2018. június 12., kedd

Sült krumpli újkáposzta-salátával (gluténmentes, vegán)


Imádom a kánikulát, de már kezd nekem is melegem lenni, pedig nem is a pesti szaunában rohangászom, hanem itthon ülök a jó hűvös házunkban. (Kutyát őrzök.) Szóval minimalista főzés van, nincs nagy kedvem túl sokat főni a konyhában . Ilyeneket eszem, ha éppen nem valamilyen lecsót.
Az újkrumplit mindenféleképpen imádom. Ha éppen nem petrezselymes (mert nincs itthon), akkor sült. Nem pucolom meg, csak dörzsi szivaccsal ledörgölöm, folyóvíz alatt. Pikk-pakk. Aztán viszonylag apróra felvágom. Egy vastag talpú serpenyőben melegítek egy csapott evőkanál disznózsírt (azoknak, akiknek nincs otthon két szárnyasallergiás ebe, a libazsírt javaslom), beledobom a felvágott krumplit, és időnként megkeverve sütöm, fedő nélkül. Ha már szép barna, akkor öntök alá szűk fél deci vizet, és még azzal is sütöm, míg az el nem párolog. És csak akkor sózom, ha kész. Ez az egész tíz perc, ha tényleg újkrumpli. Kívül ropog, belül krém, ahogy illik.
A káposztasalátát is imádom. Még száz évvel ezelőtt, amikor sokat jártam étterembe, mert egyrészt volt rá pénzünk (akkoriban még egy egyetemistának is belefért), másrészt mindent ehettem (és ettem is), mindig káposztasalátát kértem, bármilyen cifra salik is voltak, nem tudom megunni. Új káposztából még jobb. Ezt a nyárit nem forrázom le (mint a télit). Egyszerűen összevágom, minél vékonyabbra, és valami hagyományos fűszerezést adok elő: só, kis édesítőszer, mostanában sztívia, valamilyen jobbféle ecet, és sok-sok őrölt kömény. Meg öntök alá egy deci vizet is, mert nem enged elég levet magától. Ennyi. Egy kisebb fejből két nagy befőttes üvegnyi lesz, a hűtőben elállna sokáig, de együltömben képes vagyok felfalni egy egész üveggel. A desszert meg meggy. Eszem ágában sincs bevallani, hogy mennyit eszem belőle naponta. Ezt is nagyon szeretem.

Napi cukinak kiterült állatok. Bárhová megyek, valaki marhára ki van feküdve. Mert nekik is melegük van. Nagyjából meg sem mozdulnak egész nap.

A fő fekvő a dagi cicánk. Irtó jól áll neki a fekvés. Folyamatosan keresgéli a hűvös pontokat.











Kóficka az előszobában húsöl, a kövön. Néha visszamászik a kosarába is, csak puhább.


A fekete cicánk fejest ugrik a kanapéról a hintaszékbe. Hintázgat egy picit, aztán mozdulatlanul alszik egész nap.


Zsuzsi az imádott malacával. Két nap múlva varratszedés, hurrá. Végre nem kell ruhát hordania.



Folyamatosan stresszelünk, hogy mi lesz, ha valami baja lesz a malacnak. De semmi gond, ma - valahol Spanyolországban - beszereztetett az utód. Nem olyan szép sem a külseje, sem a hangja, mint a svéd malacnak, de pótléknak jó lesz. Viszont nem mocskos. Egyelőre. A pihent agyú lányok szerint Antonio Banderöff, a szenvedélyes spanyol gumimalac. Éppen a lattéjét fogyasztja.


xxx




2018. május 23., szerda

Csípős paradicsomos padlizsán petrezselymes újkrumplival


Csak igazolás, hogy eszünk. Ha a birtokon vagyunk, mindig ilyesmit eszünk. Valami egytálételt. Serpenyőset. Ami készülhet wokban szabad tűzön, de a gáztűzhelyen is, az a lényeg, hogy egy edényben. És legfeljebb egy másikban a köret. Már ha van. Külön.


A pipacsok közt főzve jobb íz íze:) És a suszternek lyukas a cipője, kicsit gáz ez a kosár:) és van saját kakukkfüvem is, de ez volt kéznél. Recept nemigen. Mindig ugyanaz. Készül valami alap, mostanában kevés füstölt meg húsos szalonna felkockázva, olíván megpirítva. Erre megy egyszerre az összes zöldség: összevágott cukkini, padlizsán, hagyma, egy kis fokhagyma. Meg egy-két zöld paprika. Kettőnkre mindenből egy-egy darab, két igen bőséges adag lesz. Kevergetve, viszonylag nagy lángon sütjük. Ha elkezdene leégni, akkor sózzuk, ha az sem elég (mert nem elég friss a zöldség), akkor jöhet alá pici víz, de tényleg kevés. Tíz percnél több nemigen kell neki. És közben lehet fűszerezni. Kakukkfű, oregánó, ami épp van. Franciás lesz egy kis levendulától (már nyílik!), olaszos egy marék bazsalikomlevéltől. Ősszel tuti megszórnám egy kis római köménnyel is. Aztán, ha majdnem kész, jöhet a faxni. Paradicsom. Ha nyersen teszem bele, akkor kockázva, és keveset sütöm vele, hogy szinte nyers maradjon. Ha konzerv, akkor rotyogtatom vele, és tuti kap egy pici mézet is. Ha viszonylag sok benne a paradicsomlé, és megy bele ilyenkor egy kis olajbogyó, meg valami csípős, akkor puttanesca alap lesz. De lehet ilyen sűrűn is, mint most, ebbe csak egy deci sűrítmény ment. Ilyenkor még vagy kerül bele egy kis kolbász vagy sem. Lehet rá tojást ütni. Lehet bele főtt rizst/kölest/bármit keverni. És lehet hozzá petrezselymes újkrumplit enni, mert mostanában mindenhez azt eszem. Ledörzsölöm, összevágom. Kis szalonnazsíron vagy olíván vagy ezek keverékén elkezdem sütni-párolni, közben sózom. Ha le akar égni, ez alá is mehet pici víz. Ha tényleg friss az újkrumpli, pár perc az egész. A végén mehet rá a petrezselyem. Ebből a rosszullétig tudok enni. Nem szabad hűtőbe tenni. Anyukám mindig otthagyta egy lábasban a gáztűzhelyen, és én délutánonként elcsipegettem. Most már magamat kényeztetem, ki más.


Salátát meg mindenhez eszünk. Ez most római saláta és kígyóuborka volt összevágva, a szokásos locsolással: balzsamecet, méz, só, olíva. Ilyesmin elélnék örökké. Csak legyen, aki megcsinálja. Nem bonyolult, de azért kell türelem a vagdosáshoz. Jobb lenne, ha készen kapnám.

Ha nem szalonnás alapon csinálod, akkor természetesen vegán, és akkor is nagyon jó. Tényleg.

Napi cuki. Amikor itthon dolgozom, marhára idegesít, hogy körülöttem mindenki vadul napozik, és rohadt jól érzi magát. Én is ezt szeretném csinálni délelőtt. Meg délután is.




Kóficka általában vakus helyen szundikál, szóval róla kevesebb készül. De azért készül. Tényleg igazi kis töltött zokni. DT szerint sokkal előnyösebb az alakja, ha áll:) Szerintem mindenféleképpen gyönyörű. Nincs szebb, mint egy tacsihas. És ha szúrna, nem szeretném ölbe venni.







2018. május 10., csütörtök

Banánkenyér szilvalekvárral és dióval (gluténmentes, tejmentes)


 Igen, az eperszezon közepén. Vagy elején? Vagy az idén nem is lesz? Ettem már az idén egészen ehető görög epret, egészen elviselhető áron. Aztán rohadt drága magyart, ami pont olyan volt, mint a görög. Mivel az egyik kedvenc zöldségesemnél vettem, arra nem is szeretnék gondolni, hogy görög volt. Aztán vettem a Hunyadi téren őstermelőnek kinéző családnál tuti magyar epret (pont az a fajta volt, amit szedni szoktam a szedd magadban, amit egyébként az idén nem látok, az a szép fényes, kicsit göcsörtös, közepes szemű), nem volt rossz, de az sem volt az igazi. Egy-két napja nem voltam zöldségesnél, de előtte nem éreztem, hogy eperszezon lenne, mert horror áron láttam csak epret, és nem is igazán vonzóakat. De nem erről akartam írni. Hanem arról, hogy nem tudom, észrevettétek-e, hogy májusban, amint elkezdik árulni a magyar epret és az újkrumplit, rögtön elkezdik akciózni a banánt és az édeskrumplit. A nagyáruházak. Értem a logikát. És általában nem veszek. De most ugye a fentiek miatt egyrészt gyümölcshiányban vagyok, másrészt a helyi Sparban fillérekért szórták a megbarnult akciós banánt, szóval egyszerűen meg kellett vennem. A nagy részét lefagyasztottam, banánfagyi lesz belőle, illetve már lett is párból, néhányból meg lett ez a helyes nem szezonális banánkenyér. És persze lehet, hogy jobb lett volna eperrel (ld. fent, hogy miért nem), és az eper mellé tuti mandulát tettem volna. De ez is nagyon-nagyon jó.
Receptet szokás szerint nem kaptok, legalábbis pontosat, mert nincs kedvem méricskélni, ti is jobban jártok ha nem teszitek. Szóval öt közepes banánt összetörtem botmixerrel, adtam hozzá három egész tojást. Fűszereket: vaníliakivonat, fahéj, citromhéj (mindig van a fagyasztómban nem mérgezett), csipetnyi só. Szerintem cukor nem kell bele, elég édes a banán. Lisztféléket: annyit, hogy a végén híg nokedlitészta állagot kapjunk. Bármivel működik, én most - szokás szerint - kukoricalisztet, tápiókakeményítőt, barna rizslisztet, hajdinalisztet és pár evőkanálnyi barna rizsdarát adtam hozzá. Extrák: jó nagy marék dió, egy evőkanálnyi fahéjas olívaolaj, a tetejére pár evőkanál házi szilvalekvár, nem a sűrű fajta. A lekvárt kivételével mindent összekevertem, beleöntöttem egy kis papírral bélelt tepsibe. A tetejére kanalaztam a szilvalekvárt, és villával kicsit körbehuzigáltam, hogy csinosabb legyen. 200 fok, kb. 20 perc.


A széle ropogós, belül pont jó. Nagyon igyekszem, hogy ne egyem meg az egész tepsivel uzsira. Elegánsabb, ha hosszúkás sütőformában sütjük, de a tepsis tutira átsül, és gyorsabb is.

Na, akkor jöhet a napi cuki. Most, hogy ilyen keveset írok, tele vagyok kutyaképekkel.

Jin és jang. A foxinak azért van hosszú orra, hogy jól be tudja dugni a lapocka alá.



A fodrász előtt is gyönyörűek voltunk.


De ezt most fokoztuk.





2018. április 3., kedd

Húsvét 2018


Ezt a húsvétot nem pont így terveztük. Kivettünk egy hét szabit, levonultunk a birtok 2.-re, és úgy terveztük, hogy ott fogunk húsvétolni. Már hét elején is elég tré volt az idő, fáztam, áztam és éhes voltam. Aztán a végén gyáván megfutamodtunk, és szombaton visszacuccoltunk kutyástul, sonkástul, tojásostul a jó meleg pomázi bázisra. Szombat este értünk haza, ezer szatyorral és csomaggal, vasárnapra jutott, hogy valami húsvéti hangulatot csiholjunk. Nagytakarítás (persze úgy-ahogy, ablakmosás ugye szóba sem jött), sütés, főzés, szerencsére vásárolni akkor sem tudtunk volna, ha akarunk. Minimál program ment, és nem dőlt össze a világ. Nagyjából délután háromkor tudtunk leülni reggelizni, addigra hulla fáradtak lettünk mindnyájan.
Jöjjön a kaja. Merthogy gasztroblog. Kalács kell. Finom lett, de némileg visszataszító külsővel. Direkt azért teszem fel, hogy senki ne keseredjen el, száz év kelttésztázás után is lehet ilyen béna az ember, és süthet ilyen vackot. Mondjuk elég szar az új sütőm, alulról alig süt. Szóval hiába takartam le a kalács tetejét, így is kicsit megégett, az alja meg épp hogy jó volt. Tehát nem én vagyok a hibás. De állítólag nagyon finom.


Recept ehhez sem lesz. Egynapos előtésztával készült (péntek este erre még volt erőm), 30% körüli teljes kiőrlésű liszttel, tejjel, vajjal, hatos fonással. Jó nagy lett, maradt belőle bőven, ma reggel le is fagyasztottam. Gluténmentes kalácsot nem sütöttem magamnak, egyszerűen nem volt hozzá erőm, saját kenyerem volt még a fagyasztóban.

Persze nem mindenki bénázta el. Rebeka kicsit szebbeket sütött.



Ehhez ettük a sonkát (mármint az égetthez), kétféle hagyományosan pácolt, füstölt cucc is volt, nekem bejöttek. Nálunk húsvétkor kötelező a kaszinótojás (évente egyszer készül a házban, pedig szeretjük), ezt a mostanit most a Bendi csinálta végig (a konyhaszolgálatot választotta a takarítás helyett:)). Szebbet láttunk már, de finomabbat még nem ettünk. Annyira, de annyira finom volt, hogy ezentúl csak ő csinálhatja. 8 tojásból csinálta, és másnap reggelre egy fél maradt. Isteni volt. Többek között azért, mert a visszatöltött sárga krém egyáltalán nem volt száraz és fujtós, hanem tökéletes ízesített krémes cucc. Jövőre kétszer ennyit csinálunk.


Szégyenszemre bolti tormát ettünk hozzá, mert egyszerűen vasárnap már nem maradt erőnk és/vagy kedvünk tormát reszelni. Teszkós volt, és nagyon finom, úgy csípett, hogy sírtunk. De azért hétfőre elkészült a saját is. Nálunk ez mindig DT reszortja, és nagyon finoman csinálja. Először is hősiesen lereszeli, aztán semmi faxni, méz, citrom és só. Szerencsére hétfő reggelre sonka még maradt (ha már kaszinótojás nem is).

Desszert. Volt répatorta. Sütöttem egy nagy gáztepsi vékony répás kevert lapot, glutén- és tejmentesen. Ehhez sem lesz recept, lereszeltem sok répát, ehhez ment két tojás, vaníliaaroma, fűszerek, jó sok durvára vágott mandula, mindenféle gluténmentes lisztek, olívaolaj és kókusztej. A kétharmadából rendes répatorta lett, mascarponehabbal, az egyharmadából pedig kókuszkrémes, azaz tejmentes. A krémet már Bendi keverte (tejszínhab és mascarpone, porcukorral és vaníliával). Ő játszott a habzsákkal is. Meg persze ő díszítette.


Fél kiló mascarpone és 4 dl tejszínből vert hab volt a krém, nyilván megmaradt a fele. Húsvét hétfőjén sütöttem 4 tojásból nagyon vékony piskótát a nagy gáztepsiben, és némi rummal, kávéval, kakaóval mascarponetorta lett a maradék krémből, ezt is kifejezetten finom volt.



A tejmentes répatorta is nagyon jó lett. A tejes krémek helyettesítésére általában sűrű kókuszkrémet szoktak használni, nekem az mindig nagyon sűrű, túl kókuszízű, hiányzik belőle a könnyedség. Most azt csináltam, hogy kevertem hozzá citromhéjat, nyomtam bele jócskán citromlevet, és ettől hihetetlenül könnyű és finom lett, nagyon etette magát. Sajnos. A tetejére pedig a karácsonyra kapott csilivili, fahéjas olívaolajamból csöpögtettem.


A répatortákhoz pedig összedobtam még egy gyors citruslekvárt. Legalább egy hónapja kallódott a hűtőben egy kiló vérnarancs meg egy grépfrút (jól bírták), kifiléztem, és egy pici cukorral felfőztem, sajnos ezt felfaltuk, mielőtt le tudtam volna fényképzeni. Egyszerűen zseniális volt a répatortához.

