2017. március 16., csütörtök

Farinata vegán paradicsommártással avagy csicseri csicserivel


Hát boldog új évet. Semmi tudatosság, csak egyszerűen rohannak a napok. És vagy nem főzök, vagy olyat, amiről nincs mit írni. Pedig változatlanul sok időt töltök a konyhában, sokat főzök, de nagyjából egész télen ugyanazt. Zöldségkrémlevesek, húsleves sok csirkével és zöldséggel, sült zöldségek, és a húsevőknek (beleértve az ebeket is, és a macskák is kapnának, de köszönik, nem kérik) cserépkályhában konfitált csirke, néha disznó. Meg főtt rizs, minden mennyiségben. És még ha nagy ritkán lenne is valami mondandóm, úgysincs hozzá fényképem, mert amikor elkészül, már sötét van, és mesterséges fényben mindig nagyon csúnyák lesznek a képeim. Tegnap kora délután költöztem be a konyhába, és ezért még tudtam fotózni is picit, szóval nagyjából dokumentáltam, mit pöszömögök órákig. Eléggé kényszerpályán voltam, mert elfelejtettem, hogy ünneplünk, és minden zárva lesz, szóval abból kellett főznöm, amit otthon találtam.
Először is csináltam valami bolognai-féle ragut a húsevő szekciónak, mindenféle paradicsommal, hússal, sok fűszerrel, fokhagymával. Ez elrotyogott vagy két órát. Tésztát majd mindenki főz ki magának hozzá.Egy-két napig elég lesz a fiúknak. Vagy sem. És akkor megy a kukába. Mert fagyasztott húsból csináltam, és nem fagyasztom le újra. Azért jobb lenne, ha megennék.


Aztán csináltam egy zöldségkrémlevest, nagyon szeretem, és hétköznap vacsira pont jó. Több napig is eláll a hűtőben (ha nem falom fel előbb). Most édeskrumpliból és sárgarépából. Főleg. A világ legegyszerűbb dolga, de azért ehhez is meg kell pucolni a zöldségeket, megsütni a hagymát, szóval azért nem magától készül ez sem.


Közben megsütöttem  a farinatát, ami egy csicseriborsólisztből sütött vékony lepény. Ehhez majd lesz recept is. Sajnos éles képem nincs róla, de a homályos is jobb, mint a semmi. A homály főleg pára.


Aztán csináltam egy vegán paradicsomszószt is magamnak. Ehhez is mindjárt jön a recept, szerintem jó lett. A farinátához ugyan első körben valami friss salátát képzeltem, sok citrommal meg olívával, de ugye minden zárva volt körülöttünk, tehát az ugrott, viszont meglepően jól ment hozzá ez a jó fűszeres paradicsomos cucc. Jó együtt, és szerencsére jó nagy adagban érdemes csinálni, szóval pár napig megvan most a napi betevő főtt étel.


Levezetésként sütöttem egy nagy és két kicsi almatortát. Sült almával és sós mogyoróval (mi mással). De ezeket nem fényképeztem le. Majd talán egyszer, ha még csinálok ilyet.

Akkor a recept.
(Majdnem) farinata, hozzávalók:
30 dkg csicseriborsóliszt
3 púpos evőkanál tápiókakeményítő (hagyd ki, ha elvi kifogásod van ellene)
1 l víz
só, bors, fűszerek
olívaolaj

Összekevertem a csicserilisztet egy liter vízzel, lefedjük, és a hűtőbe beraktam egy éjszakára. Másnap hozzákevertem a tápiókát, fűszereztem sóval, borssal, szárított zöld fűszerekkel (friss ugye nem volt). Kiolajoztam egy nagy tepsit, és beleöntöttem (az a jó, ha vékony, nem túl magas). 240 fok, kb. , szóval jó forró sütő. Amikor már kicsit megsült, meglocsoltam olívaolajjal a tetejét is, és készre sütöttem. Melegen nem nagyon akar kijönni a tepsiből, de nem kell pánikolni, langyosan már szépen ki lehet szedni.

Vegán paradicsomszósz hozzávalói:
kb. 5 dl paradicsomsűrítmény - én a saját házit használtam, de nyilván jó a bolti is, vagy a darabos paradicsomkonzerv, nyáron friss, szóval valami ilyesmi
1 nagy vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
darabka csípős paprika
125 ml humusz (saját, persze)
1 evőkanál sörélesztőpehely
pici méz, ha nem elég édes a paradicsom
só, bors, kömény, római kömény
olívaolaj

Hagymadinsztelés, fokhagymadinsztelés, aztán rá a paradicsom, fűszerek, stb., lusta vagyok leírni is. A lényeg, hogy amikor készen van, hozzáadom a sörélesztőpelyhet, ettől lesz egy kis sajtos beütése, meg a hummuszt (mostanában úgy hiszem, így kell írni), amitől az egész szósznak lesz valami teste. Mivel úgyis valami ízetlen cuccal esszük (rizs, tészta, csicseri), jó erősen kell fűszerezni, én úgy szeretem, ha picit édes, picit csípős és jó fokhagymás, de hát kinek kinek a szája íze szerint.

A sörélesztőpehely használatától kicsit tartok, nem tudom, hogy van-e benne glutén és/vagy élesztő (mert hogy ezt a két dolgot- sem - nem ehetem). Próbáltam a neten utánaolvasni, de nem sikerült megfejtenem. Így aztán csak ritkán használom. Elég jó vegán sajtokat lehet kapni, nem is mindig aranyáron, és nem is kell belőlük sok, az is működik.

Tele  vagyok jó képekkel, olyan rég írtam. Ez még tavalyi, Kóficka pedikűrje. Annyira békés kis falat. Betöltötte a 14. évét. Csodálatosan megkímélt állapotban van. Kicsit szőrös (de majd ha javul az idő, segítünk ezen is), de elég fürge még mindig. Egy-két órás terep még belefér. Elég süket, de minden más működik. Cukorfalatabb, mint valaha.





Nincsenek megjegyzések: