2015. november 9., hétfő

Kökénylekvár (meg egy kis hecsedli)


Megvolt az utolsó tésai hétvége. Bezártunk. Búcsúzóul szedtünk egy csomó csipkét és áfonyát, az idén különösen bőven termett mind a kettő. A csipkebogyó kisebb részét szárítom, ezt iszom reggelente. Nagyobbik részéből lekvár készült, csakúgy, mint a kökényből. A csipkéről nem szeretnék írni. Gondolni sem igen rá. Pont olyan borzalmas volt, mint szokott, talán kicsit rosszabb. Évente egyszer használom a passzírozógépemet, ez az idő pont elegendő arra, hogy tökre elfelejtsem, hogy kell összerakni. Papír nem segít. Az idén háromszor kellett szétszednem, mert nem működött, de sajnos ez mindig csak akkor derült ki, amikor már csurig volt ilyen-olyan állapotú csipkebogyóval. Ilyenkor kihúzom a 220-ból (némi eszem még maradt), odavonszolom a mosogatóhoz (közben bánatosan figyelem a kőre csurgó ragacsos, piros maszatot, és megpróbálok legalább nem belegyalogolni), csurig csipkeszószosan megpróbálom szétszedni, menteni, ami menthető (hiszen mire idáig eljutok, minden egyes csipkebogyóval személyes testi kapcsolatom alakult már ki). És már nem is anyázok közben, annyira borzalmas. Papírtörlőtengerrel és száz konyharuhával próbálok kilábalni a maszat alól. Szétszedem a passzírozót, mind a százhárom elemét szépen elmosom. Kitakarítom a mosogatót. Feltörlöm a padlót, hogy ne csússzak el, és kezdem elölről. A harmadik után jött a szikra, hogy talán csipke nélkül, üresen kéne elindítani, és úgy megnézni, hogy forog-e minden. De addigra már rájöttem, hogy kell összerakni, és forgott is. Na, utána már viszonylag békésen ment minden. A technológia mondjuk pont olyan, mint tavalyelőtt előtt előtt. Vagy majdnem. de most erről nem szeretnék írni. Majd talán máskor. Merthogy ez a kökényes poszt.
A kökény merő szórakozás a csipkéhez képest. Csak a kis szárvégeket kell kézzel lecsipegetni, már amelyiken megmaradt (az igazán érettek anélkül jönnek le a bokorról). Megmosom, és mehet is a befőző lábasba. Öntök alá kevés vizet (nem kell nagyon-nagyon spórolni, mert elég száraz a gyümölcshús), néha megkeverem, és addig főzöm, míg meg nem puhulnak a szemet (hát, nem mértem, de úgy óra körül lehet). Hagyom egy kicsit hűlni, aztán jöhet a passzírozás. A kökénynek viszonylag nagy magja van, szóval elég egyszerű. Fogom a gyümölcsmosó tálamat, aminek elég nagyok a kis lyukacskái, beleöntöm, és krumplinyomóval meg fakanállal áttaszigálom. Nem izgulok, hogy sok marad a magokon, mert azt még kifőzöm úgyis. Tehát a szűrőn fent marad magokat ismét egy lábasba rakom, öntök rá vizet viszonylag bőven, és forralom jó negyedórát. Utána ezt már nem is passzírozom, mert mindenki szépen leázott róla, csak átöntöm a szűrőn. A befőző lábasban egyesítem a sűrű, első passzírozmányt meg ezt a szintén elég sűrű levet. Felrakom főni, és fedő nélkül beforralom kb. a felére (ez persze attól függ, mennyire vizezte az ember menet közben). Néha meg kell keverni, de elvan magában. Ide teszem a képet, jól látszik a fazék oldalából, hogy mennyire besűrűsödött.


Ha már elég jónak látom az állagát, adok hozzá cukrot, hát ez tényleg ízlés kérdése, ehhez a mennyiséghez mondjuk 10-20 dekát. Még forralom tíz percig, de már ott vagyok a közelében, gyakran kevergetem. Jó sűrű lesz, de azért hígabb, mint a csipke. A felső képen jól látszik az állaga. Pici üvegekbe töltöm (nagyon tömény lekvár, egyszerre csak kevés fogy belőle), lezárom, fejre állítom, stb. Dunsztolni már nem kell. Vigyázat, nem gyereklekvár, legalábbis ilyen kevés cukorral. Kicsit fanyar, kicsit keserű. De a  mienk.

Napi cuki helyett napi szomorító. Őszi Tésa.






Azért napsütésben még ez sem ilyen depresszív. Ha jók lesztek, holnap kaptok olyat is. Akkor már eb is lesz (beláthatjátok, hogy ilyen időben nem lehetett őket kiverni a meleg cserépkályha mellől).




3 megjegyzés:

Bea írta...

Gyönyörű így is Tésa! Fantasztikus őszi képek, nagyon hangulatosak!

Andi írta...

Ugyanezt akartam írni, mint Bea! :-) Csodaszép képek!

Auróra írta...

Jajjjj! Mért nem mondtad hogy ennyire szép? Halálos...
A kökényt kóstoltam, csak picit egyszerre, olyan, mint a képek... Igazi fanyar, őszi, gyönyörűséges...