, de 4000 Ft felett árulja a Halas Laci, hát, ahhoz valami nagyobb ünnep kell, minimum egy karácsony)
80 dkg gomba
fél evőkanál zsír
4-5 nagy vöröshagyma
2 paradicsom
2 paprika
só, bors, pirospaprika, kakukkfű

Egy nagy lábasba ment a felkockázott hagyma (köszi, Bence!), alá a pici zsír és rá 1-2 dl víz. Meg egy fedő, és pici lángon főztem vagy húsz percig, míg a hagyma teljesen meg nem puhult (ezekkel a mai hagymákkal ilyen durván kell bánni, mert az istenért nem adják meg magukat). Ha elfőne alóla a víz, pótolni kell, hogy ne piruljon, hanem párolódjon. Hozzáadtam a feldarabolt paprikát-paradicsomot (aki rendesebb, az húzza le a paradicsom héját), és amikor már mindenki kicsit megfőtt (5-10 perc), botmixerrel átnyomtam, így kaptam egy nagyon szép, bársonyos, krémes szaftot. Ráadásul abszolút lájtosat, semmi barnára pirult hagyma, épp hogy csak egy pici zsiradék. Beledobtam a feldarabolt csiperkét, és hagytam rotyogni. Közben a gomba kieresztette magából a sok nedvességet, addig rotyogtattam, míg kb. visszaállt a szaft mennyisége az eredetire. Közben rászórtam az őrölt pirospaprikát, annyit, hogy szép színe legyen. Beleraktam a felkockázott harcsát, és pár perc alatt készre főztem, tényleg nem kell sok az apróra vágott halnak. Közben nyilván ment bele só és bors. Meg a kakukkfű.
Köretként Aldis spätzlét főztem ki (azért nokedlizni nem volt kedvem nekilátni), és abból csináltam meg a szokásos túrós tésztánkat, sok túróval, tejföllel, szalonnával. Végül egy tepsiben átpirítottam. A gluténmentes családtag ugyanezt kapta sütőben sült újkrumplival. Mivel viszonylag sok kaporgyűlölő van a családban, semmit nem kaproztam össze, hanem öt nagy csokor kaprot finomra vágtam, és pici zsíron megfuttattam. A kaporfanok ebből kevertek egy picit a körethez vagy a pörihez. Szerintem zseniális megoldás, ha ilyen sokféle a család.



Napi cukinak meg kivételesen nem négylábúakat kaptok, hanem kétkerekűket. Gyulán az volt a legnagyobb élményem, hogy boldog-boldogtalan biciklizik. Isteni bicikliutak vannak, mindenki azzal nyomul. Annyi a biciklis a városban, hogy a kölcsönzőt alig tudtuk megtalálni, mert gyakorlatilag minden bejárat előtt le van rakva vagy tíz bicikli, mindegyikről hiheted, hogy kölcsönzik. Itt végre volt módom kipróbálni, hogy milyen az örömbicajozás, amikor ugyan közlekedsz, de nem az életedért küzdesz közben. Mint itt Pesten és környékén. A járda ugye a szent gyalogosé, az úttest az autósoké, a bicikliút - ha egyáltalán van - mindenkié. Először is autóparkoló, másodszorra gyerek- és kutyasétáltató, és ha rácsöngetsz valakire, akkor még hisztériás rohamot is kapnak, hogy má most akkó mér?? Gyulán ez nem így van. Nagyon irigylem az ottaniakat ezért. És nektek is megmutatom, hogy néz ki a gimi egy hétköznap délelőtt, én még nem láttam ennyi bringát egy rakáson. A biciklisor hátrafelé is folytatódik:))



2014. június 2., hétfő

Eperhabos máktorta





Mindenféle okok miatt még egy készült belőle (pedig tényleg nem szokásom), ezt emlegettem a múltkor a mentás-citromos máktortánál. És mivel szülinapi torta volt, csak esti képek készültek, azért ilyenek. De a torta jó, nem is bonyolult, szóval megörökítésre méltó. És mivel már előre tudtam, hogy mit sütök, és hogy az jó is lesz, kivételesen még ki is mértem a hozzávalókat, ha valaki nem szereti a csak úgy gondolomra mértékegységeket. A torta egyébként nagyon finom, a mák és az eper jól működik együtt. Az első szerintem jobban sikerült, akkor a mákos réteg vékonyabb volt, és jó magas eperhab volt rajta, itt kicsit mások lettek az arányok. Az elsőn logisztikai okok miatt nem volt tejszínhab és eper. DT sikoltozott is, hogy nem kell hozzá, és el kell ismerjem, hogy igaza volt, az eper nagyon nem hiányzik hozzá (nem elég édesek alatta a krémek), a tejszínhab meg ízlés kérdése. Mindenesetre eléggé eteti magát. Három rétegből áll össze, alul egy nagyon vékony mákos kevert tészta, azon egy fehércsokis mákkrém, rajta meg egy joghurtos eperhab.

Hozzávalók egy 24 cm-es kerek tortához:
A tésztához:
1 tojás
1 dl darált mák
1 dl liszt (nálam barna rizsliszt és sparos gluténmentes liszt keveréke)
fél dl cukor
1 dl joghurt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
1-2 evőkanál olaj
1 kávéskanál vaníliakivonat
Az összeállításhoz:
1 kis üveg eperlekvár
A mákkrémhez:
13 dkg darált mák
10 dkg porcukor
5 dkg fehér csoki
fél dl hideg víz
fél dl forró víz
2 evőkanál joghurt

20 g Horváth Rozi zselatin

Az eperhabhoz:
70 dkg eper
2,5 dl tejszín
2 dl joghurt
porcukor ízlés szerint
1 kávéskanál vaníliakivonat
20 g Horváth Rozi zselatin 

A tetejére:
eper, tejszínhab és pici mák, opcionális

Összekeverek mindent fakanállal egy tálban. Papírral kibélelem a tortaforma alját, beleöntöm a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütöm. Ez egy olajos, nehezebb tészta, jóval lassabban sül, mintha sima piskóta lenne, nekem kb. 15 perc volt. Nem kell kiszárítani, ha már kezd színesedni, akkor jó is. Rácsra borítom, kihűtöm.
Beáztatom a zselatint kb. fél dl hideg vízbe. Egy tálban összekeverem a mákot a porcukorral. Hozzákeverem a lereszelt vagy aprítógépben összemorzsásított fehér csokit, ráöntöm a forró vizet, elkeverem, végül mehet hozzá a joghurt is. Felmelegítem a zselatint, és alaposan hozzákeverem a mákos cucchoz. Nem az összes zselatint öntöm hozzá, hagyok egy keveset a lábasban belőle.
Visszateszem a formába a tésztalapot. (Úgy szoktam egyébként csinálni, hogy visszarakom alá a kerek piskótáról lehúzott papírt, így majd ha vagdossuk a késsel, akkor nem a bevonatos tortaforma megy majd tönkre.) Megkenem eperlekvárral, és ráöntöm a mákos krémet. Mehet a hűtőbe, hogy kicsit megkössön, mert majd csak akkor lehet ráönteni az eperhabot.
A zselatinos kislábasba beleszórom a másik tasak zselatint, öntök rá egy kis hideg vizet, hagyom állni. Közben az epret lecsumázom, összeturmixolom. Habot verek a tejszínből. Összekeverem az eperturmixot a joghurttal, porcukorral, vaníliával. Felmelegítem a zselatint, majd hőkiegyenlítéssel belekeverem a joghurtos eperbe. Hagyom pár percig hideg helyen, ha már kezd megkötni, hozzáforgatom a tejszínhabot, és rásimítom a mákkrém tetejére (feltéve, hogy az már megkötött annyira, hogy ne keveredjen össze a kétféle krém). Nekem egy icipici maradt belőle, ez mehet kóstolónak egy kis tálba. Tálalás előtt kell neki pár óra, hogy tutira megszilárduljon az egész.


A tányéron mellette a másik tortát Rebeka csinálta, nyers kesudiós-datolyás torta, az is nagyon finom volt. Ha elküldi a receptjét, az is jön majd.


Napi cukinak meg a tésai hétvégi teríték, kifordult fülecskével.