2018. július 12., csütörtök

Extra gyors gluténmentes kakaóscsiga (tejmentes, vegán)


Aki sütött már gluténmentes lisztből, jól tudja, hogy milyen borzalmas tud lenni. Törik, mállik, szakad már a nyers tészta maga, aztán ha valahogy sikerül formába hozni, akkor majd a késztermék hullik atomokra. Próbálkoztam már többször bejglivel karácsonytájt, nulla siker. Egyenes tészta még úgy ahogy, de ha tekerni kellett, már rögtön tört, szakadt, rúgott és harapott. Én meg sírtam. Tegnap este Rebeka kakaós csigát emlegetett, és úgy gondoltam, hogy én is tudnék enni, szóval minden para nélkül összedobtam egyet. Nyilván nem mértem semmit, és közben fontos dolgokról beszélgettünk, szóval nem is igen figyeltem rá. Rohadt jó lett a tészta, simán lehetett nyújtani, tekerni, mintha nem is gluténmentes lett volna. Normális idő alatt megsült, és annyira finom lett, hogy egy nagy tepsiből (kb. este tízkor vettem ki a sütőből, mondjuk kaptunk segítséget is) ennyi maradt reggelre, ami a képen van. Hajnal ötkor lefotóztam, és milyen jól tettem, mert most már a tányér is el van mosva. Szóval most írok valamiféle receptet, aztán egyet ismétlek, és akkor megpróbálom ki is mérni. És majd ápdételem.

Ja, és még a recept előtt, pár szó a felhasznált anyagokról. A Szafi Free nem szponzorál (sajnos), de kivételesen reklámoznám. A gluténmentes lisztkeverékek nekem általában nem fogyaszthatóak, alapvetően olcsó keményítőből és állományjavítókból állnak, eléggé utálom mindet. De ezek a Szafi termékek isteniek. Belinkeltem a lisztet, nézzétek meg, csupa kulturált összetevő, mintha én kevergetném itthon, csak kicsit jobb. Nem olcsó, de megéri, főleg ha kiegészítésképp használom. És eddig bármit is vettem tőle, mind tökéletes volt, és egyik után sem fájt a hasam.
A margarin már nehezebb kérdés. Nagyon-nagyon nem vagyok margarinbarát. Általában kevert sütiket csinálok, és ahhoz kókusztejet vagy olívaolajat rakok zsiradékként. Igazából már a kókuszzsírt sem kedvelem, de az is lehet, hogy abból még sosem használtam igazán jó minőségűt. Tehát ha tejmentes tésztát akarok gyúrni, akkor nagyon ritkán használok tejmentes margarint, mondjuk egy évben kétszer. Ez volt az egyik. És majd karácsonykor jön a következő. De egyelőre nincs jobb ötletem.
Alapvetően nem eszem élesztőt sem, itt most kivételesen adtam hozzá. Szerintem szódabikarbónával sem lett volna rossz.
A nyílgyökérlisztet nem olyan régóta használom, ez is méregdrága (1300-1400 körül van fél kiló), de irtó jól összetart mindent, és jó kis rugalmasságot ad a tésztának. Egy-egy adaghoz nem kell sok belőle, szóval sokáig kitart.
Hajdinalisztet azért nem raktam hozzá, mert elfelejtettem. Attól mindennek olyan finom, diós íze lesz. De volt belőle a Szafi-féle lisztben.

Tehát a hozzávalók:
30-40 dkg barna rizsliszt
10-12 dkg kölesliszt
3 evőkanál nyílgyökérliszt
4-5 evőkanál Szafi free ropogós kérgű hajdinás lisztkeverék
2-3 evőkanál útifűmaghéj
3 evőkanál cukor
vanília
csipet só
7 g szárított élesztő
langyos víz
______________________
15 dkg tejmentes margarin (Ligát használtam)
kakaó és porcukor a töltéshez

Kb. egy deci langyos vízhez kevertem némi rizslisztet, beleszórtam egy kávéskanál cukrot, hozzá az élesztőt, és hagytam békésen fortyogni vagy tíz percet. Utána összegyúrtam a vonal feletti cuccokat, lágy, de gyúrható tésztát kell kapni, annyi langyos vizet kell hozzá adni. Utána belegyúrtam olyan 5 dkg olvasztott margarint. Irtó jó lett a tészta állaga. Lisztezett (rizsliszt) deszkán nagyon vékonyra kinyújtottam, lekentem olvasztott margarinnal. Megszórtam kakaóval, porcukorral, és nagy örömmel felcsavartam. Felvagdostam, és mehetett a sütőbe. Kicsit kelesztettem, aztán 180-200 fok. A tetejére morzsoltam a maradék margarint. Viszonylag hamar megsült. Mivel ez a tészta a kifolyó tölteléket kevésbé issza fel, mint a gluténes, elég sok kifolyt alá, és elkezdett füstölögni. Szóval amikor már majdnem kész volt, átköltöztettem egy tiszta sütőpapírra, és úgy folytattam, nem akartam cukorfüstízűvé tenni. Tényleg nagyon finom volt.

Napi cukinak meg például ez. Nagyon szeretem az ilyet, és ritkán van már benne részünk.


Hétvégén Szigligeten voltunk. Ennyire helyesek a lányok útközben.


Utána egy borozóban pihentük ki a fáradalmakat, szintén félbevágva.


1 megjegyzés:

Andi írta...

A 4 db kulcscsomón majdnem sírtam picit a meghatódástól.