2017. március 16., csütörtök

Farinata vegán paradicsommártással avagy csicseri csicserivel


Hát boldog új évet. Semmi tudatosság, csak egyszerűen rohannak a napok. És vagy nem főzök, vagy olyat, amiről nincs mit írni. Pedig változatlanul sok időt töltök a konyhában, sokat főzök, de nagyjából egész télen ugyanazt. Zöldségkrémlevesek, húsleves sok csirkével és zöldséggel, sült zöldségek, és a húsevőknek (beleértve az ebeket is, és a macskák is kapnának, de köszönik, nem kérik) cserépkályhában konfitált csirke, néha disznó. Meg főtt rizs, minden mennyiségben. És még ha nagy ritkán lenne is valami mondandóm, úgysincs hozzá fényképem, mert amikor elkészül, már sötét van, és mesterséges fényben mindig nagyon csúnyák lesznek a képeim. Tegnap kora délután költöztem be a konyhába, és ezért még tudtam fotózni is picit, szóval nagyjából dokumentáltam, mit pöszömögök órákig. Eléggé kényszerpályán voltam, mert elfelejtettem, hogy ünneplünk, és minden zárva lesz, szóval abból kellett főznöm, amit otthon találtam.
Először is csináltam valami bolognai-féle ragut a húsevő szekciónak, mindenféle paradicsommal, hússal, sok fűszerrel, fokhagymával. Ez elrotyogott vagy két órát. Tésztát majd mindenki főz ki magának hozzá.Egy-két napig elég lesz a fiúknak. Vagy sem. És akkor megy a kukába. Mert fagyasztott húsból csináltam, és nem fagyasztom le újra. Azért jobb lenne, ha megennék.


Aztán csináltam egy zöldségkrémlevest, nagyon szeretem, és hétköznap vacsira pont jó. Több napig is eláll a hűtőben (ha nem falom fel előbb). Most édeskrumpliból és sárgarépából. Főleg. A világ legegyszerűbb dolga, de azért ehhez is meg kell pucolni a zöldségeket, megsütni a hagymát, szóval azért nem magától készül ez sem.


Közben megsütöttem  a farinatát, ami egy csicseriborsólisztből sütött vékony lepény. Ehhez majd lesz recept is. Sajnos éles képem nincs róla, de a homályos is jobb, mint a semmi. A homály főleg pára.


Aztán csináltam egy vegán paradicsomszószt is magamnak. Ehhez is mindjárt jön a recept, szerintem jó lett. A farinátához ugyan első körben valami friss salátát képzeltem, sok citrommal meg olívával, de ugye minden zárva volt körülöttünk, tehát az ugrott, viszont meglepően jól ment hozzá ez a jó fűszeres paradicsomos cucc. Jó együtt, és szerencsére jó nagy adagban érdemes csinálni, szóval pár napig megvan most a napi betevő főtt étel.


Levezetésként sütöttem egy nagy és két kicsi almatortát. Sült almával és sós mogyoróval (mi mással). De ezeket nem fényképeztem le. Majd talán egyszer, ha még csinálok ilyet.

Akkor a recept.
(Majdnem) farinata, hozzávalók:
30 dkg csicseriborsóliszt
3 púpos evőkanál tápiókakeményítő (hagyd ki, ha elvi kifogásod van ellene)
1 l víz
só, bors, fűszerek
olívaolaj

Összekevertem a csicserilisztet egy liter vízzel, lefedjük, és a hűtőbe beraktam egy éjszakára. Másnap hozzákevertem a tápiókát, fűszereztem sóval, borssal, szárított zöld fűszerekkel (friss ugye nem volt). Kiolajoztam egy nagy tepsit, és beleöntöttem (az a jó, ha vékony, nem túl magas). 240 fok, kb. , szóval jó forró sütő. Amikor már kicsit megsült, meglocsoltam olívaolajjal a tetejét is, és készre sütöttem. Melegen nem nagyon akar kijönni a tepsiből, de nem kell pánikolni, langyosan már szépen ki lehet szedni.

Vegán paradicsomszósz hozzávalói:
kb. 5 dl paradicsomsűrítmény - én a saját házit használtam, de nyilván jó a bolti is, vagy a darabos paradicsomkonzerv, nyáron friss, szóval valami ilyesmi
1 nagy vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
darabka csípős paprika
125 ml humusz (saját, persze)
1 evőkanál sörélesztőpehely
pici méz, ha nem elég édes a paradicsom
só, bors, kömény, római kömény
olívaolaj

Hagymadinsztelés, fokhagymadinsztelés, aztán rá a paradicsom, fűszerek, stb., lusta vagyok leírni is. A lényeg, hogy amikor készen van, hozzáadom a sörélesztőpelyhet, ettől lesz egy kis sajtos beütése, meg a hummuszt (mostanában úgy hiszem, így kell írni), amitől az egész szósznak lesz valami teste. Mivel úgyis valami ízetlen cuccal esszük (rizs, tészta, csicseri), jó erősen kell fűszerezni, én úgy szeretem, ha picit édes, picit csípős és jó fokhagymás, de hát kinek kinek a szája íze szerint.

A sörélesztőpehely használatától kicsit tartok, nem tudom, hogy van-e benne glutén és/vagy élesztő (mert hogy ezt a két dolgot- sem - nem ehetem). Próbáltam a neten utánaolvasni, de nem sikerült megfejtenem. Így aztán csak ritkán használom. Elég jó vegán sajtokat lehet kapni, nem is mindig aranyáron, és nem is kell belőlük sok, az is működik.

Tele  vagyok jó képekkel, olyan rég írtam. Ez még tavalyi, Kóficka pedikűrje. Annyira békés kis falat. Betöltötte a 14. évét. Csodálatosan megkímélt állapotban van. Kicsit szőrös (de majd ha javul az idő, segítünk ezen is), de elég fürge még mindig. Egy-két órás terep még belefér. Elég süket, de minden más működik. Cukorfalatabb, mint valaha.








2016. december 22., csütörtök

Csokis-kókuszos crinkcles és más aprósütemények


Eddig ilyeneket sütöttem, a teljesen hagyományos paletta, csak a crinkles az új. Már régóta szemezek vele, és mindig elmaradt. Halál egyszerű, szerintem ti is gyorsan vegyétek fel a listátokra, mert tényleg pár perc az összedobása, és nagyon-nagyon finom, ráadásul jól is néz ki. Magyarul pöfetegként szokás szerepeltetni, nem tudom miért, tényleg kicsit puffancs, de épp nem olyan szép sima, duzzadó, mint egy pöfetegtől elvárható. Jó kis angol kúki, sok vajjal, százezer kalóriával. De egyet azért nyugodtan meg lehet enni belőle. Olvasgattam utána, és azt láttam, hogy ezerféle receptet használnak hozzá, szóval én is szabadon engedtem magam, és azt csináltam, amit akartam. Szerintem jó lett a végeredmény. És direkt csészéztem, hogy ne kelljen már méricskélni, ha ez ilyen egyszerű cucc.

Tehát a hozzávalók:
1 dl kristálycukor
1 dl holland kakaó
10 dkg vaj
10 dkg olvasztott csoki
1 csipet só
---------------------------
4 tojás
---------------------------
4 dl liszt
1 dl kókusz
1 csomag sütőpor
1 csipet fahéj
vaníliakivonat
---------------------------
kristálycukor és porcukor a beforgatáshoz

Tehát a vonal feletti részeket robotgéppel nagyon habosra kevertem, utána egyesével beledolgoztam (szintén a robotgéppel) az egész tojásokat. Összekevertem a száraz cuccokat, és fakanállal belekevertem a csokis-tojásos vajba. Mehetett a hűtőbe pár órára. Utána kisebb diónyi gombócokat gyártottam belőle vizes kézzel. Először kristálycukorba, utána porcukorba mártottam, sütőpapíros tepsire raktam, és ott egy kis pohár aljával lenyomkodtam szelíden. 200 fok, 10-15 perc. Közben a cukor szépen karamellizálódik itt és ott, tényleg nagyon finom, belül puha, kívül ropog, csupa csoki és kókusz. És óvodások is nyugodtan nekiláthatnak, mármint a gyártásának, annyira egyszerű.


Sütöttem még szokásos linzereket is. Erről elég sokat írtunk, itt és itt, például. De egy-két éve lecseréltem a tésztát egy sokkal barátságosabbra, szuper anyag, öröm vele dolgozni, ráadásul sokkal finomabb. A marcipános islernél van a receptje. De ilyen kis sima lekvárosnak is kitűnő.


És ugye lett még egy nagy doboz marcipános isler is.


Elfogyott a marcipánom, és maradt még pár korong. Olvasztott csokival összeragasztottam kettőt-kettőt, a tetejét becsíkoztam csokival. Ezt ugye nem puhítja fel a lekvár, ez egy ropogósabb cucc.


És persze mézes mindig kell. Most az egyszerűség kedvéért a Vidék íze decemberi számából vettem át a receptet, szerintem isteni (egyébként én is valami hasonlót szoktam csinálni).Mázazni nem volt kedvem és időm, de még pótolható. De így is nagyon csinosak és illatosak.


Napi cukinak meg Zsuzsika, a kultikus tárgyaival és helyeivel. A cuki képeket Kisvax lőtte. Ezúttal is köszönjük.








Bejgli (sokadik)


Csak a hangulat végett. Nincs karácsony bejgli nélkül. Mindig ilyen lesz, kireped, laposka, elveszik benne a tészta, de szerintem marha finom. Legalábbis annak néz ki. És persze a fejem tetejére is állhatok, tuti nem lesz márványos a teteje. Tökéletlen, na. De nem baj. Pikk-pakk kész van, és el is szokott gyorsan fogyni. Most nem vacakoltam a tésztával különösebben. Összedobtam gyorsan egy omlós élesztős tésztát. A töltelékeket (aszalt szilvás mák, narancsos dió, sült szilvalekvár kis dióval) szokás szerint túl hígra csináltam, de ez sem volt baj.

Tészta: összemorzsoltam (géppel) 50 dkg lisztet 25 dkg vajjal, csipet sóval, 5 dkg porcukorral, 2 dkg friss élesztővel. Utána deszkára borítottam ezt a morzsát, és összegyúrtam egy tojássárgájával, meg annyi tejjel, amennyit felvett. 1-2 deci. Négy cipóra osztottam, és a deszkán pihentettem, a konyhapulton (mert nem volt időm hűteni). Közben elrontottam a töltelékeket. 40 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 nagy zacskó vaníliás cukor (nem vanilin), bionarancshéj, egy csipet fahéj és kb. egy deci tej, ezt felfőztem, annyi tej kell hozzá, hogy jó krémes legyen, de ne legyen túl híg (az enyém mindig túl híg, ha még nem mondtam volna). Aztán mehetett a kinti fagyba hűlni. Ezért imádok karácsonykor sütni, egy hatalmas nagy kinti hűtőszekrényt használhatok. A mákot összedaráltam kristálycukorral kávédarálóban, mert nem volt otthon darált mákom, és nem bírom magam rávenni a mákdaráló használatára. Ez olyan 30 dkg lehetett, mármint a mák. Ezt összekevertem egy marék feldarabolt aszalt szilvával, tejjel, felfőztem. Ez annyira híg lett, hogy kicsit sírtam, aztán raktam hozzá egy-két evőkanál búzadarát, és azzal főztem egy darabkát, hogy kicsit sűrűsödjék. Ezt mások hagyják ki. Aztán mehetett ez is a kinti hűtőbe.
Egyesével kinyújtottam a tésztát, jó vékonyra, ha már híg a töltelék. A töltelékekhez kevertem vaníliakivonatot. Aztán kentem és tekertem. Lett két diós, és még maradt is egy pici. A mákos töltelék csak egy rúdra lett elég. A maradék tésztát megkentem a maradék dióval, és sült szilvalekvárral megpakoltam, úgy tekertem fel. Beraktam egy tepsibe, és közé pici papírcsíkokat raktam, ne keljenek össze.


Hagytam még vagy egy órát kelni, közben kenegettem tojássárgájával meg fehérjével, próbáltam már az összes varit (melegben, hidegben, először a fehérje, utána a sárgája, fordítva és össze-vissza, SOHA nem lesz márványos). Szóval nyugodtan vehetem lazán. Aztán 190 fok, és nagy figyelés, mert villámgyorsan megsült. Mondjuk 20 perc.


Ma még sütök egy adaggal, mert ebből már csak egy diós rúd van.

Ha minden igaz, ma még hozom a csokis crinkles-t meg pár aprósütit, aztán végre sütök glutén- és tejmentes mézeset, meg mentes mindenfélét, és talán a blogba is eljutnak.

Napi cukinak pár reggeli kép. Ennyire gyönyörű helyen ejthetjük meg a reggeli kocogásnak álcázott kutyasétáltatást.






2016. december 4., vasárnap

Naspolyacsatni és csokis naspolyalekvár


Mondanom sem kell, hogy sem a naspolya, sem a belőle származó mindenféle kencék nem tartoznak az igazán fotogén cuccok közé. De azért jók. DT mesélte, hogy az egyik munkatársa azt mondta, hogy ez a kedvenc gyümölcse. Hát, nekem nem. Pedig szeretem, jól is esik pár szemet elszopogatni, de hogy kedvenc lenne? Soha nem lesz belőlem híres ember, nem fognak velem interjút készíteni, és többek között azt sem fogják megkérdezni, hogy mi a kedvenc gyümölcsöm. Szóval én most megkérdezem, mert megtehetem. Erre jó egy blog. Szóval nem tudom. Pedig már régóta gondolkodom rajta. Oda jutottam, hogy van pár gyümölcs, amik között egyszerűen nem tudok dönteni. Eper, meggy, málna, egy bizonyos fajta őszibarack (gumibarack), görögdinnye, alma (persze nem mind), körte (persze csak egy bizonyos fajta), narancs. Aztán ott van a második sor, ezeket szeretem, meg is eszem, de soha eszembe nem jutna azt mondani, hogy a kedvencem. Még venni is ritkán veszem (az első sorban szereplőket szezonjában kilószám hurcolom haza, és falom fel. Mérték nélkül.) Tehát az ehető, de nem kedvenc sor: cseresznye, szeder, sárgadinnye, mandarin, ribizli, áfonya, szőlő, szilva, füge. És aztán ott vannak a kis utolsók, akik nagyjából kívül esnek az érdeklődési körömön. Van amikor megeszem, van amikor nem, venni tuti nem fogok belőle a magam kedvéért soha. Banán, sárgabarack, kivi, és persze itt van a naspolya is. Senki ne kérdezze meg, hogy akkor miért raktam el x kiló naspolyát. Tulajdonképpen azért, mert DT egy titkos naspolyaligetben szedett egy csomót, és hát valamit kellett vele csinálni. Meg azért, mert előtte volt szerencsénk a Csilla naspolyacsatnijához, és az egészen fantasztikus volt, azonnal megettük az egészet. És hát nem ehet az ember egész évben csak epret.
Na szóval naspolya. Kicsit hasonlít a csipkebogyóhoz (azért annál sokkal jobb!!!), először hosszas küzdelemmel meg kell szabadítani a héjától és a magoktól. Tavaly azt csináltam, hogy megmostam, beledobtam szőröstül-bőröstül egy nagy fazékba, megfőztem, és aztán passzíroztam, passzíroztam. Most módszert váltottam. Minden egyes naspolyát nagyjából meghámoztam (kézzel lehúztam a bőrét, az érett szemekről szépen lejön). Nem mondom, hogy villámgyors, de azért haladós, és a passzírozásnál semmit nem utálok jobban. És ezt a meghámozott, de ugye még magos anyagot raktam a fazékba. Szerintem hatékonyabb voltam. Öntöttem rá annyi vizet, hogy jó főzhető legyen, és jó puhára főztem (nem kell nagyon sok idő). Utána jöhetett a passzírozás, hála istennek szép nagyok a magjai, szóval egy nagylyukú tésztaszűrű is kiválóan megfelel. Viszonylag régóta úgy passzírozok, hogy csak úgy-ahogy, és utána a maradékot visszarakom a lábasba, öntök rá vizet, és jól kiforralom. Megint átpasszírozom (szinte csak szűrni kell), aztán ezt a viszonylag híg anyagot forralással visszasűrítem. Bonyolultan írom le, de gyorsan, és ami a legfontosabb, kevés élőmunkával megy. Soha nincs nekem ilyesmire elég időm, szóval ez, amit itt leírtam, pár estén át eltartott, mindig egy kicsit molyoltam vele. Mindenesetre a végén ott volt vagy másfél liternyi jó sűrű naspolyavelőm. A feléből csokis lekvár lett, a másik feléből csatni.
A csokis lekvárt úgy csináltam, hogy felforraltam a lekvárt, beletördeltem kb. 15 dkg csokit, meg kapott még egy evőkanálnyi holland kakaóport is, meg egy csipet fahéjat. Aztán pici üvegekbe adagoltam.
A csatni kicsit bonyolultabb történet volt, kicsit féltem is, hogy elrontom, és dobhatom ki a nagy munkával előállt alapanyagot, de aztán szerintem tuti lett.
Csináltam egy hagymás alapot, olíván nagyon puhára pároltam két közepes vöröshagymát egy kis fokhagymával, ez jó sokáig tartott, sokszor öntöttem alá vizet, hogy egészen krémesre párolódjék, de semmi esetre se barnuljon meg. Amikor kész lett, botmixerrel áttörtem, szóval lett egy szép hagymakrémem. Egy száraz serpenyőben megpirítottam mindenféle fűszert, amit otthon találtam: kömény, kardamom, római kömény, koriandermag, fahéj, babérlevél. Amikor kicsit meghűlt, mozsárban összetörtem. A naspolyavelőt felforraltam pár karika erőspaprikával, sóztam, adtam hozzá egy kicsi mézet, viszonylag sok piros balzsamecetet, és adagoltam hozzá a hagymakrémből meg a házi fűszerkeverékből, közben folyamatosan kóstolgattam. Amikor már tetszett, akkor mehetett üvegekbe (az erős paprikát kidobtam). Mind a kétfélét kigőzöltem. És szerintem marha jó lett mind a kettő.

Napi cukinak meg két szélfútta eb, pénteken iszonyat szélben mentünk kutyát sétáltatni, és annyira édes volt Kóficka, ahogy fújta a szél a füleit. Kár, hogy nem sikerült igazán jó képet csinálni.







2016. november 27., vasárnap

Jolán-napi torta (gluténmentes)


Nagyon nem látszik a művészi képről (ez van, és kész), de ez egy elég jó cucc, megérdemli, hogy beíródjék. Karácsonyra is szuper. Lehet, hogy meg is sütöm újra. A feladat az volt, hogy olyan torta legyen, amihez nem kell hűtő. És azért elég finom legyen. A recept egy svéd szakácskönyvből származik, gluténtelenítettem, és az eredeti áfonyát lecseréltem arra, ami volt otthon. Meg még kicsit alakítgattam, csak úgy. Ha türelmesen végigolvassátok az egészet, a végén lesz egy  szelet is, ahol látszik a belseje. Hasonló műtermi minőség, de legalább informatív.

Hozzávalók:
3 tojás
150 g barna rizsliszt
120 g tápióka liszt
fél csomag sütőpor
8 dkg vaj
2 dl tejszín
10 dkg kristálycukor
10 dkg diákcsemege
1 nagy üveg meggybefőtt
vanília, csipet só

Az egész tojásokat a cukorral és a sóval öt percig vertem maximális fokozaton, aztán fakanállal hozzákeverem a sütőporral elkevert liszteket, a tejszínt, a vaníliát, végül a lecsöpögtetett meggyet meg a diákcsemegét. A nagy (24cm) kerek tortaforma aljába papírt szabtam, beleöntöttem a tésztát. 190 fokra előmelegített sütőben sütöttem. Közben összekevertem a tetejére valókat.

Hozzávalók a tetejére:
15 dkg zabpehely
10 dkg cukor
1 nagy evőkanál méz
kb. fél deci tej
15 dkg vaj

Egy vastagtalpú serpenyőbe dobtam a cukrot, a mézet és a vajat, picit sütögettem együtt, majd hozzáadtam a zabpelyhet és a tejet, jó sűrű massza lett, hagytam állni. Amikor már kb. 45 perce sült a torta, kivettem, rákentem a zabhelyhes masszát, és 210 fokos sütőben együtt készre sütöttem.


Eredeti recept: The New Nordic, Simon Bajada

Napi cukinak meg pár kirándulós kép. Szép őszünk volt, szép kutyákkal.









Tökös-mákos kölesfelfújt, sok kókusszal (gluténmentes, tejmentes)


Megint süti, mi más. Hideg van, fúj a szél, sok a sár meg az eső, a süti egy kicsit segít. Kölesfelfújt már volt vagy száz a blogon, ez egy téliesített változat. És pont annyira isteni, mint a kis elődei. Csak úgy kb. jön a recept, mert szokás szerint mindent összekevertem, amit találtam a hűtőben. Különösebb méricskélés nélkül. Annyira jó volt. Igazából jobb szeretnék jelenidőt használni, de már nincs belőle egy szeletke sem.

Kell hozzá:
Az alsó réteghez:
1 bő deci köles sós vízben nagyon puhára főzve
kb. 50 dkg sült tök (szinte mindig van a hűtőben belőle, pótolok, ugye)
1 nagy alma hámozva, reszelve
kb. 5 dkg darált mák (ez simán lehet több is, ha inkább a mákra utaznál, és nem a tökre
kb. 1 dl kókusztej
1 citrom reszelt héja és kifacsart leve
2 tojás
4 evőkanál liszt (nálam fele tápióka - az új szerelem, nyilván pillanatok alatt ki fog derülni, miért nem szabad enni belőle, én azért szeretem, mert összetart -, másik fele kölesliszt, de nagyjából bármi jó, szerintem)
cukor vagy cukorhelyettesítő ízlés szerint (1-2 evőkanálnyi, nyilván függ a töktől, az enyém most nagyon jó volt)
fűszerek: só, vanília, fahéj
A felső réteghez:
17 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál tápiókaliszt (vagy valami más keményítő)
2 evőkanál cukorű
1 dl kókusztej
víz

Először az alsó réteget keverem össze. Összetöröm a tököt botmixerrel. Utána tetszőleges sorrendben belekeverem a többi alapanyagot. Lehet, hogy kell hozzá egy kis víz. A nokedlinél sűrűbb, éppen nem önterülő állagot kell kapni. Egy viszonylag nagy tepsiben mehet a sütőbe. Kb. egy órát fog sülni olyan 190 fokon. Az utolsó negyed órára megkapja a kókuszos réteget, mindent összekeverek, annyi vizet adok hozzá, hogy kenhető legyen. Rákenem a forró sütire, visszatolom, és addig sütöm, amíg egy cseppet el nem kezd színesedni a fehér kókusz. Akkor kiveszem. Nyugodtan megvárom, hogy kihűljön, felkockázom, és gondosan beosztva megeszegetem. Higgye, aki akarja.

Napi cukinak meg három kanapéfoglaló.






2016. november 18., péntek

Idei almás 2. (gluténmentes, tejmentes)


Tavaly mákos volt. Illetve hát az is almás volt. De mákos is. Az idén csak almában utazom. Jó sokban. Annyira finom, hogy sosem jut belőle senki másnak, általában ketten rögtön megesszük. Először is jó sok almát megpucolok, felszeltelek. Tisztítva kb. egy kiló (tehát 1,30 kg körül van héjastul, csutkástul).



Egy másik tálban összekeverek mindenfélét, amit találok a házban. Egész pontosan két egész tojást, kb. 5 evőkanál gluténmentes lisztet (most barna rizsliszt és hajdinaliszt volt), pár evőkanál dióolajat (de lehet olíva is), fűszereket (fahéj, vanília, citromhéj, só). Most volt otthon egy maréknyi főtt barna rizs, az is ment hozzá. Bármilyen főtt gabonamaradékot elnyel (köles, hajdina, stb.). Még kb. egy deci víz, és annyi cukor vagy cukorhelyettesítő (mostanában megint sztíviában utazom), amennyit az alma kíván. Szerintem akkor jó, ha savanykás.

 

Ráöntöm ezt a masszát az almára, és elkeverem. Jól látszik a képen az állaga.


Utána elterítem egy nagy, kipapírozott tepsiben. Lehetőleg vékonyra. Aztán mehet a sütőbe.



190-200 fok, legalább fél óra. Hát amíg meg nem sül. Nem mindig égetem szénné.


Aztán kicsit hagyni kell kihűlni, hogy könnyebb legyen szeletelni. És sok vaníliás porcukorral szeretem.

Napi cukinak meg két lustálkodós kép. Így szoktunk mi délután pihenni. Pont elférünk.






Sütőtökleves (mindenmentes)


Az elmúlt száz év túlnyomó részében elég rossz viszonyban voltam a sütőtökkel, soha nem ettem belőle egy falattal sem. Szerettem az illatát, nyersen is, sülve is, de akár éhen is halhattam volna mellette, nem soroltam az ehető dolgok közé (pár mással egyetemben). Aztán megsóztam, megborsoztam, és rákattantam, szóval egy-két éve próbálom behozni a lemaradásomat. Így aztán ősszel és télen alapvetően ezt eszem. Mostanában főleg így. Ha tehetem. Szuper jó benne, hogy jó nagy fazékkal lehet egyszerre csinálni, keveset nem is érdemes, és nagy valószínűséggel megehetem az egészet, mert az összes családtagom túl macerásnak érzi, hogy meg kell melegíteni evés előtt. Általában úgy kezdem, hogy fogok egy jó nagy tököt, feldarabolom, és ami befér, azt beteszem egy tepsibe (akármekkora a tök, akármekkora a tepsi, sosem passzolnak, általában marad egy darabka tök, az bezacskózva a hűtőben várja a sorát). Megsózom, megborsozom, bőven meglocsolom olívaolajjal, aztán 200 fokon sütöm, amíg ilyen szép fekete nem lesz. Mert ennyi kell neki, hogy karamellizálódjék benne a cukor, így lesz fantasztikusan finom.


