2009. június 29., hétfő

Kakaós szeletkék

Az én drága tesóm és szüleim nem hagyták, hogy beégjek és ne tudjak bejgyezést írni a soproni pihenésből hazaérve. Ami most tényleg igazi pihenésre sikerült, az időjárás, vagyis az özönvíz három napig folyamatos hotelfogságra ítélt minket. Utána csütörtökön-pénteken bepótoltuk a mászkálást, beleértve a pénteki egész napos, majdnem éjfélig tartó bécsi kiruccanással.
Szóval Mazsolino még az elutazásunk előtti napon átküldte a receptet és a képeket, hogy legyen mivel kezdenem, de szombaton és vasárnap inkább a mosással, takarítással valamint az előző héten elrakott cseresznyebefőtt felcimkézésével, díszítésével foglalatoskodtam.

De láttam, nem is baj, mert Andi aktív volt és gyártott pár finom ételt és szép hosszú bejegyzéseket. :)

Egy nagyon egyszerű és nagyon finom sütit sütöttek apuék. Régebben gyakran ez volt a hétvégi desszert, mert annyira gyorsan elkészül, finom és kiadós. A már említett piros Váncza-könyvből van a recept, amiben tényleg majdnem két sorban van leírva a sütik elkészítési módja. Ez is ilyen.

Mintha én fotóztam volna, szép rendben oda vannak készítve a hozzávalók:

Elkészítés (szó szerint idézve a könyvből):

"8 dkg vajat vagy 6 dkg zsírt 1 egész tojással, 25 dkg cukorral és ½ citrom reszelt héjával fél óráig keverünk (szerintem ez még a robotgépek előtti időszakra vonatkozott, de apuról el tudom képzelni, hogy robotgéppel is szó szerint betartja az utasítást :) ), azután 25 dkg lisztet, 4 dkg kakaót és ¼ l tejet adunk hozzá. A jól eldolgozott tésztához legvégül kevés liszttel kevert 1 csomag sütőport gyúrunk (keverünk, mert folyékony állagú a tészta), és vajazott, liszttel kiszórt tepsibe téve, közepes tűznél sütjük."

Sütés után két felé vágjuk, lekvárral megkenjük, vaníliás porcukorral szórjuk a tetejét. Szerintem lekvár nélkül is finom, nem száraz a tészta. A porcukorba én fahéjat is kevernék, az is feldobja az ízét.

Ha nincs felszeletelve, de jól be van csomagolva, napokig friss marad. Én piskóta helyett, tortaalapnak is ajánlom. Tojástakarékos. :)


Ezt a gyönyörű liliomot Mazsolinótól kaptam szombaton. Amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen alkalomból, azt mondta, csak azért, mert szeret! :)


Mondtam, hogy az én tesóm a legédesebb a világon! :)




Meggyes-mandulás lepény

Meggyszezon van, azt hittem, már teljesen lemaradok róla, a tésai autómentes evezősprogram miatt, de az utolsó pillanatban sikerült beszereznem két ládányi extra finom meggyet Pomázon. Sajnos, nem a szedd magadban, pedig ott kifejezetten finom a meggy, de egyrészt nincs terepjárónk, amivel az egyheti masszív esőzés után behatolhattam volna a szedd magad területére, másrészt meg szokás szerint nulla időm volt a beszerzésre, na, szóval örültem, hogy kaptam, és ráadásul olcsón szépet és finomat (az már csak igazán csak egy kis hab volt az egészen, hogy az üzlet lebonyolítása alatt egy helyes kis foxifiú furcsa sportját lehetett nézni – helyben ugrálás kb. másfél méter magasra, egy gumilabda elbujdosna szégyenében, ha ezt látta volna –, valamint a foxik természetéről és kedvteléseiről lehetett beszélgetni, és manapság, amikor már minden utcában három jack russel lakik, viszont a foxiról azt sem tudják, hogy néz ki, ez tényleg ritka és megbecsülendő esemény). És mint ismert, Zsuzsika miatt végletesen elfogultak vagyunk eme nemes faj irányába:)
Hogy visszatérjek a gasztro vonalra, valami egészen hagyományos meggyes sütit szerettem volna, ami még ráadásul gyors is. Viszonylag gyorsan eljutottam a lepényig, több kedvenc szakácskönyvemet is átlapoztam, végül is a Horváth Ilonából vettem a tésztát (a tölteléket már nem, mert biztos finom lehet az a vajas-tojásos-diós-habos meggyes csodatöltelék, de mint mondom, valami teljesen hagyományos ízre vágytam). Nagyon nem szeretem a vastagtésztás lepényeket, ez elég ígéretesnek tűnt, és be is jött, viszonylag nagy tepsiben sütöttem, és szinte rétesszerű lett, vékony, leheletnyit ropogós tészta, sok finom meggy, némi ropogós mandulával. És még szép is lett, mert bár tegnap este melegen és langyosan kicsit omlós volt, hogy finoman fogalmazzak:) (el is hangzott némi kötekedés, hogy mit faxnizok a sütijeimnél villával és tányérral, adjak rögtön tálat és kanalat), mire teljesen kihűlt, egész formás kockákra lehetett vágni (sajnos, addigra szurok sötét lett, és megint vacak fényképet tudtam csak csinál(tat)ni, de nem mertem ma délutánra halasztani a fényképezést, mert féltem, nem lesz mit).

A recept (Horváth Ilonából):

Tésztához:
- 30 dkg finomliszt
- 20 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 egész tojás
- csipet só

Töltelékhez:
- 1 kg kimagozott meggy
- 3 evőkanál cukor (de ez elég édes meggy volt, savanykásabbnál több is kellhet)
- 3 evőkanál zsemlemorzsa
- 3 evőkanál darált mandula
- 4-5 dkg mandulalapka

Tetejére:
- egy tojás sárgája

Szokásos linzertészta összeállítási eljárás:), a lisztet a felkockázott jéghideg vajjal robotgépben összemorzsoltam, utána gyúródeszkára borítottam, beleöntöttem a tojást és a sót, és gyorsan összegyúrtam, elég ragacsos tészta lett. Fél órára betettem a hűtőbe, persze nyugodtan többre is. Utána két kis cipóra szétszedtem, és erősen lisztezett deszkán tepsiméretű téglalapra nyújtottam őket. Az egyikkel kibéleltem egy 25*35 cm-es kivajazott tepsit (nem túl könnyű bánni a tésztával, kicsit ragad, kicsit szakad, de nem baj, mert remekül foltozható). Megszórtam a zsemlemorzsával és a darált mandulával, rápakoltam a kimagozott meggyet, annak a tetejére ment a mandulalapka. Rá a másik kinyújtott téglalap. Villával alaposan megszúrkáltam, megkentem a tojássárgájával, és mehetett is a 200 fokra előmelegített sütőbe, olyan 20-25 perc alatt szép rogogósbarna lett a teteje.
Érdemes megvárni, amíg teljesen kihűl, mert akkor már szépen szeletelhető.

A bónuszképek:
Az én pici cicám a kedvenc helyén. Amikor nem az éjjeli vadászatán van, akkor itt hortyog.


Ezek itt meg a hullafáradt szombat délutáni sziesztázók. A négylábúak az egyhetes tésai vízi tábort pihenik ki éppen.




2009. június 28., vasárnap

Csülök vendéglő

Viki ötösre államvizsgázott, s ezt megünnepelni mentünk az Újpesten található Csülök vendéglőbe. Ezt a bejegyzést Mazsi kérésére írom, mert ő szegény nem tudott részt venni a családi ünneplésben, azt hiszem azért, mert épp nem talált közvetlen járatot Amerikából Magyarországra. :-) Mazsi, nagyon hiányoztál a társaságból sokat emlegettünk! Viki, neked pedig gratulálunk még egyszer a diplomádhoz! (Toma, téged is szeretlek! Peace!)


Viki itt nagyon elszántan beleeszik Ercsi levesébe. De hogy lehet bal kézzel enni? :-) (Érdemes megnézni, milyen szépen van kifestve a szeme!)

Ezt a képet direkt Mazsinak készítettem Vikiről és anyukájáról. A háttérben egy tipikus magyar család, épp olyanok, mint egy tipikus amerikai család, igaz, Mazsi?
Ercsi egy Jókai bablevessel indított. Igen emberes adag volt, ez már előre jelezte, hogy a vesztünkbe rohanunk... Ercsi szerint nagyon-nagyon finom volt! Jól megtejfölözte, és erős pistát is rakott bele vagy két kanállal.


Viki görögösen készített pulykamellet evett, zöld olajbogyó, feta, paradicsom volt rajta. Nem emlékszem, milyen krumplit kért mellé, de valami fűszereset.



Ercsi mozarellás csirkével folytatta, a fotózástól késsel és villával védte a kajáját. Talán morogott is... ja, nem, az Viki volt, aki morgott, de nem ennél a résznél! :-)


Tata és Toma sajttal töltött pulykamellet evett. Toma szerint túúúúúúúúúúúl sok sajt volt benne. Ez egyébként jellemző volt minden kajára, hogy túúúúúúúúúúúl sok! :-)


A mi drága pincérünk mosolyogva pózol a kamerába, pedig a kezében legalább 20 kilót tart. Ez az anyuval közös kajánk, a csülök pékné módra.


Ekkora adag egy kétszemélyes csülök pékné módra a Csülökben. Négyen is jól laktak volna ebből az adagból. Na itt hiányoztál a legjobban, Mazsi! Próbáltalak képviselni, de aztán kidőltem!



Ennyi maradt belőle. A pincérek nagyon jól szórakoztak a szégyenünkön, még mondta is a kedvencünk, hogy ehhez a csülöktálhoz hozzátettünk, nem fogyott belőle. Azt hiszem csúfolódott...

Ketten vitték el a maradékot, nagyon ciki volt. Na de megfenyegettem őket, hogy erősítéssel fogok visszamenni! :-) (Azonnal kérdezték, hogy még ma? - Persze! Any...d!)

Anyu ízes palacsintát rendelt desszertnek, pedig mondta neki a pincér, hogy aki nem ette meg a csülköt, az nem kap édességet. A két palacsinta persze gond nélkül lecsúszott Mamának!


Viki somlói galuskát kért, ebbe én is besegítettem. Ekkor kezdett morogni Viki, de azért rendes volt, megengedte, hogy egyek belőle. Reklamálnunk kellett, hogy kicsi volt ez az adag! Egyébként ne aggódj, Mazsi, nem csináltunk nagyobb felfordulást, mint amekkorát szoktunk...



Viki szépséges vörös körme! Érthető, hogy nem járhat edzésre, nehogy megsérüljön a lakkozás! Egy diplomás igenis járjon vörös körmökkel! :-)



Ercsi óóóriási pocakját mutogatja elégedett arccal. Én nem is tudom, hova tette ezt a két hatalmas adag kaját! :-)





Komárom-Komarno-Esztergom-Visegrád


Tegnap Komáromban jártam, úticélunk a Szenci-tanya volt, egy kedves barátom lakott ott életének egyik rövid szakaszában. Természetesen elfelejtettem fényképezőgépet vinni magammal, pedig sok gyönyörűséget láttam. Az elhagyatott Szenci-tanya még így romos állapotában, lakatlanul is gyönyörű volt, azóta arról álmodozom. A hatalmas kertben elképzelem a cseresznyefámat, sárgabarackfámat, szilvafámat, a veteményesemet, az üres, omladozó juhakolban rendezném be Toma próbatermét, a veranda falán helyezném el erősen illatozó fűszernövényeimet, és persze ezt az óriási területet egy vagy két komondor őrizné ... mint gyerekkoromban!


A hazafelé úton az utolsó pihenőhelyen jutott eszembe, hogy a telefonnal is tudok fényképezni (a fejemet a falba vertem majdnem a hülyeségemtől), ezért csak a félelmetesen hömpölygő, áradó Dunáról tudok képeket mutatni. Egyúttal kérdezem: mi a helyzet a Szigetközben?


Amiket nem fényképeztem le: az úttesten átkelő anyakacsát 9-10 kiskacsájával, köztük egy nagyon bénácskával, aki mindig visszaesett a magas járdaszigetről, a krumpliföldön egy óriási krumplibokor árnyékában hűsölő tapsifüles nyuszit, a tehenek között peckesen sétálgató vörös csőrű és lábú, kecses gólyát, néhány kerekre hízlalt tehenet, a pannon csigát, aminek a nevét most tanultam Héditől, egy nagyon alacsonyan szálló sast, rengeteg szép virágot, és még ki tudja mi mindent!



Komárom amúgy egy szépséges és kedves, élhető, nyugodt kisváros, simán el tudnám képzelni az életemet arrafelé. Átmentünk a komáromi Erzsébet-hídon Komarnóba, ott fagyiztunk egyet, csendes, régi utcácskákon sétáltunk, majd egy füves domboldalon megettük a szendvicseket és indultunk vissza. Még az időjárás is azt akarta, hogy különlegesen jó napunk legyen!


Visszafelé sokszor megálltunk, hogy ledöbbenjünk a Duna magasságán, néhol majdnem kifolyt már az úttestre, ilyenkor csak néztük és sajnáltuk az elöntött kukoricatáblát, a fákat, amiknek csak a koronája látszott ki. Láttam egy telket is a Dunaparton, a kapuján egy tábla: "ELADÓ", s az egész telek víz alatt volt.


Este libát sütöttem, hozzá aranyérmes Dúzsi rozét ittunk, és álmodoztunk a tanyáról, amihez engem semmilyen emlék nem köt, mégis azonnal beleszerettem! Meg akarom szerezni! :-)


Na és itt szerencsétlenkedem a telefonommal. Szinte a lábamnál folyik a Duna, a túlparton Nagymaros.




2009. június 26., péntek

Aszalt meggy


Kedvet kaptam Ágitól az aszaláshoz, mert olyan sokszor és olyan lelkesen írt róla. Aztán Natitól érkezett egy kosár gyönyörű meggy, és bár az időjárás sajnos nem kedvezett nekem, gondoltam kipróbálom egy kiló körüli meggyel a sütőben történő aszalást.


A gyümölcsöt megmostam, kimagoztam és egy sütőpapírral borított sütőlemezre sorakoztattam őket. Betoltam az sütőbe a legeslegalacsonyabb fokozatra (azt hiszem 50 fok), és kitámasztott ajtónál első este kábé 2 órát szárítottam. A sütőből ekkor őrültem finom, intenzív meggyillat szállingózott kifelé, annyira, hogy muszáj volt kóstolgatnom.

A második nap, amint hazaértem a munkából, újból bekapcsoltam a sütőt a legalacsonyabb fokozatra, és még körülbelül 6 órát aszaltam a meggyeket. Nagyon jól sikerült, isteni finom lett! Nati, nincs több meggyfátok? :-) Ha mostanában esetleg még lenne egy kis kánikula, biztosan aszalnék egy adagot napon is, Ági útmutatásai alapján.


Az aszalt meggyet - ha el nem fogy addig - jövő héten fogom felhasználni a Stahl-féle perzsa riszes csirkéhez. Már nagyon várom!




2009. június 23., kedd

Töltött tök harmadszor


Legnagyobb örömömre jutott nekem is egy pécsi kistök, és bár tudom, hogy a blogban szerepelt már itt és itt, most mégis felteszem harmadszor is, mert kicsit módosítottam rajta, plusz szeretnék ezzel a bejegyzéssel mindenkit emlékeztetni arra, hogy hamarosan vége a tökszezonnak (a piacon már nem is láttam). Sokat keresgéltem az interneten recepteket, hogy valami újat tudjak mutatni és találtam is egy vegetáriánus töltött tököt, amiben a töltelék egy serpenyőben párolt sárgarépa, újhagyma, karfiol és kelbimbó keveréke, de én ezt most nem kívántam annyira. Aztán leginkább még olyat találtam, aminél a darált húsos töltelékbe tojást kell keverni, vagy az is lehet egy variáció, hogy egy fasírtszerű nyers tölteléket tesznek a tökök belsejébe.


Én maradtam inkább a saját receptemnél, annyit egyszerűsítettem rajta az olvasott receptek alapján, hogy nem főztem elő a tököt, és a kapormártást is hidegen kevertem össze.

Tehát: Egy nagy fej hagymát olajon üvegesre dinszteltem, beledobtam két gerezd apróra vágott fokhagymát, majd a finoman illatozó hagymákon folyamatosan kevergetve megpirítottam 25 deka darált húst. Felöntöttem egy kis vízzel, szórtam bele fél pohárnyi rizst, adtam hozzá 2 deci házi paradicsomlét, sóztam, borsoztam, megszórtam őrölt köménnyel és készre főztem. Amikor jól besűrűsödött, belekevertem egy kanál tejfölt is.

A tököt megpucoltam, két végét levágtam és elnegyedeltem. A negyedekből kiskanállal kikapargattam a magokat, megmostam őket és egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem szépen egymás mellé. Kívül-belül megsóztam, így várakoztak a töltelékre. Amikor a darált húsos ragu teljesen elkészült, a tökhajókban keletkezett sós vizet kitörölgettem egy papír kéztörlővel, beletöltöttem a finom fűszeres ragut és ráöntöttem a kapros tejfölt. Ez úgy készült, hogy 3 deci házi tejfölbe belekevertem két csokor apróra vágott kaprot, sóztam, majd felhigítottam kábé 1 deci vízzel. Ezzel öntöttem nyakon a megtöltött töknegyedeket.


180 fokos sütőben sütöttem 45 percig, majd megszórtam reszelt sajttal és visszadugtam még pár percre, amíg a sajt gusztán ráolvadt a tökre. Nagyon-nagyon finom lett!





2009. június 22., hétfő

Kisnána, 2009. június 19-21.


Végre megint Kisnána! Azt gondoltam, nem írok róla, mert félek, unalmas lehet, hogy mindig ugyanazt csináljuk: eszünk, iszunk, táncolunk, röhögünk, jókat főzünk, dumálunk, pihenünk, egyszóval kieresztetjük a gőzt. Végül úgy döntöttem, mégis leírom a lehető legtárgyilagosabban, hogy miket ettünk. Ahogy sikerül. :-)

Ez a házunk Kisnánán. A távolabbi végétől kezdve: a "nászutas" lakosztály (5 alvóhely), mellette pingpongterem, aztán tovább, a fakorlátos résznél konyha/fürdőszoba, s itt legelöl, az ajtó 3 szobába nyílik, ahol 2-2-4 alvóhely van. Minden nagyon tiszta és kényelmes.

A bubifrizurás csirke, a kedvencünk


Ez pedig egy csinos gatyás csirke


Bubi sétálgat, vagyis mindig rohan

Na akor az időjárás: pénteken kánikulában érkeztünk, és tudtuk, hogy ki kell használnunk az időt napozásra, tehát jobbra-balra dőltünk, én a függőágyamban ejtőztem az árnyékban, s emiatt nem is mentünk kirándulni, elvégre ez volt a napozós napunk.

Szombaton még kora reggel szép idő volt, de aztán eléggé elkezdett fújni a szél, és estére eleredt az eső is. A kirándulás nem az időjárási viszontagság miatt maradt el, hanem egyéb egészségügyi okból. Ez főleg az én hibám volt.

Vasárnap hol szemerkélt, hol meg nem. Sohasem tudhattuk, hogy előbújik-e végre a nap, vagy jön-e egy minden eddiginél nagyobb eső. (De olyan nagy eső, nem volt, mint hétfőn itthon.)

A háziak hátsó kertje

A kajákról: Péteken érkezéskor bőrös malaccombot ettünk, amit még Micike otthon készített. (Bár elmondta, hogyan készítette, sajnos elfelejtettem, hamarosan pótolom.) Rendkívül finomra sikerült, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy megérte, hogy Micike nem tudott miatta aludni. Egy kiló kenyér és némi pálinka fogyott a finom hideg sült mellé.

Este gulyáslevest főztünk teljes egyetértésben, mindenkinek a javaslatát elfogadva. Nagyon jól sikerült, és még le se égettük! A többi dologról nem mesélek, elég annyi, hogy Ferenk pálinkája nagyon jó hangulatot csinált. :-)

A kert kicsit más szögből: szinte a ház végében kezdődik az erdő. Csak valaki odaépített egy házat. Ettől a kerttől egy patak és sok-sok fa és bokor választja el a mi házigazdáink kertjét.

Szombaton Tomi sütött egy jó adag nagyon finom palacsintát, számomra pont megfelelőt, mert én ilyen édesen és vastagra hagyva szeretem a legjobban. Azt hiszem, kakaó, baracklekvár és eperlekvár volt a töltelék, de nekem csak úgy üresen volt a legfinomabb!

Reggelire mindenféle felvágott, kolbász és szalonna volt, estére pedig paprikás krumplit főztünk bográcsban. Kicsit bizonytalanok voltunk, hogy a nagy szél miatt gyújtsunk-e tüzet, de aztán végül a tűz mellett döntöttünk és csak a legvégére kezdett el szemerkélni az eső. Jó lett volna még a tűz mellett üldögélni egy kicsit, de nagyon hangulatos volt vacsorázni a pingpongteremben is.

Ilyen az utca a ház előtt. Amikor elszaladtam a gépemért, az utca közepén még volt egy szürke-fehér foltos macska. Itt aztán nagyon kicsi a forgalom, szoktunk is morogni, ha óránként egy autó "elszáguld" a ház előtt!

A fekete tyúkot Tomának fényképeztem

Vasárnap, azaz az utolsó napon, megfőztük a szokásos gyógylevesünket, a marhahúslevest. Ezt is bográcsban készítettük, de már csak a gáztűzhelyen, azon könnyebb beállítani a hőmérsékletet. Ilyenkor már senki nem bírna enni semmi mást, annyira kikészülünk a sok kajától. Mondom kajától! Ja igen, el ne felejtsem, hogy reggelire Tomi hagymás tojásrántottát sütött, legnagyobb bánatomra ebből sem bírtam enni, mert legkorábban délután négykor éheztem meg.

A tyúkokat akármeddig el tudnám nézegetni, annyira érdekesek. Ha bedobtunk nekik valamit, ilyen őrült módon rohantak rá a kajára. A kakas viszont sohasem evett, hanem őrizte a tyúkokat, peckesen fel-alá járkált néha belecsípett egy-egy kiscsirke hátába. Egyéb dolgot is művelt, de azt döbbenten bámultam, még fényképezni is elfelejtettem. Hosszú volt a feldolgozási idő, mire megértettem, mi történt...


Édességnek Micike sütött egy riskochot, én pedig egy borwniest. (Jó kis magyar édességek!) Ezeket vittük magunkkal, ott nem szoktunk ilyenekkel szórakozni. Mind a kettő jól sikerült és el is fogyott, de persze kellett az a kis palacsinta-kiegészítés!

Itt Bubi belebámul a kamerába. Ez persze nem belebámulás volt, hanem csak egy pillanat. Állandóan rohan!

Itt pedig a szörnyeteg kakas! Olyan sokat kukorékolt, hogy már-már megértettük azt a híres énekest...

Gyönyörű naplemente a Mátrában! Ezt a szépséget láttuk gulyásfőzés közben.

A háziaktól kaptuk ezt a két csodás vargányát, de nem használtuk fel, mert nem mindenki bízott a házibácsi gombaszakértésében. Micike nyerte meg őket.

Az az igazság, hogy nagyon jól éreztük magunkat, jó volt megint ott lenni, és számoljuk a napokat szeptember végéig!