Szendvicskenyér és egy kis kutyasétáltatás az Árvácskában

 

Nagyon bosszantott már, hogy ha viszek a kirándulásokra a kovászos kenyereimből készült tonhalkrémes szendvicset, hiába imádom itthon, ott nem ízlik. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy kicsit autista vagyok, és ragaszkodom ahhoz a megszokott ízhez, amit a bolti tonhalkrémes szendvicsek nyújtanak a puha, édes kenyerükkel. Már észrevettem, hogy vannak ilyen berögződéseim, például a pálpusztai sajtot csakis Micikével szeretem, de általában a sajtokat is, és ha ő nincs ott, nem ízlik. Van még néhány ilyen hülyeségem, hát gondoltam az lesz a megoldás, hogy sütök a tonhalkrémhez puha, édes kenyeret (az idei nyár legmelegebb napján persze). Elővettem a Házi pékek alapkönyvét Limarától, és találtam is benne egy szendvicskenyeret. Ezt használtam kiindulásnak, de néhány apróságban eltértem. Az egyik ilyen eltérés a formázásban volt, mert nekem nem olyan méretű a formám, mint ami a reciben meg van adva, a másik pedig, hogy tettem bele egy kicsi kukoricalisztet is, hogy még édesebb legyen a kenyér. (Ez saját találmány, hogy a kukoricaliszttől édes lesz, nem tudom, hogy igaz-e.)

Hozzávalók az élesztős kovászhoz:

• 1 dl langyos tej
• csipet cukor
• 2 dkg élesztő
• 10 dkg + 1 evőkanál liszt

A tejbe belekevertem a cukrot és az élesztőt, és hozzáadtam a 10 dkg lisztet. Nagyon alaposan összekevertem, végül a tetejére szórtam az 1 evőkanál lisztet és félretettem, hogy megkeljen. Mivel nagyon meleg volt, gyorsan megkelt.

Hozzávalók a tésztához:

• 40 dkg liszt (az erdeti receptben BL 80 kenyérliszt van, én így kevertem liszteket: 20 dkg kenyérliszt, 15 dkg sima liszt, 5 dkg kukoricaliszt)
• 2 teáskanál só
• az élesztős kovász
• 2 dl langyos tej
• 1 tojássárgája
• 4 dkg olvasztott vaj

A tetejére:

• 1 tojásfehérje
• 1 evőkanál víz

A tejet meglangyosítottam a vajjal. A lisztet és a sót összekevertem, a közepébe mélyedést készítettem, amibe beleöntöttem a kovászt, a tojássárgát és a tejet a benne megolvadt vajjal. Géppel megdagasztottam. Addig kell dagasztani, amíg a tészta sima felületű lesz, és nem ragad a tálhoz. Amikor ilyen lett a tészta, akkor letakartam és a duplájára kelesztettem. Nagyon gyorsan ment ez is a melegben, de a recept 35-40 percet írt.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, kicsit átgyúrtam és öt (szemre) egyenlő részre vágtam (nem méricskéltem, melegem volt). Kicsit kilapítottam őket, hogy ovális vagy téglalap formájuk legyen, hosszában félbe hajtottam, majd így feltekertem őket. Betettem a formába egymás mellé, ahogy fértek.

Ez a sütőforma 29×10 cm-es. Limara receptjében 11 cm mély, 28 cm hosszú és 16 cm széles sütőforma van, amihez hat golyót kell formázni. 

A legújabb trükköm, hogy zuhanysapkával takarom le a tésztát, erről nincs fotó, de lehet ilyen nejlon izéket kapni, és ezek többször felhasználhatók, gumírozottak körben, bármire szépen rá lehet húzni, és jobb, mint a folpack, amit minden használat után ki kell dobni, és száz év alatt bomlik le. Szóval ráhúztam a zuhanysapkát a formára és abban a párás melegben kelt még egy órát (vagy kevesebbet), majdnem kifutott az edényből.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, az aljába tettem egy direkt erre használt tepsit vízzel, hogy jól begőzösítsem. Ezt aztán kivettem, amikor a tésztát betettem. Tehát amikor gyönyörűen megkelt a tészta, a tojásfehérjét elkevertem a vízzel, és ezzel lekentem a tetejét. Betoltam a forró sütőbe, és szép barnára sütöttem. Először légkeverést nem használtam, mert féltem, hogy megég a teteje, de aztán letakartam fóliával és bekapcsoltam a légkeverést. Ezzel a témával (légkeverés vagy nem), elég sokszor el tudom magam szórakoztatni, és folyton variálok akár menet közben is. 

A megsült kenyeret a sütőpapír segítségével kiemeltem a formából (elszakadt persze), és rácsra tettem hűlni. Amikor megvágtam, észrevettem, hogy pont ilyet képzeltem el! Véletlenül volt is itthon egy kis tonhalkrémem, ezzel megkentem és megkóstoltam. Ezazzzz!

A kirándulásokra úgy vittem, hogy háromszög formájúra vágtam, hogy mindenben hasonlítson a boltira, nehogy véletlenül a formával is bajom legyen (autizmus). Megszórtam a brokkolicsírámmal is őket, isteni volt! 

Évával bringáztunk egy jót Göd és Nagymaros között szombaton. Gödre vonattal mentünk, és az úticél Verőcén a Gorka kerámia-kiállítás volt, ahol az egyik épületet kialakították vendéglátó hellyé, és ott terveztünk ebédelni, majd megnéztük a kiállítást is. De azért vittem magammal tonhalas szendvicset és cukkinis brownie-t is, nehogy véletlenül éhen haljunk. Így aztán amikor leszálltunk a vonatról Gödön, nem a világhírű rétesezőbe mentünk, hanem a Duna-parton ültünk le egy árnyékos ligetecskében egy padra, és megettük a szenyákat. Aztán meglátogattuk Vácon a Kertünket, na ezt a helyet ajánlom mindenkinek, mert őrületes kilátásban gyönyörködve, csodálatos fák árnyékában isteni limonádét lehet inni, az egész napot el tudtam volna ott tölteni.

Kertünk bár és kilátó

Vasárnap pedig eljutottunk végre Tomával is az Árvácskába kutyát sétáltatni, és a számomra még nagyobb végre, hogy találkoztunk Csincsillával (úgy tűnik, sikerül tartani az évi egyet). A sétáltatás után isteni kávét és sütit kaptunk tőle, megcsodáltuk a kertet is, és nekem nem jutott eszembe, de Toma szerencsére csinált képet a cuki kis Paláról, aki éppen frissen volt fodrászolva.

Bejelöltem nektek a duzzogó Gyurit, nehogy ne vegyétek észre! Palácska felülnézetből:

Nagyon szép kiskutya, és nagyon cuki is. Nem tudtunk túl sokat egymással foglalkozni, mert nagyon ki voltam nyiffanva a kutyasétáltatástól, Toma telefonja szerint 11 ezer lépést mentünk, ami átszámolva 8,5 kilométer. (Tomát kérdeztem másnap, hogy hogy van, azt írta: "Kivagyok mint a szar!😀".) A nap hátralévő részét el tudtam volna tölteni Csincsilla árnyékos kertjében a jegeskávémmal és a meggyes-barackos klafutimmal. Kaptam sok-sok babérlevelet és egy csokor lestyánvirágot, olyan jó illata van! 

Árvácskás fotókat most nem mutatok, majd talán máskor, de őket sétáltattuk:

• Trevor és Búza, két pitbull, úgy néznek ki, mintha emberevők lennének, közben pedig eléggé megilletődöttek voltak, alig tudtuk távolabb vinni őket a menhelytől. Csincsilla finom falatokkal csalogatta Trevort, hogy menjük már tovább. Búza pedig megszagolt valami tüskés bokrot, amitől csupa vér lett az orra és a nyelve, egészen vérengzőnek tűnt így.
• Bomber és Grisa, ők is pitbullszerűek, és Grisa belefeküdt a sárba, amitől úgy nézett ki, mint egy kis disznócska, így is vittük vissza a helyére. 
• Zsömle, Diego és Ella, őket elvittük a patakhoz, és itt én vittem Ellácskát Toma Zsömlét és Csincsilla vitte Diegót, akinek rossz hírét keltette azzal, hogy megtámadja a többi kutyát, de semmi ilyesmit nem csinált, nagyon jól viselkedett.
• Megérkezésünk előtt Csincsilla ment egy kört Ganjával, őt már a múltkori sétáltatásból ismertem, nagyon cuki kutyus ő is.

Mindenki nagyon szelíd volt, teljesen összenyálaztak, amikor elvették a tenyeremből a jutifalatokat, és ráültek a forró fenekükkel a lábamra, nekem dőltek úgy, hogy alig bírtam megtartani a testüket, sokat lihegtek, mert melegük volt és békésen, boldogan sétáltak velünk, de nagyon örültek, amikor visszamehettek a hűvös helyükre a vödör vizükhöz.