2014. december 16., kedd

Ehető (sőt, finom) gluténmentes kenyér 2.


Mazsinak:)
A képen csak a lapos, fél vekni friss, a szép, teljes szeleteket a fagyasztóból vettem elő a fotózáshoz:)

Talán egy-két éve nem eszem glutént (ha valaki lemaradt volna a történet elejéről, szörnyen fáj tőle a hasam,  többek közt). Nagy csapás a sör elvesztése, pótolhatatlan. Amikor erről sírtam egy régi posztban, valaki írta, hogy a Pilsener Urquell-t szabad, de az egyrészt nincs mindenhol, meg azt tapasztaltam, hogy azért azt is csak módjával. Sütifronton semmi baj, azokban a kevert sütikben, amelyeket én szeretek, egészen jól helyettesíthető a búzaliszt mindenféle egyébbel, sokszor még finomabb is a végeredmény. Azt pedig egyáltalán nem bánom, hogy a kósza kakaós csigák és pogácsák most már kimaradnak az életemből. Eddig sem igen ettem étteremben, azt, amit már valószínűleg megennék, nem tudjuk megfizetni, az alsó régió pedig kifejezetten taszít. Szóval a kenyér maradt az egyetlen  nyűg. Valószínűleg le kéne jönni a szerről, de egyelőre még nem tartok ott. Tehát valami kenyérfélére szükségem van a reggelihez (meg néha az ebédhez, ha nem főzök). Az, amit gluténmentes kenyér néven árulnak a mindenféle boltokban, nekem nem megoldás. Egyrészt rohadtul nem ízlik, másrészt ezektől is fáj a hasam. Nyilván azért, mert a kapható kenyerek zöme alapvetően kukoricakeményítőből van, és azt majdnem ugyanolyan rosszul tűröm, mint a gluténes liszteket. Tehát egyetlen megoldás van, ha otthon sütök magamnak kenyeret. Ami nem lenne nagy baj, hiszen régebben is saját készítésű zsemlét és kenyeret ettem. De azért a gluténmentes verziókkal volt elég bajom. A glutén ugye nem fogja majd összefogni, tehát valami kell bele, hogy ne morzsálódjék annyira. Tojást nem akarok belerakni. Másrészt a kézenfekvő megoldások sem jöttek be: a rizslisztesnek süteményíze volt, a kukoricást szimplán utáltam, a csak gluténmentes lisztkeverékből készültek általában nem ízlenek (+hasfájás). Elég hamar rájöttem arra is, hogy keverni kell a különféle liszteket, de sokáig elég tökéletlen volt a végeredmény. Az áttörést mindenmentes Nóri kenyere jelentette. Ez volt az első, tényleg ehető, sőt finom kenyérféleség a gluténmentes életemben. Eddig nem ismertem az útifűmaghéjat, tényleg ideje volt összeismerkedni. Sokáig nemigen tértem el az eredeti recepttől, aztán szép lassan átgyúrtam a magam szája íze szerint. Most már kifejezetten ízlik, frissen még pirítás nélkül is meg tudom enni (a gluténmentes kenyerek általában ehetetlenek anélkül). Egyszerre négy veknivel szoktam csinálni, a következő nagy adag pont ennyihez elég, három teljes és egy kis lapos rudacska. (A képen balra van a maradék kis vakarcs, mert a többit már felszeleteltem, és lefagyasztottam.) Nekem pont így fér be a sütőbe. Ez egy hatalmas adag, fel szoktam szeletelni, és lefagyasztom, elég sokáig elég egy sütésnyi. Nem otthon darálom hozzá már a liszteket. Eleinte még így csináltam, de iszonyatosan időrabló, ráadásul dögunalom. Az eheted (www.eheted.hu)  boltban szoktam bevásárolni a liszteket meg a többi hozzávalót (tök cuki, nagyon jól felszerelt bolt, nagyon kedves tulajdonosokkal, és nekem még közel is van), nincs velük semmi gondom, nulla hasfájás.

Akkor a recept, amit mostanában sütök:
- 40 dkg kölesliszt
- 35 dkg barna rizsliszt
- 20 dkg hajdinaliszt
- 10 dkg teljes kiőrlésű zabliszt (nem zabpehelyliszt, azt nem bírom)
- 10 dkg kukoricaliszt (ez sokszor kimarad)
- 20 dkg gluténmentes lisztkeverék (Nutri free GM kenyér vagy Schar)
- 10-20 dkg lenmag egészben, nem darálva
- 10 dkg szezámmag kávédarálóban ledarálva
- 20 dkg napraforgómag
- fél deci olívaolaj
- 2,5-3 dkg friss élesztő (időfüggő, hogy pont mennyi)
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál só
- 1 teáskanál őrölt kömény (ez persze elhagyható, én imádom)
- 4-5 evőkanál burgonyapehely
- 5 púpos evőkanál útifűmaghéj
- 2 liter langyos víz

Régebben kísérleteztem még xantánnal és tápikókakeményítővel, az az igazság, hogy nem láttam a különbséget vele és nélküle, szóval mostanában ezeket nem rakok bele. Persze az is lehet, hogy nem voltam elég alapos.
Igen, tudom, hogy borzalmasan hosszú a hozzávalók listája (a gluténesnél ugye liszt, só, élesztő, víz, és csókolom). De mindennek ára van, tényleg hozzá lehet szokni, hogy nem egy nagy lisztes doboz van otthon, hanem milliónyi lisztes üvegcse.



