2015. december 22., kedd

Marcipános isler


Körülbelül száz éve kialakult nálunk a karácsonyi sütipaletta, és ugyan szeretnék néha újakat, de nincs rá időm. A legnagyobb hülyeség ez a karácsonyi linzertömeg, ami kötelező kellék. Hihetetlen sok idő elmegy rá. Akkor jó, ha hajszálvékony a tészta, és alapvetően icipici az egész, hiszen karácsonykor ki bírna el nagyobbakkal. Így viszont sosincs időm nagytakarítani, mert folyamatosan a linzerkéimmel matatok. De erről már írtam egyszer. Most viszont megváltoztattam a tésztát, és változott a forma is egy kicsit. Hosszas netes kutakodás és pár próbálkozás révén kikísérleteztem egy szuper jó linzertésztát, nagyon más, mint amivel eddig dolgoztam. Nem a hideg vajat kell morzsásítani a liszttel, hanem a puhát, ráadásul robotgéppel, az eredmény egy nagyon jól kezelhető, puha tészta. Nem kell hűteni. Rögtön lehet vele dolgozni. Lehet tapicskolni, lisztezni, szóval kifejezetten karácsonyi mókákra jó (a másikat sokszor két fólia között kellett nyújtani, annyira utálta a lisztezést, anélkül viszont leragadt). És állítólag még finomabb is, mint a régi. Azt nem tudom, hogy a beletöltött lekvárt hogy viseli hosszútávon, remélem, nem hullik tőle atomokra. Ja, és nem kemény, azonnal ehető, nem kell várni, hogy puhuljon.

Tehát a tészta:
22 dkg puha vaj
7 dkg cukor
1 tojás
1 csipet só
1 kávéskanál vaníliakivonat
35 dkg liszt

A liszt kivételével mindent belerakok a robotgép táljába, és jó habosra kikeverem. Utána fakanállal hozzáforgatom a lisztet. Deszkára borítom, összegyúrom. Ha nagyon kell, mehet még hozzá kicsi liszt, de lágy tésztát kell kapnunk. Most pár percig hűtöm, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Utána kinyújtom, kiszaggatom, sütőpapíros tepsire rakom, és forró sütőben pár perc alatt megsütöm. Szép vékonyra ki lehet nyújtani, nagyon könnyű vele dolgozni. A sokadik összegyúrás után sem keményedik meg, tényleg öröm vele játszani. Mindenféle linzert lehet belőle csinálni, pici kis lekvárosokat, bélyegzőset, most ugye isler lett  a nagy része. Nagyon vékony, pici korongokat sütöttem belőle.

Összeállítás: porcukros deszkán kinyújtom a marcipánt, és abból is kis korongokat vágok ki. Alulra egy tésztakorong jön, arra baracklekvár, rá a marcipán, megint lekvár, megint tészta. Aztán csokiba mártom. És papírra rakom száradni. A képen szépen látszanak az arányok, hogy mennyire szaftos.
Az összeállításhoz a saját baracklekváromat használom, de előtte összefőzöm cukorral, hogy tartós legyen (alapesetben annyira kevés benne a cukor, hogy pár nap alatt megromlana szobahőmérsékleten). Utána botmixerrel áttöröm, mert a töltéshez a darabos lekvár nem jó. Csokiból legalább fél kilót megolvasztok, gőz felett, és egy villával meg egy kanállal ügyeskedve mártogatom a betöltött islereket. Aztán vagy teszek valamit a tetejére vagy sem.


Napi cukinak meg a dagi cicánk, aki elég ritkán szerepel errefelé. Pedig szép.





A tökéletes gluténmentes karácsonyi keksz


Ez most tényleg jó lett. Pont annyit tud, amennyit egy keksztől elvár az ember: először is szuper az állaga. A gluténmentes kekszek hajlamosak nagyon morzsálódni, ez nagyon szépen összeállt, és pont annyira morzsás, amennyire kell. Az íze nem tolakodó, nem túl erős, viszont tényleg nagyon finom, nem is tudom, mitől. Nyilván ennyire jól működik együtt a gesztenyeméz a fűszerekkel. Minden valószínűség szerint eláll egy darabig. Lehet díszíteni mézeskalácsszerűen, de a sima porcukor is jól áll neki. Annyira jó, de tényleg. És még le is mértem, miből kevertem össze.
Nem tejmentes, mert most nem ez volt a feladat, de a benne lévő vaj simán lecserélhető laktózmentes vajra vagy kókuszzsírra vagy megfelelő margarinra. 

Hozzávalók:
6 dkg puha vaj
6 dkg folyékony kókuszzsír
2 tojás
5 dkg barna cukor
1 csipet só
1 nagy evőkanál gesztenyeméz
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt gyömbér
---------------------------------
15 dkg gluténmentes lisztkeverék (most Sparos)
5 dkg barna rizsliszt
5 dkg fehér rizsliszt
2 teáskanál útifűmaghéj
2 teáskanál lenmagliszt
rizsliszt a nyújtáshoz és a formázáshoz

Robotgéppel habosra kevertem a vonal feletti összetevőket. Utána fakanállal belekevertem a liszteket, deszkára borítottam, és összegyúrtam. Kicsit ragadós, de lehet vele dolgozni. Kis pihentetés után kinyújtottam, hajszálvékonyra nem lehet, de azért nem is vastag, látszik szépen a képeken. Kiszaggattam, sütőpapíros tepsire raktam. Kiraktam hűlni az ablakba, aztán forró sütőben kb. tíz perc alatt megsütöttem.

Ezen a képen jól látszik a tészta állaga, nekem nagyon-nagyon bejön. Ebből a mennyiségből egy jó nagy dobozzal lesz (két és fél tepsi). Karácsony délutánokon kávé mellé szuper lesz.



 Napi cukinak meg pár felhő. Két hete kaptuk reggel ajándékba. Teljes szivárvány is volt, de azt nem sikerült szépen lefotózni.







2015. december 21., hétfő

Gluténmentes, tejmentes zserbó


Hát ilyen lett. Kicsit nyomott, kicsit morzsás, kicsit száraz, kockafejű, de a mienk. Nemigen  szeretek gluténmentes lisztből gyúrt tésztát csinálni. Kevert sütikbe szinte mindegy, hogy mit használ az ember, de a gluténmentes lisztek és lisztkeverékek nagyon nem tartanak össze, irtó nehéz normális tésztát gyúrni belőlük. Nem is szoktam, minek is, a kevert műfajt tán még jobban is szeretem enni is, és abból is annyira finomakat lehet csinálni. Például ezt.
De az idén arra gondoltam, hogy csinálok gluténmentes bejglit és zserbót. Tudom, hogy lehet, mert isteni finomat is ettem már. Hát ez most a próbák ideje. A pálya duplán nehezített, nem lehet benne tejtermék és élesztő sem.  Margarint nem eszem, de még azt sem mondhatom, hogy egye fene, most az egyszer az évben, kibírjuk, mert eddig még nem találtam olyan margarint, amiben ne valamilyen tejszármazék és/vagy repceolaj és/vagy szója. Tehát marad a kókuzszsír és az olívaolaj. Egyelőre azt gondolom, hogy az élesztő nem olyan nagy baj, lehet helyette sütőport használni. Hát majd kiderül, még karácsony előtt megírom a bejglit is (előtte még meg is kell csinálni).
Szóval visszatérve a zserbóra. A végeredmény nem lett lenyűgöző, de abszolút ehető, és még szeletelhető is. Jól bírja a fagyasztást (kipróbálva). Az íze is rendben. Amin változtatni fogok:
- A tésztába még több tojást teszek. meg mindent, ami összetartja, útifűmaghéjat és lenmaglisztet (úgyis megy az íze a dióhoz).
- Sokkal, de sokkal több tölteléket kap. Elég jó, szaftos normális zserbót sütök, de ez most száraz lett, annyira szakadozott a tészta, hogy valamiért féltem sok tölteléket beletenni. Nem kellett volna. Mert nyersen ugyan szakadt, foszlott, de utána jól terhelhető lett, szóval simán elbírt volna akár háromszor ennyit is.
- Ezt a tésztát nem lehet nagyon vékonyra nyújtani, de hát zágsón. Vastag töltelékkel lehet ellensúlyozni.

Hozzávalók a tésztához egy kicsi tepsihez):
- 30 dkg gluténmentes lisztkeverék
- 10 dkg barna rizsliszt
- 1 evőkanál porcukor
- 2 tojás
- 13 dkg kókuszzsír
- fél csomag sütőpor
- só

Szerintem a kókuszzsírt nem lehet úgy használni, mint a vajat (hidegen morzsásítani a liszttel). De érdekel, ha valaki szerint igen. Nekem ez nem jött be. Helyette megolvasztom (egy csészébe teszem, a csészét meg forró vízbe állítom, és így szinte azonnal megolvad), és ezt keverem össze a liszttel meg a többi hozzávalóval. Rizsliszttel megszórt táblán összegyúrtam, három részre osztottam. Eléggé anyázva egyesével kinyújtottam. Nyújtani lehet, mozgatni nagyon nehezen, mert tényleg rémesen szakad. Érdemes F. Zsuzsi módszerével: az elsőt egy tepsiméretű sütőpapíron nyújtani, és papírostul belerakni a tepsibe. A többit is így, de azt a papírral együtt kell felemelni, és úgy ráborítani a töltelékre, hogy a papír felülre essen, és azt simán lehúzzuk. Nem próbáltam, de legközelebb így fogom, hátha. Most egy műanyag lappal emeltem át a tésztát, amiről nehéz volt leimádkozni (kézzel, satöbbivel esélytelen a dolog). A középső réteg még így is cafatokra szakadt.

