2017. április 26., szerda

Zöldséges gomba rizzsel, magyarázkodással


Hát ilyeneket eszünk, ha éppen nem párolt csirke van sült zöldséggel. Nem is írok receptet. Mert minek. Ezek azok az ételek, amik vagy nagyon jók, vagy ehetetlenek. És ezen nem segít a pontos recept sem (ámbár ugye nem patikamérleggel állok a konyhában). Mert nem egyformák a gombák, a zöldségek, a fűszerek, a sók, a zsiradékok, és nem is folytatom. Van olyan ismerősöm, aki annyira ízetlenül főz, hogy az már fáj (pedig nem kívánom az erős fűszerezést, de az ízeket igen). És több olyan is, aki egyszerűen annyira jól csinálja, hogy elolvad tőle az ember. De hát ezt tényleg nem lehet receptből. Jól el lehet rontani, ha túl zsíros, ha túl száraz, ha a zöldségek lekvárrá maszulnak, ha nem illenek össze a zöldségek. Ha túl van fűszerezve. Vagy ha nincs íze. Mirelit zöldségeknek általában nincs, azokkal nemigen érdemes komolyan kísérletezni. Ebben vöröshagyma volt, gomba, zellerszár, édeskrumpli, újhagyma, friss majoránna (vagy oregánó? ki tudja már.). Fokhagyma, só, bors. Wokban csinálom, tényleg 15 perc alatt kész, és nem egyszerre teszem bele a zöldségeket, a vöröshagymával kezdtem, és az újhagyma zöld szárával fejeztem be. Annyira finom. Nagy szerencse ebben a gluténmentes életben, hogy imádom a rizst, mindet, a fehéret, a barnát, a drágát és a szarvasi b rizst egyaránt. De egyébként is illik hozzá. Ha nem sült zöldséget eszem, akkor zöldséglevest, most például épp a zelleres lencseleves az új kedvenc, persze ahogy melegszik, ki fogok szeretni belőle. Ha meg süti, akkor a legtöbbször valami rém egyszerű kevert tészta, mentes kivitelben, szokás szerint mindent összekeverek, amit találok itthon. Ennél bonyolultabb dolgok nagyon ritkán készülnek, és ha igen, akkor általában nem is kerülnek be a blogba, mert nincs időm fényképezni.

Napi cukinak meg a napozóbrigád. Mostanában elég sokat vagyok itthon, végignézhetem, ahogy mennek szépen a nap után. A keleti hálószobában kezdik, aztán átköltöznek a keleti-déli nappaliba, és mennek a fény után. Kora délután ér a közös kanapénkra. Nehéz megállni, hogy ne feküdjek közéjük. Nem is mindig sikerül, hogy őszinte legyek.






2017. április 16., vasárnap

Húsvéti kalácsok avagy a gluténmentes élet gyönyörei


 Tegnap este sütöttem két kalácsot, egy hagyományosat és egy gluténmenteset. Szerintem a fenti képen elég jól látszik a két étkezési mód közötti különbség:)) Egy hagyományos kalácsot félálomban, gondolkodás nélkül összedobok öt perc alatt, és utána már csak ide-oda pakolgatom, és tuti jó lesz. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen összekeverek egy kis lisztet, tejszínt, élesztőt, pici sót, pici cukrot, és ha faxnizom, akkor egy csepp vaníliát, és hagyom békésen kelni, néha közben átgyúrom, formázom, de tegnap még ahhoz sem volt kedvem, egyszerűen bepakoltam egy hosszúkás sütőformába. És lesz belőle egy szuper kalács, tökéletes béllel, csodás, picit ropogós héjjal, illatos, foszlós. A gluténmenteshez elolvasok száz receptet, összerakok egy újat belőle, minimum ötféle lisztet összekeverek hozzá, időnként még mérem is, teszek hozzá ilyen-olyan állományjavítót, szarakodom vele, a végeredmény meg magáért beszél:) Kicsit gáz, nem? Mondjuk, sokkal jobb, mint a semmi, és jó íze van, ez is valami. Elég sok éve kísérletezem gluténmentes sütéssel, van már legalább két tuti kekszreceptem, elég jó kenyereket sütök, megy a palacsinta is, a kevert tészta ugye nem gond, de sok még a hátralévő megoldandó feladat. Kalács, pitetészta, pl.





Olívaolajos narancstorta (gluténmentes, tejmentes)


Az április elég szörnyű gyümölcsügyben. A legtöbb alma ehetetlen, veszek egy kilót, megkóstolom, ha jó volt, visszamegyek, és vagy kapok még vagy sem. A körtétől fáj a hasam. Szoktam venni, de igyekszem módjával fogyasztani. A kiviért sosem lelkesedtem. Az eper egyrészt rohadt drága, másrészt vagy ehető vagy sem, semmi esetre sem jó. A banánért sosem voltam oda, elmegy, ha muszáj, de nem lelkesedem érte. Nem tudom, mi van még. A narancs és társai sem igazán izgatnak már ilyenkor. Mindenesetre ha épp belefutok valami kifizethető bionarancsba, akkor általában veszek egy kilóval, mert imádom a narancshéjat. Mostanában ilyen kis semmi tortát szoktam sütni belőle, kb. tíz perc alatt összedobom, és fantasztikusan finom.
Szóval egy tálba beleütök két egész tojást (egyesével, külön tálba, nem úgy, mint a hogy a tévében szokták), abba belereszelem egy bionarancs héját, belefacsarom a levét, öntök hozzá úgy fél deci olívaolajat, jól összekeverem. Megy bele még pici só, egy evőkanál barna cukor, és persze vaníliakivonat. Aztán belekanalazok mindenféle lisztet, darát, keményítőt, főtt gabonát, amit épp találok otthon (most épp volt egy fél zacskó főtt barna rizsem). Ha kevésnek találom a levet, akkor kis vizet is öntök hozzá, híg nokedlitészta állaga a cél, a mennyiség meg hát annyi, hogy szép laposan elterüljön egy ilyen kerek piteformában. A tetejét kirakom egy vagy két felkarikázott naranccsal, most közédugdostam pár feldarabolt epret is, nem rontotta el. Megszórom egy kevés barna cukorral, meglocsolom még egy kis olívaolajjal, és 180 fok, amíg szépen meg nem pirul a széle. Isteni.

De kukoricadarából is isteni. Vízben megfőzöm a darát (egy liter vízben 20 dkg darát), ha kihűlt, összekeverem ezzel-azzal (most négy tojássárgájával, vaníliával, kis kókusztejjel, cukorral, két narancs reszelt héjával, kifacsart levével és pár kanál barna rizsliszttel, meg persze a habbá vert fehérjékkel). A többi a szokásos. Tepsibe simít, felkarikázott naranccsal kirak, kis olíva, kis barna cukor, aztán a sütő. Akkor is jó, ha nem égeted meg a tetejét. De így sem volt rossz.



Napi cukinak meg már megint fekete fehérrel. Jól állnak egymásnak. És nekem is jól áll a porszívó.






2017. április 15., szombat

Gluténmentes túrógombóc


Szóval az úgy volt, hogy Rebeka hazajött pár napra, és túrógombit kért, persze lehetőleg gluténmentes kivitelben. Úgy emlékeztem, hogy már csináltam, és semmi gondom nem volt vele. Hát most lett. Pont úgy csináltam, ahogy a gluténest szoktam, szóval fél kiló túrót összekevertem három tojással (csak úgy egyben, semmi habverés), pici só, pici cukor, pici vanília, és aztán kanalaztam hozzá 6-8 evőkanál lisztféleséget. A gluténes tuti receptem esetében ez 4 evőkanál lisztet és 4 evőkanál zsemlemorzsát jelent (a nagynénémtől tanultam, nincs benne gríz, és emiatt sosem lesz betonszerű). Most ezek helyett barna rizsdara, barna rizsliszt és tápiókakeményítő ment bele, de 8 evőkanál után egy vígan szotyogó masszám volt, hígabb volt, mint egy piskóta. Szóval kanalaztam hozzá rendesen tovább, amíg nem lett olyan állaga, amiről úgy gondoltam, hogy már valahogy lehet formázni. Na nem gombóccá, de legalább evőkanállal nagy galuskává. Forraltam jó sok vizet, és nem is tudom, honnan, de volt annyi eszem, hogy nem az egészet szaggattam bele, csak pár evőkanállal. A belerakás után gyakorlatilag rögtön atomjaira bomlott mind. Kicsit sírtam, aztán más megoldás után kellett  nézni, egyrészt ugye valamit produkálnom  kellett vacsira, másrészt elég drágák voltak az alapanyagok ahhoz, hogy a kukába szórjam.
A vajas zsemlemorzsa helyettesítését már előtte kitaláltam, gluténmentes kukoricapelyhet egy zsacsiban teljesen szétmorzsoltam, és pár evőkanálnyi vajban picit megpirítottam, isteni illata volt. Na, fogtam egy tepsit, beleszórtam ennek a felét, rákanalaztam a túrógombi masszáját (inkább öntöttem, hogy őszinte legyek), a tetejére szórtam a maradék vajas morzsát, és mehetett a sütőbe. Ott aztán jól megpirítottam. Aztán kanállal lehetett galuskákat szaggatni, és a továbbiakban túrógombiként kezelni: vaníliás porcukorral és tejföllel tunningolni. Irtó jó lett, épp hogy a csücskét tudtam csak lefényképezni. Szóval melegen ajánlom mindenkinek, ha kihagyjátok belőle a vízforralást, és az első pár evőkanálnyi masszával való sikertelen bohóckodást, akkor villámgyors és fájdalommentes. Ráadásul.


 Rebeka egyébként azt mondja, hogy szerintem zabpehellyel meg lehet csinálni, nekem ez most valahogy nem jutott eszembe, pedig jó ötletnek tűnik. Szóval azzal állítólag gombóc alakút is lehet gyártani. Ha valaki annyira ráér.

Napi cukinak meg a cirmos cicánk, aki szemérmetlenül simogattatja magát egész nap, ha van rá módja, és közben úgy dorombol, hogy fülvédőt kell hordani. A múltkoriban ő is köhögött, és kapott két sorozat injekciót (ez három-három darab/alkalom). Azóta is erről ábrándozik. Ölben ült, vadul dorombolt, és közben ketten (!) is simogatták (ellátó osztag egyik tagja és az állatorvos). Szóval eléggé bírja, ha fogdossák. Kófickával egyidős, ő is 14 múlt.









2017. április 11., kedd

Spenótos tészta (gluténmentes, vegán)


Nem különleges, de elég időszerű, és hát finom is nagyon. Ráadásul vegán. Amióta nem eszem glutént, leszoktam a tésztás ételekről, pedig nagyon szerettem mindenféle formában, de nagyon-nagyon nem ízlettek a gluténmentes tészták. És igen, én is utáltam a szagukat is, amikor főttek. És általában még a hasam is fájt tőlük. Szóval nem erőltettem a dolgot, ha valamit akartam, akkor ettem barna rizzsel. Nem tökéletes a megoldás, mert azért sok minden nem jó rizzsel, csak tésztával, de hát ez van. Aztán véletlenül egyszer belefutottam a Sparban ebbe a tésztába, és azóta időnként szerepel az étlapon, mert szerintem elég jó, szinte olyan, mint a gluténes volt. Még az is lehet, hogy a szinte sem kell.


Merő szorgalomból posztolom, nem fizetnek érte. Természetesen rohadt drága, 800 ft körül van egy zacsi (250 g), de időnként leárazzák, és 500-ért már érdemes megvenni. Nekem 3-4 étkezés egy csomag (beosztom), szóval még ki lehet bírni. Na, hát most is ebből lett a spenótos tésztám, illetve a csavaros változatából. (Irtó helyes kis kartondobozokban ücsörög a tészta a csomagoláson belül, sütiszállításra tökéletes.)
Tehát megpucoltam fél kiló spenótot. Olívaolajon megfuttattam 4-5 apróra vágott zellerszárat (igen, nem is gondolná az ember, milyen jól megy hozzá), aztán ment hozzá jó sok, 4-5 gerezd zúzott fokhagyma, rá a spenót, só, bors, kicsit összerotyogtattam, aztán kókusztej, mondjuk egy deci. Meg néhány kanál sörélesztőpehely, hogy legyen egy kis sajtos fílingje.


Ilyen lett, jó szaftos. Megfőztem a tésztát (8 dkg-t, kb.), összekevertem ennek az adagnak kb. a harmadával, és lefedve hagytam ácsorogni, hogy felszívja a levét. Szerintem nagyon jó lett. Aztán úgy eszi az ember, ahogy akarja. Ha maradunk a vegán vonalon, akkor nagyon jól illik hozzá az avokádó, kis sóval, borssal. Bármilyen raguval isteni (kipróbáltam paradicsomos csípős csirkével és pácolt dámmal is, egyik jobb volt, mint a másik). Aki bírja, reszelhet rá kecskesajtot. Vagy mást.

A maradékhoz főztem egy zacskó barna rizst (12,5 dkg), mert már nem volt kedvem tésztához, úgyis nagyon-nagyon finom volt. Ez meg két jó nagy adag lett.


Napi nem cuki. Növényügyek, Zsén kérdésére. Azt azért tudjátok, hogy nem én vagyok a főkertész, hanem DT, én csak szemrevételezek, fogyasztok, és sírok, ha nincs mit.

Nálunk is nagyon-nagyon sok minden kifagyott, nagyon bánatosak vagyunk miatta. Lassan 25 éve lakunk itt, soha semmi ilyesmi nem fagyott ki, de most minden mediterrán. Pedig egy nagyon erősen szélvédett, nagyon napos, meleg déli fal előtt laktak.

Ez itt a csombor, aki tök vidáman túlélte a telet. Nagyon rákattantam, örülök, hogy megmaradt.


A zsálya, szerencsére, mindent kibír. DT használja nagy tömegben a sajtjához. Én főleg ősszel, sütőtökhöz, céklához, néha nyáron is, csirkéhez.

 Az a visszavágott ágkupac a télálló rozmaringunk. Nekünk is hatalmas volt. Fogalmam sincs, mihez kezdünk nélküle. Rengeteget használtam. Krumplihoz, zöldségekhez, húsokhoz.


Az oregánó is tiszta életerő.



És hát a katasztrófa. Nagyon úgy néz ki, hogy meghalt a szép nagy fügebokrunk is.Volt olyan év, hogy háromszor is termett. És elég jó füge volt rajta. Nyaf. Mellette kifagyott a gránátalma is, azt nem fényképeztem le.


Hogy ne sírva fejezzük be, jöhet a napi cuki. Ugye már írtam pár százszor, hogy cica szeretnék lenni. Hát továbbra is. Annyira édesen tudnak aludni. Nekem is menne.










2017. április 1., szombat

Juhtúrós medvehagymás pite



Volt egy év, amikor kvázi medvehagymamérgezésünk lett, annyit ettünk, illetve etettem belőle. Szerintem könnyű túladagolni. Akkor egy-két évet kihagytunk. Tavaly már ettünk, meg az idén is, de tényleg módjával adagolom, nekem nem esik jól túl sok belőle. Szóval egy-két nagy csokor elég is egy szezonban, de az tényleg jó. Csütörtökön Kóficka fodrászolását (gyönyörű lett!!!) összekötöttem a piaclátogatással, és irtózatos méretű irtózatos friss medvehagymacsokrot kaptam 300 Ft-ért, akkorát, hogy a végét majd olajjal le fogom turmixolni, mert sosem fogy el. (A medvehagymavásárlás ugye tuti lutri, mert az van kiírva, hogy mennyibe kerül a csokor, és csak akkor látod, mekkora, amikor kihúzza az eladó a kis társai közül, orosz rulett.) Volt belőle már hagymás tört krumpli (isteni, és tényleg nem kell hozzá szakácsdiploma), párat elrágcsáltunk kenyérhez, szerintem úgyis nagyon finom, egy részéből lett ez a pitécske, és még mindig maradt jócskán. Szerintem isteni lett a pite, ámbár nem nekem való. És tényleg órán belül futható, mosogatással mindennel együtt. Majdnem laktózmentesen csináltam (laktózmentes juhtúró létezik???), de az egyébként nyilván tökmindegy, már nem a fogyasztó szempontjából, de a laktózmentes cuccok pont úgy viselkednek, mint a normálok.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
18 dkg vaj
1-2 evőkanál tejföl
1 kis tojás
1 teáskanál só

A szokásos, a hideg vajat több részletben (mert mindenhez a picike aprítómat használom) összemorzsásítottam a felkockázott vajjal, utána összegyúrtam a többivel. Tök jól kezelhető a tészta, ha mégis ragadna, kaphat egy kis lisztet. Kinyújtottam, fánkszaggatóval 12 nagy kört vágtam ki a tésztának kb. a feléből, és kibéleltem vele az egyik muffinsütő mélyedéseit. Nem kell a mélyedéseket zsírozni, mert elég zsíros a tészta, úgysem fog beleragadni. Beraktam a hűtőbe. Közben bekapcsoltam a sütőt is (200 fok?), és összekevertem a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez:
45 dkg túró
fél kis pohár tejföl (ugye már kivettem belőle egy picit a tésztához)
20 dkg juhtúró
1 kis csokor medvehagyma
frissen darált bors
pici só

Összevágtam a hagymát, és mindent összekevertem, nem kell sok só, mert a juhtúró eleve az. Betöltöttem a behűtött tésztákat, és mehetett a sütőbe.

Kinyújtottam a tészta maradékát, abból is köröket vágtam ki. (Azért csináltam ilyen hülye sorrendben, hogy legyen ideje az első adagnak lehűlnie.) A másik muffinsütőbe raktam, de ebbe először papírkosárkák mentek, mert sérült a sütő bevonata. Egyébként nem tudom, hogy mi a szösszel vonják be ezeket, a régi, 20 éves formáim teljesen jól vannak, most meg amiket veszek, gyakorlatilag maguktól lehullik a bevonat pár használat után (nem a kínai piacon vásárolok, ámbár lehet, hogy jobban járnék, Aldi, Spar, ilyesmi, és a fekete bevonatok viselkednek így). Ezt betöltöttem, úgy hűtöttem, amíg az első adag ki nem sült. Nem mértem a sütési időt, akkor jó, ha már látszik a tészta peremén, hogy kicsit megpirult. Gondolkodtam rajta, hogy elősütöm a tésztát, de nem kellett, nem áztatta el a töltelék, egyben szépen megsült. 24 darab lett, és még mindig maradt egy tenyérnyi tésztám, azt egy kis szilkonformába tömködtem, megraktam felszeletelt almával, megszórtam fahéjjal és cukorral, aztán az is megsült a muffinsütő mellett, és persze az sem lett rossz.

És napi cukinak meg frissen nyírt Kóficka. Szebb, mint valaha. Március elején töltötte be a 14. évét. Hogy lehet valaki ennyire édes????

Egy hete még ilyen volt. Meg az időjárás is.


Sajnos ülbeülőset egyedül nem tudok csinálni, de azért felülről is látszik, milyen szépséges. Mint egy kis kövér vakond. Ilyenkor jól látszik, milyen gyönyörű az alakja.


És hát a feje, az meg a legszebb.







2017. március 16., csütörtök

Farinata vegán paradicsommártással avagy csicseri csicserivel


Hát boldog új évet. Semmi tudatosság, csak egyszerűen rohannak a napok. És vagy nem főzök, vagy olyat, amiről nincs mit írni. Pedig változatlanul sok időt töltök a konyhában, sokat főzök, de nagyjából egész télen ugyanazt. Zöldségkrémlevesek, húsleves sok csirkével és zöldséggel, sült zöldségek, és a húsevőknek (beleértve az ebeket is, és a macskák is kapnának, de köszönik, nem kérik) cserépkályhában konfitált csirke, néha disznó. Meg főtt rizs, minden mennyiségben. És még ha nagy ritkán lenne is valami mondandóm, úgysincs hozzá fényképem, mert amikor elkészül, már sötét van, és mesterséges fényben mindig nagyon csúnyák lesznek a képeim. Tegnap kora délután költöztem be a konyhába, és ezért még tudtam fotózni is picit, szóval nagyjából dokumentáltam, mit pöszömögök órákig. Eléggé kényszerpályán voltam, mert elfelejtettem, hogy ünneplünk, és minden zárva lesz, szóval abból kellett főznöm, amit otthon találtam.
Először is csináltam valami bolognai-féle ragut a húsevő szekciónak, mindenféle paradicsommal, hússal, sok fűszerrel, fokhagymával. Ez elrotyogott vagy két órát. Tésztát majd mindenki főz ki magának hozzá.Egy-két napig elég lesz a fiúknak. Vagy sem. És akkor megy a kukába. Mert fagyasztott húsból csináltam, és nem fagyasztom le újra. Azért jobb lenne, ha megennék.


Aztán csináltam egy zöldségkrémlevest, nagyon szeretem, és hétköznap vacsira pont jó. Több napig is eláll a hűtőben (ha nem falom fel előbb). Most édeskrumpliból és sárgarépából. Főleg. A világ legegyszerűbb dolga, de azért ehhez is meg kell pucolni a zöldségeket, megsütni a hagymát, szóval azért nem magától készül ez sem.


Közben megsütöttem  a farinatát, ami egy csicseriborsólisztből sütött vékony lepény. Ehhez majd lesz recept is. Sajnos éles képem nincs róla, de a homályos is jobb, mint a semmi. A homály főleg pára.


Aztán csináltam egy vegán paradicsomszószt is magamnak. Ehhez is mindjárt jön a recept, szerintem jó lett. A farinátához ugyan első körben valami friss salátát képzeltem, sok citrommal meg olívával, de ugye minden zárva volt körülöttünk, tehát az ugrott, viszont meglepően jól ment hozzá ez a jó fűszeres paradicsomos cucc. Jó együtt, és szerencsére jó nagy adagban érdemes csinálni, szóval pár napig megvan most a napi betevő főtt étel.


Levezetésként sütöttem egy nagy és két kicsi almatortát. Sült almával és sós mogyoróval (mi mással). De ezeket nem fényképeztem le. Majd talán egyszer, ha még csinálok ilyet.

Akkor a recept.
(Majdnem) farinata, hozzávalók:
30 dkg csicseriborsóliszt
3 púpos evőkanál tápiókakeményítő (hagyd ki, ha elvi kifogásod van ellene)
1 l víz
só, bors, fűszerek
olívaolaj

Összekevertem a csicserilisztet egy liter vízzel, lefedjük, és a hűtőbe beraktam egy éjszakára. Másnap hozzákevertem a tápiókát, fűszereztem sóval, borssal, szárított zöld fűszerekkel (friss ugye nem volt). Kiolajoztam egy nagy tepsit, és beleöntöttem (az a jó, ha vékony, nem túl magas). 240 fok, kb. , szóval jó forró sütő. Amikor már kicsit megsült, meglocsoltam olívaolajjal a tetejét is, és készre sütöttem. Melegen nem nagyon akar kijönni a tepsiből, de nem kell pánikolni, langyosan már szépen ki lehet szedni.

Vegán paradicsomszósz hozzávalói:
kb. 5 dl paradicsomsűrítmény - én a saját házit használtam, de nyilván jó a bolti is, vagy a darabos paradicsomkonzerv, nyáron friss, szóval valami ilyesmi
1 nagy vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
darabka csípős paprika
125 ml humusz (saját, persze)
1 evőkanál sörélesztőpehely
pici méz, ha nem elég édes a paradicsom
só, bors, kömény, római kömény
olívaolaj

Hagymadinsztelés, fokhagymadinsztelés, aztán rá a paradicsom, fűszerek, stb., lusta vagyok leírni is. A lényeg, hogy amikor készen van, hozzáadom a sörélesztőpelyhet, ettől lesz egy kis sajtos beütése, meg a hummuszt (mostanában úgy hiszem, így kell írni), amitől az egész szósznak lesz valami teste. Mivel úgyis valami ízetlen cuccal esszük (rizs, tészta, csicseri), jó erősen kell fűszerezni, én úgy szeretem, ha picit édes, picit csípős és jó fokhagymás, de hát kinek kinek a szája íze szerint.

A sörélesztőpehely használatától kicsit tartok, nem tudom, hogy van-e benne glutén és/vagy élesztő (mert hogy ezt a két dolgot- sem - nem ehetem). Próbáltam a neten utánaolvasni, de nem sikerült megfejtenem. Így aztán csak ritkán használom. Elég jó vegán sajtokat lehet kapni, nem is mindig aranyáron, és nem is kell belőlük sok, az is működik.

Tele  vagyok jó képekkel, olyan rég írtam. Ez még tavalyi, Kóficka pedikűrje. Annyira békés kis falat. Betöltötte a 14. évét. Csodálatosan megkímélt állapotban van. Kicsit szőrös (de majd ha javul az idő, segítünk ezen is), de elég fürge még mindig. Egy-két órás terep még belefér. Elég süket, de minden más működik. Cukorfalatabb, mint valaha.








2016. december 22., csütörtök

Csokis-kókuszos crinkcles és más aprósütemények


Eddig ilyeneket sütöttem, a teljesen hagyományos paletta, csak a crinkles az új. Már régóta szemezek vele, és mindig elmaradt. Halál egyszerű, szerintem ti is gyorsan vegyétek fel a listátokra, mert tényleg pár perc az összedobása, és nagyon-nagyon finom, ráadásul jól is néz ki. Magyarul pöfetegként szokás szerepeltetni, nem tudom miért, tényleg kicsit puffancs, de épp nem olyan szép sima, duzzadó, mint egy pöfetegtől elvárható. Jó kis angol kúki, sok vajjal, százezer kalóriával. De egyet azért nyugodtan meg lehet enni belőle. Olvasgattam utána, és azt láttam, hogy ezerféle receptet használnak hozzá, szóval én is szabadon engedtem magam, és azt csináltam, amit akartam. Szerintem jó lett a végeredmény. És direkt csészéztem, hogy ne kelljen már méricskélni, ha ez ilyen egyszerű cucc.

Tehát a hozzávalók:
1 dl kristálycukor
1 dl holland kakaó
10 dkg vaj
10 dkg olvasztott csoki
1 csipet só
---------------------------
4 tojás
---------------------------
4 dl liszt
1 dl kókusz
1 csomag sütőpor
1 csipet fahéj
vaníliakivonat
---------------------------
kristálycukor és porcukor a beforgatáshoz

Tehát a vonal feletti részeket robotgéppel nagyon habosra kevertem, utána egyesével beledolgoztam (szintén a robotgéppel) az egész tojásokat. Összekevertem a száraz cuccokat, és fakanállal belekevertem a csokis-tojásos vajba. Mehetett a hűtőbe pár órára. Utána kisebb diónyi gombócokat gyártottam belőle vizes kézzel. Először kristálycukorba, utána porcukorba mártottam, sütőpapíros tepsire raktam, és ott egy kis pohár aljával lenyomkodtam szelíden. 200 fok, 10-15 perc. Közben a cukor szépen karamellizálódik itt és ott, tényleg nagyon finom, belül puha, kívül ropog, csupa csoki és kókusz. És óvodások is nyugodtan nekiláthatnak, mármint a gyártásának, annyira egyszerű.


Sütöttem még szokásos linzereket is. Erről elég sokat írtunk, itt és itt, például. De egy-két éve lecseréltem a tésztát egy sokkal barátságosabbra, szuper anyag, öröm vele dolgozni, ráadásul sokkal finomabb. A marcipános islernél van a receptje. De ilyen kis sima lekvárosnak is kitűnő.


És ugye lett még egy nagy doboz marcipános isler is.


Elfogyott a marcipánom, és maradt még pár korong. Olvasztott csokival összeragasztottam kettőt-kettőt, a tetejét becsíkoztam csokival. Ezt ugye nem puhítja fel a lekvár, ez egy ropogósabb cucc.


És persze mézes mindig kell. Most az egyszerűség kedvéért a Vidék íze decemberi számából vettem át a receptet, szerintem isteni (egyébként én is valami hasonlót szoktam csinálni).Mázazni nem volt kedvem és időm, de még pótolható. De így is nagyon csinosak és illatosak.


Napi cukinak meg Zsuzsika, a kultikus tárgyaival és helyeivel. A cuki képeket Kisvax lőtte. Ezúttal is köszönjük.








Bejgli (sokadik)


Csak a hangulat végett. Nincs karácsony bejgli nélkül. Mindig ilyen lesz, kireped, laposka, elveszik benne a tészta, de szerintem marha finom. Legalábbis annak néz ki. És persze a fejem tetejére is állhatok, tuti nem lesz márványos a teteje. Tökéletlen, na. De nem baj. Pikk-pakk kész van, és el is szokott gyorsan fogyni. Most nem vacakoltam a tésztával különösebben. Összedobtam gyorsan egy omlós élesztős tésztát. A töltelékeket (aszalt szilvás mák, narancsos dió, sült szilvalekvár kis dióval) szokás szerint túl hígra csináltam, de ez sem volt baj.

Tészta: összemorzsoltam (géppel) 50 dkg lisztet 25 dkg vajjal, csipet sóval, 5 dkg porcukorral, 2 dkg friss élesztővel. Utána deszkára borítottam ezt a morzsát, és összegyúrtam egy tojássárgájával, meg annyi tejjel, amennyit felvett. 1-2 deci. Négy cipóra osztottam, és a deszkán pihentettem, a konyhapulton (mert nem volt időm hűteni). Közben elrontottam a töltelékeket. 40 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 nagy zacskó vaníliás cukor (nem vanilin), bionarancshéj, egy csipet fahéj és kb. egy deci tej, ezt felfőztem, annyi tej kell hozzá, hogy jó krémes legyen, de ne legyen túl híg (az enyém mindig túl híg, ha még nem mondtam volna). Aztán mehetett a kinti fagyba hűlni. Ezért imádok karácsonykor sütni, egy hatalmas nagy kinti hűtőszekrényt használhatok. A mákot összedaráltam kristálycukorral kávédarálóban, mert nem volt otthon darált mákom, és nem bírom magam rávenni a mákdaráló használatára. Ez olyan 30 dkg lehetett, mármint a mák. Ezt összekevertem egy marék feldarabolt aszalt szilvával, tejjel, felfőztem. Ez annyira híg lett, hogy kicsit sírtam, aztán raktam hozzá egy-két evőkanál búzadarát, és azzal főztem egy darabkát, hogy kicsit sűrűsödjék. Ezt mások hagyják ki. Aztán mehetett ez is a kinti hűtőbe.
Egyesével kinyújtottam a tésztát, jó vékonyra, ha már híg a töltelék. A töltelékekhez kevertem vaníliakivonatot. Aztán kentem és tekertem. Lett két diós, és még maradt is egy pici. A mákos töltelék csak egy rúdra lett elég. A maradék tésztát megkentem a maradék dióval, és sült szilvalekvárral megpakoltam, úgy tekertem fel. Beraktam egy tepsibe, és közé pici papírcsíkokat raktam, ne keljenek össze.


Hagytam még vagy egy órát kelni, közben kenegettem tojássárgájával meg fehérjével, próbáltam már az összes varit (melegben, hidegben, először a fehérje, utána a sárgája, fordítva és össze-vissza, SOHA nem lesz márványos). Szóval nyugodtan vehetem lazán. Aztán 190 fok, és nagy figyelés, mert villámgyorsan megsült. Mondjuk 20 perc.


Ma még sütök egy adaggal, mert ebből már csak egy diós rúd van.

Ha minden igaz, ma még hozom a csokis crinkles-t meg pár aprósütit, aztán végre sütök glutén- és tejmentes mézeset, meg mentes mindenfélét, és talán a blogba is eljutnak.

Napi cukinak pár reggeli kép. Ennyire gyönyörű helyen ejthetjük meg a reggeli kocogásnak álcázott kutyasétáltatást.






2016. december 4., vasárnap

Naspolyacsatni és csokis naspolyalekvár


Mondanom sem kell, hogy sem a naspolya, sem a belőle származó mindenféle kencék nem tartoznak az igazán fotogén cuccok közé. De azért jók. DT mesélte, hogy az egyik munkatársa azt mondta, hogy ez a kedvenc gyümölcse. Hát, nekem nem. Pedig szeretem, jól is esik pár szemet elszopogatni, de hogy kedvenc lenne? Soha nem lesz belőlem híres ember, nem fognak velem interjút készíteni, és többek között azt sem fogják megkérdezni, hogy mi a kedvenc gyümölcsöm. Szóval én most megkérdezem, mert megtehetem. Erre jó egy blog. Szóval nem tudom. Pedig már régóta gondolkodom rajta. Oda jutottam, hogy van pár gyümölcs, amik között egyszerűen nem tudok dönteni. Eper, meggy, málna, egy bizonyos fajta őszibarack (gumibarack), görögdinnye, alma (persze nem mind), körte (persze csak egy bizonyos fajta), narancs. Aztán ott van a második sor, ezeket szeretem, meg is eszem, de soha eszembe nem jutna azt mondani, hogy a kedvencem. Még venni is ritkán veszem (az első sorban szereplőket szezonjában kilószám hurcolom haza, és falom fel. Mérték nélkül.) Tehát az ehető, de nem kedvenc sor: cseresznye, szeder, sárgadinnye, mandarin, ribizli, áfonya, szőlő, szilva, füge. És aztán ott vannak a kis utolsók, akik nagyjából kívül esnek az érdeklődési körömön. Van amikor megeszem, van amikor nem, venni tuti nem fogok belőle a magam kedvéért soha. Banán, sárgabarack, kivi, és persze itt van a naspolya is. Senki ne kérdezze meg, hogy akkor miért raktam el x kiló naspolyát. Tulajdonképpen azért, mert DT egy titkos naspolyaligetben szedett egy csomót, és hát valamit kellett vele csinálni. Meg azért, mert előtte volt szerencsénk a Csilla naspolyacsatnijához, és az egészen fantasztikus volt, azonnal megettük az egészet. És hát nem ehet az ember egész évben csak epret.
Na szóval naspolya. Kicsit hasonlít a csipkebogyóhoz (azért annál sokkal jobb!!!), először hosszas küzdelemmel meg kell szabadítani a héjától és a magoktól. Tavaly azt csináltam, hogy megmostam, beledobtam szőröstül-bőröstül egy nagy fazékba, megfőztem, és aztán passzíroztam, passzíroztam. Most módszert váltottam. Minden egyes naspolyát nagyjából meghámoztam (kézzel lehúztam a bőrét, az érett szemekről szépen lejön). Nem mondom, hogy villámgyors, de azért haladós, és a passzírozásnál semmit nem utálok jobban. És ezt a meghámozott, de ugye még magos anyagot raktam a fazékba. Szerintem hatékonyabb voltam. Öntöttem rá annyi vizet, hogy jó főzhető legyen, és jó puhára főztem (nem kell nagyon sok idő). Utána jöhetett a passzírozás, hála istennek szép nagyok a magjai, szóval egy nagylyukú tésztaszűrű is kiválóan megfelel. Viszonylag régóta úgy passzírozok, hogy csak úgy-ahogy, és utána a maradékot visszarakom a lábasba, öntök rá vizet, és jól kiforralom. Megint átpasszírozom (szinte csak szűrni kell), aztán ezt a viszonylag híg anyagot forralással visszasűrítem. Bonyolultan írom le, de gyorsan, és ami a legfontosabb, kevés élőmunkával megy. Soha nincs nekem ilyesmire elég időm, szóval ez, amit itt leírtam, pár estén át eltartott, mindig egy kicsit molyoltam vele. Mindenesetre a végén ott volt vagy másfél liternyi jó sűrű naspolyavelőm. A feléből csokis lekvár lett, a másik feléből csatni.
A csokis lekvárt úgy csináltam, hogy felforraltam a lekvárt, beletördeltem kb. 15 dkg csokit, meg kapott még egy evőkanálnyi holland kakaóport is, meg egy csipet fahéjat. Aztán pici üvegekbe adagoltam.
A csatni kicsit bonyolultabb történet volt, kicsit féltem is, hogy elrontom, és dobhatom ki a nagy munkával előállt alapanyagot, de aztán szerintem tuti lett.
Csináltam egy hagymás alapot, olíván nagyon puhára pároltam két közepes vöröshagymát egy kis fokhagymával, ez jó sokáig tartott, sokszor öntöttem alá vizet, hogy egészen krémesre párolódjék, de semmi esetre se barnuljon meg. Amikor kész lett, botmixerrel áttörtem, szóval lett egy szép hagymakrémem. Egy száraz serpenyőben megpirítottam mindenféle fűszert, amit otthon találtam: kömény, kardamom, római kömény, koriandermag, fahéj, babérlevél. Amikor kicsit meghűlt, mozsárban összetörtem. A naspolyavelőt felforraltam pár karika erőspaprikával, sóztam, adtam hozzá egy kicsi mézet, viszonylag sok piros balzsamecetet, és adagoltam hozzá a hagymakrémből meg a házi fűszerkeverékből, közben folyamatosan kóstolgattam. Amikor már tetszett, akkor mehetett üvegekbe (az erős paprikát kidobtam). Mind a kétfélét kigőzöltem. És szerintem marha jó lett mind a kettő.

Napi cukinak meg két szélfútta eb, pénteken iszonyat szélben mentünk kutyát sétáltatni, és annyira édes volt Kóficka, ahogy fújta a szél a füleit. Kár, hogy nem sikerült igazán jó képet csinálni.