2011. december 26., hétfő

Vodka-narancs lekvár és mézes grapefruit lekvár


Amikor fiam hazaállított egy üveg vodkával, amit valamelyik munkájáért kapott, rögtön elkezdtem agyalni azon, mit is készítsek belőle, de nem kellett sokáig gondolkoznom, mert a vodka-narancs klasszikus elég hamar eszembe jutott. Narancslekvárt minden karácsonykor készítek ajándékba, így adta magát, hogy a lekvárba fogok önteni egy kis (jó sok) vodkát. Bionarancsot szoktunk ilyenkor rendelni Csincsillával, méghozzá innen.

A narancslekvárt a szokásos módon készítettem, de van néhány variáció a blogon:

- Csincsilla 5. számú narancslekvárja, amit Lajos Mari receptjével csinált
- az én 4. számú narancslekvárom Dr. Oetker receptje alapján
- 3. számú narancslekvárom Félix Zsuzsi receptjéből
- 2. számú narancslekvárom
- Csincsilla 1. számú narancslekvárja

Remélem, finom lett, én nem tudtam megkóstolni.


A mézes grapefruit lekvár ötletét a nagybörzsönyi LEK-VÁR-LAK honlapjáról vettem, és pontosan úgy készítettem, mint a narancslekvárt, csak vodka és cukor helyett sok-sok mézet tettem bele. Nagyon pikáns, a különleges, kesernyés lekvárokat kedvelőknek ajánlott csak!


Boldog Karácsonyt mindenkinek!

(Hogy tetszik a hóesés a blogon? Rendszergazdánk naponta kérdezi, van-e már jelzés erre a fantasztikus ötletére?) 



2011. december 15., csütörtök

Babos tészta zacskóból


Vigyázat, a képen termékmegjelenítés és cica igen, étel viszont nem található! Most még a szokásosnál is borzalmasabb lett a kép (mármint az ételé, de lássuk be, nem is igazán fotogén a modell), szóval gondoltam, kezdjük ma  a cukival.


Az én édes kicsi cicám veszi az új idők takarékos szavát, és nem kell neki több ezres cicajáték, hogy remekül szórakozzon, egy ilyen jó kis zörgős kajás szatyor is megteszi:) Ugye milyen kis okos pofija van?

És akkor a kevésbé cuki éjjeli babos tészta:



A lökést Toscana Gusto adta, de persze otthon már csak rögtönöztem, nem kezdtem hozzá haldokló laptopom félóráig tartó feltámasztásának. Meg még tavaly (? vagy régebben?) olvastam Piszkénél (írtam már sokszor, hogy mennyire imádom a receptjeit?) a fehér csilis babot, nekem az is ez az étel, csak hússal. Azt akkoriban meg is főztem, nem emlékszem, írtam-e róla...

Miközben az Andi mindenféle fantasztikus nevű argentin ételcsodával nyomul, az én családom éhezik, egyáltalán nem érek rá főzni mostanában, tegnap kivételesen volt rá pár percem. És a tészta mindig tuti, valahogy nálunk tésztával szinte bármi elfogy (szemben a főzelékekkel és levesekkel), meg babra is vágytam, ezért lett ez a jó kis fűszeres bab, tényleg belefér 15 percbe, és finom.

Hozzávalók:
- 2 fehér babkonzerv
- 6-8 gerezd fokhagyma
- fél mokkáskanál őrölt római kömény
- só, bors
- egy csili vagy valami más csípős (nálam török olajos erős paprika)
- kis fakanálnyi zsír

- kb. 20 dkg tészta

A fokhagymagerezdeket megtisztítottam és átnyomtam. A libazsírt felforrósítottam egy nagyobb edényben, és két -három percig pirítottam benne a fokhagymát (alaAndi, illetve alaAnna), míg szép halványbarna nem lett. Ekkor ráöntöttem a két konzervbabot, a leve nélkül, utánalöttyintettem némi vizet, beleszórtam a fűszereket, és fedő alatt hagytam rotyogni. Közben kifőztem a tésztát (utálom a rendetlenséget, és választhattam, hogy nézem tovább a két kis semmire sem jó mennyiséget két zacsi alján, vagy szintén rendetlenül kétféle tésztából főzök meg egy ételt, az utóbbit választottam, mert sváb is vagyok egyben, azért ilyen üde az étel megjelenése:)). Mielőtt a tészta megfőtt volna, merülőmixerrel átnyomtam a fűszeres babot, aztán már ebbe szedtem bele a tésztát. Irtó finom lett, magában is, a fiúk meg ehettek mellé egy kis könnyű csülköt.

Azért kaptok ám itt is napi cukit, ez most egy ilyen tél.





 





Argentin csirke


Folytatódik az argentin sorozat, és mostanra már megállapítottuk Tomával, hogy szeretjük az argentin konyhát. Mondtam is a fiamnak, hogy úgy érzem, most már akár férjhez is mehetnék egy jóképű argentinhez, amit ő is helyeselt, csak kiegészítette, hogy igen, egy jóképű ÉS gazdag argentinhez. Ennek az ételnek eredetije itt olvasható.

Hozzávalók:

- 50 dkg csirkemell
- 2 kis doboz sűrített paradicsom (nekem 0,5 liter házi paradicsomlé)
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál olaj
- 1,5 dl vörösbor
- 1 tyúkhúsleveskocka
- majoranna
- 2 babérlevél
- só


A csirkemellet csíkokra vágtam, félretettem. Egy jénai tálban összekevertem a többi hozzávalót, de előbb még a húsleveskockát kb. 1 deci vízzel felolvasztottam. Beletettem a szószba a csirkét is, és betoltam a sütőbe, 200 fokra állítottam és egy órán keresztül fedő nélkül sütöttem. Ha sűrített paradicsommal készítettem volna, akkor fedő alatt pároltam volna kicsit alacsonyabb hőmérsékleten.


Nagyon finom volt, a száraz csirkemellnek igencsak jót tesz a vörösbor. Krumplipürével tálaltam.



2011. december 14., szerda

Narancsos csokitorta



A szokásos éjszakai vacak képek, de legalább vannak. Miklós-napra készült, rendes kis ütős darab lett. Mindig jókat mulatok az Andi 20-30 dekás csokitortáin (Nancy-i, belga, olasz, hogy csak az elmúlt 1-2 hónapból szemelgessek), tisztelettel jelentem, hogy most úgy sikerült beletuszkolnom fél kiló jobbféle csokit egy kisebbfajta tortában, hogy fel sem tűnt, sem nekem, sem a t. fogyasztóknak. Viszont vaj nem volt benne egy gramm sem:)

Olyan sütit szerettem volna (már megint), amit mindenki szeret. Tavaly somlóit vittem, nem véletlenül nyerte meg a sütiszavazást, tényleg mindenki szereti, most viszont nem volt kedvem zserbóval nyomulni, általában krémes sütiben utazom. A csokitortát meg általában mindenki szereti (kivéve az én fél családomat), én imádom, és a narancsos csokit is imádom.
Sokrétegű tortát szerette volna, csak aztán félidőben kicsit eluntam (igazolt, mert már nagyon késő volt), bele sem merek gondolni, mennyi csokit nyelt volna el, ha még emelem a tétet.
Így aztán ennyi lett: alul egy vékony kakaós piskótalap, azon házi narancslekvár, azon egy réteg marcipán, megint narancslekvár. Utána egy vastag réteg csokis süteménymorzsa, azon egy vékony narancsos piskótalap, Piszke-féle gyors ganache, megint narancsos piskóta, és aztán kívülről körben megint ganache. És minden réteg gondosan meglocsolgatva narancslikőrrel. Lefényképeztem direkt ruci nélkül, itt jól látszanak a rétegek:



Hozzávalók a piskótákhoz:
Kakaós piskóta:
- 3 tojás
- 2 evőkanál liszt
- 1 púpos evőkanál kakaó
- 3 evőkanál cukor
- csipet só

Narancsos piskóta:
- 6 tojás
- 6 evőkanál liszt
- 6 evőkanál cukor
- csipet só
- 3 nagy narancs reszelt héja
- 3 evőkanál narancslé

A piskóta összeállítása a mostanában kényelmes szokásos, nincs szétválasztás, az egész tojásokat a cukorral és a csipet sóval legalább öt percig gépi habverővel felhabosítom, amíg szép, nagy, halvány sárga tömeg nem lesz, akkor óvatosan beleforgatom a lisztet, kakaót, egyéb belevalókat, és sütőpapírral bélelt tepsiben mehet a légkeveréses, 170 fokra előmelegített sütőbe.
A kakaós piskóta pont egy gáztepsinyi, a narancsos pedig kettő. Amikor megsültek (nem sok idő, figyelem a színét, a kakaósnál tűpróba), rácsra borítom, és még forrón lehúzom róla a sütőőpapírt, aztán megint fordítok, szóval hogy világos legyen, alul a rács, azon a sütőpapír, azon a piskóta. Mindezt azért, mert forrón szeretem levenni a papírt, viszont papír nélkül meg hajlamos ráragadni a tészta a rácsra, így aztán mostanában ez a módszer, de működik. Hosszú a leírás, de elég gyorsan megy ez az egész piskótásdi, szerintem sütéssel együtt nincs egy óra.
Elővettem egy 24-25 cm átmérőjű közepes tortaformát, és a lapokból kivágtam egy kakaós és két narancsos kört.  A maradék tészta felére lesz szükség, a másik feléből csináljunk kókuszgolyót, vagy tegyük el szebb napokra (nálam túrótortaalapként éltek tovább).

Hozzávalók a töltelékekhez:
- narancslikőr
- 2 teáskanál neszkávé
-1-2 kanál narancslé
- narancslikőr
- 1-2 evőkanál porcukor
- kis meleg víz
- 300 gramm étcsoki
- 4 dl tejszín
- 2 zacskó habfix vagy zselatin Fix
- kb. 100 gramm marcipán
- kis üveg narancslekvár

Szóval a leeső részeket apróra szaggattam, és egy tálban összekevertem egy kevés neszkávéval (nem porral, hanem folyadékkal), narancslikőrrel, narancslével, pici porcukorral, szóval mint a kókuszgolyónál szoktuk, csak narancsos-csokis kivitelben. A végén pedig belekevertem 100 gramm megolvasztott étcsokit.
A tortaforma aljába beletettem a kakaós lapot, meglocsoltam narancslikőrrel, megkentem narancslekvárra. Porcukorral hintett deszkán kinyújtottam a marcipánt, kerekre szabtam, ráfektettem a lekvárral megkent piskótára. Ezt megint megkentem narancslekvárral, és erre kentem rá a csokis-narancsos süteménymorzsát, ez egy vastagabb réteg lett, természetesen.
Most jött egy lap narancsos piskóta, narancslikőrös locsolgatás. Aztán a fent emlegetett Piszke-féle gyors csokikrém, elronthatatlan és villámgyors. Tehát: 2 dl hideg tejszínből elkezdtem habot verni, rövid idő múlva beleszórtam a zselatin fixet (mert hogy nem volt otthon habfixem, ez viszont volt, az Andinak köszönhetően). Közben megolvasztottam 200 gramm csokit, a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten. Rendesebb időszakaimban gőz felett szoktam, most mikró volt. A mikrós olvasztásnál nagyon figyelni kell, nehogy megégjen, gyakran, akár tíz másodpercenként is leállítani, kivenni, megkeverni, nem olyan macerás, mint amilyennek tűnik, de tényleg nagyon könnyen megég, vagy legalábbis túlhevül, és morzsalékos használhatatlan borzalom lesz belőle. A sok keverés azért kell, mert ugye a mikró nem egyenlesen melegíti, és enélkül előfordulhatna, hogy a közepe még darabos, az alja meg már megég. A már majdnem kész tejsznbe folyamatos habverés mellett szép lassan belecsurgattam a folyékony, de nem túl meleg csokit, és jól kihabosítottam a masszát. Ezt kentem rá a középső lapra, a tetejére ment az utolsó narancsos piskótalap, narancslikőr persze, és mehetett összeérni a hűtőbe.
Az utolsó réteg csak másnap került rá, megint egy gyors ganache 200 gramm csokiből, 2 dl tejszínből és egy zselatin fixből (ez az egész fixezést egyébként kihagytam volna szívem szerint, ha nem utaztatom a tortát, de jobban láttam a békességet, otthonra nem tennék bele). Kreatívabbak még díszíthetik ezzel-azzal, mondjuk kandírozott, félig csokiba mártott narancskarikákkal, nekem most erre nem volt időm.


Még egy szelet:


Levezetésként meg néhány cuki kép a mi rég látott, híres-neves bukaresti Villám cicánkról, a szép képekért köszönet a szemfüles gazdinak.

Mint fürdőszobadísz:


Bújócska közben:)


 Iszós buliban:



Reggeli:)





2011. december 11., vasárnap

Argentin almaleves


Az argentin almaleves receptjét rengeteg különböző helyen találtam meg, mindegyik szóról szóra megegyezik, ezért egyiket se linkelem most be. Évi dolgozatában ugyan nem ejtett szót róla, de a nagy receptkeresgélés közben - mivel többször is felbukkant - nagyon megkívántam, és pont volt is itthon két szép alma.

Hozzávalók:

- 50 dkg alma
- 10 dkg cukor (nálam csak 2 evőkanál)
- 1 tojás sárgája
- citromhéj, narancshéj (bio)
- mazsola (azoknál a szerencséseknél, ahol ez engedélyezett)

Az almákat megpucoltam, felszeleteltem és feltettem annyi vízben főni, ami éppen ellepte. Beledobtam még egy kb. 5 cm-es darab bionarancs-héjat és egy ugyanekkora biocitrom-héjat. Amikor a leves megfőtt, kihalásztam a citrushéjakat, és az almát merülőmixerrel pépesítettem, majd két evőkanál cukorral és egy tojás sárgájával habosra kevertem. Mi langyosan ettük (ittuk), mert azt írták, hogy hidegen és melegen egyaránt tálalható. Mazsola helyett mozsárban összetört mandulával szórtam meg a tetejét. Nem levesként, hanem desszertként tálaltam. Nagyon finom volt!


A cukrot gondolkodás nélkül csökkentettem, mivel egy argentin ételről van szó, és fenntartásaim voltak. :-) Évitől tanultam nemrégiben a Dulce De Leche (karamellizált sűrített tejkrém) elkészítését, ami így hangzott: 1 liter tejet 1 kiló és 20 dkg porcukorral kell órákon keresztül kevergetve főzni, amíg besűrűsödik. Ha csak elképzelem, hogy ennyi cukorból készült krémből eszem egy kanállal, már a gondolattól is cukortúladagolásban szörnyethalok.

Összességében megállapítottam: az argentinok szeretik a nagyon édeset, a nagyon csípőset, a vörösbort minden ételbe, a marhahúst, és az életet!



Empanada


Empanadas de carne (húsos tészta) sütőben

Az empanada argentin nemzeti eledel, ráadásul Évi kedvence. Ezt írja róla a dolgozatában: "Az Empanada (ejtsd: Émpánádá) bár andalúz eredetű, és először Dél-Argentínában honosult meg, az egész országban elterjedt, és az egyik legtipikusabb, legtöbbet fogyasztott étellé vált. Az empanada alapja egy élesztő nélküli tésztaféle, melyet kinyújtanak, majd kerek formára vágnak. A tölteléket (lehet húsos-olivás, kukoricás, sonkás-sajtos, spenótos-fetás stb.) a közepére helyezik, a tésztát ráhajtják, majd egy különleges módszerrel „bezárják”. Az argentin empanada, más dél-amerikai rokonaival ellentétben, nem olajban, hanem sütőben készül. A végeredmény praktikus és ízletes. Bárhová magával viheti az ember, arról nem is beszélve, hogy a nyári 40 fok feletti napokban, hidegen is fogyasztható."

Rákerestem az interneten, mert nagyon megkívántam aznap éjjel, amikor a Évi dolgozatát olvastam, és három különböző helyen találtam meg:

3. Hotdog

Mind a három recept egy kicsit különbözött egymástól, ezért elküldtem Évinek, aki a következőket fűzte a receptekhez: "Amúgy az emapanadahoz mi nem használunk marhazsírt. A töltelékben meg nincs mazsola meg újhagyma, hanem főtt tojás és olajbogyó, és ami nagyon fontos - és egy recept sem írja - az az, hogy a töltelékhez egy kis sűrített paradicsomot is kell keverni. Az íze is jobb lesz, de ami a legfontosabb NEM SZÁRAD ki..."

Hát így kezdtem neki.



Mindent elolvastam, minden tanácsot tanulmányoztam, és hozzáláttam az én verziómhoz.