Az összes száraz anyagot összekeverem egy nagy tálban. Utána még ráöntöm az olívát, rámorzsolom az élesztőt, hozzárakom a mézet. A múltkor megmértem, kb. 1,9 kg. Ehhez jön a víz, amit szintén kimértem, pontosan 2 liter kell. Fakanállal összekeverem, nyilván nincs dagasztás. A nokedlitésztánál sűrűbb állagot kell kapnunk (de nem sokkal sűrűbbet), kanalazható, nem folyik, de majdnem.
Négy hosszúkás sütőformába rakok egy-egy darab sütőpapírt, és belekanalazom a masszát, mint már írtam, hármat jó feléig, az utolsóba meg jön a maradék, az egy kis lapos lesz. Letakarom, és hagyom kelni. Mivel ez egy lágy, szinte folyékony tészta, szépen fel fog jönni. Hogy mikor, az függ a hőmérséklettől, egy-két-három óráról van szó. Amikor már szépen feljött a forma tetejéig, akkor rakom be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Viszonylag sokáig sül. Ha már kicsit megpirult, összeállt a tészta, akkor ki szoktam venni a formából, és visszarakom csupaszon a rácsra, azt figyeltem meg, hogy így gyorsabb lesz. Ilyenkor már 180 fokra leveszem a hőfokot. Meg kell sütni, az sem baj, ha kicsit megkapja a végét, mert nagyon sok víz van a tésztában, és könnyen nyers marad a közepe. Viszont ha sűrűbb tésztát csinálunk, kevesebb vízzel, akkor nagyon törékeny, morzsálódós, szétesős lesz a kenyér. Szóval nagyon sokáig kell sütni, nem úgy, mint a szépen kidagasztott tésztából sütött gluténes kenyereket (hanem mint például a gluténes, dagasztás nélküli kenyereket, azoknak is nagyon vizes a tésztája).
Ha teljesen kész, szép barna minden oldala, nagyon kemény, jól lehet kopogtatni. Nem kell megijedni tőle, mert ahogy hűl, majd kicsit fel fog puhulni. Rácsra rakom, és hagyom a konyhapulton vagy két napig. Közben kicsit puhul, kicsit szikkad (lehet közben persze rájárni is:)). Utána már szépen fel lehet szeletelni, és mehet a fagyasztóba.

Napi cukinak meg megint kutya. Szar a kép, a telefont kaptam gyorsan elő, de azért szerintem látszik, hogy miért kellett lefotózni őket. Meg sok más is. Én még azt is tudom, hogy a Zsuzsi azért hagyta ott a saját kosarát, mert ellopott egy fél diót, és az éles dióhéj nyilván fenékbe szúrta, ezt pedig nem bírta agyilag feldolgozni (már az ágy is bánt). Kóficka meg jámboran tűri, hogy ráfeküdjön. Egyébkét is ilyen hülyeség miatt nem fog megmozdulni. Zsuzsi meg itt is vagyok meg nem is pózban, ki tudja, ezt szabad-e. Na nem elemzem tovább a mélyebb rétegeket, de isteni.






2014. december 15., hétfő

Egyszerű mogyorós almatorta (gluténmentes, tejmentes)


Csak hozott anyagból. Szóval az úgy volt, hogy ma megint olyan cuki képeket kaptam a kiskorú S.  Lajosról, hogy muszáj vagyok valamit posztolni, hogy ti is láthassátok, mennyire, de mennyire cukorfalat. De csak a napi süti után jöhet a desszert, mert ez mégiscsak egy gasztroblog. Kb. száz éve kaptam a Csillától dió- és mogyorólisztet, és annyira beosztottam, hogy a mogyorót most találtam meg, teljes épségében. Megkóstoltam, nem volt semmi baja, szóval pont jól jött ehhez a sütihez, mert  valami olyat akartam sütni, amiben nincs mák meg dió (merthogy itthon volt a Bendi, és ezeket nem eszi meg). Ellenben van benne sült alma (nem, még nem unom, és a Bendi is megeszi). Hát ezt dobtam gyorsan össze. Sok nem jutott nekem belőle, hogy egészen pontos legyek, egy morzsányit kóstoltam, a többi elfogyott estére, mielőtt hozzájutottam volna. Lehet, hogy tényleg ez a titok, nem kell ennivalóhoz juttatni a családot, és akkor meg tudják becsülni az ilyen kósza édességet is. Egyébként a morzsa alapján szerintem sem volt rossz, de azért, hogy őszinte legyek, nekem ezerszer jobban ízlik a mákos ikertesója.

Hozzávalók:
- 4 sült alma felkockázva
- 1 csésze mogyoróliszt
- fél csésze barna rizsliszt
- fél csésze gluténmentes lisztkeverék (Schar)
- 1 evőkanál rizsdara
- 2 evőkanál burgonyapehely
- 1 kávéskanál sütőpor
- 2 evőkanál cukor
- 1 csipet só, 1 kávéskanál őrölt fahéj, fél kávéskanál mézeskalácsfűszer, 1 teáskanál vaníliakivonat
- 3 evőkanál olívaolaj
- 2,5 tojás (nem kommentálom:))
- 3/4 csésze víz
- csoki a tetejére

A szokásos bonyolult művelet: tetszőleges sorrendben mindent összekevertem egy tálban. Kiolajoztam a 24 cm-es nagy tortaformát, beleöntöttem a masszát, igazából nem folyós, szóval inkább belesimítottam. 180 fokon olyan 20 perc? nem mértem. Nem szabad kiszárítani. A tetejére eredetileg citrommázat szántam, de épp maradt egy kis csokibevonatom, szóval egyszerűbb volt azt rálocsolni. Ezzel is biztosan finom, de szerintem jobban illett volna hozzá a citrommáz. Már úgy képileg is. Ez is pont olyan, mint az összes rokona: szaftos és jóízű a sok almától meg fűszertől, és persze jól áll neki a mogyoró is nagyon.


És aki eddig kibírta, végre megnézheti Lajoskát és a jámbor Nyikát. Én is szeretnék egy ilyen nagy és bársonyos fűtött kanapét, amihez ilyen jól hozzá lehetne bújni.



2014. december 13., szombat

Saláta sült almával és dióval


Na, végre le tudtam fényképezni. Imádom. Az eredetit (vagy valami nagyon hasonlót) még tavaly hallottam egy nagyon kedves ismerőstől, de abban, úgy emlékszem, volt sajt, és nyilván serpenyős sült-karamellizált alma szerepelt. Már írtam, hogy kitört rajtam a sültalma-mánia. Már kicsit csökken ugyan, de ez a salátát bárhol, bármikor. Az alma pont beleviszi azt az édeset, amit szeretek egy ilyen cuccban, szóval isteni, tényleg.

Egy hatalmas adaghoz kell:
- 2 sült alma felkockázva
- kb. 5 dkg zöld saláta (ez most az Aldis vegyes, az annyira szuper, pont annyira keserű meg ízetlen meg zöld, amennyire én szeretem. bébispenóttal is isteni.)
- 1 kis marék dió
- olívaolaj, pici balzsamecet és kicsi só

és bármivel. pirítóssal, hússal, magában. borral. teával.

Na, és akkor napi cukinak meg jöjjön a kis S. Lajos, a Joli kiscicája. Annyira, de annyira tünci, hogy az nem is igaz. Picike, gyönyörű, formás. Ordítva dorombol, mindenkinek hajlandó egy kicsit. Szeret kézben lenni. Hihetetlenül játékos, száguldozik, buzerálja a szegény kicsi vizslát, egyszerűen kimondhatatlanul jól van. Maga a tökély. A szép képeket a cuki darabról a gazdi készítette.



xxs-es méretben pedig itt volt.

2014. december 5., péntek

Mákos kocka sült almával és csokival (gluténmentes, tejmentes)


Kitört rajtam a sültalma-őrület. Minden másnap-harmadnap betolok egy tepsi almát a cserépkályhába, csak úgy, minden külön ízesítés vagy macergálás nélkül, aztán az szépen megsül reggelre. Aztán meg szépen el is kopik valahogy. Langyosan magában. Vagy dióval és borral, ha nagyobb luxusra vágyom. Melegítve sült hús, rozmaringos sült krumpli és sült tök mellé. Hidegen magában, salátában vagy mindenféle sütiben. Főleg mákosban, mert mostanában ezzel játszom. Saláta majd jön, mert az is isteni, de most nincs hozzá képem. Egyébként is a desszerttel kell kezdeni. Mostanában próbálom elkerülni a tejtermékeket is, a tojás kiváltása még hátra van, de biztosan eljutok odáig is. Ez a csokis mákos már a sokadik a sorban (4. vagy 5.?), nekem ez nagyon bejön. Kivételesen le is mértem a hozzávalókat.

Hozzávalók:
4 sült alma felkockázva
20 dkg darált mák
1 nagy marék dió
1 púpos evőkanál barna rizsliszt
1 púpos evőkanál gluténmentes liszt
--------------------------
2 tojás
kb. fél deci olívaolaj
2,2 dl víz
-----------------------------

3 evőkanál cukor
vaníliakivonat
citromhéj
fahéj
1 csipet só
1,5 kávéskanál sütőpor


Mindent összekevertem fakanállal, totál mindegy a sorrend. Kicsit hosszúnak tűnik a hozzávalók listája, de tulajdonképpen csak darált mák almával, kicsi liszttel. Megy hozzá némi tojás és folyadék, a többi meg ízesítő. Papírral bélelt tepsiben sütöttem 180 fokon kb. 30 percet. Amikor kihűlt, rögtön felfaltam egy csíkot belőle. A többit pedig még kicsit tunningoltam.

