2018. december 22., szombat

Nutellás-mogyorós keksz (gluténmentes, tejmentes)


Tegnapelőtt félig alva összedobtam a majdnem tökéletes kúkit, nyilván soha többé nem tudom megismételni. Le sem fotóztam, olyan gyorsan eltűnt. Ma próbáltam ismételni. Ez lett belőle. Ez sem rossz, sőt, kifejezetten finom, de nem kúki, sajnos. Mindenesetre ezt is meg lehet sütni, gyors is, jó is.

Hozzávalók:
5 evőkanál nutella
2 nagy tojás
170 g olvasztott tejmentes margarin
90 g kókuszliszt
60 g rizsliszt
12 aszalt szilva felaprítva
1 kis marék dió durvára vágva
25-30 szem mogyoró
1 csipet szódabikarbóna
1 nagy löttyintés rum
1 csipet só
fűszerek: vanília, fahéj
pár evőkanál víz
olvasztott csoki a tetejére

Mindent összekeverek. Adok hozzá annyi vizet, hogy kifejezetten lágy legyen a massza.




Vizes kézzel kis diónyi gombócokat gyártok, sütőpapíros tepsire mennek.



180 fok. Pár perc múlva kiveszem, és beléjük nyomom a mogyorószemeket. Addig sütöm, hogy alul kapjon egy kis színt, de még jó puha maradjon (hűltében még keményedni fog). Ha kihűlt, olvasztott csokival megcsíkozom.


Glutén- és tejmentes mézeskalács


 Hátha valaki épp most akar sütni, villámgyorsan felrakom, mert most látom, hogy ez még nem történt meg, pedig tavaly is már ezt sütöttem. Szuper a recept, a mézeskalács majdnem olyan, mint az eredeti, csak jobb. Ropogós, nem hullik morzsákra, tényleg nagyon jó. Viszonylag könnyű is vele bánni. Ebben a receptben méz és némi cukor van, lehet csinálni cukorhelyettesítővel is, nem változtatja lényegesen a tészta állagát.

Hozzávalók:
360 g kukoricaliszt
160 g tápiókakeményítő (vagy más keményítő vagy egyszerű gluténmentes lisztkeverék, azok úgyis általában csak keményítőből állnak)
120 g rizsliszt (barnát szokta használni, de jó a fehér is)
3 evőkanál útifűmaghéj
mézeskalácshoz való fűszerkeverék
1 csipet só
20 dkg tejmentes margarin olvasztva
fél dl olívaolaj
4 evőkanál méz
cukor, ha kell
1 csipet szódabikarbóna
4 + 1 tojás
víz
a tetejére ez-az

Összekeverem a száraz cuccokat egy nagy tálban, én ehhez a mennyiséghez egy csapott evőkanál fűszert szoktam rakni, aki az erősebb ízeket szereti, tegyen többet. Mindent összekeverek (egy tojás a kenéshez kell majd, tehát azt nem). Annyi vizet adok hozzá, hogy szép lágy legyen a tészta (kb. egy deci ment még hozzá, de ez erősen lisztfüggő), kicsit ragacsos, mert így lehet könnyen és gyorsan dolgozni vele. Ha törik, az nagy szenvedés. Nem tudom, látszik-e a képen az állaga. Finom puha. Ja, és margarint nemigen használok, csak ilyenkor, karácsonykor. Ha te ilyenkor sem akarsz, akkor elég biztos vagyok benne, hogy helyettesíthető mondjuk fele kókuszzsírral, fele olívaolajjal. Ez így elég semleges ízű. Ha édesebben szereted, tegyél hozzá egy-két evőkanál cukrot. Ha a tetején cukormáz lesz vagy cukorszórás, akkor viszont nem kell bele, mert a végeredmény akkor már túl édes lenne. Szerintem.

