2015. augusztus 31., hétfő

Süsse grütze (glutén- és tejmentes)


Most vagyunk a nagy lekvárfőzések finisében, nálunk ez a körte és a szilva. Van Tésán egy körtefánk, nagyon-nagyon finom körte terem rajta, és a tavalyi évet kivéve (akkor az egész faluban nemigen volt körte) komoly mennyiség is azon a pici fán.


Nem tudok jól becsülni, de 50-100 kg köré teszem. Amikor leszedjük kőkemény, aztán szépen felpuhul a hőmérséklet függvényében, a hideg pomázi pincében 2-3 hét, a meleg konyhapulton egy-két nap alatt. Szóval mindenkinek jut belőle, annak is, aki a kőkeményet szereti (tehát nekem), meg annak is, aki a puhát (mert ugyan nehéz elképzelni, de van ilyen is). Ilyen mennyiséget persze nem tudunk megenni, de a bio gyümölcsöt feldolgozzuk szépen télire. Meghámozom, feldarabolom, megfőzöm, és mehet az üvegbe mint körtevelő. Irtó finom, édes, egész télen kiváló sütialapanyag, cukor már nem is kell hozzá. Bármennyit el tudok használni. A szilvát sajnos már venni kell, kihaltak a tésai szilvafáink, vagy aki még él, alig terem. Nem az árával van gond (most például 12 kilót vettünk ezer forintért, szép, nagyszemű kék szilvát), de nyilván nem bio a vásárolt. Biztos találnánk biót is olcsón vagy ingyen, ha lenne rá időnk vagy energiánk, főleg most, hogy megint olyan drága lett a pálinkafőzés. Most vettünk 36 kilót.


A szilvalekvár is a lehető legegyszerűbben készül: kimagozom, megfőzöm. És kész. Nem rakok bele sem cukrot, sem fűszereket. Ha majd faxnizni akarok, akkor majd télen felbontok pár nagy üveggel, össze-vissza fűszerezem, aztán kis üvegekbe töltöm. De most csak a legegyszerűbb vonal. És annyira nagy volt ez a mennyiség, hogy a nagy részét bográcsban főztük meg az udvaron.


Nem tudom eldönteni egyelőre, hogy ízlik-e. A kis bográcsban tökéletes, szép sűrű lett az állaga. A nagy bográcsban kicsit odaégett. Hát én érzem benne ezt a kis égett ízt. A kis bográcsos változat ugyan nem égett le, de az is egy kicsit füstízű. Ez ugyan nagyon jól áll a padlizsánnak - kéretik megfigyelni a tárcsás megoldást, sokkal, sokkal gyorsabb, mintha rácson sütögetnénk -,


viszont szerintem a szilvalekvárnak nem. Legalábbis most így gondolom. Most van kb. száz üveg szilvalekvárunk, nagy részt füstös és kozmás, a kisebb csak füstös. Remélem, összebarátkozunk velük őszre-télre, végül is cukormentes mind. Reggeli zabpehelyhez pont jó lesz.
Na, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy a sok lekvárfőzés mindig úgy végződik, hogy ott áll az ember egy jó nagy lekváros fazékkal.

Rohadtul nem kívánja már a lekvárt, nyalogatta eleget amíg kóstolt meg kanalazott. Kirakhatná a maradék másfél evőkanálnyit egy kis tálba (hogy sose fogyjon el), vagy kidobhatná a szemétbe (de hát annyit dolgozott vele). Itt jön ez a fantasztikus sváb lelemény, a süsse grütze. F. Zsuzsi mesélte, hogy az anyósa mindig csinált nekik ilyen kását lekvárfőzésnél. Az eredeti változat grízből készül, a lekváros fazékba mehet egy kis búzadara meg víz, felfőzi az ember, és kész is. Szerintem egyszerűen zseniális a módszer. Minden csepp hasznosítva. Rebeka is hozott a finnektől egy hasonló, de kifinomultabb változatot (ott ugyan nincs lekváros fazék, de a lényeg ugyanaz). Na szóval minden lekvárfőzés nálunk is ezzel a sváb édes kásával végződik, nagy örömömre (merthogy imádom az édességeket). Gluténmentesen csinálom, tehát a búzadara nem játszik, de minden más jöhet, ami épp kéznél van. A szilvás változatot világos hajdinával és egy pici rizsdarával csináltam (nagyon izgalmas lett az állaga), a körtést pedig csak hajdinával. Aztán persze lehet még faxnizni, fahéjjal, más fűszerrel, mézzel, pörkölt dióval vagy mandulával, hát ami épp akad.


Napi cukinak meg a tésai hét után pár nehéz sorsú eb. Alszanak, mint az őrültek. Döglött kutyákkal tele a kert.
Egy hanyatt fekve napozó foxi mindig nagyon röhejes. Akkor is, ha ott a teniszlabdája.


Kóficka bármit csinál, cuki. Akkor is, ha lelógatja pici fejét a párnájáról, és úgy horkol.


Akkor is, ha pici kezével védi kis szemét a fénytől.


És kinek a hasija a legszebb a világon? Hát persze, hogy az övé. Picit azt is süttetni kell.


Általában mindez szoros szinkronban történik. Kinek a párna, kinek a fű.


Kinek meg az ágy. Meg a párna.






1 megjegyzés:

Auróra írta...

Csupa-csupa cukiság... A kaja már nem is érdekel... Bár nagyon jól néz ki...