2010. november 30., kedd

Sütőtökös gnocchi

Nem csak gnocchit eszünk hetek óta, de azokról nincs mutatni- és mondanivalóm. Sütőtökös gnocchit sokan csináltak mostanában, nem is linkelek, mert annyi volt, a fő lökést a Paprika tévé adta, Jamie Olivert néztem negyedszemmel, szóval sok mindent nem fogtam fel azon kívül, hogy a főtt (sült?) tököt egy patyolatfehér ruhába (nekik mindig van erre a célra) öntötte, és megcsomózva fellógatta, hogy kifolyjon a leve. Az utolsó kis rúgást meg az a három-négy kis kornyadozó tök szolgáltatta, aki bekerült a háztartásunkba, és aztán elfeledtetett.
Szóval a tököket szépen megmostam, felvágtam jó nagy darabokra, és megsütöttem, pont úgy, ahogy szoktam. (Azért szoktam, mert a fiúk szeretik, én úgy vagyok vele, mint a mézzel, egyszerűen nem bírom megszeretni. Pedig törekszem rá, mert gyönyörű, isteni az illata, amikor sül, de nem szeretem, nem tudom megenni, inkább éhen halok, pont úgy, mintha mézes puszedli lenne, annak is imádom az illatát, de még egy falat is nehezen menne le belőle.) Amikor megsült, a gnocchihoz szánt darabok belét kikanalaztam, és nem áldoztam fel egy (majdnem) patyolatfehér konyharuhát, hanem beleöntöttem egy viszonylag kis lyukakkal rendelkező műanyag szűrőbe, rátettem egy kistányért, és egy literes üveggel lenyomtattam, ha már nem a saját súlya dolgozik, és hagytam csöpögni egy teljes napig.
Másnap puhára főztem három-négy szem közepes krumplit, még melegen áttörtem, és hagytam teljesen kihűlni. Gyúródeszkán összeállítottam a tésztát
- 350 gramm sült sütőtökpüré
- 350 gramm áttört főtt krumpli
- 350 gramm liszt
- 1 nagy tojás
- 30 gramm vaj
- csipet só

Azért kellett ennyi liszt, mert még így is elég lucskos maradt a tök, biztos valahogy ki lehetett volna belőle varázsolni még a nedvességet, és akkor kevesebb is elég lett volna.
Utána már csak a szokásos formázás volt hátra, kispárna késsel és villával. (És közben láttam magam előtt az Andit, aki mindezt milliméteres vonalzóval adja elő, és hajszálra egyforma apró cuki tésztákat gyárt, én nem ezt tettem:).) Több adagban főztem ki, lobogó forró vízben, amint feljöttek a víz tetejére, már szedtem is ki, meleg vajra.
Ez is nagyon finom lett, ámbár nekem jobban ízlett a mezei gnocchi, egyrészt halványan érezhető volt a sütőtök íze, másrészt ebben kicsit más volt a krumpli/liszt arány. Első nap sós krémtúróval, másnap trombitagombás, vörösboros gombaszósszal ettük.


Voltunk egy kicsit kirándulni is, hó volt, köd, és hideg, és nagyon jó volt. Sajnos, az én kutyáimról nem nagyon sikerült értékelhető képeket csinálni, ezért most duplaZazi jön:





2010. november 29., hétfő

Mézes zserbók


Hát anyu is megsütötte végre Nati anyukájának Mézes zserbóját, és ma az egész vállalat tesztelte majd rendben lévőnek találta, annyira, hogy gyorsan el is fogyott a kóstolóba vitt szép adag. Nati persze rögtön észrevette, hogy nem ötszintes a süti, hanem csak négy, de így is alig bírta abbahagyni a kóstolást. Finom volt, köszönjük szépen! (Egyébként kiegészítettem az eredeti bejegyzést a hiányzó képpel és recepttel, ezt Krisztának üzenem, aki kedvesen sürgette már a napokban!)

Megsütötte még Szazala is, és ezúton is köszönöm lelkes és kedves kommentjét. A süti a blogjában megtekinthető.

Aztán véletlenül ráakadtam még erre a próbálkozásra is, és örültem nagyon neki. Ha valaki még megsüti, egyrészt kérünk szépen kóstolót, másrészt pedig szívesen elhelyezem a fotót - ha küld - itt, a többi zserbótestvérke között.


Mi amúgy valószínűleg hűséges típusok vagyunk tesómmal, mert bár Nati-anyu sütijei mind nagyon-nagyon finomak voltak, nekünk mégis anyu mézes krémese ízlik a legjobban. :-) (Persze Natinak meg a saját anyuja sütijei, de ez így van rendjén!)




2010. november 25., csütörtök

Finn ropogós gofri Ottistól


Ezer éve van gofrisütőm, de még csak egyetlenegyszer próbálkoztam vele, és bár nem emlékszem annak az eseménynek a részleteire, de biztosan ehetetlen volt, ha úgy elraktam a gofrisütő-betétet, hogy csak hosszas keresgélés után találtam ma meg. Pedig egyszerű és gyors édesség, pont egy ilyen kellemes napra való, amikor elkerülnek a feszültségek, jól alakulnak a dolgok és még a napocska is melegen süt egy pár órát.

A receptet nemrég találtam Ottisnál, és ma amint hazaértem, gyorsan nekiálltam. Ezzel csak kedvenc Poirot-m első 20 percét sikerült elmulasztanom azon kevés részek egyikéből, amit még nem láttam. No de legalább megérte!

Hozzávalók:

- 3,3 dl tejföl
- 3-6 evőkanál cukor
- 33 dkg liszt (réteslisztet használtam)
- csipetnyi só
- 1 evőkanál vaj
- 1,5 dl víz
- 1,5 dl tej

A cukorral az volt a helyzet, hogy az eredeti recept 3 evőkanál cukrot ír elő, de első kóstoláskor említette Toma, hogy neki nem elég édes. Tudom, szörnyűek vagyunk, némely kaja túl édes, némelyik meg nem elég édes, hát bocsi. Hat darab gofri jött ki ebből a tésztamennyiségből (az enyém jó nagyokat süt), és az utolsó kettőhöz való adagba még kevertem egy evőkanál cukrot, ezzel tökéletesítve a gofrinkat. Ezért úgy számolom, hogy az egész tésztához simán elmegy még 3 evőknaál cukor, ez persze ízlés kérdése, meg attól is függ, mennyire édes, amit majd rákanalazunk.

A tejfölt elkevertem a cukorral, hozzáadtam a lisztet és a sót, közben folyamatosan töltögettem a folyadékokat is, mert eléggé kezdett összeállni a tészta. Amikor minden belekerült, hozzákevertem a vajat is. A gofrisütő-betétet előbányásztam a szekrény legfelső polcáról, kicsomagoltam a por ellen védő csomagolásából, majd belehelyeztem a szendvicssütőbe, és jól felforrósítottam. Vadiúj szilikonecsetem segítségével vékonyan beolajoztam a lapokat. Merőkanállal adagoltam a tésztát és szép aranybarnára sütöttem. (Az első kettő kicsit sokáig sült.)

Az utolsó kettő nemcsak azért lett a legfinomabb, mert édesebb volt a többinél, hanem mert addigra forrósodott fel annyira a sütő, hogy hamar szép színt kapott benne a gofri, át is sült, de nem száradt ki.


Mindenféle finomsággal lehet enni, úgymint:

- mákkrémmel, ami Ottisnál tanulmányozható, de kedvcsinálónak leírom a hozzávalóit: darált mák, tej, cukor, vaj, mascarpone;

- Nutellával, ahogy Toma kívánta;

- vagy esetleg házi Nutellával, aminek a készítéséről Beastie-nél olvashattok.





2010. november 24., szerda

Bejgli 4.


Igen, láttunk már ennél szebb bejglit, meg talán kicsit csinosabban komponált képet is, de ennyire büszkék még sosem voltunk! Virtuálisan virtuális rendszergazdánk, fuszulyka, többéves almáspitézés után bátran belevágott a bejglikészítésbe, és már elsőre ennyire csinos dolgot ütött össze! A nyers bejglik a konyhában töltötték az éjszakát, mert nem fértek be a hűtőbe, azért nőttek össze, de állítólag feléjük egyébként is ez a dizájn volt a megszokott.

Bejglik nálunk:
- Andi-féle Erika-féle Bejgli-féle
- Latsia-féle bejgli csincsillától
- Andi-féle ... bejgli

Napi cuki. Régi népi megfigyelés, hogy ha nő a kanapén alvó macskák száma, akkor jön a hideg, sőt, lehet, hogy már itt is van.




2010. november 23., kedd

Gnocchi, trombitagombával és petrezselyemmel


Már csak abból is látszik, hogy november van, hogy mindenki gnocchit főz. Beleszerettem Rossamela színes kis cuccaiba, ma meg Sherpa nagyon jó, részletes leírásába botlottam bele.
Ritkán csinálok gnocchit, nem is tudom, miért, kb. akkora macera, mint a nokedlifőzés, csak sokkal-sokkal finomabb. Szóval most elhatároztam, hogy sűrítem.

Kicsit utána olvasgattam, hogy miből mennyit, végül is az derült ki, hogy tékitízi, ahogy jól esik. Én most a következőket használtam:
- 65 dkg főtt, áttört és kihűlt krumpli
- 20 dkg liszt
- 1 nagy tojás
- 3 dkg vaj
- csipet só

A fentieket egy deszkán összegyúrtam, utána egy kés és egy villa segítségével kövér kis párnákká formáztam. Közben tettem fel vizet forrni, és amikor már lobogva forrt, beledobáltam a tészták felét. Nagyon gyorsan megfő, amikor feljönnek a víz tetejére, már ki is lehet szedni, némi vajra, és jöhet a második adag kifőzése.
Közben összedobtam a mártást, olyan 5-6 dekányi vajat halványra barnítottam egy vas serpenyőben, ment bele 3 gerezd fokhagyma, egy szűk marék szárított trombitagomba, jól átforgattam, öntöttem hozzá egy fél dl vizet, és addig forraltam fedő nélkül, amíg zsírjára sült. Ekkor dobtam bele a nagy csokor petrezselyemzöldet, durvára vágva. Só és bors is ment még bele.
Legközelebb többet fogok csinálni, ez négy közepes adag lett.

Az utolsók:





2010. november 22., hétfő

Hurka-kolbász finom újfajta krumplival


Anyutól hallottam tegnap a hurka-kolbászsütés ilyen újfajta módjáról. Az újítás számomra abban állt, hogy a krumplit nem alulra, hanem a kolbászok tetejére kell tenni, de előtte paprikás lisztben meg kell forgatni minden karikát, majd tejföllel meglocsolni és sajttal is jól összesütni. Mivel a tanyasicsirke-szállítónktól holnap érkezik némelyeknek hurka és kolbász is, gondoltam még ma kipróbálom a receptet. Szerettem volna Isu csábító párolt káposztáját is elkészíteni mellé, de a mai rossz hangulat és undorító időjárás miatt nem volt kedvem kimenni a piacra káposztáért.


Egy közepes méretű tepsit nagyon vékonyan kiolajoztam (eredeti receptben zsírozni kell), és kiraktam szépen 5 cm-esre vágott hurka- és kolbászdarabokkal. Közéjük dugdostam 2 fej karikára vágott hagymát. A krumplit ujjnyi vastagra szeleteltem és megforgattam paprikás lisztben, amibe belekevertem még egy mokkáskanálnyi sót is. Ezeket a belisztezett krumplikarikákat tettem a hurkák és kolbászok tetejére, jócskán megcsöpögtettem tejföllel, fóliával szorosan letakartam, és betettem a 200 fokos sütőbe 1 órára. Amikor a krumpli megpuhult, sajtot reszeltem rá és fólia nélkül még visszatoltam a sütőbe, hogy szépen ráolvadjon.


A hurkának és a kolbásznak nem volt nagy sikere, de a krumpli ilyen módon történő elkészítése zseniális ötletnek bizonyult, mindenképpen alkalmazni fogom még.

Egy hibája volt csak ennek a rétegezésnek, mégpedig az, hogy alul a kolbászok nem pirultak meg. Ezért lehámoztam róluk és félretettem a krumpliréteget, majd visszatoltam a sütőbe még 15 percre 200 fokon légkeverésen. Az, hogy ezután se vált álmaink ételévé a hurka és a kolbász, nem az ő hibája, mi nem szeretjük eléggé. Viszont a krumpli, gyönyörű színű és finom édes ízű lett a piros paprikától,krémes és szaftos a tejföltől, miközben egy picit ropogós is, egyszóval tényleg tökéletes.




Csokis-rumos golyók

Csokiimádóknak jó hírem van! Tesóm - követve az Andi-féle csokis édességek vonalát - megcsinálta ezeket a hihetetlenül finom kekszgolyókat. Első ránézésre azt hittem, hogy olyan, mint a kókuszgolyó csak más "ruhát" kapott. De nem, ez több annál. Finom étcsoki, rummal megbolondítva. 


Hozzávalók kb. 30 db-hoz:
- 20 dkg étcsokoládé vagy -bevonó
- 25 dkg finomra darált keksz (vagy fahéjas csillag, puszedli, mézeskalács, stb.)
- 8-10 ek. rum
- 5 dkg felaprított mandula
- 5 dkg kókuszreszelék
- 5 dkg csokireszelék
- cukorszirup



Az étcsokit gőz felett megolvasztjuk, és kissé kihűtve összekeverjük a darált keksszel, apránként hozzáadva a rumot. Kézzel golyókat formálunk a masszából.

Teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk az apróra vágott mandulát, majd kiöntjük egy tálba és megpirítjuk a kókuszreszeléket.

A golyókat cukorszirupba mártjuk és a mandulába, kókuszreszelékbe, csokireszelékbe forgatjuk. Száradás után egyesével minyonpapírba helyezzük.


Bár a leírás szerint egyszerűen elkészíthető, Mazsolino mégis megszenvedett vele, hogy ilyen szép legyen a végeredmény.  A csokija nem akart felolvadni rendesen, csak egy kis vaj hozzáadásával. Azt mondta, hogy nagyon nehéz volt összevegyíteni a keksszel és a formázás is nehezen ment. 

Megnyugtattam, hogy abszolút nem látszik, mennyit küzdött vele. :) És az íze is nagyon jó, olyan töményen csokis, szóval nekem való. Kértem, hogy csinálja majd meg újra, de egyelőre elég volt neki ez az "élmény". 


Jó tanácsként ajánlja: ha nincs otthon bolti cukorszirup - mivel neki sem volt - kb. 1 dl vízben olvasszunk fel 1-2 evőkanálnyi kristálycukrot. A célnak tökéletesen megfelel ez is.

Ő soknak találta az 5-5 dkg díszítőanyagot, szerinte elég 2-2 dkg ehhez a mennyiséghez.




2010. november 20., szombat

Ez meg az


A napokban megint sokat gondolkodtam rajta, hogy minek nekem ez a blog? Kicsit el voltam akkor keseredve, mert egymás után nem sikerültek a dolgok, és nagyon utálok kaját kidobni. Aztán meg elég sok időt vesz el, receptkeresés, fotózás, írás - néha nagyon sajnálom rá ezt az időt, meg a pénzt is a sok kísérletezésre. Egyik ilyen totális kudarc volt a zöldborsófőzelék.


Gondolhatjátok, hogy elment az eszem, hogy egy sima zöldborsófőzeléket akartam feltenni a blogba, de én igenis, még sosem csináltam. Nem szeretem ugyanis a borsót, és nem tudtam, hogy Toma hogy áll hozzá, azt gondoltam, mivel ez egy édeskés főzi, meg lehet vele etetni egy jó fűszeres fasírt mellé. Rákerestem a készítésre az interneten, és mindjárt kétfélét is találtam, egy rántással készülőt, és egy habarásost. A másodikat választottam.

A mirelit zöldborsót egy kis vajon megpároltam, megszórtam liszttel és petrezselyemmel, felöntöttem tejjel és kész. Az öt fasírthoz kábé öt szem borsót evett a gyerek, így hát ment a főzelék a kutyáknak, remélem nekik legalább ízleni fog.

Másik nagyon elkeserítő harcom a DNK kenyerekkel folyik már évek óta. Bár Csincsilla hétről hétre süti feszt, és Bea is sikeresen túlvan rajta, nekem még sosem sikerült, pedig a sütőtanfolyamon is érintettük ezt a témát, és olyan egyszerűnek tűnt ott! Egyébként alapproblémám ezzel a DNK-val, hogy sosem tudom előre, hogy mit fogok csinálni egy óra múlva, nemhogy 12 óra múlva, ezért most Piszke turbó kenyérkéjének a receptjét választottam. A recept ott áttanulmányozható.

Kétszer próbálkoztam meg ezzel is, és bár első alkalommal külsőre kifogástalan lett, de belül mintha nyers maradt volna, ennek ellenére Toma felfalta majdnem mind a kettőt egy ültő helyében, mert annyira jó íze volt, emlékeztetett azokra a kenyerekre, amit apukám hozott Ceglédről (A Ceglédi Kenyér) sok-sok évvel ezelőtt. Ez félsiker. Másodszorra tökélyre akartam vinni, de azt meg olyan mértékben elrontottam, hogy kihűlés után azonnal ki kellett dobnom. Persze én voltam a hibás, nem a recept, mert úgy belemerültem a könyvbembe, hogy a kelesztési időt 1 órával meghosszabbítottam, ez természetesen annyira nem tett jót neki, hogy másodszor már meg se kelt.



Nagy reményeket fűztem a csipkebogyó-bonbonhoz is, amit a Csincsillától kapott isteni hecsedliből akartam elkészíteni.

"A csipkebogyóból készült gyümölcsvelőt jól keverjük össze kétszeres mennyiségű porcukorral és főzzük pár percig óvatosan, nehogy leégjen. Terítsük el a masszát egy enyhén kivajazott sütőlapon, vagy tepsiben és szárítsuk meg a sütőben, ( 80 C-on) vagy a fűtőtesten. Ezután vágjuk fel kisebb darabokra, forgassuk meg a darabokat barnacukorban és tegyük egy jól záródó dobozba, vagy üvegbe. Kellemes nyalánkság. Tea ízesítésére is kiváló!"

Első olvasásra egyszerűnek is tűnik, és Csincsilla megpróbáltatásait elkerülendő, gondoltam én nem a tűzhelyen fogom kevergetni, hanem mikróban forralom ameddig jól be nem sűrűsödik. Ki is öntöttem a kis üveg lekváromat egy tálkába, hozzáadtam a porcukrot, és betettem 1 percre. Itt még nem is történt semmi baj, de a második egy percesnél felforrt, kifutott és ragadt az egész mikró tőle. Amikor átemeltem a mosogatóhoz, persze lecsöpögött, mondanom se kell perceken belül ragadt az egész konyha. Jó, akkor kiöntöm egy sütőpapírral borított tepsire és sütőben fogom szárítani, míg birsalmasajt-keménységű nem lesz. Három napig minden szabadidőmben 100 fokon szárítottam légkeveréssel, de csak a széléből kábé 5 mm vált viszonylag vágható keménységűvé, a többi továbbra is folyt. Ekkor adtam fel, most szegényt már csak egy süti tésztájába tudom elhasználni.

Ezen, és még más, most eszembe se jutó elkeserítő kudarcok után gondoltam úgy, hogy most megint kicsit szünetelek, de amikor valami alapanyagomhoz, vagy egy vendég fogadásához kerestem sütireceptet, sok-sok új étel került megint a listámra. Ezek:

- Szélforgók
- Epres-fehércsokis panna cotta (Stahl)
- Ribizlis-grízes (Piszke)
- Grízkocka
- Sült cukkíni
- Burgonyás töltött lepény (hát, ez nem volt annyira sikeres, legalábbis nálam)
- Narancsos karamellpuding
- Narancstorta
- Csokis pavlova (nagyon finom lett, ez lesz a karácsonyi desszertünk is!)
- Sáfrányos rizottó aszalt paradicsommal és gorgonzolával

Fentiek közül néhányat már sikeresen elkészítettem, ami továbblendített alkotói válságomon :-), a többivel jelentkezem még. Kicsit talán ritkábban, mert blogszerzőtársaim közelmúltban publikált receptjeit is ki akarom próbálni. Igaz, nagyrészt édességek maradtak a listán, de esetleg szavazhattok rá, melyikkel folytassam.



Banános tekercs


Ennek a sütinek sokféle receptjével találkoztam már az interneten, szakácskönyvben, főzős újságban, de a versenyzők nagy része rögtön kiesett, mivel a krémjébe (25 dkg!) RÁMA MARGARINT, vagy mert hidegen keverhető vanília pudingport kellett tenni - ezeket az alapanyagokat már régóta nem használom. Láttam ezeken kívül még liszt nélküli tésztájú változatot, egyszer ki is próbáltam - na ez 5 percet kapott, hogy elhagyja a házat. A mostani kiinduló recepttel pedig az volt a probémám, hogy az utasítás így szólt: "tepsibe öntjük és előmelegített sütőben közepes lángon megsütjük". Gyakorlott piskótasütőknek ez biztos mindent elmond, de nekem tudnom kell, mekkora tepsiben, hány fokon, hány percig? Ezért alapos kutatómunkát végeztem, recepteket, mennyiségeket hasonlítottam össze, és így lett a végeredmény: 26×34 cm-es tepsiben, 180 fokon 15 perc. Na így már bele mertem vágni.


Hozzávalók a piskótához:

- 6 tojás
- 6 evőkanál porcukor
- 2 evőkanál kakaó
- 3 evőkanál rétesliszt
- fél csomag sütőpor

A hozzávalók listájából látható, hogy mérlegutálók is bátran belevághatnak! A piskóta a szokásos módon készült: a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá vertem. Egy másik tálban fehéredésig kevertem a tojássárgákat a cukorral. A lisztet összekevertem a kakaóporral és a sütőporral, majd rászitáltam a tojásos-cukros keverékre és jól elkevertem őket. Ezután a tojáshab felét magasabb fokozaton, a másik felét pedig egy kanállal óvatosan a tésztába kevertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, és 180 fokon 15-18 percig sütöttem. Amikor megsült, a sütőajtóban hagytam kicsit hűlni, de csak egy kicsit, mert még melegen hosszában kétfelé hajtottam úgy, hogy közepén végigfektettem a nyújtófát. Így hagytam teljesen kihűlni.


Hozzávalók a krémhez:

- krémsajt (sajnos nem mértem le, de annyi, amennyi egy befőttesüvegnyi házi joghurtból 2 napos lecsöpögtetés után keletkezett)
- 2,5 dl tejszínhab
- 2-3 (vagy több) evőkanál porcukor
- 1 zacskó vaníliáscukor
- habfixáló
- 2 banán a töltelékehez

A tejszínt elkezdtem felverni, félúton hozzáadtam a habfixálót, és addig vertem tovább, amíg megfelelő keménységű lett. Egy másik tálban a krémsajtot alaposan kikevertem a cukrokkal, végül a kemény habot is hozzáadtam. Amikor elkészült, a kihűlt tésztát kihajtogattam, megkentem a krémmel, középen végigfektettem két banánt, és újból öszehajtogattam úgy, hogy henger alakú legyen. Kicsit pihent a hűtőben, bár ez nem kötelező elem, de nekünk így jött ki a lépés.


Eddig csak jó véleményt hallottam róla, szeretném hallani a többi kóstolót is. Szerintem iszonyúan finom lett, örülök, hogy hallgattam magamra, és nem vajas krémmel töltöttem meg. Gyönyörű és finom! Szerintem.



2010. november 19., péntek

Mazsolás forralt bor

Sűrű, gomolygó ködbe keveredtünk ma hazafelé tartva tesómmal, s kellemes beszélgetésünk horrorfilmjelenetek felidézéséről szólt, persze igyekeztünk túllicitálni egymást. Gondoltam, ez lesz a megfelelő este, hogy forralt bort készítsek itthon Stahl Végre itthon! szakácskönyvében talált recept alapján. Illetve majdnem az alapján, mert módosítottam rajta.

Az eredeti mazsolás forralt bor hozzávalói:

- 2 üveg száraz vörösbor
- 25 dkg cukor
- 2-3 fahéjrúd
- 10 szem szegfűszeg
- 1 narancs héja
- 2 citrom héja
- 15 dkg mazsola
- 3 dl vodka
- 1 dl tokaji aszú

Bár nagyon tetszik a recept, nem tudtam megvalósítani több okból. Köztudott, hogy vodka csak olyan otthonokban található, ahol antialkoholisták laknak, aztán tokaji aszúm se volt itthon. És épp most kezdtem visszatérni a citrom- és narancshéj hasznlatához, erre megint szrönyűségeket olvastam róla több helyen is, többek között itt.

Fentiek miatt az én kis módosított receptem így szól:

Hozzávalók:

- 1 üveg édes vörösbor
- 2 evőkanál barnacukor
- 1 fahéjrúd
- 10 szem szegfűszeg
- 1 maréknyi mazsola
- 3 karika narancs, héjától megszabadítva
- 1 dl finom erdélyi áfonyapálinka

A pálinkán kívül mindent egy láboskába öntöttem, összeforraltam, 10 percig gyöngyöztettem. Lekapcsoltam alatta a lapot és beleöntötem a pálinkát is. Tűzálló tálba átszűrtem, a fahéjat és a szegfűszeget kidobtam, majd a mazsolákat és a narancskarikákat visszatettem. Forrón megittuk, jó melegünk és jó hangulatunk lett tőle.


Hogy tokaji aszúval is kipróbálom egyszer, az biztos! Nagyon finom volt, illata betöltötte az egész lakást.



2010. november 18., csütörtök

Mandulás pulykamell


Újabb próbálkozásom a Mediterrán kalandozásokból, és bár erről nincs fotó a könyvben, egészen másmilyennek képzeltem el. A pulykamell és mandula kombináció miatt terelődött rá a figyelmem, és hogy még bor is kellett bele, bíztam benne, hogy elronthatatlan - és tényleg finom volt.

Hozzávalók:

- 50 dkg pulykamellfilé
- 3 evőkanál olívaolaj
- 1 nagy fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál darált mandula
- 1 babérlevél
- 2 paradicsom (vagy egy féldoboz hámozott, darabolt konzervparadicsom)
- 2,5 dl fehérbor (vagy rozé, ha csak az van otthon, de szerintem vörös is lehet)
- 2,5 dl tyúkhúsleves (alaplé a mélyhűtőből)
- só, bors

A pulykamellet felkockáztam, és egy serpenyőben az olívaolajon szép pirosra sütöttem. Kiszedtem egy tányérra, és ment a helyére az apróra vágott hagyma, kicsit később pedig a fokhagyma, amit üvegesre pirítottam (fogjuk rá). Hozzákevertem az aprítógépben darált mandulát és enyhén megpirítottam az egyveleget.

Ezután a serpenyőbe öntöttem a paradicsomot, a húslevest és a bort, beledobtam a babérlevelet is, összekevertem átforraltam, majd visszatettem a pulykamellkockákat. Sóztam, borsoztam és addig főztem, amíg jól besűrűsödött. Az eredeti recept szerint 30 percig fedő alatt kell főzni, de valószínűleg a hámozottparadicsom-konzerv miatt az enyémet túl hígnak találtam, tehát fedő nélkül úgy 45-55 percig főztem. Rizzsel tálaltam.


Bár nehezen fotózható, de ne képzeljetek róla semmi rosszat, nagyon finom volt! A recept a könyv szerint spanyol eredetű, így tehát ebbe is belekóstoltunk végre.



2010. november 17., szerda

Csokoládés pavlova


Gondolom, nincs már olyan gasztroblogger, aki ne sütötte volna meg a Pavlova-torta valamelyik változatát, és kár tagadni, én is próbáltam már többször, de eddig még sosem sikerült. Nem könnyen adom fel a dolgokat, ezért amikor mostanában valamelyik desszertből megmaradt 4 tojásfehérje, újra napirendre került nálam a Pavlova-kérdés. Rákerestem a neten és a találatok közül Dolce Vita Csokis pavolváját választottam, és csoda történt! Ilyen szépet és finomat én még álmodni se mertem!


Szándékosan nem változtattam volna rajta semmit, talán csak azt tudtam előre, hogy tetejét díszítő csokit mindenképpen lecserélem eperre, és meglocsolom az egészet narancslikőrős-epres sziruppal. Aztán hogy nem volt itthon porcukor, magam daráltam hozzá kávédarálóval, és mivel nem volt melaszos nádcukrom se, ami bár nem kötelező elem, nagyon izgatta a fantáziámat, gondoltam kirpóbálom az Ázsia-boltban vásárolt sötét malátámat. Nem tudom amúgy, mire is kell használni a malátát, kis kóstolás után eldöntöttem, csak egy fél evőkanállal teszek bele, mert rettenetesen keserű volt, de gondoltam, baj nem lehet, 3 evőkanál kakaó mellett nem fog feltűnni. Esetleg majd ráfogom, hogy "mélyíteni akartam a kakaó ízét" - ez még menőn is hangzik. Nyilván a cserealkatrészek nélkül is ugyanilyen jól sikerült volna ez a torta!

Valahol olvastam vagy hallottam, hogy a tökéletes tojásfehérje-habhoz legjobb az olyan fehérje, ami már állt egy-két napot a hűtőben, most betartottam ezt a szabályt is. És akkor jöjjön a recept:

Hozzávalók:

- 4 tojásfehérje (szobahőmérsékletű)
- 25 dkg porcukor (vagy kristálycukorból kávédarálóval házilag gyártott porcukor - egész más állagú)
- 2 evőkanál melaszos nádcukor (nem kötelező)
- 3 evőkanál kakaópor
- 1 evőkanál étkezési keményítő
- 1 evőkanál ecet (én most almaecetet használtam)
- csipet só

A tetejére:

- cukrozatlan tejszínhab jó keményre verve
- fagyasztott-felolvasztott, vagy friss eper, vagy más gyümölcs
- az eper levéből és narancslikőrből készített sűrű szirup

Előmelegítettem a sütőt 150 fokra. A tojásfehérjét a csipet sóval elkezdtem felverni, és amikor már kezdett kemény lenni kanalanként hozzáadtam a cukrot, amit előzőleg összekevertem a malátával. Közben (utasítás szerint) folyamatosan vertem, amíg nagyon-nagyon kemény lett, ehhez többször is ellenőriztem úgy, hogy kiemeltem a habverőt, és amikor már egyáltalán nem csöppent le róla a hab, akkor jónak ítéltem.

Amikor elérkezett végre ez a pillanat, belekevertem az ecetet, a keményítőt és a kakaóport is, először a habverővel alacsonyabb fokozaton csak úgy nagyjából, aztán kanállal jól eloszlattam mindenütt. A kakaóporba előzőleg belekevertem a keményítőt, hogy tuti egyenletesen el tudjam majd osztani a habban. A sütőlapra sütőpapírt raktam (elfelejtettem vékonyan beolajozni), és ide halmoztam a habból egy nagyjából 20 cm széles és 5-6 cm magas tortaformát. Betettem a sütőbe, a hőfokot azonnal csökkentettem 120 fokra, és így sütöttem 75 percig. A sütés közben nem szabad nyitogatni a sütőajtót, de amikor kész, résnyire nyitva hagyva kell kihűteni a tortát.

Tálaláskor a tejszínt kemény habbá vertem, ezt halmoztam a torta tetejére, ami ettől azonnal beomlott középen, de ez nem látszik! Eperszemekkel díszítettem és illatos narancslikőrös sziruppal csorgattam meg. A felét megettük egy ültő helyünkben, pedig én nem vagyok édesszájú, vagy az ufók elraboltak álmomban és átprogramoztak.



Ajánlom ezt a tortát Hédinek, aki habcsókimádó, Zsuzsinak és Marcsinak, aki csokiimádó, és amúgy minden édesszájúnak, mert nagyon édes, nagyon csokis, nagyon finom, ráadásul - amikor ilyen jól sikerül - azt is mondhatom rá, hogy könnyű elkészíteni. Ha vendégeknek készül, megsüthető előre is, mert a díszítőelemek nélkül, szobahőmérsékleten 2 napig eláll. Köszönet a jó kis receptért!




Túrós-gyümölcsös kalács

Tesóm a hétvégén annyira belelendült a sütikészítésbe, hogy egy nap alatt két félét is sütött (illetve ha jól hallottam, Zolival együtt ügyködtek a konyhában).  Az egyik ez a túrós kalács volt, amibe aszalt és kandírozott gyümölcsdarabkákat kevert. Ez nem csak esztétikailag dobta fel nagyon, hanem az állagát is könnyebbé tette. 


Hozzávalók:
- 25 dkg túró,
- 20 dkg vegyes kandírozott és/vagy aszalt gyümölcs,
- 1 rúd vanília vagy vaníliaaroma,
- 50 dkg liszt,
- 1 tasak sütőpor,
- 2 tojás,
- 15 dkg vaj,
- 15 dkg cukor,
- 10 dkg darált dió,
- 10 dkg mazsola

Tetejére:
- 5 dkg vaj,
- porcukor


A túrót áttörjük, a kandírozott és aszaltgyümölcsöket kissé összevagdaljuk. Ha vaníliarudat használunk, kettéhasítjuk, pépjét kikaparjuk.  A lisztet elkeverjük a sütőporral, hozzáadjuk a túrót, a tojást, a lágy margarint, a cukorot, a vaníliát, a diót, és tésztává gyúrjuk.

A kész tésztába beledolgozzuk a mazsolát és a kandírozott gyümölcsöket, majd letakarva, a hűtőben 30-40 percig pihentetjük.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A tésztát két részre osztjuk, hosszú, kövér rúddá formázzuk, és a tepsire tesszük. A sütőben 65-70 percig (vagy amíg szépen megpirul) sütjük.

10 percig pihentetjük, majd még melegen megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk porcukorral. Amikor teljesen kihűlt, felszeleteljük.


Mazsolino annyi megjegyzést fűzött hozzá, hogy neki elég volt 55 perc ahhoz, hogy szép pirosra süljön. Gondolom, nem mindegy, hogy légkeveréssel vagy anélkül sütjük.

Nagyon finom, bár nem túl könnyű tésztájú süti. Az angolok úgy mondanák, hogy az ötórai teához ideális sütemény. :) Különleges ízt ad neki a vanília és a dió páros. 




Dió

Ha neked is gondot okoz a makrancos diók kifejtése. Soha eddig nem hallottam erről a módszerről, pedig már tíz éve küzdök minden ősszel a tésai papírhéjú diónkkal, légkalapács, véres ujjak, mérhetetlen idő, törött fogak. Mert nem csak az a baj, hogy nagyon macerás az ilyen diók törése, fejtése, hanem lehetetlen nagyobb darabokban kiszedni a belét, sok kis apró morzsalék, szóval óhatatlanul benne marad némi héjdarab (tulajdonképpen nem is a dió héja, azt még ritkábban felejti benne az ember, hanem az elválasztó hártyák darabkái, amik ugyanúgy kőkeményre száradnak, és undorító dolog beléjük harapni). Hát ennek most vége. Tehát a Módszer, amit a nagynénémtől hallottam, ő meg a szomszédasszonya Kláritól:)
A diókat be kell áztatni enyhén sós vízbe (egy nagy tálba egy nagy csipet só) egy éjszakára. Utána kicsit megszikkasztjuk, és már törhetjük is (érdemes tényleg kicsit megszárítani, mert a vizes dió egyrészt befogja a kezünket, másrészt nem jó vele babrálni, maszatos, lucskos, nem az a tiszta, száraz érzés). A kalapács is könnyebben viszi, de ami a legjobb, szinte egyben fordulnak ki a megpuhult diódarabok a héjból. Isteni. Ha kész vagyunk, akkor a nyirkos dióbelet egy nagy cseréptálban vagy bármi más alkalmatosságban jól ki kell szárítani a langyos cserépkályha tetején (annak hiányában meg a fűtött szoba közepén). Aztán már ki-ki tárolja, ahogy szokta, én a moly elől a fagyasztó aljára dugdosom a diós zacskókat.

És a napi cuki:
A vonalban ismét Villám, a bukaresti szupercica, látszik, hogy nehéz, nehéz a cicasors arrafelé.



A cuki képeket Villámgazditól kaptam.



2010. november 16., kedd

Lebbencsleves

Ezer éve ettem utoljára lebbencslevest, ezért is örültem neki annyira, amikor Imi feldobta ötletként, amikor a hétvégi menün agyaltam. Mivel én magam még soha nem főztem, de tudtam, hogy milyen ízt szeretnék elérni és milyen hozzávalókból szeretném készíteni, ezért elkezdtem keresgélni a netes receptek között és Palócprovence-nél találtam meg a legszimpatikusabbat. 

Linkeljetek át az ő oldalára, ahol nagyon hasznos információkat olvashatunk a lebbencstésztáról. Így legalább tudom, hogy miről kapta a nevét ez a leves. 


Picit módosítottam Palócprovence receptjén, ezért az én levesem hozzávalóit írom le:

- 10 dkg füstölt szalonna (3 félét tettem bele)
- fél szál csípős kolbász (nagyon csípőset sikerült kifognom)
- 1 fej hagyma
- 15-20 dkg lebbencstészta
- pirospaprika
- 3 nagyobb krumpli
- 1 paradicsom
- 1 paprika
- só, bors
- tejföl a tálaláshoz



A szalonnákat felkockáztam, kiolvasztottam a zsírját. Ebben megpirítottam a karikára vágott kolbászt. A szalonnát és a kolbászt kiemeltem a zsírból, amin üvegesre pároltam a felaprított hagymát.  Beleszórtam a nagy darab lebbencstésztákat és kevergetve kissé megpirítottam.

Itt jegyzem meg, hogy legközelebb valahogy máshogyan kell csinálnom ezt a részt. Lehetséges, hogy a zsír volt kevés a tészta alatt, de mire normálisan megpirult volna, addigra a hagyma majdnem odaégett. Nem mertem kockáztatni, inkább halvány színű maradt a tészta.

A tésztát megszórtam pirospaprikával, felöntöttem bőven vízzel. Belekevertem a kis kockára vágott paradicsomot és paprikát és hozzáadtam a meghámozott, felkockázott krumplit is. Sóval, borssal ízesítettem és addig főztem, amíg a krumpli teljesen megpuhult. Ekkor visszatettem bele a szalonna- és kolbászdarabkákat és még 5 percig főztem.


Azonnal, forrón tálaljuk. Számomra elengedhetetlen, hogy a tányéromban tejfölt keverjek bele, lágyítja egy kicsit a nehéz, fűszeres ízét.

Nekem nem kellett külön csípős paprikát beletenni, ahogy Palócprovence írja, mert a Tóalmási tüzes kolbász megtette a magáét. Utána tűzokádó (hétfejű) sárkánynak éreztem magamat... :)




2010. november 15., hétfő

Burgonyás töltött lepény


Pár hónappal ezelőtt megkockáztattam magamnak, egy üveg szardella filét. Még sosem vettem, mert túl borsosnak találtam mindig az árát, de aznap valamiért nem tudtam ellenállni neki. Régóta vágyom rá, mert egy regényben olvastam, ahol a főhősnő minden este főzött magának, hogy mindenfajta olaszos tésztába rakott szardellafilét, és szinte szuggerálta, hogy ez elengedhetetlen hozzávaló, mert ettől valahogy átlényegül az étel. Na erre az átlényegülésre voltam én kíváncsi. Szóval hónapok óta várakozott, már a recept is megvolt hozzá, de valamiért csak ma készült el. Persze tudom, miért, mert Mazsi egész nyáron nem ért rá, hogy elkészítsük.


Rengeteg hozzávaló van, először a tésztához:

- 1,5 kg burgonya
- 10 dkg liszt
- 10 dkg frissen reszelt parmezán (vagy 7 dkg)
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 2 tojás
- só, bors

A krumplit héjastól megfőztem, még forrón meghámoztam, majd krumplinyomóval áttörtem. Kicsit hagytam hűlni, majd liszttel, reszelt parmezánnal, a zsemlemorzsa felével és a 2 tojással összedolgoztam, sóztam és borsoztam.


Hozzávalók a töltelékhez:

- 2 cukkíni
- 1 kis padlizsán
- 4 lilahagyma (elég volt kettő)
- 4 evőkanál olívaolaj
- 3 paradicsom
- 10 dkg fekete olajbogyó
- 8-10 dg szardellafilé (konzerv) - ezt írja, hogy konzerv, nem tudom az üveges konzerv-e
- 1 evőkanál kapribogyó
- 1 teáskanál szárított oregano (nekem most csak bazsalikom volt itthon)
- 1 szárított chilipaprika (ízlés szerint)
- 5 dkg reszelt parmezán
- bónusz a részemről: plusz reszelt edami sajt
- só

A padlizsánt megpucoltam, felkockáztam és egy wokban elkezdtem sütni. Közben a cukkíniket megpucoltam, vékony félkarikákra vágtam, s ugyanígy tettem a hagymával is. Amikor ezzel megvoltam, rászórtam a megsült padlizsánra, és az egészet jól átsütöttem. Lehúztam a tűzről, kicsit hűlt, és sorban dobáltam bele a felnegyedelt olajbogyót, az aprított szardellafilét, a picire kockázott paradicsomot, a kapribogyót, bazsalikomot, sót, borsot. Ízlés szerint egy kis erős paprikát is lehet belemorzsolni, én most nem tettem. Legvégül a sült zöldségekhez kevertem a reszelt sajtokat is.

A tepsit olajjal vékonyan kikentem, és a krumplis tészta felét elegyengettem az alján. Erre terítettem a zöldséges tölteléket, majd a maradék tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam és a tetejére simítottam. Villával néhány helyen megszurkáltam, a maradék zsemlemorzsával megszórtam, pici olívaolajjal meglocsoltam. Előmelegített 160 fokos sütőben 40 percig sütöttem, de ez nagggyon nem volt elég, ezért még jó pár percig folytattam a sütést 180 fokon légkeveréssel, hogy szép piros és ropogós legyen a teteje. (Ha ez nem sül meg, akkor hogy sülne meg egy kacsa 160 fokon 90 perc alatt? Még mindig nem tudom felfogni.)


Amikor elkészült, kockákra vágva tálaltam, és bár nem ilyennek képzeltem, mert a szakácskönyv fotóján egy egészen más étel szerepel, de azért nagyon finomnak találtam. (Receptforrás: Mediterrán Kalandozás)