2018. január 22., hétfő

Mákos kölespuding reggelire kókusztejjel, okoskodással


Már mutattam pár reggeli kását, itt a folytatás. Ez is pont annyira bonyolult, mint a kis társai. Most vettem először kölesdarát, és bele vagyok szeretve. Szeretem nagyon a kölest, de utálom mosogatni, aztán meg ott állni mellette, amíg fel nem forr, mert tuti kifut (mondjuk így is mindig kifut, mert pont akkor nézek félre, amikor nem kéne). A kölesdara pont úgy működik, mint a búzadara, csak sokkal gyorsabban fő meg. Sokszoros vízben főzöm meg, ha nem találom el az arányokat, akkor nyugodtan lehet utólag vizezni vagy még kölest adni hozzá. Sajnos nem lesz csomós, pedig imádtam a tejbegrízben a kis csomókat... Álltában nagyon sűrűsödik, érdemes erre is gondolni. Nálunk a kutyáknál is elég jól bejött, ha hirtelen kellett valami szénhidrát a vacsiba, tényleg pár perc alatt készen van.
Szóval ez úgy készült, hogy sok vízben megfőztem pár evőkanál kölesdarát pár evőkanál darált mákkal. Aztán kevertem hozzá egy-két evőkanál kókusztejet, cukorpótlót (eritrit és sztívia), kis fahéjat, mert imádom. A tetejére meg cukormentes őszibarack meg némi mogyoró. Mellé meg kávé.

Kókusztej.
Lidlben vagy Aldiban veszem akkor, amikor le van árazva, 400 ml egy doboz, 300 Ft környékén szoktam venni, ilyenkor veszek egy tálcával. A lidlis talán egy picit jobb, de az Aldiba gyakrabban járok. Mind a kettő szép sűrű. Spejzban szépen eláll. Amikor kell, akkor kinyitom, és használok belőle, a többit beletöltöm egy üvegbe, és a hűtőben tartom. Mivel alapvetően csak én eszem a családban, megpróbálok odafigyelni, és használni, mert viszonylag gyorsan romlik, kb. egy hetet bír ki így. Maximum. Ez 6 reggeli kása, egy süti, és a végét majdnem mindig ki kell dobnom, de még így is sokkal olcsóbb, mintha a kis dobozos méregdrágát venném. Lehet, hogy le kéne fagyasztani pici adagokban, de még nem próbáltam, nem tudom, mennyire tudnám menedzselni, hogy éppen hol van és mi, meg előre kivenni, hát, majd meglátom. Nem szeretek élelmiszert kiönteni.

Napi cukinak meg Kóficka. Március elsején lesz 15 éves. Több kilométert lehet még vele sétálni (tempótól függ, de az 5-6 szép lassan még megy). Persze sokszor beledugjuk a hátizsákba is, ha elfárad. Van egy régi Deuter zsák, ami pont jó méret.



Teljesen süket, de ez inkább bennünket zavar:) Volt több kisebb egészségügyi problémája mostanában, most csirkementes, erősen zöldséges fogyasztó diétán van, szépen karcsúsodik is, szép lassan. Van egy száraz köhögése, ami nem nagyon akar elmúlni, igazából okát nem találják (asszem, már minden irányban kivizsgálták ez ügyben is). Néhányszor leszedték már a fogköveit, de megint aktuálissá vált. Eléggé roncsiztam egy 15 éves kutya altatásától, de virgoncabban kaptam vissza, mint ahogy bevittem (köszi, Család utca). A fogkövekkel együtt jó sok foga is távozott, de ez nem ront a szépségén. Szóval az elmúlt két-három hónapban volt sok szurkálás, vérvétel, infúzió, egy altatás, röntgen, több ultrahang, már majdnem felmondott. Nem bírja a vegzálást. Remélem, a következő száz évben ennél sokkal szórakoztatóbb programjai lesznek. Illetve hát egy kozmetikus még muszáj, mert megint úgy néz ki, mint egy kis hajléktalan. De aztán háváj.





Csicsókás-sütőtökös serpenyős, füstölt kolbásszal


Hát ezt már több hónapja szeretném beírni, de mindig estére készült el, és sem fény, sem idő nem volt a lefényképezésére. Először véletlenül jött össze ez a három dolog egy serpenyőben, azóta meg direkt. Mert elképesztően finom, bármikor bármennyi jöhetne belőle, egyszerűen a rosszullétig tudom enni. Évek óta vergődöm a csicsókával. Ld. például itt. De most megtaláltam a tutit. Ráadásul villámgyors, jól melegíthető, egytál, annyira jó. Szerintem nincs ember, aki ezt ne enné meg nagy kedvvel, pedig  van benne ugye bőven a megosztó csicsókából és a sütőtökből, szerintem még a gyerekek is megennék.
Egyébként most, hogy belinkeltem a csicsókatócsnit (ami tényleg nagyon finom, de nincs az az isten, hogy én télen nekiálljak a házban olajban sütögetni), látom, hogy épp a konyhafelújítás első része van benne napi cukiként. Amit sosem folytattam, mint ahogy a konyha sem lett soha teljesen befejezve. Most megint konyhafelújítunk, haha. Tönkrement a tűzhelyem sütője, Gorenje nem olcsó, pár évig bírta, aztán szép sorban kipurcant minden a sütőjében, nem volt érdemes javíttatni már (két vagy három nagyjavítása volt mondjuk 10 év alatt). Sokat sütök, de azért nem éjjel-nappal, és két-három felnőttre, nem egy hadseregre. Egyébként nekem ebből az a tanulság, hogy nem érdemes drágát venni, mert úgyis tönkre fog menni záros határidőn belül. Most sokat gondolkodtunk, hogy vegyünk-e egyszerűen egy újat, és toljuk be a helyére, vagy bombázzunk szét mindent. Nyilván az első sokkal olcsóbb megoldás lett volna, mondjuk száz ezerért kaptam volna egy újat, és kalap-kabát. Naná, hogy nem ezt választottuk, és szerintem jól tettük. Tehát különválasztjuk a főzőlapot és a sütőt. A sütő maradt sokfunkciós villany, megvettem a legolcsóbb, viszont 5 év garanciás Bekot, ez 50 ezer forint volt leszállítva, bőszen használom is, egyelőre a pulton áll. Sokat gondolkodtam, hogy villany, indukciós vagy gáz legyen a főzőlap, végül a gáz mellett maradtam. Irtó szépet vettünk az Ikeában, majd mutatom, ez is 50 volt. És akkor most következik a konyha szétbombázása, ez is több részletben, sem időnk, sem pénzünk, sem energiánk.
A szép nagy, négyméteres fa konyhapultomba lesz beépítve a főzőlap, holnap jön a gázos, át kell rakni a gázcsövet, kell hozzá villanyt szerelni, csempézni, szóval mindenből egy pici, amire szinte lehetetlen mestert találni. A sütő pedig felkerül szemmagaságba, most is úgy használom (ideiglenesen a pulton áll), és isteni, nem is tudom, hogy tudtam eddig elviselni, hogy lent van a földön. Nem a lehajlásra vagyok lusta, csak egyszerűen sokkal átláthatóbb, takaríthatóbb, stb., stb. Ehhez szét kell szedni a mosogatót és környékét, itt is lesz némi víz- és villanyszerelés, és sok-sok kiadás. Majd ha lesz kedvem, akkor posztolgatok róla. Meg hát nyilván kell egy meszelés is a sok falbizergálás miatt.

Na, akkor visszatérek a csicsókára.
Hozzávalók:
2 vöröshagyma
olívaolaj vagy/és zsír vagy/és pici füstölt szalonna
1 kg csicsóka
kb. ugyanennyi nyers sütőtök
1 hosszú szál füstölt parasztkolbász
fűszerek: só, bors, kakukkfű, kömény, fokhagymapor, valami kis csípős, füstölt pirospaprika

Ha szalonnázok, akkor kipirítom a wokban. A csicsóka nem olyan, mint a krumpli, nem szívja fel a zsírt (és a tök sem), szóval nem szabad sok zsírt vagy szalonnát használni, mert undorító lesz. Ha szalonna, akkor 2-3 dkg, ha zsír, akkor egy csapott evőkanál. És olajból is ennyi, mármint olívából. A felvágott hagymát (nem kell nagyon apróra) üvegesre párolom rajta, hozzáadom a megpucolt, apró kockára vágott csicsókát. Viszonylag sűrűn keverem. Közben megpucolom a tököt, és kockára vágom. Az a cél, hogy a csicsóka kicsit túlfőjön, és krémes legyen, a tök pedig roppanós. Tehát akkor dobálom bele a tököt, amikor olyan félidős a cukkini. Közben vigyázok, hogy ne égjen le, valamikor sózom, és ha kell, kis vizet is öntök alá. Fűszerezem is a fentiekkel. Amikor már majdnem kész, akkor megy bele a felvágott, héjatlanított kolbász. Jól összerotyogtatom, és készen is van. A csicsókának van egy füstös alapíze, ami zseniális az édes tökkel, a kis csípősséggel meg a füstölt kolbásszal. Tényleg nem lehet abbahagyni. Szerintem savikápival a legjobb.

Napi cukinak meg betegeskedő Zsuzsika. Emlődaganat, egy műtéten túl vagyunk, két hónap múlva még egy. Utána meg még sok boldog, vidám év, hiszen 12 évesen még előttünk az élet. De most lábadozunk, és természetesen meglehetősen cukik vagyunk. Ámbár elég kiborítók is (sokszor juttatott a totális hisztériáig az elmúlt napokban-hetekben). Holnapután varratszedés.







2018. január 4., csütörtök

Lencsefasírt (gluténmentes, tejmentes)


Minden szilveszterkor lencsét eszünk, illetve újévkor, hogy ilyen jó gazdagok legyünk, mint tavaly voltunk. Éveken keresztül lencsefőzelékkel kínoztam a családot, marha finom volt, mindenki szerette, de senki nem ette. Tavaly lencsesalátát csináltam, ez már nagy ütemben fogyott, szóval az idén is ezt csináltam, persze nem fényképeztem le. Mondjuk semmi extra, megy bele minden, ami arra jár. Először is megfőztem 50 dkg lencsét, tudom, hogy ez nagyon sok, de minek főzzem háromszor, gondoltam, csak jó lesz valamire a maradék. A főzővízhez raktam egy megpucolt, de egyben hagyott vöröshagymát, pár babérlevelet, borsot, sót, egy jó darabka füstölt tarját. Tehettem volna citromhéjat is, ha el nem felejtem. Iszonyú mennyiség lett. A feléből lett a saláta, ment hozzá virsli karikázva, előre lesózott, átmosott lila hagyma, reszelt citromhéj, felkarikázott főtt tojás, majonéz.
A másik feléből meg most lett ez a lencsefasírt, és nekem nagyon bejön. Egy nagy tálba beleöntöttem (simán elállt pár napig a hűtőszekrényben a főtt lencse), adtam hozzá egy összevágott vöröshagymát, és mindenféle fűszert: fokhagymaport, füstölt pirospaprikát, jó sok köményt, borsot, sót, egy kis csípős paprikát. Ment hozzá még egy tojás, és hogy együtt is maradjon, 2-3 evőkanálnyi útifűmaghéj. Botmixerrel tessék-lássék átnyomtam, hogy azért maradjanak benne egész szemek is. Vizes kézzel kis placsnikat csináltam belőle (nem volt elég szilárd a massza, kicsit aggódtam is, hogy vajon egyben fog-e maradni), és olívaolajjal lekent papírra raktam. Amikor kész volt, akkor felülről is meglocsoltam olívaolajjal, aztán 200 fok és sütő. Viszonylag sokáig sült, de jó ropogós lett alul-felül. Zöld salátával valami isteni.



Napi cukinak meg dagi cicánk, aki fantasztikusan tud helyezkedni. Az egyik napsütötte délután például az egyik szobanövényünk közepébe feküdt szundikálni. Hiányzik már neki a nyár (akkor a levendulabokor közepén szokott sziesztázni).






Karácsony 2018






Az idén tök lazára vettük a karácsonyt, és ez nagyon jó volt. A nagy családban kijelentettük, hogy nem ajándékozunk. Minden évben vesszőfutottunk, hogy mit is vegyünk a szeretteinknek, akiknek szerencsére mindenük megvan, amire szükségük van. És időmilliomosok sem vagyunk, hogy saját kezűleg készítsünk ajándékokat, illetve próbálkoztunk ezzel is, de mivel nem vagyunk előrelátóak, tényleg nem hiányzott az ünnepek előtti kétségbeesett kreatívkodás. Szóval nagycsaládban csak a 18 éven aluli népesség (jelenleg egy cuki fiúgyermek) kap ajándékot, és játékot venni merő szórakozás. A nagyok semmit. Illetve mi azért kaptunk sok-sok csokit, jövőre majd mindenkit megkérünk, hogy ezt is csökkentse. A kis családban pedig azt mondtuk, hogy mindenki kétezer forintért vehet a másiknak ajándékot, tehát mindenki hatezerből megúszta az ünnepeket. Csak azért, hogy nem könnyű az átállás, és valamit bontogassunk. És ez is jó volt. Nem tudom szavakba önteni, hogy mindez mekkora könnyebbség volt.
Nagyon erősen visszafogtam a konyhát is. Egyrészt jóval kevesebb sütit sütöttem, mint szoktam, és lám, nem dőlt össze semmi, jövőre pedig még ennél is kevesebbet fogok. Mondhatni szinte semmit. Az idén volt kétféle zserbó (gluténes és gluténmentes), egy kis adag mákos bejgli, egy jó nagy tepsi flódni, meg elég kevés aprósüti. És még ezekből is mindig van a fagyasztóban, és csak pakolgatjuk, pakolgatjuk, jövőre tényleg maximum egy adag bejgli DT-nek. Ja, volt gluténmentes mézeskalács is, de az pillanatok alatt köddé vált, nem kellett pakolgatni sehová:)
Rendes ételekben is szinte normálisan viselkedtem. A 24-i menün el sem igen gondolkodtunk, négyen voltunk, és mindenki csak egy kis békességre és nyugira vágyott. És nem akartuk nagyon teleenni magunkat, mármint a rosszullétig. Szóval volt valami leves, de egyszerűen nem bírok visszaemlékezni, hogy mi volt:) Nyilván valami zöldség. Utána kakukkfüves-citromos pisztráng sült édeskrumplival és rengeteg zöld salátával. A desszertet Rebeka csinálta, isteni volt,gluténmentes sütőtökös-diós kenyér mézes ricottával (már akinek). Ez is szuper volt.
Másnap volt inkább az érdekes, nálunk volt az ajándékozás helyett bevezetett nagy családi buli, talán 11-en voltunk, ha jól számolok. Nyilván ennyi embernek jóval több kaját készít az ember, mert nem lehet kiszámolni, ki mit eszik, és az annyira gáz, ha valakinek valami nem jut. De ez is olyan jól sikerült, hogy két nappal utána már minden maradék elfogyott. Hurrá! Tehát volt kétféle leves, egy fúziós halleves volt az egyik. Rebeka hozott magával egy belga-svéd francia hallevest, aztán a karácsonyfa-vásárlásnál kaptunk egy másikat, és ezek lettek összemixelve. Rebeka főzte, én csak a nagy vonalakat tudom. Tehát készült egy jó sűrű halalaplé, többféle hal elejéből, végéből, ezt DT átpasszírozta. Utána ebben lettek mindenféle zöldségek megfőzve, egy része átturmixolva, talán, szóval egy jó sűrű, irtó finom lé volt, végül meglehetősen sok haltej és ikra ment belé, annyi, hogy halfilé már nem is fért bele. Nagyon-nagyon finom volt. Csináltam még mellé egy sütőtökkrémlevest, ha valaki nem szeretné a halat. A főfogás többféle husi és köret volt: Gyöngyi sógornőm hozott egy fantasztikusan ízes és porhanyós szarvassültet, mellé borlekvárt, isteni volt együtt. Mi sütöttünk pisztrángot (nem unjuk), gesztenyés-aszalt szilvás pulykamellet, meg előző éjszaka konfitáltunk két kiló csontozott csülköt a cserépkályhában. És persze voltak mindenféle köretek (sült cékla, édeskrumpli, százféle egyéb krumpli), saláták. Desszert pedig - a már meglévő és a kedves vendégeinek által hozott sütik mellett - kétféle torta volt, egy nutellás-mascarponés, hát ez tényleg isteni lehet, gyakorlatilag elfogyott aznap. A másik meg egy szinte kalóriamentes erdei szedres joghurttorta volt (mert valaki mindig diétázik). Természetesen mind a kettő gluténmentes volt, mondjuk tortában nem nagy fakszni, elég mindegy, hogy milyen lisztből sül a piskóta.
És nem volt töltött káposzta, mert hiába szeretjük, soha nem fér belénk, és csak rakosgatom. Majd egyszer csinálok, ha nem lesz más. Meg sok más sem volt, és nem is hiányzott. Hát, asszem ennyi.

Napi cukinak meg a két eb. Kófic és Zsuzsi hulla fáradtak voltak a sok szokatlan napirendi ponttól. Kis kosárkájukban próbáltak kipihenni minket.





2017. szeptember 7., csütörtök

Tésai reggeli


Tésára mindig úgy érkezünk, mint a sátoros cigányok, százezer csomaggal, köztük rengeteg kajával. Bolt nincs a faluban, a legközelebbi lehetőség valamelyik 8 km-re lévő szomszéd falu, iszonyat rossz úton, kocsival 20 perc, biciklivel 30. Egyikben sincs eszeveszett nagy kínálat, sokkal jobban járunk, ha visszük magunkkal, amit enni akarunk. Na ezért cuccolunk annyit. De mindig túlzásokba esünk. Mindenesetre a nagy pakolásban általában valami nagyon fontosat és pótolhatatlant otthon hagyok. Most például az otthon gondosan megfőzött és megcsinált kölesemet és hummuszomat. Ha így kell írni. Meglehetősen hisztis voltam miatta. Egy nap sírás után a vámosmikolai boltban vettünk kukoricadarát (ez volt a rizs mellett az egyetlen gluténmentes opció), és így lehetőségem nyílt újra felfedezni. Hogy milyen finom, és milyen gyorsan elkészül. Minden nap azért nem szeretném kukoricával tömni magamat, de néha azért beleférhet. Szóval ez volt az egyik lehetőség, sok-sok gumibarack összevágva, rá a vízben megfőzött, aztán fahéjjal és kis kókusztejjel ízesített kukoricakása, erdei szederrel meg mandulával.


Egy másik. Reggel ugye mindig tudtam fényképezni. Gumibarack, rizs, szilva, mandula és kesu. A rizs vízben szétfőzve, utána ebbe is kis kókusztej (mondjuk egy evőkanálnyi) és fahéj. A tetején a Joli szilvájából főzött szilvakrém van, mert az volt kéznél.


Talán ez volt a legjobb. Az alja ugyanaz (barack és rizs), a tetején olívaolajon sütött alma. Nagy serpenyőben nem zsúfolva kell sütni, pár perc, és szépen karamellizálódik és megpirul az alma, tényleg isteni.

DT ragaszkodott hozzá, hogy az ő reggelijeit is lefényképezzem:) Ő más stílusban adja elő:) A tálban paprikás disznófejhús van (mondtam már, hogy közös koszton vagyunk az ebekkel, ámbár az övékből kihagytam a fokhagymát és a pirospaprikát). Az alsó képen az egyik a nagymarosi piacon kapható frenetikus kecskesajt, a másik DT saját zsályás-fokhagymás sajtja, ezt rendszeresen gyártja magának. Az üvegben a párolt disznó van (közös koszt).



Napi cukinak meg megint eb. Kóficka kicsit gömbölyűbb lett, de minden gramm jól áll neki. Ez annyira nem előnyös kép, de olyan cuki. Kis töltött zokni. Zsuzsi valahogy mindig beszivárog az ágyunkba. Pici fejét, remélem, nem nyomja a párna.






Tésai menü 2.


Két hétig voltunk lent, cukkinit ettünk cukkinivel. És nem untuk meg. A cukkini a legcukibb konyhakerti cucc, nő, mint a bolondgomba, és ontja a terméseit. DT tököt és két-háromféle cukkinit palántázott, jó későn, kiültette a hideg tésai kertbe, és amikor leérkeztünk, tele volt különböző méretű és formájú tökfélékkel, főleg a gömbcukkini teljesít nagyon jól. Hamarabb kellett volna leszedni, de már ekkorák voltak, amikor leértünk:


Ezt gyorsan leszedtük, a többit meg folyamatosan szüreteltük. Minden nap meglátogattuk őket, és biztatgattuk, nőjenek. Amikor eljöttünk, irtó sok icipici volt, remélem, most hétvégére szépen kigömbölyödtek, és megint ehetünk cukkinit cukkinivel. Párat le is fényképeztem nektek.

Volt például sörmentes (és gluténmentes) sörtésztában sült tök bazsalikomos paradicsomsalátával. Van otthon egy görög bazsalikomunk, ő is jött velünk nyaralni:


Imádjuk. Sokkal jobb, mint a többi, mert ez a kis bokor egész nyáron kiszolgál bennünket, irtó intenzív az íze, nem kell sok belőle. Picike és kompakt. A gluténmentes sörtészta pont úgy készül, mint a másik, csak nincs benne sör, és gluténmentes a benne lévő liszt. Szóval egy sűrű palacsintatészta barna rizslisztből, köleslisztből, tápiókakeményítőből, tojással és vízzel. Meg egy csipet sütőporral. Azt hiszem, volt  benne egy kis kukoricaliszt is, a ropogósság végett:) Ha lett volna lent csicseriborsólisztem, akkor még a tojást is ki lehetett volna hagyni. A cukkinit/vagy tököt feldarabolom, legalább fél órára besózom. Utána, ha nem felejtem el, jól átmosom, leszárítom. Aztán mártom és sütöm. A salátához felvágok pár hagymát, azt is besózom, és azt is hagyom állni, így elég szépen megszelídül. Aztán kimosom belőle a sót. Egy nagy tálba zúdítom a feldarabolt paradicsommal. Olívaolaj, citromlé vagy balzsamecet, bors. És persze sok bazsalikom. Isteni, főleg így együtt. Azért az olajban sütés miatt két hétben egyszer pont elég volt, nem vágytunk megismételni még egyszer. (Sütő nincs lent, szóval olyan opció nem volt.)



Aztán volt fokhagymás cukkiniragu falafellel, ezt is nagyon jó volt. A fokhagymás cukkiniragu bármikor bármilyen mennyiségben jöhet, egy hagymás-sok fokhagymás alapra megy rá a feldarabolt cukkini, és úgy ízesítem, ahogy kedvem van. Bazsalikom, oregánó, kapor, kömény, római kömény, paprika, pici paradicsom, mindenféleképpen isteni. A falafel is nagyon jó volt, semmi extra, beáztatott, ledarált csicseri ízesítve.


Volt persze kapros tökfőzelék is, imádjuk. Ez is egy hagymás-fokhagymás alappal indul, rá a reszelt tök, pici balzsamecet, só, aztán a végefelé sok-sok kapor, és a legvégén behabarom rizsliszttel. Egyszer szalonnás tojással ettük, másnap meg párolt disznóval (Zsuzsika csirkementes diétán van, így aztán közös koszton vagyunk időnként).
Volt még legalább kétszer serpenyős cukkiniragu (lásd fent) édeskrumplival, azt is nagyon szeretjük. Meg egy nagy adag kapros tökleves, hát szinte mint a főzelék, csak ecet nélkül. Tuti volt cukkinis tészta is, ez is zöldséges, kicsit túlfűszerezett cukkiniragu, főtt tésztával összekeverve (talán ez volt a legfinomabb vacsink, talán). Mindig későn reggeliztünk (majd lesz egy reggelis poszt is), délután max. valami nasi, szóval mire megfőtt a vacsi, mindig sötét lett, csak akkor tudtam fényképezni, ha maradt másnapra, irtó vacak képeket csinál a telefonom, ha nincs neki elég fény.
Kétszer is voltunk gombászni, először két-három incuri rókagomba volt a zsákmány, másodjára már sikerült összekaparni egy evésre valót:


Ez is egyszerűen lepirítottuk, ilyen szép, friss gombát nem kell túlragozni. És puliszka volt mellé, hát, ez sem volt rossz.

Csináltam még egy reggelire való tojásos cukkinikrémet is, ezt is sok kaporral, ez is isteni volt. 

Sajnos haza kellett jönni, pedig volt még cukkini is, meg ötletünk is lett volna, hogyan együk meg.

Napi cukinak meg természetesen ebek. Mielőtt lementünk volna, takarítottunk és pakoltunk. Itt épp ki lettek telepítve a benti kosarukból. Annyira édesek, hogy valahogy mindig párban csinálnak mindent. Mi lesz itt?







2017. augusztus 4., péntek

Joli mindenmentes keksze csokival és mandulavajjal (gluténmentes, vegán)






Hát ez annyira jó, hogy legszívesebben minden héten felraknám. Egyszer már volt, most kicsit más lett. Joli csak a Nyikának süt és főz, szóval eredetileg ez is neki készült. A töpit kihagyom, a zsírt valami másra cserélem, most éppen mandulavajra. Az a fantasztikus benne, hogy a legolcsóbb, szinte mindenhol kapható, legolcsóbb gluténmentes liszttel, szóval kukoricaliszttel készül, és ettől lesz ellenállhatatlanul ropogós, és nem olyan fujtósan morzsalékos, mint általában a gluténmentes kekszek. És nagyjából hat és fél perc alatt össze lehet dobni. Nagyon ritkán csinálok ilyet, mert az egész tepsit felfalom egyszerre. És még ennék, ha lenne.
Tehát kell hozzá pár túlérett banán, kettő-három alatt azért nem érdemes edényt koszolni. Ehhez jön némi zsiradék, most ugye 2-3 evőkanál méregdrága mandulavaj, de az olívaolaj is megteszi. Ment még hozzá 7-8 dkg felaprított étcsoki. Nyilván az ízesítők, úgy mint csipet só, vaníliakivonat. És annyi kukoricaliszt, hogy pont gyúrható legyen. Direkt lefényképeztem az állaga miatt.



Utána placsnikat csinál az ember, és forró sütőben megsüti. Lehetőleg túlsüti, mert akkor lesz jó ropogós. És leül, és komótosan megeszi az összeset. Mert ez sajnos akkor a legjobb, amikor kikerül a sütőből.

És ugyanekkor sütöttem mindenmentes banánkenyeret is, de erről csak fénykép lesz, mert nem emlékszem már, miket kevertem össze. Ennek is összetört banán volt az alapja, és ebbe jött a tört csoki, a mandulavaj, némi tört mandula, egy-két marék fagyasztott málna (fagyasztva), nyilván valami liszt, rizslisztre és tápiókára tippelnék, só, citromhéj, vanília. Cukor nem kell, elég édes a csoki, a banán és a málna.



Napi cukinak meg egy habzsoló foxi. Emlékeztek, egyszer volt egy videó, két kutyus kezdett egyszerre enni egy tál tésztát, az egyik felszívta egy pillanat alatt, a másik egy német juci, ha jól emlékszem, minden szálanként csipegette. Isteni volt. A mi kis Zsuzsikánkat is benevezhetnénk a lassúevő versenybe, a rizst szemenként szereti csipegetni. Asszem, veszek neki evőpálcikát, ne legyen maszatos az orrocskája. Irtó kis finnyás. Kivéve, ha nagy kupac kakiba, döglött halba vagy más oszló dögbe kell alaposan belehempergőzni, az ellen semmi kifogása.





2017. augusztus 3., csütörtök

Tésai menü (guténmentes, tejmentes)




Ha kint vagyunk, mindig egyszerű ételeket eszünk. Ha lehet, azt, amit találunk. Ez ugye alapvetően gomba. De most ugyan találkoztunk jó sok mezei csiperkével, de nem volt időnk visszamenni és leszedni, szóval ez most kiesett. És szeretünk kint főzni, mert az mindig sokkal jobb. Szuper nyári konyhám van a cseresznyefa alatt. Van ez a kis primitív téglakeret, ha platnyit rakunk rá, akkor lehet rajta palacsintát sütni vagy wokban főzni. (Otthon öntött vas wokom van, itt ez a lemez, mind a kettőt imádom, nem tudom eldönteni, melyik a jobb.) Ha rácsot, akkor lehet rajta grillezni meg padlizsánt sütni. Mögötte a csinos, dizájnos darab egy régi fürdőszobai vízmelegítő alja. Ha levesszük a cseppet rozsdás fedőt róla, pont beleillik a kicsi bogrács, és pár szál pilincka fával meg lehet főzni a komplett ebédet rajta, annyira energiatakarékos, egy pici hő sem vész el, csak átalakul pörköltté. 





Most csaptunk egy kis meghosszabbított hétvégét, annyira jó volt, kár, hogy vége. Majdnem. Mert ezt még kint írom, a tésai irodámban. 

És gondoltam, hogy összeszedem nektek, miket ettünk. Először is azzal kezdtem, hogy rögtön kiraktam egy jó nagy üveg uborkát meg káposztát kovászolódni (kenyér helyett krumplival, jó sok csomborral – mert az van -, szárított kaporral – mert nem kaptunk rendeset, meg persze töméntelen fokhagymával. Annyira imádom a krumplival kovászolt uborkát, mert sokkal, de sokkal ropogósabb, mint a kenyeres társa. Jó is lett, nagyon.
A káposztának kicsit több idő kell, még napozik, szerintem estére már jó lesz.


 Az első este rögtön megsütöttünk vagy öt padlizsánt, jó égettre, ebből van a legeslegjobb padlizsánkrém. Este megsütjük, éjszaka kifolyik a leve. Reggel kikaparom, és összeturmixolom egy gerezd fokhagymával, citromlével, sóval, borssal, jó sok olívaolajjal. Isteni.



De csináltunk friss salátát is, itt vannak a delikvensek. Én hisztiztem a porcsin és a szerintem öreg pitypang miatt, és nem is ettem belőle. de DT szerint jó volt. Normál dresszinget kapott, olíva, balzsamecet, só, pici cukor.


Aztán csináltunk ilyen padlizsános ragut. Kis húsos szalonnát apróra kockáztam, zsíron megpirítottam. Ment rá két nagy, felkockázott vöröshagyma. Ha már az is üveges, rádobtam három meghámozott, felkockázott padlizsánt, és szépen megpirítottam azt is. Ha az már kész volt, akkor ment hozzá három félig hámozott, szintén kockázott cukkini, 1 fej átnyomott fokhagyma, 3-4 zöldpaprika összevágva. Nagy marék oregánó, mert bőven van a kertben. Egy-két nyers paradicsom darabolva, meg egy kis csípős paprika, az íze miatt. Fűszerek, úgy mint őrölt kömény, római kömény, só, bors, pici cukor, és a végén fél litert sűrített paradicsom, azzal is összerotyogtattam (ez az egyes szám első személy királyi, mert  DT csinálta, én csak ordítottam neki az instrukciókat, mert valami mással voltam elfoglalva, persze minden elő volt készítve, felkockázva, átnyomva, összevágva, kihordva, megrágva). Közben kifőztem kétféle tésztát (normált DT-nek magamnak meg gluténmentes ehetőt), és erre szedtünk bőven a raguból, egészen frenetikus vacsoránk volt. Borzalmas nagy adag lett, szóval a felét visszük haza, hárman még pont jóllakunk vele. A pici szalonna nyilván kihagyható, és akkor rögtön vegán cucc.



Volt egy leves is, mert annyira megkívántam. A semmi különös, mégis olyan jó kategória. Főztem olívaolajon egy fél vöröshagymával egy hígabb sárgarépa-krémlevest, és amikor már átnyomtam botmixerrel, hozzáraktam 2-3 kicsi, feldarabolt krumplit, egy kis fokhagymát, csombort, és addig még forraltam, hogy a krumpli is megpuhuljon. Pirított kenyérrel komplett ebéd. Második fogás egy csomó őszibarack. Tudom, hogy nem kéne. De nehezen tudom megállni. Hát ezt nem fényképeztem le. Pont úgy nézett ki, mint egy sárgarépás krumplileves.

Aztán tegnap már maradékfelhasználás volt, abból kellett főzni, amit találtunk a hűtőben. Tojásos sült rizs lett, és ez is isteni volt. Volt még három közepes krumpli, ezt meghámoztam, nagyon apróra vágtam, és picit előfőztem (hideg vízbe raktam, és amint felforrt, leszűrtem). Szintén DT két ügyes kezét használva némi zsíron megpirítottam egy nagy, feldarabolt vöröshagymát. Rádobtam a krumplit és 4-5 kisebb, felkarikázott sárgarépát, és kevergetve addig sütöttem, míg meg nem pirult. Ekkor ment hozzá az ízesítő tányér: felaprítottam két zöldpaprikát, két paradicsomot, átnyomtam majdnem egy egész fej fokhagymát, 2 kovászos ubit (mert ebből is sok volt) belevagdostam egy kisebb csokor friss bazsalikomot, némi csombort és sok oregánót, mert ugye az is tengernyi van. Ezzel még össze lett rotyogtatva, és nyomban ki lett költöztetve a wokból. A helyére ment még egy pici zsír, és öt felvert tojás, amibe szórtam sót, borsot, rengeteg őrölt köményt, és nehezen, de megálltam, hogy római köményt ne. Ebből sütött DT egy lágy rántottát, összetörte fakanállal, visszaöntötte bele a sült zöldségeket, és ment bele még 12,5 dkg külön megfőzött barna rizs, szóval egy zacsi, főzve nyilván nehezebb. Hát ez is nagyon jó lett. Kovi ubival meg salátával. Nem igazán fotogén, de nagyon jó.



Süti nem volt, mert nincs is sütő. Lehetett volna palacsintát sütni, de úgysem fért volna belénk vacsi után. És barack meg volt egy csomó.

Napi cukinak meg egy hasfájós Zsuzsika.


Meg egy felforrósodott, nem hasfájós Zsuzsika.


 Persze, akinek volt esze, az a besötétített, hűvös szobában bekkelte át a 40 pluszos napok közepét.





2017. augusztus 2., szerda

Őszibarack télire (cukor- és tartósítószer-mentes)




Soha nem szoktam őszibarackot elrakni. Nyilván azért nem mert ezzel van a legkevesebb gond. Pomázon a kedvenc gazdaboltunkban isteni barackokat lehet kapni augusztus elején-közepén. Évek óta imádom, rendületlenül. A család szerint gumibarack, végletes érzelmeket vált ki mindenkiből. Fantasztikus vagy ehetetlen. Én az első táborba tartozom, nem bírok vele betelni, a rosszullétig eszem belőle. Nagy, édes, természetesen magvaváló, és tényleg kicsit gumis az állaga, de ennek köszönhetően akár bele is lehet harapni, nem fog fröcskölni és csurogni mindenhová a ragacsos lé. Ráadásul olyan lágyan édes, a többi őszibarackban van valami kis csípősség, ami ebből a fajtából (sajnos, fogalmam sincs a nevéről) teljesen hiányzik. Más zöldségesnél nemigen szoktam látni, egész pontosan egyetlen egyszer vettem csak valahol. Nem is könnyű felismerni kívülről, az a biztos, ha beleharap az ember, de hát nem rágcsálhatok meg mindenféle barackot mindenféle helyeken. Szép nagy, és kicsit sárgásabb, sápadtabb, nem annyira pirospozsgás, mint más barackok. Tavaly nem volt egy darab sem. Az egész augusztust átsírtam, és készültem az ideire. És lőn csoda, a múlt héten végre ki volt téve több láda is. Végtelen mohóságomban bevásároltam belőle rögtön kezdésnek 25 kilót, gondoltam, tízet megeszem, a többit elrakom befőttnek (soha nem raktam még el). Ráadásul nem is szeretem a befőtteket. De ezt a barackot annyira imádom, hogy jó lenne kicsit elnyújtani a szezonját. Aztán amikor hazacuccoltam, és nekiestem, akkor jöttem rá, hogy ez nem az igazi gumibarack, gondolom, arra még kicsit várni kell. De ez is nagyon finom, nagyon édes, nagyon eteti magát. Szóval az elmúlt hetem a barackeltevésről (is) szólt, szép lassan, több kisebb adagban magam alá gyűrtem az egészet. Annyira szép, friss volt, hogy az egy hét alatt, amíg a feldolgozásra várt, egy darab sem romlott meg, még az utaztatást is jó viselte (persze a kicsit megnyomódott példányokat gyorsan megettem). Na, szóval ezek már üvegben, most várom az igazi gumibarackot, és folytatom.
A lekvárjaimhoz és a ritkán előforduló befőttjeimhez soha nem használok tartósítószert. Pár különösen savanyú bogyóst kivéve cukrot sem. Őszibarackot ugye még nem raktam el, nagyon remélem, hogy ennél is működik, és nem fogok kidobni ennyi gyümölcsöt és munkát. Nagyon remélem. Kérdezzetek rá fél év múlva, ha elfelejtenék róla beszámolni.
Háromféle dolgot tettem el. Befőttet és kétféle lekvárt.
Befőtt: ez volt a legmacerásabb. Nem hiszem, hogy gyakran fogok ilyet csinálni. Vizet forraltam, és megmártottam benne a megmosott barackokat. Ez a mártás kb. két percet jelent, ennyi töltöttek a forró vízben. Utána szűrőkanállal kiszedtem, és gyakorlatilag két cuppantással le lehetett emelni a héjukat. (Ez a barack egyébként annyira cuki, hogy akár enélkül is meghámozható, mert teljesen nyersen is könnyen lehúzható a héja.) Utána éles kiskéssel cikkekre vágva leszedtem a gyümölcshúst a magról (felezni nem tudtam, ahhoz nagyon meg kellett nyomkodni, közben kifolyt az összes leve). Ezt a darabolt barackot beletettem a fertőtlenített hét decis üvegekbe, jó szorosan, ahogy csak tudtam (egy üvegbe négy és fél jó nagy barack ment). A tetejére szórtam egy késhegynyi citromsavat, tényleg csak egy icipicit. Utána mindegyikre öntöttem fél-háromnegyed deci hideg vizet. Azért kell a víz, mert főzés közben majd enged a gyümölcs is levet, de nem eleget. Az a gyümölcs pedig, ami majd szárazon áll, meg fog barnulni, és az nem olyan csinos. Tehát ki kell találni, hogy kb. mennyi folyadék jön ki a barackból. Ha túl kevés vizet öntünk rá, akkor a teteje meg fog barnulni. Ha meg túl sokat, akkor jelenlegi fizikai tudásom szerint szét fog robbanni az üveg a főzés közben. De annyira hülye vagyok a fizikához, hogy lehet, hogy ez baromság. A tudományos becslés után rácsavartam a tetőt, és jöhetett a vizes dunszt. Pomázon a csak erre használt tésztafőző edényemben, Tésán a megörökölt kis mosófazékban, ennek nincs betéte, szóval jócskán gyűrtem bele újságpapírt is. Felforraltam, és forrás után egy órát főztem kicsi lángon. Hát ez elég macera, az egyik edénybe 3, a másikba 4 üveg fért bele. Utána itt hagytam kihűlni is, és csak utána jöhetett a következő adag (kicsit lehetett gyorsítani, ha félig hűlten átköltöztettem őket száraz dunsztba). Igen, tudom, hogy pancsikálhattam volna a szokásos módon, megfőz, üvegbe mert, levet újra felforral, rátölt, de ehhez sem volt kedvem. Most érdeklődve várom, mi lesz a sorsuk. Reményeim szerintem szépen elállnak bármeddig.
Lekvár 1.: amikor nagyon untam már a befőtteket, akkor egy kisebb adagot összekockáztam, megfőztem. Utána átnyomtam botmixerrel, újra forraltam, és mehettek a kis üvegekbe. Tető, fejre állít, visszafordít, száraz dunszt. Csak mert itt annyira kéznél van a dunyhával töltött ágyneműtartó. Ez finom, de elég híg.
Lekvár 2.: na, ez lett a tuti befutó. A feldarabolt barackot megfőztem, nyilván víz nélkül, a saját levében, és nagy lángon forraltam, hogy besziruposodjék (ez Tésán elég könnyen megy, mert a kis gázrezsóm legkisebb fokozatán is ökröt lehetne sütni). És így darabosan ment üvegekbe, hát ez isteni. Ezentúl csak így. Átmenet a befőtt és a lekvár között, jó darabos. És kb. 15 percig kellett csak főzni (nem órákig, mint a vizes dunsztos befőtteket).

Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire használjuk ezt a rengeteg lekvárt, hát nem kenyérhez, szóval nem baj, ha híg lesz. Mindenféle kásákhoz, főtt rizshez, a téli ínséges időszakban akár gyümölcs helyett is. Aki eszi, annak joghurthoz és túróhoz. Esetleg sütikhez, de ahhoz speciel pont az őszit nem használnám.

Napi cukinak meg lobogó fülű Kóficot kaptok. Nem szoktuk hagyni, hogy kidugja fejhét az ablakon, de most annyira meleg volt, és annyira sokan voltunk a kocsiban, hogy úgyis ölben ült, szóval most engedélyt kapott rá. Imádta, csak úgy lobogott a fülecskéje. Hol mind a kettő. hol csak az egyik. És a menetszél remekül beállította a frizuját is.