2016. május 17., kedd

Csokis köleskocka meggyel (gluténmentes, tejmentes)


 Ez annyira isteni lett. Hónapok óta gabonafelfújtakban utazom, barna rizs, köles, hajdina, eddig főleg almás, fahéjas, citromos, kókuszos, narancsos, fahéjas kivitelek voltak, most rákattantam a csokis-meggyesre, sajnos. Volt már kalóriamentesebb édességem. Ez annyira jó, hogy nem lehet abbahagyni. Simán elmenne tortának is, kerek formátumban. Szaftos, nem túl édes, épp egy picit savanykás a ribizlitől (mert az is van benne egy kevés), és csokis, csokis, csokis. Illetve főleg kakaós. És még pontos recept sem lesz, nem szoktam ezeket kimérni. Két fontos dologra kell figyelni. Az egyik, hogy a kölest nagyon át kell mosni, ezt minden köleses receptnél leírom, hogy csak akkor nem lesz keserű, ha öt-hat vízben alaposan átmossa az ember. Legalább. Úgy szoktam, hogy beleöntöm a kölest egy lábasba, engedek rá vizet, kézzel jól átkavarom, egész tejszerű lesz a víz. Egy szűrőn át leöntöm róla, aztán újra és újra, amíg teljesen tiszta nem lesz a víz. Ez macera, de nem érdemes kihagyni. Ha erre nincs időm vagy kedvem, akkor jöhet a barna rizs vagy a hajdina, azokkal egyszerűbb. A másik pedig a kókusztej. A Lidlben valami eszeveszett jó kókusztejet árulnak, annyira sűrű a teteje, hogy alig lehet kikanalazni a dobozból. Általában Aldiba járok (sokkal gyorsabb), de a füstölt makréla és a kókusztej miatt muszáj a Lidlbe is időnként elmennem.

Akkor valami receptféle:
Hozzávalók:
2 tojás
1 kókusztejkonzerv
1 üveg házi meggylekvár (nálam most meggy-ribizli vegyesen)
1 bögre köles
pár evőkanál holland kakaópor
pár evőkanál gluténmentes liszt (nálam most épp hajdina, köles, és egy pici keverék)
só, vaníliakivonat, édesítőszer
a tetejére 90 g Boci étcsoki, 1 evőkanál holland kakaópor, 1 evőkanál kókuszzsír

Először is megfőzöm az alaposan megmosott kölest, három-négyszeres mennyiségű vízben, csipet sóval, nem pergőre, hanem eléggé szétfőzöm, jó puhára.
Egy nagy tálban összekeverem a két egész tojást a sóval, vaníliával, a kókusztejkonzervvel (mehet a híg lötyi is az aljáról). Beleborítom a házi meggylekváromat (ebben nincs semmi zselésítő anyag, kb. mint a lé nélküli befőtt, icipici cukorral), hozzákeverek minden mást, a legvégén a kölest. Megkóstolom, és valószínűleg kell hozzá egy kis édesítőszer (mostanában eritrit), a kakaó miatt. Ha kell, mehet hozzá pici víz is, az a lényeg, hogy sűrű, nokedlitészta szerű legyen az állaga. Egy közepes tepsibe sütőpapírt terítek, belesimítom a masszát (ha nagyon rázom, még el is terül, de én egy spatulával szoktam elegyengetni). Aztán olyan 180 fokos sütőben mondjuk 25-30 perc. Hát míg meg nem sül.
Aztán hagyom kihűlni, megpróbálom nem megenni. Utána gőz felett összeolvasztom a csokit a kakaóval és a kókuszzsírral, ráöntöm a tetejére. Lassabban dermed, mint a tejszínes változat, de sokkal szebb (fényesebb és vékonyabb), és hát ugye tejmentes.
Aztán felfalom az egész nagy tepsivel.



Napi übercuki következik. Idegen fülekkel. Tegnap meglátogathattam Réka rókáját (meg az összes egyéb, megszámlálhatatlanul sok állatát - két kutya, két nyuszi, x teknős, pár madár, meg amit kihagyok), a kisróka a legújabb mentvény. Mindenki nyugodjon le, a legjobb helyen van, és majd a legjobbkor és a legjobb helyen vissza lesz vadítva.

Az elképesztő képeket Bán Bea csinálta. A másik kis tündér pedig Popeye (nem tudom, pontosan hogy írja a nevét:)), ő is egy cukorfalat.



2 megjegyzés:

Mézeskalácsos írta...

Köszönöm a receptet,de a bevonathoz írt csokoládét kicsit sokallom.Valószínű,hogy elég lenne 9 dkg.Köszönöm,ha javítod.Minden jót kívánok.

Mézeskalácsos írta...

Köszönöm a receptet,de a bevonathoz írt csokoládét kicsit sokallom.Valószínű,hogy elég lenne 9 dkg.Köszönöm,ha javítod.Minden jót kívánok.