A tetejére meg a közepébe:
10 dkg étcsoki (ezen 85%-os isteni csoki volt, és nagyon jól állt neki)
1 dl laktózmentes tejszín
csipkelekvár

A tejmentes ganázson még dolgoznom kell. Most ezt a tejszínt melegítettem kb. 50 fokosra, és aztán feloldottam benne a késsel összevágott csokit. Még előtte keresztben félbevágtam a sütit. A szaftossága és a sok darabos dió miatt egyszerűbb volt úgy, hogy előtte négyfelé vágtam, és a kis téglákat könnyű volt már keresztben felezni. Megkentem a lekvárral, és utána kentem a tetejükre a csokit. Ez egy szuper máz, de a hűtőből elővéve kicsit törik (nem volt most kedvem megvárni, amíg szobahőmérsékleten annyira felpuhul, hogy szebben lehessen szeletelni).

Nekem nagyon ízlik, lehet, hogy ilyet kapok majd karácsonyra bejgli és zserbó helyett, szerintem jó csere, és időben meg szinte nulla.

Napi cukinak meg tésai záróképek. Mert bezártunk, jövőre újranyitunk. Hideg volt és eső. Még jó, hogy össze lehetett bújni a cserépkályhával.








2014. október 20., hétfő

Mákos-fahéjas csiga


Azért az lett, mert nem volt otthon kakaó:( A múltkor nekem is sikerült hamis holland kakaót vennem, szóval most halogatom a vásárlást, nem azért, mintha segítene bármin is. Nem is tudom, hol vegyek. Nincs kedvem hatezer forintért valami vackot venni. De ez is nagyon jó volt, ez a fahéjas-mákos. Állítólag.
Pontos recept meg persze nincs, de elmondom róla a gondolataimat:) Szóval ha kelt tésztát csinálok, akkor általában úgy kezdem, hogy csinálok egy gyorskovászt vagy előtésztát vagy öregtésztát, nem is tudom, minek nevezzem. Szóval adok egy esélyt az élesztőnek, hogy legyen ideje dolgozni. Tehát reggel vagy előző nap este összekeverem ezt az előanyagot. Egy viszonylag nagy porcelán tálban, hogy legyen helye nőni, összekeverek kb. 1 dkg friss élesztőt 15-20 dkg liszttel és egy teáskanálnyi cukorral vagy mézzel. Adok hozzá annyi langyos vizet, hogy olyan jó sűrű nokedlitészta-állagú legyen. Letakarom, és a konyha egyik békés sarkában hagyom ácsorogni, max. 24 óráig. Utána beleborítom a dagasztógép táljába. Adok még hozzá 30-40 dkg lisztet, még kb. fél dkg friss élesztőt, egy teáskanál sót és annyi langyos tejet, hogy kellemes legyen az állaga. Az sem jó, ha túl lágy, az sem, ha túl szoros. Amikor elkezdi a gép dagasztani, akkor persze egy ragacsos massza, de ha jók az arányok, akkor a végén egy szép, fényes gombóc lesz, ami szépen elválik az edény falától. Közben figyelem, és adok hozzá folyadékot vagy lisztet, amit kíván. Ha kérdéses, akkor inkább lágyabbra csinálom, mert úgy sokkal puhább lesz majd a kész kalács is. Ha édeset csinálok, akkor teszek még hozzá két evőkanálnyi mézet vagy cukrot és némi vaníliakivonatot is. Ha már szép fényes a gombóc, akkor hozzáöntök kb. 5 dkg olvasztott vajat, és azzal is kidagasztom. Letakarva hagyom megkelni. Mostanában ugye nagyon hideg van a kelt tésztáknak kint is, bent is, szóval sok idő kell, hogy úgy a duplájára keljen, 2-3 óra is volt. Figyelni kell közben.
Utána már csak a formázás marad hátra, most kinyújtottam nagyon nagyra, reszeltem rá 10 dkg vajat, mert lusta voltam olvasztani. Megszórtam bőven fahéjjal, porcukorral meg darált mákkal. Feltekertem, és nyolc kb. egyforma csigára vágtam. Kivajaztam egy tortaformát, beleállítottam.


Megint hagytam kelni vagy másfél órát. Aztán még mindig nem voltam vele megelégedve, szóval jött a falusi módszer, hideg sütőbe raktam, együtt melegítettem olyan 180-190 fokig, és megsütöttem. Elég gyorsan fogyott, szóval mire észbe kaptam, és volt időm fényképezni, már így nézett ki:


2014. október 19., vasárnap

Erdei gombás rizs, sült paprikával, kaporral, incur-pincur kiscicával


Ez is a tízperces munkahelyi ebédek közé tartozik.Márhogyha van ugye előkészített mindenféle a hűtőben meg a fagyasztóban. Erdeigomba-ragu meg sült paprika. És akkor tényleg csak össze kell keverni reggel. Erdei gombával meglehetősen jól állunk az idén, jó sok gombát találtunk, és a nyári monszun nem igazán kedvezett az aszalásnak, szóval a zömét jó alapos mosás után (sajnos a sok sár miatt még így is maradt rajta egy kis erdő) vajon megpirítottam, utána lefagyasztottam kis dobozokban. Szóval csak át kell rakni a fagyasztóból a hűtőbe, felenged, és már lehet is használni. A másik új mánia a sült paprika. Tulajdonképpen paprikalekvárt akartam csinálni, annyira ízlett a szigetmonostori. És még a múlt hétvégén betoltam vagy három kiló pritaminpaprikát a sütőbe, és minden ízesítés nélkül megsütöttem. Aztán egyszerűen felfaltuk majdnem az egészet az ebédhez, annyira finom volt. Csak úgy, tepsistől kiraktam az asztalra, mindenki lepucolta a tányérján, és minden ízesítés, só, olaj nélkül olyan agyament finom volt, hogy nem lehetett abbahagyni. Szóval nem lett belőle lekvár. Most direkt vettem kápiát is, meg pritamint is, hogy versenyeztessem, melyik a jobb. Megmosom, berakom egy tepsibe, és 200 fokon ilyen szép feketésére sütöm (20-30 perc).


Utána átrakom egy tálba, és lefedem fóliával, de egy fedeles üvegtál is tuti lehet, nekem most ez akadt a kezembe.


Aztán egy idő után, ha már nem égeti szét a kezemet, lehúzom a héját, és kiszedem a csutkát, meg a magokat is igyekszem, de azokból mindig marad valamicske. Nagyon gyorsan megy, tényleg pár perc, ha jól megsült a paprika.


Nem szívesen mondom, mert a kápiának szurkoltam, de egyértelműen sokkal, de sokkal jobban ízlett a pritamin, jóval édesebb, jóval ízesebb.
Itt abba is lehet mindent hagyni, mert majd akkor rakja össze az ember, amikor kedve van hozzá. Szóval az adott pillanatban két nagy csokor összevágott kaprot egy icipici vajon megfuttattam, rádobtam két doboz gombát, az összevágott kápia paprikát, és kapott még egy kis sót meg borsot. Így nézett ki az alap:


Aztán már csak hozzá kellett forgatni a rizst. Ehhez a nagy (32 cm) serpenyőhöz 25 dkg főtt barna rizst raktam. (Van az Aldinak egy papírdobozos, előfőzött, zacsis barna rizse, arra vágyok rákattanva. Szerintem teljesen ehető, sőt, finom. A csomagolásra ugyan az vagyon írva, hogy tíz perc alatt megfő, szerintem kell negyedóra. De akkor sem félóra vagy még annál is több idő, mint a többi barna rizsnél. És amíg reggel szaladgálok a lakásban, bőven megfő, nem kell rá odafigyelni, kavargatni, szóval egyszerűen tökéletes. Sajnos nem kapok érte rizst az Alditól, ingyen csinálom.) Egy kis érlelt kecskesajt nem ront rajta, de anélkül is isteni.


Napi cukinak meg egy gyönyörűség. Reggeli sétapartnereim találták az utca közepén. Pomáz ilyen jó hely, ahol össze lehet szedni a világ legédesebb német juhászát, meg a legtutibb kiscicáját. Gyönyörű, formás, ölben (nyakban) szeret lenni, és ráadásul folyamatosan dorombol. Annyira kis cukorfalat! Azért annyira csatakos, mert Nyika állandóan nyalogatja az óriási nyelvével.




2014. október 8., szerda

Csokis gesztenyetorta (glutén- és laktózmentes)

A gluténmentességet már megszoktam, a laktózmentes torta már nehezebb falat, mert mi a szöszből készíti az ember a krémet? Igazából jobban szerettem volna valami teljesen tej- és tejszínmentes tortakrémet kitalálni, de erre volt időm és energiám. Fogalmam sincs, hogy milyen lett, mármint ízre, mert nem kóstoltam, ugyanis a szokásos kavarásaim közepette végül is mind a ketten másutt mulattunk péntek este. Majd egyszer kipróbálom otthonra is. A fényképek pedig azért pocsékabbak a megszokottnál is, mert nem találtam a fényképezőgépet, és telefonnal kellett fotózzak. Mindenkit megnyugtatok, azóta meglett.

Hozzávalók az alaphoz:
3 tojás
2 evőkanál darált mandula
1 evőkanál gluténmentes lisztkeverék vagy (barna) rizsliszt
1 evőkanál kakaó
3 evőkanál cukor
1 csipet sütőpor
3 dkg olvasztott vaj

Robotgéppel több percig maximumon vertem az egész tojásokat a cukorral. Amikor már szépen kifehéredett és jól megnőtt a tömege, fakanállal belekevertem a többit hozzávalót. A 24 cm átmérőjű tortaformám aljába papírt szabtam, beleöntöttem a masszát, és 180 fokos sütőben megsütöttem, kb. 15 perc volt.

Jöhetett a gesztenyekrém. Fagyasztott gesztenyepürét akartam hozzá venni (vettem is), és mivel több boltban többfélét is láttam, nekiálltam végigolvasni a hozzávalókat. Nektek is ajánlom, elárulom, hogy nagy meglepetések fognak érni! Hála istennek kaptam ehetőt.

Hozzávalók a gesztenyekrémhez:
25 dkg fagyasztott gesztenyepüré
cukor, ha nem édesítettet vettünk
3 tojássárgája
1 dl laktózmentes tejszín
2 kocka étcsoki (kb. 2 dkg)
vaníliakivonat
1 evőkanál gluténmentes liszt vagy keményítő
5 dkg puha laktózmentes vaj

Lereszeltem a gesztenyét, mert nem volt arra időm, hogy magától szépen felengedjen. Utána a tojások sárgáját csomómentesre kevertem a liszttel és a tejszínnel. Vastagtalpú edényben sűrűre főztem, közben persze vadul kavargattam. Belereszeltem a csokit. Végül mindent összekevertem (eddigre pont felengedett a gesztenye is).
A tésztalapot megkentem egy kis üveg savanykás málnalekvárral.


Rákanalaztam a gesztenyekrémet. Látszik a képen, hogy milyen jó az állaga, nem kell hozzá semmi zselésítő cucc, szépen megáll magától.



Hozzávalók a tetejéhez:
4 dl laktózmentes tejszín
2 csomag habfixáló (mert utazott a szentem)
1 teáskanál vaníliás porcukor
2 sportcsoki

Habot vertem a tejszínből a habfixálókkal és a cukorral. Rákentem a süti tetejére, utána pedig megszórtam felkockázott sportcsokival.


2014. október 7., kedd

Csilis sütőtök rozmaringos krumplival - avagy miért írok olyan keveset


Szóval azért írok ilyen keveset a blogba, mert egész évben ilyen rém egyszerű dolgokat eszünk. Nyáron-ősszel cukkini- és rókagombahegyeket faltunk fel, jó volt, finom volt, elég volt, és most nagyon boldog vagyok, hogy végre itt a tökszezon, ezentúl tököt eszünk krumplival. És tavaszig ezzel el is leszünk. Nem volt mindig ilyen felhőtlen a viszonyom a sütőtökkel, pedig mindig annyira vágyakoztam utána. A Gőgös Gúnár Gedeon elején az egyik mesében a sün valamelyik haverjával valami jó kis téli buli után (séta? hógolyózás? nem emlékszem) hazabattyognak valamelyik otthonába, dominóznak, és hozzá sült tököt eszegetnek. Na, én is mindig erre vágytam. Isteni a színe, az illata, totál egészséges, és erre nem bírom megenni. Pedig próbálkoztam rendesen. A megfejtés pedig só és fűszerek. Amint köretként-főételként kezdtem enni, megsózva, borsozva, meg egyáltalán mindennel megszórva, amit találok otthon (római kömény, csili, kakukkfű, zsálya, hát ami épp kéznél van), kis vajjal, olívával locsolgatva, azóta totálisan rákattantam. Eléggé hátrányos helyzetből indultam, meglehetősen hosszú volt az a lista, amelyen azok az élelmiszerek szerepeltek, amelyeket nem voltam hajlandó megenni. Méz, tej, máj, tojássárgája, dió, mák, birsalma, sütőtök, pótkávé, fokhagymás pirítós, most hirtelen ennyi jut eszembe, biztos volt még bőven. Volt, amit lazábban kezeltem, például kakaó jöhetett, de méz, mák, dió, birs, sütőtök semmilyen formában. Egy negyedmarék odavetett dió ehetetlenné tett mindenféle, egyébként isteni süteményt. Az öregedés haszonnal is jár, ezeknek a fóbiáknak a nagy részét sikerült kinőjem, sőt, a birset és a sütőtököt most már nagyon-nagyon szeretem. (Változatlanul rossz a kapcsolatom a mézzel, ámbár édességfüggő vagyok, de simán éhen vesznék egy üveg méz és egy doboz mézeskalács mellett, egyiket sem bírom megenni.) A tököt viszont így ötven felett végre sikerült bevezetni az étrendembe:) Azt szoktam csinálni, hogy ne üresen menjen már a sütő, hogy három nagy tepsit kibélelek sütőpapírral, alaposan megpakolom zöldségekkel, és légkeveréssel, magas hőfokon megsütöm. Frissen a legjobb, persze, de aztán két-három-négy napig nem kell főzni, csak melegíteni, és mindig más étel lesz belőle, attól függően, hogy mit eszünk mellé.

Csilis tök: két nagyobbfajta kanadai tököt megmosok, aztán héjastul feldarabolom, ez pont két tepsibe fér el. Telerakom a tepsit, aztán megsózom, borsozom, szórok rá őrölt csilit, és végül a Tamás féltett olívaolajával (annyira szerencsénk van, hogy Pomázon van ez a bolt) meglocsolom.





Krumpli: kb. 2 kiló krumplit alaposan megmosok, lesúrolom dörzsi szivaccsal (mert majd a héját is megesszük). Héjastul félig megfőzöm. Utána húsklopfolóval mindegyik szemet kicsit szétverem, és átpakolom az előkészített tepsire. Megsózom, meglocsolom a Tamás féltett olívaolajának a maradékával. Ráfektetek pár szál rozmaringot, úgyis nagyon elburjánzott a kertben.


Aztán 200-220 fok, légkeverés, és nagyon sok idő, legalábbis az én nem tuti sütőmben legalább másfél óra, de még az is lehet, hogy több. Addig sütöm, míg szép ropogós barnára nem sül a krumpli, és időnként cserélgetem a tepsiket, hogy viszonylag egyenletes legyen a végeredmény.



 A Tamás köményes sajtjával (egyszer majd azt is jól kiposztolom) és a szigetmonostori Piros lábos fesztiválon beszerzett csilis paprikalekvárral ettük, meg persze jó kis balatoni bor is járt mellé, hát egészen frenetikus volt. Bármikor és bármennyit meg tudnék enni belőle.


Napi cukinak meg a pici Pimasz a mieinkkel. Már ilyen nagy lett, pedig még csak négy hónapos volt a fotózáson. Annyira édes és formás!!! A cuki képeket a gazdi lőtte.






2014. október 6., hétfő

Egyszerű töpörtyűs pogácsa és töpis-szilvalekváros kifli


(A kép baloldalán állandó fotóssegédem, az örökké érdeklődő ÉÉKC egy kisebb darabja látható.)
Mindig is imádtam ezt az összeállítást, mármint a szilvalekvárt töpörtyűvel, de mostanában nagyon ritkán sütök, gluténest még ritkábban, és ilyen durván zsírosat meg szinte soha. De most nagyon kellett valami a gulyásleves után, vendégeknek, ami nem csak frissen ehető. Meg szállítható. És ráadásul Limara gyönyörű szép könyvében is szerepel egy szilvalekváros-töpörtyűs csiga, szóval valahogy rá lettem állítva erre a vonalra. A töpibeszerzéssel (bocs, Demény, de elloptam:)) volt egy kis gondom: nemigen szoktam venni, szóval fogalmam sem volt, hol kapok normálisat. Aztán a helyi tejboltban belefutottam. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy olcsó dolog. Hát nem. Ez a tejboltos, egyébként fantasztikusan finom töpi valami 3200 ft/kg körüli áron futott, szóval nagyonjóminőségűsonka-árban van. Ha még egy kicsit hozzáraknánk, vehetnénk irtó finom érlelt kecskesajtot (amit kifejezetten luxusnak tartok).

Akkor a körülbelüli recept, mert nem mértem semmit. Csináltam egy előtésztát, azt hagytam a konyhapulton egy éjszakát állni. Másnap délelőtt viszonylag szoros kelt tésztát dagasztottam vele. Megkentem a töpikrémmel, többször hajtogattam. Az egyik feléből pogácsa lett, a másik feléből pedig kis lekváros kiflicskék. Én nem kóstoltam, de állítólag nagyon finom volt. Nagyon könnyű volt a tésztája,  kívül ropogós, belül puha, ahogy kell. A szilvalekváros kiflik pedig sokáig nagyon finomak maradtak. Viszonylag pepecs az előállítása, mert sokszor kell hozzányúlni, de a tényleges munkaidő nem sok, csak ott kell lenni körülötte.

Tehát jöjjön valami receptféle:
Az előtészta: összekevertem kb. 20 kg finomlisztet kb. 10 g friss élesztővel és annyi langyos vízzel, hogy nagyon szoros nokedlitészta-állaga legyen. Letakartam átlátszó fóliával, és hagytam egy hosszú éjszakán át állni szobahőmérsékleten.
Kelt tészta: másnap az előtésztát beleöntöttem a dagasztótálba, adtam még hozzá kb. 40 dkg lisztet, 5-6 g friss élesztőt, 1 evőkanál sót, 1 evőkanál mézet, és kb. 2 dl langyos vizet, és a dagasztóspirállal szépen kidagasztottam. Inkább szorosra, mint nagyon lágyra. Aztán letakartam, és hagytam megkelni. Nagyon gyorsan megkelt, nem kellett neki sok idő, pedig nem volt valami meleg nap. Közben a töpi nagy részét aprítógépben pépesítettem, mindenféle fűszer nélkül, csak úgy magában (a kisebbik rész négylábú lakótársaink között lett kiosztva). A tésztát nagyon vékonyra kinyújtottam, megkentem a krémmel, pont elég volt hozzá ez a mennyiség. Utána összehajtottam, letakarva pihentettem, és még kétszer vagy háromszor hajtogattam, közte mindig hagytam 20-30 percet pihenni.
Pogácsa: ujjnyi vastagra kinyújtottam a tésztát. Késsel berácsoztam, kiszaggattam közepes szaggatóval. Letakarva megint hagytam kelni. Végül lekentem egy szobahőmérsékletű felvert tojással.  Forró sütőben megsütöttem, az időt sem mértem, olyan bő negyedóra kellhetett.
Kifli: nagytányérnyi, vékony köröket nyújtottam a tésztából, megkentem cukormentes, sűrű, házi szilvalekvárral, pizzavágóval cikkekre vágtam, végül mindegyiket felcsavartam. Aztán mint a pogácsáknál: letakarva kelesztés, lekenés, sütés.


Napi cukinak pedig kutya jin jang:


2014. augusztus 28., csütörtök

Szedres korongocskák citrommázzal


Szóval az úgy volt, hogy ezelőtt kb. ezer éve voltunk a DT unokatesójáéknál, még nagyon picik voltak a gyerekek. Valahol az Ipoly mentén, ahol általában mindenki málnázik, ott is szép málnás volt az udvarban. Nagyon finom ebédet kaptunk, és a végén egy sütit. Valamilyen kevert tészta volt, még az is lehet, hogy sima piskóta, pici korongok, és mindegyik közepén egy-egy málnaszem. Rebekának nagyon ízlett. Sajnos a receptjét nem kértem el. Akkor már volt nekem is muffinsütőm (ez annyira régi történet, hogy akkoriban még nem volt minden háztartásban kettő belőle), és málnánk ugyan nem volt, de szeder igen (azóta DT sajnos kiirtotta). F. Nagy Angéla egyik könyvében szerepel egy nagyon jó recept, talán mazsolás angol teasütemény néven, erre már tényleg nem emlékszem, biztosan mindenki ismeri a receptjét valahonnan: 25 dkg liszt, ugyanennyi cukor, vaj, csipet só és 4 tojás. (Meg persze eredetileg mazsola is, de az a mi családunkban sosem játszott.) Hát nem fogyókúrás, az biztos, egy meglehetősen nehéz kevert tészta, de nagyon-nagyon finom. Még magában is. Na, ebből a tésztából sütöttem akkoriban muffinokat, egy-egy szem óriási szederrel. Tényleg nagyon finom volt, pont annyira gyümölcsös csak, hogy az is szerette, aki nem volt oda a gyümölcsös sütikért. Alsóban majdnem mindig ilyet vitt Rebeka az iskolába, ha valamiért süti kellett. Aztán már ritkábban sütöttem muffint, de ha igen, akkor inkább egy joghurtos kevert tésztából, ugyanilyen finom szaftos, de jóval könnyebb, érzésben is, és kalóriában is (ezt is ismeri szerintem mindenki, az a két bögre liszt, egy bögre cukor, egy bögre joghurt, fél bögre olaj az eredeti recept, persze én jóval kevesebb cukorral és olaj helyett vajjal vagy tejszínnel csinálom). Most vasárnap valamiért eszembe jutott ez a régi süti, valami nagyon kényeztető, de egyszerű dologra vágytam. A minimuffinsütőmben csináltam, szerintem így még jobb lett. Jobb a gyümölcsarány (mert mi szeretjük a gyümölcsös sütiket), és jó ropogósra sültek körben a pici korongok. A tetejére azért jött egy kis citrommáz, mert annyira kispóroltam a cukrot a tésztájából, hogy valami édes még kellett rá (és ez izgalmasabb, mint a porcukor). Direkt nem tettem papírba, hogy jó ropogósra süljenek.

Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 25 dkg puha vaj
- 4 tojás
- 10 dkg porcukor
- 1 csipet só
- harmad csomag sütőpor
- 45 szem fagyasztott szeder (fagyosan)
- fél citrom leve és porcukor a tetejére

Először a puha vajat keverem habosra elektromos habverővel a cukorral, sóval, utána egyesével beledolgozom az egész tojásokat. Utána fakanálra váltok, és hozzákeverem a liszttel elkevert sütőport. Kivajaztam a muffinsütőt. Mindegyik mélyedésbe tettem egy-egy kanálka tésztát (nem sokat, mert nem akartam, hogy túl magasak legyenek). Belenyomtam egy-egy fagyott szedret, és mehetett a 180 fokos sütőbe. Amikor megsült, kiszedtem, és mehetett a helyére az új adag. Nekem összesen 45 darab lett. (Ugye ismeritek azt a trükköt, hogy az üres mélyedésekbe egy kis vizet kell rakni, így nem füstölög magában.) Amikor teljesen kihűlt, megcsurgattam egy kis citrommázzal (cukor és citromlé összekeverve).


Napi cukinak meg napozóállat-só:)) Most, hogy volt pár hidegebb nap, a szobában megint nagyon értékessé váltak a napos helyek. Erősorrendben foglaltatnak el. Első helyen van napszaktól függően a nagy keleti vagy déli ablak, ezen általában ÉÉKC és Zsuzsika osztoznak (Kóficka rendes kutya, sosem megy fel az ablakpárkányra). A többieknek jut a maradék.