Hozzávalók a töltelékhez:
- darált dió
- házi baracklekvár
- cukor
- vaníliakivonat

Összekeverem, és rákenem a tésztára, jó vastagon.

Hozzávalók a mázhoz:
- étcsoki
- kókuszzsír

Gőz felett megolvasztom a csokit, és hozzádolgozok egy jó evőkanálnyi kókuszzsírt (tejszín helyett, hogy könnyebb legyen szeletelni, ne törjön annyira a csoki rajta).

Hát ez a 0.1-es változat, lesz jobb is. De tényleg ehető.

Napi cukinak meg két napozóbajnok. Nálatok hogy telnek a hétköznap délelőttök?





2015. november 20., péntek

Mesés banánkenyér dióval, csokival, vörösáfonyával (gluténmentes, tejmentes)


Annyira jó volt. Ha karácsonykor gyümölcskenyérre vágyom, ezt kapom majd magamtól. És jól eldugom, senkinek sem adok belőle. Tényleg isteni. De nem azért mesés. Hanem a sok hármas meg háromszor hármas miatt. Mert most ehhez volt kedvem.

Hozzávalók:

90 g kókuszzsír
3 tojás
1 csipet só
1 evőkanál cukor (de még ez is kihagyható)
1 csomag rendes vaníliás cukor
fél csomag rendes sütőpor
3 túlérett banán
90 g dió
33 g aszalt vörös áfonya
bio narancshéj
1 kezeletlen citromhéja és leve
90 g vegyes liszt (nálam barna rizsliszt, hajdinaliszt és Schar gm lisztkeverék, de nyilván bármi jó, lehetőleg teljes kiőrlésű)
66 g étcsoki

Röviden:  mindent összekevertem, és megsütöttem. Kicsit hosszabban: először elektromos habverővel a folyós kókuszzsírt, a cukrot és a vaníliás cukrot, aztán fakanállal beledolgoztam az összes többit, a csokit apróra törve. Bio narancshéjam volt a hűtőben, néha veszek egy kilót, és a héját lefagyasztom, így mindig van otthon, nem kell sok egy sütibe. Papírral bélelt hosszú forma, és olyan 180-190 fokon nekem 35 perc volt. De vacak a sütőm, szóval az is lehet, hogy kicsit több idő. Vagy kevesebb.
Ha kihűlt, akkor még lehet vele szórakozni. Én eredetileg cukormázzal akartam becsíkozni, de pont jó volt az íze, szóval inkább nem rontottam el plusz cukorral. Illetve egy kis porcukor ment rá, de az jóval kevésbé viszi el az ízek arányát, mint a vaskos cukormáz. Tehát kis porcukor rá, aztán jól eldugni.



Napi cukinak meg vacak kép jön. Megint találtunk egy kiscicát az udvarunkon (írtam már, hogy rendkívül bőven termő kis földdarab, legalábbis kiscicaügyben). 3-4 hónapos kis kandúrka. A Karika nevet kapta, mert mind a két oldalán vastag karikákat hord (DT szerint kakaós csigákat). Pár napja kosztol nálunk, most már van egy pici hús is azon a kis véznácska csontvázon. A szőre eltakarta, de rémesen sovány volt. Az első egy-két napokban folyamatosan fuldokolva zabált. Most már csak simán zabál. Mindig. És nagyon sokat. Mindent tud, amit egy kiscicának tudnia kell: szobatiszta, kutyakompatibilis. Iszonyat hangerővel dorombol. És imádja, ha simogatják, főleg a hasiját. Meg a füle tövét. Gazdit keres. Nálunk létszámstop van. Hétvégén majd lesz róla profi kép is, most csak azért teszek be egy nagyon vacakot, hogy lássátok, milyen is a kis Karika.







2015. november 10., kedd

Diós-meggyes minimuffin (gluténmentes, tejmentes)


A sok tavalyi almás-mákos után lehet, hogy az idei a diós-meggyes lesz, mostanában valahogy erre vagyok rákattanva. Itt az első kis képviselő, ahogy magamat ismerem, lesz még vagy tíz majdnem ugyanilyen. A minimuffin azért jó, mert a beléhez képest viszonylag sok a szépen megpirult kéreg, nekem jobban bejön, mint a normál méretű. A következő mennyiségből pont egy adag lett (24 kis pöttyöcske).

Hozzávalók:

13 dkg dió
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál hajdinaliszt

1 evőkanál gluténmentes lisztkeverék (Nutri Free)
1 evőkanál barna rizsliszt
1 evőkanál rizsdara
2 tojás
1 kezeletlen citrom leve és héja
2 késhegynyi szódabikarbóna
0,7 dl olívaolaj
fél csomag sütőpor
1,7 dl víz
meggybefőtt vagy fagyasztott meggy

Gluténesek nyilván használhatnak rendes lisztet a sok kacat helyett (mondjuk 2,5 evőkanál teljes kiőrlésű lisztet, 2 evőkanál finomlisztet, meg 1 szűk evőkanál búzadarát), de az az igazság, hogy a kevert tészták finomabbak gluténmentes lisztekkel. A rizsliszttől nagyon lágy, selymes lesz, a hajdina pedig dióval mindig is frenetikus.
Szóval összekevertem a száraz cuccokat. Egy másik tálban a tojásokat a citrom levével, reszelt héjával, olívával. Kikentem olajjal a sütő mélyedéseit. (Az az igazság, hogy nem volt otthon minipapírom, így kicsit beleragadt, hiába kentem ki, tehát vadászok majd.) Előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Lecsöpögtettem 24 szem meggyet. Ha már minden készen állt, akkor kevertem csak össze a szárazat a nedvessel, ugye az volt a célom, hogy a sütőben kezdjen el dolgozni a szódabikarbóna meg a sütőpor. Hozzákevertem a vizet is. Sűrű, de még folyós masszát kell kapni. Beleöntöttem egy csőrös kancsóba, és majdnem színültig töltöttem a mélyedéseket. Mindegyikbe nyomtam egy-egy meggyszemet, és mehetett is a sütőbe. És persze nem mértem, hogy mennyi idő volt, olyan 20-25 percre tippelek. Rácsra állítottam (miután kioperáltam a sütőből). Aztán már mehetett deszkára. Megszórtam porcukorral.


Szerintem jó lett, kifejezetten szaftos, semmi fűrészpor-effektus.


És akkor a beígér napos cukik. Annyira jól áll nekik az ősz (is).

Reggel, kora délelőtt a pince előtt lehet a legjobban napozni. Főleg, ha nem felejtem el kirakni a párnákat. Most nem felejtettem el.


És közben cseresznyefalevelekkel lehet vakarózni.




Annyira édesen beszőrösödött Kóficka, pont olyan most, mint egy plüssmaci. Jövő nyárig nem lesz nyiratkozás. Zsuzsikának nem ez a legelőnyösebb beállása, de majd a következő kép jobb lesz.


Déli lépcső. Jól átforrósítja ezt a kis gömbölyű foxitestet alul-felül.






2015. november 9., hétfő

Kökénylekvár (meg egy kis hecsedli)


Megvolt az utolsó tésai hétvége. Bezártunk. Búcsúzóul szedtünk egy csomó csipkét és áfonyát, az idén különösen bőven termett mind a kettő. A csipkebogyó kisebb részét szárítom, ezt iszom reggelente. Nagyobbik részéből lekvár készült, csakúgy, mint a kökényből. A csipkéről nem szeretnék írni. Gondolni sem igen rá. Pont olyan borzalmas volt, mint szokott, talán kicsit rosszabb. Évente egyszer használom a passzírozógépemet, ez az idő pont elegendő arra, hogy tökre elfelejtsem, hogy kell összerakni. Papír nem segít. Az idén háromszor kellett szétszednem, mert nem működött, de sajnos ez mindig csak akkor derült ki, amikor már csurig volt ilyen-olyan állapotú csipkebogyóval. Ilyenkor kihúzom a 220-ból (némi eszem még maradt), odavonszolom a mosogatóhoz (közben bánatosan figyelem a kőre csurgó ragacsos, piros maszatot, és megpróbálok legalább nem belegyalogolni), csurig csipkeszószosan megpróbálom szétszedni, menteni, ami menthető (hiszen mire idáig eljutok, minden egyes csipkebogyóval személyes testi kapcsolatom alakult már ki). És már nem is anyázok közben, annyira borzalmas. Papírtörlőtengerrel és száz konyharuhával próbálok kilábalni a maszat alól. Szétszedem a passzírozót, mind a százhárom elemét szépen elmosom. Kitakarítom a mosogatót. Feltörlöm a padlót, hogy ne csússzak el, és kezdem elölről. A harmadik után jött a szikra, hogy talán csipke nélkül, üresen kéne elindítani, és úgy megnézni, hogy forog-e minden. De addigra már rájöttem, hogy kell összerakni, és forgott is. Na, utána már viszonylag békésen ment minden. A technológia mondjuk pont olyan, mint tavalyelőtt előtt előtt. Vagy majdnem. de most erről nem szeretnék írni. Majd talán máskor. Merthogy ez a kökényes poszt.
A kökény merő szórakozás a csipkéhez képest. Csak a kis szárvégeket kell kézzel lecsipegetni, már amelyiken megmaradt (az igazán érettek anélkül jönnek le a bokorról). Megmosom, és mehet is a befőző lábasba. Öntök alá kevés vizet (nem kell nagyon-nagyon spórolni, mert elég száraz a gyümölcshús), néha megkeverem, és addig főzöm, míg meg nem puhulnak a szemet (hát, nem mértem, de úgy óra körül lehet). Hagyom egy kicsit hűlni, aztán jöhet a passzírozás. A kökénynek viszonylag nagy magja van, szóval elég egyszerű. Fogom a gyümölcsmosó tálamat, aminek elég nagyok a kis lyukacskái, beleöntöm, és krumplinyomóval meg fakanállal áttaszigálom. Nem izgulok, hogy sok marad a magokon, mert azt még kifőzöm úgyis. Tehát a szűrőn fent marad magokat ismét egy lábasba rakom, öntök rá vizet viszonylag bőven, és forralom jó negyedórát. Utána ezt már nem is passzírozom, mert mindenki szépen leázott róla, csak átöntöm a szűrőn. A befőző lábasban egyesítem a sűrű, első passzírozmányt meg ezt a szintén elég sűrű levet. Felrakom főni, és fedő nélkül beforralom kb. a felére (ez persze attól függ, mennyire vizezte az ember menet közben). Néha meg kell keverni, de elvan magában. Ide teszem a képet, jól látszik a fazék oldalából, hogy mennyire besűrűsödött.


Ha már elég jónak látom az állagát, adok hozzá cukrot, hát ez tényleg ízlés kérdése, ehhez a mennyiséghez mondjuk 10-20 dekát. Még forralom tíz percig, de már ott vagyok a közelében, gyakran kevergetem. Jó sűrű lesz, de azért hígabb, mint a csipke. A felső képen jól látszik az állaga. Pici üvegekbe töltöm (nagyon tömény lekvár, egyszerre csak kevés fogy belőle), lezárom, fejre állítom, stb. Dunsztolni már nem kell. Vigyázat, nem gyereklekvár, legalábbis ilyen kevés cukorral. Kicsit fanyar, kicsit keserű. De a  mienk.

Napi cuki helyett napi szomorító. Őszi Tésa.






Azért napsütésben még ez sem ilyen depresszív. Ha jók lesztek, holnap kaptok olyat is. Akkor már eb is lesz (beláthatjátok, hogy ilyen időben nem lehetett őket kiverni a meleg cserépkályha mellől).




2015. október 22., csütörtök

Mindenféle a befőzésről meg a dunsztolásról


Az idén elöntöttek bennünket a lekvárok meg a zakuszkák. Meg némi befőtt. A spejz már csurig van, most már mindent viszek fel az emeletre, valahová lerakom, és változatlanul bízom benne, hogy egyszer lesz időm, és rendet teszek. Addig meg csak gyártom. Most ment le épp a birsalma. Először volt az eper, amit az idén csak cukormentesen raktam el. Aztán a meggy. Aztán a sárgabarack. Szeder meg málna az idén nem volt. Legalábbis körülöttem, saját vagy elfogadható árú. Aztán kis szünet, és egyszerre támadt a körte, az alma, a zakuszkába való padlizsán és paprika. A birsnek már majdnem a vége, az idén csak lekvár lett, birsalmasajthoz nem volt idegzetem. És lesz még talán a csipke és a kökény, hát, majd meglátom. Ja, és persze karácsony körül egy kis narancs is. Mert az annyira finom. A körte és az alma hagyományosan és mindig cukormentes nálunk, a szilva majdnem mindig. A többihez rakok egy kis cukrot, arról is le kéne szokni. Mondjuk 5-10%-ot, de sokszor még ennél is kevesebbet. Ez a töméntelen mennyiség el is fogy. Főleg én falom fel. Ámbár azt is olvastam, hogy nem kéne főtt gyümölcsöt enni. Le kéne szokni mindenről. De egyelőre még eszem. Főleg gabonával, főtt rizzsel, hajdinával, kölessel, néha zabpehellyel. Meg persze sütibe. A körtéből és az almából mákos süti lesz, főként. A zakuszkát meg imádom. Reggelire, ebédre és vacsorára. Bármikor, bármennyi jöhet, abból egyszerűen nem tudok annyit elrakni, hogy kitartson tavaszig. Többfélét is csináltam, amihez épp kedvem volt. Kaprosat (nem mindenki értékeli), babérlevelest, csípőset. És nem csípőset. Befőtt csak a meggy van, ami tulajdonképpen lekvár lenne, de mivel nem teszek hozzá sem zselésítőt, sem értékelhető mennyiségű cukrot, inkább valami befőttszerű cucc. De szuper a desszertekhez így is.
Nem tudom, hány üveggel teszek el egy évben. Több száz. Szóval van lehetőségem gyakorolni. És tulajdonképpen erről akartam írni. Nem arról, hogy mit raktam el. Hanem arról, hogy hogyan.

Tehát:
1. Nem használok semmiféle tartósítószert. Soha és semmihez. Gyakorlatilag semmi nem szokott megromlani. Egy-egy üveg (évente) felforr, ilyenkor mindig kiderül, hogy a tető volt lyukas, csak nem vettem észre.
2. Üvegmosás: nincs mosogatógépem. És mivel nagy tételben rakok el, nem szórakozom bonyolult és lassú sterilizálással. Nagyon forró vízben elmosom az üvegeket és a fémfedőket (csak ilyet használok, mindenféle méretet, de fémfedelest). A fémfedőket berakom egy lábasba, öntök rá bőven vizet, és forrás után jó tíz percig forralom. Szerintem ez elég fontos. Az üvegeket csak mosogatom. Utána mindent egy tiszta, vasalt konyharuhával letakart tálcára pakolok száradni. (Általában eleve tiszta üvegekkel indítok, mert az üresek is tisztán, szárazon és lezárva várják nálunk a sorukat.)
3. A lekvárt vagy a befőttet vagy a zakuszkát vagy a bármit alaposan felforralom, mielőtt üvegbe töltöm. Ha kellően folyékony (sárgabarack, körte), tűzforrón üvegbe töltöm, csurig. Azonnal (egyesével haladok) rátekerem a fedelét, fejre állítom öt percre. Aztán visszafordítom. És nem rakom szárazd dunsztba, macerás. Egyszerűen hagyom a konyhapulton kihűlni, és kész. Ha viszont sűrű a cucc (zakuszka, birs, szilva, alma), akkor azt is alaposan forralom, de mivel pillanatnyilag csak két kezem van, nem tudom egyszerre keverni és tölteni (ezek ugye iszonyatosan pufognak, ha nem keveri az ember folyamatosan), tehát leveszem a gázról, és nem roncsizok, hogy nem száz, hanem inkább 60-70 fokosan kerülnek az üvegekbe, mert ezeket ki fogom dunsztolni úgyis. Szóval ezek kapnak egy vizes dunsztos kezelést.


Van egy frankó tésztafőző fazekam, még ezer éve vettem, amikor azt hittem, hogy enélkül összedől egy háztartás. Semmire nem jó. Fél kilónál kevesebb tészta miatt nem érdemes elővenni, félóráig tart, amíg átforrósodik az a sok vas. Bármiben sokkal gyorsabban felforr a víz. Levest főzni sem jó, mert hiába melegszik lassan, még a húsleves is le tud benne égni, olyan vacak vékony a talpa. Másról ne is beszéljünk. Vizes dunszthoz viszont tökéletes. Összerakom, és a szűrős, lyukacsos részbe belepakolom a lezárt üvegeket. Amennyi belefér, nem zsúfolom, ne feszüljenek egymásnak. És nem használok sem újságpapírt, sem rongyot, minden nélkül csak beleállítom. Eresztek rá annyi vizet, hogy kb. egy centi álljon ki az üvegekből. Fedő rá, irány a gáz. Felforralom, aztán kis lángon vagy 30 percet hagyom főni. Vagy valami ilyesmit.  Elzárom alatta a gázt, aztán hagyom úgy kihűlni, ahogy van. Kicsit bonyolultnak tűnik, de tényleg nem az. Arra kell figyelni, hogy egyszerre egyforma üvegek kerüljenek bele. Már eleve úgy is rakom el, hogy erre gondolok. Négy hétdecis normál üveg fér bele. A kész lekvárok, zakuszkák ácsorognak a konyhapulton, néhány nap alatt nem romlanak meg dunsztolás nélkül sem, és minden reggel meg este dunsztolok egy adaggal.
Ha nagyon picik az üvegek, vagy túl sok van, akkor bevetek még egy-két másik edényt is. Az eleve vastag talpú lábas aljába még belehajtogatok egy konyharuhát (amit csak erre használok, mert csúnyán megbarnul), erre állítom az üvegeket, itt sincs egyesével csomagolás. Aztán mint fent. Most úgy alakult, hogy egyetlen egy üvegnyi birset még ki kellett dunsztolni, általában nem szokott ilyen magányos maradni. Tudom, hogy vacak a kép, de azért látszik rajta minden.



Szerintem ez elég tuti módszer. És energiatakarékos, mármint az enyémmel takarékoskodik (fűtőerő ugye kell hozzá).
Na, hát így főzök én be. Napi cukinak meg ott a cica.



2015. október 16., péntek

Citromos céklasaláta


Nemigen vagyunk oda az ecetes céklasalátáért, nem is szoktam csinálni. Venni meg pláne nem. De a céklát szeretjük. Például sütve. Egyesével alufóliába csomagolva. Anélkül nagyon kiszárad, úgy viszont fantasztikus. Meg szoktuk enni nyersen, reszelve, kis fokhagymával, ezzel-azzal összekeverve. Meg máshogy is. Ez például nagyon jó. A citromtól annyira üde lesz az egész, irtóra eteti magát.

Hozzávalók:
4-5 zsenge cékla
fél citrom
1 teáskanál mustár
1-2 evőkanál olívaolaj
só, méz, frissen tört bors

Megmosom a céklát, és héjastul megfőzöm, hát ez eltart egy ideig, de nem kell őrizni. Ha kész, meg ki is hűlt, meghámozom, és felszeletelem, vékony kis negyedkarikákra. Vagy valami olyasmire. Rányomom a citrom levét (közepes citromról beszélünk, nem kell túlsavanyítani), reszelek hozzá egy kis citromhéjat is. Meg mehet hozzá a többi. Szerintem isteni. Sült édeskrumplival ettem ma, és annyira jó volt hozzá.

Napi cuki meg már volt.




Rozmaringos sült édesburgonya (vegán, gluténmentes)


Szolgálati közlemény: a héten az Aldi féláron adja az édesburgonyát. (Nem, sajnos változatlanul nem kapok részesedést.) És igen, tudom, hogy ilyenkor rohadtul nem édesburgonyát kéne enni. Hanem mondjuk sütőtököt meg káposztát. Nem is néztem, hogy magyar-e. Mármint a batáta. Csak rávetettem magamat. Mert annyira szeretjük. Általában ezer forint körül van kilója, majdnem mindig van valami filléres idényzöldség, amit kiüti. Inkább az ünnepi menüknél szoktam venni pár darabot, és hozzárakom a többi zöldséghez. De ennek a négyszázt forintos árnak nem lehetett ellenállni, szóval jól bevásároltam belőle. De már most nagyon kopik, szóval holnap megint venni kéne egy nagy szatyorral. Ne vigyétek el mindet előlem.
A gyártási metódus pont az, ahogy általában mindent csinálok. Meghámoztam, vastagabb cikkekre vágtam. Elég fontos a vastagsága, szerintem ez pont jó. Nem szárad ki, nem ég meg, de tökéletesen átsülnek a darabok. A nagy gáztepsibe jó másfél kiló fért így bele. Alulra papír. Arra 1-2 evőkanál olívaolaj. Rá a zöldség, só, frissen tört bors és rozmaring (a zuhogó esőben kimerészkedtem érte a kertben, duplán számít). Meg felülről is meglocsoltam egy kis olívával. Szívesen tettem volna rá leheletnyi csilipelyhet, ha lett volna itthon, de így lemaradt. Aztán mehetett a forró sütőbe. Mondjuk 200 fok (vacak a sütőm), és 45 perc. Akkor jó, ha a már szépen pirul, és felhólyagosodik. Mint a képen. Annyira jó, hogy nem is igaz. Ragacsos, ropogós, karamellizálódott. Csak úgy magában is fel lehetne falni akár az egész tepsivel egyszerre, ha belém férne (de gyúrok rá). Én citromos céklasalátával és egy kis kenyérrel ettem. Annyira, de annyira jó volt. Pont ilyen rémes esős napokra való.


Napi cukinak meg egy esős napon erősen szenvedő kis tacsi. Alaposan lefogyott hasival. Hogy lehet valaki ennyire cuki?????????????? (Igen, tilos zóna, kanapé közepe. Nem is vettem észre. Csak lefényképeztem.)





2015. október 12., hétfő

Birslekvár, ahogyan a legegyszerűbb


Volt már rummal. Meg persze sajt is volt. Meg előtte is Andié.
Azért jött rám a közlési kényszer, mert rájöttem, hogy ugyan én már évek óta Csilla zseniális módszerével teszem el, de ezt még nem tettem közkinccsé. Pedig ezzel annyira egyszerű. Leírva talán bonyolultnak tűnik, viszonylag sokszor kell fogdosni, macerálni, de mindegyik művelet rövid és kellemes. És az idén nagyon jó a birs. Most kell elrakni.

Tehát begyűjtök egy adag szép, érett birsalmát.


Dörzsi szivaccsal fényesre lesúrolom. Hogy a kis szőröcskék eltűnjenek.


Előszedem a legnagyobb késünket.


És egy nagy deszkán elkezdjük vagdosni. Mivel bio birsről beszélünk (milyen szépen alliterál:)), sok benne a hibás rész meg a szemét. Ezeket nem szeretném megfőzni (a kukacokról nem is beszélve, de velük elég ritkán szoktam összefutni birsalmában). Tehát ha szép hibátlan a birs (ez kb. egy darab egy kilóban), azt csak negyedelem. A hibásakat nyolcfelé vágom




A nyolcadrésznyi gúlácskák tetejét már egy kis késsel le tudom nyisszantani, anélkül, hogy kőfaragónak érezném magamat.



A végén ott állok a feldarabolt birssel (héjas, csutkás, de a hibás részeket már eltávolítottam).


Megmosom, és felrakom főni. Itt jön a Csilla módszere. Sok vízben. Tényleg sokban. Hogy eszébe se jusson leégni. Hogy egyszer se kelljen megkeverni.


Főzöm egy kicsit. Nem sokáig, csak addig, hogy megpuhuljanak egy kicsit a darabkák. Mondjuk 15 percet forrás után. Nyilván almája válogatja. Szűrőkanállal kiszedem egy tálba (a főzőlevet gondosan megőrzöm).



Ha kihűlt, egy kis késsel villámgyorsan kikanyarítom a még benne lévő magházakat. Tényleg egy-két perc az egész. Utána átszűröm a levét, és visszarakok mindent a befőző lábasba. Forralom (mivel hosszú a leve, szó sincs kavargatásról és puffogásról). Amikor már puha, akkor hozzáadom a cukrot. Keveset, nagyon keveset. Most ehhez a mennyiséghez, ami az ötliteres lábasban volt, úgy 10 dkg-ot. Azzal még forralom öt percig.
Megint fontos ponthoz érkezünk. Egy merőkanállal lekanalazom róla a felesleges levet. Egy másik lábasba. Annyit szedek le, amennyit a nagy merőkanállal bírok, egy kicsit kell alatta hagyni.  Utána botmixerrel átnyomom a puha birset. Ha esetleg sajtnak szánom, akkor teljesen krémesre. Ha lekvárnak, akkor kicsit darabosabbra. Visszarakom a tűzre, de ekkor már nagyon puffog, szóval folyamatosan kavarom, és kb. fél percig hagyom fent, míg újra fel nem forrósodik. Puffogó lávával utálok dolgozni, ezért nem is teszem.
Szóval leveszem a tűzről, és betöltöm üvegekbe, fejre állítom, aztán vissza. És mivel tuti nem volt elég forró, még vizes dunsztba is mennek. Bejáratott módszerem van a tésztafőző fazekammal (másra úgysem jó), ha jók lesztek, azt is megmutatom.

A leszedett léből pedig birsszörp lesz, a lábasban beforralom, mondjuk a felére. Aztán mehet üvegekbe. Szörpöt nemigen iszunk, de ízesítőnek jó. Én csak párolt káposztához használom, de nyilván mindenbe jó, ahol egy kis pikáns édes íz elmegy.

És íme a lekvár: annyira kemény, tornyot lehet belőle építeni, remélem, átjön a képen is.


Ha birsalmasajtot is csinálnék (de az idén nem csinálok, nincs kedvem), akkor ezt a masszát viszonylag vékonyan (2 cm, mondjuk) tepsibe tölteném, és alkalmas helyeken (kályha teteje, langyos-meleg sütő) több napig szárítgatnám, ha már némileg szilárd, akkor még forgatnám is.

Napi cukinak meg egy kis tésai életkép. Ilyenkor el sem hiszi az ember, hogy egyszer újra lehet mezítláb, rövidnaciban. Meg más is.





2015. október 6., kedd

Padlizsános rozmaringos rakottas (vegán)


Annyira egyszerű, és annyira finom. Még van padlizsán normális áron, szóval most érdemes csinálni. A rakott zöldségételek régebben tocsogtak a sajtban, besamellben, tejfölben, mittudoménmiben. Ebben az a fantasztikus, hogy semmi ilyesmi nincs benne, mégis nagyon-nagyon finom, annyira, hogy rögtön egymás után kétszer is készült nálunk. Azóta zöldségpörköltben utazom, de az már egy másik történet.

Hozzávalók:
4 kicsi padlizsán
2-3 kápia vagy pritamin paprika
kb. 50 dkg  paradicsom
1 kg krumpli
rozmaring
olívaolaj
só, bors

Először is meghámozom a krumplit, cikkekre vágom, és sós vízben félig megfőzöm. Közben a nagy gáztepsit papírral kibélelem. Meghámozom a padlizsánt, hosszában vastagon felszeletelem. Kiolajozom a papírt, kirakom a padlizsánnal, só, bors, olíva. Rozmaring.


Jöhet rá a feldarabolt paprika.


Meg a paradicsom. Megint olíva, só, bors.


Aztán jöhet a tetejére a leszűrt krumpli. Só, bors, olíva, rozmaring.


Aztán betolom a forró sütőbe, és addig sütöm, míg szépen meg nem pirult a krumpli a tetején. Egyszerűen isteni. Alul a krémesre sült padlizsán, rajta a többi sült zöldség, mindent átjár a paprika, a paradicsom és a rozmaring íze, és persze az olívaolaj sem ront rajta. Hihetetlenül finom.

Napi cukinak meg a világ legcukibb kutyája. Tegnap csupa jó hír derült ki. Az oldalán lévő diónyi, kemény csomó csak szépséghiba, de még műteni sem kell, valami külső dolog betokozódott. Üsse kutya, bánja eb. A plusz jó hír: a nehéz diétának köszönhetően fogyott egy teljes kilót!!! Már csak 11:)