2014. március 2., vasárnap

Egyszerű epertorta (gluténmentes)


Szerintem eljött az epertorták ideje, duplán is. Eperszezonban ugye az ember epret eszik marokszám, nem epertortát. Ilyenkor viszont egyrészt ott van a mélyhűtőben még tavaly felhalmozott készlet - legalábbis egy része -, amit sürgősen el kéne tüntetni, egyébként soha rosszabb feladatot, azt hiszem, bármennyi fagyasztott epret el tudnék fogyasztani. Másrészt meg itt vannak a spanyol meg mittudomén még milyen eprek, ezer forint körüli áron, mármint kilója, hát nincs ember, aki képes lenne anélkül bevásárolni a lidlben vagy az aldiban, hogy ne dobna be egyet-kettőt a kosarába. Ami persze általában nem alkalmas a magában való rágcsálásra, de azért desszertekhez, tortákhoz elmegy, sőt, nagyon is elmegy. Na, szóval pénteken is epertorta volt, meg ma is. A péntekit nem fényképeztem le, az egy túrós-eperlekváros változat volt, ez meg egy lustáknak való. Pont olyan alkalmakra való, mint a mai, amikor az embernek van másfél órája egy többfogásos vasárnapi ebéd összedobására, és a desszert ugye kötelező. Szóval semmi felvágás, de azért bevállalható, a család nem fog sírni, hogy folyik a krém, mert cserébe nagyon-nagyon finom. És még kalóriában sem annyira rettenetes, mint amilyennek látszik. Az alapja egy mandulás-kakaós gluténmentes piskóta, mostanában mindig ezt sütöm, és sokkal, de sokkal finomabb, mint a normális piskóta. Semmi száraz fűrészporérzés, szaftos, finom és puha, még másnap is. Harmadnapot még nem élt meg nálunk. Szóval gluténevőknek is nagyon ajánlom,  mert isteni. Rajta pedig tejszínhabbal lazított krémsajt avagy krémsajttal tuningolt tejszínhab, ahogy tetszik, sok vaníliával, pont annyira savanykás, amennyire kívánja az ember, a tetején pedig felolvasztott fagyasztott eper. Frissel sem lett volna rossz, de nem volt most. Elkészítési ideje alig van, szóval szuper családi desszert.


Hozzávalók egy 24 cm tortához (mivel ez egy alacsony torta, ez kb. 8 nagy szelet):
Az alaphoz:
4 nagy tojás
2 evőkanál barna cukor
2 evőkanál nyírfacukor
4 evőkanál darált mandula
1 evőkanál holland kakaó
1 evőkanál gluténmentes liszt
A rakományhoz:
3,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló
125 g krémsajt
1 teáskanál porcukor
eritrit ízlés szerint (vagy valami más édesítőszer)
sok-sok igazi vanília
egy liternyi fagyasztott eper felengedve
1 pici üveg eperlekvár

Robotgépben legalább öt percig vertem az egész tojásokat - maximumon - a cukrokkal, szépen kifehéredik és kihabosodik, utána fakanállal belekevertem a többi hozzávalót. Papírral kibéleltem a tortaforma alját, beleöntöttem a masszát, és 180 fokos sütőben sütöttem valameddig, mondjuk 20 percig. Mivel kakaós, ennél ugye nehezebb látni, hogy mikor van kész, de egyrészt érződik az illatán (kicsit égett sütiszag jön már a sütőből), másrészt a tetejét meg lehet kicsit nyomkodni tenyérrel, harmadrészt ha bizonytalanok vagyunk, ki lehet venni a sütőből, és alaposan körbevizsgálni, ha a széle már sötétbarnára pirult, akkor biztosan készen van. Rácsra borítottam, lehúztam róla a papírt, majd papírostul visszaborítottam a tenyeremre, és így csúsztattam vissza a rácsra. Így nem lesz csíkos a puha tészta, mert már ugye nem a rácson ül, hanem a papíron (melegen nekem könnyebb lehúzni, azért ez a sok macera). Hamarabb elkészült, mint ahogy ezt leírtam.
Utána habot vertem a tejszínből a porcukorral meg a habfixálóval, hozzákevertem a krémsajtot, eritritet, vaníliát. A kihűlt tésztát megkentem a lekvárral, rákanalaztam a habot, és rápakoltam a lecsöpögtetett epret. Rögtön vágtam egy nagy szeletet a Bendinek, így keletkezett a közepén ez a csinos habfolyás. Ha van időnk várni a vagdosással egy órát, akkor a habfixáló szépen megfogja, és nem csurog már összevissza. Ebéd után már egész jól lehetett szeletelni.

A szép képeket Rebeka csinálta.


Napi cukinak pár régebbi, napozó eb, mert hogy mostanában nem csak nem blogolok, hanem kutyát sem fényképezek, sosem vagyok itthon hozzá eleget, sajnos. De majd változtatunk ezen:) Végül is az idén is pont így fogják süttetni a hasukat, remélhetően már holnaptól.





Nincsenek megjegyzések: