Puharas

Több száz képet csináltam a tésai szilvanapon (mint látszik, a téma marad, mármint a szilva), és én magam is nehezen hiszem el, de az érdeklődésem fő tárgyáról, arról a bizonyos puharasról ez a legfejlettebb képem, a kifőzött és ebbe-abba bújtatott tésztácskákból elég sokat legyűrtem, de elfelejtettem készen lefényképezni. Hát, ilyen, amikor a cukor elveszi az ember eszét, ebből is látszik, hogy milyen káros. Akkor legalább leírom. Szóval a puharas az egy krumplis tésztából készített derelye, sűrű szilvalekvárral megtöltve.

Tehát először is egy irdatlan nagy kondérban megfőzzük a krumplit:

Ha megfőtt, még forrón áttörjük:

Most jön a lényeg: ha már langyosra hűlt (ez gyorsan megy még kánikulában is), pici sóval és KEVÉS liszttel összegyúrjuk. Tojás nem kell bele. Ha sok a liszt, kemény lesz a tészta, tehát tényleg csak annyi legyen, amennyitől összeáll a kicsit ragacsos tészta.

Aztán szépen kinyújtjuk. A képen lévő tészta állítólag túl lisztes lett, szóval ennél puhábbat tessék elképzelni:

Ha már szép vékonyra elnyújtottuk, akkor félbehajtjuk, hogy megjelöljük a felét, újra kinyitjuk, és az egyik felére helyes kupacokban rápakoljuk a sűrű szilvalekvárt.

Aztán ráhajtjuk a másik felét, és a lekvárkupacok körül ujjal ügyesen lenyomkodjuk:

Aztán elő a puhárral, és azzal szépen kiszaggatjuk. Nem árt időnként lisztbe mártani. Pogácsaszaggatóval nem lesz az igazi:)

Ez egy másik módszer, kevésbé rendezett:

Kisebb puhárral, egyébként.

A továbbiakat meg el lehet képzelni, kép már nem lesz hozzá. Szóval a kis korongokat lobogva forró vízbe dobjuk, és addig főzzük, míg fel nem jön a víz színére, és még egy pillanatot (Erzsi nénit idézem). Szűrőkanállal tepsibe vagy tálba szedjük, kevés olajjal meglocsoljuk, és meghintjük cukros vagy nem cukros pirított morzsával vagy cukros darált mákkal. Isteni, tényleg!

Persze a nagyja tésztából gombóc készült, igazi manufaktúrában:

Meg volt azért persze nudli is:

Belefényképeztem a pillanatba:

Gombóctenger:

Ilyen kívánnivaló lett:

Frissen tálalva:

Az utolsó mohikán a majd 1200 gombócból:

A jegyzőkönyv:)

Persze a fő attrakció a szilvalekvárfőzés volt, hagyományosan, üstben, cukor nélkül. A hat kondérból  az egyik, délelőtt:

Délután:

Újabb szorgos kezek üvegekbe töltötték:

A gombóctengerből délutánra üvegtenger lett:

Aztán jöhetett a címkézés:

És a végeredmény:

Napi cukinak meg egy kis dizájncenter. Egy teljesen korrekt fedő:

Ez meg itt a kedvencem. A hatvanas tábla egyébként is baromság, így sokkal jobban fel lehet használni. A méret és az anyag tökéletes (a forma is, persze):

Külön pontot érdemel az ergonomikus fülkialakítás. Csillagos ötös.

Ez pedig a legcukibb főzőalkalmatosság. Mérnöki precizitással tervezve és kivitelezve. Két felni összehegesztve, alul ráccsal.

Fantasztikus hamuzó tartállyal:

Itt jól látszik, hogy minden apró részlet ki van találva. Két erős fül, és helyes kis állvány az edény és a fakanál megfelelő magasságú belógatásához:

És ennek is gyönyörű fedője volt, mármint a peremes tárcsának, amiben főztek rajta:

Szilvás túrótorta

Ez a maradék, másnap, világosban lefényképezve.

Itt meg több a torta, de kevesebb a fény. Annyira nehéz, hogy minden összejöjjön. A torta egyébként a szokásos túrótortám, de most némi lekvárt kapott a nyakába. Vendégek jöttek (Kófickanézőbe), és ilyenkor ugyan nagy az ingerenciám, hogy valami olyat csináljak, amit még sosem, általában nem győz a józanabbik énem, de most eléggé lefoglalt a lábadozó eb ahhoz, hogy rajta maradjak a megszokott ösvényen. Ez a túrótorta villámgyors, nem lehet elrontani, és baromi finom. Mindenféle gyümölccsel elő lehet adni. A szilvát nem találtam elég csinosnak, azért használtam lekvárt helyette.

Tészta: ez azért nem ment annyira egyszerűen. Van egy új tortalapkedvenc, majd ha egyszer sikerül lefényképezni, akkor nyilvánossá is teszem, addig hadititokként kezelem. Szóval olyat akartam sütni alapnak, de sikerült elrontani (SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN VELEM!!!!), de most ugye nagyon siettem, kellett valami malőr. Ezek után maradt az egyszerű piskóta, szóval a második körben sütöttem egy sima 2 tojásos piskótát. Most végre rájöttem, hogy ha a nagyobbik tortaformámban sütöm, akkor pont jó lesz a kisebben (mert ugye összeugrik). Most tehát a torta szélére is jutott belőle.

A tölteléket már leírtam párszor, de azért ideírom, ne kelljen keresgélni:
- 50 dkg túró
- 4 dl tejszínhab
- 1 nagy pohár joghurt
- 25 g Horváth Rozi zselatinpor
- porcukor ízlés szerint
- 1-2 zacskó vaníliás cukor
- 1,5 citrom leve
- 1 lime leve
- mérgezett lime-héj és biocitrom-héj

Beáztatjuk némi vízbe a zselatint. Összekeverjük a túrót a cukrokkal, az összes kacattal, a tejszínt és a zselatint kivéve. Habot verünk a tejszínből. Forrásig melegítjük a zselatint, aztán mindet összekeverjük.
Megkenjük lekvárral a piskótát, és ráöntjük a krémet. Mindig sok a krém a tortához, most két kis kelyhet csináltam külön a maradékól. Hűtő. Ha már megdermedt, akkor jöhet a teteje.

A tetejére:
3 dl áttört vörösszilva-lekvár
10 g zselatinpor

Beáztatom a zselatint némi vízbe. Aztán kevergetve felforralom, és belekeverem a lekvárt, aztán ráöntöm a tetejére. Kifejezetten szép, sötétbordó, fényes felület lett. Ez is mehet a hűtőbe, pár óra alatt szépen kikeményedik az egész.

Napi cukinak meg hétvégi kényszermunkára ítélt állatok. Kéken derengő foxi (aztán estére sikerült magára rántani a karnist is):

Ájult macska:

Zöld mezőben zöld labdával kék foxi.

Kókuszos szilvás és tacsiműtét

Szilvás sütik és lábadozó Kóficka uralták nálunk a hétvégét. Hogy a lényegessel kezdjem: Kófickát egy szép nagy sérvvel műtötték péntek reggel. Fél nyolckor leadtam, és 11-kor kaptam csak vissza. Irtó vidáman, farkcsóválva távozott az állatorvosunk oldalán, és a kis rózsaszín pokróckájába tekerve érkezett haza, félálomban. Már 9 éves, és nagyon aggódtam miatta. Annyira elesettek tudnak lenni ilyenkor, altatás után, megszakad az ember szíve. Még jó, hogy a Mariann mesélte, hogy az ő kiskutyájuk nagyon fázott az altatás után, szóval amikor Kóficka vadul elkezdett remegni, nem kellett hosszan gyötörni az agyamat, hogy most akkor mi van, hanem gyorsan betakargattam pár puha pléddel.

Meg sokat ültem mellette, hogy tartsam benne a lelket. Azért szépen alakult, estére már ehetett pár falatot, az étvágya már akkor is remek volt, pár ujjam is lecsúszott a csirkemell mellé. Szombat reggel már levehettük a kötést is. (A seben lévő kötését ő szedte le magáról.) Jöttek hozzá vendégek is, akik kellően sajnálták és simogatták, remélem, kiélvezte az utolsó morzsáig az ilyenkor járó kényeztetéseket.

Azért nagyon kell figyelni, hogy ne nyalogassa szét magát. (A bal combocskája tövében volt a hasiján a sérv.) Egyelőre tartalékos üzemmódban működik. Picit sántít (szívszorító látvány egy sántító tacsi), és nem veti magát hanyatt (ha embert lát, ez az alaphelyzete, szóval elég nehéz egy hámba is beleoperálni). Jó nagy vágás van rajta, nem csodálom, ha még mindig fáj neki. Biztosan lázas is, mert elég sok víz fogy. De azért napról napra fittebb. Szombat reggel kiszedik a varratokat, és megyünk nyaralni. Gondolom, a nagyobb túrákra most nem vihetjük magunkkal, de azért Tésán mindig jól szokta magát érezni. Meg egyelőre súlyos gondok vannak az ölbevétellel is, nem lehet ugye most felemelni, de az idő mindent rendbe fog hozni, legalábbis remélem.

Akkor a szilvás sütik. Nyáron gyümölcsös sütikben utazom, de most nemigen találtam mást a szilván kívül. Körtés sütire épp nem vágytam, dinnyével nem sütök, szedrem nem volt, és a zöldségesünk barackja sem indított el nálam semmiféle agyi aktivitást, szóval maradt a szilva. De elég jó lett, szóval nem volt rossz döntés. Az egyik ez a fahéjas-marcipános-kókuszos lepény lett, a másik meg szilvás túrótorta, az majd jön.


Hozzávalók a tésztához:
- 5 evőkanál barna cukor
- 1,5 csésze joghurt (kb. 3 dl)
- 2 tojás
- 1 csipet só
- 1 vaníliás cukor
- némi fahéj
- 9 dkg olvasztott vaj
- 14 dkg liszt
- fél sütőpor
Hozzávalók a tetejére:
- szilva
- 3-4 tojásfehérje
- 10 dkg kókuszreszelék
- 1-2 dl hígabb szilvalekvár
- cukor
- marcipán

Ezeket összekevertem gép habverővel, és sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntöttem. Kiraktam félbevágott vörös szilvákkal (még tésai), és betoltam a 200 fokos sütőbe 12 percre.

Ezalatt némileg megszilárdult a tészta. Ekkor ráreszeltem egy darabka marcipánt.

Amíg sült a tészta, addig kemény habot vertem kb. négy fehérjéből (tele van fagyasztott fehérjével a fagyasztóm). Hozzákevertem olyan másfél dl híg vörösszilva-lekvárt, meg a kókusz, meg némi porcukrot.

Aztán meg mindezt rákentem a félig sült süti tetejére.

Mehetett vissza a sütőbe, de most már csak 150 fokra. Olyan bő félóra kellett még neki, hogy megsüljön. Igazán rondán összeesett a végére, már kezdtem kicsit lazán venni a dolgokat, mert mostanában már többször is elég szépen sikerült a sült tojáshab. Most megint megmutatta, hogy hol is a helyem:) De nem volt baj, így is simán meg lehetett enni. Aztán elő az önuralommal. Szerintem másnap, hidegen a legfinomabb, melegen vagy langyosan nem volt olyan jó.

Napi cuki meg ma nincs. Betegszabadságon vagyunk.

Tésai lekvárprojekt

Volt pont két és fél szabadnapom Tésán, az egész napos alvás, hempergés és folyamatos Kossuthos olimpiahallgatás (tv nincs) mellett próbáltam valami hasznosat is csinálni. Egyrészt ugye elkezdett érni a szeder, mármint a vadszeder, van néhány tuti bejáratott bokrom a környéken, azokat le kellett szüretelni. Még segítségem is volt, azt hiszem, a gyerekek is belátták, hogy szederlekvár nélkül lehet élni, de minek. Már tavaly is ódákat írtam róla, frenetikusan finom lekvár, gyakorlatilag abban a tempóban fogy, ahogy csinálom. Nagyon finom a piacokon, boltban kapható nagyszemű fekete szeder is, de az erdei az maga a csoda, olyan erős, intenzív íze van (ld. még erdei szamóca kontra eper). Sajnos, a hozzájutás nem lett egyszerűbb, sőt, ha lehet, tavaly óta még tüskésebbek lettek, mondjuk én is. Nem is tudom, hány üveg lett, 10-15, kb., de tényleg folyamatosan töltjük magunkba, szóval már alig egy-kettő van a kamrában, nyaf. Megbeszéltük, hogy egyet eldugunk karácsonyra. Vaníliafagyival egyszerűen frenetikus, de joghurttal is isteni, egyáltalán bármilyen vaníliás dolgot a mennyekbe emel. Érdemes kipróbálni. Tele van minden szederrel. Ámbár tegnap láttam, hogy kislányok kis vödörbe szedték a szentendrei bicikliút és a 11-es út közötti keskeny sávon, hát, én azért az ilyet nem enném meg, de úgy általában teli van minden erdő kipufogógázmentes szederhegyekkel.

Íme az egyik adag zsákmány (ha jól számolom, háromszor voltunk vadászni):

A szederszedő brigádtagjaim:

És egy kis végeredmény (mert fahéjas palacsintával is isteni):

Aztán ott volt ugye a szilva. Tésán eredetileg rengeteg szilvafánk volt, a nyaralások szilvaszedésből álltak. Aztán szép lassan kihaltak, ezzel együtt drasztikusan lecsökkent a saját pálinka mennyisége is, gyakorlatilag a nullán állunk. Pedig a tésai szilvapálinkánál nincs finomabb. Kétféle szilvafánk volt/van, az egyik a vörös szilva, ami szerintem csak pálinkának jó, szép nagyszemű, elég édes, leves, de nem magvaváló egyáltalán, és szerintem vannak sokkal jobb ízű rokonai is. Ez olyan július/augusztusban érik. A másik meg a a besztercei, apró, nagyon édes, kemény húsú, magvaváló. Tökéletes a cukormentes sült szilvalekvárhoz. Már vagy két éve nem volt vörös szilva, de most az idén rengeteg volt, megint (a megmaradt két fán). Szóval még egy kis cefre is lesz. De ha már úgyis ott voltam, akkor elraktam a vörös szilvából is némi lekvárt. Eredetileg nem szeretem olyan nagyon, de a májusi átpasszírozott dolgok nagyon jól szoktak sikerülni, szóval gondoltam, frissből is működni fog. Az eljárás ugyanaz volt, mint a fagyasztottnál, egyben mentek a szilvák a lábasba, aztán a megfőtt gyümölcsöt átpasszíroztam magtalanítás céljából. Pici cukor, fahéj, újabb pár percnyi főzés, és mehettek az üvegekbe.

Hátul látható a passzírozó készülékem. Balra a lekváralap, jobbra meg a magok. Látszik, hogy nem tökéletes a munka, de nekem megfelelt.

Többféle változatot csináltam aztán az alapból, mivel úgyis volt egy csomó körte (iszonyat lelkes kis körtefánk van, minden évben rengeteget terem), lett körtés változat is.

A hullott körtéket meghámoztam, magház, csutka ki, a húst meg feldarabolva pici vízben megpároltam:

Aztán meg összekevertem az átpasszírozott szilvával. Cukorral átrotyogtat, és kész is. Ezt még nem kóstoltuk, de szerintem finom lett, jó sűrű állagot adott neki a körte.
A nagyobb része meg rumos-fahéjas lett, mármint a szilvalekvár, és szerintem irtó finomak.

Ha már unod a lekvárt, akkor jöhetnek a napi cukik, a nyaraló ebekről.

Megint kitört a járvány:

Sokat gyötörték Kófickát:

Néha szegény Zsuzsit is:

Voltunk gombászni is, egyesek pedig fürdőztek közben:

Aztán próbálták szegények kipihenni a fáradalmakat:

Az a gyönyörű, gömbölyű, szerelmetes tárgy napozás közben is jól jöhet. Egyébként is kevés röhejesebb dolog van egy hátán fekve napozó foxinál, és ha be van tömve a szája egy labdával, cseppet sem segít.

Óriás fahéjas csiga

Csigakertben nagyra nőtt csiga. Az, ami nem látszik a süti mögött, az a csigakert. Amikor megvettük a házat, akkor rózsakert volt, egy pici, nagyon napos kertdarab a bejárati kapu mellett. Több bokornyi szép rózsa volt, meg egy tüskétlen szeder. Azóta a Tamásnak sikerült az összes rózsát kiirtania, a szedret csak majdnem, és átvették a hatalmat az ő kedvencei. Mert ide csak a kiválasztottak kerülnek, ez a legnaposabb, legmelegebb pár négyzetméter nálunk. Van egy fügefa, ami néha háromszor is terem egy évben, de ezt mostanában ritkán gyakorolja, van egy kivi, ami valamiért haldoklik, nem tudom, miért nem érzi jól magát, meg levendula, gránátalma, pár kaktusz, kövirózsa, ilyesmi. Majd egyszer lefényképezem a kertet is. Általában itt szoktam ételfotózni, mert hogy jó világos (a pici kertünk többi része nagyon árnyékos), és ráadásul van egy kő, amire épp le tudom tenni a delikvenseket, és ez a szép halványzöld izé általában jó háttér. Na, és ez telistele van csigákkal. szóval én tuti nem lépek ide fel, mert nehéz gyilkosság nélkül megúszni. Ha esik, akkor kezdenek elszaladni, de reggelente mindig begyűjtjük a kalandosabb természetűeket az utcáról, és visszahozzuk őket ide, a csigakertbe. Mert az utcán biztos rájuk taposna valaki, direkt vagy véletlen. Volt idő, amikor picurka csigácskák lógtak a fűszálakon, mára hatalmasak lettek. (Végig házas csigákról beszélek, a házatlanokkal kevésbé vagyok jóban. mondjuk, nem bántom őket. Mármint a feketéket. Nem tudom, mi lenne, ha bennünket is elöntenének a narancssárga meztelencsigák, lehet, hogy többen lennének, mint a toleranciám, nem tudom, azoktól eléggé iszonyodom. De eddig még megúsztuk őket.) Szóval ezekkel a házasokkal jóban vagyunk. Vigyázunk rájuk, esőben két szemüveget is felveszek, nehogy eltiporjam valamelyiket. Szeretnek az út közepén sasszézni. Néha beszorulnak a pici kertem kerítésébe, olyan szép kövérek. Majd egyszer fényképezek belőlük is néhányat, nem kell nagyon keresgélni őket:)

A csak finomlisztes változatot ld. itt.

A süti egyszerű kelt tészta teljes kiőrlésű lisztből (főleg), fahéjjal megszórva, sztem állati jó volt, el is kopott fél nap alatt. A héja ropogós volt, belül puha foszlós, szóval pont amilyennek lenni kell az ilyesminek.

Hozzávalók:
- 1,5 dkg élesztő
- 1 csésze finomliszt
- 50-60 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1 kávéskanál só
- 3 evőkanál cukor
- kb. 3 dl tej
- a töltelékhez 10 dkg vaj, fahéj és porcukor

Mivel már reggel tudtam, hogy este valamit sütni szeretnék, összekevertem az egy csésze fehér lisztet az élesztővel, kevés langyos vízzel meg fél evőkanálnyi cukorral, olyan nokedlitészta-szerű sűrűségre, letakartam, és hagytam békésen bugyborékolni estig (szobahőmérsékleten).
Aztán ezt a gyorskovászt beleöntöttem a dagasztó tálba, mehetett hozzá minden más, a tejet is csak úgy hidegen raktam bele, egyenest a hűtőből. Közepesen kemény tésztát dagasztottam, aztán hagytam kelni.
Deszkán kinyújtottam, jó nagyra, megkentem az olvasztott vajjal, és megszórtam sok fahéjjal meg porcukorral. Feltekertem, és egy papírral bélelt tortaformába áthelyeztem, amikor ott is újra megkelt, akkor mehetett a 200 fokos sütőbe, míg meg nem sült.
Rácsra borítottam, és gyorsan lefényképeztem a fényképezésre teljesen alkalmatlan konyhában, mert gyanakodtam, hogy nem fogja egyben megérni a másnap reggeli kellemesebb fényviszonyokat.

Terveztem rá némi csinosító cukormázat, de ahhoz ki kellett volna hűlnie. Mire kihűlt, már hiányzott a fele, szóval maradt a porcukor.

Napi cukinak pedig Kóficka, amikor szőnyeget játszik. Felhívnám a figyelmet a farkára, azért olyan elmosódó, mert folyamatosan jár, amikor fényképezem. (A fénykép csak szimplán azért elmosódó, mert már sötét volt, és rosszul állítottam be a gépet.)

Padlizsános tészta

Rájöttem, hogy teljesen felesleges izmolni, nyugodtan főzhetek akár mindennap tésztát. Egyszerűen imádom a zöldséges tésztákat, és végül is azt csinálok, amit akarok, nem fog senki rám szólni. Szóval ha főzök, akkor általában tészta van. Néha betolok egy kis csirkét vagy halat a sütőbe, ha van gyerek, aki igényli, de én nem kívánom mostanában. Bonyolultabb dolgokra meg nincs időm meg késztetésem. Szóval egyelőre ilyen receptek várhatóak, gyümölcsleves meg tészta. Mondjuk, szerintem tökéletes menü nyárra.
Teljes kiőrlésű tésztát használok mostanában, a teszkóban meg a déemben egész jó áron lehet kapni. Majd ha nagyon konyhatündérkedni akarok, akkor csinálok egyszer házit is. Főleg, hogy örököltem egy ravioligyártót az egyébként is örökölt tésztagépemhez. De addig marad a zacskós kivitel, gyors és energiatakarékos.
Ez a padlizsános tészta annyira finom volt, hogy muszáj megörökítenem. Gyors (mint általában a zöldséges tészták), tényleg a Stahl-módszerrel kell csinálni, szóval hazaérés után rögtön mehet fel a víz a gázra a tésztának, aztán lehet átöltözni, kipakolni, kutyát simogatni, mert olyan gyorsan készen lesz a mártás, hogy még ezek is bőven beleférnek. Aztán elő a nagylábassal, és össze lehet dobni a szigorúan húsmentes tésztáravalót.

Hozzávalók:
- 50 dkg tk. tészta
- 2 közepes padlizsán
- 1 nagy vöröshagyma
- 6 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál libazsír (olaj a vegáknak)
- 6 közepes paradicsom
- 1 fél paprika
- csili, esetleg római kömény
- só, bors
- 2 evőkanál tejszín (bátran kihagyható)

Nagyobb kockákra vágtam a hagymát, nagy lábasba tettem a libazsírral együtt, és szigorúan só nélkül elkezdtem pirítani (nem kell só, mert sütni akarom, nem főzni). Megmostam és olyan nagy dobókockányi darabokra vágtam a padlizsánt (héjastul), és ahogy vágtam, szórtam is rá a hagymára, adagonként. Közben néha megkevertem. Már ekkor isteni illat volt a konyhában, ahogy sült össze a hagyma a padlizsánnal. Amikor mind benne volt, lereszeltem a fokhagymát (mert még mindig nem sikerült pótolnom a törött nyomót). Közben szép halványbarnára sült a padlizsán a hagymával, ekkor belekevertem a fokhagymát , mehetett rá só, elkevertem, és egyesével belevagdaltam a paradicsomokat. Ha elegánsabbra vágyom, lehúztam volna a héjukat, de lusta voltam rá. Ment még bele egy fél paprika, csak ízesítőül. Meg a fűszerek. Ha lett volna otthon szívesen tettem volna még bele pár levél bazsalikomot, de nem volt, elfelejtettem ültetni idejében. Annyi csilit tettem bele, hogy közepesen erős legyen. Aztán addig kicsit összerotyogtattam, és kész is volt. A kifőtt tésztát beleszedtem, ekkor kevertem hozzá a pici tejszínt, és kész is volt.  Mozzarellával és parmezánnal is próbáltam (beáldoztam magamat), nem is tudom, melyikkel a jobb, mind a kettővel isteni.

