2014. október 20., hétfő

Mákos-fahéjas csiga


Azért az lett, mert nem volt otthon kakaó:( A múltkor nekem is sikerült hamis holland kakaót vennem, szóval most halogatom a vásárlást, nem azért, mintha segítene bármin is. Nem is tudom, hol vegyek. Nincs kedvem hatezer forintért valami vackot venni. De ez is nagyon jó volt, ez a fahéjas-mákos. Állítólag.
Pontos recept meg persze nincs, de elmondom róla a gondolataimat:) Szóval ha kelt tésztát csinálok, akkor általában úgy kezdem, hogy csinálok egy gyorskovászt vagy előtésztát vagy öregtésztát, nem is tudom, minek nevezzem. Szóval adok egy esélyt az élesztőnek, hogy legyen ideje dolgozni. Tehát reggel vagy előző nap este összekeverem ezt az előanyagot. Egy viszonylag nagy porcelán tálban, hogy legyen helye nőni, összekeverek kb. 1 dkg friss élesztőt 15-20 dkg liszttel és egy teáskanálnyi cukorral vagy mézzel. Adok hozzá annyi langyos vizet, hogy olyan jó sűrű nokedlitészta-állagú legyen. Letakarom, és a konyha egyik békés sarkában hagyom ácsorogni, max. 24 óráig. Utána beleborítom a dagasztógép táljába. Adok még hozzá 30-40 dkg lisztet, még kb. fél dkg friss élesztőt, egy teáskanál sót és annyi langyos tejet, hogy kellemes legyen az állaga. Az sem jó, ha túl lágy, az sem, ha túl szoros. Amikor elkezdi a gép dagasztani, akkor persze egy ragacsos massza, de ha jók az arányok, akkor a végén egy szép, fényes gombóc lesz, ami szépen elválik az edény falától. Közben figyelem, és adok hozzá folyadékot vagy lisztet, amit kíván. Ha kérdéses, akkor inkább lágyabbra csinálom, mert úgy sokkal puhább lesz majd a kész kalács is. Ha édeset csinálok, akkor teszek még hozzá két evőkanálnyi mézet vagy cukrot és némi vaníliakivonatot is. Ha már szép fényes a gombóc, akkor hozzáöntök kb. 5 dkg olvasztott vajat, és azzal is kidagasztom. Letakarva hagyom megkelni. Mostanában ugye nagyon hideg van a kelt tésztáknak kint is, bent is, szóval sok idő kell, hogy úgy a duplájára keljen, 2-3 óra is volt. Figyelni kell közben.
Utána már csak a formázás marad hátra, most kinyújtottam nagyon nagyra, reszeltem rá 10 dkg vajat, mert lusta voltam olvasztani. Megszórtam bőven fahéjjal, porcukorral meg darált mákkal. Feltekertem, és nyolc kb. egyforma csigára vágtam. Kivajaztam egy tortaformát, beleállítottam.


Megint hagytam kelni vagy másfél órát. Aztán még mindig nem voltam vele megelégedve, szóval jött a falusi módszer, hideg sütőbe raktam, együtt melegítettem olyan 180-190 fokig, és megsütöttem. Elég gyorsan fogyott, szóval mire észbe kaptam, és volt időm fényképezni, már így nézett ki:





2014. október 19., vasárnap

Erdei gombás rizs, sült paprikával, kaporral, incur-pincur kiscicával


Ez is a tízperces munkahelyi ebédek közé tartozik.Márhogyha van ugye előkészített mindenféle a hűtőben meg a fagyasztóban. Erdeigomba-ragu meg sült paprika. És akkor tényleg csak össze kell keverni reggel. Erdei gombával meglehetősen jól állunk az idén, jó sok gombát találtunk, és a nyári monszun nem igazán kedvezett az aszalásnak, szóval a zömét jó alapos mosás után (sajnos a sok sár miatt még így is maradt rajta egy kis erdő) vajon megpirítottam, utána lefagyasztottam kis dobozokban. Szóval csak át kell rakni a fagyasztóból a hűtőbe, felenged, és már lehet is használni. A másik új mánia a sült paprika. Tulajdonképpen paprikalekvárt akartam csinálni, annyira ízlett a szigetmonostori. És még a múlt hétvégén betoltam vagy három kiló pritaminpaprikát a sütőbe, és minden ízesítés nélkül megsütöttem. Aztán egyszerűen felfaltuk majdnem az egészet az ebédhez, annyira finom volt. Csak úgy, tepsistől kiraktam az asztalra, mindenki lepucolta a tányérján, és minden ízesítés, só, olaj nélkül olyan agyament finom volt, hogy nem lehetett abbahagyni. Szóval nem lett belőle lekvár. Most direkt vettem kápiát is, meg pritamint is, hogy versenyeztessem, melyik a jobb. Megmosom, berakom egy tepsibe, és 200 fokon ilyen szép feketésére sütöm (20-30 perc).


Utána átrakom egy tálba, és lefedem fóliával, de egy fedeles üvegtál is tuti lehet, nekem most ez akadt a kezembe.


Aztán egy idő után, ha már nem égeti szét a kezemet, lehúzom a héját, és kiszedem a csutkát, meg a magokat is igyekszem, de azokból mindig marad valamicske. Nagyon gyorsan megy, tényleg pár perc, ha jól megsült a paprika.


Nem szívesen mondom, mert a kápiának szurkoltam, de egyértelműen sokkal, de sokkal jobban ízlett a pritamin, jóval édesebb, jóval ízesebb.
Itt abba is lehet mindent hagyni, mert majd akkor rakja össze az ember, amikor kedve van hozzá. Szóval az adott pillanatban két nagy csokor összevágott kaprot egy icipici vajon megfuttattam, rádobtam két doboz gombát, az összevágott kápia paprikát, és kapott még egy kis sót meg borsot. Így nézett ki az alap:


Aztán már csak hozzá kellett forgatni a rizst. Ehhez a nagy (32 cm) serpenyőhöz 25 dkg főtt barna rizst raktam. (Van az Aldinak egy papírdobozos, előfőzött, zacsis barna rizse, arra vágyok rákattanva. Szerintem teljesen ehető, sőt, finom. A csomagolásra ugyan az vagyon írva, hogy tíz perc alatt megfő, szerintem kell negyedóra. De akkor sem félóra vagy még annál is több idő, mint a többi barna rizsnél. És amíg reggel szaladgálok a lakásban, bőven megfő, nem kell rá odafigyelni, kavargatni, szóval egyszerűen tökéletes. Sajnos nem kapok érte rizst az Alditól, ingyen csinálom.) Egy kis érlelt kecskesajt nem ront rajta, de anélkül is isteni.


Napi cukinak meg egy gyönyörűség. Reggeli sétapartnereim találták az utca közepén. Pomáz ilyen jó hely, ahol össze lehet szedni a világ legédesebb német juhászát, meg a legtutibb kiscicáját. Gyönyörű, formás, ölben (nyakban) szeret lenni, és ráadásul folyamatosan dorombol. Annyira kis cukorfalat! Azért annyira csatakos, mert Nyika állandóan nyalogatja az óriási nyelvével.







2014. október 8., szerda

Csokis gesztenyetorta (glutén- és laktózmentes)

A gluténmentességet már megszoktam, a laktózmentes torta már nehezebb falat, mert mi a szöszből készíti az ember a krémet? Igazából jobban szerettem volna valami teljesen tej- és tejszínmentes tortakrémet kitalálni, de erre volt időm és energiám. Fogalmam sincs, hogy milyen lett, mármint ízre, mert nem kóstoltam, ugyanis a szokásos kavarásaim közepette végül is mind a ketten másutt mulattunk péntek este. Majd egyszer kipróbálom otthonra is. A fényképek pedig azért pocsékabbak a megszokottnál is, mert nem találtam a fényképezőgépet, és telefonnal kellett fotózzak. Mindenkit megnyugtatok, azóta meglett.

Hozzávalók az alaphoz:
3 tojás
2 evőkanál darált mandula
1 evőkanál gluténmentes lisztkeverék vagy (barna) rizsliszt
1 evőkanál kakaó
3 evőkanál cukor
1 csipet sütőpor
3 dkg olvasztott vaj

Robotgéppel több percig maximumon vertem az egész tojásokat a cukorral. Amikor már szépen kifehéredett és jól megnőtt a tömege, fakanállal belekevertem a többit hozzávalót. A 24 cm átmérőjű tortaformám aljába papírt szabtam, beleöntöttem a masszát, és 180 fokos sütőben megsütöttem, kb. 15 perc volt.

Jöhetett a gesztenyekrém. Fagyasztott gesztenyepürét akartam hozzá venni (vettem is), és mivel több boltban többfélét is láttam, nekiálltam végigolvasni a hozzávalókat. Nektek is ajánlom, elárulom, hogy nagy meglepetések fognak érni! Hála istennek kaptam ehetőt.

Hozzávalók a gesztenyekrémhez:
25 dkg fagyasztott gesztenyepüré
cukor, ha nem édesítettet vettünk
3 tojássárgája
1 dl laktózmentes tejszín
2 kocka étcsoki (kb. 2 dkg)
vaníliakivonat
1 evőkanál gluténmentes liszt vagy keményítő
5 dkg puha laktózmentes vaj

Lereszeltem a gesztenyét, mert nem volt arra időm, hogy magától szépen felengedjen. Utána a tojások sárgáját csomómentesre kevertem a liszttel és a tejszínnel. Vastagtalpú edényben sűrűre főztem, közben persze vadul kavargattam. Belereszeltem a csokit. Végül mindent összekevertem (eddigre pont felengedett a gesztenye is).
A tésztalapot megkentem egy kis üveg savanykás málnalekvárral.


Rákanalaztam a gesztenyekrémet. Látszik a képen, hogy milyen jó az állaga, nem kell hozzá semmi zselésítő cucc, szépen megáll magától.



Hozzávalók a tetejéhez:
4 dl laktózmentes tejszín
2 csomag habfixáló (mert utazott a szentem)
1 teáskanál vaníliás porcukor
2 sportcsoki

Habot vertem a tejszínből a habfixálókkal és a cukorral. Rákentem a süti tetejére, utána pedig megszórtam felkockázott sportcsokival.





2014. október 7., kedd

Csilis sütőtök rozmaringos krumplival - avagy miért írok olyan keveset


Szóval azért írok ilyen keveset a blogba, mert egész évben ilyen rém egyszerű dolgokat eszünk. Nyáron-ősszel cukkini- és rókagombahegyeket faltunk fel, jó volt, finom volt, elég volt, és most nagyon boldog vagyok, hogy végre itt a tökszezon, ezentúl tököt eszünk krumplival. És tavaszig ezzel el is leszünk. Nem volt mindig ilyen felhőtlen a viszonyom a sütőtökkel, pedig mindig annyira vágyakoztam utána. A Gőgös Gúnár Gedeon elején az egyik mesében a sün valamelyik haverjával valami jó kis téli buli után (séta? hógolyózás? nem emlékszem) hazabattyognak valamelyik otthonába, dominóznak, és hozzá sült tököt eszegetnek. Na, én is mindig erre vágytam. Isteni a színe, az illata, totál egészséges, és erre nem bírom megenni. Pedig próbálkoztam rendesen. A megfejtés pedig só és fűszerek. Amint köretként-főételként kezdtem enni, megsózva, borsozva, meg egyáltalán mindennel megszórva, amit találok otthon (római kömény, csili, kakukkfű, zsálya, hát ami épp kéznél van), kis vajjal, olívával locsolgatva, azóta totálisan rákattantam. Eléggé hátrányos helyzetből indultam, meglehetősen hosszú volt az a lista, amelyen azok az élelmiszerek szerepeltek, amelyeket nem voltam hajlandó megenni. Méz, tej, máj, tojássárgája, dió, mák, birsalma, sütőtök, pótkávé, fokhagymás pirítós, most hirtelen ennyi jut eszembe, biztos volt még bőven. Volt, amit lazábban kezeltem, például kakaó jöhetett, de méz, mák, dió, birs, sütőtök semmilyen formában. Egy negyedmarék odavetett dió ehetetlenné tett mindenféle, egyébként isteni süteményt. Az öregedés haszonnal is jár, ezeknek a fóbiáknak a nagy részét sikerült kinőjem, sőt, a birset és a sütőtököt most már nagyon-nagyon szeretem. (Változatlanul rossz a kapcsolatom a mézzel, ámbár édességfüggő vagyok, de simán éhen vesznék egy üveg méz és egy doboz mézeskalács mellett, egyiket sem bírom megenni.) A tököt viszont így ötven felett végre sikerült bevezetni az étrendembe:) Azt szoktam csinálni, hogy ne üresen menjen már a sütő, hogy három nagy tepsit kibélelek sütőpapírral, alaposan megpakolom zöldségekkel, és légkeveréssel, magas hőfokon megsütöm. Frissen a legjobb, persze, de aztán két-három-négy napig nem kell főzni, csak melegíteni, és mindig más étel lesz belőle, attól függően, hogy mit eszünk mellé.

Csilis tök: két nagyobbfajta kanadai tököt megmosok, aztán héjastul feldarabolom, ez pont két tepsibe fér el. Telerakom a tepsit, aztán megsózom, borsozom, szórok rá őrölt csilit, és végül a Tamás féltett olívaolajával (annyira szerencsénk van, hogy Pomázon van ez a bolt) meglocsolom.





Krumpli: kb. 2 kiló krumplit alaposan megmosok, lesúrolom dörzsi szivaccsal (mert majd a héját is megesszük). Héjastul félig megfőzöm. Utána húsklopfolóval mindegyik szemet kicsit szétverem, és átpakolom az előkészített tepsire. Megsózom, meglocsolom a Tamás féltett olívaolajának a maradékával. Ráfektetek pár szál rozmaringot, úgyis nagyon elburjánzott a kertben.


Aztán 200-220 fok, légkeverés, és nagyon sok idő, legalábbis az én nem tuti sütőmben legalább másfél óra, de még az is lehet, hogy több. Addig sütöm, míg szép ropogós barnára nem sül a krumpli, és időnként cserélgetem a tepsiket, hogy viszonylag egyenletes legyen a végeredmény.



 A Tamás köményes sajtjával (egyszer majd azt is jól kiposztolom) és a szigetmonostori Piros lábos fesztiválon beszerzett csilis paprikalekvárral ettük, meg persze jó kis balatoni bor is járt mellé, hát egészen frenetikus volt. Bármikor és bármennyit meg tudnék enni belőle.


Napi cukinak meg a pici Pimasz a mieinkkel. Már ilyen nagy lett, pedig még csak négy hónapos volt a fotózáson. Annyira édes és formás!!! A cuki képeket a gazdi lőtte.









2014. október 6., hétfő

Egyszerű töpörtyűs pogácsa és töpis-szilvalekváros kifli


(A kép baloldalán állandó fotóssegédem, az örökké érdeklődő ÉÉKC egy kisebb darabja látható.)
Mindig is imádtam ezt az összeállítást, mármint a szilvalekvárt töpörtyűvel, de mostanában nagyon ritkán sütök, gluténest még ritkábban, és ilyen durván zsírosat meg szinte soha. De most nagyon kellett valami a gulyásleves után, vendégeknek, ami nem csak frissen ehető. Meg szállítható. És ráadásul Limara gyönyörű szép könyvében is szerepel egy szilvalekváros-töpörtyűs csiga, szóval valahogy rá lettem állítva erre a vonalra. A töpibeszerzéssel (bocs, Demény, de elloptam:)) volt egy kis gondom: nemigen szoktam venni, szóval fogalmam sem volt, hol kapok normálisat. Aztán a helyi tejboltban belefutottam. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy olcsó dolog. Hát nem. Ez a tejboltos, egyébként fantasztikusan finom töpi valami 3200 ft/kg körüli áron futott, szóval nagyonjóminőségűsonka-árban van. Ha még egy kicsit hozzáraknánk, vehetnénk irtó finom érlelt kecskesajtot (amit kifejezetten luxusnak tartok).

Akkor a körülbelüli recept, mert nem mértem semmit. Csináltam egy előtésztát, azt hagytam a konyhapulton egy éjszakát állni. Másnap délelőtt viszonylag szoros kelt tésztát dagasztottam vele. Megkentem a töpikrémmel, többször hajtogattam. Az egyik feléből pogácsa lett, a másik feléből pedig kis lekváros kiflicskék. Én nem kóstoltam, de állítólag nagyon finom volt. Nagyon könnyű volt a tésztája,  kívül ropogós, belül puha, ahogy kell. A szilvalekváros kiflik pedig sokáig nagyon finomak maradtak. Viszonylag pepecs az előállítása, mert sokszor kell hozzányúlni, de a tényleges munkaidő nem sok, csak ott kell lenni körülötte.

Tehát jöjjön valami receptféle:
Az előtészta: összekevertem kb. 20 kg finomlisztet kb. 10 g friss élesztővel és annyi langyos vízzel, hogy nagyon szoros nokedlitészta-állaga legyen. Letakartam átlátszó fóliával, és hagytam egy hosszú éjszakán át állni szobahőmérsékleten.
Kelt tészta: másnap az előtésztát beleöntöttem a dagasztótálba, adtam még hozzá kb. 40 dkg lisztet, 5-6 g friss élesztőt, 1 evőkanál sót, 1 evőkanál mézet, és kb. 2 dl langyos vizet, és a dagasztóspirállal szépen kidagasztottam. Inkább szorosra, mint nagyon lágyra. Aztán letakartam, és hagytam megkelni. Nagyon gyorsan megkelt, nem kellett neki sok idő, pedig nem volt valami meleg nap. Közben a töpi nagy részét aprítógépben pépesítettem, mindenféle fűszer nélkül, csak úgy magában (a kisebbik rész négylábú lakótársaink között lett kiosztva). A tésztát nagyon vékonyra kinyújtottam, megkentem a krémmel, pont elég volt hozzá ez a mennyiség. Utána összehajtottam, letakarva pihentettem, és még kétszer vagy háromszor hajtogattam, közte mindig hagytam 20-30 percet pihenni.
Pogácsa: ujjnyi vastagra kinyújtottam a tésztát. Késsel berácsoztam, kiszaggattam közepes szaggatóval. Letakarva megint hagytam kelni. Végül lekentem egy szobahőmérsékletű felvert tojással.  Forró sütőben megsütöttem, az időt sem mértem, olyan bő negyedóra kellhetett.
Kifli: nagytányérnyi, vékony köröket nyújtottam a tésztából, megkentem cukormentes, sűrű, házi szilvalekvárral, pizzavágóval cikkekre vágtam, végül mindegyiket felcsavartam. Aztán mint a pogácsáknál: letakarva kelesztés, lekenés, sütés.


Napi cukinak pedig kutya jin jang: