2013. július 7., vasárnap

Meggyes-barackos pite


Nagyon gyorsan posztolni akarom, mert rövid ideig van együtt a friss meggy meg a sárgabarack, és ez annyira finom így együtt, hogy kár lenne kihagyni. Ráadásul persze villámgyors is, mint minden kevert süti. Már sütöttem egy hasonlót eper-rebarbara párossal, az is jó volt, de ez még annál is finomabb. Az a titka, hogy rengeteg rajta a gyümölcs, nem csak mutatóban egy pár darab, és emiatt viszonylag sokáig is kell sütni (garantáltan nem lesz belőle fűrészpor).

Hozzávalók:
2 tojás
1 kávéskanál vaníliapaszta
fél dl olaj vagy 5 dkg vaj olvasztva
1 csipet só
2 evőkanál barna cukor
4 dl joghurt
5,5 evőkanál liszt (nálam gluténmentes liszt és barna rizsliszt felesen)
10 dkg kókuszreszelék
fél csomag sütőpor

90 dkg meggy
70 dkg sárgabarack
2 evőkanál barna cukor

Összekeverem a tészta hozzávalóit, minden faxni nélkül egy fakanállal. Ha valakinek ez nem elég édes, tegyen még hozzá cukrot. Utána beleöntöm egy kivajazott-kilisztezett tepsibe. Rászórom a rengeteg, kimagozott meggyet, és héjasan vastag cikkekre vágott barackkal kirakom a tetejét. A nagyon sok gyümölcsöt belenyomkodom kézzel is, hogy valahogy ráférjen. Megszórom a két kanál barna cukorral, és 180-190 fokos sütőben jó sokáig sütöm, látszik rajta, ha kész, mert a kilógó tésztaszélek szép barnára pirulnak, a cukor meg karamellizálódik a tetején. Isteni. Ez is a nem lehet abbahagyni kategória. A langyos sütit lehet még vaníliafagyival is turbózni. Igazából hidegen lehetne szépen szeletelni, de azt a kort nemigen tudja megérni szegény.


Napi cukinak meg két cuki kép a cuki Lujzikáról, akit Rebeka talált egy játszótéren, fázva és remegve (mert akkoriban épp hideg napok voltak), kiéhezetten, vastagon borítva tetűvel és serkével, macskanátha miatt begyógyult, csipás szemekkel. Állatorvosi ellátás megvolt, tetvetlenítés szintén, azóta eszik és tombol, néha belealszik. És ezerrel dorombol. Most már hét hetes! A szép képeket a csúnyácska cicusról (vicc volt!!!) a jogos tulajdonosok készítették.



2 megjegyzés:

Ági írta...

MIndjárt sütöm is ebéd utánra!

Andi írta...

Hű mi mindenről maradtam le! Nagyon jó képek a cicáról, akkor most van egy ugyanolyan cicája Rebekának is mint neked, fantasztikus!

Jó a süti is!