Hozzávalók a töltelékhez:

- 25 dkg darált hús (csirke)
- 1 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 5 dl húsleves (mélyhűtőből)
- kicsi erős paprika
- 1 kávéskanál piros paprika
- só, bors
- 1 főtt tojás
- kb. 1 dl házi paradicsomlé
- mazsola, olajbogyó nem került bele, mert azt Toma nem eszi meg. Újhagyma sem került bele, mert az nem volt itthon

Egy serpenyőben elkezdtem melegíteni a húslevest, beleszórtam az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd beletettem a darált húst. Nem akartam pirítani, mert mostanában nem kedvencem a pirított darált húst, inkább a lében kevergettem, hogy feloldódjon és kicsit krémesebbé váljon. Hozzáadtam a paradicsomlét is, és addig főztem, amíg a húsleves teljesen elfőtt, a paradicsomlé pedig jól besűrűsödött. Sóztam, borsoztam, beleszórtam a piros paprikákat, és amikor elkészült és kihűlt, műanyag dobozban félretettem egy éjszakára a hűtőben, mert azt olvastam, hogy sokkal könnyebb elkészíteni az empanadast, ha a tészta és a töltelék is hideg.

Teljesen véletlen, hogy volt a mélyhűtőben húslevesem, mert nemrégiben kétszer is ezt főztem vendégeim kérésére, és a második alkalommal már nem bírtam mindet megenni, eltettem a mélyhűtőbe. Ha ez nem lett volna, azt írja az egyik recept, hogy sós vizet is lehet használni, de az szerintem nem annyira jó, mert ha az elfő, nem marad utána olyan kocsonyás sűrű anyag, ami összetartja a tölteléket. Ha nem lett volna húslevesem, akkor azt hiszem, húsleveskockával próbálkoztam volna.



Másnap nekiláttam a tésztának is.

Hozzávalók:

- 25 dkg finomliszt
- fél kiskanál só
- 5 dkg olvasztott zsír (sertés)
- 1 dl hideg víz
- fél tojás, mert az egyik receptben azt írták, hogy a tészták tetejét meg kell kenni tojással, és ennek a felét tettem a tésztába. Azt, hogy tojást lehet tenni a tésztába, csak az egyik receptben írják, szóval úgy gondoltam, hogy nem tilos, de nem kötelező.

A lisztet elkevertem a sóval, hozzáadtam az olvasztott zsírt, a fél tojást, és robotgéppel (dagasztó karral) összegyúrtam. Hozzáadtam a vizet is, és amikor összeállt, kézzel még kicsit gyömöszöltem, mert olyan jó állaga volt a tésztának. Betettem a hűtőbe 2-3 órára.

Amikor minden hozzávaló jól lehűlt, megfőztem egy tojást és villával összetörtem, majd a hideg töltelékbe kevertem. Nagyon sajnáltam, hogy mazsolát, újhagymát és olajbogyót nem tehettem bele, de így is jó. A tésztát 3 mm vékonyra nyújtottam, és egy 8,5 cm széles szájú pohárral köröket szaggattam. Amikor minden tészta elfogyott, akkor ezeket a köröket egyenként még sodrófával tovább nyújtottam, hogy kicsit nagyobbak legyenek, de ezt csak azért csináltam, mert szeretem bonyolítani az életemet, meg mert nem volt 12-15 cm átmérőjű köröm, vagy csak kisebb, vagy csak nagyobb.

A tésztaköröket szépen kitettem egymás mellé a pultra, a tölteléket pedig igazságosan elosztottam rajtuk. Egy tálkában vizet készítettem oda, bevizeztem az ujjamat és minden kör szélét megnedvesítettem, hogy jobban ragadjanak. Félbehajtottam, jól lenyomkodtam a széleket, a levegőt igyekeztem kinyomni belőle, majd a tenyerembe fektettem a félholdakat, és a tészták szélét megcsavartam, hogy tökéletesen záródjanak. Végül minden empanadát lekentem a tojással, és 200 fokon 20 percig sütöttem, míg szép piros nem lett (utolsó 5 percben légkeveréssel). Minden recept kevesebb sütési időt ír, tehát valószínűleg ennél melegebb sütőben kell sütni.

Jó tanácsok mindenhonnan, vagyis amit egy kiváló empanadához tudni kell:
- A tölteléket egy nappal korábban készítsük el, hogy jó hideg legyen a töltéskor.
- A receptekből úgy vettem észre, hogy ahány dkg darált húsból készül a töltelék, annyi dkg lisztből készül a tészta, így - azt hiszem - nem lesz maradék semmiből.
- 1 kg tésztából 50 empanadát kapunk (25 dkg-ból pedig 18 és felet kaptam).
- Ha sütőben sütjük, kétszer annyi zsír kell a tésztába, mint amikor olajban sütjük.
- Egy kicsi paradicsomlé fontos a töltelékbe, hogy ne száradjon ki.
Egyelőre ennyi, mert a harmadik receptet most nem tudom megnyitni semmiképpen. 


Nagyon-nagyon finom lett! A tészta is és a töltelék is tökéletes, és tényleg nagyon kellett a paradicsomlé a töltelékbe, köszönöm Évinek a tanácsait! Ezért a kajáért Isten áldja az argentinokat! :-)



2011. december 7., szerda

Pollo estofado de las palamas

Palamasi (ejtsd: pálámászi) csirkepörkölt

Ezt a kimondhatatlan nevű argentin ételt Mazsi barátnője, Évi hatására vadásztam le az internetről. Az történt ugyanis, hogy Évi is megírta szakdolgozatát, aminek címe: Az argentin konyha, és átküldte nekem egyik este, hogy elolvashassam. Éjszaka olvastam, és annyira kedvet kaptam az argentin ételekhez, valamint megéheztem a témától, hogy rögtön rákerestem az interneten a receptekre. Találtam is néhányat, amiket mostanában ki fogok próbálni.

Évi különben argentin-magyar családba született, ugyanolyan jól beszél spanyolul, mint magyarul, sőt Mazsi is tőle és családjától tanult meg spanyolul beszélni. Bár Évi a La Plata torkolatánál fekvő Buenos Airesben született, és a gyermekkorát is ott töltötte, most már hosszabb ideje itt élnek Magyarországon. Dolgozatában többek között bemutatja, hogy Argentínában a szarvasmarha-tenyésztés a legnagyobb mezőgazdasági ág, és érdekességként elmondja, hogy az állandó szarvasmarha-állomány 40 millió, ami az ország lakosságának felel meg. Ezért aztán a legfontosabb élelmiszer a marhahús, ebből készítik a legtöbb ételüket, sülteket, steakeket.

Mivel itt nálunk csak véletlenül és nagy szerencsével lehet finom marhahúshoz jutni, ezért én csak a csirkés ételeket fogom kipróbálni, vagy a marhahúst fogom helyettesíteni csirkével, amikor a recept úgy kívánja. Mostanában ugyanis néhány argentin ételt meg fogok főzni, mert nagyon rákattantam a témára.

Itt a blogon szerepelt már egy argentin étel, a padlizsán Donna Évi-mami módra, amit Évi anyukájának útmutatásai alapján készítettem el. Fantasztikusan finom volt az is, érdemes próbálkozni vele.



Azért mertem elsőre ezzel a csodálatos nevű Pollo estofado de las palamassal próbálkozni, mert legjobban a mi brassóinkhoz hasonlít, leginkább Csincsilla sógornőjének, Gyönyinek a brassóijára, amit már kipróbáltam egyszer és mindig készülök az ismétlésre, annyira finom volt!

Hozzávalók:
- 2 csirkemell (két felet használtam, és elég is volt ennyi krumplihoz)
- 1+2 evőkanál olívaolaj (én azért kicsit többet használtam, sosem spórolok vele)
- 2 közepes vöröshagyma
- 1 nagy fej fokhagyma (így elsőre csak 4 nagy gerezdet tettem bele)
- 2 kis babérlevél
- 1 kávéskanál édes őrölt paprika
- 2 dl vörösbor (plusz nekem még kellett fél deci víz is)
- 4 közepes burgonya (biztos, ami biztos, ötöt vettem ki a kosárból)
- só
- bors

A csirkemelleket felkockáztam, sóztam, borsoztam, majd olívaolajon megpirítottam. Ezután hozzáadtam a felaprított hagymát, a zúzott fokhagymát, a babérlevelet és a pirospaprikát, és jól elkevertem. Felöntöttem a borral, fedő alatt takarékon rotyogtattam, de amikor nagyon kezdett elfogyni a lé, még pótoltam vízzel. Ezután már fedő nélkül főztem, összesen kb. 30 percig, vagyis amíg elkészültem a krumplival.

A krumplit megpucoltam, kb. 1 centis kockákra vágtam, majd 2 evőkanálnyi olívaolajon folyamatos rázogatás, kevergetés, bátrabb perceimben dobálás mellett ropogósra pirítottam. Amikor elkészült, a húshoz öntöttem és további 5 percig főztem. Kóstoltam, utánsóztam, majd frissen, forrón tálaltam házi savanyúságokkal. A vörösbor és a hagymák isteni szatffá sűrűsödtek, és a bor szépen megszínezte és porhanyóssá tette a húst. Nagyon-nagyon gyors és finom!



Meggyes pite



Nem olyan szép, mint az Andi szarvasos tortája, de mint maradékfelhasználás azért ez sem csúnya. Tudományos kísérlet alanya látható a képen, valamelyik este vettem néhány rétest egy Lipóti pékségben, főleg meggyeset, mert azt szeretik a gyerekek, és ezzel aztán megint jól az eszembe juttattam, hogy reprodukálni kéne már azt a zselés cuccot, amivel a bolti meggyeseket töltik. Az az igazság, hogy nekem az jobban be is jön, mint ha csak a több tonna meggy van, kell valami lazító anyag közé. Sorry. És aztán gyorsan ki is próbáltam valamelyik nap, sütöttem néhány rúd túrós és meggyes rétest (csendesen jegyzem meg, hogy a túróst is újfajta, legalábbis nekem újfajta töltelékkel, és az is jó lett). Viszont túl sok lett a meggy, egy üvegben beraktam a hűtőbe, aztán valamelyik este kármentésül összeütöttem ezt a meggyes tortácskát. Jó, hogy lefényképeztem, amint kihűlt, mert utána még morzsát sem találtam. De tényleg jó is volt.

Nem mértem le, de olyan 16-18 cm-es kicsi szilikonos tortaformát használtam.
Hozzávalók a tésztához:
- 15 dkg liszt
- 7,5 dkg jéghideg vaj
- 1-2 evőkanál hideg víz
- 1 evőkanál kristálycukor
- csipet só
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- kevés tojásfehérje

A fentieket a víz kivételével beledobáltam az aprítóba, és összemorzsásítottam, aztán deszkára borítottam, és kevés hideg vízzel gyorsan összegyúrtam helyes gombóccá. Rögtön kétfelé osztottam, hagytam néhány percig pihenni.
Aztán az egyik cipót kinyújtottam a tortaformánál kicsit nagyobb körlappá, és kibéleltem vele a szilikonformát, úgy, hogy legyen némi pereme is.
A másikat is kinyújtottam, rátettem a tortaformát, és késsel szépen méretre vágtam. Az alsó lapot megszórtam az evőkanálnyi morzsával, nehogy eláztassa a meggy, aztán rátettem a maradék meggytöltelékemet (olyan félliternyi lehetett), erre ráhelyeztem a felső kört, a széleit kicsit összenyomkodtam, ahol tudtam.
A maradék tésztából kicsi csillagokat szúrtam ki. Tojásfehérjével megkentem a tortácska tetejét, szép szabályosan elrendeztem rajta a csillagokat, aztán azokat is megkentem még a tojásfehérjével. Egy szívószállal sok helyen kilyuggattam, ízlésesen!, aztán ment az egész a hűtőbe 1-2 órára. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szépen meg nem pirult.
A formában hagytam langyosra hűlni, aztán kiborítottam, és rácson hagytam teljesen kihűlni, akkor már viszonylag rendesen lehetett szeletelni.

Meggytöltelék:
- fagyasztott meggy
- cukor
- vaníliás pudingpor

A fagyasztott meggyet felengedés nélkül (mert hirtelen felindulásból cselekedtem) némi vízben feltettem olvadni és kicsit főni, amikor már kezdett volna forrni, akkor belekevertem egy zacskó vaníliás pudingport (amit előtte kis vízzel elkevertem). Valamikor cukroztam is, ízlés szerint. Semmilyen mennyiséget nem mértem, de arra érdemes figyelni, hogy egy pundingpor kb. 5 dl folyadékhoz való. Legközelebb keményítőt fogok csak használni meg vaníliakivonatot, mert szívesen kihagynám belőle a mesterséges vanilinaromát, de éppen nem volt otthon, mármint keményítő (és akkor kb. visszajutok meggyes máktortáig). Szerintem nagyon jó kis töltelék lett, jól bírta a sütést is, a rétesekből sem igen folyt ki.



Más meggyes sütik eddig nálunk:
- Andi csodálatos holland meggytortája
- fahéjas-meggyes csiga
- átgyúrt feketeerdő-torta
- Andi, illetve Kiskukta, illetve Moha meggyes máktortája
- meggyes-krémes lepény megint csak Anditól

- meggyes-mandulás lepény
- másik feketeerdő-torta

Meg némi cuki is annak, aki idáig eljutott, hétvégi kirándulós képek, nem sokat láttunk a ködből/ködtől, de az szép volt:)


És a három grácia, egyik szebb, mint a másik:






2011. december 6., kedd

Házi hot dog a Mikluástól


Azt biztosra tudtam, hogy a Mikulás fogja hozni ezeket a kis házi hot dogokat, de hogy melyik nap jön a szegény Miki, azt minden évben újra kell memorizálnom. A Mazsa konyhája blogon találtam, és bár egészen a legvégéig úgy tűnt, nem fog sikerülni, végül mégis tökéletes és isteni finom lett. A tésztája tökéletes, pillekönnyű, picit édes és picit sós egyszerre, lágy, foszlós, nem zsíros, nem száraz, nem tömör, nem morzsálódik, stb. stb. Egyszóval: tökéletes. Szeretném neki megköszönni a receptet, csak sajnos nem tudok nála kommentelni, mert regisztrálni kell. Annak pedig rengeteg oka van, hogy miért nem regisztrálok sehol, az egyik az, hogy úgyis elfelejtem a jelszavakat. Remélem idetalál valamikor és látja majd, mennyire örülök a receptjének, és KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

Amúgy is kerestem már a megoldást, hogy a leveles tésztába tekert virslit valahogyan helyettesítsem, de sima kenyértésztába nem mertem. Ez egy hibátlan megoldás lett a problémámra.


Hozzávalók:

- 50 dkg liszt
- 10 dkg olvasztott vaj
- 2 dl langyos tej (nekem még kellett hozzá kb. 0,5 dl langyos víz)
- 2,5 dkg élesztő
- 1 evőkanál cukor
- 2 kiskanál só
- 8 db virsli (bőrös legyen, ne műanyag!)
- 1 tojás a kenéshez
- 3 liter víz, 1 evőkanál cukor és 1 kiskanál só a főzéshez

Az élesztőt felfuttattam (volna, ha lett volna kedve ma futni) a langyos cukros tejben, majd az olvasztott vajjal együtt hozzáadtam a sóval elkevert liszthez. Dagasztókarú robotgéppel dagasztottam, de nem nagyon akart összeállni a tészta, adnom kellett hozzá még kb. 0,5 dl langyos vizet. Félretettem kelni.  Úgy egy óra múlva megnéztem, és még nagyon gyengécskén kelt, ezért feltettem a radiátor tetejére a tálat, és egy újabb óra alatt ott kelesztettem meg.

Amikor végre valamennyire megkelt, kétfelé vágtam a cipót, 3 mm vastag körlappá nyújtottam és pizzavágóval 8 szeletre (háromszögre) vágtam a körlapot. A háromszög alapjához (a talpához) illesztettem egy-egy félbevágott virslit és szépen feltekertem. A két cipóból összesen 16 kis kifli lett. Félretettem megint kelni, de most már betettem az 50 fokos sütőbe, hogy egy kicsit gyorsítsam a folyamatot, mert már nagyon éhes volt a gyermek.

Közben odatettem egy nagy fazékban vizet forrni, tettem bele egy evőkanál cukrot és egy kávéskanál sót, majd kb. 15 perc kelesztés után a kiflicskéket egyenként beledobtam a forrásban lévő vízbe, és szűrőkanállal a víz alatt tartottam őket, ameddig lassan tízig számoltam. (Ez idő alatt a sütőt előmelegítettem 200 fokra).


Amikor végeztem a forrázással, mindegyik kifli tetejét megkentem felvert tojással és 20 percre betoltam a forró sütőbe. Minden kezdeti nehézség ellenére végül isteni finom és gyönyörű szép hot dogokat vettem ki a sütőből, biztos vagyok benne, hogy gyakran fogom készíteni ezután. Annyit fogok módosítani még, hogy nem fogom felezni a virsliket, hanem egy egészet teszek majd bele, mert bár nagyon nem akart eleinte megkelni a tészta, de a forrázás után úgy elkezdtek dagadni a kiflik, hogy a virsliket teljesen betakarták.



2011. december 4., vasárnap

Szülinap az Árnyasban karamelles ekler fánkkal

Ma van a tesóm szülinapja! Idén, rendhagyó módon nem anyukám készítette az ünnepi menüt, hanem az Árnyas Étteremben gyűltünk össze ünnepelni. Már elég régen eldöntöttük, hogy így fogunk tenni, mert nagyon megszerettük ezt a helyet. Idén harmadszorra voltunk ott: először Mazsolino diplomaosztója után, aztán egy „grill-fröccs-fánk” nevű vacsorán és aztán tesóm azt mondta, hogy milyen jó lenne télen is elmenni oda, és a duruzsoló kemence mellett ebédelni vagy vacsorázni. Ez a vágya most teljesült.


Nagy volt a sürgés-forgás amikor megérkeztünk, mert szinte tele volt az étterem. Lajos úr a tangóharmonikán játszott, a zenével megteremtve az alaphangulatot. Az étterem már karácsonyi díszbe öltözött, de még ez sem tudta elnyomni a békebeli, századfordulós jelleget, amit a belső tér áraszt magából. A falakon a régi képeket nézegetve visszarepülhetünk a múltba.

Azt hiszem, nem is kell említenem, hogy a konyha kitűnő, a személyzet kedves és gyors. A Facebook-on is lehet hozzájuk csatlakozni, sőt érdemes is, mert mindig van valamilyen nagyon kedvező akció, vagy rendezvény, amit kár lenne kihagyni. Pl. disznótoros vacsorák, vagy a már említett grill-fröccs-fánk est, ez nyári-kora őszi program volt. Most éppen egy olyan akciójuk fut, hogy minden hétköznap vissza lehet nyerni az aznap elfogyasztott vacsora árát. A részletek a honlapon, vagy ezen a Facebook címen találhatók.


A tulajdonosról, Janiról feltétlenül meg kell említenem, hogy nála közvetlenebb vendéglátóssal még nem is találkoztam. Remek humorú, mindenre nyitott, folyamatosan pörög, szervezkedik és ő ugyanúgy kiveszi a részét a munkából, mint a kollégái. Ma például egy percre nem láttam megállni, mindig ott volt valamelyik vendégnél. Na jó, egy percre talán igen. Tesómnak elénekelte és szájharmonikán eljátszotta a "Happy birthday to Mazsi from Árnyas" című számot. :)


Ez volt az ő meglepetése, és Mazsolino nagyon örült neki.


Néhány hónappal ezelőtt tesóm meglátott a Vidék Íze magazinban egy karamellkrémes ekler fánkot. Azt mondta, hogy szívesen elfogadná szülinapjára. Én azonnal lecsaptam az ötletre, de azért kicsit félve álltam neki. Már rájöttem, hogy ha valamit nagyon szeretnék elkészíteni, és különleges alkalomra lesz, az a legritkább esetben sikerül úgy, ahogy kellene. A Vidék Ízé-ben talált recept nem nyerte el tetszésemet, ezért az én elképzelésem szerint álltam neki.

Az alap tésztához sok receptet átböngésztem, de végül a saját képviselőfánk tésztámnál kötöttem ki. Abban eddig nem csalódtam, ezért úgy gondoltam, ezt használom. Mindössze annyit módosítottam rajta, hogy nem 4, hanem 5 tojásból készítettem és a többi hozzávaló mennyiségét is ennyi tojáshoz növeltem.

Megint csak nagyon könnyű volt vele dolgozni. A tepsibe kb. 2 cm széles 8 cm hosszú csíkokat nyomtam a csillagcsőrös habzsákomból.

200 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg szépen megnövekedtek és a tetejük barnulni kezdett.

Összesen 20 db fánkom lett.


Karamellkrém

Eredetileg azt terveztem, hogy karamellpudingot főzök és kihabosítom egy kis vajjal. De aztán rájöttem, hogy van más lehetőség is, miután rákerestem a neten a karamellkrémre. Gasztrokalandornál találtam meg a számomra tőkéletesnek tűnő receptet.

Így szól:

Hozzávalók:
- 25 dkg kristálycukor
- 6 dl tej
- 1 tojás
- 1 evőkanál finomliszt (én 1,5 evőkanállal használtam)
- 1 csomag vaníliás cukor

Megpirítunk 20 dkg cukrot, és 0,5 l tejjel felengedve, karamellé főzzük A maradék 5 dkg cukrot a tojással, liszttel és a vaníliás cukorral simára keverjük, 1 dl hideg tejjel felengedjük, a tojásos keveréket a forró karamellbe öntjük, miközben habverővel szüntelenül kevergetjük. A tűzre visszatesszük, állandóan kevergetve sűrű krémmé főzzük.

Pontosan az utasítás szerint jártam el, a liszt mennyiségét kivéve. A biztonság kedvéért többet adtam hozzá mint az előírás. Kicsit meg voltam ijedve, mert melegen még így is elég hígnak tűnt a krém, de miután kihűtöttem, pont megfelelő állagú lett.

A kihűlt fánkokról levágtam a tetejüket és az üreges belsejüket megtöltöttem karamellkrémmel.

4 dl habtejszínből 1 evőkanál porcukorból és 2 csomag habfixálóból kemény habot vertem, majd habzsák segítségével a karamellkrém tetejére nyomtam. Ezután ráhelyeztem a fánkok „kalapját”.

2 evőkanál kristálycukrot karamellizáltam, és gyorsan – amíg folyékony állagú volt – a fánkok tetejére csorgattam díszítésképpen.


Nem tudtam, hogy Mazsolino vajon elfelejtette-e hogy ezt kérte szülinapjára, így úgy gondoltam, legyen meglepetés. Ezt Jani – az Árnyas szuperjófej tulajdonosa – segített megvalósítani. Lebeszéltem vele, hogy előző nap elkészítem és elszállítom hozzájuk a sütit, ők tárolják egy éjszakát és másnap a desszert elfogyasztása után kihozzák, mint egy második desszertet. Még a gyertya kérdést is meg tudtam oldani némi virágkötészetben használatos oázis és alufólia segítségével, így nem kellett izgulnom azon, hogy a fánkokba hogyan fogjuk beleszúrni.


