2017. augusztus 4., péntek

Joli mindenmentes keksze csokival és mandulavajjal (gluténmentes, vegán)






Hát ez annyira jó, hogy legszívesebben minden héten felraknám. Egyszer már volt, most kicsit más lett. Joli csak a Nyikának süt és főz, szóval eredetileg ez is neki készült. A töpit kihagyom, a zsírt valami másra cserélem, most éppen mandulavajra. Az a fantasztikus benne, hogy a legolcsóbb, szinte mindenhol kapható, legolcsóbb gluténmentes liszttel, szóval kukoricaliszttel készül, és ettől lesz ellenállhatatlanul ropogós, és nem olyan fujtósan morzsalékos, mint általában a gluténmentes kekszek. És nagyjából hat és fél perc alatt össze lehet dobni. Nagyon ritkán csinálok ilyet, mert az egész tepsit felfalom egyszerre. És még ennék, ha lenne.
Tehát kell hozzá pár túlérett banán, kettő-három alatt azért nem érdemes edényt koszolni. Ehhez jön némi zsiradék, most ugye 2-3 evőkanál méregdrága mandulavaj, de az olívaolaj is megteszi. Ment még hozzá 7-8 dkg felaprított étcsoki. Nyilván az ízesítők, úgy mint csipet só, vaníliakivonat. És annyi kukoricaliszt, hogy pont gyúrható legyen. Direkt lefényképeztem az állaga miatt.



Utána placsnikat csinál az ember, és forró sütőben megsüti. Lehetőleg túlsüti, mert akkor lesz jó ropogós. És leül, és komótosan megeszi az összeset. Mert ez sajnos akkor a legjobb, amikor kikerül a sütőből.

És ugyanekkor sütöttem mindenmentes banánkenyeret is, de erről csak fénykép lesz, mert nem emlékszem már, miket kevertem össze. Ennek is összetört banán volt az alapja, és ebbe jött a tört csoki, a mandulavaj, némi tört mandula, egy-két marék fagyasztott málna (fagyasztva), nyilván valami liszt, rizslisztre és tápiókára tippelnék, só, citromhéj, vanília. Cukor nem kell, elég édes a csoki, a banán és a málna.



Napi cukinak meg egy habzsoló foxi. Emlékeztek, egyszer volt egy videó, két kutyus kezdett egyszerre enni egy tál tésztát, az egyik felszívta egy pillanat alatt, a másik egy német juci, ha jól emlékszem, minden szálanként csipegette. Isteni volt. A mi kis Zsuzsikánkat is benevezhetnénk a lassúevő versenybe, a rizst szemenként szereti csipegetni. Asszem, veszek neki evőpálcikát, ne legyen maszatos az orrocskája. Irtó kis finnyás. Kivéve, ha nagy kupac kakiba, döglött halba vagy más oszló dögbe kell alaposan belehempergőzni, az ellen semmi kifogása.

video




2017. augusztus 3., csütörtök

Tésai menü (guténmentes, tejmentes)




Ha kint vagyunk, mindig egyszerű ételeket eszünk. Ha lehet, azt, amit találunk. Ez ugye alapvetően gomba. De most ugyan találkoztunk jó sok mezei csiperkével, de nem volt időnk visszamenni és leszedni, szóval ez most kiesett. És szeretünk kint főzni, mert az mindig sokkal jobb. Szuper nyári konyhám van a cseresznyefa alatt. Van ez a kis primitív téglakeret, ha platnyit rakunk rá, akkor lehet rajta palacsintát sütni vagy wokban főzni. (Otthon öntött vas wokom van, itt ez a lemez, mind a kettőt imádom, nem tudom eldönteni, melyik a jobb.) Ha rácsot, akkor lehet rajta grillezni meg padlizsánt sütni. Mögötte a csinos, dizájnos darab egy régi fürdőszobai vízmelegítő alja. Ha levesszük a cseppet rozsdás fedőt róla, pont beleillik a kicsi bogrács, és pár szál pilincka fával meg lehet főzni a komplett ebédet rajta, annyira energiatakarékos, egy pici hő sem vész el, csak átalakul pörköltté. 





Most csaptunk egy kis meghosszabbított hétvégét, annyira jó volt, kár, hogy vége. Majdnem. Mert ezt még kint írom, a tésai irodámban. 

És gondoltam, hogy összeszedem nektek, miket ettünk. Először is azzal kezdtem, hogy rögtön kiraktam egy jó nagy üveg uborkát meg káposztát kovászolódni (kenyér helyett krumplival, jó sok csomborral – mert az van -, szárított kaporral – mert nem kaptunk rendeset, meg persze töméntelen fokhagymával. Annyira imádom a krumplival kovászolt uborkát, mert sokkal, de sokkal ropogósabb, mint a kenyeres társa. Jó is lett, nagyon.
A káposztának kicsit több idő kell, még napozik, szerintem estére már jó lesz.


 Az első este rögtön megsütöttünk vagy öt padlizsánt, jó égettre, ebből van a legeslegjobb padlizsánkrém. Este megsütjük, éjszaka kifolyik a leve. Reggel kikaparom, és összeturmixolom egy gerezd fokhagymával, citromlével, sóval, borssal, jó sok olívaolajjal. Isteni.



De csináltunk friss salátát is, itt vannak a delikvensek. Én hisztiztem a porcsin és a szerintem öreg pitypang miatt, és nem is ettem belőle. de DT szerint jó volt. Normál dresszinget kapott, olíva, balzsamecet, só, pici cukor.


Aztán csináltunk ilyen padlizsános ragut. Kis húsos szalonnát apróra kockáztam, zsíron megpirítottam. Ment rá két nagy, felkockázott vöröshagyma. Ha már az is üveges, rádobtam három meghámozott, felkockázott padlizsánt, és szépen megpirítottam azt is. Ha az már kész volt, akkor ment hozzá három félig hámozott, szintén kockázott cukkini, 1 fej átnyomott fokhagyma, 3-4 zöldpaprika összevágva. Nagy marék oregánó, mert bőven van a kertben. Egy-két nyers paradicsom darabolva, meg egy kis csípős paprika, az íze miatt. Fűszerek, úgy mint őrölt kömény, római kömény, só, bors, pici cukor, és a végén fél litert sűrített paradicsom, azzal is összerotyogtattam (ez az egyes szám első személy királyi, mert  DT csinálta, én csak ordítottam neki az instrukciókat, mert valami mással voltam elfoglalva, persze minden elő volt készítve, felkockázva, átnyomva, összevágva, kihordva, megrágva). Közben kifőztem kétféle tésztát (normált DT-nek magamnak meg gluténmentes ehetőt), és erre szedtünk bőven a raguból, egészen frenetikus vacsoránk volt. Borzalmas nagy adag lett, szóval a felét visszük haza, hárman még pont jóllakunk vele. A pici szalonna nyilván kihagyható, és akkor rögtön vegán cucc.



Volt egy leves is, mert annyira megkívántam. A semmi különös, mégis olyan jó kategória. Főztem olívaolajon egy fél vöröshagymával egy hígabb sárgarépa-krémlevest, és amikor már átnyomtam botmixerrel, hozzáraktam 2-3 kicsi, feldarabolt krumplit, egy kis fokhagymát, csombort, és addig még forraltam, hogy a krumpli is megpuhuljon. Pirított kenyérrel komplett ebéd. Második fogás egy csomó őszibarack. Tudom, hogy nem kéne. De nehezen tudom megállni. Hát ezt nem fényképeztem le. Pont úgy nézett ki, mint egy sárgarépás krumplileves.