Egy részét forrón elnyammogom még a konyhapultnál ácsorogva. A többit elrakom egy tálba, szeretjük hús vagy sült krumpli vagy bármi mellé. Aztán ha rám jön a levesfőzhetnék, akkor egy részéből csinálok magamnak levest. (Itt kell elmondanom, hogy F. Zsuzsi külön süt tököt levesbe és megevésre. Ha levesbe süti, akkor tesz egy fóliát a tökre, hogy ne legyenek benne ilyen feketeségek, mint az enyémben. Rendes embereknek ezt a módszert javaslom, én ilyen apróságokkal nem foglalkozom.)
Szóval a leves. Összevágok egy vöröshagymát, vagy valami hagymát, ami a kezembe akad. Két-három kis-közepes répát megpucolok, felkarikázom, és együtt beledobom egy fazékba, némi olívaolaj társaságában. Lehetne a hagymával kezdeni, de minek. Kicsit sütögetem.


Közben előkotrom a hűtőből a bezacskózott maradék tököt, felkockázom, és azt is hozzáadom az alaphoz. (Persze ez simán kihagyható, ha épp nincs nyers tök.) Úgy félidőben adom hozzá a répához, mert ez jóval hamarabb megpuhul.



Teszek még hozzá valami kis erős paprikát is (most épp nem volt kéznél csili), meg egy normál zöld paprikát is, az minden levesnek annyira jó ízt ad.


Addig pirítom, míg kicsit kezd barnulni a répa meg a tök. Sokat írtam már, de ez az egész olyan tíz perc.


Felöntöm vízzel, és elkezdem csendben forralni, hogy teljesen megpuhuljon benne mindenki. Közben megint lett feladatom, egy-két tökdarabot kikaparok. Ha már puha minden, ezt is beledobom.(Persze ha nincs sült tök, akkor készülhet az egész nyersből is, az sem több idő.)


Összeforralom, aztán botmixerrel átnyomom, közben sózom és borsozom. Aztán mértéktelenül fogyasztom.

Zsuzsika kapott egy röfögő malacot. Elég nagy a szerelem. Mi meg elég jól szórakozunk rajta.
Hát, fogalmam sincs, miért csak az első 11 másodpercet teszi fel. Majd még kísérletezem, egyelőre marad.

video




2016. szeptember 28., szerda

Fahéjas-mandulás szilvatorta (gluténmentes, tejmentes)


Hát szóval amikor a múltkori sós karamellás torta készült, csináltam mellé egy menteset is. Az elv ugyanaz, sőt, még olyanabb, szóval itt is készült egy nagy 26 cm-es (ezt vittük el), és egy kicsi, otthoni, játszós (17 cm átmérő). A piskótalapok ugyanolyanok voltak, mint a csokitortánál, mert ez így sokkal egyszerűbb volt, mintha kétféle tésztával szórakoztam volna, ráadásul mind a két ízhez illett. Annyi volt a két torta között a különbség, hogy a nagy magasabb volt (három piskótalap), a kicsi pedig csak kétlapos. Szerintem végül is nem lett rossz. A mentes tortáknál a legnagyobb gond a krém, mert a hagyományos krémek alapvetően tejtermékekből készülnek (illetve tojásból, de az egy más történet). Szóval nem olyan egyszerű egy krémes-habos torta tejszín, joghurt és vaj nélkül. A múltkor el kellett mennem az Auchanba, és nagyon sok gluténmentes termék le volt értékelve a közeli lejárat miatt, általában az eredeti ár 20-25%-ára, ennyit talán még meg is érnek. Pár kakaós csiga mellett (tudom, hogy nem kellett volna, de tényleg nem bírtam megállni) vettem két csomag általános krémport vagy mi a szöszt. Soha nem hallottam róla. Ő az. Az összetétele majdnem rendben lenne, kár a vanilinért meg a cukorért, de gondoltam, hogy egy próbát megér.Itt volt a remek alkalom. Hát, amikor megcsináltam, majdnem kidobtam. Pont olyan volt ízre és állagra, mintha lisztet főztem volna meg egy kis vízben, talán kicsit rosszabb. Arra jó volt a próba, hogy máskor nem veszek ilyesmit, nem is tudom, miért kéne. Köles, hajdina, manióka van otthon, vanilin helyet van rendes vaníliám, szóval egyszerűbben is meg lehet oldani. Gondoltam rá, hogy kidobom az egész cuccot, mármint a megfőzött krémet, de aztán feljavítottam ezzel-azzal, és úgy már egészen ehető volt, persze vékony rétegben, ebből nem musszt csinál az ember. Végül is szerintem jó lett a torta, mert a krém ugyan édes volt, de a szilva savanykás, és az a kis csoki, meg mandula meg egész mag mind jól szerepelt. De macerás. Szóval nem fogok minden nap ilyet csinálni, már csak azért sem, mert egy tök egyszerű szilvás lepényt legalább ennyire finomnak találok, és kb. tizedennyi idő kell hozzá.
Na, akkor a recept, vagy valami olyasmi.
Hozzávalók a mandulás piskótához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
3 evőkanál darált mandula
1,5 evőkanál kakaó
1,5 evőkanál barna rizsliszt
1,5 evőkanál gluténmentes lisztkeverék



A szokásos elkészítés: elektromos habverővel kihabosítom az egész tojásokat a cukorral, utána fakanállal beleforgatom a többi cuccot. Sütöttem belőle három nagy (130 g/darab) és két kicsi (90 g/darab) kerek lapot.

A kókuszos-vaníliás-fahéjas krémhez:
20 dkg krémpor (vagy 20 dkg gluténmentes lisztkeverék)
3 dl víz
5 dkg tejmentes margarin
4 evőkanál sűrű kókusztej (tudjátok, a lidles, amibe beletörik a kanál)
fahéj
vaníliakivonat
cukor vagy édesítőszer, ha kell hozzá

A krémport megfőztem a vízben. Kicsit sírtam, közben kihűtöttem, majd elektromos habverővel  hozzákevertem a puha margarint és a kókusztejet. Meg egy pici fahéjat.

A szilvazselés réteghez:
6-7 dl szilvaröszter
fahéj
porcukor ha kell
6 lap zselatin

A szilvarösztert (híg szilvalekvár, legalábbis nem az a kőkeményre sütött-főzött) ízesítettem fahéjjal (aki akarja, tehet hozzá cukrot), botmixerrel áttörtem. Beáztattam a zselatint hideg vízbe, aztán kicsavartam. Felmelegítettem a szilvát, és feloldottam benne a zselatint. Hagytam kicsi hűlni.

Összeállításhoz meg a tetejére:
mandulalikőr
1 nagy marék vegyes mag (mandula, kesu, mogyoró)
10 dkg csoki
1 teáskanál kókuszzsír

Az alsó lapot meglocsoltam mandulalikőrrel, megkentem a dermedni kezdő szilvazselével, rákentem egy adag krémet, megint egy lap, likőr, szilvazselé, krém, arra szórtam a magokat (a kicsinél értelemszerűen az egyetlen krémrétegbe mentek a magok). A felső piskótalapot gyengéden rányomkodtam. Megint egy kis likőr, és a tetejére ismét szilvazselé, ez most egy kicsit vastagabb réteg. Egy éjszakát hűlt a hűtőben, másnap reggel ráöntöttem a kókuszzsírral hígított olvasztott csokit.


Ilyen lett a kicsi felvágva:


Hát jó sokáig tartott leírni. És az elkészítése sem volt olyan rövid. Enni már jó volt. Nekem legalábbis bejött.

Napi cukinak meg (F. Zsuzsi kérésére) meg édes kicsi Kóficka. Mert azért néha róla is készül kép. De nem sok, mert alapvetően fekszik a párnáján: a pomázi előszobában vagy a tornácon vagy a tésai tornácon. Tudjátok, piros párna, fekete kutya. És ebből az összeállításból van eddig ezer képem, van oldalfekvő meg hason fekvő, más változat nemigen, szóval az idén már nem nagyon erőltettem.  Ezek itt mind tavaszi képek. Pont ilyen cuki most is, csak kicsit szőrösebb, készülünk a télre. De ígérem, csinálok róla újakat.