2013. március 20., szerda

Bedobálós savanyú


Csak azért, mert szezonja van:) És azért ilyen kis idétlenke a mennyiség, mert ennyi maradt, több nincs. (Legalábbis azt hittem.) Mert hogy megígértem, hogy felteszem, és most éppen van hozzá képem, mégha ilyen kis satnyácska is, meg a recept is épp megvan, és nem tudom, hogy amikor aztán majd igaziból a szezonja lesz, akkor ezek közül megtalálok-e valamit. Épp mostanában sokat forgatok egy régesrégi, gyöngybetűs, hihetetlenül rendezett receptes füzetet (több mint száz oldal), és úgy elgondolkodtam rajta, hogy mit hagyok majd én a gyerekeimre, mármint ilyen konyhaügyben. Egy nagy kupac totál rendezetlen, gyűrött papírt, tele csokifolttal. És akkor persze nekikezdhetnék a lamentának, hogy miért rohanok én egész felnőtt életemben, stb., stb., de nem fogok. Az én anyukám is dolgozott, mármint munkahelyen, otthon minden nap főzött, közben bevásárolt, de mégsem ezt a hisztérikus rohanást láttam tőle, amit én űzök. És úgy látom, hogy ezzel a tünetegyüttessel nagyon nem vagyok egyedül. Pedig annyira vágyom a tökéletesen ápolt araukáriákra. Na, akkor savanyúság.
Nagyon kevés ilyesmi fogy nálunk, szóval ritkán teszek el, mert kiszámíthatatlan a fogyasztásunk, és dobtam már ki elég saját savanyút, szóval abbahagytam a gyártását. DT viszont mindenféle vegyes savanyúságokról ábrándozik néha (amelyek nagy cserépedényekben ácsorognak), szóval rakott el magának. A méregdrága nagy cserépedény beszerzése, hála istennek, elhalasztódott, mert a kedvenc helyi zöldségesünk, akitől egyébként a recept is származik, azt tanácsolta, hogy először egy műanyag vödörben próbáljuk meg, és ha bejön, akkor költsünk csak a drága edényre. Alapvetően nem szeretem, ha műanyagban ácsorog az étel vagy az ital, tuti káros az egészségre még normál hőmérsékleten is (melegíteni pedig egyáltalán nem szoktam bennük, borzongva figyelem a kollégák munkahelyi mikrós edénysütését). Igen, én is érzem, hogy mániás vagyok. Ez azonban tetszett, hogy először próbáljuk ki filléres műanyagban, és majd csak utána vegyünk cserepet. A receptet most olvastam el először, van benne egy teljes zacsi nátriumbenzonát, hát, én ilyet nem szoktam tenni semmibe, alapvetően tartósítószer nélkül nyomulok (tulajdonképpen amikor még raktam, akkor is csak egy minicsipetet, szóval az életemben nem használtam el még egy egész zacskóval.) De ebben van, és fogalmam sincs, hogy nélküle működne-e. Savanyúságügyben nem vagyok járatos. A lekvárok és a befőttek elállnak tartósítószer nélkül, de az egy teljesen másik történet. Szóval a receptet úgy írom le, ahogy kaptuk, és ahogy DT megcsinálta. Nincsenek hagymázos elképzeléseim a készen kapható savanyúságokról, eddig még nemigen láttam olyan felcímkézettet, amelyikben ne lett volna valamilyen tartósítószer, sajnos. Ez a bedobálós savanyúság tényleg nagyon finom, jóízű és ropogós benne minden zöldség. Irtó egyszerűen készül, nem lehet elrontani. Nem kell locspocsolni vele, nem fog felforrni, kiforrni, mitttudomén. Békésen elácsorog egy sarokban a konyhában, nem kell neki pince, üvegház, fagyasztó, külön szoba. Utólag is mindenfélét bele lehet dobálni, szóval tökegyszerű az egész. Nyilván nyáron vagy ősszel érdemes csinálni, amikor sokféle zöldség van kéznél.
Még egy kép a recept előtt, mert ezt még találtam a hűtőben (mennyivel szebb lett volna a képem, ha az összes savit egy tálba tudom rendezni :( csak sajnos mire ez meglett, a másik pici tál már elfogyott.


Tehát kell a lé:
- 5 liter víz
- 35 dkg só
- 50 dkg cukor
- 1,5 liter 10%-os ecet
- 3 kávéskanál borkén
- 1 csomag nátrium benzonát (brrr)
- 1 csomag kapor (gondolom, friss)
- 2 szál torma
- bors, babérlevél, korandermag, mustármag

Felforraljuk a vizet, feloldjuk benne a cukrot, sót, beledobjuk a fűszereket meg az összes többi hozzávalót, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben veszünk egy vödröt (szerencsésebbek megfelelő cserépedényt). A miénk ilyen:



Megmossuk a zöldségeket, feldaraboljuk. Az uborka, zöldparadicsom, paprika, hagyma mehet egyben, a karfiolt rózsákra bontva, sárgarépa meghámozva, felezve-negyedelve, ahogy tetszik. Többféle zöldség most nem jut eszembe. Belepakoljuk a vödörbe, ráöntjük a levet, rátesszük a fedelét, és két-három hétig békén hagyjuk. Utána egész télen békésen eszegetjük. Ha találunk még valami zöldséget, nyugodtan beledobhatjuk, csak azt is hagyjuk 2-3 hétig érlelődni benne. Nem kell hűtőben tartani, és végig ropogós marad.

Napi cukinak meg a dagi cicánk, akinél talán a legsúlyosabb a szatyorfüggőség. Fogalmam sincs, mi ilyen ellenállhatatlan egy alapvetően kemény teszkós (?) szatyorban.





5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A fűszerekkel is kell még forralni a levet? Éva

csincsilla írta...

a papírom szerint nem:) végül is lesznek doszt egymás remek társaságában:)de akár az elején is beleteheted őket, szerintem mindegy.

Bundy Cheeck írta...

Mi tettünk bele kis cukkinit de sajnos két nap alatt megbuggyant, fehér hab lett a cukkinin és a lé is büdös lett. Kezdhetjük elölről. Másnap a sógorom is mondta, hogy ők is megpróbálták pár évvel ezelőtt és ugyanilyen eredmény lett náluk is. Tehát: CUKKINIT NEM SZABAD BELEDOBNI !!!

Unknown írta...

Én tettem bele timsót is

Andrea Kiss írta...

Én tettem bele timsót is