2014. június 4., szerda

A világ legegyszerűbb kenyere


Egy időben mindig otthon sütöttem a kenyeret, aztán amióta nem eszem glutént, eléggé hanyagolom. Nem feltétlenül önzésből, hanem állandó és masszív időhiány okán. Magamnak muszáj megsüssem, mert készen még nem találkoztam olyannal, amelyik igazán tetszett volna. (Úgy nagyjából ezt sütöm, persze már rengeteget változtattam rajta az idők során, majd egyszer erről is írok egy regényt.) Így aztán sajnos már sem időm, sem energiám a családtagjaimnak is sütögetni. Persze azért az is hozzátartozik a történethez, hogy most már azért sok helyen kapni ehető búzalisztes kenyeret. Igaz, hogy aranyáron, szóval legalább 1000 Ft/kg, de legalább van. És igazából nem fogy nálunk sok kenyér, nem ezért fogunk tönkremenni. De most nagyon szerettem volna friss és tényleg finom kenyeret adni az előételként szereplő sajtokhoz és olívaolajhoz. Általában ciabattát szoktam sütni, de most gyakorlatilag nulla időm volt a kenyérgyártásra. Tehát elővettem a régi jó dagasztás nélküli kenyeret, pár éve iszonyú nagy divat volt. Összekevertem a hozzávalókat (három és fél perc), aztán békén hagytam egy darabig. Másnap minden fakszni nélkül megsütöttem. És nagyon jó lett, ráadásul tökéletes volt a tunkoláshoz. Pénteken készült, hétfőn még abszolút ehető volt. Látszik a képen is, hogy kifejezetten súlyos kenyér, és ez jól áll neki.

Hozzávalók:
1 kg búza finomliszt
1 evőkanál só
1/8 kocka friss élesztő (nem több!)
1 evőkanál méz
langyos víz

Egy jó nagy tálban összekevertem az alapanyagokat annyi langyos vízzel, hogy sűrű tésztát kapjak, sehol ne legyenek benne száraz részek. Zacskót húztam a tetejébe, és hagytam állni a konyhapulton majdnem egy teljes napot. Felforrósítottam a sütőt 250 fokra, betoltam üresen egy szép nagy öntöttvas edényt is (tudom, hogy mások ezt jénaival szokták, de én nem merem). Amikor már tűzforró volt minden, kivettem az edényt, beleterítettem egy sütőpapírt, és a nagy tálból átborítottam az időközben elfolyósodott tésztát. Tehát nem gyúrtam át, nem formáztam, nem kelesztettem újra, semmit, csak borítottam. És már vissza is raktam a a sütőbe (itt azért vigyázni kell, mert a 250 fokos öntöttvasedényhez nem célszerű csupasz kézzel hozzáérni). Aztán addig sütöttem, amíg meg nem sült. Mivel ez egy elég nedves tészta, jó barnára meg kell sütni. Időigénye tíz perc alatt van mosogatással, szóval egy ilyenre még időnként kapható leszek.





1 megjegyzés:

Andrea Matus írta...

Gyönyörű lett a kenyér, és végre nem pohár a mértékegység! Megsütöm!