Birslekvár, ahogyan a legegyszerűbb

Volt már rummal. Meg persze sajt is volt. Meg előtte is Andié.
Azért jött rám a közlési kényszer, mert rájöttem, hogy ugyan én már évek óta Csilla zseniális módszerével teszem el, de ezt még nem tettem közkinccsé. Pedig ezzel annyira egyszerű. Leírva talán bonyolultnak tűnik, viszonylag sokszor kell fogdosni, macerálni, de mindegyik művelet rövid és kellemes. És az idén nagyon jó a birs. Most kell elrakni.

Tehát begyűjtök egy adag szép, érett birsalmát.

Dörzsi szivaccsal fényesre lesúrolom. Hogy a kis szőröcskék eltűnjenek.

Előszedem a legnagyobb késünket.

És egy nagy deszkán elkezdjük vagdosni. Mivel bio birsről beszélünk (milyen szépen alliterál:)), sok benne a hibás rész meg a szemét. Ezeket nem szeretném megfőzni (a kukacokról nem is beszélve, de velük elég ritkán szoktam összefutni birsalmában). Tehát ha szép hibátlan a birs (ez kb. egy darab egy kilóban), azt csak negyedelem. A hibásakat nyolcfelé vágom

A nyolcadrésznyi gúlácskák tetejét már egy kis késsel le tudom nyisszantani, anélkül, hogy kőfaragónak érezném magamat.

A végén ott állok a feldarabolt birssel (héjas, csutkás, de a hibás részeket már eltávolítottam).

Megmosom, és felrakom főni. Itt jön a Csilla módszere. Sok vízben. Tényleg sokban. Hogy eszébe se jusson leégni. Hogy egyszer se kelljen megkeverni.

Főzöm egy kicsit. Nem sokáig, csak addig, hogy megpuhuljanak egy kicsit a darabkák. Mondjuk 15 percet forrás után. Nyilván almája válogatja. Szűrőkanállal kiszedem egy tálba (a főzőlevet gondosan megőrzöm).

Ha kihűlt, egy kis késsel villámgyorsan kikanyarítom a még benne lévő magházakat. Tényleg egy-két perc az egész. Utána átszűröm a levét, és visszarakok mindent a befőző lábasba. Forralom (mivel hosszú a leve, szó sincs kavargatásról és puffogásról). Amikor már puha, akkor hozzáadom a cukrot. Keveset, nagyon keveset. Most ehhez a mennyiséghez, ami az ötliteres lábasban volt, úgy 10 dkg-ot. Azzal még forralom öt percig.
Megint fontos ponthoz érkezünk. Egy merőkanállal lekanalazom róla a felesleges levet. Egy másik lábasba. Annyit szedek le, amennyit a nagy merőkanállal bírok, egy kicsit kell alatta hagyni.  Utána botmixerrel átnyomom a puha birset. Ha esetleg sajtnak szánom, akkor teljesen krémesre. Ha lekvárnak, akkor kicsit darabosabbra. Visszarakom a tűzre, de ekkor már nagyon puffog, szóval folyamatosan kavarom, és kb. fél percig hagyom fent, míg újra fel nem forrósodik. Puffogó lávával utálok dolgozni, ezért nem is teszem.
Szóval leveszem a tűzről, és betöltöm üvegekbe, fejre állítom, aztán vissza. És mivel tuti nem volt elég forró, még vizes dunsztba is mennek. Bejáratott módszerem van a tésztafőző fazekammal (másra úgysem jó), ha jók lesztek, azt is megmutatom.

A leszedett léből pedig birsszörp lesz, a lábasban beforralom, mondjuk a felére. Aztán mehet üvegekbe. Szörpöt nemigen iszunk, de ízesítőnek jó. Én csak párolt káposztához használom, de nyilván mindenbe jó, ahol egy kis pikáns édes íz elmegy.

És íme a lekvár: annyira kemény, tornyot lehet belőle építeni, remélem, átjön a képen is.

Ha birsalmasajtot is csinálnék (de az idén nem csinálok, nincs kedvem), akkor ezt a masszát viszonylag vékonyan (2 cm, mondjuk) tepsibe tölteném, és alkalmas helyeken (kályha teteje, langyos-meleg sütő) több napig szárítgatnám, ha már némileg szilárd, akkor még forgatnám is.

Napi cukinak meg egy kis tésai életkép. Ilyenkor el sem hiszi az ember, hogy egyszer újra lehet mezítláb, rövidnaciban. Meg más is.