Kukoricalisztet használok a nyújtáshoz, és kis adagokban, viszonylag alálisztezve nyújtom, hogy ne ragadjon le. Jó vékonyra lehet nyújtani. Kiszaggatom, még ez a kicsit cakkos rénszarvas is jól megy belőle. Sütőpapíros tepsire mennek.



A tepsiben lekenem felvert tojással, és megszórom barna cukorral, ha akarom. Vagy nyomok bele tökmagot. Vagy mindkettő. 180 fokon sütöm, nem mértem, de úgy 15 perc, szerintem érdemes kicsit túlsütni, akkor lesz finom ropogós. Amikor kiveszem, akkor még puha, álltában szépre keményedik. A végtelenségig eláll. Lehet vele vacakolni, cukormázazni, netán csokizni, de üresen is nagyon jó. Ebből a mennyiségből rengeteg lesz.


2018. december 14., péntek

Mézes krémes tutorial



Szóval már jó pár éve sütünk karácsonykor és húsvétkor a Heti betevőnek. Céges történet, sokan sütünk valamit, és ebből irtó jó kis süteményes csomagok állnak össze a családoknak. Én évek óta mézes krémest sütök. Mert azt gondolom, hogy szeretik az emberek a krémes édességeket, és ez az, ami elég masszív ahhoz,hogy ennyit szállítmányozzam/zák, bírja az adagolást, bírja hűtő nélkül is, mert elég vajas a krémje. Általában mindenki szereti, és a sok száraz bejgli meg keksz mellett tök jó, hogy van ilyesmi is. Minden más ellene szól, tényleg irtó nagy macera ilyen nagy mennyiségben előállítani, szóval ilyenkor mindig megfogadom, hogy legközelebb valami egyszerűbbet választok, és még az is lehet, hogy egyszer így is teszek. Most azért írok erről jó sokat, hogy ha még egyszer eszembe jutna, akkor legyen hozzá útmutatóm. Meg azért, hogy már rengeteg tapasztalatom összegyűlt mézeskrémes-ügyben, és nektek is jól fog jönni, ha ezer tepsivel akartok sütni belőle.
Tehát az eredeti recept az Anditól származik, és itt van. Azt hiszem, 150 darab sütit kell vinnem, szóval sok adaggal nyomulok, most egész pontosan 12 adagot csináltam. Legalábbis a tésztából. Nekem most elég nagy gáztepsim van, ebből pont 24 lap lett, tehát 6 jó nagy darab mézes krémesem lett.
Tehát a tészta. Nem lehet egyszerre 12 adag tésztát megcsinálni, egyrészt nincs is ekkor edényem, másrészt addig jó vele dolgozni, amíg viszonylag meleg. Tehát most úgy csináltam, hogy egyszerre négy adagot gyúrtam össze (tehát 1,8 kg liszt és társai). Az eredeti receptben fél deci tej van, nekem ez simán van 1-1,5 dl adagonként, mert lágy tésztával nagyon könnyű dolgozni, a keményből pedig irtó nagy szívás a viszonylag vékony, nagy lapok kinyújtása. Tehát azzal kezdem, hogy kivágok sütőpapírból a tepsibe illő lapokat, nem kell 24, de mondjuk 15-öt. Aztán egész pontosan lemérem, hogy mekkora lapokat fogok sütni (nyilván pont amekkora belefér a tepsimbe). Nekem ez a mostani sütőmnél 29x39 cm. Kivágok egy ekkora téglalapot sütőpapírból, ez nagy segítségemre lesz. Tehát ott a jó lágy tészta, sok liszt, hogy ne ragadjon, a kivágott lapok. Ekkor bekapcsolom a sütőt. Kiveszek egy adag tésztát, nem a nyolcadot, hanem ennél nagyobb darabot. Ha nagyon ragacsos, akkor kis liszttel átgyúrom. Rárakom a kis liszttel meghintett sütőpapírra, és elkezdem nyújtani. Ha jól csináltam, és jó lágy a tészta, akkor könnyen megy. Szabályos téglalapot nem tudok nyújtani, tehát az a célom, hogy a közepén legyen egy 29x39 centis téglalapom. Ha ezt elértem, akkor rárakom a pontos szabásmintámat, és pizzavágóval körbevágom. Áthúzom a tepsire, és mehet a 180 fokos sütőbe. A levágott tésztát összegyúrom, szedek hozzá friss tésztát, és kezdem elölről. Ebben az a jó, hogy csak az utolsó lapnál kell centizni, az összes többinél egyszerűen nyújtok egy jó nagy lapot, aztán leszabom. Ha hiányozna egy sarka, akkor a lágy tésztából elég jól lehet tapasztani. A megsült tésztát áthúzom papírostul egy sütőrácsra hűlni, megy a helyére a következő lap. Pár papírt visszamentek, a hideg lapokat simán lehet egymáson tartani, nem kell közéjük papír. Ezt még kétszer ismételtem, az a vége, hogy van 24 lapom. Ez elég sok idő, és nekem ez a legunalmasabb.



Akkor lehet folytatni, amikor az összes lap már hideg.

Közben meg lehet csinálni a krémet. Vagy másnap. Ahogy én most. Ezt is négy adagjával csináltam. Szerintem túl sok a 20 dkg porcukor, tizenegykét deka elég. Ezt úgy csináltam, hogy egyszerre főztem négy adag tejbegrízt (2 l tej, 4 dl gríz), és ebbe kevertem bele a porcukrot meg a vaníliát. Kiraktam hűlni (a téli sütés örömei közé tartozik a hatalmas szabadtéri hűtőszekrény). Amikor már langyos volt, akkor belekevertem az összevágott vajat, és botmixerrel habosítottam, ez sokkal egyszerűbb, mint külön vacakolni a vajjal és a porcukorral. Aztán megint kiraktam hűlni.
Ezen a képen 4 adag krém van a lábasban.


Ha már eléggé megszilárdult, el lehet kezdeni összerakni a sütit. Tálcákra és gyúródeszkákra pakolom, hogy mobil legyen, nyilván nem a konyhapulton akarom tartani két napig. Fontos, hogy tegyünk alá egy-egy sütőpapírt (van kéznél ugye pár száz), ezzel lehet majd mozgatni. Tehát papír, meg egy lap.Nem roncsizom, ha itt-ott kicsit hullámos a tészta széle, a krém és a lekvár majd felpuhítja, és talán ki is simítja. És a szélét egyébként is levágom.


Erre kanalazom a krémet.


El is kenem. El kell találni a mennyiséget, sem a túl kevés, sem a túl sok nem jó.


Aztán jön rá még egy tészta, azt megkenem lekvárral. Ezekre a nagy lapokra egy-egy kis üveg lekvár ment rá (kb. 400 g). Itt most meggy és málna. Tehát a 12 adaghoz (ami nálam ugye 6 nagy tábla lett) összesen 2,4 kg lekvár kell.


Aztán megint tészta, krém, tészta. Kézzel óvatosan le is nyomkodom.


Jöhet a csokizás. Nem használok mikrót, nincs is. Gőz fölött olvasztom meg a darabolt csokit, és keverek hozzá kókuszzsírt, mert nekem ez jött be a legjobban. Jól használható, fényes, nem lesz túl vastag a bevonat, és ha megdermedt, elég jól vágható. Az olaj és a vaj egyáltalán nem jött be, a tejszín közelített, de a kókuszzsír a legjobb, próbáljátok ki. Többféle csokit szoktam összekeverni, az Aldiban jó minőségű bevonó csokit lehet ünnepek körül kapni, csak étet használok, és ehhez  mindig adagolok valami drága, extra minőségű csokit, hogy finomabb legyen. A hat táblához nekem most 1,6 kg csoki kellett, ezt két adagban olvasztottam meg, és mindegyik adaghoz raktam 1 bő evőkanálnyi kókuszzsírt.Ráöntöttem a tészták tetejére,és fakanállal kicsit elsimítottam, itt egyáltalán nem baj, ha nem tükörsima, hanem inkább kicsit rusztikus.


Ha ez kész, akkor mehet egy hideg szobába (szerencsére van ilyen a házban, éppen nem fagy benne). Legalább egy napig hagyni kell állni, mert csak akkor lehet szépen szeletelni, ha a krém és a lekvár megpuhítja a lapokat.

Másnap jöhet a szintén órákig tartó szeletelés. A hideg szobából elő kell hozni, és hagyni kell legalább egy órát szobahőmérsékleten állni, mert egyébként törni fog a csoki a tetején. Négyszer négyes kockákat vágtam, ekkora a vonalzóm, ez a legkényelmesebb. Kisebb macerásabb, a nagyobb meg kétkezes lenne, mert elég ütős sütiről van szó. Először levágom a széleket, amiket gondosan összegyűjtök egy-két nagy tálban. Ezután a vonalzó mellett csíkokra vágom. Aztán a csíkokat felkockázom. Minden vágás utána papírtörlő, mert ugye a tetejét nem akarom összekenni.



A csíkokat most egy kis dy papírvonalzó segítségével vágtam kockákra. Sokkal egyszerűbb oldalára fordítva, mert így nem a csokinál kezdi az ember a vágást.


Aztán szépen bedobozoltam, ebből lett kb. 200 kocka, és bőven maradt itthonra, és egy kevés még ajándékba is. Itthonra mindig sütök egy adaggal az elvivős sütikből, mert egyrészt ha sütiillatba borul az egész ház, akkor nyilván megkívánják a fiúk, másrészt meg azzal tudok kísérletezni, hogy mekkorára vágjam, stb., stb., itt senki nem fog sírógörcsöt kapni, ha kicsit rücskös a teteje.


A levágott széleket nem kell kidobni. Kókuszgolyót csinálunk belőle hagyományosan, sajnos most rám maradt. Öntök alá folyadékot ami tetszik, most meleg kávé és rum volt, de mehetett volna híg lekvár, gyümölcslé, ilyesmi. Tejet direkt nem öntök hozzá, ne legyen benne nagyon romlékony dolog. Lehet ízesíteni bármivel, de nem kell túlzásba vinni, hiszen ugye nem kekszből készül, hanem egy kifejezetten édes-ízes sütemény széléből, eleve van benne bőven krém, csoki és lekvár. Én kakaót és vaníliát szoktam még hozzárakni. Kis kókuszt. Elég utálatos az összegyúrása, nekem most a botmixer vált be. Utána gömbölygetés, és megforgatás cukros kókuszreszelékben. Sajnos ezt már annyira untam, hogy nem fényképeztem egyáltalán, sem a gyártást, sem a végeredményt. Ebből is hagytam itthon pár nyomit (ennél azért többet, mint ami a képen van, de ez volt kéznél a fotózáshoz).


Napi cuki meg most nem lesz.

2018. szeptember 17., hétfő

Sörtésztában sült pöfeteg kakukkfüves pirított tinóruval (gluténmentes, tejmentes)


Túl vagyunk az év legjobb kajáján, de lehet, hogy már a jövő évet is letudtuk. Elmondhatatlanul finom volt. Szóval az úgy volt, hogy nem is terveztük eredetileg, de aztán mégis elmentünk a Zsuzsival egy kis gombászásra (Kóficka inkább az otthoni szundikálást választotta, a finom, hűvös szobában). Mára már kiderült, hogy ezen a hétvégén mindenki kosárszám szedte a vargányát, hát mi ebből kimaradtunk, de ennél jobb semmi nem lehetett volna. Találtunk rengeteg aprócska, de ropogósan friss tinorut (molyhos? fogalmam sincs). Gyönyörűek voltak.


Aztán az út közepén egy isteni, friss, ropogós kis pöfeteget. Sörösüveg nem volt nálunk, szóval a Zsuzsi lett mércének odaállítva.


Aztán nemsokára még egy kisebbet is. Zsuzsi tökre belejött az arányosításba.


Félidőtájt jött egy kávé meg egy fagyi, a faluban. Hát ez sem volt rossz. (A szatyorban már ott lapul a sok finom gomba.)



Aztán hazamásztunk, és jöhetett a reggeli vagy ebéd vagy vacsora, mert első és szinte utolsó rendes étkezés is volt a napban, előtte ugye nem értünk rá, mert gombásztunk, utána meg nem bírtunk még levegőt sem venni.

A zsákmány (ezt-azt még találtunk a kertben):


Kevertem egy sörtésztát. Két tojás, három deci Pilsener Urquelle, annyi kukoricaliszt és barnarizs-liszt, hogy jó sűrű legyen a tészta. Csipet só, csipet bors. Aztán lehúztam a pöfik bőrét, felszeleteltem, megmártottam a masszában, és forró olajban ilyen szép pirosra sütöttem. Elképesztően finom volt. A bunda már magában is, nemigen szívta fel az olajat, ropogós volt, levegős, finom, közte az a finom sült gomba, irtó nagy kupac lett belőle, és ketten felfaltuk csont nélkül az egészet. Nagyon ritkán eszünk ilyen olajban-zsírban sült cuccokat, büdös is, egészségtelen is, nem is vagyunk oda értük, de ez most nagyon jó volt.
Közben a többi gombát letakarítottam, felszeleteltem, és olívaolajon megsütöttem egy kis kakukkfű és oregánó társaságában. Nagy serpenyőben keveset, így tényleg pirul, és nem fő. Nem tudom, mikor eszünk ilyen jót legközelebb.

Aztán másnap is felmentünk, és megint találtunk rengeteg apró tinorut (vargányát nem), egy kosárnyi friss laskagombát meg egy kis csiperkét. Ezek sem voltak rosszak, de az előző napi überelhetetlen volt.




Napi cukinak meg a Zsuzsi, ha már ennyiszer volt, hogy legyen keret. Három malac boldog tulajdonosa. A rózsaszín az ősmalac, a svédmalac. Utána jött Antonio Banderöff, a kicsi sárga. Keményebb az anyaga, nehezebben röfög, viszont irtó szép mély hangja van. Zsuzsi sokat vitázik vele, hogy röfögjön már. A kék malac a legújabb, teljesen váratlanul találtam egy helyei FT-ben. Egyedül volt, foltos volt, megviselt, de malac volt, könnyen röfögő. Meg kellett venni. Tehát a konda a tulajjal.


2018. szeptember 4., kedd

Sült paprika ezzel-azzal



Nagyjából egy hónapja sült paprikát eszünk (előtte cukkini volt). Monománia. Annyira finom, hogy nem bírunk eleget enni belőle. Mostanában ez képviseli nálunk a főtt ételt. Veszek egy csomó piros paprikát, irtó divatos kápiát, és kevésbé divatos, de szerintem sokkal jobb paradicsompaprikát. Kiveszem a csutkát, gondosan eltávolítom az összes magot, összevágom. Nem annyira kevés olívaolajon kis sóval megsütöm, illetve inkább párolom, fedő alatt. Amikor kész, meglocsolom sűrű, édes balzsamecetkrémmel. Tekerek rá borsot. Aztán nagykanállal esszük. Magában. Rizzsel. Édeskrumplival és bazsalikomos paradicsomsalátával. Néha hússal. Mondjuk főtt pulykával. Esténként gyakran készülnek serpenyős cuccok, hagyma, szalonna, tojás, abba is például. Irtó jó. A sütőben sült talán még jobb, de azzal sok a macera, ezzel meg szinte semmi. És meg tudjuk enni a héját is, mivel össze van vágva. elmegy a többivel, nem kell vacakolni a pucolással. Van, amikor egészen sötétre sütjük, ez is nagyon jó, mert szinte karamellizálódik az édes paprika. És azért kell alá rendesen olívát rakni, mert annyira finom, fűszeres szaftja lesz, lehet tunkolni.


Napi cukinak meg a dagi cicánk, úgyis rég volt. A kánikulát nehezen viselte, általában egy betonlépcsőn pihegett valahol az árnyékban. Most hogy ilyen rémes hideg és eső lett, visszatért a kanapéra, és hihetetlenül gusztusosan szundikál egész nap. Kicsit horkol, annyira cuki.


Fekete Aranka gyógyulgat. Talán hízott is pár grammot. Cicaszerűen működik, de még nagyon nem tökéletes.



Volt egyszer egy nyár


Minden évben egyetlen egyszer főzök töltött paprikát, fogalmam sincs, hogy miért. Mert akár minden héten megennénk. Mert szeretjük. Én nagyjából a fenti arányban, rengeteg szósz, kevés töltelék. Még ezer éve a sógörnőm adta a tuti receptet, az ilyesminél sok múlik az arányokon. Ez a kályha, ahonnan indulok. Akkor indulok, amikor megjelenik a piacon, illetve az idén a saját kertünkben az a nagy, édes befőzőparadicsom. Ettől rögtön töltöttpaprika-főzhetnékem támad, de nagyon. Az eredeti recepten végül is nem sokat változtattam, csak a paradicsomszósz mennyiségét növelem nagyon, és a végén nincs lisztes rántás, hanem rizsliszttel habarom, ha szükséges, de van, amikor még ez sem kell. Egész évben nyugodtan főzhetném, mert paprika most már mindig van, édes nyári paradicsomot meg mindig teszek el jó sok üveggel. De valamiért csak ez az egy nyári eset van. Szerintem az idén is így lesz.
Zűrös nyarunk volt eleve, erre rájött a cica balesete, sok nyaralás nem volt, párszor eljutottunk evezni. A gyönyörű, meleg és alacsony Dunára. Hatalmasak lettek a szigetek meg a kavicsos partok. Jó volt. Az idén már ez sem lesz, nem csak töltött paprika.

Egyfás sziget. DT meg az öccse a vízben.  Általában eddig jutottunk el. A Lupától.



Felfedezőúton.


Kóficka sokat úszott. Nagyon sokat.


Zsuzsi más sportot űzött.


Aztán jó volt egy kis pihi.



Annyira kár, hogy vége.

2018. július 30., hétfő

New York-i sajttorta karamellszósszal és banánnal


Megint öregebb lett egy évvel. Úgy elszaladt ez a 26 év, mintha tegnap született volna. Fura. 92 nyara rendesebb volt, nem ez a monszunszerű. Jó kis kánikula volt. Nem kellett fáznia senkinek. Még a vadiúj babákon is éppen csak volt egy kevés ruha, nem kellett több. Hosszú volt, sovány, a frizu sem volt az igazi. 12 ujjacskája volt a kezén. Mindez gyorsan megoldódott. Két pici heg, töméntelen mennyiségű haj, és hát nőtt is valamennyit. Szerencsére.
Rebeka vállalta a tortát, Jamie sajttortája. Egyszerűen tökéletes.

Hozzávalók.
Az alaphoz:
25 dkg omlós keksz (esetünkben Maria gluténmentes keksz)
15 dkg vaj
A sajtréteghez:
90 dkg sajtkrém
3 evőkanál kukoricaliszt
11,5 dkg porcukor
1 teáskanál vaníliakivonat
2 tojás
1 nagy csipet reszelt citromhéj


Összetörjük a kekszet, összekeverjük az olvasztott vajjal. Beletömködjük egy nagy tortaforma aljába, 180 fokon tíz percig sütjük.
Habosra keverünk mindent a tojások kivételével. Aztán külön kikeverjük a tojásokat, aztán ezt is beledolgozzuk a sajtos masszába. Ráöntjük a kekszes alapra, hozzáveregetjük a pulthoz, aztán mehet a 200 fokos sütőbe 40-45 percre. Akkor jó, ha a közepe még remegős, nem szabad túlsütni, persze az sem szerencsés, ha folyik. Aztán hagyni kell hűlni pár órát, hogy szépen lehessen szeletelni. A sütés közben felpúposodik, aztán amint hűl, szépen visszaesik, de ez nagyon jól áll neki.


Karamellszószt főzünk (cukrot karamellizálunk, aztán forró tejszínnel felengedjük, kb. fele-fele arány), azzal meglocsoljuk a szeletünket, és karikázunk rá banánt. Mivel volt kéznél szedrem és áfonyám, főztem hozzá gyümölcsszószt is, azt is lehetett kanalazni a karamellszósz alá. Hedonista változat.


Isteni volt. Egyébként a menü cukkinikrémleves volt gorgonzolával és szardellafilével, aztán lazac amerikai káposztasalival és sült krumplival.

Napi cukinak meg Zsuzsi, mert kicsit alulreprezentált mostanában. Fejen szokott aludni. Most jól van. És remélem, az idén már nem lesz több műtétje. Személyes tárgyainak száma háromra nőtt. A koszos svéd malac mellé megérkezett Antonio Banderöff, valamint megajándékoztatott egy fantasztikus, sípoló hamburgerrel (400 ft volt a kínaiban). Mindene megvan.


2018. július 29., vasárnap

Fantasztikus őszi lepény (gluténmentes, tejmentes)




Július végén általában már nagyon el vagyok keseredve, hogy vége a nyárnak. Egyre rövidebbek a napok, és mindjárt itt az ősz, ami nem is baj, de a telekért nem vagyok oda. Hogy finoman fogalmazzak. Az idén különösen bánatos vagyok, úgy érzem, hogy még nem is volt nyár, sem nekem, sem úgy általában. Most van egy kis jó idő, de hát ez kevés. Ráadásul ez a nyár nekem eléggé munkával és mindenféle teendőkkel telik, nemigen fér bele nyaralás, sajnálom is magam rendesen. De nem mazochizmusból lett őszi pite, hanem azért, mert ilyen alapanyagokat kellett elhasználni. Tésán két évig nem termett szinte semmi, állandóan lefagyott minden, de most rekordtermés van, szakadnak meg a gyümölcsfák. Iszonyat mennyiség van almából, körtéből, dióból, szilvából. És ami ilyenkor lepotyog, azt már felhasználom, bio gyümölcsöt nem dobunk ki. Szóval volt egy jó nagy zacskó apró, hullott almám és körtém. Meg jól bevásároltunk valami elég ízetlen fekete szőlőből, azzal is kellett valamit csinálni. Tulajdonképpen csak nekiláttam almát és körtét pucolni, hogy majd elrakom valaminek, de aztán rájöttem, hogy inkább süti lesz. És mivel elég sok volt, az irdatlan nagy gáztepsiben sütöttem, biztosan el fog fogyni. És annyira, de annyira jó lett. Nyilván nem lesz recept, ahhoz már elég lusta vagyok mostanában, hogy méricskéljek.

