2012. október 27., szombat

Babos csiga


Mindenféle elveimmel ellentétben időnként bevásárolok néhány zacsi fagyasztott leveles tésztát, mert ha éppen úgy jön ki, és éppen úgyis forró a sütő, mert mondjuk kenyeret sütök (vagy életmentő sütit a hidegre és esőre való tekintettel), akkor beteszek egy tepsivel ebből a növényi zsiradékos izéből is, mert semmivel sem rosszabb, mint a legtöbb pékségben kapható ez-az, csak jóval olcsóbb. Amit azért időnként csak megveszek, mert a gyerek sós reggeli péksüteményre vágyik. Arra pedig már végképp nincs időm és kedvem, hogy az összes ilyesmit saját magam süssem a magam által köpült vajjal készült biolisztes tésztából. Nem találtam még vajas változatot, legalábbis azokban a boltokban, ahol időnként előfordulok. Amikor utoljára néztem, a Tante Fanny is margarinos volt.
Most nem a szokásos pizzás változat készült (bolti ketchup - magyarázat fent - és sajt), hanem ez a babos. Van egy univerzális paradicsomszószom, tulajdonképpen ezt szoktam variálni, és bármivel is vagyon előadva, mindig finom. Majdnem olyan jó ezeken a cuppogós napokon, mint egy csokis süti. Tésán szerepelt életmentő vacsoraként, Dóri kérésére kolbászmentesen, a maradék pedig beköltözött ezekbe a helyes kis csigákba. Nem kóstoltam, de szerintem jó volt:) Merthogy elég gyorsan elfogyott.

Hozzávalók a paradicsomos-padlizsános babhoz (ez egy nagyon nagy adag, magához a csigához ennek kb. a hatoda szükséges):
- 3 vörösbab-konzerv
- 1,2 dl sűrített paradicsomlé
- 2 vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- egy darabka füstölt szalonna
- 2 közepes padlizsán
- 1 zöld paprika
- só, cukor, római kömény, bors, csili

Zsírjára sütöm a kockára vágott szalonnát. Erre jön a felkockázott vöröshagyma, ha már az is halványbarna, akkor ráteszem az átnyomott rengeteg fokhagymát, fél perc pirítás együtt. Ekkor mehet rá a meghámozott, dobókocka nagyságúra vágott padlizsán. Kevergetve átsütöm pár percig, hogy félig megsüljön a padlizsán. Utána mehet rá az összes többi hozzávaló. A babokat egy szűrőben átmosom, nem szeretem a konzervdobozízt. Nekem úgy ízlik a legjobban, ha picit csípős, de ez szabadon választható. Fedő nélkül főzöm, időnként megkeverve, hogy összeérjenek az ízek, és jól besűrűsödjön. Na, ennek a maradékából lett a töltelék, úgy, hogy botmixerrel kicsit átnyomtam (villával is lehetett volna).

Hozzávalók a csigákhoz:
- maradék szósz
- 300 gramm fagyasztott leveles tészta
- 20-30 dkg trappista

A felengedett tésztát kinyújtottam, megkentem a krémmel, megszórtam a lereszelt sajt nagyobbik részével. Feltekertem, felvágtam, pont 12 darab lett belőle. A tetejére ment a maradék sajt, és 200 fokos sütőben sült.


Megsülve:


Végre elérkeztünk a desszerthez, ami a lényeg. Nógrádi várat csodáló ebek következnek, megint teljes szinkronban, annyira, de annyira édesek, figyeljétek, még a szemük is általában egyformán áll. Nem válogattam a képeket, egyszerűen beraktam őket sorban:) Cukorfalatok.









1 megjegyzés:

Andi írta...

Tényleg, a szemük egyformán áll! Bori hogy fog örülni a sok képnek!

A babos csigát kipróbálom, mert a gyermek megeszi a babot (úgy tudom), és amikor nagybevásárolt valamikor tavaly, teljesen önállóan vette gy vörösbab-konzervet is. Szóval minden van hozzá.