Egy kis kert 2.

Néha váratlanul megvalósulnak az ember régi vágyai. Ha jól számolom, 11 éve próbálkozom paradicsomtermesztéssel, gyakorlatilag nulla sikerrel. Minden évben érdeklődve vártam, hogy most vajon mi lesz, úgy tűnt, a paradicsomellenes lobbi eszköztára kimeríthetetlen. A tavalyi volt talán a legsokkolóbb, égig érő paradicsombokraim voltak (na jó, tényleg egy kicsit sűrűn), rengeteg zöld paradicsomfürttel, áthajóztam velük néhány kisebb-nagyobb hullámvölgyön, sikerrel, és éppen elkezdtek pirosodni, amikor nem bírták tovább a monszunokat, és beütött a rohadás, ami aztán pillanatok alatt kivégezte az egész állományt.
Na de az idén. Ezen a néhány kis bokron annyi van, hogy lassan már nem bírjuk megenni. Nagyon szurkolok, hogy végre kicsit süssön a nap, száradjanak és érjenek. Addig is merengek rajta, hogy milyen formátumban tegyem el ezt a rengeteg paradicsomot (olyan tíz bokrom van, kb.:)), ketchup vagy fűszeres paradicsommártás a'la Bombadil Toma vagy valami más?

Egy-két hete még ilyenek voltak:

Aztán meg napról napra pirosodtak, mint a mesében:

Ezt az örömet most beosztom néhány évre kertügyileg. Vagy lehet, hogy most már minden évben ez lesz?

A maradék fél négyzetméteren szépen nő a sóska, rengeteget leszedtem már belőle az idén:

Itt-ott kinőtt a bazsalikom, erős harcban áll a zsályával, kisebben a petrezselyemmel. Ki kéne irtani néhány zsályabokrot, mert bazsalikomfelhasználási igényünk végtelen, de nem szívesen avatkozom be:)

A kiskertem vége meg egyszerűen zsályába fulladt. Most látom, ott oson az egyik állatunk, iszonyat nagy gyűjteményünk van már belőlük, lehet, hogy ő eszi a bazsalikomot is? Remélem, ízlik neki, elég ropogósnak tűnik, mi még nem kóstoltuk:) Mármint a bazsalikom, mert háziállatot nem eszünk sem most, sem a jövőben.

Van még néhány kósza zöldbabbokor, meg fodros petrezselyem. Egy nagy folt rukkola, hát az sem egy macerás növény.

Kudarcok, hogy teljes legyen a beszámoló. A legborzalmasabb az amerikai szövőlepke (azt hiszem, ez a neve), fehér vattaszerű mozgó szörnyek félelmetes mennyiségben, tavaly is július közepére özönlötték el kertet. Minden jobb meggyőződésünk ellenére tavaly is, idén is permeteztünk egy icipici zacskónyi nemtudoménmit, szerintem kacagtak rajta. Olyan kicsi a kertünk, valami mechanikus védekezés kéne jövőre, amikor az elsőt meglátjuk, nem tudom, de undorítóak. Most teljesen ellepnek egy csomó növényt (vadszőlő, füge, kivi), a kicsi kertemben még nem is annyira tragikus a helyzet. Gondolom, miattuk póközön volt már tavaly is, idén is. Minden tele van pókhálóval és nagy, kövér pókokkal, beleértve a cicák bajuszát is. Lassan már tényleg egy nagy bottal lehet csak kilépni az ajtón,pókhálótengeren haladunk át a kapuig. Nincs bajom velük, de nem szeretem, ha rajtam másznak, főleg, ha nagyok és kövérek. Mondjuk, remélem ezektől a ronda fehér vattáktól híztak meg.
Aztán volt néhány növény, ami cserben hagyott. Például a koriander szépen megnőtt, már épp gondolkodtam rajta, hogy szedek egy nagy csokorral, amikor egyszerűen eltűnt, mintha soha nem is lett volna arrafelé.
Madársaláta szintén köddé vált. Az izlandi spenót, amit Tésán szinte kapával kell irtani, soha, soha nem nő ki, egy árva darabka sem. A paprikapalántáim sem nagyon erőltetik meg magukat. Pedig van legalább három.

Úgy látszik, minden évben van valami, ami nagyon bejön, tavaly voltak az égigérő zöldbabbokraim (tényleg, létráról szedtem a zöldbabot:)), nagyon sok termett rajtuk. Most meg a paradicsom meg a sóska.

Lazításként lássunk néhány nyaraló ebet: