2016. március 1., kedd

Céklás csokitorta kókuszhabbal vagy kókuszos vegán csokikrémmel (gluténmentes)


Hát megint szülinapi tortát kellett süssek. És az érintett elég pontosan rendelt: kókuszos-céklás csokitortát kért, persze gluténmentes kivitelben. Nagyon jó lett. Tényleg. A cékla természetesen csak a tésztában van, nagyon-nagyon jól megy a csokihoz az íze. (Pont olyan jól, mint a répa a fahéj/kardamom/szegfűszeg/narancs ízekhez.) Használtam már sütibe cukkinit, az teljesen semleges, szerintem bármihez jó, a paszternákot meg mindig tervezem (csak felfalom előtte zöldséges rizsben). De ha egyszer sütnék belőle, akkor ahhoz is inkább vaníliát, kardamomot, ilyesmit tennék. Talán gyömbért is:) Nem csokit. De a céklához csoki kell.  Nagyon finom volt a tészta, csokis, szaftos, önmagában is nagyon jó. Ráadásul meglocsoltam a lapokat meggybefőtt levével, és szórtam a krém alá meggybefőttet, nem sokat, pont annyit, hogy ne meggytorta legyen, de örüljön az ember, ha összefut eggyel-eggyel. A tetejére pedig pirított kókusz ment, azzal lett tökéletes az egész, annyira jó volt, hogy volt valami rágható is a tortában. Ez nem az az pár kalóriás, szinte saláta torta, de évben egyszer-kétszer jöhet valami ilyesmi is, nem? Akkor jöjjön valami receptféle is:

A tésztához:
- 3 kicsi tojás
- 12,5 dkg mindenmentes Liga margarin (nem szoktam margarint használni, de tejmentes alapot akartam, kivételesen nem kókuszsírral vagy olívaolajjal)
- 12 dkg fehér rizsliszt
- 8 dkg cukor
- 2-3 kis közepes cékla
- 9 dkg Boci étcsoki
- 2-3 evőkanál holland kakaó
- fél csomag sütőpor
- vaníliakivonat, fahéj, csipet só

Habosra kevertem a puha margarint a cukorral, egyesével beledolgoztam a tojásokat, utána minden más ment hozzá fakanállal. A céklát előtte megfőztem, meghámoztam, és aprítógépben ledaráltam, a csokit nem olvasztottam, hanem szintén aprítógépben rizsszemnyire kicsinyítettem. Egy kerek tortaforma (24 cm) aljába papírt szabtam, és mehetett bele a massza. Viszonylag sokáig sült 180 fokon. Utána hagyni kell sokáig hűlni, melegen nagyon-nagyon törékeny (a kicsi tortát sikerült is több darabra törnöm). Másnap viszont cérnával tökéletesen ketté lehetett vágni. Még piskótát is ritkán sikerül ilyen jól.



Itt jól látszik a tészta állaga.


Egyéb hozzávalók:
fél üveg meggybefőtt
5 dl tejszín (nálunk laktózmentes)
1 csomag instant zselatin (kihagyható, de ajánlott)
vaníliakivonat
10-15 dkg kókuszreszelék
porcukor
1 kókuszdió


Az egyik lapot visszaraktam a formába. Meglocsoltam a meggybefőtt levével.  Szórtam rá egy jó marék befőttet. Habot vertem a tejszínből porcukorral, vaníliával meg a zselatinnal. Azért érdemes belerakni, mert viszonylag tömör a tészta, és így is nehéz volt vágni, ha még puhább lett volna a krém, akkor még nehezebb lett volna. Fakanállal hozzáforgattam a kókuszreszeléket. A krém bő felét rákentem a meggyel megszórt alsó tésztára.


Aztán jött a tetejére a felső tészta, azt is meglocsoltam meggybefőttlével.


Aztán jött erre is krém. A kókuszdiót DT összetörte (a levét a másik tortához használtam), a húsát felszeletelte, én meg egy pici kókuszzsíron megpirítottam. Ez ment a krém tetejére. Aztán hagyni kell béként pár órát, ezalatt szépen dermed meg összeállnak az ízei. És tényleg rohadt jó volt. Sajnos szülinapozás közben sosincs idő meg alkalom normális képet csinálni a felvágottról, most is csak egy nem normálisat tudok berakni. De azért látszik rajta, hogy eléggé eteti magát, mindent tud, amit egy tortának tudnia kell.



Ennél már csak az én mindenmentes tortám volt jobb. Folyamatosan keresem a tej- és tejszínmentes tortakrémeket, nem könnyű jót kitalálni. Ez viszont szuper lett. Meg is ettem egy nap alatt. Először is sütöttem egy kis, 18 cm-es tortalapot a fenti tészta kb. harmadából-feléből.Aztán még melegen gyorsan háromba törtem. Miután kisírtam magam, hagytam teljesen kihűlni. Szerintem ezt a fázist érdemes kihagyni. Másnap hidegen visszaraktam a formába. Meglocsoltam meggybefőttlével ezt is.


Erre is szórtam meggybefőttet.


Aztán jöhetett a krém.

Hozzávalók a vegán csokikrémhez:
- 1 zacskó csokis pudingpor (ha lett volna elég kakaóm otthon, akkor elég lett volna pár evőkanál keményítő helyette)
- 1-2 evőkanál holland kakaó
- 9 dkg Boci étcsoki
- 3-4 dkg kókuszzsír
- 1 nagy marék kókuszreszelék
- 1 kókuszdió leve
- némi meggybefőttlé
- édesítő (én szíviát használtam)
- vaníliakivonat
- kicsi rum

A pudingot megfőztem 4 dl folyadékkal, ebből kb. egy dl volt a kókuszvíz, egy dl a meggybefőttlé, a többi meg víz. Amikor már eléggé kihűlt, hozzákevertem a feldarabolt csokit, meg a többi hozzávalót. Ezt kentem rá a tészta tetejére, 2-3-4 cm-es réteg lett belőle. Hűtő, ott szépen megszilárdult. Isteni volt. Ez is kapott egy kis pirított kókuszt a tetejére.


Dupla adag céklás tésztát csináltam, és még mindig maradt belőle, így aztán azt megsütöttem egy hosszúkás sütőformában. Amikor kihűlt, akkor a tetejét bevontam kókuszos citrommázzal (sima citrommáz kókuszreszelékkel tuningolva). És mivel még mindig maradt főtt céklám, abból meg egy sima kevert sütit sütöttem, olívaolajjal, gluténmentes lisztekkel, stb., stb., azt most nincs kedvem leírni, de nagyon jó lett az is. Tegyetek céklát a sütikbe.


Napi cukinak meg a vasárnap hajnali perverz túránkról kaptok pár négylábút. A szép ködös képeket Csilla és Rozi lőtték.

A ködös nagytestű rém, az édes Totó. 60 kg (? vagy több? vagy kevesebb?)  jóindulat. Csak simogassák. Meg védjék meg a gazdik, mert a világban sok félelmetes dolog leselkedik egy ilyen kiskutyára.


Kóficka, csak hogy lássátok, hogy ő is részt vett:) Elfáradt azért, szegénykém. Egyébként pont ma van a 13. szülinapja. Nyugodtan letagadhatna három évet:))))


Hátul Zsuzsika DT-féle divatos kutyakabátban (technológia levédve). Elől meg a gyönyörű és ifjú Pimi, aki mindent tud. Például tud két lábon forogni (a rátekeredő pórázon jól látszik, hogy már épp a második körét kezdi). És úgy fut, hogy a nyulak állva maradnak mögötte. Kóficka is pont ilyen sportos volt az ő korában.


Itt is szépen látszik a köd. Főleg azt láttunk. Meg a négyből három ebecske. Totó nyilván őrző-védett valamelyik gazdihoz simulva.


2 megjegyzés:

Auróra írta...

Ez a "csoktorta" direkt? Ha nem, akkor is jó, és nyilván Freud munkálkodott. :-)
Kóficka akár négy évet is letagadhatna. Ha akarna. :-)

fortissimo írta...

De jó volt nektek, a jó kis túra után gondolom jól esett a fincsi torta is! Pill nekem a cékla a perverzebb egy tortában, de annál érdemesebb kipróbálnom!