2008. augusztus 31., vasárnap

Tésai ajándékok

Van az úgy, hogy az ember nem tudja se az urát, se a tesóját befűzni a gyümölcszedésre, ekkor előlép az a verzió, hogy a közös konyha(kert)-tulajdonosok kettesben mennek gyümölcsöt szedni. A szilva, a körte, a szőlő, a szeder, a bodza és a többi márpedig érik akkor is, ha nem ér rá senki, és várják sorsuk jobbra fordulását.

Így történt, hogy összeszedtük Kófickát, Zsuzsikát és közös kiscicánkat, Tomcicát, bevágtuk magunkat a kocsiba és irány Tésa. Nagyon szép utunk volt, átmentünk Esztergomon, át a párkányi Mária-Valéria-hídon, Szlovákiában megálltunk egy kicsi boltnál, bevásároltunk finomságokat: csokis nápolyit, óriás ropit, vaníliás tallért és természetesen sört. Nem vagyok nagy sörös, de ez tényleg nagyon finom sör volt!




Rengeteg szilvát szedtünk, elsősorban a cefrés hordókat töltöttük meg, de jutott még egy-egy kosár besztercei (mások szerint berzencei) szilva mindkettőnknek. Megcsináltam a sült szilvalekvárt és a szilvás klafutit Csincsilla receptjei alapján, a szilvás gombóc pedig még vár még sorára.

A sült szilvalekvárt azt hiszem elrontottam, mert talán eggyel kisebb tepsiben kellett volna sütni és egy kicsivel kevesebb ideig, mert elég sok szilva egyszerűen kiszáradt, összeaszalódott. A jól sikerült részek viszont isteniek lettek. Két üveggel sikerült eltennem belőle, most a dunsztban alukálnak.

A szilvás klafuti viszont mondhatom, hogy tökéletesre sikerült! (Mazsi ne idegesítsd fel magad, mert jön a te adagod is!)



Hoztam még egy kis kosár bodzát, mert bodzalekvárt még sohasem csináltam, viszont ettem már Dominál. Fel is hívtam, hogy van-e valami tudnivaló a bodzáról, és azt mondta, hogy ő szederrel szokta vegyíteni, de nagyon finom lesz úgy is, ha csak önmagában a bodzát főzöm be. Nagyon érdekes, különleges íze van, elsőre inkább azt mondanám, hogy nem ízlik, de aztán amikor lenyelem, kis idő elteltével érzem, ennék még belőle, mert van egy kellemes utóíze is. Hát, nem tudom, az idő meg a családom majd eldönti, hogy teszünk-e még el bodzalekvárt.



Rengeteg körte is termett, de én nem körtelekvárt, hanem befőttet akartam belőle készíteni. Megpucoltam, felaprítottam körülbelül 5 kiló körtét, ecetes vízben várakoztak, amíg annyi össze nem gyűlt, hogy a szirupba beledobjam, egyet rottyantsak rajta, majd forrón az üvegekbe szedjem, színültig töltsem sziruppal és lezárjam az üvegeket. A szirup: 2,5-3 liter víz, 1-1,5 kg cukor, kicsi szegfűszeg, fahéj összefőzve. A szegfűszeget és a fahéjat kiszedtem a szirupból, mielőtt a körtéket beletettem volna, mert tavaly a barackbefőtteknél ezt kihagytam, ezért csúnyán megbarnultak.

Amikor minden üveget megtöltöttem, a lábosok aljára vizet töltöttem, ebbe állítottam a forró befőtteket és 10 percig gyöngyöztettem őket. A vízben hagytam kihűlni. 13 üveggel lett.

A mosolygós körték gyönyörű korondi gyümölcsöstálamban, és a varázslatosan szép befőttek:



Szedtünk még patiszont, sóskát, mángoldot, petrezselymet, snidlinget, mentát. Nagy ötlet volt Csincsillától, hogy ott gyorsan pucoljuk meg a sóskát, mert a maratoni befőzés alatt egyszerűen csak meg kellett mosni, kicsi olivaolajon megdinsztelni, behabarni és kész is volt a vacsorám.


Köszönöm Tésa (és Csincsilla) ezt a rengeteg finomságot! Jövök még a szilvás gombóccal, a patiszonnal és a finom fűszerekkel készült meglepivel!




2008. augusztus 27., szerda

Tócsni


Lapcsánka, tócsni, vagy éppen tócsi, ahogy Csopakon mondták és írták az étlapon. Muszáj volt megcsinálnom, annyiszor botlottam bele mostanában. A strandbüfében nem mertem megkóstolni és már ott gondoltam, hogy majd valamikor elkészítem magamnak, és szabi után másik kedvenc főzős blogomat olvasva pont ezzel a recepttel találkoztam, aztán később a saját receptjeimet néztem át, hogy valamit újítsak a blogba, amikor azok között váratlanul megint felbukkant ez a recept. Így hát megcsináltam ma este.