Tehát először is sütőpapírt tettem a tepsibe, és azt kikentem kókuszzsírral. Erre jött a meghámozott, kicsutkázott, felkockázott alma és körte, hát, rengeteg, olyan két centi vastag rétegben. Megszórtam jó sok fahéjjal és eritritollal (mostanában ezt használok, nem csípős, mint az eritrit, és nem kesernyés, mint a sztívia). Morzsoltam rá kevés tejmentes margarint. Mehetett a 200 fokos sütőbe jó negyedórára, amíg el nem kezdett barnulni a teteje. Közben összekevertem a tésztát. 4 egész tojás, legalább 2 deci víz, de az is lehet, hogy több. Mindenféle lisztek: barna rizsliszt főleg, mint test. Kukoricaliszt, hogy legyen benne némi ropogósság. Hajdinaliszt az íze meg a belbecse miatt. Darált mandula, hogy isteni legyen. Tápiókaliszt és nyílgyökérliszt, hogy szépen összeálljon a tészta. Kölesdara, hogy jó legyen a tészta állaga, meg hát ezt is elég egészségesnek tartom. Mondjuk 20 dkg rizs, 10 dkg darált mandula, 5 dkg kukorica, 5 dkg  hajdina, 5 dkg kölesdara, 3-4 evőkanál a többiből, mindenesetre valami ilyen arány. Aztán ment hozzá 4-5 evőkanál sűrű kókusztej zsiradék gyanánt. Ízesítőnek meg citromhéj, vanília, még pár marék összevágott alma (mert nem fért mind a tepsi aljába), csipet só, és eritritol - kis mennyiségekről van szó. Ment még hozzá egy csomag sütőpor és egy citrom leve, hogy dolgozzon is. Sűrű tejföl állagra utaztam. A sült almára rászórtam a leszemezett szőlőt (olyan fél kilónyit). Egy fóliacsíkkal felosztottam egyharmad-kétharmad arányban. A nagyobbik részre ráöntöttem a tészta két harmadát. A maradékhoz hozzákevertem olyan 5 dkg darált mákot meg egy kis vizet, hogy ne változzék az állaga, és ez jött a kisebb részbe.


 Aztán 180 fok, és olyan 25 perc.


Igen, jól látod,hogy az ott egy cicaláb. És azt is, hogy meg kellett kóstolnom a csücskét. Hülyeséget nem fényképeznék le. Szóval akkor most pár napig nem sütök.

Napi nem cuki. A fekete cicánkat valami baleset érte (kutya? autó? leesett valahonnan?) Két nap múlva találtuk meg, elég vacak állapotban. Nem voltam benne biztos, hogy élve odaérünk vele az állatorvoshoz. Család utcai lábra állítás folyik. Volt sok infúzió, de alakul Volt egy nem sok életjelenséget mutató fekete szőrkupacunk, de most már egészen cicaszerű. Sokk elment, dorombol, eszik, ha nem is sokat, de eddig is elég rossz evő volt. Iszik. Működik. Annyira nem tudott lábra állni, hogy azt hittük, gerincsérülése is van. Tegnap már állandóan felugrált az ablakpárkányra (kedd este találtuk meg, a tegnap pedig pénteken volt). Most már infúzióra sem kell vinni Roborálunk, és még vár rá egy nagy műtét, mert lett egy irdatlan méretű hasi sérve. Pont annyi idős, mint Kófic, tehát 15 év és egy harmad év, szerencsére ő is megkímélt állapotban. Remélem, eseménytelen hetek állnak előttünk.

Kedd este, itt már kicsit összeszedte magát, hála az első infúziónak.


Ilyen csinos rucit kapott a sérve miatt, de állítólag nem ér semmit. De mindenesetre irtó csinos. Csütörtökön már felmászott az ágyra.


Szóval csináltunk neki cicalépcsőt, nehogy leessen. Meg nyomi alomtálcája volt, hogy be tudja magát vonszolni. Amikor odaért, általában hasra esett, és akkor feküdt benne, hason, mind a négy végtagja oldalt. Kár, hogy nem fényképeztem le. Mindenesetre a lapos alomtálból még sokkal, de sokkal jobban ki lehet kaparni az almot, mint a normálisból, tehát egész álló nap söprögettem.


Pénteken már az ablakba ugrált.


Próbáltam elbarikádozni az ablakot. Szerintetek ki nyert?


Ezt az ablaksarkot egyébként a dagi cicánk is nagyon kedveli. Szegényke, most eléggé kivan a melegtől, bármerre megyünk, omlatag cicába botlunk. Ez tényleg cuki.