2013. február 27., szerda

Almás debreceni Stahltól


Úgy látszik, mostanában erősen nosztalgikus hangulatban vagyok, csupa régi és rég nem kóstolt ételt főzök. Ez a villámgyors kaja a piros Stahl-könyvből van (talán Gyorsan valami finomat, vagy valami ilyesmi a címe). Remélem, nem keverem össze mással:) Nekünk ez volt az első ilyen szakácskönyvünk, és imádtuk, DT is meg én is. Isteni volt, hogy tényleg regényszerűen lehetett olvasni, nem csak a száraz receptek voltak benne, hanem az ételről is lehetett olvasni, eszméletlen szépek voltak a képek, egyáltalán jó volt kézbefogni. A kaják pedig tök tutik voltak, és szerintem ma is azok, mindig minden sikerült belőle. Nem kellettek hozzá egzotikus alapanyagok, vagy ha mégis, akkor az kellett és kész, végül is nem kötelező pont azt főzni. Nagyon sokat tanultam belőlük. És ebben a könyvben tényleg villámgyors kaják vannak, még mindig találok bennünk olvasnivalót és ihletet bőven. Ezt a debrecenist én magamtól sosem főztem volna meg belőle, a DT nézte ki, és csinálta is meg először. És tényleg isteni, annyira harmonikus lesz a végeredmény, a fűszeres debreceni, a savanykás gyöngyhagyma, a babér, és mindez az édes almával meg a borral, tényleg fantasztikus. Szerintem magában is tökéletesen ehető, de lehet persze kenyerezni, és főtt vagy sült krumplival sem lehet rossz. Egy kicsit átgyúrtam a recit, egyrészt mert úgyis bevett szokásom, másrészt, mert nem szeretek mosogatni, harmadrészt pedig ecetes gyöngyhagyma szinte sosincs otthon, viszont mindig van az elmúlt két évben vödrös vegyes savanyúság. Ezt a DT tanulta a kedvenc zöldségesünktől,. Egy 10 literes műanyag vödörbe van lerakva mindenféle vegyes zöldség (uborka, hagyma, sárgarépa, karfiol, paprika, remélem, nem hagytam ki senkit), nyakon öntve valami lével. Egy-két hét alatt összeérik. És ott áll csak úgy vödrösen a lakás egyik sarkában, ha savanyúságra vágyunk, odabaktatunk, kiszedjük, megesszük. Normál szobahőmérsékleten, nem is kell hűteni, és a végtelenségig eláll. Majd egyszer talán kap egy külön posztot. Szóval ecetes gyöngyhagyma helyett ebből a szintén ecetes, ropogós savanyúságból vettem négy közepes méretű vöröshagymát és pár szál sárgarépát. Szerintem jobb lett, mint az eredeti. Időráfordítás: 15 perc, elhasznált edények száma: 1 nagy serpenyő, 1 vágódeszka és 1 kés. Szerintem nem rossz.

Hozzávalók:
- 3 kis pár debreceni (mert ennyit találtam otthon)
- 4 savanyított vöröshagyma, pár szál sárgarépa (eredetileg egy üveg ecetes gyöngyhagyma)
- 2 nagy alma
- 3 babérlevél (lebaktattam a pincébe a telelését töltő babértölgyünkhöz, és leszereltem hármat róla)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl fehér bor (esetünkben isteni somlói tramini, micsoda dőzs!!!)
- némi libazsír

A zsíron megsütöttem a felkarikázott kolbászt. Amikor már majdnem kész volt, mellédobtam a felvágott ecetes zöldségeket, azzal is sütöttem még vagy három percig (végig nagy láng). Ekkor rádobtam a felvágott fokhagymagerezdeket (nyomó még mindig nincs), egy perc múlva ráöntöttem a bort, hozzádobtam a babérleveleket. Fedő rá, kis láng, és hagytam 10 percig főni. Ekkor dobtam rá a meghámozott, feldarabolt almát, és még vagy öt percig főztem együtt. Közben picit besűrűsödött. A debreceni elég ízes, nekem nem kellett hozzá sem só, sem bors. Tíz percig érdemes hagyni állni, hogy még jobban összeérjenek az ízek. Szerintem egyszerűen mesés, érdemes kipróbálni.


Napi cukinak meg az én édes kicsi cicámról pár csecsemőkori kép, most találtam rájuk az egyik gépen, persze az is lehet, hogy már felraktam anno, de egy kis ismétlés sosem árt. Annyira tünci, hogy ilyen szép körtealakja van a nagy pocakjától.



Itt azért jól látszik, hogy milyen picike még, pedig ekkor már hosszú ideje én voltam az anyukája.


1 megjegyzés:

Andi írta...

Ezt a kaját már ezerszer elhatároztam, hogy kipróbálom, de sose mertem (mert a gyerek biztos nem eszi meg). Egyszer vettem egy üveg gyöngyhagymát is, de aztán két év múlva kidobtam, nem tudom hogy alakult így, de így alakult. Most kedvet kaptam hozzá megint.

Nagyon érdekel a vödrös savanyúság, bár azt mondtad, hogy nem esztek savanyúságo, de mindegy, itt egy pici ellentmondást vélek felfedezni.

Annyira édes ezeken a picikori képeken, hogy meg kell zabálni! Lehet, hogy te rontottad el, azért lett ilyen vadállat. Vagy esetleg tőled tanulta?