Napi cukinak Andinak szeretettel az ÉÉKC:) egy esős reggelen mereng a kis tündér, hol is lenne jobb, kint vagy bent:)

Második napi cuki: egy picit nem figyeltem a pici kertemre, és elkezdett érni a paradicsom! Remélem, most már az első fagyokig ontani fogja:) Nem olyan szép, mint tavaly (nem ugyanott vettem a palántát, ezekkel nem vagyok tökéletesen megelégedve, sajnos), de azért elég sok van rajta, és az idén még a fehér szörnyetegek is elkerültek, remélem, a fekete rohadás sem fog jelentkezni.

Barackleves

A múlt héten találkoztam az Andival, és mondta, hogy az ő barilekije már készen van, és a dunsztban ácsorog, hát, nagyon irigykedtem. És ugyan már kezdtem beletörődni, hogy az időn nálunk nem lesz, mert csak agyament áron láttam sárgabarackot (vagy kicsit olcsóbban nagyon rondát), mindig olyan gond a beszerzés, annyira jó lenne egy tuti hely, és hát annyira nem is bántam, mármint a beletörődést, mert utálok sárgabaracklekvárt eltenni, főleg ekkora mennyiségben. Nem szeretem a ragacsos barackokat tapicskolni, ragad az egész konyha, sietni is kell, nehogy megbarnuljon, szóval macera az egész. Bármi más jöhet helyette, ezt nem szeretem. De azért a lelkiismeretem megnyugtatása végett elügettem a faluvégi zöldségeshez, ahol viszonylag elfogadható áron egészen csinos, ráadásul nagyon finom barack volt (mert hogy ugye ettől függ, hogy milyen lesz a lekvár). 450 volt kilója, vettem 30 kilót, aztán még aznap egy másik zöldségesnél 12 kilót, az csak 300 volt, de kisebb szemű volt, és olyan csúcsoska. Na, ezekkel némi családi segítséggel megküzdöttem, recept már volt. Annyit tudok még hozzátenni, hogy most kimértem, pontosan másfél kg cukrot használtam el a 41 kiló barackhoz (1 kilót megettünk:)), pedig ez savanykásabb volt, mint szokott. Időben pedig pontosan 7 óra volt, igaz, hogy némi kenyérsütés is belecsúszott. De igazából csak azért írok erről, hogy mindennek sem sikerült elvennie a kedvemet a baracktól, és vasárnap ez a barackleves szerepelt a szokott pisztráng meg csirke előtt. Előtte már volt egy monstre adag meggyből, mi nagyon szeretjük ezeket, jól lehűtöm, és rá lehet járni egész nap.
A barackosba ment őszibarack, ez ropogós kockaként volt jelent, sárgabarack, ez kellemesen szétmállott, a szokásos vanília meg tejszín, és némi joghurt is, hogy kellemesen savanykás legyen az egész. És jó is lett nagyon.

Hozzávalók:
- olyan 8 szem őszibarack
- kb. ennyi sárgabarack
- 1 citrom leve
- 2 dl tejszín
- 2 dl joghurt
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 1 nagy csipet só
- 1 púpos evőkanál keményítő
- 3 evőkanál cukor

Míg el nem felejtem, a júliusi Vidék ízében van egy karamellás barackleves, azt egy fűszeresebb, teltebb változat, gondolom, onnan volt az ihlet. Vagy ki tudja. Szóval a cukrot karamellizáltam felöntöttem olyan másfél liternyi vízzel. Csipet sóval felforraltam. Közben Rebeka némi forróvizes úsztatás után meghámozta és felkockázta a barackokat. Amikor felforrt a víz, beledobtam a barackokat, meg belenyomtam a citromlevet. A keményítőt elkevertem némi vízzel, és amikor már újra forrt a víz, akkor ezzel besűrítettem, de gyorsan el is zártam alatta a gázt (nem akartam őszibarackbefőttet gyártani). Hideg vízbe állítva gyorsan lehűtöttem. Amikor már csak langyos volt, akkor tettem bele a vaníliát, a joghurtot és a tejszínt, aztán szétosztottam három nagy befőttes üveg között, és mehetett a hűtőbe hidegülni. Több cukor nem kellett már bele, szerintem nagyon finom lett.

Gyümölcslevesek eddig nálunk:
- Andi argentin almalevese
- Barackos áfonyás tőlem
- Görög gyümölcsleves Beától
- Gyümölcsleves a la csincsilla
- Gyümölcsleves a la Andi