2018. szeptember 17., hétfő

Sörtésztában sült pöfeteg kakukkfüves pirított tinóruval (gluténmentes, tejmentes)


Túl vagyunk az év legjobb kajáján, de lehet, hogy már a jövő évet is letudtuk. Elmondhatatlanul finom volt. Szóval az úgy volt, hogy nem is terveztük eredetileg, de aztán mégis elmentünk a Zsuzsival egy kis gombászásra (Kóficka inkább az otthoni szundikálást választotta, a finom, hűvös szobában). Mára már kiderült, hogy ezen a hétvégén mindenki kosárszám szedte a vargányát, hát mi ebből kimaradtunk, de ennél jobb semmi nem lehetett volna. Találtunk rengeteg aprócska, de ropogósan friss tinorut (molyhos? fogalmam sincs). Gyönyörűek voltak.


Aztán az út közepén egy isteni, friss, ropogós kis pöfeteget. Sörösüveg nem volt nálunk, szóval a Zsuzsi lett mércének odaállítva.


Aztán nemsokára még egy kisebbet is. Zsuzsi tökre belejött az arányosításba.


Félidőtájt jött egy kávé meg egy fagyi, a faluban. Hát ez sem volt rossz. (A szatyorban már ott lapul a sok finom gomba.)



Aztán hazamásztunk, és jöhetett a reggeli vagy ebéd vagy vacsora, mert első és szinte utolsó rendes étkezés is volt a napban, előtte ugye nem értünk rá, mert gombásztunk, utána meg nem bírtunk még levegőt sem venni.

A zsákmány (ezt-azt még találtunk a kertben):


Kevertem egy sörtésztát. Két tojás, három deci Pilsener Urquelle, annyi kukoricaliszt és barnarizs-liszt, hogy jó sűrű legyen a tészta. Csipet só, csipet bors. Aztán lehúztam a pöfik bőrét, felszeleteltem, megmártottam a masszában, és forró olajban ilyen szép pirosra sütöttem. Elképesztően finom volt. A bunda már magában is, nemigen szívta fel az olajat, ropogós volt, levegős, finom, közte az a finom sült gomba, irtó nagy kupac lett belőle, és ketten felfaltuk csont nélkül az egészet. Nagyon ritkán eszünk ilyen olajban-zsírban sült cuccokat, büdös is, egészségtelen is, nem is vagyunk oda értük, de ez most nagyon jó volt.
Közben a többi gombát letakarítottam, felszeleteltem, és olívaolajon megsütöttem egy kis kakukkfű és oregánó társaságában. Nagy serpenyőben keveset, így tényleg pirul, és nem fő. Nem tudom, mikor eszünk ilyen jót legközelebb.

Aztán másnap is felmentünk, és megint találtunk rengeteg apró tinorut (vargányát nem), egy kosárnyi friss laskagombát meg egy kis csiperkét. Ezek sem voltak rosszak, de az előző napi überelhetetlen volt.




Napi cukinak meg a Zsuzsi, ha már ennyiszer volt, hogy legyen keret. Három malac boldog tulajdonosa. A rózsaszín az ősmalac, a svédmalac. Utána jött Antonio Banderöff, a kicsi sárga. Keményebb az anyaga, nehezebben röfög, viszont irtó szép mély hangja van. Zsuzsi sokat vitázik vele, hogy röfögjön már. A kék malac a legújabb, teljesen váratlanul találtam egy helyei FT-ben. Egyedül volt, foltos volt, megviselt, de malac volt, könnyen röfögő. Meg kellett venni. Tehát a konda a tulajjal.


2018. szeptember 4., kedd

Sült paprika ezzel-azzal



Nagyjából egy hónapja sült paprikát eszünk (előtte cukkini volt). Monománia. Annyira finom, hogy nem bírunk eleget enni belőle. Mostanában ez képviseli nálunk a főtt ételt. Veszek egy csomó piros paprikát, irtó divatos kápiát, és kevésbé divatos, de szerintem sokkal jobb paradicsompaprikát. Kiveszem a csutkát, gondosan eltávolítom az összes magot, összevágom. Nem annyira kevés olívaolajon kis sóval megsütöm, illetve inkább párolom, fedő alatt. Amikor kész, meglocsolom sűrű, édes balzsamecetkrémmel. Tekerek rá borsot. Aztán nagykanállal esszük. Magában. Rizzsel. Édeskrumplival és bazsalikomos paradicsomsalátával. Néha hússal. Mondjuk főtt pulykával. Esténként gyakran készülnek serpenyős cuccok, hagyma, szalonna, tojás, abba is például. Irtó jó. A sütőben sült talán még jobb, de azzal sok a macera, ezzel meg szinte semmi. És meg tudjuk enni a héját is, mivel össze van vágva. elmegy a többivel, nem kell vacakolni a pucolással. Van, amikor egészen sötétre sütjük, ez is nagyon jó, mert szinte karamellizálódik az édes paprika. És azért kell alá rendesen olívát rakni, mert annyira finom, fűszeres szaftja lesz, lehet tunkolni.


Napi cukinak meg a dagi cicánk, úgyis rég volt. A kánikulát nehezen viselte, általában egy betonlépcsőn pihegett valahol az árnyékban. Most hogy ilyen rémes hideg és eső lett, visszatért a kanapéra, és hihetetlenül gusztusosan szundikál egész nap. Kicsit horkol, annyira cuki.


Fekete Aranka gyógyulgat. Talán hízott is pár grammot. Cicaszerűen működik, de még nagyon nem tökéletes.



Volt egyszer egy nyár


Minden évben egyetlen egyszer főzök töltött paprikát, fogalmam sincs, hogy miért. Mert akár minden héten megennénk. Mert szeretjük. Én nagyjából a fenti arányban, rengeteg szósz, kevés töltelék. Még ezer éve a sógörnőm adta a tuti receptet, az ilyesminél sok múlik az arányokon. Ez a kályha, ahonnan indulok. Akkor indulok, amikor megjelenik a piacon, illetve az idén a saját kertünkben az a nagy, édes befőzőparadicsom. Ettől rögtön töltöttpaprika-főzhetnékem támad, de nagyon. Az eredeti recepten végül is nem sokat változtattam, csak a paradicsomszósz mennyiségét növelem nagyon, és a végén nincs lisztes rántás, hanem rizsliszttel habarom, ha szükséges, de van, amikor még ez sem kell. Egész évben nyugodtan főzhetném, mert paprika most már mindig van, édes nyári paradicsomot meg mindig teszek el jó sok üveggel. De valamiért csak ez az egy nyári eset van. Szerintem az idén is így lesz.
Zűrös nyarunk volt eleve, erre rájött a cica balesete, sok nyaralás nem volt, párszor eljutottunk evezni. A gyönyörű, meleg és alacsony Dunára. Hatalmasak lettek a szigetek meg a kavicsos partok. Jó volt. Az idén már ez sem lesz, nem csak töltött paprika.

Egyfás sziget. DT meg az öccse a vízben.  Általában eddig jutottunk el. A Lupától.



Felfedezőúton.


Kóficka sokat úszott. Nagyon sokat.


Zsuzsi más sportot űzött.


Aztán jó volt egy kis pihi.



Annyira kár, hogy vége.