Aztán tegnap már maradékfelhasználás volt, abból kellett főzni, amit találtunk a hűtőben. Tojásos sült rizs lett, és ez is isteni volt. Volt még három közepes krumpli, ezt meghámoztam, nagyon apróra vágtam, és picit előfőztem (hideg vízbe raktam, és amint felforrt, leszűrtem). Szintén DT két ügyes kezét használva némi zsíron megpirítottam egy nagy, feldarabolt vöröshagymát. Rádobtam a krumplit és 4-5 kisebb, felkarikázott sárgarépát, és kevergetve addig sütöttem, míg meg nem pirult. Ekkor ment hozzá az ízesítő tányér: felaprítottam két zöldpaprikát, két paradicsomot, átnyomtam majdnem egy egész fej fokhagymát, 2 kovászos ubit (mert ebből is sok volt) belevagdostam egy kisebb csokor friss bazsalikomot, némi csombort és sok oregánót, mert ugye az is tengernyi van. Ezzel még össze lett rotyogtatva, és nyomban ki lett költöztetve a wokból. A helyére ment még egy pici zsír, és öt felvert tojás, amibe szórtam sót, borsot, rengeteg őrölt köményt, és nehezen, de megálltam, hogy római köményt ne. Ebből sütött DT egy lágy rántottát, összetörte fakanállal, visszaöntötte bele a sült zöldségeket, és ment bele még 12,5 dkg külön megfőzött barna rizs, szóval egy zacsi, főzve nyilván nehezebb. Hát ez is nagyon jó lett. Kovi ubival meg salátával. Nem igazán fotogén, de nagyon jó.



Süti nem volt, mert nincs is sütő. Lehetett volna palacsintát sütni, de úgysem fért volna belénk vacsi után. És barack meg volt egy csomó.

Napi cukinak meg egy hasfájós Zsuzsika.


Meg egy felforrósodott, nem hasfájós Zsuzsika.


 Persze, akinek volt esze, az a besötétített, hűvös szobában bekkelte át a 40 pluszos napok közepét.





2017. augusztus 2., szerda

Őszibarack télire (cukor- és tartósítószer-mentes)




Soha nem szoktam őszibarackot elrakni. Nyilván azért nem mert ezzel van a legkevesebb gond. Pomázon a kedvenc gazdaboltunkban isteni barackokat lehet kapni augusztus elején-közepén. Évek óta imádom, rendületlenül. A család szerint gumibarack, végletes érzelmeket vált ki mindenkiből. Fantasztikus vagy ehetetlen. Én az első táborba tartozom, nem bírok vele betelni, a rosszullétig eszem belőle. Nagy, édes, természetesen magvaváló, és tényleg kicsit gumis az állaga, de ennek köszönhetően akár bele is lehet harapni, nem fog fröcskölni és csurogni mindenhová a ragacsos lé. Ráadásul olyan lágyan édes, a többi őszibarackban van valami kis csípősség, ami ebből a fajtából (sajnos, fogalmam sincs a nevéről) teljesen hiányzik. Más zöldségesnél nemigen szoktam látni, egész pontosan egyetlen egyszer vettem csak valahol. Nem is könnyű felismerni kívülről, az a biztos, ha beleharap az ember, de hát nem rágcsálhatok meg mindenféle barackot mindenféle helyeken. Szép nagy, és kicsit sárgásabb, sápadtabb, nem annyira pirospozsgás, mint más barackok. Tavaly nem volt egy darab sem. Az egész augusztust átsírtam, és készültem az ideire. És lőn csoda, a múlt héten végre ki volt téve több láda is. Végtelen mohóságomban bevásároltam belőle rögtön kezdésnek 25 kilót, gondoltam, tízet megeszem, a többit elrakom befőttnek (soha nem raktam még el). Ráadásul nem is szeretem a befőtteket. De ezt a barackot annyira imádom, hogy jó lenne kicsit elnyújtani a szezonját. Aztán amikor hazacuccoltam, és nekiestem, akkor jöttem rá, hogy ez nem az igazi gumibarack, gondolom, arra még kicsit várni kell. De ez is nagyon finom, nagyon édes, nagyon eteti magát. Szóval az elmúlt hetem a barackeltevésről (is) szólt, szép lassan, több kisebb adagban magam alá gyűrtem az egészet. Annyira szép, friss volt, hogy az egy hét alatt, amíg a feldolgozásra várt, egy darab sem romlott meg, még az utaztatást is jó viselte (persze a kicsit megnyomódott példányokat gyorsan megettem). Na, szóval ezek már üvegben, most várom az igazi gumibarackot, és folytatom.
A lekvárjaimhoz és a ritkán előforduló befőttjeimhez soha nem használok tartósítószert. Pár különösen savanyú bogyóst kivéve cukrot sem. Őszibarackot ugye még nem raktam el, nagyon remélem, hogy ennél is működik, és nem fogok kidobni ennyi gyümölcsöt és munkát. Nagyon remélem. Kérdezzetek rá fél év múlva, ha elfelejtenék róla beszámolni.
Háromféle dolgot tettem el. Befőttet és kétféle lekvárt.
Befőtt: ez volt a legmacerásabb. Nem hiszem, hogy gyakran fogok ilyet csinálni. Vizet forraltam, és megmártottam benne a megmosott barackokat. Ez a mártás kb. két percet jelent, ennyi töltöttek a forró vízben. Utána szűrőkanállal kiszedtem, és gyakorlatilag két cuppantással le lehetett emelni a héjukat. (Ez a barack egyébként annyira cuki, hogy akár enélkül is meghámozható, mert teljesen nyersen is könnyen lehúzható a héja.) Utána éles kiskéssel cikkekre vágva leszedtem a gyümölcshúst a magról (felezni nem tudtam, ahhoz nagyon meg kellett nyomkodni, közben kifolyt az összes leve). Ezt a darabolt barackot beletettem a fertőtlenített hét decis üvegekbe, jó szorosan, ahogy csak tudtam (egy üvegbe négy és fél jó nagy barack ment). A tetejére szórtam egy késhegynyi citromsavat, tényleg csak egy icipicit. Utána mindegyikre öntöttem fél-háromnegyed deci hideg vizet. Azért kell a víz, mert főzés közben majd enged a gyümölcs is levet, de nem eleget. Az a gyümölcs pedig, ami majd szárazon áll, meg fog barnulni, és az nem olyan csinos. Tehát ki kell találni, hogy kb. mennyi folyadék jön ki a barackból. Ha túl kevés vizet öntünk rá, akkor a teteje meg fog barnulni. Ha meg túl sokat, akkor jelenlegi fizikai tudásom szerint szét fog robbanni az üveg a főzés közben. De annyira hülye vagyok a fizikához, hogy lehet, hogy ez baromság. A tudományos becslés után rácsavartam a tetőt, és jöhetett a vizes dunszt. Pomázon a csak erre használt tésztafőző edényemben, Tésán a megörökölt kis mosófazékban, ennek nincs betéte, szóval jócskán gyűrtem bele újságpapírt is. Felforraltam, és forrás után egy órát főztem kicsi lángon. Hát ez elég macera, az egyik edénybe 3, a másikba 4 üveg fért bele. Utána itt hagytam kihűlni is, és csak utána jöhetett a következő adag (kicsit lehetett gyorsítani, ha félig hűlten átköltöztettem őket száraz dunsztba). Igen, tudom, hogy pancsikálhattam volna a szokásos módon, megfőz, üvegbe mert, levet újra felforral, rátölt, de ehhez sem volt kedvem. Most érdeklődve várom, mi lesz a sorsuk. Reményeim szerintem szépen elállnak bármeddig.
Lekvár 1.: amikor nagyon untam már a befőtteket, akkor egy kisebb adagot összekockáztam, megfőztem. Utána átnyomtam botmixerrel, újra forraltam, és mehettek a kis üvegekbe. Tető, fejre állít, visszafordít, száraz dunszt. Csak mert itt annyira kéznél van a dunyhával töltött ágyneműtartó. Ez finom, de elég híg.
Lekvár 2.: na, ez lett a tuti befutó. A feldarabolt barackot megfőztem, nyilván víz nélkül, a saját levében, és nagy lángon forraltam, hogy besziruposodjék (ez Tésán elég könnyen megy, mert a kis gázrezsóm legkisebb fokozatán is ökröt lehetne sütni). És így darabosan ment üvegekbe, hát ez isteni. Ezentúl csak így. Átmenet a befőtt és a lekvár között, jó darabos. És kb. 15 percig kellett csak főzni (nem órákig, mint a vizes dunsztos befőtteket).

Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire használjuk ezt a rengeteg lekvárt, hát nem kenyérhez, szóval nem baj, ha híg lesz. Mindenféle kásákhoz, főtt rizshez, a téli ínséges időszakban akár gyümölcs helyett is. Aki eszi, annak joghurthoz és túróhoz. Esetleg sütikhez, de ahhoz speciel pont az őszit nem használnám.

Napi cukinak meg lobogó fülű Kóficot kaptok. Nem szoktuk hagyni, hogy kidugja fejhét az ablakon, de most annyira meleg volt, és annyira sokan voltunk a kocsiban, hogy úgyis ölben ült, szóval most engedélyt kapott rá. Imádta, csak úgy lobogott a fülecskéje. Hol mind a kettő. hol csak az egyik. És a menetszél remekül beállította a frizuját is. 







2017. május 31., szerda

Nyár eleji kakukkfüves sült zöldségek (vegán, gluténmentes)


Gondolom, írtam már, hogy nálunk mindig ez a menü, sült zöldség. Lehet előtte leves, lehet hozzá valamilyen csirke (általában párolt, mert az a legegyszerűbb), saláta kötelező, de sült zöldség mindig van, mindig abból, ami épp nagy tömegben kapható. Ez a spárgás változat a kimondhatatlan nevű Hugh hármas könyvéből jött lánykorában, de már annyira megváltozott, hogy édesapja sem ismerne rá. Azt hiszem, nem szoktam csekkolni, hogy mennyit nő vagy romlik az előadás színvonala a premier után. Ebben most újkrumpli, édeskrumpli és fehér spárga van (több órás tisztogatás után, eléggé utálom csinálni). Mindent megpucolok, összedarabolom. Sütőpapírral kibélelek egy tepsit, beleszórom, öntök rá jócskán olívaolajat, só, bors, és egy kanállal összekeverem. Nem szeretek csupasz kézzel pacsmagolni. Ez túl sok egy tepsibe, jobb lett volna kettőben sütni, de nem működik a légkeverésem, szóval maradt az egy. (Ha már erről van szó, nem beépíthető tűzhelyből tud valaki valamit ajánlani? Eddig felül gáz, alul villany volt, és maradnék is ennél a megfejtésnél, csak egy újra lenne szükségem, csak nincs időm utána kutakodni.) De azért így is jó lett. Mármint a zöldség ilyen zsúfoltan. Ment a tetejére pár ágacska friss kakukkfű, aztán irány a 200 (?) fokos sütő, legalább egy óra. Legalábbis nálam. Kétféle saláta volt hozzá, egy újkáposzta-sali (imádjuk, és ha egyszer lefényképezem, talán be is írom), meg egy lágyabb mix.

Napi cukinak meg pár háziállat. Nappali. Délelőtt. Szerintetek hová süt a nap?


Most már azért néha Tésára is kijutunk Íme egy hétvégi tornácos Kófic. Jól nézzétek meg, hamarosan rövidebb frizut kap.


Az özönvizek miatt brutális odalent a fűhelyzet. Viszont tengernyi a virág. Szép, mi?





2017. május 30., kedd

Az idény legjobb levese (gluténmentes, vegán)


De csak az kezdjen neki, akinek hat anyja van. A legtöbb zöldségleves 10 perc alatt készül, ez úgy másfél óra, ha szűken számolom. De boldogan szánom rá az életemet, mert annyira oda vagyok érte, hogy ez pont a harmadik adag, négy nap alatt. És nagyban utazom. Mondjuk, szerencsére nem egyedül eszem meg, de a javát vállalom. Nyilván eléggé befolyásolja a benne lévő borsó, isteni borsóból frenetikus lesz, közepesből csak nagyon jó. Mirelittel nem próbálkoznék, mert elveszíti a báját. Akkor a recept, egy ötliteres fazékhoz. A kákabélűek felezzenek, ámbár, szerintem egy hétig is eláll a hűtőben, már ha hagyjuk, szóval nem érdemes három szem borsóval vacakolni.

Hozzávalók:
1,5 kg héjas gyenge zöldborsó
1 kg brokkoli
50 dkg új sárgarépa
2 új petrezselyemgyökér
1 szál újhagyma
50 dkg spárga (opcionális)
1 paprika
1 paradicsom
1 hatalmas csokor petrezselyem
olívaolaj, só, bors

Tehát fogok pár hatalmas tálat, kiskést, zöldséghámozót, keresek valami jó műsort, és nekiállok az órás zöldségnyaszatolásnak. Kifejtem a borsót. Ez hosszú mulatság. A spárgát előkészítem. Ha peches vagyok, és fehér, akkor órákig pucolgatom, a zöldnek csak a végét töröm le. A spárga fás szárát, lehámozott héját meg a borsóhéjak zsengébbik részét sós vízben felrakom főni, hadd rotyogjon, amíg matatok, ebből lesz a alaplé. Mehet bele a petrezselyem zöldjének a szára is. Aztán folytatom, meghámozom a répát, a gyökeret. A brokkolit kicsi rózsákra bontom, a szárát meghámozom, külön felkockázom. A répát, a gyökeret, a brokkoliszárat és a felkarikázott újhagymát viszonylag sok olívaolajjal (fél deci?) felrakom dinsztelődni, ha már itt-ott megbarnult, akkor nem túl sok vizet öntök rá, annyit, amennyi bőven ellepi, sózom, és fedő alatt addig főzöm, míg mindenki meg nem puhul. Ekkor botmixerrel áttöröm. Beleteszem a zöldborsót, a brokkolirózsákat, az összevágott paprikát meg paradicsomot, leszűröm az alaplevet, ráöntöm, és öntök még rá vizet is, szóval hogy majdnem tele legyen az edény. A spárga ehető részét most másra használtam fel, de ha a levesbe ment volna, akkor ez is ilyenkor tottyan bele. Most már csak addig kell főzni, amíg meg nem puhul benne a borsó és a brokkoli, mind a kettőnek kb. ugyanannyi idő kell, hála istennek. Só és bors (hihetetlen, hogy mennyi sót felvesznek ezek a levesek). Meg beleszórom a végtelen mennyiségű felvágott petrezselymet. Hagyni kell állni legalább egy órát, az összes zöldborsós leves sokkal jobb lesz egy kis pihentetéssel. Aztán eszem, amíg látom.

Napi cukinak meg edzőtábor. Mert voltunk ott is, 10 kutyával. Nagyon hosszút kirándultunk, egy 14 éves kiskutya ebben már nagyon elfárad. És hideg szél is fújt már délután. Zsuzsikának is már ragad le a szeme. Egy kicsit.


 De aztán kisütött a nap, és el lehetett foglalni Nyika szuperkényelmes ágyikóját. Aki némi fáradt toporgás után tudomásul vette, hogy egy fél ágy jut neki a sajátjából, és ügyesen begömbölyödött Kóficka mellé.







2017. május 2., kedd

Csirke cukkinivel és édeskrumplival (gluténmentes, tejmentes)


Nagyjából mint az előző, csak ebben van egy kis hús is. És ehhez barna rizst főztem. Ez is fél órán belül futható, pucolással együtt, mosogatni meg nem kell sokat utána, mert egy edényben készül. Már persze a rizsen kívül. Jó magában, jó rizzsel, tésztával, mindennel.
Kellett hozzá egy maréknyi csirkecombfilé, tényleg nem sok, másfél kiló cukkini, 4-5 közepes édeskrumpli. Szóval sok benne a zöldség, és inkább az adja meg az ízét. Lehet mindenféle zöld fűszerrel variálni, én most csak egy kis oregánót szórtam bele, de ha lett volna, ment volna bele egy jó nagy csokor petrezselyem zöldje is.

Hozzávalók:
1 pici darab kolozsvári szalonna (az íze miatt)
olívaolaj
2 nagy vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
egy marék aprított csirkecombfilé
1,5 kg cukkini
4-5 közepes édeskrumpli

Apróra kockáztam a szalonnát, és a wokban kipirítottam egy kis olívaolajon. Rádobtam a felkockázott csirkét, és kevergetve pároltam, amikor már majdnem puha volt, kapott egy kis sót és borsot. Amikor késznek nyilvánítottam, akkor kiszedtem a wokból. A helyére ment a nagyobb kockára vágott vöröshagyma, amikor már üveges volt, a zúzott fokhagyma. Közben a cukkini két végét levágtam, és a fele héját csíkokban leszedtem (a másik fele maradt). Picire vágtam, ráöntöttem a hagymás alapra egy kis oregánóval együtt, és amikor már félig megpuhult (pár perc), ment hozzá közben meghámozott és felaprított édeskrumpli is. Amikor roppanósra puhult mindenki, visszakevertem bele a húst, és sóztam, borsoztam, amennyit még kívánt.Ez egy irdatlan nagy adag, hála istennek, pár napig megoldotta a főttétel-gondjaimat.

Úgy tűnik, a sok fagy után tényleg itt a tavasz. Tuti bizonyítékaim vannak. Először is beindult az őrült nagy reggeli napozás.


Nem forgattam el a képet. DT tövisalja gombára vadászik (sikerrel). Az első adagból gombás tojás lett (tojásos gomba?) rengeteg hagymával és fokhagymával, a másodikat cukkinivel házasítottuk, szintén rengeteg hagymával és fokhagymával. És persze mind a kettőbe ment egy csipet római kömény is. 


Május a szerelem hónapja, nem?





2017. április 26., szerda

Zöldséges gomba rizzsel, magyarázkodással


Hát ilyeneket eszünk, ha éppen nem párolt csirke van sült zöldséggel. Nem is írok receptet. Mert minek. Ezek azok az ételek, amik vagy nagyon jók, vagy ehetetlenek. És ezen nem segít a pontos recept sem (ámbár ugye nem patikamérleggel állok a konyhában). Mert nem egyformák a gombák, a zöldségek, a fűszerek, a sók, a zsiradékok, és nem is folytatom. Van olyan ismerősöm, aki annyira ízetlenül főz, hogy az már fáj (pedig nem kívánom az erős fűszerezést, de az ízeket igen). És több olyan is, aki egyszerűen annyira jól csinálja, hogy elolvad tőle az ember. De hát ezt tényleg nem lehet receptből. Jól el lehet rontani, ha túl zsíros, ha túl száraz, ha a zöldségek lekvárrá maszulnak, ha nem illenek össze a zöldségek. Ha túl van fűszerezve. Vagy ha nincs íze. Mirelit zöldségeknek általában nincs, azokkal nemigen érdemes komolyan kísérletezni. Ebben vöröshagyma volt, gomba, zellerszár, édeskrumpli, újhagyma, friss majoránna (vagy oregánó? ki tudja már.). Fokhagyma, só, bors. Wokban csinálom, tényleg 15 perc alatt kész, és nem egyszerre teszem bele a zöldségeket, a vöröshagymával kezdtem, és az újhagyma zöld szárával fejeztem be. Annyira finom. Nagy szerencse ebben a gluténmentes életben, hogy imádom a rizst, mindet, a fehéret, a barnát, a drágát és a szarvasi b rizst egyaránt. De egyébként is illik hozzá. Ha nem sült zöldséget eszem, akkor zöldséglevest, most például épp a zelleres lencseleves az új kedvenc, persze ahogy melegszik, ki fogok szeretni belőle. Ha meg süti, akkor a legtöbbször valami rém egyszerű kevert tészta, mentes kivitelben, szokás szerint mindent összekeverek, amit találok itthon. Ennél bonyolultabb dolgok nagyon ritkán készülnek, és ha igen, akkor általában nem is kerülnek be a blogba, mert nincs időm fényképezni.

Napi cukinak meg a napozóbrigád. Mostanában elég sokat vagyok itthon, végignézhetem, ahogy mennek szépen a nap után. A keleti hálószobában kezdik, aztán átköltöznek a keleti-déli nappaliba, és mennek a fény után. Kora délután ér a közös kanapénkra. Nehéz megállni, hogy ne feküdjek közéjük. Nem is mindig sikerül, hogy őszinte legyek.






2017. április 16., vasárnap

Húsvéti kalácsok avagy a gluténmentes élet gyönyörei


 Tegnap este sütöttem két kalácsot, egy hagyományosat és egy gluténmenteset. Szerintem a fenti képen elég jól látszik a két étkezési mód közötti különbség:)) Egy hagyományos kalácsot félálomban, gondolkodás nélkül összedobok öt perc alatt, és utána már csak ide-oda pakolgatom, és tuti jó lesz. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen összekeverek egy kis lisztet, tejszínt, élesztőt, pici sót, pici cukrot, és ha faxnizom, akkor egy csepp vaníliát, és hagyom békésen kelni, néha közben átgyúrom, formázom, de tegnap még ahhoz sem volt kedvem, egyszerűen bepakoltam egy hosszúkás sütőformába. És lesz belőle egy szuper kalács, tökéletes béllel, csodás, picit ropogós héjjal, illatos, foszlós. A gluténmenteshez elolvasok száz receptet, összerakok egy újat belőle, minimum ötféle lisztet összekeverek hozzá, időnként még mérem is, teszek hozzá ilyen-olyan állományjavítót, szarakodom vele, a végeredmény meg magáért beszél:) Kicsit gáz, nem? Mondjuk, sokkal jobb, mint a semmi, és jó íze van, ez is valami. Elég sok éve kísérletezem gluténmentes sütéssel, van már legalább két tuti kekszreceptem, elég jó kenyereket sütök, megy a palacsinta is, a kevert tészta ugye nem gond, de sok még a hátralévő megoldandó feladat. Kalács, pitetészta, pl.





Olívaolajos narancstorta (gluténmentes, tejmentes)


Az április elég szörnyű gyümölcsügyben. A legtöbb alma ehetetlen, veszek egy kilót, megkóstolom, ha jó volt, visszamegyek, és vagy kapok még vagy sem. A körtétől fáj a hasam. Szoktam venni, de igyekszem módjával fogyasztani. A kiviért sosem lelkesedtem. Az eper egyrészt rohadt drága, másrészt vagy ehető vagy sem, semmi esetre sem jó. A banánért sosem voltam oda, elmegy, ha muszáj, de nem lelkesedem érte. Nem tudom, mi van még. A narancs és társai sem igazán izgatnak már ilyenkor. Mindenesetre ha épp belefutok valami kifizethető bionarancsba, akkor általában veszek egy kilóval, mert imádom a narancshéjat. Mostanában ilyen kis semmi tortát szoktam sütni belőle, kb. tíz perc alatt összedobom, és fantasztikusan finom.
Szóval egy tálba beleütök két egész tojást (egyesével, külön tálba, nem úgy, mint a hogy a tévében szokták), abba belereszelem egy bionarancs héját, belefacsarom a levét, öntök hozzá úgy fél deci olívaolajat, jól összekeverem. Megy bele még pici só, egy evőkanál barna cukor, és persze vaníliakivonat. Aztán belekanalazok mindenféle lisztet, darát, keményítőt, főtt gabonát, amit épp találok otthon (most épp volt egy fél zacskó főtt barna rizsem). Ha kevésnek találom a levet, akkor kis vizet is öntök hozzá, híg nokedlitészta állaga a cél, a mennyiség meg hát annyi, hogy szép laposan elterüljön egy ilyen kerek piteformában. A tetejét kirakom egy vagy két felkarikázott naranccsal, most közédugdostam pár feldarabolt epret is, nem rontotta el. Megszórom egy kevés barna cukorral, meglocsolom még egy kis olívaolajjal, és 180 fok, amíg szépen meg nem pirul a széle. Isteni.

De kukoricadarából is isteni. Vízben megfőzöm a darát (egy liter vízben 20 dkg darát), ha kihűlt, összekeverem ezzel-azzal (most négy tojássárgájával, vaníliával, kis kókusztejjel, cukorral, két narancs reszelt héjával, kifacsart levével és pár kanál barna rizsliszttel, meg persze a habbá vert fehérjékkel). A többi a szokásos. Tepsibe simít, felkarikázott naranccsal kirak, kis olíva, kis barna cukor, aztán a sütő. Akkor is jó, ha nem égeted meg a tetejét. De így sem volt rossz.



Napi cukinak meg már megint fekete fehérrel. Jól állnak egymásnak. És nekem is jól áll a porszívó.