Ehető gluténmentes kenyér

Úgy tavaly október-november táján diagnosztizáltam magamat gluténérzékenynek, azóta nem eszem glutént, legalábbis tudatosan nem. Ez sok mindenben bonyolultabbá tette az életemet, és persze kínzó hiányokat is okoz. Egyáltalán nem sajnálom az itt-ott minden különösebb ok nélkül (azaz csak a falánkság okán) elfogyasztott kekszeket, sütiket, ötletszerűen felfalt pogácsákat és kakaós csigákat. Tulajdonképpen nincsen édességhiányom sem, mert egyrészt csokit ehetek, másrészt meg mindig is sokat sütöttem, és ez most is így van. Eddig is kényes voltam arra, hogy mit eszem meg (ergo jobb szerettem én elkészíteni az ételeket, mert legalább tudtam, hogy mi van benne, a darált macskát nem szeretem, ui.). A főtt ételekhez nagyon ritkán használtam eddig is lisztet, hát most ha mégis, akkor rizslisztet használok vagy keményítőt, zágsón. Sütiknél már kicsit bonyolultabb a helyzet, ropogós, kemény szerkezetet már nehezebb a gluténmentes lisztekkel elérni, de a kevert sütik szinte még finomabbak is rizsliszttel meg kis társaival. Karácsonyra például én nem kaptam bejglit, de a helyette sütött réteges mákos-diós-mandulás sütim annál jóval finomabb volt. Ja, és nem tetszenek a gluténmentes lisztek sem, mármint az összetételük, szeretnék egyszerűbb és mentesebb vonalon maradni, tehát alapvetően barna rizslisztet, kukoricalisztet, köleslisztet, ilyesmiket szeretek használni, nem pedig a készen kapható gluténmenteseket. Végül is két fájó pont maradt: az egyik a sör, az a seb nem is igen fog begyógyulni soha, érzem:) állítólag lehet kapni méregdrágán gluténmentest, de én még nem láttam. A másik meg a kenyér. Több éve én sütöttem otthon a kenyeret meg a zsemlét, bio tk. lisztből (például ilyet meg ilyet meg ilyet), nagyon-nagyon szerettem. A gluténmentes kenyerekkel azonban nem boldogultam. Ha a boltban készen kapható (egyébként szintén méregdrága) liszteket használtam, akkor volt, amelyik már egészen ehető volt, de nem tetszett az összetételük. A készen kapható gluténmentes kenyereknek még több bajuk volt. Nehéz hozzájutni, szintén drága, nekem a kóstoltak közül egyik sem ízlett - egyébként csak pirítva tudom bármelyiket megenni -, de a legijesztőbb az volt, hogy amikor kicsit túlpirultak, akkor megfolytak, mintha műanyagból lennének, brrr. Persze kísérleteztem otthon is saját sütéssel mindenféle keverék lisztekkel (barna rizs, köles, hajdina, lenmag, kukorica, stb.), de valahogy nem volt jó. Sem a szerkezetük, sem az ízük. Biztos voltam benne, hogy egyszer majd ez is meg fog oldódni, és így is lett. Minden különösebb keresgélés nélkül belebotlottam Nóri receptjébe, és végre kiderült a titkos összetevő, az útifűmaghéj. Azóta már nagyon sok helyen láttam az interneten, és tulajdonképpen magam is rájöhettem volna. A glutén helyett ez tartja össze a kenyeret, ettől lesz jó állaga. Végre egy teljesen ehető kenyeret kaptam, még azt is mondanám rá, hogy finom. Persze ezt is csak pirítva tudom megenni, de szinte már ízlik. Az összetételével meg tökéletesen meg vagyok elégedve, csupa teljes kiőrlésű cucc. Szóval nagyon jó. Azóta már kétszer megsütöttem. Picit egyszerűsítettem. Szerintem érdemes egyszerre két adagot megsütni, ha már úgyis játszik vele az ember. Egy-két napos korában már szép vékonyan lehet szeletelni, aztán mehet a fagyasztóba.

Hozzávalók:
20 dkg kölesliszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg hajdinaliszt (világos)
17 dkg barna rizsliszt
12 dkg darált lenmag
2 evőkanál burgonyapehely (csak mert van otthon)
2 evőkanál méz
5csapott evőkanál útifűmaghéj (44 g)
2,5 dkg élesztő
1 teáskanál só
6-8 dl langyos víz

A kölest, a hajdinát és a lenmagot én darálom kávédarálóval, ez a legunalmasabb része a dolognak, de ez is megvan tíz perc alatt (dupla adagnál). Az egyszerűség kedvéért én mindent egyszerre keverek össze, a vizet elfelejtettem lemérni, de a Nóri által írt (5,9 dl) nekem nagyon kevés volt. Sűrű nokedliállagra gyúrok. Fakanállal elkeverem, és hagyom kelni (a dagasztásnak sok értelmét nem látom). Ha megkelt (2-3 óra is lehet), akkor papírral bélelt hosszúkás sütőformába tessékelem egy fakanállal. Közben igyekszem nem átkeverni, megőrizni a buborékokat benne. Olyan 200 fokon kezdem sütni, aztán mondjuk 170-en folytatom félidőtől. Mivel sok benne a nedvesség, pont úgy viselkedik, mint a dagasztás nélküli kenyér, sokáig kell sütni, hogy belül is átsüljön, nekem most éppen egy picit nyers maradt, de nem vészes.
Gondoltam, hogy kiszámolom az árát, de most nincs hozzá kedvem. Nem hinném, hogy olcsóbb lenne, mint a bolti testvérkéi, de nem lehet összehasonlítani sem ízben, sem minőségben. Az útifűmaghéj nem olcsó, és sajnos a többi hozzávaló sem, de egy ilyen vekni nagyon sokáig elég, két vékony szeletnél többet nemigen lehet megenni egyszerre. Nagyon jó az íze a sokféle magtól, nekem nagyon bejön. Majd ha kapok levegőt, kicsit játszom az összetevőkkel, gondolom, működik a történet akkor is, ha csak alaplisztek vannak benne.

Napi cukinak meg egy pár cica. Próbálják túlélni a picit hűvösebb napokat. Mondtam már, hogy (fekete) cica szeretnék lenni?