Hát ez volt a koszt. Nem volt tojásos kosárka, ilyen-olyan izgi saláta, többféle kalácska, 115-féle sütemény. És meleg kaja is alig, vasárnap a sonkázás után épp csak egy kis maradék, a legkevésbé sem ünnepi káposztalevest ettünk, sütivel, hétfőn pedig kaptunk egy szokásos vacsit (ebédet), kinek mit, szerintem mi mindig sült zöldséget eszünk párolt hússal, most is ez volt:) Meg savanyú káposztával. Szóval semmi faxnis étel. Maradt négy főtt tojás, egy darab kalács, kis darabka sonka, és csókolom. Üres a hűtő. Ilyen se volt még húsvét utáni kedden.

És persze hétfő délutánra megjött a tavasz is. Hurrá. Mindenki napozik.






2018. március 22., csütörtök

Citromos petrezselyemgyökér


Ez az étel valószínűleg kevesebb izgalmat fog kiváltani, mint az epres pite, pedig garantáltan jóval többször készül nálam, hiába vagyok édességfan, süti azért még nálunk sincs minden nap. Mindenesetre melegen ajánlom, hogy próbáljátok ki, mert annyira finom, hogy az is kétpofára fogja tolni, aki még a húslevesből is kipiszkálta szerencsétlent, mert hát be kell látni, hogy jóval kevesebb rajongója van a petrezselyemgyökérnek, mint mondjuk ugye az epernek. Gyerekkoromban elképzelhetetlen volt, hogy egy falatot is egyek belőle, most már viszont kifejezetten szeretem. Ugye egész télen mindenféle vegyes és vegytelen zöldségeket eszünk, tepsiben, wokban vagy serpenyőben sütve (mindnek más íze van). Gyökeret is használok ezekhez, de magában még sosem csináltam. Pár napja épp a Ridikült néztem olyan szokásos negyedszemmel, és épp  a Buday Péter volt az egyik vendég, aki egy fehér pürét mutogatott, hogy az milyen finom, mindenhez. Meg azt is mondta, hogy citromot tesz hozzá, arra már nem figyeltem, mert nyilván elügettem egy másik irányba, hogy melyik változathoz, mert mintha többféle lett volna, de sajnos tényleg nem figyeltem rendesen. Mindenesetre ez a citrom szöget ütött a fejembe, mert egyrészt én eddig nem szoktam, másrészt elég jól hangzott. Szóval hozattam egy csomót gyökeret, és nekiláttam ennek a pürének. Sajnos nem figyeltem, hogyan főzi meg, gondoltam, abból baj nem lehet, hogy ha wokban megpirítom, és utána turmixolom. Egyébként ő tutira nem így csinálta, mert az övé szép fehér volt. De én szeretem a sült zöldség ízét.
Egy kis mellékszál, a zsiradékokról. Eddig főleg liba/kacsazsírban és olívaolajban utaztunk. Amióta kiderült a kutyák súlyos szárnyasallergiája, azóta sajnos nincs libazsír a házban, pedig szeretjük és egészségesnek is tartom. Alapvetően közös koszton vagyunk, általában főzök egy nagy adag húslevest (ez főleg marha), konfitálok egy nagy darab húst (ez mindig disznó), és ehhez főzök alkalomadtán belsőségeket (főleg lép, máj, vese, szív) - ebből mi nem eszünk:). A levest és a húst fekete bors nélkül, és minimális sóval gyártom, ezek utólag pótolhatóak, ha ember eszi. Ezekből a húsfélékből kapnak vegyesen, minél kevesebbet, 20% kéne, de ez tényleg nagyon kevés, szóval gyakran lesz belőle 40, sajnos. De igyekszem. A többi pedig mindenféle vegyes zöldség, ami épp van a háznál. (Zsuzsika néha kaphat egy kis szénhidrátot (rizs, köles, tojásmentes tészta), mert őt kicsit roborálni kellett a két műtét miatt.) Ezért a mi zöldségeinkhez sem használok szárnyas zsiradékot, hogy egyszerűbb legyen az ebek etetése, ne kelljen még arra is odafigyelnem, hogy melyik répa az övék, melyik a miénk. És igen, tudok a barfról, meg másról is, kutyaetetésben nyilván legalább annyi trend van, mint a miénkben, nem is szeretnék állást foglalni, tényleg fogalmam sincs, mi a jó. Most mi a Család utcába járunk, és nincs rá nyomós okunk, hogy ne azt etessük az ebekkel, amit ott mondanak. Amióta ezen a diétán vannak (kb. fél év), szemmel láthatóan jobban vannak, sokat fogytak, rájuk fért, energetikusabbak és fiatalosabbak. Kóficka irtóra lihegett régebben, most az teljesen elmaradt, remélem, nem azért van, mert most ugye nincs nagy kánikula. És igen, nagy strapa az etetésük, naponta kétszer, mert már elég idősek ahhoz, hogy két adagban egyenek. Főleg idő és energia, kis termetűek, nem kapnak sokat. De egész nap főzök és mosogatok, keresem a tuti megoldást, egyelőre még nincs meg. Na, szóval emiatt a libazsírt disznózsírra cseréltem. Lehet kapni jó minőségű boltit, szerencsére a sarki hentesnél, messzire nem kell érte mennem. Vagy ezt használjuk vagy olívaolajat, és pont.
Tehát disznózsíron pirítottam meg a wokban a feldarabolt gyökeret, természetesen só nélkül. Pont úgy, ahogy a többi zöldséget is szokom, tehát ha elkezdene leégni, de még nagyon kemény, akkor löttyintek alá pici vizet, mindig csak annyit, hogy ne égjen le. Amikor majdnem kész, akkor fűszerezem, Só, frissen darált fekete bors (márha kutyának nem szánom), és frissen facsart citrom. Hát ez valami mennyei, egyszerűen nem lehet abbahagyni. Mindenhez. Húshoz, tojáshoz, főzelékhez, rizshez, magában, mindenhogy. Még egy darabig úgysem lehet értelmes zöldségeket kapni, próbáljátok ki, nagyon, nagyon finom. Annyira jó, hogy én el sem jutottam a turmixolásig. Majd talán egyszer pürésítek, de egyelőre ezt eszem. És természetesen mindenmentes. Nincs benne se glutén, se tej, se tojás, se gabona, se cukor, szerintem még kalória sem sok. És ha majd lesz itthon petrezselyem zöldje, akkor azt is fogok rászórni egy jó nagy marékkal, tutira nem fogja elrontani.