A meglepetés sikerült, Jani személyesen szolgálta fel a fánkokat, miközben Lajos úr a Boldog szülinapot című dalt játszotta harmonikáján. :) Persze a család - hogy ne legyen elrontva a meglepetés - desszertet is rendelt előtte, így tesóm nem tudta eldönteni, hogy az időközben kihozott Créme brulée-jét egye vagy az ekler fánkokat. :)


Jani is tiszteletét tette az asztalunknál és megkóstolta az ekler fánkot. Sajnos már nem volt olyan finom, mint tegnap, hiszen a tészta egy napi állás után nem maradt olyan friss, de azért mindenki elégedetten nyilatkozott róla. Én is megnyugodtam, mert nem rontottam el a meglepetés sütit, teljesen simán ment minden a sütés során. :) Janinak és az Árnyas többi tagjának pedig köszönjük ezt a szuper napot.


MÉG EGYSZER BOLDOG SZÜLINAPOT TESÓKÁM!



Kakaós és gluténmentes mézeskalácsok Arytól


Valahol a Mecsek lábánál, vagy valamelyik völgyben, de az is lehet, hogy a hegy tetején működik egy mézeskalácsgyár. Szebbnél szebb mézeskalács házikók, adventi koszorúk, szívecskék és angyalkák kerülnek ki ebből a gyárból, és sikerült megszereznem a receptet is. A mézeskalács adventi koszorúk azért különösen kedvesek a szívemnek, mert én is pont ilyennek terveztem az enyémet: behavazott hegyekkel, fenyőkkel, házakkal... És megvalósult! Ha nem is nálam, de megszületett az álmom! :-)




A receptet Ary így adta meg:

- 50 dkg liszt (én kukoricalisztet használtam, mikor a gluténmenteset sütöttem)
- 10 dkg porcukor
- 10 dkg vaj
- 1 egész tojás
- 1 sárgája
- 1 evőkanál kakaópor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1,5 teáskanál mézes fűszerkeverék
- 1 citrom héja reszelve
- 1,5 dl méz

A folyékony és szilárd hozzávalókat külön összekeverni, majd összegyúrni. A lisztből lehet először kicsit kevesebbet is hozzáadni, majd apránként a többit. Nagyon jó, lágy tészta lesz belőle, amivel könnyű dolgozni. Mikor nyújtod, nem repedezik, nem ragad. De természetesen a kukoricaliszttel kicsit nehezebb dolgozni az állaga miatt. Szerintem másfajta gluténmentes lisztet is használhatsz. Remélem, tetszeni fog! :-)





Ezek a szépségek  megrendelésre készültek.


Köszönjük a receptet, ha idén sütök még, akkor azonnal, ha nem, akkor csak jövőre, de mindenképpen ki fogom próbálni.

Ha tetszik:



2011. december 2., péntek

Fügelikőr

Ma ilyen homályos képek lesznek. Az üveg pedig belülről maszatos, a fügétől, értelemszerűen. Nálunk adventi naptárként működik, könnyebb legyen a várakozás:), de villámgyors karácsonyi ajándéknak is tökéletes, már annak, aki szereti a fügét, meg amúgy iszik is. Az elkészítése tényleg pár perc csupán, és a legtöbb likőrrel ellentétben NEM KELL NÉHÁNY HÉTIG érlelni, rögtön kézbe (és arcba) lehet nyomni. És finom is, már annak, aki szereti a fügét, stb.
Keresgéltem a neten fügelikőrt, de mindenütt kicsivu gyömbéres fügelikőrjébe botlottam, ami biztos nagyon finom, de sem friss fügém, sem időm nem volt. Szóval át kellett menjek kreatívba, ez most sztem összejött, agyament és gyors fügeíz lett a végeredmény. Ütősen, persze.

Hozzávalók:
1 karika szárított füge (20 dkg lehet?)
4 evőkanál méz
1 kávéskanál vaníliakivonat
fél liter vodka (persze tiszta szesz még jobb lenne, de ahhoz nem tudom, hol lehet hozzáférni)

A négy evőkanál mézet beletettem egy vastagtalpú kislábasba, és karamellizáltam. Néhány perc habzás után picit sötétebb lesz, és megváltozik az illata, akkor már jó is, nem kell megégetni. Közben elfeleztem a fügéket (hogy majd jobban kijöjjön az ízük). A mézet felengedtem két dl vízzel, beledobtam a fügéket, és fedő nélkül addig forraltam, amíg kb. a fele levét elfőtte (ez is néhány perc csupán), szóval folyadékosítottam a fügeízt. Amikor kész lett, teljesen kihűtöttem (az időjárás kegyes hozzánk, elég csak kirakni ebbe az ablakpárkányra, néhány perc múlva kopogósra fagy). Most már csak össze kellett mindent önteni, egy szélesebb szájú üvegbe beletuszkoltam ezt a mézes fügét, a levével együtt, természetesen, ment rá a vanília, meg a vodka, óvatosan összeráztam, és már kész is volt. Már az első nap tényleg nagyon finom, de biztos nem lesz rosszabb az alatt a néhány nap alatt, amíg együtt állnak, és aztán reményeim szerint a vodkás fügéket is el lehet majd rágcsálni.

Most pedig fontos közlemény következik: hétköznap délután senki ne járkáljon a ködben a Kő-hegyen két miniatűr vérebbel, mert kis csacsi és bandája rájuk fognak támadni. Irtó okosnak néz ki, és állítólag jó puha a bundája is, nagyon barátkozó természet, de a kutyáktól kiborul:)




Irtó cukik lehettek:)