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 kg krumpli,
  • 1 fej hagyma,
  • 3-4 ek. liszt
  • aludttej (vagy 4-5 szem krumplinként 1 tojás)
  • só, bors

Azért is érdekelt ez a recept, mert előfordul, hogy kicsit több tejet veszek a tehenészetben, vagy nem fogy annyi, amennyi szokott és olyankor talán csinálhatnék aludttejet belőle, majd ezt a krumplilepénykét... Na de előbb próba a gyereken!

Egy fej vöröshagymát pici olivaolajon megdinszteltem, és amíg hűlt, lereszeltem a nyers krumplit azzal a reszelővel, amelyik hosszú pálcikákat csinál belőle. A lereszelt krumpliból jól kinyomtam a levét, majd visszatettem a tálba és adtam hozzá 1 tojást, (pici tejet is), 4 evőkanál lisztet, sót, borsot és végül a kihűlt hagymát. Jól összekevertem és hagytam kicsit állni. Nem ilyennek képzeltem a tésztát, de folytattam...

A serpenyőben egy kevés olajat forrósítottam, erre tettem kanalanként a masszát, majd a kanál hátlapjával kilapítottam a lepénykéket. Lassú tűzön sütöttem piros-ropogósra mindkét oldalát.

Melegen kell enni, és fokhagymával vagy snidlinggel ízesített tejfölt vagy joghurtot, esetleg reszelt (füstölt) sajtot lehet adni hozzá. Én persze pulykamellszeleteket sütöttem mellé, mert féltem, hogy éhes marad a fiam ... és milyen igazam lett! Naná, hogy nem ízlett neki: ez ugyanis elég olcsó és egyszerű étel, na ezt köszöni szépen, nem kéri! Hát rendes volt, legalább megkóstolta.


Nekem különben nincs vele semmi bajom, sőt ízlik is, spórolós napokon különösen jól el tudom képzelni vacsorára, vagy például egy jó kis borozgatás közben :-) Még próbálkozom vele, főleg az aludttejes verzióval, hátha hígabb lesz a tészta és ezáltal vékonyabbra tudnám sütni.

Egyébként egy ilyen korongot (csak persze jóval kisebbet) 100 forintért adtak a strandon, úgyhogy ma kerestem elméletben 600 Ft-ot pár szem krumplival.




2008. augusztus 25., hétfő

Nem lehet abbahagyni csirke

A receptet Bori találta valahol az interneten, de odaadta nekem, hogy próbáljam ki. Elég jól sikerült, és néha tényleg el lehet készíteni a változatosság kedvéért, de azért az, hogy nem lehet abbahagyni, kicsit túlzás.

Hozzávalók:
  • 8 dkg liszt,
  • 1 teáskanál só,
  • 1 teáskanál pirospaprika,
  • 1 mokkáskanál bors,
  • 1 mokkáskanál majoranna,
  • 1 tejföl
  • 10 dkg sajt
  • csirke
Mivel én nem egy egész csirkét használtam, hanem csak 2 csirkemellet szeletekbe vágva, ezért mindenből kicsit kevesebbet vettem, kivéve a sajtból és a tejfölből.

Elkészítés: A csirkedarabokat enyhén besózzuk (na ezzel jól elsóztam, mert a fűszeres lisztben is elég sok só van), és a fűszeres lisztben megforgatjuk. Tepsibe rakjuk (tettem alá egy kis vajat), a maradék lisztet rászórjuk (nem szórtam rá). Egy kis fej hagymát a húsra karikázunk (jobb lett volna apróra vágva). 1 pohár (helyett 2,5 pohár) tejfölben elkeverünk 4 evőkanál olajat és ezzel meglocsoljuk a húst. Végül 10 dkg reszelt sajtot rászórunk (ezt viszont csak a legvégén szórtam rá). Alufóliával letakarva sütjük, amikor megpuhult, levesszük róla a fóliát és kicsit megpirítjuk.


Paradicsomsalátát csináltam hozzá. Ez úgy készül, hogy a paradicsomot vékonyan felkarikázom, leteszek egy réteget a tálba, picit megsózom, megborsozom, petrezselymet szórok rá, majd jöhet a következő réteg ugyanígy. Amikor elkészült a rétegezés, salátalét öntök rá. Tomának nagyon ízlett, csak kérte, hogy legközelebb ne legyen rajta petrezselyem. :-) Hát igen, sajnos igazi (és pláne tésai) nem volt itthon, ezért szárítottat használtam, és az nem olyan finom, viszont szép!




2008. augusztus 24., vasárnap

Túrós pogácsa


Gondolom, mindenki ismeri. Esős, szeles vasárnap délutánokat nagyon fel tud dobni, már az illata is. Persze, az sem kavar be nagyon, ha eszünk is belőle.

Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 25 dkg túró
- 25 dkg vaj
- 1 evőkanál só

A fenti hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk (én úgy szoktam, hogy a jéghideg vajat az aprítógépemben összemorzsolom a liszt egy részével, utána a maradékot már kézzel összenyomkodom), kinyújtjuk fél-egy centi magasra, aztán tetszés szerinti fazonban felaprítjuk.
Érdemes megkenni felvert tojással a tetejét, és csinosabb lesz, ha valamivel (sajt, szezámmag, köménymag) meg is szórjuk. Én most még a szokásosnál is lustább voltam, csak felkockáztam. Forró sütőben sütjük.



Körtelekvár


A cél a tésai körte hasznosítása. Nagyon finom, intenzív ízű körte, de sajnos nem lehet eltenni még egy hónapra sem, mert 1-2 hét alatt teljesen megsárgul és megpuhul, utána meg már csak rohad. A befőttet nem szeretjük, szóval maradt ez a variáció, az eredmény olyan, mint a folyékony körte, én nagyon szeretem, és sokféle desszertet nagyon fel tud dobni.
Úgy készül, ahogy a legtöbb lekvár mifelénk :). Megházom és feldarabolom a körtéket, citromos vízben várják meg egymást a darabkák, felteszem egy fazékban főni, és amikor már jól összerottyant (kb. fél óra), hozzákeverek egy zacskó dzsemfixet és némi cukrot, azzal is rotyogtatom kicsinykét, aztán forrón mehet üvegekbe, meg a szárazdunsztnak kinevezett ágyneműtartónak használt régi ládánkba. Sajnos, nagyon sok levet ereszt a körte, guárgumi nélkül nem tudom, hogy lehetne sűríteni, napokig főzni meg nem akarom.



Sült szilvalekvár



Irtó egyszerű és finom és abszolút bio. És cukormentes. A nagynénémtől tanultam.
Hozzávalók:
- sok szilva
Kimagozom a finom édes tésai szilvát (csak a nagyon édes besztercei a jó!). Kikenek egy tepsit ecettel, beleöntöm a kimagozott szilvát, és a tetejére is locsolok egy evőkanál ecetet (álltólag azért kell, hogy ne fröcsköljön). Ezzel én már kész vagyok, a többi a sütő dolga. Kb. 120-150 fokon (sütőfüggő) sütögetem, jó sokat, addig, amíg be nem sűrűsödik. Én nem nagyon szeretem egyedül hagyni a bekapcsolt sütőt, szóval amikor a konyhában vagyok, akkor bekapcsolom, és sütögetem, és mivel nem vagyok ott sokat, kb. három-négy napig is eltart, amíg kész lesz. Idő van. Ha már elég sűrű, forrón üvegekbe tuszkolom, és száraz dunsztba teszem (ezt ugyan nem kéne, de biztos, ami biztos). Igen, nincs benne sem cukor, sem tartósítószer, semmi. Nagyon finom.







Toma1 & a Burger King

Fiam nagy próbatétel elé állította magát idén nyáron: egy hónapot dolgozott a Burger Kingben. Az első napok sokkja után végül is belejött, de soha nem felejtem el, mennyire össze volt törve eleinte. Eddig nem tudott róla (szerencsére), hogy az emberrel nem mindig beszélnek szépen, hogy nem lehet ráérősen, "majd ha kedvem lesz" módon végezni a dolgunkat, hogy nem ehet, ihat cigizhet akkor, amikor jól esik, nem lehet visszapofázni és anyuka ide nem tud igazolást írni. A munka nagyon pörgős, büdös és forró volt. Végül, amikor már a főnökei nagyon dicsérték, sőt megkérték, hogy maradjon még tovább, és felajánlották, hogy iskolaidőben is járhat heti két napot dolgozni, akkor megnyugodott a lelke (és az enyém).

Utolsó munkanapján megengedte, hogy bemenjek, megnézzem kikkel és hol dolgozott, mit csinált, hogy nézett ki az egyenruhájában. Aztán ajánlott nekem egy kaját, amit megkóstoltam, de sajnos ezt nem ő készítette. Viszont remek választás volt, annyira ízlett, hogy tudtam volna még egyet enni!



Ennek a neve Fiesta Tortilla volt, és kibontva is lefényképeztem, hogy lássuk mit tartalmaz. Grillen sütött csirkemellszelet volt paradicsommal, salátával, lilahagymával, mézes mustárral és mindez palacsintatésztába volt göngyölve valamilyen speciális technikával. Nagyon finom volt, egyszer szeretném majd itthon én is előállítani! Nézegetem azóta is a boltokban a mézes mustárt, de még nem láttam. Gondolom, ez is elkészíthető itthon: méz + mustár :-)!

A másik, amit a fiam tiltakozása ellenére rendeltem, a híres-nevezetes rántott hagymakarikák volt. Sokat hallottam már róla, hogy milyen finom, de nekem annyira nem ízlett, hogy kénytelen voltam ott hagyni, pedig mindig ügyelek rá, hogy kaja ne kerüljön a szemétbe. Ez ehetetlen volt szerintem: mintha főtt hagymapép lett volna a bundában, a hagymára az állaga alapján nem lehetett ráismerni, csak az íze miatt. Nekem nem jött be!


És íme a világszép királylány, akiért Toma ezt a próbát kiállta: a haja ébenfekete, a bőre... :-)

Természetesen nem szabad hozzányúlnom, nézni is csak messziről, mert ez a világon a legdrágább kincs, a legértékesebb gitár! Igen, szerintem is gyönyörű!

(Nem kéne most már kicsit komolyabban venni ezt a gitározást???)




2008. augusztus 23., szombat

Almás pite

Anyu hozott Erdélyből egy kiló bioalmát. A házinénije, akinél el volt szállásolva, direkt nekem küldte, mert valahonnan megtudta, hogy én értékelem az ilyesmit. Persze a bioalmához hozzátartozik, hogy pucolás után jóval kevesebb lesz, mert a kukacos és ütődött részeket ki kell vágni, és ez nem volt kevés, úgyhogy ki kellett egészítenem a készletet pár szem vegyszeressel is.

A receptet Hajninál találtam, és az az érdekessége, hogy így kezdődött: Andi almás pitéje... Nahát! Így hát nem tudom megadni az eredeti forrást (nyilván mindegy is, ez csak nekem fontos).

Hozzávalók:
  • 1 kg alma
  • 45 dkg rétesliszt
  • 15 dkg cukor
  • pici só
  • 1 csomag sütőpor (nekem most csak fél csomi volt itthon és úgy tűnik, az is bővel elég!)
  • 15 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1/2 tejföl

Az almát lereszeltem, kicsit elfőztem a levét, közben ízesítettem fahéjjal és cukorral. Amíg hűlt, géppel gyorsan összeállítottam a tésztát. Először a lisztbe belekevertem a cukrot, sütőport, sót, majd kisebb darabokra vágva a vajat is. Amikor jó morzsás volt már a tészta, hozzáadtam a tojást és a tejfölt. Ezt is egy darabig kevertettem a géppel, végül kézzel összegyúrtam. Kivajaztam a fodros tortaformámat, belelapítottam a tészta nagy részét, megszórtam zsemlemorzsával, majd rátettem a (majdnem) kihűlt almát. A süti tetejét berácsoztam, hogy szép legyen.


180 fokon sütöttem kábé 30 percig. A tetejét még melegen megszórtam porcukorral.




Zöldségkrémleves


Nem túl fotogén :) De finom :)
Egy nagyobb hagymát megfonnyasztok valami zsiradékon, vaj, libazsír, egyeseknek olivaolaj. Közben meghámozok és felkarikázok néhány sárgarépát, petrezselyemgyökeret, némi zellert. Ezeket rádobom a hagymára, és pirtgatom egy darabkát. Utána alaplével felöntöm (ha van éppen, most éppen volt, végső esetben jó a víz is), és addig főzöm, amíg mindenki meg nem puhult benne. Botmixerrel összeturmixolom, sózom és borsozom, és beleszórok egy marék összevágott tésai petrezselyemzöldet, persze ezzel már nem főzöm. Ennyi.



2008. augusztus 22., péntek

Toma(2)


Betöltötte az egy hónapot.
Szebb, mint valaha. Jár (!), néha ugrik, már csak ritkán borul fel. Mosakszik. A gömbforma helyett kezd macskaalakú lenni. Négy hatalmas foga nőtt, lelkesen használja őket. A fülei is szépen nőnek, a végén még ő is olyan lesz, mint Norcika volt, két vitorlát hord majd a fején.
Egyetlen hibája van, lehetetlenül hangosan bír néha dorombolni, túl zajos. Ettől eltekintve békés és barátságos.
A ma reggeli mérlegelés eredménye: 444 gramm.





Pizza



Nem ez az első pizza a blogban, remélem, nem is az utcsó.
Ez egy nagy családi adag, még nálunk sem fogy el egy este, jut belőle másnap tízóraira is. Nem lehet összehasonlítani a mirelit változatokkal, persze a ráfordított időt és az árat sem. És mindig változatos, mert annak függvényében, hogy épp a nagyon forrón belül hány fokon, milyen programon és hányadik sínen, ja és hányadmagával sütöm a nem mindegy milyen lisztből készült pizzát, ugyanebből a tésztából lehet vékonytésztás, ropogós változat és vastagtésztás puhi, meg köztük még minden fokozat, de sajnos képtelen vagyok a fenti paraméterek megjegyzésére, vagy ha ezt meg is jegyezném, akkor a végeredményt felejteném el, végül is a négyfős családunkban van aki ezt szereti, és van aki azt, eddig mindenféle variáció elfogyott (végső menedékként ugye ott vannak az ebek is).
A tésztát a kenyérsütő gép dagasztja. Ez is egy egyszerű sima kelttészta.
Hozzávalók:
– 555 gramm (na, mit kaptam a névnapomra?) pizzaliszt
– 4 dl langyos víz
– fél kocka friss élesztő
– egy szűk, lapos evőkanál só
– egy evőkanál cukor
– 2-3 kanál oregánó
– 1/2 dl olivaolaj

A fenti hozzávalókat az olaj kivételével beleöntöm a tartályba, a tésztaprogrammal szép simára dagasztom, és ekkor öntöm hozzá az olajat, azzal is még legalább tíz percig dagasztom. Viszonylag sok benne a víz, elég lágy tészta lesz, de sokkal jobban szeretek finom lágy tésztát nyújtogatni, mint egy rugalmas és kemény anyaggal birkózni. A tartályban hagyom a duplájára kelni a tésztát. Utána alaposan kilisztezett deszkára borítom, jól átgyúrom, két gombócot gyártok belőle, és mind a kettőt kinyújtom nagy tepsi méretűre, és átköltöztetem a kipapírozott tepsikre.

Rávalók:
Jobb helyeken házi pizzaszósszal kenik meg, de be kell vallanom, hogy én bolti (globus) kecsapot használok erre a nemes célra, arra egyszerűen már nem jut időm, hogy ilyen finomságot is tegyek el (mivel nagyon-nagyon be kell osztanom az időmet, és nem vehetek ki egész nyárra és őszre szabadságot, hogy elintézzem az összes befőzni- és elraknivalómat, azt a nagyon egyszerű irányelvet követem, hogy csak olyasmit teszek el, amit a) csak úgy van, ingyen, olcsón, és bión (ez főleg a tésai termények, szilva, alma, körte, barack, ribizli, málna, szeder, sóska, mángold, jobb években spenót is, cukkíííni, stb.), b) csak boltihoz és vegyszereshez tudok hozzájutni, de nagyon szeretjük, és nem kapható készen, illetve ami kapható, az valami más (ilyen például a sárgabaracklekvár meg a csípős sárgadinnye - egyszer majd ezt is felteszem). Ebbe a koncepcióba jelenleg egyáltalán nem fér bele a paradicsom, sajnos.
Szóval bolti kecsappal megkenem, megpakolom alaposan sonkával, sajtot reszelek rá, sokszor csak trappistát, a többi már szabadon választott, mehet rá felkarikázott paradicsom, mindenféle hagyma (nem mehet rá gomba, kukorica, kolbász és szalámi, és még sok más). Némi olivaolaj a tetejére.

Nagyon forró sütőben sütöm, alsó lángon, ventillátorral, 10-20 perc alatt kész.

A fényképek otthon maradtak, majd utólag felteszem.



Caciki


Ugyan már a kolléganő is főzött cacikit, én is archiválnám az utókor számára a (majdnem) saját változatomat. Mert (majdnem) hazai alapanyagokból is nagyon fincsi tud lenni.
Tehát lereszelek (az aprítógépemmel persze, mert utálok reszelni) másfél–két darab kígyóuborkát (héjastul), és besózom kb. egy szűk evőkanálnyi sóval. Egy félóra múlva jól kinyomkodom a levet belőle.
Közben lecsöpögtetek egy nagy pohár joghurtot, eddig szűrőbe tett konyharuhán keresztül, de tegnap a nagyon sűrű rézszitámba egyszerűen beleöntöttem, minden textiltámogatás nélkül, és így is remekül működött, és összehasonlíthatatlanul könnyebbé vált a csöpögtetés utáni romeltakarítás. Jobb lenne egy fél napig hagyni, de már egy óra alatt is nagy haladást érhetünk el :)
A kapott sűrű joghurtot összekeverem az uborkával és az Andikától kapott (milyen jó, ha ilyen sokan van valaki! ilyen fantasztikus és egzotikus cuccok érkeznek a konyhájába!) fűszerkeverékből beleszórok egy kevéske (lapos mokkáskanálnyi) fűszerkeveréket (azért keveset, mert kevés van, és mert irtó intenzív az íze), és azért fűszerkeveréket, hogy meglegyen a napi guárgumink is, meg teszek bele kb. ugyanennyi őrölt borsot is.
A hogyan keverjük össze minél jobban a világ ételeit akció nevében sonkás-sajtos pizzával ettük tegnap este, és nagyon jól illett hozzá!



Szilvás klafuti


Itt a szilvaszezon, ömlik a tésai szilva, nagyrészt ugyan szilvalé lesz belőle (ha ugyan lesz, aki összeszedi), de néhány válogatott darab bevonult a konyhába is. Többféle szilvafa is van Tésán, rengeteg vörös szilva van, szükség esetén az is jó sok mindenre, de az igazi az a besztercei vagy egyesek szerint berzencei :) szilva, ami magvaváló és finom édes, annyira, hogy a belőle készült lekvárhoz cukor sem kell, persze sajnos ebből van a legkevesebb. A klafuti is természetesen ebből készült.
A cseresznyés klafutihoz képest ez egy sokkal ütősebb darab, az egy kis nyár eleji könnyűség, ez meg a nyár végi brutál. Picit más tésztát is csináltam hozzá, az is fajsúlyosabb, és sokkal, de sokkal több benne a gyümölcs is.

Hozzávalók:
– kb. egy kiló édes, magvaváló szilva
– 6 evőkanál kristálycukor
– 1 zacskó vaníliás cukor
– 1 evőkanál őrölt fahéj
– 8 evőkanál rétesliszt
– 1/2 zacsi sütőpor
– 3 nagy tojás
– 2 dl zsíros tejszín
– csipet só
– 2 dkg vaj

A kedvenc fodros tortaformámat alaposan kikentem vajjal, megszórtam két nagy evőkanál kristálycukorral meg a fahéjjal. Jó sűrűn kiraktam a kimagozott egész szilvákkal.
Utána a három egész tojást habosra kevertem a csipetnyi sóval, 4 evőkanál cukorral, vaníliás cukorral, hozzákevertem a lisztet és a tejszínt. Éppen csak folyó, jó sűrű masszát kaptam. Óvatosan adagolva, hogy mindenhová jusson szépen rácsurgattam a szilvákra, és már mehetett is a 220 fokos sütőbe (alsó-felső). Sajnos nem mértem, mennyi ideig sült, nem szabak kiszárítani, amikor már szép piros a teteje valószínűleg kész is (tűpróba!).

Nagyon finom lett, alul vastag fahéjas szaftos szilvaréteggel, sajnos, elég hamar eltűnt.



2008. augusztus 21., csütörtök

Csopak és a kacsák

Imádom a Balatont. Számomra ennél szebb és nagyobb állóvíz nem is létezik a Földön, igaz, a tengernél még soha nem nyaraltam. Kíváncsi lennék saját véleményemre egy tengerparti nyaralás után...

Csopakon töltöttem három napot tesómmal és Mazsival. Ez a kedvenc helyünk, gyerekkorunkban unokatesóm anyukája (a már régebben említett angyal, igazi nevén Anyuci) elhozott minket, három lányt ide nyaralni nem is egyszer. Habár neki főznie kellett ránk, soha nem éreztük úgy, hogy teher lenne hármunk nyaraltatása, mindig mosolygott mindig kedvesen fogadott minket amikor a strandról visszatértünk leégve, éhesen, fáradtan, figyelmesen végighallgatott minden beszámolónkat. Nagyon szabadok voltunk ott Anyuci mellett, mert 10 évesen egyedül mehettünk le a partra, vagy például közértbe. Arra is emlékszem, hogy mennyit nevettünk, visítoztunk, ugráltunk a strandon, lehet, hogy talán a nyaralóknak kicsit hangosak voltunk. De hát nem volt szülői felügyelet... Emlékszem, esténként unokatesóm apukája, Dezső bácsi mesélt saját életéből történeteket, ezek közül sajnos csak egy maradt meg bennem homályosan, a sötétben élőszóban előadott mesélés hangulata viszont nagyon tisztán!

A szállodához tartozó strand nagyon kulturált, tiszta, rendezett, minden megtalálható ott, amire egy nyaralónak szüksége lehet. Nekem persze ebből a kínálatból csak annyira volt szükségem, hogy a sárga napernyő alatt azon sóhajtozzam, hogy mikor eszünk már, és ugye nem kell bemennem a vízbe (az nagyon fárasztó), vagy hogy végig tudjak olvasni egy fejezetet a könyvemből belealvás nélkül, és hogy felébresztett a többi (szemét) nyaraló hangoskodása, stb. stb.

Itt látható a kikötő, a háttérben pedig a Tihanyi-félsziget az Apátság épületével. Egyszer jártam Tihanyban, kedves emlékként őrzöm ma is. Nagyon szép hely!

A strandon elég furcsa mintájú törölközők vannak... :-)


Szerettem volna néhány kajánkat megörökíteni, és még a beszerzéskor vagy rendeléskor eszemben is volt, hogy le kell fényképeznem, de aztán a következő pillanatban már nem volt mit. Valaki felfalta... A büfében mindennap gyrost ettem pitában (hát ez igen változatos), az étteremben pedig első nap roston sült csirkemellet cukkinivel és tepsis burgonyával, a második vacsoránkon pedig pulykamellet tócsnis bundában. Érdekes, hogy ott a tócsnit tócsinak mondták, nem tudom miért.


Finom borokat kóstoltam, mert Csopaki Borhét volt és ez alkalomból minden este előadás volt a parkolóban felállított színpadon. Első este két gitáros fiú játszott isteni számokat, nem győztünk sikítozni, meg velük énekelni. Remek hangulatot teremtettek, főleg amikor a Sex bomb-ot énekelték, és a közönség soraiból egy fickó kiment a színpad elé táncolni erre a számra... Szuper volt! Az a mozgás ... Istenem! :-)

[És ha már a fiúk képét közkívánatra be kellett tennem a blogba, elmesélem, hogy a barna fiú lábánál egy üveg rozé volt, amiből néha töltögetett magának a borospoharába, ezzel hergelve szegény közönséget, de legalábbis engem. Egyszer rendes volt a srác, megkérdezte, hogy van-e még borunk, tartsunk-e egy perc szünetet, hogy feltöltsük valamelyik pincészetnél a poharunkat, de a sok szerencsétlen azt kiabálta, hogy Neeem keeell! ... Felháborító! Kivéve persze a tesómat, aki megpróbált kiharcolni nekem egy kis bort a rozéból, de sajnos nem sikerült neki.]



A strandot néha meglátogatták a kacsák. Én minden ilyen alkalommal elterveztem, hogyan készíteném el valamelyiket vacsorára. Néha megpróbáltunk elkapni egyet-egyet, be is kerítettük hárman, de az utolsó pillanatban mindig megszökött, ha máshogy nem, hát felröppent. Ha sikerült volna egyet elkapni (persze egy darab a fél fogamra nem lett volna elég!), akkor megpucolás után jól besóztam, beborsoztam volna, a hasába citromot, hagymát, fokhagymát tömtem volna és oda is jó sok sót, borsot. Fólia alatt kábé 150-170 fokos sütőben 2-3-4 órát sütöttem volna. Amikor omlós lett volna a húsa, akkor 220-230 fokon jól megpirítottam volna a melle résznél. Sült krumplival, kovászos uborkával tálaltam volna. Nyami! Lehet, hogy be kellett volna pácolni, mivel ezek vadkacsák, nos akkor a pácba olivaolajat, citromlét, rozmaringot, sót, borsot tettem volna azt hiszem. Ha valakinek jobb ötlete van, tudassa velem! Hátha egyszer sikerül elkapnom egy ilyet. Ha máshol nem, hát a piacon :-)


A kacsák néha nagyon közel jöttek a parthoz, és időnként bedugták a fejüket a víz alá, hogy ott egyenek valamit, majd gyorsan kikapták a vízből, hogy körülnézzenek. Újra bedugták, kikapták... Egyszer Mazsi azt találta ki, hogy minden egyes alkalommal, amikor a kacsa a víz alá bukott, ő közelebb ült fél méterrel, mígnem olyan közel került a gyanútlan kacsához, hogy amikor az a következő körülnézéshez felemelte a fejét, Mazsi tekintetével találkozott az ő tekintete. Hihetetlenül megrémült, kikerekedett a szeme, hosszú másodpercekig csak döbbenten bámulta a jelenséget, majd rettenetes hápogással és szárnycsattogással hátat fordított és elmenekült. Alig tudtuk abbahagyni a röhögést... Sajnos ezt nem sikerült megökörökítenünk, mert én végig azt hittem, hogy Mazsi szokásunk szerint vadászik, és most is éppen megpróbál elkapni egyet, ezért nem készítettem elő a fényképezőgépet a drámai jelenetre. Mindig sajnálni fogom!



2008. augusztus 17., vasárnap

Pisztrángvacsora Micikével

Mivel valakit mindig kell hibáztatni, mert ugye mi magunk tökéletesek vagyunk, nem hibázunk, hát én most a teliholdra fogok mindent... Habár kár felelőst keresni, mert most nem "csúsztam meg" nagyon (Ildike szavaival).

Micikével gyakran összejövünk valamelyikünknél, istenieket eszünk, iszunk és megváltjuk a világot (hallod, Világ??!!). Mindig akad erre valamilyen alkalom, de ha nem, kreálunk egyet. Ez a mostani buli nem kapcsolódik se szülinaphoz, se névnaphoz, se esküvőhöz, se váláshoz :-), hanem az volt az egyszerű apropója, hogy kaptam Zsuzsi kolléganőmtől Olaszországból egy 2005-ös Chianti Montalbano vörösbort. (Na ez is annyira menőőőő, leírás, hogy 2005-ös ilyen és ilyen bor, de még nem ájulhatok el magamtól, mert szeretném megírni, milyen finomakat ettünk és ittunk.) A másik apropó, hogy szerettem volna valamilyen módon véletlenszerűen beszúrni egyik bejegyzésembe azt a fényképet, amin látszik, hogy már csak milyen kevés tésai szilvalé van raktáron hátha látják az illetékesek. Na ez volt a két apropó, de bejött még egy harmadik, mert a Mesterségek Ünnepére kaptunk belépőt és Besho Drom koncertre akarunk kimenni.

Hát akkor kezdem az elején. Még pénteken ügyesen megnéztük az interneten, hogy a Besho Drom hánykor kezdődik, majd ehhez igazítottuk egész napi programunkat. Fél kilencet olvastam fel valahonnan Micikének, tehát nyolckor indultunk. Mikor odaértünk, éppen a Fabula Rasa zenekar fellépése zajlott, és ez azért volt felvillanyozó, mert ezen a héten már voltunk Szirtes Edina Mókus (Fabula Rasa) és Mitsoura Mónika koncerten, és olyan jól éreztük ott magunkat, hogy azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, vágytunk ennek az élménynek a megismétlésére. Amikor odaértünk, meglepetésünkre pont ők játszottak és mi nagyon boldogok voltunk, énekeltük a már szerdán megismert dalokat, nagyon jó volt! De vártuk, hogy a Fabula Rasa után jön a Besho Drom, amiért mentünk, amikor is a programfüzetből kiderítettük, hogy ők fél nyolckor voltak... Hát sajnos lekéstük.

Amikor hazaértünk, picit fázva, gyorsan kiosztottuk a gyerekeknek a vásárfiát amit Micikével vásároltunk nekik, többek között ehető gumikígyót (kár, hogy nem fényképeztem le, nagyon csúnya volt, de azonnal felfalták), csokival és cukorral bevont mogyorót, majd az aperitiffel koccintottunk négyen.


Mi persze nem mertük kitölteni a kincset érő szilvapáleszt az üveg aljáról, ehelyett a Micike titkos forrásaiból beszerzett finom aszútörkölyt ittuk, a gyerekek pedig áfonyalikőrrel koccintottak, amit anyu hozott nemrég Erdélyből. Jól átmelegedtünk és kezdődött a halsütés.

Két pisztrángot még délután jól megmostam, késsel kicsit megkapargattam, bár ez nem kötelező, mert nincs pikkelye, majd besóztam, borsoztam, citromkarikákat tömtem a hasába. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, erre fektettem a halakat, de előbb egy kis vajat tettem alájuk, majd a hasukba és a tetejükre is. Így várták az estét a hűtőben, hogy hazaérkezzünk a koncertről. Amikor megérkeztünk, azonnal betoltam a 200 fokos sütőbe, majd félidőben megfordítottam mindkettőt.



Egy másik Zsuzsi kolléganőmtől :-) (három is van!) még pénteken azt hallottam, hogy a férje a sült halra szokott készíteni egy öntetet, ami olivaolajba kevert apróra vágott petrezselymből és fokhagymából áll. Hát engem nem hagyott nyugodni ez a lehetőség, természetesen azonnal kipróbáltam, és mit mondjak, a mennyekbe emelte a pisztrángjainkat.



A fokhagymás, petrezselymes öntet és a finom pálinka illata még másnap "reggel" is az orromban volt, és nem is bántam. És ime a különleges olasz bor, aminek a megkóstolására összeültünk:


Köszönöm Zsuzsi ezt a nagyszerű ajándékot, kívánom, hogy sokszor-sokszor utazz Olaszországba :-) (és persze a világ minden tájára, ahová szeretnél)!

Amikor a krumpli is és a hal is megsült, ráöntöttük az öntetet és jóízűen mindent felfaltunk. Nem tudom, miért nem tudtam erről a szép tálalásról egyetlenegy éles képet se csinálni :-)), de talán így is betájolható, mennyire szép volt és finom!


Teli hassal, a koncerttől kapott felemelő élménnyel a lelkünkben, a Chianti és a Cserszegi fűszeres kortyolgatásával, és persze a már említett világmegváltással töltöttük a hátralévő időt reggel fél hétig. Hát, nekem meggyőződésem, hogy ez a boldogság! Csak hát ugye, másnap...