És ha ilyen ügyesen eljutottatok idáig, akkor megérdemlitek a napi cukit. Először egy kis tésai hétvége, nehéz a kutyaélet errefelé. Zsuzsika még össze van stoppolva, azért van rajta ruci. Ez olyan egész napos program, amikor kint esik a majdnem hó, és fúj a szél. A cserépkályha mellett kezdjük.


Aztán a kanapénkon folytatjuk. Ha ott már túl meleg van.


Kóficka szülinapi ágyacskája majdnem mindig foglalt. Dagi cicánk imádja.


Zsuzsika is szereti. Csak ritkán fér bele. Főleg egyedül.


Azért Kófic is szokott benne feküdni.





2018. március 8., csütörtök

Epres pite (glutén- és tejmentes)


Mostanában epres pitékkel játszom. Illetve hogy elkezdtem, márnint a játszást. Ez az első. És annyira isteni, nincs múlt idő, mert még szerencsére van belőle. Fantasztikusnak találom a svédek délutáni fikáját (kávé sütivel), ezt én is szerettem már eddig is csinálni, de most megerősítést kaptam hozzá. Ma kicsit előrehoztam, ebéd helyett. Mert le akartam fényképezni még világosban a sütit, és hát muszáj belülről is megmutatni.
Két gondom volt, az egyik a gluténmentes pitetészta, aki már próbálta, tudja, nem egyszerű. A gluténmentes lisztekből gyúrt tészták szeretnek atomjaikra hullani, lehetőleg még nyersen, de ha úgy nem, akkor legalább sülve. Közben meg nehéz velük bánni. Szerintem ez egy elég jó  változat lett, látszik a képen, hogy szép vékonyra lehetett nyújtani, az oldala is inkább azért vastagabb, mert lusta voltam vékonyítani. És simán kiszedhető egy szelet, nem hullik morzsákra. Próbáltam minél kevesebb és minél könnyebben hozzáférhető lisztet használni. Ennek viszont az az ára, hogy kell bele valami összefogó anyag, és ez most az új kedvenc, a nyílgyökérliszt volt. Méregdrága, de nem kell sok belőle, és főleg ilyen ropogós tésztákhoz, kekszekhez nagyon jó. Remekül összefogja a gluténmentes liszteket.

Szóval a gluténmentes, tejmentes pitetészta:
160 g fehér rizsliszt (persze lehet barna is)
45 g kukoricaliszt (szintén a ropogósság érdekében)
40 g nyílgyökérliszt
1 csipet só
20 g porcukor
110 g tejmentes margarin, fagyosan
-----------------------------
1 tojás
6 evőkanál hideg víz
2 evőkanál olívaolaj

Pont úgy készül, mint az igazi. Aprítógépben összemorzsásítom a vonal feletti cuccokat (pár forgatás az egész), utána egy nagy tálba átöntöm, hozzáadom a folyékony összetevőket, és összegyúrom.Viszonylag jól kezelhető tészta. Rizslisztes deszkán kinyújtom, és viszonylag sok részletben kitapasztom vele az előtte olívaolajjal kikent piteformát (25 cm átmérő). Peremet is ügyeskedek rá. A tapasztás szó szerint értendő, arról szó sem lehet, hogy mint a gluténes tésztánál, nyújtsunk egy nagy lapot, és egy menetben beterítsük. De nem olyan nehéz ez a tapasztás sem, és elég gyorsan megy. A végén egy kis fedővel úgy-ahogy lelapogattam.






Aztán ment a 150 fokra előmelegített sütőbe. Amint betettem, felemeltem 200 fokra a hőmérsékletet (félek ennyire forróba rakni a kerámia edényt). Tíz percig elősütöm, Közben megcsinálom a tölteléket.
Hozzávalók a töltelékhez:
4 dl házi szederlekvár
30 dkg eper
1 csomag vaníliás pudingpor

Az eper ilyenkor másra úgysem jó. Ha májusban eprespitéznék, akkor a finom apró, puha magyar eperrel egészen másként bánnék. De ez a kemény, kissé citromízű eper, amit mostanában árulnak, drasztikusabb bánásmódot igényel. Tehát megpucoltam, feldaraboltam, összekevertem a lekvárral és a pudingporral. Elég édes volt a lekvár, nekem nem kellett cukrozni. Ezt beleöntöttem az elősütött tésztába, és még 15 percig sütöttem. Csináltam egy ilyen közelit egy szeletről, jól látszik rajta, hogy tényleg szép vékony az alja, és jól át is sült. A tölteléknek is elég jó lett az állaga, se balta, se kanál nem kell hozzá.





Sajnos olyan jó lett, hogy két szelet után még egy picit bele kellett kóstolni a harmadikba. Na ezért nem férek bele semmibe.





Napi cukinak meg kutyahírek. Zsuzsinak megvolt a második műtétje. Minden rendben ment, kifejezetten jól van. A cica illetéktelenül tartózkodik a betegszobában, szerencsére nincs semmi baja. Egyszerűen csak cukul.


DT így öltözteti Zsuzsit sétáláshoz. Gúzsba köti:)






Kóficka esténként öleb lesz, ez a program vacsi után.


Dúl a szerelem.





2018. március 2., péntek

Kanelbullar - svéd kardamomos fahéjas csiga meg egy kis semla


Rebekánál voltam Stockholmban, és nagyon sok érdekeset láttam, ettem és szagoltam, nagy valószínűséggel sosem lesz időm megosztani veletek, de legalább a legfontosabbakat. Csak pár napot voltam, de igyekeztünk minden délután fikázni, ezért is jó lenne ott élni. Szerintem télen egyszerűen nincs ennél jobb, mint ücsörögni egy helyes cukrászdában egy jó nagy adag kávéval meg egy echte svéd sütivel. Nincs túl nagy választék egyébként sütifronton, de ez egyáltalán nem baj. Húshagyó kedd környékén, tehát februárban nagyon, minden tele van a semlával, és mindenki ezt eszi. Nem egy agyontolt cucc, egy finom, puha, kardamommal ízesített kelt zsemlécske, kettévágva, középre egy nagyon ütős mandulakrém pár pirított mandulával, azon meg jó sok tejszínhab, aztán vissza egy kis tésztakalap és porcukor. Az eredetit ugyan nem tudtam megkóstolni, de van vegán gluténmentes változat is, hát az valami isteni.


Ez a klasszikus, jól látszik, hogy van benne bőven kardamom. A gluténmentesnek kicsit muffinformája van, de nem baj.


Itt jól látszik a tészta, meg hogy a közepén ott van az az isteni mandulakrém. Fogalmam sincs, miből volt a tészta meg a hab, de egyáltalán nem fájt tőle a hasam. Majd egyszer, ha nagyon ráérek, és nagyon sovány leszek, felderítem a receptet, és megpróbálom utánozni, mert elképesztően finom.


De most igazából nem is erről akartam írni, hanem a kanelbullarról. Írtam, hogy kevés süti van általában, a semla mellett a kardamomos fahéjas csiga volt az állandó tag, illetve közeli rokonai. Aki nem semlát evett, az kardamomos csigát tolt. Rebeka barátja, Nicholas elképesztően jól süt, saját kovászt nevelget, és olyan kenyereket rittyent, amilyeneket én sosem tudtam. Pedig nem sütök én rosszul. Szóval megkértük, ha már ott vagyok, süssön már nekünk kanelbullart. És olyan rendes volt, hogy sütött. Kóstolni persze nem tudtam, de nagyon érdekes volt a készítése, és az illatokból ítélve egészen isteni lehetett. Szóval most egy echte svéd recept jön. Eléggé más, mint a mi kelt tésztáink, előre szólok.

Tehát először is a hozzávalók:
2,5 dl víz (vagy tej, de az eredeti receptben víz van)
575 g liszt (ennyi. igen)
100 g kristálycukor
100 g sózott vaj
12 g őrölt kardamom
7 g szárított élesztő
7,5 g só
fél tojás (igen)
1 evőkanál víz
A töltelékhez:
250 g vaj
15 g őrölt fahéj
160 g kristálycukor
80 g porcukor

A lekenéshez:
50 ml víz
40 g cukor
felvert tojás

Tehát a szokásos módon felfuttatjuk az élesztőt, és utána az összes hozzávalót belerakjuk egy nagy tálba, és összedagasztjuk, legalább tíz percig gyúrjuk. Szokatlanul kemény a tészta, ne ijedjetek meg tőle, jó nagy erő kell a gyúráshoz. Robotgép nem játszik, rögtön leégne tőle. Szóval gyúrjuk, gyúrjuk, gyúrjuk. Aztán ilyen lesz:


Becsomagoljuk, és berakjuk a hűtőbe pár órára, közben pihenünk egyet. Utána kivesszük, és épp hogy csak lisztezett felületen kinyújtjuk.



Összekeverjük a tölteléket: a puha vajat kikeverjük a fahéjjal, rákenjük a tésztára.








Megszórjuk a kétféle cukorral. Ne kérdezzétek, hogy miért kell kétféle.


Háromba hajtjuk.



Aztán megint kinyújtjuk, de most már kicsit más alakra.


A végét kicsit alá is hajthatjuk, ha úgy alakult.



Aztán valami alkalmas eszközzel felcsíkozzuk. A csíkokat felsodorjuk.



Az ujjunk köré csavarjuk, és vigyázunk, hogy a hosszirányú sodrás megmaradjon. Nem könnyű.



Végül a tészta végét áthajtjuk a tetején. Enélkül nincs kanelbullar.




Ismét hagyjuk kelni. Aztán 180 fokon megsütjük, sajnos az időre nem emlékszem, de viszonylag sokáig sül, nagyon vajas a tészta. Közben megfőzzük a cukormázat, és a forró sütit lekenjük vele, ettől lesz szép fényes. Meg szokták szórni jégcukorral is, de nekünk nem volt otthon.
Ilyen belülről, jó foszlósnak tűnik.


Ez meg az utolsó napról egy kis Stockholm. Nagyon szép város.



Ez meg az utolsó vacsora. Annyira jókat ettünk.


Napi cukinak meg az ünnepelt. Mert neki is volt szülinapja. Remélem, nem bánja. Ha igen, leveszem. Ilyen ügyesen elfújta.


Meg még egy kép, kicsit régebbről. Főleg Andinak. Hát ilyen cukik voltak. Most is azok, csak másként.