Soha nem szoktam őszibarackot elrakni. Nyilván azért nem
mert ezzel van a legkevesebb gond. Pomázon a kedvenc gazdaboltunkban isteni
barackokat lehet kapni augusztus elején-közepén. Évek óta imádom,
rendületlenül. A család szerint gumibarack, végletes érzelmeket vált ki
mindenkiből. Fantasztikus vagy ehetetlen. Én az első táborba tartozom, nem
bírok vele betelni, a rosszullétig eszem belőle. Nagy, édes, természetesen
magvaváló, és tényleg kicsit gumis az állaga, de ennek köszönhetően akár bele
is lehet harapni, nem fog fröcskölni és csurogni mindenhová a ragacsos lé.
Ráadásul olyan lágyan édes, a többi őszibarackban van valami kis csípősség, ami
ebből a fajtából (sajnos, fogalmam sincs a nevéről) teljesen hiányzik. Más
zöldségesnél nemigen szoktam látni, egész pontosan egyetlen egyszer vettem csak
valahol. Nem is könnyű felismerni kívülről, az a biztos, ha beleharap az ember,
de hát nem rágcsálhatok meg mindenféle barackot mindenféle helyeken. Szép nagy,
és kicsit sárgásabb, sápadtabb, nem annyira pirospozsgás, mint más barackok.
Tavaly nem volt egy darab sem. Az egész augusztust átsírtam, és készültem az
ideire. És lőn csoda, a múlt héten végre ki volt téve több láda is. Végtelen
mohóságomban bevásároltam belőle rögtön kezdésnek 25 kilót, gondoltam, tízet
megeszem, a többit elrakom befőttnek (soha nem raktam még el). Ráadásul nem is
szeretem a befőtteket. De ezt a barackot annyira imádom, hogy jó lenne kicsit
elnyújtani a szezonját. Aztán amikor hazacuccoltam, és nekiestem, akkor jöttem
rá, hogy ez nem az igazi gumibarack, gondolom, arra még kicsit várni kell. De
ez is nagyon finom, nagyon édes, nagyon eteti magát. Szóval az elmúlt hetem a
barackeltevésről (is) szólt, szép lassan, több kisebb adagban magam alá gyűrtem
az egészet. Annyira szép, friss volt, hogy az egy hét alatt, amíg a
feldolgozásra várt, egy darab sem romlott meg, még az utaztatást is jó viselte
(persze a kicsit megnyomódott példányokat gyorsan megettem). Na, szóval ezek
már üvegben, most várom az igazi gumibarackot, és folytatom.
A lekvárjaimhoz és a ritkán előforduló befőttjeimhez soha
nem használok tartósítószert. Pár különösen savanyú bogyóst kivéve cukrot sem.
Őszibarackot ugye még nem raktam el, nagyon remélem, hogy ennél is működik, és
nem fogok kidobni ennyi gyümölcsöt és munkát. Nagyon remélem. Kérdezzetek rá
fél év múlva, ha elfelejtenék róla beszámolni.
Háromféle dolgot tettem el. Befőttet és kétféle lekvárt.
Befőtt: ez volt a
legmacerásabb. Nem hiszem, hogy gyakran fogok ilyet csinálni. Vizet forraltam,
és megmártottam benne a megmosott barackokat. Ez a mártás kb. két percet
jelent, ennyi töltöttek a forró vízben. Utána szűrőkanállal kiszedtem, és
gyakorlatilag két cuppantással le lehetett emelni a héjukat. (Ez a barack
egyébként annyira cuki, hogy akár enélkül is meghámozható, mert teljesen
nyersen is könnyen lehúzható a héja.) Utána éles kiskéssel cikkekre vágva
leszedtem a gyümölcshúst a magról (felezni nem tudtam, ahhoz nagyon meg kellett
nyomkodni, közben kifolyt az összes leve). Ezt a darabolt barackot beletettem a
fertőtlenített hét decis üvegekbe, jó szorosan, ahogy csak tudtam (egy üvegbe
négy és fél jó nagy barack ment). A tetejére szórtam egy késhegynyi
citromsavat, tényleg csak egy icipicit. Utána mindegyikre öntöttem
fél-háromnegyed deci hideg vizet. Azért kell a víz, mert főzés közben majd
enged a gyümölcs is levet, de nem eleget. Az a gyümölcs pedig, ami majd
szárazon áll, meg fog barnulni, és az nem olyan csinos. Tehát ki kell találni,
hogy kb. mennyi folyadék jön ki a barackból. Ha túl kevés vizet öntünk rá,
akkor a teteje meg fog barnulni. Ha meg túl sokat, akkor jelenlegi fizikai
tudásom szerint szét fog robbanni az üveg a főzés közben. De annyira hülye
vagyok a fizikához, hogy lehet, hogy ez baromság. A tudományos becslés után
rácsavartam a tetőt, és jöhetett a vizes dunszt. Pomázon a csak erre használt
tésztafőző edényemben, Tésán a megörökölt kis mosófazékban, ennek nincs betéte,
szóval jócskán gyűrtem bele újságpapírt is. Felforraltam, és forrás után egy
órát főztem kicsi lángon. Hát ez elég macera, az egyik edénybe 3, a másikba 4
üveg fért bele. Utána itt hagytam kihűlni is, és csak utána jöhetett a
következő adag (kicsit lehetett gyorsítani, ha félig hűlten átköltöztettem őket
száraz dunsztba). Igen, tudom, hogy pancsikálhattam volna a szokásos módon,
megfőz, üvegbe mert, levet újra felforral, rátölt, de ehhez sem volt kedvem.
Most érdeklődve várom, mi lesz a sorsuk. Reményeim szerintem szépen elállnak
bármeddig.
Lekvár 1.: amikor
nagyon untam már a befőtteket, akkor egy kisebb adagot összekockáztam,
megfőztem. Utána átnyomtam botmixerrel, újra forraltam, és mehettek a kis
üvegekbe. Tető, fejre állít, visszafordít, száraz dunszt. Csak mert itt annyira
kéznél van a dunyhával töltött ágyneműtartó. Ez finom, de elég híg.
Lekvár 2.: na, ez
lett a tuti befutó. A feldarabolt barackot megfőztem, nyilván víz nélkül, a
saját levében, és nagy lángon forraltam, hogy besziruposodjék (ez Tésán elég
könnyen megy, mert a kis gázrezsóm legkisebb fokozatán is ökröt lehetne sütni).
És így darabosan ment üvegekbe, hát ez isteni. Ezentúl csak így. Átmenet a
befőtt és a lekvár között, jó darabos. És kb. 15 percig kellett csak főzni (nem
órákig, mint a vizes dunsztos befőtteket).
Ha esetleg érdekel valakit, hogy mire használjuk ezt a
rengeteg lekvárt, hát nem kenyérhez, szóval nem baj, ha híg lesz. Mindenféle
kásákhoz, főtt rizshez, a téli ínséges időszakban akár gyümölcs helyett is. Aki
eszi, annak joghurthoz és túróhoz. Esetleg sütikhez, de ahhoz speciel pont az
őszit nem használnám.
Napi cukinak meg lobogó fülű Kóficot kaptok. Nem szoktuk
hagyni, hogy kidugja fejhét az ablakon, de most annyira meleg volt, és annyira
sokan voltunk a kocsiban, hogy úgyis ölben ült, szóval most engedélyt kapott
rá. Imádta, csak úgy lobogott a fülecskéje. Hol mind a kettő. hol csak az
egyik. És a menetszél remekül beállította a frizuját is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése